A kép nem most készült, de a feltételeknek véleményem szerint megfelel. A köldökömet ábrázolja egy nyaralás alkalmával. A képet már felhasználtam a haverok szórakoztatására készült "klip"-ben amely teljes terjedelmében megtekinthető a youtube-on.

Köszöntünk az Estiskolán, egy igazi, konzekvens képet látunk, amelynél természetesen megvan az önirónia, hisz egy hasközelit küldött el az alkotó, amelyben azon túl, hogy egy geg jelenik meg, valakiről személyesen is kapunk egy képet, hogy mint vasutas így néz ki, elsőre két disznó, mert a dátumozót tessék kikapcsolni. (szőke)
értékelés:

Helyzet: Máriabesnyő, naplemente, tavasz. Egy rácsminta ami lezár és egy ami kinyit és az igazi látók (fák) hátul akik testéből a kereszt készült szóval a fák és Jézus együttes golgotája és mindez elzárva vagymi és megpróbálom életre kelteni kiszabadítani... hát ölég kusza de most nem vagyok formába hogy egy rendes paradoxont fogjak.

A kép már az előbb említett sorozatba tartozik, az előtérben egy vas rácsszerkezet, egy sík megközelítését jelenti, majd mögötte egy üveglap zárja a következő síkot, amin tükröződésként jelentkeznek a fák, és az üveg mögött valami dombormű, talán Krisztus, amint a keresztet viszi, és ennek a hármas egysége jól ritmizál, jó a párhuzam a fa és a fém kereszt között, külön erénye a képnek ez, és a szín harmóniája az okkeres barnákkal. (szőke)
értékelés:

Tavasz az, amikor - szimbólumoktól mentesen - az ember a langyos napsütésben leheveredik a fűbe, és lustán bámulja az orra előtt a fűszálakat. Tudom, verbálfotó. Meg azt is tudom, hogy én se vagyok egy üde, tavaszi jelenség. Akkor is. :-)

A kép irányelveiben letisztázott, a kompozícióban a pici kis virágok mellett a szemeknek van nagyon fontos szerepe, ami beletekint az optikába és ezen keresztül belénk néz, és ettől, hogy egy ilyen fűben hasaló, a kamerát is a fűszálak között tartó, fekvő, közeli, intim helyzet, amit látunk, az arc formái, ritmusai is megváltoznak. Emberivé, esendővé, de valahogy a szemek mégiscsak egy kis játékosságot és reményt, kérdést tartalmaznak. Az alkotó egészen biztosan megnézte ezt a képet, mielőtt elküldte nekünk, és attól a puritán, nagyon egyszerű, nagyon esendő ábrázolástól erőteljes a kép. Érdekes, hogy ha már formákat is nézünk, akkor picit talán a széltől kócos hajszálak, ahogyan rendezetlenül az arc formájába belelógnak, hasonlatosak lesznek a fűszálakhoz, és ebből láthatjuk, amint felénk tekint a szem. Ha nem lennének az arc előtt ezek a hol éles, hol életlen vonalak, virágok, akkor álló, statikus képet látnánk, de ettől mivel a kép hatására mi, nézők is befeküdtünk a fűbe, közelebb és közelebb akarunk kúszni Nórához, hogy átlépjünk, átjussunk ezeken a füveken, és a szemébe nézhessünk, azokba a szemekbe, amik egyszerre kíváncsiak, de bennük van a kérdés is, amik egyszerre nyitnak felénk és teszik fel a kérdést, hogy ugye nincs semmi baj, ugye vigyázol rám? Nagyon jó, hogy ezek a jegyek, tehát a gondolati és a formai jegyek ebben a környezetben az ember és a növényzet azonosulását is mutatják. Talán, ha a szerző szöveges üzenetét is olvassuk, akkor a kép megfejtése az "akkor is". (szőke)
értékelés:

Egy kis magyarázat: a képet alapvetően egy absztrakt kompozíciónak szánom, a fényekkel és a színekkel.
   Valós tartalma a harminc éve becsomagolt ruha és fátyol, amit viselője életében először és egyetlen alkalommal egy hét múlva visel, és ezzel vége annak az időszaknak, amit tavasznak neveznek egy ember életében. A ruha erre vár. Ez utóbbi tartalmat nem szánom közlésre, csak a lecke és a cím magyarázata.

Ezzel nagyon nehezen tudunk mit kezdeni, beszéljünk róla, mert absztrakt ide vagy oda, egy nejlonzacskóra rámegy a fény, ott van még valami, de csak a magyarázatból tudunk elindulni, és elhinni neki, hogy az ott van a képen, de ha megvertek minket, akkor se látjuk a ruhát, a fátylat, sőt semmi konkrétat, csak sötétben zavaros formákat. Az is jó lenne, ha csak formák lennének, mondjuk akkor ne zavarjuk össze a nézőt, hogy mint egy feladványt, keresse meg hol rejtette el a fotós a ruhát, mert a ruha nem látszik. Az is szép lenne, ha mondjuk a nejlonba csomagolt ruhát láthatnánk, hiszen ez szép struktúrákat adhatna, de nem látjuk. Az a probléma, hogy nem a szövegmagyarázatoknak kell értelmeznie a képet és a magyarázatok nélkül is meg kell állnia a képnek a talpán. Kompozíciós rendjében pedig ez a kép, még ha elvont, absztrakt is, nem áll össze, a formák nem kapcsolódnak, a súlypontok nem érezhetőek. Hogy mindebbe hol kapcsolódik bele a tavasz, az még nagyobb rejtély, és kérnénk segítséget! (szőke)

Anyu magassarkú cipője, menyasszonyi ruhája rám való!

Felső gépállást látunk, de ettől függetlenül azt mondanám, hogy ezeket is érdemes lenne komponálni. Elfogadom a két kar szimmetrikus formáját, elfogadom a ruha íveit, és hogy ez mind létrehoz egy ritmust, de ennek ki kellene emelkednie a műanyag padló formából, és most ez nem történik meg. Ha a gombsor lenne a főszereplő, akkor egy sokkal erősebb üzenet lenne. Ha egy más rongyot leterítve arra áll rá a szereplő, akkor jóllehet ez a probléma is megoldódik. A ruha melltömése vagy nem tudom, mi, nem értek hozzá, zavaró. Ettől még az ötlet jó és a vágy is érthető, de ebben a szövegnek is szerepe van. (szőke)
értékelés:

Konkrét képtervvel mentünk ki a jesoloi tengerpartra. Ez nem az. Túl hideg volt a homok. A kép kvázi véletlenül készült, az alkalmi modell nem tudta, hogy az objektív szemszögéből úgy látszik, mintha félrehúzódott volna gondolkodni. Katt.

Szorgalmiként megvan az egy disznó, mert ez egy igazán kellemes tájkép, de a talp leckére nem tudjuk elfogadni, nem azért, mert az ötlet ne volna jó irányba mutató, hanem mert a megfogalmazásánál a fotós nem döntötte el, hogy a talppal fog foglalkozni, hanem készült egy kép, ami utólag lett ehhez a kategóriához besorolva, ettől az úgynevezett fókuszpontjai, ami a talphoz sorolná, csak verbálisan és jelzés értékkel szerepelnek. A nyomok és az alak jó, ha a kép 2%-át kitölti, a néző sok mindenre asszociálhat, de az se biztos egyértelműen, hogy az alak volt, aki nyomokat hagyott a homokban. Sűríteni kell a gondolati folyamatokat, mert ha felírjuk kockás papírra, hogy miket látunk a képen, van nyom, van ember, van tenger, van víz, van part, van felhő, érthetőek mind, de nincs sűrítve. Mitől személyes, mitől a Bobák Csaba története az, amit a képen látunk? (szőke)
értékelés:

Tetszik, szimpatikus, de a sokadik portrét kapom a barát kategóriára, holott amikor feladtuk a leckét, elég pontosan elmondtuk, hogy lépjünk azon túl, hogy a barátunk az ember, vagy a kutya, mert van ez a történet tovább is, én a Zsuzsika autómat mutattam be ott skiccként, tehát azt gondoljuk a pedellussal, hogy nem kéne leállni ott, hogy a barátom a Béla, vagy az Erzsike. Ha a képet, mint portrét kell elemeznünk, akkor azt tudjuk mondani, hogy időbe telt, mire megtaláltuk a modell szemét, alul és felül szűkre van vágva a kép, míg bal oldalon szinte fecseg a felelsleges tér ehhez képest, tehát vagy ahhoz az oldaltartáshoz kellene igazítani az alsó és felső képhatárt, amit most látunk, vagy egy más beállítást adni, ahol értelmet nyer ez a távolságtartás. A modellt instruálni kell, mert ő nem látja magát kívülről, mi, a film, vagy fotó készítője vagyunk az, aki segítségére tud lenni a modellnek, hogy jelezzük, ha valami nem előnyös vagy nem jó gesztus. Ha profilt választunk bemutatáshoz, akkor a hajjal kell valamit kezdeni, megint eldöntendő kérdés, hogy a haj takarjon-e mindent és így főszerepet kapjon, vagy a profil, az arcél, a szem játéka legyen a fontos, mert ha köztes helyzetben maradunk, akkor a néző se fog tudni közel kerülni a modellhez. Egy disznó azért, mert a felvetés érdekes, de a barátom leckét tessék továbbgondolni, ha pedig mindenképpen ragaszkodtok ahhoz, hogy portrét készítsetek erre, akkor ott a részletek is számítanak, mert a modell nem sokat tud kezdeni az avantgard felfogással, akkor az a portré nem a modellt fogja ábrázolni, hanem a modellen keresztül a fotóst, ami nem baj, csak akkor ebben is határozottnak kell lennünk, hogy a modell csak eszköze és nem tárgya a képnek. (szőke)
értékelés: