Szakkör | Page 713 | Látszótér

Tündérálom
Tündérpor javítása

Nagyon szeretem azt, amit a Bara meg tud mutatni nekünk, de azért ne beszéljünk javításról, mert ez a kép ugyanakkor készült, azaz nem az történt, hogy a Bara visszament és megismételte a képet, hanem akkor, ott készült másik is, és a Bara bepróbálkozik a másikkal, és én örülök ennek, mert ez egy lényegesen jobb kép, és jobb megoldás, ugyanis a gyerekkorról beszél ő, a képen ábrázolt kislány arcjátéka, mimikája, megjelenése sokkal inkább álomszerű, mint az előző képnél az a kicsit riadt, szembesítő, beállítás, és a kompozícióban is jobban sikerült az, hogy a másik képnél engem egy picit zavart a háttérben megjelenő ajtó vagy ablak, tehát ez a kép mindenféleképpen jobban rendben van, és a két disznót, amit az előző képnél nem adtunk meg, azt most odaadom, tehát ez a kép kap két disznót. De Bara, figyellek, mert a kislányon ugyanaz a ruha van, ugyanaz a gumi a hajában, ugyanúgy ugyanakkor készült ez a kép. :) (hegyi)
értékelés:

Semmi mást sem szoktam csinálni vasárnap hajnalonként, mint aludni. Néha álmodni. De a dreamcatchert már ellőttem. Marad a humor, amennyire képes vagyok erre.
referencia: Moonwalk - holdséta, Michael Jackson (amikor még normálisabb volt), alvajárás, mittudomén.

Hát a kép egy megoldás a vasárnap hajnal leckére, amire a Nóra azt mondja, hogy ’semmi mást sem szoktam csinálni vasárnap hajnalonként, mint aludni. Néha álmodni. Marad a humor..’ igen. Én most itt azt mondom, hogy ennél a képnél fogom elmondani, hogy ez a lecke, a vasárnap hajnal nem kötelezően arról szól, hogy mit látunk mi vasárnap hajnalban, mert alszom, ettől még a vasárnap hajnalság, az érzetébe bele tudunk gondolni, én sem vagyok egy hajnalban kelő, néhányszor fordult elő, hogy megértem a hajnalt, és akár fel tudtam kelni és megéltem az élményt, akár egy átbulizott éjszaka után rámvirradt. Ezek az élmények azok, amikre ezeknél a leckékre mi gondolunk. Tehát én el tudom fogadni ezt a távolságtartást, nagyon örülök annak, hogy a Nórából elő tudtunk csalogatni egy kis humort, viccet, hogy ezt a kis figurát ide a nagy sörényével felrajzolta, aki itt megy a ház tetején, úgyhogy én erre megadom a két disznót, mert ez engem boldoggá tett, és mikor megláttam, akkor nagyon sokáig kellett itt röhögnöm – de én azt mondom, hogy ami itt az elemzésbe kerül, annak az átgondolásával a Nóra megismételné ezt a leckét, azokról az élményekről beszélve, amik neki a vasárnap hajnalhoz köthetőek, mivel nem nagyon tudom elképzelni, hogy még soha nem virradt rá a hajnal valahol, vagy soha nem kelt még fel valahol, és hogy ez csak egy kávét-kávét! Mert nem tudok felébredni helyzet lett volna. (hegyi)
értékelés:

Nyugdij

Ugye egy-két elszáradt falevelet látunk almi zöldes, gondolom parkrészlet hátterében, amit az alkotó ehhez hátterül választott;és itt most azt mondom, hogy azt kell megfigyelnünk, hogy ezzel a két síkkal dolgozik az alkotó, a két vagy három száraz levél és a háttér. Próbáljuk meg ezt a kettőt mintha két ilyen réteg lenne, először lehántani egymásról, és külön-külön szemlélni. Ugye a hátteret nézve az egy ilyen zöldes-sárgás háttér, alul valamilyen utat talán, felül pedig a fák lombkoronáját, amelyek kilyukadnak, és átszüremlik rajtuk a fény. Ha ezt nézzük, akár még egy valamilyen arcformának is felfoghatjuk, két szemgödörrel, orral. Az előtérben látunk egy faágat, összesöndörödött leveleket, amiken valamennyire átszűrődik a fény, némileg ellenfényben vannak, még kis élfényeket is látunk. Ez a két réteg, amikor egymásra kerül, akkor én azt mondom, hogy ez a két réteg közlésében és játékosságában és formáiban konkurál egymással. Tehát ha az a fontosabb, amire a cím is utal, akkor ahhoz egy nyugalmasabb hátteret kellene választani, olyant, ahol pl. nincs az a két szemlyuk, mert az elviszi a figyelmemet, és folyamatosan oda akarok belenézni, abba a két negatív szemgödörbe. Hogy ha ezt letakarom, és ott vágnék, akkor már jobban elkezd élni a kép, és a képen a központi helyzet, a fókusz rákerül azokra a főszereplőkre, akikről a cím is akar beszélni. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha pedig tónusban nézzük, akkor sokkal világosabb a háttér tónusa, mint az előtéré – és ez önmagában még elfogadható, ugyanakkor ezeknek a tárgyaknak is van térbeliségük, és ezt a térbeliséget a fénnyel, az élességgel lehet létrehozni. Ha azt választottam, hogy a hátterem életlen, akkor itt már a mélységélességgel nem tudunk tovább játszani, itt csak a fényekkel tudunk játszani; hogy ez egy kis tükör, egy zseblámpa vagy egy fehér póló, alufólia, vagy bármi, amivel reflexeket vethetünk, ezt nem én fogom megmondani, de az lenne itt a megoldás, hogy valamilyen kis ellenfénnyel megpróbáljam mozgásba hozni, élővé tenni ezeket a formákat. Mert most egyszerűen két-három levél, ami lóg a fán, és nincs meg az a meseisége, ami ahhoz kellene, hogy a történet elinduljon. Úgyhogy egy disznó, és mindenféleképpen ebből kérnék egy ismétlést a Barától. (hegyi)
értékelés:

Kettős horizont

Hát, ez egy kicsit érdekes számomra, hogy ezt az épített környezetre küldi be a Bara – persze, biztosan van valami köze... ez valami hullámpala vagy nem tudom mi lehet ezekkel a deszkákkal, és itt történt valami színmódosítás is, mert kevéssé tudom elképzelni, hogy ilyen furcsa színűre festenének le deszkákat, tehát megvan a Bara trükkje ebben, megvan az is, hogy szépen osztódik ez a tér, azaz elkezdi felosztani ezt a teret hat részre. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez az osztás véglegesen elfogadható lenne, mert egy pici ellentmondást érzek, és vannak ebben az osztatban nagyon nagy lyukak. Súlyukban egy kicsit esetlegesek ezek az osztatok. Pl. ennél a képnél ha a kép jobboldalából akár egy negyednyit levágnánk, máris jobban bemozdulna ez a dinamika, és sokkal inkább másról beszélne. Hogy ez mennyiben épített környezet, azt nem tudom, és most annyira nem is akarok keresgélni, hogy máshova hova lehetne áttenni, így fogadjuk el épített környezetre. Egy disznót tudok adni rá, mert nagyon fontos, hogy ez a fajta kompozíció jól működjön, és hogy a Bara ezt gyakorolja még, és küldjön nekünk még ebből verziókat. (hegyi)
értékelés:

Nudizmus nyáron

Akár az állatvilág vagy a növényvilág is, most ez hogy zöldség... ugye ismerjük mind azt, amikor elmegyünk a piacra, és látunk ott olyan répát, aminek van oldalt egy kinövése, és azt megfelelően elforgatva asszociálhatunk akár a férfi szimbólumokra, vagy egy repedt paradicsomnál a női szimbólumokra, tehát ezek az asszociációk az ember fejében ismert formákhoz kötése megjelenik, és ezt látjuk ezen a képen. Azt nem látom igazán, hogy ez mennyiben nyár, mert ezek a fények ezek nagyon élesek, nagyon világosak az alsó levélen, másrészt akár ha akarom, akár a nyárhoz is köthető – mondjuk számomra ez nemigazán pesti fickó révén ez nem hétköznapi növény, én ezt nem tudom beazonosítani, hogy ez most milyen évszak, én elfogadom a Barától, de nem olyan nagyon meggyőző. Kérdés számomra ennél a képnél is, hogy itt is létrejön egyfajta síkra redukció azáltal, hogy a képnek a mélységélessége olyan tág, hogy éles a közel eső rész, éles a háttér, minden éles, és ez nekem egy picit kérdéses, hogy ha síkra redukálunk egy ilyen helyzetet, miközben a cím is arra utal, hogy a nudizmus, azaz erotikus tartalom, és egy fallikus forma, akkor szerintem igen, ezt látom, de a térbelisége nem olyan határozott, hogy odavonzza a tekintetemet, sokkal inkább nézem azokat a hajladozó szép színeket a felső levélen. Még azt is mondhatnám, hogy az alsó levélen lévő erős árnyéknak a kontrasztja az a finomság, ami a felső levélen megjelenik, és ennek a két levélnek a különbségei miatt nekem ez nem áll össze egy képpé, szétrobban a kompozíció. Én ezt el tudom fogadni a nyár leckére, és egy disznót tudok rá adni. (hegyi)
értékelés:

Szem

Egy hosszú expozíciós képet látunk, ami ezt a vízesést vagy csobogót és a vizet nagyon szépen megfesti, és ez adja azt az érzetet, amire a cím is utal, hogy mintha nagyon hosszú szempillák lennének, és utána ennek a barlangnak vagy kupolának a felső íve adja a szem felső részét. Úgyhogy ez egy nagyon szép történet, nagyon jó megfigyelés is, jól megválasztott az expozíciós idő is, szépek a színek, nagyon tetszik ez a vöröses háttér, ezekkel a zöldes pacsmagokkal és a kék türkiz vízfolyam. Egy picit a kép a tetejénél bizonytalan nekem, az ott nekem nagyon világos; nem mondom, hogy le kellene vágni, mert nincs meg akkor a felső íve ennek a szemnek, sőt még egy pici hiányzik is nekem fentről, tehát ez nem oldható meg máshogyan, mint utólagos laborálással, manipulálással, tehát ebbe bele kellene nyúlni, ott egy kicsit maszkolni kellene ahhoz, hogy az ott ne konkuráljon ezekkel a gyönyörű vízfolyásokkal, és ezeknek az íveivel. Úgyhogy ez két disznó. (hegyi)
értékelés:

Kapu

Igen, igen, értem én, ez olyan nekem, mint a dörögdi színpad, mint az Ősök Háza színpada, igazából értem én, ez épített környezet, nem hiányzik, hogy ebben ember is megjelenjen, lehet meghozni egy ilyen döntést. Nekem az egész kompozíció balra dől, részben mert a függőlegesek nem függőlegesek, részben mert tömegében is az előtérben lévő ív tömege is balfelé pörgeti-dönti ezt a helyzetet. Azt gondolom, hogy magának a térnek a strukturálása, a térérzet keltése hiányzik ebből a képből, az kevés, hogy a tető gerendázata és deszkái hoznak egy utalást erre, mert ebben a térben azért mégiscsak ott középen elhelyezhető lett volna. Nekem ott egy kicsit üres ez a történet, mintha a színpadra várnánk a szereplőket, de ők nem érkeznének meg, és mi csak várunk, várakozunk de nem indul el a darab. Úgyhogy én ezt nagyon köszönöm, egy disznó és várnám a folytatását ennek a műnek. (hegyi)
értékelés:

Organikus anamorf

önportré másképp

Azt már most leszögezem, hogy mindegyik képet önmagában is tudnám elemezni, és fontosnak is gondolom, és egy jó megfogalmazásnak, de így triptichonban is, mint egy akcióban vagy egy extázisnak az állapotai is nagyon jól van megfogalmazva, nagyon erős és bátor képeknek tartom. A középső képet ha nézem, még a Vörösmarty téren a karikatúrarajzolóknak a groteszkjét is felfedezhetjük rajta. A saját magunkkal való szembesülésnek, a saját magunkkal való kapcsolatnak, akár még úgy is mondhatom, hogy egy ilyen nárcisztikus helyzetnek a feldolgozását látom, nagyon nagy erő és vágy, vágykeltés is van nekem a képeken – amelyek mindenféleképpen a bezártságról és feszültségről is szólnak. Ezért az, hogy önportré-e, ezen lehetne vitatkoznunk, mert el tudom fogadni önportrénak is, de akár még vágynak is, sőt még akár a péntek délelőtt leckére is abszolút alkalmas lenne – ezt azért is mondom, mert úgy érzem van ezeknél a 21-22-23. leckéknél egy bizonytalanság, hogy mit akartak a Szőke-Hegyi ezekkel valójában, és ezt, ha odajutunk majd bővebben kifejtem – ami rögtön látszik ezeknél a képeknél, az az, hogy van egy archaizáló technika, vagy azt imitáló digitális megoldás, és én ezt abszolút helyénvalónak tartom, teljesen jól szervül, sőt, ezek a rontások, hibák, karcok és foltok nem lennének a képeken, akkor a maguk naturalitásában ezek a gesztusok nagyon egy síkon és nagyon egyirányban mozognának, azaz ezen roncsolások nélkül ezek a gesztusok nagyon primérek lennének. Még azt is mondhatom, hogy ezek a roncsolások és karcok védik az alkotót, azáltal, hogy a nagyon primer és egyértelmű üzenet mellett elindít ez a védelmi helyzet egy másfajta kapcsolódást is, az idővel is elkezd játszani az alkotó, és a jelenidejűség elvesztésével kialakul ez a fajta védelmi érzet. Ha a három képből kellene választanom, márpedig felmerül a kérdés, hogy a három kép egyenlő fontosságú vagy erősségű-e, akkor számomra az utolsó kép az, ami a legtöbbet mesél, ahol a leginkább tettenérhető a gyermekkorból a kamaszkorba, a kamaszkorból a felnőttkorba váltás lázadása, a találkozások amelyek egy ilyen lázadó helyzetben megtörténnek az emberrel, ezek a lázadó csodák, csalódások és ilyen tapasztalások. Nagyon furcsa ez a világ, én ezt három disznósnak tartom, és szeretném, ha a Sándor még többet mutatna magából, akár más képekkel, más képek által. (hegyi)
értékelés:

November 1
Összesen így kb. fél óránk marad a fényképezésre. Ellenben ha valaki gyászoló öreg nénit akar fényképezni a párja sírja mellett, korábban induljon el.

Itt ugyanúgy azért gondolom, hogy fontos a Feriben ez a folyamat, ami a halottak napjával kapcsolatban benne lezajlik, mert különböző stíluseszközökkel körbejárja ezt. Itt egy fekete-fehér hangulatvilág jelenik meg, ha idézhetem talán ezzel a témakörrel egy klasszikus, az Al piacere a Huszárik Zoltán filmjének, ez a fajta demerung és sötétek, és gyertyafények a temetőben ez tényleg csodálatos és megismételhetetlen élmény, főleg a kistelepüléseken. Pl. itt Taliándörögdön, ahol a település nagyrésze a hegyoldalban fekszik, és ezzel szemben a völgyben volt látható az ökomenikus temető Ez halottak napján mindig felejthetetlen élmény, mert nagyon sok hozzátartozó megy ki ilyenkor a temetőbe és mindenki gyertyákat gyújt és valójában este, amikor az ember a kertbe kimegy és azt látja, hogy szemben, lent, egy sötét völgyben, ahol többnyire a pára is megül, mint egy kicsi ékszerdoboz, remegnek lélegezek a parányi kis fények. Egészen hihetetlen élmény. (szőke)
értékelés:

November 1
Rövidesen díszbe öltöznek a temetők, és szép fotókat lehet ott ilyenkor készíteni. Célszerű alkonyatkor fényképezni, hogy a különböző színhőmérsékletű gyertyák, mécsesek fénye szépen kijöjjön a képen. Viszont általában jól mutat ha az égbolt színe is látható.

Nagyon érdekes, hogy a Feriben a Mácsai-féle filozófia, az ő alkotásai, amelyek időnként humor, időnként nagyon komoly képzőművészeti szerkesztésbeli tájkép, épületfotók, ez a külvilág részére jobban ismert Mácsai-féle stílus. De van egy másik Mácsai Feri is, egy fátyol, amiből véletlenszerűen oldalra nézve kilát, azt mondja, most nem teker a dolgokon, és szeretnék nektek valamit elmesélni. Nagyon sokszor ebben szeretet van, érzékenység van, bizonytalanság van, szomorúság, és nem is akar ez a vélemény, ez a közlés ennél bonyolultabb lenni, hanem egyszerűen akar kimondani egyszerű mondatokat. Ilyennek érzem ezt a képet is, mert amikor a Feri ezt beküldte, még nem volt ilyen lecke, azt tudta, hogy ez valahová a szorgalmiba be fog kerülni ez a kép, vagy kap rá disznót vagy nem, és mégis az ő belsejéből jött egy olyan késztetés, amire ő azt mondta, hogy én akkor is szeretném a közösségnek elküldeni azt a gondolatot, ami a halottak napjáról vagy egyáltalán az egyedüllétről nekem jelent, és nem egy minősítésért, hanem önmagától, amit neki jelent, és ez szerintem nagyon fontos, és én nem képzőművészeti szempontból, nem ritmikailag nem arányaiban szeretném ezt a képet értékelni, hanem igenis vannak pillanatok, amik nem akarnak versenyezni, nem akarnak világcsúcsokat döntögetni, hanem a pillanatok csak vannak, azért, hogy a csendről szóljanak vagy egyszerűen csak egy számunkra fontos mondatot mondjanak ki. És ilyennek tartom én ezt a képet, és örülök neki, mert a Feriben megvolt a bátorság, hogy nem kategóriákban gondolkodva elküldött egy gondolatot, ami mások számára is házi feladattá vált. (szőke)
értékelés:

Különös éjszaka

Beszéltünk már arról, hogy a riport, riportázs az egy képsor, egy képszekvencia, egy történetet próbál elmesélni, mert eleinte érkeztek olyan megoldások, amik egy képből próbálták a riportot kihozni, de hát az inkább illusztrációnak volt mondható. Itt a Vera a feladatot a saját maga értelmezésében, és a maga környezetében dolgozva próbálja meg megoldani, és egy hét képből álló sorozatot látunk itt. A kis báránynak és a másik nagy muszmusznak a történetét látjuk itt – ezeknek az állatoknak a pontos állattani besorolását ne várjátok tőlem, ezt majd a Vera megmondja, hogy milyen állat. Vegyük úgy, hogy a kisbárány és a nagy alpakka vagy mi története, kapcsolódása. Ez a kis állat, amin valami ruha is van, ez láthatólag nem a nagy állathoz tartozik, tehát a kettejük kommunikációja hordozza ezt a drámai történetet. Az első kép ennek az indítása, aztán a konfliktus kialakulását látjuk a második képen, aztán erre születik valamilyen mentőakció az ember részéről, aki ezt a kis barikát úgymond megmenti, kimenti ebből a történetből. Ööö... eddig ez a képsorozat tökéletesen értelmezhető számomra, és egy nagyon rendben lévő riportázs a kisbárány megmentése című természetfilmből, de számomra van egy kérdés, és ez az utolsó kép, és szeretném is megkérdezni a Verát, hogy ez hogyan zárult ez a történet, mert az utolsó képen ugyanezt az állatmumust látjuk feltűnni a kisbárány körül, tehát akkor most ez egy sikertelen mentési kísérlet volt? Ez a kérdés felmerül bennem, de a három disznót megadom rá, mert egy abszolút vállalható képsor, ha ettől a bicsaklástól a végén eltekintek. (hegyi)
értékelés:

A titok
Egy papírképet szkenneltem be, ezért nem túl jó a minősége.

Ezen a képen, írja is a Feri, hogy egy papírképet szkenneltem be, ezért nem túl jó a minősége, ezt elnézem, és nincs is ezzel probléma, picit az élességet hiányolom, hogy nem találom máshol, csak a szőke kisgyerek hónaljánál, ami nem biztos, hogy jó helye lenne – de azt mondom, hogy ez egy tipikusan olyan helyzet, ahol ez csak kötözködés azzal foglalkozni, hogy hol van az élesség, merthogy maga a képen megjelenő gesztus és a történet lényegesen erősebb annál, mintsemhogy fennakadjunk egy ilyen problémán. Ami nekem picit hiányzik, az a kép alja – olyan helyen van most vágva, csonkolva, amitől a két szereplő feje fölötti rész, ami talán egy házikó lehet, ott ez a rész igazán nem ad hozzá a kompozícióhoz, míg az, ami ott fent megvan, egy ujjnyi kb, ha lent meglenne, akkor a kezekből, a kezek irányultságából valamennyit megkapnánk, és ez fontos lenne. De a két disznó megvan, mert a történet maga nagyon rendben van. Még azt is el tudnám képzelni, hogy egy lényegesen szűkebb vágást alkalmazva a bal és jobb, de főként a jobb oldalon egy kétujjnyit nyugodtan le lehetne még vágni, akár a szőke kislány karjáig. Úgyhogy én azt mondom, hogy ezekért a kérdésekért van az egy disznó levonás, és nagyon köszönöm, mert szeretem ezt a képet. (hegyi)
értékelés:

Fel a csúcsra!

Én sok minden képet el tudok képzelni és fogadni, és örülök annak, hogy mintha a Feri mostanában nyitná a palettát, amit ő megmutatott, és újabb szobákat nyitna ki magából, hogy ez is Mácsai meg ez is Mácsai, mégis azt mondom, hogy ennél a képnél azért már lényegesen koncentráltabb képeket is kaptunk már a Feritől. Ez egy nagyon lazán odavetett megoldás, amit köszönök, de én ezt áttenném a szorgalmiba, mert ha elkezdeném nagyon cincálni és elemezni, akkor nem biztos, hogy ez a kép megállna a lábán. Nagyon röviden, hogy mire gondolok. Itt van egy híd, ami vezet valahová, keresztül a képen, és ez az egyenes vagy perspektívavonal ez nem találkozik, nem folytatódik, a képen kívülre mutat; a híd mögött van egy nagyjából vízszintes út, aminek szintén nincsen a horizont jelölésén kívül más szerepe, aztán ezen a domboldalon vannak ilyen fűpamacsok a hó között, de itt sem látok felvezető utat, majd a kép jobb oldalán, nagyjából aranymetszés szintjén kezdődik egy útszerűség, aztán ez úgy tűnik, mintha felvezetne ahhoz a kis házhoz, ami a hegygerincen van, de igazából ennek a háznak a híddal és a történettel nincs nagy kapcsolódása, ráadásul ha már beszéltünk a személyességről, akkor én ezen a képen nem nagyon látom a Ferit – nem azt mondom, hogy neki bele kellene nevetnie ebbe a képbe, vagy beleintegetnie, de hiányolom azt a fajta személyes közlést, ami más képein jelen tud lenni, még akár azokon a képein is a Ferinek, mint pl. az anyósülésen című, amit én nem tartok annyira erős képnek, inkább egy stílusgyakorlatnak, de annak emellett is megvan a személyes kontaktusa. Ennél a képnél én ezt nem igazán érzem, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez lett volna az optimális pont, ahonnan ezt a képet el kellett készíteni, úgyhogy én ezt átteszem a szorgalmiba. (hegyi)

Alak

Én végigolvastam a kommenteket, és olvastam a vitát, amit a kép generált, elsősorban a vágásával, a színeivel, magával a beállítással voltak kérdések. Én azt gondolom, hogy ez a kép nagyon erős, szuggesztív impulzusokat sugalló kép, és én szeretem, szeretem azt, amikor valaki ennyire konkrétan fogalmaz meg egy létállapotot, egy helyzetet. Ugye itt egy erősen felső gépállást látunk, és egy erősen torzított helyzetet látunk, amit egyrészt a perspektíva ad, másrészt erre játszik rá az optika torzítása is. A gépet valószínűsíthetően maga az alkotó tartja saját feje fölé, de próbált arra ügyelni, hogy noha a karjai ezt a mozdulatot tükrözik, de a vágással ez a mozdulatnak az ereje csökkent, és így sokkal jobban koncentrálunk az arcra, a szemekre, az orra, a szájra, a test formáira. Annak külön örülök, hogy ezek a formák be vannak fejezve, tehát egyedül a fejtető és a karok vannak vágva, de a többi az mind jól láthatóak. Az is egy érdekes kísérlet, hogy egy ennyire túlvilágított háttérben, mintha ollóval vágnánk ki, kihipóztuk volna a hátteret, egy ilyen világítással dolgozik a Mariann. Nekem ebben egy kérdésem van, egy kicsit elüt ettől a rendszertől a haj, mégpedig a hajnak a vállra és a nyakra tekeredő tincsei, ezek egy picit zavarják nekem ezt a fajta kompozíciót. Tehát ha elfogadom ezt a túlvilágított, kiégetett hátteret, ha elfogadom a felső gépállást, a torzítást, a kompozíciós rendet, akkor ezek mind egy lebegést, mintha egy asztronauta lebegne felénk a térben, egy ilyen érzetet keltenek, és ezt hozza vissza, ezt realizálja nagyon is erősen ez a fajta haj elhelyezkedés, ami ott egy kicsit kuszává is teszi ezt a történetet és tónusában is nagyon sötét. Tehát ha azt lehetne mondani, hogy a Mariannak érdemes lenne még foglalkozni ezzel a fajta üzenési móddal és erre odafigyelni a későbbiekben. Mert ha mondjuk mell alatt elvágod a képet és befejezed, akkor rendben is van és helyre is kerülnek ezek a dolgok. De ha ennyire finoman fejezed be ezt a történetet, és ennyire jól látod azt, hogy fontos szerepe van annak a talán férfigatyának, ami rajtad van, a kivillanó hasnak és a póló gyűrődéseinek, mert ez mozgatja be a kompozíciót, és ettől tud a szem végigvándorolni a testeden fejtől lábig és folyamatosan vissza, akkor ezt a hajat viszont hátra lehetett volna fésülni és ez a kuszaság nincs ott jelen. (hegyi)
értékelés:

Repülni
Így érzem magam hosszú hónapok óta, legbelül... Járom a napi megélhetéshez szükséges utat, de tudom, hogy egy másik létezés felé haladok, ahova tartozom - legbelül.

Egy hidat látunk, a híd alatt vizet, mögötte épületet és a hídon átsétáló személyt, valószínűleg egy hölgy ernyővel, és madarakat amik szállnak, talán sirályokat. Az egy nagyon érdekes, hogy ezen a kis hídon sem korlát, sem lámpa, sem más szerkezeti elem nem látható, ez az ív, hogy ennyire fekete, tónusszegény, grafikai és rajzos, és ugyanilyen lett a fénytani helyzet által a személy is, ez egy nagyon konkréttá teszi az üzenetet, és ebben a konkrétságban nagyon jó kontrasztot mutat ez a párás őszi-téli világ, ez a ködpára, vízpára által lágyított hátér. Úgyhogy ez a része ennek a történetnek nagyon rendben van. Talán egy kérdés, hogy itt van egy személy, aki halad a hídon, és hogy pontosan mikor állítjuk őt meg, azaz mikor exponálunk. Hogy biztosan ez volt-e az optimális pontja az expozíciónak – ugyan nagyjából aranymetszésben van most a szereplő, de ha azt veszem, hogy a kép címe a repülni, akkor talán nem egy felfelé haladó iránynál kellett volna megállítani ezt a mozgást, hanem hagyni még egy kicsit tovább menni a modellt. De én ezt egy abszolút jó meglátásnak tartom, és egy nagyon érzékeny képnek, úgyhogy megvan rá a három disznó. (hegyi)
értékelés: