Tavasz Dalmáciában:)

Tulajdonképpen szeretem ezt a képet, mert 1973 április másodika délután 13 órakor készült képet látjuk, majdhogynem azt mondhatnánk erre a teljesen a hetvenes éveket idéző képre, hogy akár az Új Tükör egyik képriportja is lehetne, már ha mond ez még valakinek valamit. Érdekes, és ezt talán mondtam is a Pedellusnak, hogy vajon miért van az - nem baj ez - hogy sokszor idéztek 10-20-30 évvel ezelőtti időt megidéző képet, és érdekes, hogy ezeket a retro érzeteket főképp fiatalok küldik be, de mégegyszer mondom, ez nem baj.
A képről annyit, hogy nagyon szeretem rajta az emberi párost, akik a napközi után a fiú még a német nyelvleckét elolvassa, a kislány pedig egy mikroszkopikus felvételt vizsgál a nadrágszáron, szóval nagyon szép az egész és egységes az emberi pár együttléte. Ami picit zavaró, az a bal oldali lépcsőformák arányítása ehhez az emberpárhoz. Persze ezekben a szituációkban ha a fotós beleszól, hogy ugyan, üljetek már picit odébb, nem biztos, hogy nem töri meg a varázst. Mindemellett ezt figyelembe véve kapja meg a 3 disznót, mert emiatt a kompozíciós bizonytalanság miatt ebben az esetben nem vonhatunk le malacot. (szőke)
értékelés:

A képről csak annyit kell tudni, hogy nem digitális géppel készült, hanem analóg fotógéppel. A kép egy borús szombati napon készült.

Úgy gondolom, látom a rigót, értem, hogy analóg, de azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ez képpé álljon össze, több kell. Rengeteg ritmika és folthatás van a képen, ami nem áll össze egy üzenetté, nem tudom, hogy ez a madár, ahogy támad, összeáll-e képpé. A fotósnak meg kell győznie a nézőt arról, hogy amit lát, az adott helyzetből az a legjobb kép, ami elkészülhetett, nincs más döntés. Ezt bárhol lehetett volna lefotózni, ez a megismételhetetlenség, vagy örök érvényűség nincs a képen. (szőke)

Zalaegerszeg. Hevesi Sándor Színház. Galócza. A darab a bérgyilkos maffiózóról. Egyike azon színházaknak és daraboknak, amiket végig fotóztam. Jöttem haza felé a vonaton és unalmamban lepucoltam az összes létező memóriakártyám... kidolgozatlan képek százaira bukkantam többek közt erre... ez megteccett. Gondoltam hátha nemcsak nekem, hanem Szőke Kapitánynak is... bár montamár sokszor sokmindenkinek h irgumburgum ne a polcrol vegyükle készképeinket hogy majdjolesz ideis, de gondoltam ez mégiscsak féligmeddigujkép, hiszen mostaláltam, most dolgoztam ki...

Olyan, mintha egy mozgófilm vagy egy rosszul exponáló fotókamera, ami rosszul továbbítja a filmet, és kapnánk egy kettős képet. Több mindenről kell ennek a képnek kapcsán beszélnünk, már csak az Estiskola feladatai miatt is. Mi azt gondoltuk, hogy valaki elérkezik ide hozzánk, mert nálunk szeretne képekről beszélgetni, akkor ezt azért tettük, mert arra gondoltunk, hogy a különböző házi feladatoknak a szerepe és jelentősége az, hogy a többiek számára is megmutassunk magunkból valamit. A leckék rólunk szólnak, bennünket, a mi világképünket mutatják meg a többieknek a munkáinkon keresztül. Ennél a képnél csak úgy tudom értelmezni, hogy azt mutatja, hogy Edvin elsődleges lénye, hogy Edvin nincs, csak valami színpadi jelenségen keresztül tudja kifejezni magát. Tehát az elsődleges problémám, hogy Edvin valószínű nem a kalapos nő, vagy a ragasztott bajszos operettszínész. Ilyesformán még egyet tudok elképzelni, hogy ő a nézőközönség tagja, aki a bérletes előadások látogatója. Ha ez történik, akkor megint csak nehezen tudom a kódokból megközelíteni az alkotót, mert egy képeslapot látok itt, a színház előadásából és nem tudom, hogy ezen keresztül hogyan tudok közel kerülni Edvinhez. És akkor itt felvetődik egy másik fajta megközelítés, merthogy hasonló munkákat láttunk már itt az Estiskolán, hogy akkor mi ez a kép? Mivel színházzal kapcsolatos, akkor ez színházi fotó? Vagy fotók, hisz két részre van szabdalva az üzenet. Az alsó részen egy nejlon harisnya által takart női kéz és egy gyűrött zakóból kinyúló másik kéz torzója látható és nem értem a két kép összekapcsolását sem, kellene értenem, de nem akarom érteni, mert nem akarom érteni az arányítását sem, ha az alsó képet nem nézem, akkor is azt mondom, hogy a fölső kép kompozíciós rendje is zavaros, miért vannak így vágva a szereplők. Ha színházi fotót látunk, mit kellene feltételeznünk, hogy ezek úgynevezett színházi belső fotók-e valami szakmai célzattal, nem tudom azt mondani, hogy standfotók, mert azok főképp a filmforgatások körüli fontos dokumentatív forma, ahol a fotósnak egy olyan meglepő feladatkörének is kell lenni, vagy egy olyan aktivitásának, ami eredményezhet olyan képeket, mint B. Müller Magda Szindbád-képei, és ez egy speciális műfaj, feladat, mert ő az az ember, aki olyan kialakulásokban lehet jelen, amit a nagyközönség soha nem láthat, például amikor Huszárik Zoltán előinstruálja a színészt a Csontváry című film forgatásánál, és ezzel a fotós egy önálló alkotást hoz létre, egyszerűbben fogalmazva a standfotós olyan intim helyzetekben van, aminél egész különleges helyzeteket figyelhet meg és olyan szenzitivitással kell rendelkeznie, hogy ezeket észre is vegye. Értendő ez akár színházra is, amikor Kiss Manyi szerepeire például már csak ezeken a színházi fotókon keresztül tudunk visszaemlékezni. De ehhez az kell, hogy legyen az alkotónak egy olyan plusz affinitása, amitől ezek a fotók valójában különlegessé válnak, ellenben az fog történni, hogy mert ott van, mert megvette a jegyet, kattinthatott egyet a géppel. A színház és a film is egy világított, előkészített térben, jelmezben, színészben adja magát, hogy úgymond az ember folyamatosan fejben fotózzon, hisz ezért megyünk el, hogy a történetet rögzítsük és eleve így képek egymásutánját vetítik, mutatják nekünk. Magyarul az nem egy nagy truváj, hogy egy fényképre előkészített előadásból egy fényképet készítünk, mert abból majdcsak becsusszan valami. Ezért én úgy gondolom, hogy érdemes lenne erről akár egy fórum témát nyitni, hogy mi az, hogy standfotó, és erről beszélgetnétek, de ez a lecke a vágy feladatkörében nem működik, mert nem jutok közelebb az alkotóhoz, csak azt látom, hogy színházba jár és fotózza a színészeket. Kezdjünk el erről beszélgetni, hogy tisztázódjon ennek a feladatköre, ami nem azt jelenti, hogy nem szabad ide ilyet beküldeni, de az értékére és a helyére kell ennek is kerülnie. (szőke)

Elszabadulva a langymeleg központi fűtéstől, az ember megtanulja, mennyire központtá tud válni a tűz helye.

Minden tárgy kell, ami a képen van, de minden tárgy túl távol van egymástól. Ha közelebb húzza a lábosokat egymáshoz és a tűzhöz, akkor egy szűkebb és feszesebb kompozíció jön létre, a tűzfogó lap nem fontos. És a párhuzamosokkal is esetlegesség van. A disznók mellett ismétlés! (szőke)
értékelés:

Nagyon meglepő, abszolút ott van benne a szeretet, a humor, a szocio, a roncsfilmes érzés, minden, és szeretjük ezt a képet és köszönjük, itt megvan a 3 disznó. (szőke)
értékelés:

Dupla "alkotás"

Köszönjük ezt a munkát. Jó meglátás. (szőke)
értékelés:

Egyetértek azzal, aki emiatt befolyásolta a pedellus munkáját is, meg kellett változtatni a címet is, tényleg érdekes, hogy Mircinek hol van a lába. A macskafejű kígyó. Viccen kívül persze ilyen van a macskáknál, hogy így behúzzák a lábukat és gubbasztanak. Mirci egy kedves állat. De a kép nem éles. Ha Mirci együtt él az alkotóval, akkor semmi sem indokolja, hogy ha az alkotó meg akarja örökíteni Mircit, miért nem vár egy olyan pillanatot, amikor Mirci nem elmosott. Tessék ismételni. Mirci kapja a disznót. (szőke)
értékelés: