Ereim
A vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk.

A leirat szerint, a vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk, azaz először ezzel a hozzáfűzéssel kezdeném, mivel a vér áramlása az a saját mozgásom és a saját élni akarásom amit azért pontosítanék, mert szeretném megerősíteni, hogy a vizuális döntéseid, a kiválasztásaid nagyon is helyénvalóak, és erősíteni szeretnélek, hogy a bátorságodat, azt amit képileg elgondolsz, nyugodtan és bátran lépd meg, tedd meg, mert érthetőek. Nem a mások mozgása és élni akarása itt a fontos, hanem az üzeneteiden keresztül majd mások fognak élni és mozogni és elgondolkodni, a te hátrahagyott munkáidon keresztül. Vállald magad, mert megtenni és kimondani amit érzel. A képen itt egy emberi torzót látunk, a jobb váll és hónalj, a csuklyásizom táját, mindebbe különleges felületként egy vékonyka arany nyaklánc és egy kis darab háttér jelenik meg, ezért az egész képnek a lényege a test maga. A test fordulatai, az érhálózat, a bőrfelület, ebben a megvilágításban egészen naturális és sokkoló. A kép, annak ellenére, hogy nem kihívó, hanem kitárulkozó, nem vágykeltő, hanem őszinte, és mégis tele van érzelemmel, hiszen a sejthető pozíció majdnem krisztusi, ahogyan a jobb kar így látható, kitárulkozik, mint egy korpusz, ami mögött akár azt a mondatot is lehetne sejteni, hogy ilyen vagyok, így teszem, így nézek ki, így fogadj el mindenemmel együtt. Azért próbálom ezeket a mondatokat így a kép kapcsán elmondani, merthogy a megvilágítása nem a súrlófényekre épít, hanem a fények jól láthatóvá teszik a bőr pórusait, foltjait, valódivá és ez kitárulkozóvá teszi a képet. A másodlagos nemi jelleg attribútumai nem láthatóak a képen, engedtessék meg, hogy ezt szégyellősen így fogalmazzam meg, mégis a kép hordoz magában ugyanannyi életörömöt, érzelmet, vágyat az utalásrendszere miatt, pedig nincs rajta fej, csak a nyak darabja, nem látunk melleket, köldököt, kihívó részeket, mégis a mindennapjainkból építkezve hordozza a nőiség teljességét. Továbbra is azt mondom neked, hogy azok a munkáid, ahol pl. a Kékfestő vagy ez, egy olyan új állomásra érkeztetett, ahol a saját önmagad számára emeled egyre feljebb a lécet, a feladatokat, és én csak bátorítalak abban, hogy ezt merd így folytatni, továbbvinni, kitartást, és őszinteséget kívánok neked magad felé, hogy tovább tudj haladni ezen az úton, hogy el tudj mélyülni ebben és magadban, hogy a nőiséged kérdéseit is tudd magadban továbbvinni. (szőke)
értékelés:

Kékfestő csendélet
Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Beteljesült vágy
Lágyan ölelt át, félszegen
Vigyázva, nehogy eltörjön a pillanat
(Én írtam)

