Egy újabb húzott, zoomolt képet kaptunk mozgás leckére, aminek az a címe, hogy zuhanás, és ez bennem kérdéseket vet fel, hogy végülis az égből zuhanunk lefelé, vagy felzuhanunk, szóval hogy is van ez? Persze nem kis feladat fára mászni, de talán ez a kérdés megoldódott volna ezzel. A kép struktúraként működik, mint háttér egy történethez, szép és jól strukturált, jól tagolt a felület. Ami a mozgás leckét illeti, hiányzik a viszonyítási alap, hogy mihez képest, honnan, hová és ki zuhan, így most nincs főszereplője ennek a mesének. (hegyi)
értékelés:

Izgalmas kompozíciós megfigyelés, az irány is nagyon jó, hogy tulajdonképpen a faágak három síkon is szerepelnek, mint vízen úszó, mint azon tükröződő és mint a valós térből belógó képelem. A tömegelhelyezésben a nagy kör képvisel egy tömegértéket, és ehhez kell arányítani az ellenpontként szereplő belógó faágat, vagyis abból több kellene, főleg a felső sík bal oldala felé koncentrálva. Érdekes asszociáció a péntek délelőttre, hiszen nincs konkrét kapaszkodónk, csak a színek és a fények, az, ahogy a felhős ég ellenére is beszűrődik a fény, és ahogy élővé, élettelivé varázsolja a víz színét. Szeretem ezt a képet, egyszerű, könnyed fogalmazás. A felső ág tömeg miatt csak kettő malac, amúgy három lenne. (hegyi)
értékelés:

Szerencsémnek tartom, hogy ismerhetem. Sokat tanultam tőle.

Végre, végre, végre! Végre riportot látunk, végre elindult valami jó irányba, jó értelmezéssel. Az első kép, bevezető, valami garázssor előtt halad egy házaspár, a férfi kezében látható valami, ami nem beazonosítható - azért talán ez nem ártana, ha értelmezhető lenne. A második kép egy fejközeli ugyanerről a párról, amiből arra következtethetünk - jóllehet tévesen - hogy a házaspár egy garázsban lakik. (Ha nem, akkor ezt javítani kellene, mert így most a garázsok mint környezet bemutatás már megtörtént az első képen, ismételni nem kell, viszont a szituáció helyszínét nem ártana ismertetni.) A harmadik kép egy enteriőr, egy új szereplő, sejthetően a fiú is megjelenik, egy kiskutyát is látunk, és a hetvenes éveket idéző lakótelepi bútorokat, tárgyakat. (Talán az ajtófélfa már nem kéne...) A negyedik kép az anyára, a főszereplőre koncentrál, aki valószínű szeret hímezni, egy ilyen terítőt mutat a kamerának - ebben az esetben ha egy picit várunk, talán a terítő is jobban megmutatható, nem direkt, beállított pózban, de érzékeltetve annak méretét és mintáit. Ugyanis az ötödik kép a szoba másik felét mutatja, ahol a főszereplő karjában a kiskutyával egy kanapén ül, amin ez a terítő újra megjelenik, de csak félredobva. Mindettől függetlenül mind a két belső kép jól ábrázol egy világot, egy élethelyzetet. A hatodik képen az anya büszkén mutat egy keretezett képet, amin egy fiatalember látható - talán az, aki az előzőekben is már bekerült a történetbe, talán a testvére - tehát az is kiderül, hogy ennek az asszonynak ez a fiú nagyon fontos, az, hogy szép ruhában mikrofon előtt, fellépés közben láthatjuk. A hetedik kép picit kakukktojás, újabb képek kerülnek elő újabb szereplőkkel, de itt mivel közben a kék ruhát bőrkabátra cseréltük, ezért nem érthető, hogy időben és történetben hol és mihez kapcsolódik ez a kép, kik vannak rajta, és ők miért fontosak. A nyolcacik kép külső környezetben készült, kiderül, hogy nem lakótelep, hanem egy kis ház, vagy házrész az, ahol a történet játszódik, a képen a főszereplő anya, a fia és talán az unoka látható, itt az anya drámai tekintete, a fiú gondterhelt cigarettája valami tragikus végkimenetelt sejtet, aminek a kisfiú a főszereplője. Az utolsó képen egy kettős portrét látunk, anya és fia, szeretetben, az anya mintegy támaszt talál a fiában, aki kicsit felé fordulva ezt a szerepet vállalja is.
   Összefoglalva a történet jó irányban halad, azt gondolom, hogy amint azt fentebb írtam is, vannak pontok, ahol a történet fonala mintha kirojtosodna, és amire nem kapunk választ, az az, hogy mi az, amit Gábor tanult tőle, mi a csattanó - ez lehet az is, hogy a fiú sokra vitte, de ez az üzenet most a képsor közepébe került, és így nem egyértelmű az irány. Ettől függetlenül 3 malacot adok rá, mivel a téma felvetése, az irány jó, és érződik az a kötelék, ami fontos ahhoz, hogy egy riport érvényes legyen. Ha van mód, jó lenne tisztázni a tisztázandókat, finomítani, akár egy-két képet cserélni, bővíteni. (hegyi)
értékelés:

Az Idő, mely időtlenül időz felettünk s időnként ad némi időt - Időtlenné lenni...

Béla egy jól megoldott úgynevezett kettős expozíciót, vagy szendvics felvételt mutat nekünk ebben a leckéjében, amivel alapvetően egyet is tudok érteni, a napóra jó utalás az időre, átvitt és konkrét értelemben is. Ugyanakkor a lecke a vasárnap hajnal, és ez a meleg sárgás tónus akkor lehet elfogadható, ha ez egy belső történet, belső felvétel, lámpafény, korán kelés, de itt a kép kompozíciós utalásai inkább a külső történetre utalnak, szóval ebben némi bizonytalanságom van, hogy ez most akkor hogy van. Tömeg elrendezésében pedig a barnás és az aranysárga felületek egymáshoz viszonyított méreténél egy picit kevesebb is elég lenne a barnából. Egy arc formát is felfedezhetünk aki hanyatt fekszik a napóra alatt, ha ez valós irány akar lenni, erre rá lehet trükközni, hiszen ezen kívül csak a napóra az, ami konrétum, a többi háttér. Szóval nem rossz az irány, de ez most így két malac, plusz ismétlése a leckének. (hegyi)
értékelés:

Azt nem tudom, hogy mit jelent a cím, minek a rövidítése, de ez mindegy is akár. Egy fotómontázst, vagy dupla expozíciós képet látunk, ami jól láthatóan két részre osztódik, az alkotó és a munka tárgya, vagyis a kép bal oldalát és közepét egy perspektivikusan ábrázolt tárgy foglalja el, amin határozott keresztirányú fénycsík halad át, kiemelve egy kakas vagy galamb formát, az árnyékosan hagyott felső harmadban még a munka szerszámát is felfedezhetjük - és ez az átlós fény az, ami irányában mintegy rámutat az árnyékból felsejlő szellemalakra, a fekete-fehérben megjelenő alkotóra. Ha ez az oldalról bekúszó fény nem lenne ennyire vidám, akkor ez akár egy mementó is lehetne, az arc, a mimika, a kompozíció arra mutat, mintha egy félbemaradt alkotást látnánk, amire a hálás utókor így emlékezik meg, felidézve az alkotó szellemét. Tehát jó a megoldás és az elgondolás, de a kivitelezésnél nekem picit túl zajos az arc, a faragáshoz képest túl nagy a kontraszt minőségben, és méretben is talán lehetne az arc nagyobb. (hegyi)
értékelés:

Minden tökéletes igaznak

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert a Feri a fekete-fehéret választotta a gyertya szakralitásához, és a szentségéhez az emberi testtel. A gyertyával sokszor fogtok még találkozni fotósok és filmesek is, egy egészen különleges kapcsolat jellemzi a filmes emberrel. Nagyon sok olyan operatőrrel, rendezővel találkoztam, akinek a munkásságában a gyertya megjelenik. Ugyanis ha a gyertya működési elvét megnézzük, ő önmagában nem reflexelve, hanem az egész testéből adja a fényt, ami nem egy elektromos fény, a kanóca, a teste egészen különlegesen világítják meg a sötét teret, különösen ha egy kis gyertya van egy szobában. Mivel parányi a fénye, egy idő után az ember a sötét térben elkezd felé nézni, keresi a fényt. Abban a pillanatban a gyertya egy furcsa erőt használ, nem engedi el a szemet, folyamatosan ott tartja a fénye körül. Ennek az egyik titka a gyertya játékossága, egy egészen pici légmozgás, a gyertya azonnal beszélni kezd, reagál rá, olyan, mintha egy kis élőlény lenne, és ennek az élőlénynek a játékai egyfolytában egy ilyen nyugodt belső térben vonzzák az embert. Az egyik titka az, hogy a modern kor embere is ugyanúgy többségében a gyertyával valamilyen kapcsolatba kerül, és noha ezerféle elektromos eszköz létezik ma már, a gyertya ugyanúgy ott van az életünkben, egy mágikus eszköz. A kép azért is érdekes, mert balra lentre van komponálva ez az egész helyzet, és valamit elindít jobbra felfelé talán megkockáztatom, hogy nem is egy fotót, hanem egy film egy kockáját láthatjuk, és akár a riport kategóriában, akár mozgófilmben érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert itt, az állóképnél is az az ember érzete, hogy a gyertya és a kéz az valahová jobbra fel vagy oldalra kellene, hogy elinduljon, hogy történjen valami a képen. (szőke)
értékelés: