Itt megint azt kell, hogy mondjam, hogy igen, beleteszitek valamilyen leckébe, mert bemozdult, merthogy elmozdult az a fodrász – én nem tudom, hogy ezt tényleg a mozgás leckébe kellene-e beküldeni. Nem tudom, majd rámszóltok, ha nem, és akkor abbahagyom, de melyik lecke micsoda, de pl. ennek akár a gyermekkor leckében is több helye volna, mint a mozgásban. Mert ez egy erős és jó kép – picit szűkre van vágva, egy négyzetes formát elviselt volna ez a kép, de ha már vágtunk a gyerek fejéből akkor akár a fodrászéból is lehetne fönt, ha már ilyen feszes kétoldalt, akkor legyen feszes fönt is, de azt mondom, hogy ez egy nagyon szuggesztív és erős kép. És pont azt a megadó és tűrő helyzetet mutatja - én rühellek fodrászhoz járni, majdnem olyan, mint a fogorvos, ott is a gyereket beültetik egy ilyen székbe, ott ül szerencsétlen, és saját döntésétől függetlenül valaki a sorsa fölött, a haja, a kinézete fölött dönt, ráadásul egy idegen ember babrál rajta éles szerszámokkal. Legalábbis én így éltem meg, nem tudom, hányan vagytok így ezzel. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem, de két disznó, a kompozíció miatt. (hegyi)
értékelés:

Egy túlórás éjszakából, hazafelé ez a látvány fogadott, egyébként vasárnap hajnalban aludni szoktam, és nem mutatna valami jól egy szürke négyzet a képernyőn. :)

Nem akarom magam túl sokszor ismételni, de ezt fontos elmondani; én örülök ennek a képnek, nagyon szeretem ezt a képet, de azt a Feri döntse ezt el, hogy mennyire oldja meg ezt a vasárnap hajnal feladatot; az, hogy vasárnap hajnalban lett fényképezve még nem biztos, hogy a vasárnap hajnal leckére való. Lehet megoldás a vasárnap hajnalra, ha nekem a vasárnap hajnal ezt jelenti. Ez nem következik a leiratból sem, hiszen azt írja a Feri, hogy vasárnap hajnalban aludni szokott. Tehát ezeknél a leckéknél én azt kérem, hogy menjünk magunkba befelé, és hozzunk elő emlékeket és érzéseket, és próbáljuk meg ezeket a napszakokat ezekből az érzésekből táplálkozva ábrázolni.
   Egy nagyon érdekes és szép fényjátékot látunk itt, amit a Feri itt megfigyelt, nyilván ilyenkor hajnalban, reggel, főleg így ősszel a köd, a pára és a porszemcsék által is módosítják a színeket, vagy akár az is, hogy ezeken a fákon ahogyan átszűrődik a fény ez nyilván módosítja a színeket. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon szép látvány, picit eszembejut róla Bódy Gábor Nárcisz és Psziché c. filmje, abban is voltak ilyen hasonló helyzetek. A Ferinek volt már ez a kishidas képe, aminél mondtam, hogy oké, oké, de nem tudom a Ferin keresztül értelmezni, úgyhogy ezt átteszem a szorgalmiba, és a vasárnap hajnalra kérek egy megoldást. (hegyi)
értékelés:

Ugyanebben a megoldásban ugyanúgy az első leckére egy megfejtés. Az előző képhez képest itt egy lényegesen részletgazdagabb megoldást látunk, ami a képnek a gyengéje – bár lehet, hogy az Andrásnak pont ezért tetszett – ezek az interferenciacsíkok vagy mik, a TV-nél van ilyen hasonló amikor interferencia lép fel, egy kicsit hasonló ehhez. Nekem ezek egy picit zavaróak, nem adnak hozzá az üzenethez, lágyítják azt, a kép formai megoldása nagyon tetszik, a részletgazdagságával, azzal, hogy lényegesen felismerhetőbb rajta a szereplő, és ezzel elveszíti azt a szexust, ami az előző képnél erősen jelen van, ugyanakkor egy nagyon fontos és jó meglátás, és egy jó exponálóeszközt talált magának András, és ezzel még érdemes lesz játszani; ez a kép viszont ezek miatt a csíkok miatt számomra nem teljesen átgondolt, csak két disznós. (hegyi)
értékelés:

Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását.

Itt is egy ilyen vicces megoldást látunk, Steven Spielberg megnézi Jahoda Réka Máz című kiállítását. Öt képből álló sorozat, a bevezetőjében látjuk a főszereplőt, ezt a Lego-bábut – hogy ő így született-e, azt nem tudom, vagy a Dani adta rá ezeket a jelmezeket, lehet, hogy már ilyen Legó is van, az én koromban még nem voltak ennyire specializálva. Tehát magát Spielberget látjuk a Keletinél, vonattal érkezhetett, szegénynek nem volt pénze repülőre, és a kis mellénykéjében megérkezett hozzánk, majd valahol én meg nem mondom hol találkozik egy biztonsági őrrel, akivel valamilyen kontaktusba kerül, majd lóra pattan, és elmegy gondolom a kiállításra, erre a sötét helyszínre, ahol valamilyen vetített képet látunk, majd végül ez egy busz vagy villamos ülése, vélhetően hazamegy. A történetet értem, bár... ha öt képünk van egy történet elmesélésére, akkor annak az öt képnek nagyon a helyén kell lennie, ebben a sorozatban az első jó, a második számomra nem nagyon értelmezhető, bár ha utalás van a Jahoda Réka Máz kiállítására, akkor valamilyen szinten oda kellene érni, mondjuk ez a két figura olyan helyen lenne, amit én tudok értelmezni, akkor az jobb lenne; utána ez a lovas történet ez teljesen furcsa, nem értem, hogy ezen a borzalmas kaucsukpónin ülve hova is lovagolhat Spielberg, tehát ez számomra kakukktojás, ha Koons lenne, még hagyján, utána megnézi a kiállítást, ezt értem, bár, hogy ebből mi a kiállítás, és mi a máz... de legalább valamit néz, ez biztos, el tudom fogadni, majd hazamegy és integet. Mivel itt két kép is van, ami nemigazán koncentrált, főleg a lovasat nemigazán tudom hova tenni, ezért azt mondom, hogy ez a fajta feldolgozás és humor akkor működik jól, ha 100 %-ig kidekázva minden egyes része a helyén van – én ezt itt most nem érzem, így visszaadnám a Daninak ezt a leckét ismétlésre. Akár Spielberggel, akár máshogyan. Lehet így történetet mesélni csak nagyon fontos lenne az, hogy a humor akkor működik, ha komolyan vesszük. Én ebben hiszek, hogy akkor erős, ha kicentizve, hogy minden a legjobb helyen legyen. Az első kép még nagyon ígéretes, nagyon jó ez a perspektíva-játék, szeretem, de utána a dolog csak akkor tér megint magához, amikor hazafelé megy. Zárójelben jegyzem meg, hogy van egy lány, aki egy blogot ír, nyusz gombszemmel, és van ehhez egy varrott nyuszija, és már évek óta írja a blogot érdemes megnézni, ha már ilyen játék, akkor ezt hogyan is lehet. Nem utánozni, csak érdekességként. (hegyi)

Játszottam a formákkal, üvegekkel és a fénnyel

Láttunk ezekkel a tárgyakkal már kompozíciókat, és ez is egy szép kompozíció, izgalmasak azok a formai kapcsolódások, amik létrejönnek, én lehet, hogy ebből a képből fönt vágtam volna még, mondjuk egy kétujjnyit és akkor ez a dinamika még erősebb lenne, nem futna annyira ki. De kérdezek valamit: Jóska, ez a kép nem dől picit, vagy legalábbis a pohár, jobbra? (hegyi)
értékelés:

Zúzmarás álmából ébresztette az őszt.

Anita szokott nekünk küldeni ilyen irodalmi utalásokat is, és ehhez csatlakozna ez a megoldás is. Ugye a 22. lecke a hétfő délutánról szól, és nyilvánvalóan mi, akik városban élünk, teljesen más súlypontokat találunk, máshol vannak a jelentőségteljes pontok, mint annak, aki egy kisvárosi, falusi netán tanyasi környezetben éli meg ezeket a pontokat, helyzeteket. Ezért ezek a párhuzamok nyitottak, és én el tudom ezt fogadni a hétfő délutánra mint irányt – érzem, mire gondol az Anita, de nem érzem benne a személyességet. Nem tudom, hogy ez mennyire jellemző helyzet, nem a konkrét fák vagy bokorágacskák vagy mik, nem erre gondolok elsősorban, hanem hogy mennyire jellemző az Anita hétfő délutánjaira, mennyire jellemző ez a meglátás. Tehát értem én a líraiságot, csak a kérdés az, hogy az Anita mindig ilyen líraian éli meg a hétfő délutánokat? Vagy ha nem is mindet persze, mert mindegyik hétfő más, de jellemző-e ez a helyzet? Ami a kompozíciót illeti, van egy problémám vele, és ez a bal felső sarok, ami ki van lyukadva. Ez nem nagyon tesz jót ennek a kompozíciónak. Szerintem lehetett volna keresni egy olyan kompozíciót, ahol az a sarok nem ilyen szürkéből kékbe úszó átmente csak, miközben a képen egy dinamikus helyzet van, a mélységélességgel is dolgozik az alkotó – úgyhogy ha az Anita nem haragszik meg, én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Egy régi-új ismerős. Akivel ezer év szünet után úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha abba se hagytuk volna.

Egy portrét látunk valószínűleg valamilyen kávézóban vagy egy erkélyen, külső térben, talán az asztal, a hamutartó reklámfelirata inkább kávézóra utal, egy nagyvárosi környezetben, és ezen látunk egy dohányzó úriembert, aki egy sztorit mesél valakinek. Nagyjából ennyire tudnunk következtetni. A leirat arra utal, hogy ő egy régi barát, akivel ezer év után is ott folytatja a beszélgetést Gábor, mint amikor abbahagyta – vagyunk így néhányan talán a szerencsésebbek közül, akiknek megadatik, hogy legyenek ilyen barátai. De egy picit azt kell, hogy mondjam, hogy megint a verbálfotó felé indultunk el, hogy maga ez a kép ezt nem biztos, hogy tudja közvetíteni; sem az ezer évet, sem a félbehagyott beszélgetéseket, sőt, még azt sem igazán, hogy ő itt a Gáborral beszélget, mert ha a Gábor van a kamera másik oldalán, ezt feltételezhetjük, akkor ez az úriember a képről kifelé, oldalra néz, beszélget, valaki olyasvalakivel, aki nincs a képen és nem az alkotó. Ezért itt nekem van ebben egy pici bicsaklás. A másik pont az élesség, ami most valahol a könyök pontjában látható, tudom, hogy van egy ilyen vonal a fotográfiában, a 80-as 90-es évek táján volt divatban, ill. akkor nagyon relevatív volt ennek a hatása, de ezeknek a szubjektív pillanatfelvételeknek akkor van igazi erejük, ha ez a szubjektivitás és pillanatszerűség mögött mégiscsak van egy előkép, egy elképzelés, amit az alkotó csak megvalósít, megvárja, amíg az a valóságban is megtörténik, akkor a gesztusoknak kell elvinni a hátán a történetet. Merthogy én ebben itt túl sok esetlegességet fedezek fel; a kép vágását, részben mert a könyök melletti résznél nem igazán fontos teret találunk, a szereplő jobboldal felé beszél kifelé a képből, mégis kevesebb itt a tér, tehát se nem komponált, se nem dekomponált a kép, ez a most ez így történt, lefényképeztük, és szuggesztívnek és erősnek gondoljuk, mert gesztusok vannak rajta, és mozdulatok – ami fontos, mert a fotográfia egyik lényeges kérdésköre és problémaköre az idő múlásának az érzékeltetése, amit a hosszú expozícióval nyilván könnyebb elérni, vagyis el lehet érni – de ennél a képnél az élességet azért el kellene döntenem, hogy igazából hol legyen éles. A hamutartó környéke lenne fontos, akkor az is elfogadható lenne, a háttérben lévő történet lehetne fontos az is elfogadható vagy a főszereplő gesztusai, arca a fontos, mert most itt egyik sem tűnik annak, minden egyformán erősnek tűnik a képen, nincs egy hierarchia, egy döntés, hogy mi mi után következik a fontossági sorrendben. Ismétlés. (hegyi)