Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Mikor még nincs tétje, csak játék. Persze ezt gyermekfejjel máshogy láttuk.

Én nagyon örülök ennek a képnek, és elmondom, hogy miért és mi az, ami engem érdekelne ha egy ilyenfajta üzenetet látnék. Nagyon tetszenek a kezek, nem tudom, milyen fázisban vannak ezek a gyerekek, de nagyon érdekes kis fázisok, a rajt vagy a cél, különösen ez a piros sapkás kisfiú mozdulatai és mögötte a hölgynek a feltett keze. De ha egészében nézem a képet, akkor azt látom, hogy nem erre súlypontozódik az üzenet. Anita, olyan szinten tudsz pontosítani, most már olyan szinten és mélységben lévő dolgokat is meg tudsz jeleníteni, olyan zavarbaejtő dolgok is jöttek már tőled, hogy tessék pontosítani, és nem megugrani kötelező jelleggel egy-egy leckét, hanem tessék ebben elmélyülni, mert itt is itt van a zsenialitás lehetősége és mégis csak egy albumképet látunk itt, amit visszaadok ismétlésre, és továbbra is azt mondom, hogy ha nem lennék ebben biztos, hogy képes vagy rá, hogy zseniális képeket csinálj, akkor máshogyan lennék toleráns, de addig, amíg a kóla az alsó részen a teszkós sörpad mellett ott van és nem azt az üzenetet keressük, ami mindannyiunknak a gyermekkor, tehát amíg nem sűrítesz, addig kezeld a gyermekkort is magadon keresztül, ahogyan a más képeidnél is tetted. És még egy fontos dolog. A gyerekkor lecke a saját gyerekkorunkról szól. Én elfogadom, hogy ez a te gyerekkorodról is szól, de akkor te voltál 1 méter 20 centi, míg ezt a képet a mostani állapotod magasságából fényképezted. Le kellett volna gugolni, hogy arra a szintre helyezkedni a kamerával, és máris őket veled egy szintre hozod. Ez a felnőtt nézőpontja, ahonnan te ezt a történetet nézed. A gyerek nézőpontjából nézve ez egy teljesen más történet lenne, és közöttük lennél. Most nem vagy közöttük, nem vagy a pajtásuk, most te egy felnőtt vagy, aki nézi őket. Magadnak is gyermekké kellene válnod, amikor megoldod ezt a feladatot. Ha viszont az a cél, amit a leírásodban is látunk, hogy máshogyan látjuk a dolgokat, akkor ezt a nézőpontot még magasabbra kellett volna emelni. Most pedig a két út között vagy, nincs eldöntve, hogy mi a kép üzenete. Van rajta fű-fa-bokor, kerítés, gyerekek, minden, azaz nincs eldöntve hogy akkor ez a múlt-e, ez a jelen vagy mi az élmény. (szőke)

Arcát a nap felé fordítja,
Mosolyogva ragyog.
Megtelik a szíved fénnyel,
Lelked szóval...
      ha látod.
De ezt a csodát szóra váltani
         sosem tudod.
Nyár, nap, napraforgó.

Ez amúgy egy szép kép, csak a fények egy kicsit... itt lapossá teszik ezt a formát. Itt pl. a kamera elhelyezése, tehát a vertikális szinten nagyon jó, a főszereplő, főhős Rigolettó figuráját a horizont szinte kettévágja, központosítja, egy nagy operaáriát látunk, mintha a főhős egy hosszú, kitartott hangot tátott szájjal ordítana felénk, és a háttérben a Nabucco szereplői lépkednek a zenére és nyomják nekünk a napraforgók ezt a nagyzenekari történetet. Ebben sokat segít pl. a jobb alsó sarkban árnyékban tartott levelek zöld sötétje, ami kiemeli a napraforgó levélkéinek ezt a mandalaszerű formáját. Jót tesz a képnek, hogy a súlypont jobbra került, ugyanakkor talán picit megint – hiszen ezek az üzenetek úgy érkeznek tőled, hogy nyilván járod a természetet, nyilván megfigyeled a világot, és aztán újra és újra, ahogyan egy konkrét téma előjön, hiszen most ez feladat, az estiskolának fotókat készíteni, beugrik valami és lefényképezed. Mégis érdemes lenne más napszakban, és megnézni, hogy tud-e fény valami más megvilágítással érkezni erre a főhős napraforgóra, amitől ez a kicsit szürkés hangulata ennek a szólónak megváltozna. Itt is az Estiklopédiát említeném, a rheimsi katedrálisról készült sorozatban a festő különböző napszakban festette meg a képet, és ez nem elsősorban ettől izgalmas, hanem a napszakok és színek változtatásával teljesen más üzeneteket hozott létre ugyanabból a pozícióból. Ezért revelatív ez a festménysor. Itt a leírással pont ellentétben van a főszereplő egy árnyékban, és a háttérben lévő összes napraforgó fényben van. Ebben benne van az is, hogy ez az Anita személyisége is, ő az, aki az arcát a nap felé szeretné fordítani, ő az, aki, ha megnézzük a képeit, folyamatosan küzd ezzel a történettel, csak akkor megint azt mondom, hogy egy döntés kellene. Hogy miközben az egész Nabucco serege van hátul ebben a ragyogó fényben, a főszereplő pedig egy drámai áriát énekel éppen, akkor erre mozdítsuk a képet; vagy ha a verset vesszük alapul, akkor arra. Nincs kijelölve rendesen a súlypont megint, miközben az ötlet ragyogó. Tessék súlypontozni, őszintén kimondani magadnak, hogy mire megy ki a fuvar. (szőke)
értékelés:

Barátnőm június 25-én volt 40 éves. Egyedi ajándékkal készültem az ünnepre. Mivel ő szereti a köveket 40 szót írtam 40 kőre. 40 szót, ami számunkra fontos.

Személy szerint én nagyon szeretem ezt a képet, mert az Anita munkáiban nagyon sokszor jelen vannak ezek a kis tárgyak, makettek, csuhébabák, figurák, animációs játékok. Ez egy nagyon kedves verbális és formai játék, talán egy picit a fénnyel még jobban lehetett volna játszani, hogy ezek a kavicsgömbök még jobban kidomborodjanak, és nagyon jó ez az ajándék, amit itt mutatsz. Ha elolvasom a hozzáfűzést, amit a képhez írtál, teljesen értem a szándékot, hogy Anita úgy jelenik meg ezen a képen, hogy a kézírását látjuk, a ritmusát, színeit látom; mégis azt mondom, hogy maga a fotó nem tartalmazza a barátom kategóriának azt a keresését; a személyed, a jelenléted továbbra is csak egy függöny, az alkotói kreativitás függönyén keresztül, szemérmesen jelenik meg csak, sejthető csak. Keresd még mindig a képekben magad, mert még mindig egy vékonyodó falon keresztül beszélünk egymáshoz, ott van az a fal, hogy ez az internet miatt van, a külvilág miatt van, azt nem tudom, de itt is azt mondom, hogy mint geg, mint a Dokumenta fesztivál egy darabja, ez a kép tökéletesen működik, de mitől Anitás ez a kép, hol van benne a megismételhetetlenség? Nem tudom. Jár érte a két disznó, de szeretném, ha a barátom kategóriában is küldenél még anyagot. Ez a leírt történet, hogy a barátom 40 éves lesz, és... akkor lenne számomra személyes, ha látom azt az estét, az embereket, az öleléseteket vagy a csendeteket, a sírásotokat, a korty üdítő melletti elgondolkozást, vagy az eufóriát vagy a táncot – az embert keresem ezekben a képekben.
   Hozzátenném, hogy ezek a szavak és kategóriák nagyon jók, és ezekből akár még meríthetünk is a következő leckékhez is, és erre akár jár még egy plusz disznó is, de azt gondolom, hogy az a bátorság, hogy ilyen szavakat leírunk, amik között nagyon határozott fogalmak is szerepelnek, akkor ez egy bátor dolog, ezt ajándékba adni is bátor dolog, de a képi megoldás már bátortalanabb ennél. A tárgy bátrabb, ezek a kövek, és a fotót is kezeld ugyanezzel a bátorsággal, mint a pici tárgyakat, ahogy manipulálod, egyértelműen látszik, hogy a kézi munka, tárgyak alkotásában nagy magabiztossággal mozogsz, és ezt vidd át a fotóra is, hiszen az is egy kézi munkás dolog. Ne félj tőle, ez is ugyanolyan kézimunka, mint a kövek megfestése vagy a csuhébábok, láss neki így, és tedd bele magad. (szőke)
értékelés:

Köszönöm az értékelést. Valóban a veszprémi állatkertben készült a felvétel. Több fotó is készült ezekről a majmokról. És mikor végre megvárta a mama a gyerekét és átölelte, ez annyira emberi volt. Ezért tettem fel ezt a képet a "család"leckéhez. Azért tettem középre a párt, mert ez a lényeg, igaz, a formák és színek hasonlóséga ezt az anyai érzést, amiről valójában akartam, hogy a kép szóljon inkább tompítják, mintsem erősítik.