Anitától már több csuhébábu-képet kaptunk, de eddig ezek a képek mindig egy statikus és egyedüli helyzetet mutattak, illetve a csuhébabából eredő mesei helyzetet, hogy egy valódi emberi alak, és egy nagyon jó és fontos előrelépésnek tartjuk, hogy saját magát is belekomponálja a képbe, mint háttért, és a kezével nyújtja felénk, mintegy piedesztálra emelve ezt a két figurát, és ezzel magát a gesztust is piedesztálra emeli, amit ez a két figura bemutat, ezt a párkapcsolati helyzetet. Ha a verset is megnézzük, az is egyértelműen utal arra, hogy az emberi párkapcsolatról kaptunk egy üzenetet, az egész az érzelmekről nagyon is pontosan és őszintén szól. Tehát a kép üzenete elsősorban az emberi érzelmek és a párkapcsolati történetek összefoglalója, és eszerint kell értékelni a képet. Ami pedig a formavilágát illeti a képnek, ugye látunk egy hátteret, egy festett falat napocskával vagy virágokkal, és ez a struktúra nagyon jól keretezi-emeli ki az emberi testet, ha a kart megfigyeljük, a kar és ennek a kékes háttérnek a kontrasztja nagyon finom. A csuhébaba, ami a tenyéren felénk van nyújtva, ez van az előtérben, és egy világos, csontszínű-barnás színvilága van, ami nagyon jól illeszkedik az emberi testhez, ami jól látszik a nyaknál, ahol a csuhébaba feje és a nyakrész látszik, kontúrok keletkeznek, és ezek a kontúrok nagyon szabályosan és természetesen szervülnek egymáshoz, márcsak a természetes anyagok, a csuhé és a test anyagai miatt is. Ebből adódik az, hogy a továbblépés hogyan lehetne még erősebb, még koncentráltabb, akkor itt a gesztus az nagyon pozitív, a háttér és a test nagyon jó formavilággal harmonizál, a csuhébaba és a test is nagyon jól harmonizál, és ezekből csak a ruha, a piros pöttyös fehér ruha az, ami kilóg, ami idegen, ami anyagában, színében, mintájában idegen, ráadásul a csipkeszegély ketté is vágja a baba feje mögötti teret – és most ettől zavaros a kép, nem az üzenet az, ami nem jó. Tehát akár ugyanebben a beállításban, egy olyan megoldást kellene találni, ahol ez a ruha nem szerepel, csak az emberi test és a két csuhébaba látszik, és a maga szemérmességében megmaradhasson ennek egy nagyon egyszerű megoldása van; a tenyeret a kamerához még közelebb hozva a babák nagyobb méretben jelennének meg, és a takarásuk megoldaná azt, hogy ne egy primer üzenet keletkezzen ebből. Tehát a fotós ki tudja azt a helyzetet alakítani, hogy a háttér lenyugodna, és a két baba takarna annyit, hogy megmaradjon a kép intimitása és szemérmessége. Ezt érdemes lenne kipróbálni szerintem. Két disznó, és ha tud még vele foglalkozni az alkotó a maga rendszerében, akkor meglehet a három. (szőke)
értékelés:

Versenyfutás
Mikor még nincs tétje, csak játék. Persze ezt gyermekfejjel máshogy láttuk.

Én nagyon örülök ennek a képnek, és elmondom, hogy miért és mi az, ami engem érdekelne ha egy ilyenfajta üzenetet látnék. Nagyon tetszenek a kezek, nem tudom, milyen fázisban vannak ezek a gyerekek, de nagyon érdekes kis fázisok, a rajt vagy a cél, különösen ez a piros sapkás kisfiú mozdulatai és mögötte a hölgynek a feltett keze. De ha egészében nézem a képet, akkor azt látom, hogy nem erre súlypontozódik az üzenet. Anita, olyan szinten tudsz pontosítani, most már olyan szinten és mélységben lévő dolgokat is meg tudsz jeleníteni, olyan zavarbaejtő dolgok is jöttek már tőled, hogy tessék pontosítani, és nem megugrani kötelező jelleggel egy-egy leckét, hanem tessék ebben elmélyülni, mert itt is itt van a zsenialitás lehetősége és mégis csak egy albumképet látunk itt, amit visszaadok ismétlésre, és továbbra is azt mondom, hogy ha nem lennék ebben biztos, hogy képes vagy rá, hogy zseniális képeket csinálj, akkor máshogyan lennék toleráns, de addig, amíg a kóla az alsó részen a teszkós sörpad mellett ott van és nem azt az üzenetet keressük, ami mindannyiunknak a gyermekkor, tehát amíg nem sűrítesz, addig kezeld a gyermekkort is magadon keresztül, ahogyan a más képeidnél is tetted. És még egy fontos dolog. A gyerekkor lecke a saját gyerekkorunkról szól. Én elfogadom, hogy ez a te gyerekkorodról is szól, de akkor te voltál 1 méter 20 centi, míg ezt a képet a mostani állapotod magasságából fényképezted. Le kellett volna gugolni, hogy arra a szintre helyezkedni a kamerával, és máris őket veled egy szintre hozod. Ez a felnőtt nézőpontja, ahonnan te ezt a történetet nézed. A gyerek nézőpontjából nézve ez egy teljesen más történet lenne, és közöttük lennél. Most nem vagy közöttük, nem vagy a pajtásuk, most te egy felnőtt vagy, aki nézi őket. Magadnak is gyermekké kellene válnod, amikor megoldod ezt a feladatot. Ha viszont az a cél, amit a leírásodban is látunk, hogy máshogyan látjuk a dolgokat, akkor ezt a nézőpontot még magasabbra kellett volna emelni. Most pedig a két út között vagy, nincs eldöntve, hogy mi a kép üzenete. Van rajta fű-fa-bokor, kerítés, gyerekek, minden, azaz nincs eldöntve hogy akkor ez a múlt-e, ez a jelen vagy mi az élmény. (szőke)

Bohóc
Kívül vidám, díszes vagyok, de néha sír a lelkem.

A kép érdekessége, és ami miatt azt mondjuk, hogy végülis elfogadható, bár az Anitának mostanában egészen mély és sűrített üzenetei érkeztek, az az, hogy a portré arc nélkül leckére magáról egy kis csuhéfigurát küld, ami mint egy ilyen japánkertben egy kis kövön és nagy kövön a növények előtt ül. Igazából egy mesekönyvbe vagy képeskönyvbe is behelyezhetném ezt a kompozíciót, akár az egészalakos portréra is érkezhetett volna hiszen a figura is egészalakos, annak tudatában viszont, amiket az Anita eddig küldött, tehát a fontosabb vallomásaihoz képest ezen a képen ugyanúgy egy probléma megkerülése, fátyol mögé helyezése jelentkezik, az Anitára jellemző módon, azaz igen, tudom, Anita készít csuhébabákat, igen, ez nagyon szépen meg van csinálva, el van ott helyezve, de megint meg van kerülve egy történet, hogy ki az a Babos Anita, és nagyon ötletesen, séróból oda van téve egy szép üzenet, ami szalonképes. És én azt mondom, hogy ez elfogadható a kép, a lecke, mégis tovább kellene foglalkozni, az alkotói kézjeggyel, tudom, hogy ez nehéz, de azzal az alkotói kézjeggyel, ami az ember, a fotós tud elhelyezni. Merem ezt mondani, mert már tudom, hogy érkezett már olyan alkotás, amin igenis tettenérhető mindez és nagyon bátor döntések, és ez a bátorság kellene ezekhez a képekhez is. Ami pedig a tárgyfotót illeti, ahogy az emberi testnél is, mindenféle tárgynál fontos, hogy a fotó kétdimenziós redukcióját hogyan oldja meg a fényképész, hogyan érzékelteti a forma térbeli kiterjedését, és bizony ezt fényekkel és árnyékokkal lehet megtenni, azaz árnyékolással és világítással, amiben egy ilyen laposra fényelt helyzet nem igazán célravezető. (szőke)

Napraforgó
Arcát a nap felé fordítja,
Mosolyogva ragyog.
Megtelik a szíved fénnyel,
Lelked szóval...
      ha látod.
De ezt a csodát szóra váltani
         sosem tudod.
Nyár, nap, napraforgó.

Ez amúgy egy szép kép, csak a fények egy kicsit... itt lapossá teszik ezt a formát. Itt pl. a kamera elhelyezése, tehát a vertikális szinten nagyon jó, a főszereplő, főhős Rigolettó figuráját a horizont szinte kettévágja, központosítja, egy nagy operaáriát látunk, mintha a főhős egy hosszú, kitartott hangot tátott szájjal ordítana felénk, és a háttérben a Nabucco szereplői lépkednek a zenére és nyomják nekünk a napraforgók ezt a nagyzenekari történetet. Ebben sokat segít pl. a jobb alsó sarkban árnyékban tartott levelek zöld sötétje, ami kiemeli a napraforgó levélkéinek ezt a mandalaszerű formáját. Jót tesz a képnek, hogy a súlypont jobbra került, ugyanakkor talán picit megint – hiszen ezek az üzenetek úgy érkeznek tőled, hogy nyilván járod a természetet, nyilván megfigyeled a világot, és aztán újra és újra, ahogyan egy konkrét téma előjön, hiszen most ez feladat, az estiskolának fotókat készíteni, beugrik valami és lefényképezed. Mégis érdemes lenne más napszakban, és megnézni, hogy tud-e fény valami más megvilágítással érkezni erre a főhős napraforgóra, amitől ez a kicsit szürkés hangulata ennek a szólónak megváltozna. Itt is az Estiklopédiát említeném, a rheimsi katedrálisról készült sorozatban a festő különböző napszakban festette meg a képet, és ez nem elsősorban ettől izgalmas, hanem a napszakok és színek változtatásával teljesen más üzeneteket hozott létre ugyanabból a pozícióból. Ezért revelatív ez a festménysor. Itt a leírással pont ellentétben van a főszereplő egy árnyékban, és a háttérben lévő összes napraforgó fényben van. Ebben benne van az is, hogy ez az Anita személyisége is, ő az, aki az arcát a nap felé szeretné fordítani, ő az, aki, ha megnézzük a képeit, folyamatosan küzd ezzel a történettel, csak akkor megint azt mondom, hogy egy döntés kellene. Hogy miközben az egész Nabucco serege van hátul ebben a ragyogó fényben, a főszereplő pedig egy drámai áriát énekel éppen, akkor erre mozdítsuk a képet; vagy ha a verset vesszük alapul, akkor arra. Nincs kijelölve rendesen a súlypont megint, miközben az ötlet ragyogó. Tessék súlypontozni, őszintén kimondani magadnak, hogy mire megy ki a fuvar. (szőke)
értékelés:

Kikötő és kikötött

Ennél a képnél is az a kérdés, ami oly sok más kép esetében is, hogy milyen nézőpontot választ az alkotó. Ennél a képnél most a csónakot is akarom mutatni, a nádast is, a vizet is, a láncot is, nagyon sok mindent szeretnék megmutatni, ráadásul színesben is szeretném, és a végeredményt ez nagyon leterheli, ez a sok-sok elvárás, döntés. Ettől az üzenet koncentráltsága kevésbé tud jelentkezni. Tehát minden egyes ilyen helyzetnél előre el kell dönteni, hogy mi az, ami a prímet viszi, ami a legfontosabb ebből a csokorból, és máris megvan, hogy a többi az hová kerül a fontossági sorrendben. Ennyit tudok tanácsként mondani. (szőke)

Szülinapi ajándék
Barátnőm június 25-én volt 40 éves. Egyedi ajándékkal készültem az ünnepre. Mivel ő szereti a köveket 40 szót írtam 40 kőre. 40 szót, ami számunkra fontos.

Személy szerint én nagyon szeretem ezt a képet, mert az Anita munkáiban nagyon sokszor jelen vannak ezek a kis tárgyak, makettek, csuhébabák, figurák, animációs játékok. Ez egy nagyon kedves verbális és formai játék, talán egy picit a fénnyel még jobban lehetett volna játszani, hogy ezek a kavicsgömbök még jobban kidomborodjanak, és nagyon jó ez az ajándék, amit itt mutatsz. Ha elolvasom a hozzáfűzést, amit a képhez írtál, teljesen értem a szándékot, hogy Anita úgy jelenik meg ezen a képen, hogy a kézírását látjuk, a ritmusát, színeit látom; mégis azt mondom, hogy maga a fotó nem tartalmazza a barátom kategóriának azt a keresését; a személyed, a jelenléted továbbra is csak egy függöny, az alkotói kreativitás függönyén keresztül, szemérmesen jelenik meg csak, sejthető csak. Keresd még mindig a képekben magad, mert még mindig egy vékonyodó falon keresztül beszélünk egymáshoz, ott van az a fal, hogy ez az internet miatt van, a külvilág miatt van, azt nem tudom, de itt is azt mondom, hogy mint geg, mint a Dokumenta fesztivál egy darabja, ez a kép tökéletesen működik, de mitől Anitás ez a kép, hol van benne a megismételhetetlenség? Nem tudom. Jár érte a két disznó, de szeretném, ha a barátom kategóriában is küldenél még anyagot. Ez a leírt történet, hogy a barátom 40 éves lesz, és... akkor lenne számomra személyes, ha látom azt az estét, az embereket, az öleléseteket vagy a csendeteket, a sírásotokat, a korty üdítő melletti elgondolkozást, vagy az eufóriát vagy a táncot – az embert keresem ezekben a képekben.
   Hozzátenném, hogy ezek a szavak és kategóriák nagyon jók, és ezekből akár még meríthetünk is a következő leckékhez is, és erre akár jár még egy plusz disznó is, de azt gondolom, hogy az a bátorság, hogy ilyen szavakat leírunk, amik között nagyon határozott fogalmak is szerepelnek, akkor ez egy bátor dolog, ezt ajándékba adni is bátor dolog, de a képi megoldás már bátortalanabb ennél. A tárgy bátrabb, ezek a kövek, és a fotót is kezeld ugyanezzel a bátorsággal, mint a pici tárgyakat, ahogy manipulálod, egyértelműen látszik, hogy a kézi munka, tárgyak alkotásában nagy magabiztossággal mozogsz, és ezt vidd át a fotóra is, hiszen az is egy kézi munkás dolog. Ne félj tőle, ez is ugyanolyan kézimunka, mint a kövek megfestése vagy a csuhébábok, láss neki így, és tedd bele magad. (szőke)
értékelés:

Fekete bárány
Zőőd, zőőd... de mégiscsak a mienk! A legjobb családban is előfordul, hogy van zöld citromdisznó vagy feketebárány.

A képen animációs vagy makettfigurákat, gyerekjátékokat látunk, azért hozzá kell tenni, hogy a címből is következik, és a hozzáírt szövegből is érthető, hogy itt tulajdonképpen egy kvázi realista helyzetet próbál az alkotó létrehozni, megjeleníteni a makettekkel. Márpedig ha ez egy mesei környezet, akkor pl. a Mazsola és Tádé, a Cicavízió, tökéletes környezetet hoz létre a bábműhely, valós emberi helyzeteket hoznak létre a tökházzal, makettfigurákkal. Hogyan érik el? Egyértelműen az elsődleges, a legfontosabb eszköz az, hogy a kamerát elhelyezem, azokba a mélységekbe, ahol nem rálátással, nem felülnézettel, hanem közelítően valós arányokkal láttathatom ezeket a figurákat. Egészen biztos, hogy a Böbe baba, vagy Manócska maguk nem lehettek olyan nagyok, pl. kéttenyérnyinél, mégis mi, és egy generáció úgy nőttünk fel ezeken, hogy akár ezekkel találkozhatunk, ha kilépnek a TV-ből, és méreteikben azonosak velünk. És ezt úgy érték el, hogy a kamera, a szemsík egészen mélyre volt elhelyezve ezen a makettasztalon. Ez Anita képén úgy lehetett volna, hogy lehasalunk egészen a földre, hogy a makettfigurák monumentalitása érződjön, és ekkor mivel egy családot szimbolizál a beállítás, és a legkisebb disznó, aki nem a fekete bárány, a kompozícióban egészen előre kellett volna, hogy kerüljön, mert a nagydarab anya, vagy nem tudom, az a turcsi orrú, nevezzük Zsuzsinak, kitakarta volna lentről nézve. Abban az esetben, ha leviszem a kamerát, akkor felvetődik a kérdés, hogy a család ebben a környezetben, ami valami faapríték, meg talán rongyszőnyeg a háttérben, vagy kas, hogy vajon ez a legmegfelelőbb környezet, amit az alkotó elkészíthetett volna? Ha veszed a fáradságot, hogy a gyufákat, ahogyan én is, megfaragtam, a figurákat elkészíted, sőt még szemüveget is készítesz, akkor miért nem lehet a környezetet is ugyanígy elkészíteni makettszerűen? Láttunk már tőled nagyon mély és fontos képeket, tessék elfogadni, hogy a kép az kerettől keretig tart, ami abban van, az a saját magam önkifejezése. Talán Szőnyi István mondta a Képzőművészeti Főiskolán, hogy a kép egészében a keret az 40 %-ot foglal el; nem az akarom mondani, hogy egy aranyozott keret legyen a figurák körül, hanem még ha egy Dürer-rajzot is megnézünk, egy figura-tanulmányt, ami nincs befejezve, az egész lapon belül, mégis úgy van elhelyezve, hogy a rajz elhelyezése a körülötte lévő üres felületeket is kompozícióvá emeli. Ez nagyon fontos, hogy ezekkel foglalkozzunk; de azért az egy disznó erre a képre megvan. Egy meg a munkára a malacokkal. Egy zárójeles megjegyzés: Ha megint a család fogalmát kiszűröd magadból, akkor én ezt a képet úgy csináltam volna meg, hogy a malacokat vagy az ölembe rakom, vagy a tenyerembe, vagy a melleim közé, vagy ezerféle ötletem lenne – továbbra is azt érzem, hogy nagyon jó ötletekkel dolgozol, és valahol kiszűröd magad ezekből a történetekből, és efelé kellene valahogyan elmozdulni. (szőke)
értékelés:

Rokonok (Javitás)
Köszönöm az értékelést. Valóban a veszprémi állatkertben készült a felvétel. Több fotó is készült ezekről a majmokról. És mikor végre megvárta a mama a gyerekét és átölelte, ez annyira emberi volt. Ezért tettem fel ezt a képet a "család"leckéhez. Azért tettem középre a párt, mert ez a lényeg, igaz, a formák és színek hasonlóséga ezt az anyai érzést, amiről valójában akartam, hogy a kép szóljon inkább tompítják, mintsem erősítik.

A képpel egy tágabb megfogalmazásban már találkozhattunk, és ott egy hosszabb leirat csatlakozik a képhez, jelenleg a két kép összehasonlításában azt látjuk, hogy nem történt más, minhogy az alkotó a számítógépen szűkebbre vágta a képet, az előző kompozíciót. Énszerintem itt még a család házifeladattal foglalkozni kellene, mert attól, hogy a két majmocskát szűkebbre vettük, még nem oldódott meg az előző kép minden problematikája, kérdése, tehát köszönöm, hogy ezt a javítást beküldted, de nem tudom így elfogadni ezt a 14. lecke javításának, így azt visszaadnám pótlásra. Nem erre a témára, hanem a család fogalomra; nagyon kérem az alkotót, hogy láttuk, több olyan munkája van, amiből látjuk, hogy tud értékelni, tud sűríteni, hogy ne meneküljön el a könnyebb lehetőségek felé, és próbálja meg ezt a leckét is visszafordítani maga felé, és ne mások felé leképezni. (szőke)

Klastrom portréval
Klastrom tükörképe, egy általam 20 éve rajzolt portrémon.

Kiemelem, hogy egy jó választás ez a kép az épített környezet leckére. Három felfedezhető síkkal dolgozik az alkotó, amelyben a tükröződést is használja. A klastromrom egyik oldalépítménye, egy grafikai munkát, egy szénrajzot, ami egy önportré, és sziluettszerűen a tükröződésben sejthetően az alkotó is látszik. Nyilván egy önportré kettőződik, mert egy régi szemlélet, a mostani fotós dokumentációja, és egy sérült, múltat idéző felület hármas játéka az, amit látunk. Nagyon szimpatikus az, ahogyan a töréseket felhasználja, hogy a régi épület szinte belemetsződik, szétrepeszti a tudatot, a fejet, azt az arcot, ahogyan a múltból a jövőbe, felénk tekint a modell. Ez érett, felnőtt gondolkodás. Annyit jegyeznék meg, hogy a kép jobb oldali részén ez a számomra nem pontosan értelmezhető keret ezt a hármas egybemosódást profanizálja, megtöri a lebegést, tudom, hogy belevágva ott a fül, állkapocs és nyak formái is sérülnének, tehát nem vágni kellene, hanem mivel ez egy torzított tükröződés, a kamera és/vagy a tükröződő felület elbillentésével ezek a paszpartuszerű keretek eltüntethetőek lennének. Ez a munka nagyon időigényes, millimétereket elmozdítva lehet egy ilyen beállított helyzetet létrehozni, és ez itt megéri, hiszen ez a célja, hogy ezt a hármas összeolvadást megvalósítsa, azt kell, hogy mondjam, a keret ezt a megfogalmazást pongyolává teszi. (szőke)
értékelés:

Klastrom csigalépcsője
Régen csigalépcső volt, most út az ég felé.

Ha jól látom, ez a taliándörögdi Szent András-templomrom csigalépcsője az alsó két lépcsőfokról fényképezve. Ez a templom nagyon sok fotóművészt, fotóst megihletett, a Művészetek völgyében az elmúlt 20 év alatt sokszor láttunk képeket a klastromról, többek között egy székesfehérvári fotóművész hölgy nagyon sokat fotózott itt. Ő például, amikor megtalálta impulzusként ezt az épületkomplexumot, akkor ide visszatért később, amikor fotózni kezdett és ő hozott modellt. Ő pontosan a klastrom csigalépcsőjénél egy női aktmodellel kezdett el dolgozni, emberi alakokat hozott be ugyanebbe a térbe. Hozzátenném, hogy maga a klastrom egy gyönyörűen fotózható, őrületesen érdekes tér még így is, sokszorosan sérült formában. Maga az épület segít, egy olyan formát hoz létre, amivel asszociálni lehet a köldökre, de ennél itt ezen a képen nem történik több, ugyanis olyan, mint hogyha egy filmvásznat látnánk: van egy ég, amin nem történik semmi. Sem nem megy át egy madár, sem egy repülő, nincsenek felhők: ez a vászon üres. Másrészt látunk egy előteret, ennek a csigalépcsőnek az oldalfalát. Itt is el lehet helyezni egy személyt, akár középen, akár bal- vagy jobboldalra komponálva, valami személyes történetet. 
Megint azt mondom, hogy Anita, és hol vagy te ebből a képből? Csak ezt a plusz lépést kéne itt megtenni, ami felvetődött az előző képnél is, hogy igen, de hozd bele az Anitát, ahogyan az a székesfehérvári fotós megoldotta a maga habitusától, hogy ő hozott később egy modellt. Lehet ez egy gyík, ami szalad a falon, sok minden lehet, nem tanácsot, javaslatot akarok mondani, hogy mivel lehet ezt a képet megbolondítani, vagy megízesíteni, de ez a bizonyos plusz, az alkotó élet létezése hiányzik ebből a képből is. (szőke)

Nyár
Pipacs és búzatábla. Nekem ez jut elsőként eszembe a nyárról.

Attól, hogy a nyár-lecke üzenetét bográcsozás közben vettük fel, még ugyanolyan komolyan kell venni, vagy szeretnénk, ha ugyanolyan komolyan vennétek, mint ahogy a többi leckénél is ezt tettétek.
Anita leírja, hogy neki a nyár a pipacs és a búzatábla. Ez így rendben is van, de ezen a képen nemcsak pipacsot és búzatáblát látunk, hanem egy nagy kuszaságot. Látunk itt mindenféle növényet, fűt, fát, bogarat.
Én azt gondolom, ha neked a nyár a pipacs és a búzatábla, akkor erről a kettőről kell beszélni. Itt nem búzatáblát látunk, hanem két búzakalászt, és látunk egy pipacsot, ami mint rekvizítum rendben van, de a megoldásával még kéne foglalkoznod annál is inkább, mert a beküldött képeid között is van olyan, ami a foglalkozásod gyakorlása közben ábrázol téged, és amikor a csuhébabákat készíted, akkor is foglalkozol vele, hogy azok statikában is, mindenben elfogadhatóak legyenek, megálljanak a lábukon. A fotó sem más, ugyanezzel kell foglalkoznod, hogy formában, úgymond, megálljon a lábán. Ezért ezt a nyár leckét szeretném visszaadni ismétlésre nem kötelezően pipaccsal és búzával, mert el lehet ennél egy kicsit jobban is vonatkoztatni, úgy hogy abban az Anita is megjelenjen, mert itt erről a képről erősen hiányzol. (szőke)

Tengeri hántás
Van olyan ember, aki ágyban, párnák közt piheni ki magát. Nekem ugyanezt nyújtja a hobbim.

Anita, most már mondhatjuk, elég régóta velünk van, sok fényképet küld, sok próbálkozását láttuk, mondhatom, talán nem titok, több képet küld, mint amennyi kikerül, mi erről beszélgetünk vele, azokról a képekről, amiket még ismételnie kell.
Most egy olyan portrét küldött magáról, amiről azt mondhatnám, hogy a felnőtt korba lépés időszaka. Anitának ez már a második képe, ami kapcsán, ha ezt a képet ő készítette saját magáról (ugye Anita, te készítetted, ugye nem más készítette rólad?), ha ennyire koncentrált képet tud készíteni, akkor ezt fogjuk alapnak tekinteni a jövőben. Ez egy háromdisznós kép. Nem mondom, hogy nem lehet ezen még tovább lépni, mert a világításnál, például, ha ebben a térben egy derítőlappal takarjuk a fényt, akkor például a lábból egy kicsit visszatartva jobban koncentrálunk a fejre és arra a helyzetre, ami ott a kézzel történik.
De ez az irány, amin Anitának kéne haladnia, ezeket a történeteket kell nekünk elmesélnie, mert ez az a speciális helyzet és ez az a történet, ami Anita. Az, amit mi nem ismerhetünk még, és amit általa megismerhetünk. Az a fontos, hogy ezeket a pillanatokat jegyezze meg, és ezeket próbálja meg magában reprodukálni, hogy az üzenetei személyesé váljanak. (szőke)
értékelés:

Pillangó pihen a kezemen
Szállunk, akár a pillangó, de néha jó egyet megpihenni.

Anita mostanában érkező munkáiban egyre mélyebbek, összetettebbek az üzenetrendszerek. Érdekesek az erdei táj zöldjei-világosai (a nagybányai festők közül Ferenczy Károlynak van hasonló színvilága), ahol a fényfoltok impresszionisztikusan plein air-ben megjelennek, és az előtérben pedig egész közel egy kéz, amin megpihen a kis pillangó. Ez egy érdekes térjáték, de ettől függetlenül, ha már dekomponáltan van elhelyezve a kéz, hiszen a kéznek csak egy részét látjuk itt a képen , akkor ebből az arányrendszerrel a kompozícióban kellene foglalkozni és a mi javaslatunk szerint a jobb oldali részből valamennyit kéne vágni, vagy - még inkább - beljebb tolni a kezet. Ha Anita kimondta volna, hogy igen, engem továbbra is izgat az, hogy a terekben megjelenek, kilépek, ott a természet különböző jelenségeivel foglalkozom, s ha ebből létrejön ez az önmaga számára nem eléggé hangsúlyozott térbeli játék, és ha ez kimondódik az expozíció előtt, akkor talán ott jön a válasz Anita felé is, hogy akkor bentebb tolom a kezem. És ezzel a színpadi síkban az operaénekest odahelyeztem a zenekari árok elé, és a nagy csatajelent a háttérben látszik. (szőke)
értékelés: