Láb vagy talplenyomat

Láb vagy talplenyomat ez a megjegyzése a képnek. Az egy szívet melengető érzés, hogy az Anita közel kerül a földhöz, veszi a saját idejét-fáradtságát, hogy lenézzen, és egy olyan világba merüljön el a kamerájával, amire csak lenézünk és látjuk a törmelékeket, megyünk tovább, hiszen lent van a mélyben, a fejünket meg magasan hordjuk. Magyarul ezek kis, szemlélődő mozaikszemek az ő képeiből, hol precízen, hogy gesztus szintjén megjelenve és aztán nem végigvarrva. Ha a talp lecke hívószavait megnézzük, és mindazt, ami az alkotókra visszavetítve a szubjektumot, a személyességet, a saját viszonyomat a világgal kéri, hogy ezt képezzük át vizuálisan, akkor ezt is így kell megközelítenem. Itt amit látok az az, hogy a talajban lévő lábnyomot látunk, egy kutya lábát, szórt külső fényben, és ettől a nyomban árnyékok is vannak. Azt is látni, hogy a fényképezőgép majdnem fölülről, mint egy térképet ahonnan A-ból B-be el lehet jutni, szinte egy domborzati térképet kapunk valamiről. Ami nekem eszembe ötlik, a tizenegyes lecke hívószavaival az az, hogy vajon a kutyaláb fogalma, motívuma a talplenyomat, és mindaz, ami az Anitában zajlik, az hogyan kapcsolódik össze, mi az ami egységes filozófiává összeáll? Mivel a képből úgy tűnik, hogy egy lecke megoldódott, láttam egy lenyomatot, verbálisan a leckére ez talp lenyomat, nem találtam emberit hát kutyalábat csinálok – és megint az hangzik fel, hogy de hol jelenik meg ebben az Anita története? Vajon jó-e az, ha az életünkben folyton feladatokat teljesítünk leckéket oldunk meg? Keressük inkább az élvezetet, nem a túlélést, hanem a megélést. Nem az a problémám ezzel a képpel, hogy miért pont kutyatalplenyomat, miért nincs valami tárgy rajta, nem az én dolgom ez, hanem az a bajom, hogy a kép nem közvetíti a Babos Anita állapotát, történetét a talphoz kapcsolódó hívószavakkal, filozófiákkal, létállapotot, vagy ha közvetíti, akkor az nagyon karcos. És itt hezitálok, hogy az ützenet ennyire Mars-űrszondás és ez a létállapot a jellemző, vagy igazából csak egy feladatmegoldást látunk, és ez szerintem nem jó az Anitának, hiszen itt az alkotásról beszélünk és az alkotáson keresztüli megmutatáson, hogy élvezzük ezt a dolgot, és ha élvezettel teszed, az át fog sugározni a képen, és ezzel gyógyítani fogsz másokat is. Azt mondanám, hogy Anita foglalkozzon még ezzel, és próbáljon belépni abba a mélységbe, ami a régebbi képei alapján megvan neki, csak keresse meg hozzá a vizuális nyelvet. Ennek a leckének éppúgy a legfontosabb része a személyesség, mint az összes többi leckének, és ahogyan Anita a korábbi leckéinél már el tudott jutni a közlésnek egy erős szintjére, kérjük, hogy ennél a leckénél is ezen a szinten próbálja megoldani a dolgot. Azt az erős és őszinte közlést várjuk tőle a saját történetében, amit már megmutatott, tehát nem egy elvont kutyalábat, mert itt ő nincs jelen, és azt szeretnénk látni, amikor a saját történetét meséli el. (szőke)

6 éve találkoztam egy nénivel, aki csuhé figurákat készít. Megtanított a szakmára.

A képen a hozzáfűzésekből is ez derül ki, egy olyan tárgyakból álló csoportot láthatunk, kvázi műtermi helyzetben, még ha ez valójában egy konyhában van, egy ablak előtt, még a háttérben valami köntöst is ki tudunk venni, de akkor is, ez egy műtermi helyzet, ahol a tárgyak az alkotóhoz kapcsolódnak, tudjuk, hogy ő készíti őket, egy erős kapcsolata van velük, azaz ez egy bemutatkozás az általa kreált világ és az ő jelenlétével. Hiszen a portréját, az arcát lehet látni a képen. A kis lovacskák a sörényükkel az Anita felé vannak beállítva, és ő maga felénk néz, és én nagyon szeretem ezt a képet, ugyanakkor amit eddig, az előzően beküldött anyagokkal kapcsolatban említettem, hogy jelen legyen az alkotó, hogy átszűrődjön azon, itt aztán rajta van, ott van, néz bennünket, odaguggolt, és küld egy üzenetet nekünk. Ugyanakkor ha a kéz gesztusát, tartását, az áll elhelyezését nézzük, akkor egy erősen beállított, elvárt pozícióban látjuk őt, aminél formailag jelen van, ott van velünk, de ott van az a védekezés, az a maszk, ami a gesztusból, a testkódból, a kulccsont környékén vágott beállításból is következik, azaz itt most olyan, mintha az alkotó maga is egy kiállítási tárgy, egy szoborportré lenne, ami a két másik tárgy mellett egy műtermi környezetben ránktekint. Tehát bátorítanám Anitát, hogy ez az út jó, és nyugodtan merjen bátrabb lenni. (szőke)
értékelés:

Egy falut porig romboltak, hogy bányát létesítsenek a helyén. A kép a falu temetőjében készült. Kapuja nyitva maradt. Valaki virágot hozott egy sírra egykor. Aztán elment... Nincs már kéz, ki a kaput gondosan bezárja.

Anita képeiben, a körülötte lévő világban, környezetben, ebben az erősen múlthoz kapcsolódó térben nagyon fontosak ezek a megfigyelések, hogy a természeti értékek megérintik, és ezzel kapcsolatban nagyon sok alkotást küldött be. Ez az irány nagyon jó, ami alapvetően ugyanakkor a leiratban is elhangzik, és továbbra is ezt kérem az Anitától, hogy mindezt, ami benne lezajlik, és látunk egy talán keresztény temetőnek egy obeliszk egy darabját, és egy sírkert-kaput, és ennek a kettőnek a véleményem szerint jól komponált, jó ritmusú fényképét, valahogyan próbálja ebbe az egészbe saját magát beleépíteni, nyomot hagyni rajtuk, anitásítani őket, és ha ez megtörténne, akkor nem lesz szükség mankóra, a leiratok kapcsán. Tehát a kép önmagában egy dél-alföldi vagy országos fotótárlaton bárhol szépen, tisztességgel tudna szerepelni, de nyilván ezt az oldalt, és az oldalon lévő helyzeteket azért próbáljuk együtt csinálni, működtetni, hogy ne egy képmegosztó képeit rakják ki az alkotók, hanem keressük a képeinkben a válaszokat saját magunkra és magunkon keresztül a világunkra. Én ezt kérném, hogy ha tud még foglalkozni ezzel a házifeladat-sorral, akkor mindig tekintse saját magát egy fontos elemnek, hiszen ő az alkotó. (szőke)
értékelés:

Nem tudom eldönteni, hogy ez valamilyen csali, egy élőlény, egy műanyag forma, ami a kertben egy egérlyukban vagy békáknak is szoktak lenni, tehát van ilyen, hasonló a probléma itt a köldök leckénél, mint az előzőnél volt, hogy még ha elfogadom is, hogy ott egy légy megy be a lakásába, bár nem ott lakik, de ez az albérlete. Tételezzük fel, hogy elfogadjuk ezt a feltételezést. De itt is ezek a fűszálacskák zavarossá teszik ezt az abszurditást, nem tudok kellően odafigyelni erre, nem tudok odafigyelni erre a párosításra, mert körülötte van egy csomó más rekvizítum, például levelecskék; vagy azért mert ahonnan fényképezve van, egy ilyen félig felső félig oldalsó gépállás, vagy a fények miatt, de sok minden van a képen, és ezért a kép kusza. Hiába van középen a mélyedés, és ott az az élőlény, vagy élőlény-forma, ha egyszerűen a kép üzenete kusza. És ha ehhez hozzáveszem, hogy a kép címe a Hazaértem, a lecke a hívószavaival mit üzen, akkor nagyon nehezen tudom értelmezni a sűrítményét ennek a képnek. Azaz ha a köldök házi feladathoz akarom kapcsolni, a föld köldöke, amihez ha a hazaértem szót akarom kapcsolni, akkor a légy az ki, mert milyen köldök az, ami bevonzza ezt a legyet, nem tudom dekódolni, értelmezni a képnek a konkrét vizuális üzeneteit, a lyukat, a legyet, tehát nem tudom merre induljak el. Amúgy kompozíciós szempontból ha semmit nem tudok a címről, a házi feladatról, akkor azt mondom, hogy valaki valahol lefényképezett a ház mellett egy talajt, ahol a virágok jönnek ki, és megy ott az a tücsök a lakásába. Nem tudom megközelíteni. Azt javasolnám, hogy nézd meg még egyszer a köldök lecke videóját, hogy miről beszéltünk ott, és fuss neki még egyszer ennek, az érzelmi részének. Még azt is hozzátenném, hogy a köldök az egy nagyon személyes, és személyre szabott lecke. Tehát én elfogadom amikor azt mondjátok, hogy a köldök az legyen egy fa odva vagy hasonlók tehát lehet asszociálni, de azért foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, mert ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs tétje. Ezt visszaadnánk ismétlésre. (szőke)

Talán nagylátószögű az az optika, amit használ, vagy nagyon közel van a géphez, hiszen ez egy önportré, és megint a lila akáchoz kapcsolódóan tudott választani egy olyan ruhát, ami hasonlóan ritmizál az akácvirágokkal, és megint azt mondom, hogy itt egy görög színházi játékot látunk, a természeti tárgyak miatt. Itt is megfogalmaznám, hogy ebbe akkor a szemüveg, a nyaklánc nem kellene. Ugyanolyan színű drapéria, vagy a drapéria sem, valahogyan meg kellene oldani, hogy ne e kettő között legyen, hogy ne Vera Hityilova Egy faun megkésett délutánja c. filmjéből az egyik szereplő lépjen ki, mert valahol egy határvonalon mozog ez az egész. Szerintem ha egyszer kitalálok egy olyan történetet, hogy a fejemre teszek egy cseresznyefát, akkor az, hogy utána a fejemre teszem az akácfát, az nem ad többet, nem kevesebb, nem jobb. Tehát egy történetről egy bőrt lehet lehúzni. De ha én a fejemre teszem az akácot, akkor a mellemre is teszem az akácot, akkor nem fogok felvenni egy otthonkát, hanem vagy meztelenül lefotózom magam, vagy mindenütt akác van rajtam. És ez mind a két képre igaz, mert ez most így olyan, hogy mentünk a kiránduláson, a fejemre esett egy vödör akácvirág, és elkattintottam a gépet, mert ez jaj de vicces. Nekem ez a bajom vele. (szőke)

Tavasz kívül-belül

Egy rózsaszín fa virágai alatt látható az alkotó, egy ciklámenszínű ruhában, nyilván a tavasszal függ ez össze, és a kompozíció, aminél a perspektíva, vagy a szem magassága az emberi alak alatt helyezkedik el, így a kamera egy kicsit felnéz a modelljére, ettől láthatóvá válik a modell körül a fa, amelyen virágokat látunk, amik felülről tulajdonképpen beborítják őt, és egy kis rózsaszín virágkoronával keretezik. Alapvetően ez a rózsaszínes hangulat határozza meg a képet, mert ugyanilyen kevert, fehérrel lágyított színek vannak a ruhán, a pici kis fényfoltokon, és ugyanígy fehérrel hígitott, gyengített a két fülbevaló is, ami egy világoskék színnel van jelen a bőrön, a nyak és a félprofilos arc állkapocs körüli részén. Ami formailag talán egy kicsit fura, noha tudom, hogy Anita szemüveges, hogy ez a kicsit színházszerű, játékos, 30-as évek szabad táncaira jellemző archaikus visszatekintés, mint egy kis görög nimfa, ebben a formavilágban én úgy gondolom, hogy a szemüveg nem megfelelő. Tudom, hogy ez a szemüvege, de lehet, hogy a kép kedvéért talán érdemes lett volna levenni, és ez az én szubjektív véleményem csak, de úgy gondolom, hogy ha Anita vonzódik az ilyenfajta játékokhoz, ahol próbál kicsit műtermibb, színházszerű beállításokat létrehozni, akkor érdemes mindezt akár egy vászonnal, amit maga köré teker, vagy olyan felülettel dolgozni, ami miatt nem fog a kép üzenete lavírozni egy klasszikus stílusjáték és egy mai, dokumentumfelvétel között, ahol az ember csak odaugrott a fa alá és elkattintotta a képet. Most egy kicsit én e kettő között érzem a határmezsgyét, és ha Anitának van kedve és ideje ezekhez a stílusjátékokhoz, akkor ezeket az archaikus helyzeteket érdemes ugyanúgy felfogni, mint egy filmforgatást, vagy egy klasszikus fotózást: rá kell készülni, és mindazokat a rekvizítumokat, ami rajtunk a XXI. századot jelzi, azt el kell tüntetni, vagy át kell alakítani, hogy a stílusa működjön ennek a tavaszvárásnak, az érzékiségnek, a nyitottságnak, és mindennek, ami a nőiségre utal. Meg kell hozzá keresni a megfelelő jelzéseket. Akár hagyni kell, hogy a vállak látszódjanak, vagy a civil és privát dolgok lekerüljenek ezekből a történetekből. Ismételni kell, hogy ez a görög nimfa működjön. (szőke)
értékelés:

Egy képen múlt és jövő.

Anita újabban beküldött képei között egy nagyon intim helyzetet látunk, akár a fáról, akár a kőszoborról beszélünk, még azt is megkockáztatom, hogy ezek a képek nagyjából egy időben készülhettek. De azt kell mondani, hogy ezzel a képpel azért tudunk nehezen mit kezdeni, merthogy megint az a történet áll elő, hogy kérdés, hogy mit akarok mondani. A képen látunk egy kisgyereket, egy idősebb férfit és sírokat. Egyértelműen dekódolható az üzenet. A kompozíció is dinamikus, ez is jól működik, sőt, intim is, ugyanakkor amíg az első képnél a sorozatból Anita fájdalma, gondolatai nagyon erősen átjönnek úgy, hogy a kép maga eszköztelen, egy fát és egy női arcot látunk, és ez az eszköztelenség sokkal többet tud elmondani, mint ennél a képnél, aminél nagyon könnyen adjuk a kezébe a nézőnek a kulcsot, nagyon könnyen dekódolja ezt az egészet és ez kikönnyíti a képet is. A család lecke értelmezésében ismétlést kérünk. (szőke)