A képpel egy tágabb megfogalmazásban már találkozhattunk, és ott egy hosszabb leirat csatlakozik a képhez, jelenleg a két kép összehasonlításában azt látjuk, hogy nem történt más, minhogy az alkotó a számítógépen szűkebbre vágta a képet, az előző kompozíciót. Énszerintem itt még a család házifeladattal foglalkozni kellene, mert attól, hogy a két majmocskát szűkebbre vettük, még nem oldódott meg az előző kép minden problematikája, kérdése, tehát köszönöm, hogy ezt a javítást beküldted, de nem tudom így elfogadni ezt a 14. lecke javításának, így azt visszaadnám pótlásra. Nem erre a témára, hanem a család fogalomra; nagyon kérem az alkotót, hogy láttuk, több olyan munkája van, amiből látjuk, hogy tud értékelni, tud sűríteni, hogy ne meneküljön el a könnyebb lehetőségek felé, és próbálja meg ezt a leckét is visszafordítani maga felé, és ne mások felé leképezni. (szőke)

Régen csigalépcső volt, most út az ég felé.

Ha jól látom, ez a taliándörögdi Szent András-templomrom csigalépcsője az alsó két lépcsőfokról fényképezve. Ez a templom nagyon sok fotóművészt, fotóst megihletett, a Művészetek völgyében az elmúlt 20 év alatt sokszor láttunk képeket a klastromról, többek között egy székesfehérvári fotóművész hölgy nagyon sokat fotózott itt. Ő például, amikor megtalálta impulzusként ezt az épületkomplexumot, akkor ide visszatért később, amikor fotózni kezdett és ő hozott modellt. Ő pontosan a klastrom csigalépcsőjénél egy női aktmodellel kezdett el dolgozni, emberi alakokat hozott be ugyanebbe a térbe. Hozzátenném, hogy maga a klastrom egy gyönyörűen fotózható, őrületesen érdekes tér még így is, sokszorosan sérült formában. Maga az épület segít, egy olyan formát hoz létre, amivel asszociálni lehet a köldökre, de ennél itt ezen a képen nem történik több, ugyanis olyan, mint hogyha egy filmvásznat látnánk: van egy ég, amin nem történik semmi. Sem nem megy át egy madár, sem egy repülő, nincsenek felhők: ez a vászon üres. Másrészt látunk egy előteret, ennek a csigalépcsőnek az oldalfalát. Itt is el lehet helyezni egy személyt, akár középen, akár bal- vagy jobboldalra komponálva, valami személyes történetet. 
Megint azt mondom, hogy Anita, és hol vagy te ebből a képből? Csak ezt a plusz lépést kéne itt megtenni, ami felvetődött az előző képnél is, hogy igen, de hozd bele az Anitát, ahogyan az a székesfehérvári fotós megoldotta a maga habitusától, hogy ő hozott később egy modellt. Lehet ez egy gyík, ami szalad a falon, sok minden lehet, nem tanácsot, javaslatot akarok mondani, hogy mivel lehet ezt a képet megbolondítani, vagy megízesíteni, de ez a bizonyos plusz, az alkotó élet létezése hiányzik ebből a képből is. (szőke)

Van olyan ember, aki ágyban, párnák közt piheni ki magát. Nekem ugyanezt nyújtja a hobbim.

Anita, most már mondhatjuk, elég régóta velünk van, sok fényképet küld, sok próbálkozását láttuk, mondhatom, talán nem titok, több képet küld, mint amennyi kikerül, mi erről beszélgetünk vele, azokról a képekről, amiket még ismételnie kell.
Most egy olyan portrét küldött magáról, amiről azt mondhatnám, hogy a felnőtt korba lépés időszaka. Anitának ez már a második képe, ami kapcsán, ha ezt a képet ő készítette saját magáról (ugye Anita, te készítetted, ugye nem más készítette rólad?), ha ennyire koncentrált képet tud készíteni, akkor ezt fogjuk alapnak tekinteni a jövőben. Ez egy háromdisznós kép. Nem mondom, hogy nem lehet ezen még tovább lépni, mert a világításnál, például, ha ebben a térben egy derítőlappal takarjuk a fényt, akkor például a lábból egy kicsit visszatartva jobban koncentrálunk a fejre és arra a helyzetre, ami ott a kézzel történik.
De ez az irány, amin Anitának kéne haladnia, ezeket a történeteket kell nekünk elmesélnie, mert ez az a speciális helyzet és ez az a történet, ami Anita. Az, amit mi nem ismerhetünk még, és amit általa megismerhetünk. Az a fontos, hogy ezeket a pillanatokat jegyezze meg, és ezeket próbálja meg magában reprodukálni, hogy az üzenetei személyesé váljanak. (szőke)
értékelés: