Ugye néhány képpel ezelőtt volt egy megoldás, a vasárnap hajnali leckére, amiben már szerepelt egy pókháló, és én ott mondtam, hogy a természetfotósok ezt lényegesen attraktívabban meg tudják oldani, de ott a főszereplő a pókháló. Hát itt most erre látunk egy példát. Itt a pókháló maga a főszereplő, a rajta elhelyezkedő, gyöngysorként csillogó harmatcseppek, és ez nagyon szép, főként az a szép benne, mint voltak régen ezek az üvegszálas lámpák, egy borzalmas találmány volt egyébként, de az volt ilyen, hogy így színjátszósan váltották a színüket, és az egyik bevásárlóközpont is ilyen mostanában, hogy ilyen színjátszós éjszaka, nagyon látványos megoldás. Ennél a képnél ez a fajta színjátszás nagyon jót tesz ennek a formának. Még akár a karácsonyi készülődésre is utal nekem a forma, az Andrássy úton szoktak lenni ilyenkor ilyen gyöngysorok. Ugyanakkor ugye ez a fő motívum, ami éles, és a képnek van egy másik síkja, ami életlenben van tartva, ami valami elszáradt virágfüzér lehet, ahonnan egyébként a fény is érkezik ebbe a kompozícióba. Az mondjuk érdekes kérdés, hogy amikor ez a kompozíció megszületett, akkor a döntés, hogy ez szerepeljen benne az is megszületett – gondolom ebben az is közrejátszott, hogy ez a csillogás a pókhálóformán ez így tudott megjelenni – de számomra kérdéses, hogy ha születik egy olyan döntés, hogy rajta legyen a képen, ahogyan pár képpel ezelőtt is mondtam, válasszuk ketté az előteret és a hátteret, akkor a háttér életlen kompozíciója a baloldalon szerepeltet valamit, míg a jobboldalon üres. Úgyhogy ez a képen nekem egy picit furcsa. Ott valahogy nekem nem annyira rendezett. Szerintem ha a pókháló érdekel engem, akkor ez ott a háttérben zavar, vagy ha fontosnak tartom a kapcsolódásokat, akkor ezeknek a kapcsolódásoknak valamilyen szinten meg kell történnie a jobboldalon is. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…