Önportré
Ezután a kép után mondta az egy ismerősöm, hogy nem lehetek egy egyszerű figura. Ez majd kiderül...

Kedves Zoli, nagyon örülünk, hogy bár az elejétől közöttünk vagy, végre küldtél házit is. Annyi lenne a megjegyzés, hogy tónusértékben a középső éles kis portréképet erősebbre venném, hogy még jobban elváljon a nagy tükröződéstől. Aztán most már lehet ám fölpörögni és még több képet küldeni. Úgyhogy várjuk. (szőke)
értékelés:

A kaszás
Egy szorgalmi feladat a barátom házifeladathoz, mivel nem látom a régebbi osztálytársak munkáit, gondoltam ez a kép ösztönzőleg hat. Józsi barátommal remélhetőleg fogtok még találkozni, Ő szokott segíteni az elképzeléseim megvalósításában.

Feri 3 disznó, várjuk a továbbiakat is, a kasza végét bent lehetett volna hagyni. (a szőke)
értékelés:

Történet valamiről, ami végleg elveszett.

Kedves Aureliano, jó lesz, elég személyes. 3 disznó, bár megmondom őszintén, azt reméltem, hogy úgy végződik, hogy addig toporogsz a rázó lábaddal, hogy a termés ráhullik a kulcsra és így végül minden jóra fordul, csak a kakás lakáskulcsot kell bedugni a zárba. A többieknek is javaslom, hogy próbáljanak beszélni, mesélni a kamerának, a kamera által nekünk, egymásnak. Meséljetek történeteket, hiszen ez az egyik legfontosabb dolog. Erre meg próbálok majd valamilyen filmes javaslatot csinálni. Aureliano pedig dolgozzon tovább, a harmadik és majd a negyedik leckével. (Szőke) értékelés:

Kezdődő barátság
A legjobb barátomat nehéz lenne megmutatni, ugyanis azzal szoktam fényképezni. A barátságnak szerintem egyébként is sokféle arca van.

Kedves Feri, a Pedellus meg köztem vita van a képpel kapcsolatban, de azért nem a Pedellus véleményét írjuk, mert ő gépeli az én véleményemet. Ő egyébként a kép üzenetét firtatja - én konzervatívabb vagyok és jobban próbálok ragaszkodni a képzőművészeti részhez: mivel a kisfiú teste a kép kompozíciós rendjében jobbra nyitott, én másként vágtam volna a képkeretet. A kisfiú fejét teljes formájában kereten belül hagytam volna, ugyanígy könyök szakaszát is. Bal oldalon a trikó vonalánál vágtam volna, és amit ott levágtam, azt mennyiségileg a jobb oldalhoz adtam volna. Ettől ha ugyanilyen homogén a képkereten kívül is a háttér jobb oldalon, ettől ez a homogén felület még jobban kiemelte volna a kiscica és a kisfiú kapcsolatát és az egész képnek adott volna egy belső mozgást. (szőke)
értékelés:

Biztos emlékeztek még Márti hangosversére Katának. Meg aztán az ofő is mondta, hogy "készítsetek filmet Márti versmondásához". Szomorúan tapasztaltam, hogy senki sem reagált rá. Hát én elővettem közel négy éve szunnyadó filmes énemet és belevágtam...

Kedves Tamás, örülünk, hogy a szunnyadó éned felébresztetted. Három disznó. De a Márti nézze majd meg, ő még adhat rá disznót, de ez az ofős értékelésen felüli értékelés lehetősége különleges szituáció, nem csinálunk belőle rendszert. :) (szőke) értékelés:

Botladozó
Csak botladozom a jelenben, s nem tudom, hogy kik, hogyan alakítják a medret, amelyben vagyok. Az mindég csak később derül ki.

Kedves Feri, ez már jó, 2 disznó. (szőke)
értékelés:

Salsatanulás Anna iskolájában. Mindenki elkezdheti. Szigorúan alaplépések.

Kedves Anna, ez még nincs befejezve, várjuk a folytatást. (Szőke) értékelés:

2. lecke
Expozíció: Soha nem gondolok a képemre. Néha meglep ha rám bámul. Nem az van ott, ami vagyok. Akkor mi legyen? Kirakom az árut a kirakatba, mert üres boltban bolond a hentes.

Kedves Krisztián, erről a képről a mi véleményünk szerint nincs értelme írni, mert jó. A kísérő szöveg hozzáad azért, mert megjelenik benne az önirónia, nem csak leíró jellegű, hanem a rövidsége ellenére történet, vagy filmszerű. (szőke)
értékelés:

A barátom

Kedves Márti, és a barátod ezt tudja? Most már nehéz lesz vele egyeztetni, plusz Amanda Lear-nek se szóljunk. (jó ez a Hrabal kép... Bunuel kertjében készült, Dali fotózta.) (szőke)
értékelés:

Mi négyen, barátok
Három barátom van a képen, kiket nagyon szeretek: a víz, amiből kifejlődött az élet, a napfény, ami nélkül nincs élet, és a lány, aki nélkül értelmetlen az élet. Így élünk mi négyen. (New York 2006)
   (a kép egyik érdekessége, hogy az utómunkálatai nyolc és fél órát vettek igénybe. Jelenleg 15 társával együtt a Magyar Rádió Márványtermében vannak kiállítva.)

Kedves Tamás, szerintem is jó ízlésed van, nagyon szimpatikus a hölgy a képen. Mivel elsősorban botcsinálta fotós oldal vagyunk, szakmai szempontból 1 disznó. Ugyanis - legalábbis ennél a képméretnél, amit látunk - az érzékelhető, hogy a modell és a háttér teljesen külön életet él, nincs közük egymáshoz, hangulatilag nem kötődnek. Hogy ez az utómunka miatt van csak, nem tudjuk. A másik, hogy itt is jót tett volna a modellnek, ha a háta mögül érkező főfény mellett reflexből kapott volna valami derítést az arca. (szőke)
értékelés:

***

Kedves Feri, minden képet saját közegében próbálunk értékelni, itt is ezt tesszük. A következő képi üzeneteket érzékeltük: a bot és a sötét napszemüveg vak emberre utal. A kép egészéből nem találunk erre indokot, hogy miért. Az emberi alak szempontjából nem érthető, hogy a bot és az alsó lábszárak miért vannak elvágva - hacsak nem a botorkálást akartad ezzel érzékeltetni -, a norvégmintás pulóver pedig nagyon egybeolvad a felhőkkel.
   Az emberi szemről: lehet, hogy kinéztél a napszemüveg mögül, ez itt azonban nem látszik. Vagy itt is valamilyen tükörrel meg kellett volna világítani téged, vagy meg kellett volna emelni a fejed. (Szőke)
értékelés:

Roland 4. alkotására
Mi is olyanok vagyunk, akár a kisdisznók egy meleg akolban, együtt barátságban, szeretetben és vidámságban.

Kedves Ági, két disznó a két disznóért cserébe, meg azért, hogy Rolandra reagáltál. (szőke)
értékelés:

képcm

Kedves Kata! A kép nagyon jó - a természet nagy, az ember kicsi - szép fát választottál. Egy megjegyzés: ha kicsit lejjebb hajolsz, amikor exponálsz, akkor a modell feljebb kerül a horizonthoz képest és akkor a képen szereplő útból lehetett volna még vágni. Várjuk többi barátod bemutatását is. (Szőke)
értékelés:

Örök átutazó
Ezt a képet Vedres Áginak ajánlom, hogy lássa, ez egy öreg filc kalap, amit már csak lakásfestéskor, nameg fotózáskor használok.:)

Feri, a szorgalmira egy disznó mindenképpen jár és az az ajándék, hogy bekerül az alsósok galériájába is, még egy disznó. (szőke)
értékelés:

Döntöttem...
Döntöttem! Pontban háromtízkor indulok.

Kedves Tamás, a kísérőszövegből próbáltunk kapaszkodót keresni, és az valamilyen történet formára utal. A kép alap izgalma, hogy a tér elfordul (jól láthatóak a háttérben lévő szék, a papírdoboz, kuka, kulcs, óra elmozdulásai), talán ezt a "félelmetes" tér elfordulást erősíteni lehetett volna egy apró fikciós elemmel, hogy az előtérben a linóleumon végigfolyathattál volna valamilyen, a ferdüléssel azonos útvonalú színes folyadékot. Ez a helyzet drámaiságát is növelhetné, meg a mozgást is jelezhetné. Kettőnk közötti vitánkban a Pedellussal én még javasoltam, hogy a fém ajtó jobb oldali széle jó lett volna, ha a képkereten belül marad. (szőke)
értékelés: