1896
Emberből vagyunk... tévedünk...

Azoknál a tárgyfotózásoknál, kültéri fotózásoknál, ahol domború felületeket szeretnénk fényképezni, arra rájött az Anita, hogy olyan fényviszonyok kellenek, aminél itt a kép alján látható árnyékirányokból arra lehet következtetni, hogy kicsit beeső fényben exponált, azaz nem teljesen felülről világított a nap. Ugye ezek a sérült, régi domborulatok ezek annál jobban rajzolódnak ki, minél inkább súrlófényt kapnak. Úgyhogy ennél a képnél azt javasolnám, hogy – nem tudom, ez egy sírkő vagy nem tudom, hogy tégla lenne, hanem épített felület – ha ide visszamenne, és megpróbálná még inkább súrlófényben fotózni ezt az évszámot, akkor még rajzosabban jönne ki ennek a számnak a formája, és talán nem zavarna be a többi árnyék a kép alján. Az egy disznó megvan a szorgalmira, mert foglalkozik a külvilággal, érdekli. (szőke)
értékelés:

Együtt is külön
Vékonyul tovább a családi szappan.

Anita, ami hozzáfűzéseket írtál, azt nem tudjuk dekódolni, tehát nem tudjuk kik a rokonok, ki kivel, hogy... és az én bajom az az, hogy ha csinálsz egy kettősportrét, az két ember kapcsolatáról szól. A címmel tudsz segíteni a nézőnek, hogy noha a két kisgyerek itt együtt van, mégis külön vannak valami okból kifolyólag – de ez nem derül ki számunkra. Tehát a drámája nincs meg a képnek, akár nézhetnek ezek a gyerekek egy színházi előadást is valahol. Másrészt meg figyeljük meg, mindkét gyerek ugyanoda néz. Tehát az ’együtt is külön’ ebből a képből, csak azért, mert a két gyereke között távolság van és nem együtt játszanak, hanem együtt, egyfelé figyelnek, de ugyanoda figyelnek, úgyhogy ez sajnos nem jön ki. Lehet, hogy te tudsz ennél többet a történetükről, de ezt nem helyezted el a képen, nem mondtad el. (szőke-hegyi)

Szeretlek Apa!
Leírás: Mikor még szavak nélkül is működik...

Ez a kép nekem a 70-es éveket idézi, a zsánerkép kategória, nagyon nagy divat volt akkor a diaporáma vetítésekre ilyen képeket küldeni. Ami érdekes, hogy a két szereplő együttes ritmusa, ahol jó lett volna, ha az apának a jobboldali könyöke-válla egy picit jobban látszik, ha ott egy picit mozdít a képen. A háttérről szeretnék beszélni, mert ott van egy ilyen furcsa, elhajló fatörzs, amiből gallyak ágaznak el, és ha egy picit mozdít a fényképezőgépen a fényképész, akkor lehet, hogy ezek a gallyak nem ilyen esetlegesen nőnek ki a figurákból, hanem kvázi mint egy fénysugár-sor, vagy ilyen glóriaszerű valami, jobban a két szereplő körül erősítették volna ezt a zöld hátteret. A kis fényfoltokkal ezt a zöld hátteret én jónak tartom, mert mintegy előrenyomja a szereplőket. Tehát én a kamera állásán változtattam volna egy picit, hogy másként álljanak ezek a fafelületek, amik most egy picit apa fejéből nőnek ki, picit a babáéból is, és erősebben tudnák a kompozíciót a két fej gesztusára koncentrálni, ha addig mozgattad volna a gépet, hogy ez a háttér még jobban fokozza a figurákat. Ez a vastagabb faág mintha még a váll ívét is követné, és csak egy picit kellett volna arrébb mozdítani a kamerán.
   Még egyet szeretnék mondani, hogy nem véletlenül nem adtuk fel eddig a portrét, ami nem rólatok, hanem másról szól, igaz, hogy a barát leckére ti ezt már sokszor becsempésztétek, de ez eddig nem volt feladat. Az nem véletlen, hogy saját magunkat adtuk fel leckének, hiszen amikor leülünk magunkat fényképezni, tudjuk, hogy milyen gesztusokat csinálunk, tudjuk, melyik pillanatban fogunk exponálni, és akkor azt a gesztust, amit szeretnénk, tudjuk kontrollálni, és ezt a fajta összeszedettséget kell azoknál is elérni, amikor másokról csinálunk portrét. Márpedig ez egy kettősportré, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem a megfelelő pillanatban történt az expozíció. Minden egyes gesztusnak van egy eleje, amikor elindul, van egy csúcspontja, amikor leginkább azt fejezi ki, és van egy lecsengése, amikor már kifelé megy az alany ebből a kommunikációból. Itt a gyerek az aktív, és a kettőjük kommunikációjában egy jó gesztust mutat, ugyanakkor az apa ebben a gesztusban az apa már egy figyelőbb, a gyerekre figyelőbb állapotba halad, és ebben a haladásban az arcán megjelenő gesztus nem kifejező, sőt nem is teljesen pozitív. Azt is mondhatnám, hogy nincsen nyitva teljesen a szeme. Tudom, ez egy nehéz feladat, nem is mindig sikerül, de hát erre kell törekedni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Vevőre várva

Anita, nagyon köszönöm ezt a képet, nem tudom a vágy leckére elfogadni, de még szorgalmira sem tudok rá disznót adni, nem érzem azt, hogy hol szűrődik át rajtad, miért a vágy kategóriájára van beküldve, miért van erőszakolva ez az egész üzenet, vajon a tükröződés a fontos, ez a nejlonsátorláb, a két ember közti kapcsolat, a lufik - abszolút nincs eldöntve ez a kép, hogy mit akarsz ezzel az egésszel. Kérdezem az Anitától: Ki vár a vevőre, milyen vevőre vár, hol vár a vevőre, mi az eladó, mit fognak megvenni – miközben az egész kép olyan, mint egy kukkolós kép, mint amit ellestem a fa meg a sörsátor között. Olyan egy kicsit még, mint régen, amikor az ember befűzte a filmet a gépébe, és az első két kockát el kellett kattintani, és akkor ezekből a kattintásokból ez lett az első kép. Tehát így nem teljesen értem, hogy miért készült ez a kép. (szőke-hegyi)

Becsuhéztam

Ha a címet nézem, és az Anita mostani munkáit, akkor ez az irdatlan mennyiségű csuhé már egy sajátos csuhéfilozófiát vagy a csuhé, mint tudatmódosító szer kérdéskörét is felveti, de én ezt igazából egy öniróniának tartom, és egyetértek, néha én is be szoktam csuhézni. Ez mindenkivel előfordulhat, legfeljebb én nem csuhénak mondom. Magáról a képről egy afrikai termékenységidol hangulat jön le, és még így, ebben a szűk változatban is jól látható, hogy ilyen koronaként van megfonva, felrakva ez a fejfedő, ami felerősíti a szemöldököket, az arcot, a nyakon lévő árnyékokat. Alapvetően én ezt a képet szeretem, talán még jobban belenéztem volna a kamerába, és ez a nagyon közeli kép ami majdnem nagylátószögűnek tűnik az optika, még erősebben megforgatta volna a képet a középpont körül, ami a kép felső harmadában a jobb oldali szem körül van - így Szőke.
Nekem van egy kis problémám azzal, hogy ennyire szűken van vágva - mondja Hegyi. A kéz is olyan furcsán van vágva, a csuhé tetejéből is lehetett volna több – bár ez nem biztos, hogy jó lett volna meglátni fent, hogy meddig tart ez a rafiaszerűség. Másfelől meg a test miatt is nem biztos, hogy lehetett volna többet mutatni; nem véletlen, hogy takarja a felületeket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Tengeri hántás (ismétlés)

Anita sokszor - és ezt fontos dolognak tartom, hiszen sokat kritizáljuk - áll neki újragondolni a munkáit, és ennek én nagyon örülök. Érdekes kihívás az ahogyan ezzel a rafia vagy valami szárított anyaggal a test találkozik, védelmezően, mint egy Masaccio-képen Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból, ez egy elég híres kép, amin a reneszánsz után az egyház újrafesteti az intim testrészeket, amik egészen addig a híres festő munkájában fedetlenül és esendően ábrázolja Ádámot és Évát, tehát ott a kettős emberi alakoknál hasonlóan ezt a kicsit előrehajló pozíciót láthatjuk. Sőt, talán még az arcot is, ami hasonlóan mozdul ki. De amíg a Masaccio-féle festményen ennek a testkódnak látjuk a teljes motívumkörét, itt a kép baloldalán a jobb felkarba belevág a keret, és az Anita behajol ebbe a kompozícióba. És itt, ennél a szituációval az fedetlen emberi test védelme az, amire ez a növényi anyag felhasználódik, mintegy védekezésként, mintegy ruhaként. Ez egy érdekes jelzés, hogy megmutatom magam nektek, de mégis védekezek előttetek. Ugyanakkor attól, hogy a tekintet nem felénk irányul, nem az arc, hanem a szem, tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy városi műteremben egy beállított fotót látnánk éppen, ahol T. Dezsőné elkészítteti a fotóssal a családnak a képét. Talán jó lett volna a tekintetet felénk mozdítani, és én még tovább játszanék ezzel a történettel; ha van még az a tér, a tengerihántás, ha jól sejtem, hogy ez egy pajtában van, akkor ebben egy picit elbújnék, és egy picit többet adnék a test és a csuhé kapcsolatából, és ha már az ágy házi feladatra érkezett ez, akkor ebből a szituációból nem következik a békességes, puha ágyam a csuhéhegyek, amit ott sejteni is lehet a háttérben. Természetesen tudom, hogy csupasz testtel az a száraz csuhé nem egy szórakoztató dolog – de ha már az ágy leckére érkezett ez a kép, kénytelen vagyok ezt elmondani, ahogy a test formáinak csonkolását is. Tehát egy disznó, és esetleg ha tud még, akkor ezzel még foglalkozzon. (szőke)
értékelés:

Szárnyatlan angyal
"Süketen, vakon, bénán és idegenül
bukdácsolok, kavicson megbotolva,
mélységből kivetett,
magasból lehullott
szárnyatlan angyal itt a porba'"
Várnai Zseni

Tulajdonképpen ez egy vizuális vers, és mint olyan, nagyon fontosak benne a rímek. Nagyon fontosak a ritmizálásai, és ennek kötött formái vannak, nem vagyok irodalmas, nem tudom, hogy itt jambusra vagy daktilusra van szükség, de ha versként feltételezem, szimbólumként feltételezem ezt a képet, és nem egy sajtófotó-pályázaton egy nemtudomén víztündérhattyú halálát rögzíti a fotós; tehát akkor ezek a verstani szabályok nagyon fontosak a képzőművészetben is. És én itt is azt érzem, hogy ez nincs teljesen letisztítva. Megint egy nagyon jó meglátás, nagyon jó öltet, kiemelés, hogy a káoszból, a Laokoón csoport káoszából tűnik fel ez a fehér folt, az fojtja meg, mint egy anakonda-kígyócsapat – vagy egyáltalán mi történik? Ilyen értelemben még akár esetlegesnek is érzem, az alsó sarokban lévő árnyékmennyiséget; nem azért van ott, mert a fotós így gondolta, hanem ott van, mert ott van. És azt is gondolom, hogy ha egy szimbolikus képet próbálunk meg létrehozni, mivel itt élettelen tárgyakat fotóz a fotós, bizonyos szinten érdemes manipulálni, komponálni ezeket. Hozzá lehetett volna nyúlni ahhoz a szárnydarabhoz, megigazítani, mert most csak megfojtja ez a kötélsor, és csak töredékeket látunk, vagy adunk esélyt neki az előbukkanásra. Mivel a fehéren áthúzó árnyék középpontosan van komponálva, így szerintem ott van a kép fókusza, és nincs kellően megszerkesztve ez a helyzet, elsősorban technikailag nincs jól beállítva ez a furcsa, szimbolikus szituáció. Hogy miért első lecke? Ez nem kérdéses. Ő a szárnyatlan angyal. De ezt meg kell formázni. Ő ez a kis angyal, aki küzd ott a Laokoón csoporttal. Nem minőségileg van ez létrehozva, hanem így sikerült. (szőke)

Klári néni
"Sokat tud az én kezem,
sokat tud az ujjam,
benne mindenféle régi
s mindenféle új van."
Szabó Lőrinc

Tőle tanultam a csuhébaba készítést.

Én nagyon szeretem ezt a Klári nénit; tudom, vannak hibák, és azokat el fogjuk mondani, de én nagyon szeretem ezt a képet. Ez egy nagyon kedves kép, ami egy nagyon fontos kapcsolatról beszél, és ezt én ezt teljesen el tudom fogadni. Az Anitának abban szerencséje volt, hogy valószínűleg egy árnyas fa alatt lehetett ez a helyzet, és az arcnak nagyon jót tesz ez a fajta fényjáték; ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, itt vannak olyan problémák a képpel, amik miatt ha van rá mód, én kérném az Anitát, hogy ezt a képet ismételje meg. Pl. ott van, a Klári néni fejéből kijön egy bot. A másik pl., hogy a Klári néni feje mögött az ég és minden teljesen ki van égve, és ettől elveszti minden térbeliségét a történet, mert olyan, mintha egy sátorponyva elé odaállítottuk volna. És aztán még... hát az arcon még nagyon szépek a fények, azt mondom, hogy a hajon, hát igen, szóval a fényekkel még lehetett volna játszani, hogy a Klári néni az nem csak a Klári néni, hanem amit az Anita is leír itt, hogy tőle tanulta a csuhébaba készítést, és ez a hölgy itt pont valami ilyesmivel foglalatoskodik. És ez azért ilyen bátortalan, amit mondok, mert pont a kezén, amit éppen ő ott csinál, ott nem nagyon van fény. És a szemébe is kerülhetett volna egy kicsit több fény – és ezeket könnyű megoldani, egy alufóliadarab, egy tükör, egy tükröző felület, bármi ami a fényt deríteni tudja, ezekkel lehetett volna ezekre a pontokra még adni fényt. Hogy ezeket a pontokat kiemeljük. Merthogy itt a Klári nénivel a kapcsolata a csuhábabakészítésen keresztül indult el, és ezt fontos lenne megtartani. És ugyanezért pl. a Klári néninek a kezébe nem vágok bele. Tehát ez egy furcsa dolog, az egyik elemzésnél már erről beszéltünk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, amikor valakit a barátunknak tartunk, akivel szoros kapcsolatban vagyunk, és akkor egyszer csak a fényképezőgép elé kerül, szeretnénk megörökíteni, dokumentálni, valamilyen érzelmi helyzetet róla közölni. Ilyenkor az ember magát át kell, hogy helyezze egy másik szerepbe, és azt a fajta érzelmi kötődést, ami egyébként megvan, egy picit a háttérbe kell tudni szorítani, mégpedig azért, hogy ezek az érzelmi töltések ne vonják el az alkotás közbeni figyelmet arról, amiről akarunk beszélni. Merthogy pontosan ezek az érzelmi töltések azok, ami miatt az ember ilyenkor nehezebben figyel oda, és elkapkodja a dolgot, mert annyira nagyon szeretné megcsinálni a képet, megmutatni, hogy mennyire boldog és örül ennek az embernek – miközben pont ettől a nagy igyekezettől válik dekoncentrálttá a munka. Úgyhogy én ezt viszaadnám ismétlésre. (szőke-hegyi)

Lakóház felújítás

Anita, itt is azt mondom, hogy jó az, amit meglátsz, de egy kicsit mozdítanám a kamerát, hogy a kovácsoltvas rózsa és az újbarokk forma az egy picit tagoltabb legyen, én egy picit továbbmentem volna jobbra. Másrészt én ezt már többször mondtam, hogy más időpontban kellene fényképezni, amikor a fények jobban tagolják ezeket a tereket. Amikor más fényt kap a háttérben lévő nem is tudom épített, vagy felújított, álbarokk épület, és amikor az előtérben lévő színpadi rózsa is kap egy másik fényt. Nagyon jók ezek a megfigyeléseid, csak nem a megfelelő fényviszonyok között fotózol. (szőke)
értékelés:

Padragkúti régi temető
"Csupa árnyak vagyunk a világon,
...
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele."
Szergej Jeszenyin

Anita egy külső tájban elkészített képet küldött nekünk, és tette ezt a csendélet leckére. Öööö... én azt mondom, amit már többször is mondtam, hogy pontosítani kell a fogalmakat – ez nem csendélet. A kép önmagában, illetve a helyzet maga alkalmas is lehetne arra, hogy akár csendéletet is készítsen ebben a környezetben, de ahhoz saját személyiségét és meglátását is hozzá kell adni. A kiválasztás most tulajdonképpen olyan, mint egy háttér. Mintha egy csendéletet kezdenénk el csinálni, és azt mondanám, hogy igen, ezen az asztalon, ezzel a drapériával fogom megcsinálni. Csak az nem szerepel a képen, ami a csendélet tárgya. Ennélfogva én ezt csendéletnek nem tudom elfogadni, szorgalmiba tenném vissza, és azt mondom, hogy ha ő szeretne az elmúlással, ezekkel a helyekkel és ezekkel az időkkel dolgozni, akkor adjon magának több időt, hogy ezeket a történeteket el tudja indítani. Attól viszont óvnám, hogy a nagyon kézenfekvő és szokásos történeteket próbálja meg megkeresni, mert azt már csinálta más, azaz a temetői képek hasonló a kisgyerekes vagy állatos, hogy nagyon könnyű elmenni velük olyan irányokba, amit már más megcsinált. Ismétlés. (szőke)

Esélyegyenlőség
"Nő a gyermek,mint a bujtorján a réten,
Kérgesedik talpa kövecsen,tüskéken,
nagyvárosi járdán,tanyai buckákon,
gémberedik télen,aszalódik nyáron."
Várnai Zseni

Szeretjük ezt a képet, és én a szocio-képek világába helyezném, ugyanakkor megint azt mondom, hogy amit a kép üzen, és ezt hidd el Anita, hogy segítségként mondom, hogy amit a kép üzen, amit alkotóként létrehozol a képekben, nem kell hozzá mankó, nem kell hozzá a Várnai Zseni, hiszen annyira jó, annyira veled dolgozik a modell, és nem csak a modell, de a háttérben a másik szereplő kislány is. Nem kell hozzá vizsgázni. Tudod milyen ez? Egyrészt mintha magadban nem bíznál, másrészt mintha bennünk nem bíznál, hogy megértjük az üzenetedet. De az, hogy bennünk nem bízik az Anita, az valójában arról szól, hogy önmagában nem bízik, ezért nem tartom jó választásnak az esélyegyenlőség címválasztást, merthogy attól válik egy szocio-üzenetté, miközben ez nem az! Rengeteg érzelem, melankólia, múltbeli fátyol van jelen ezen a képen, attól függetlenül, hogy ez egy nyári plen-air csoportkép, mégis sokkal többről szól, mint amit lehúz egy ilyen címválasztás vagy egy Várnai Zseni idézet. Bátorság Anita, és én nem akarok foglalkozni a címmel és a hozzáfűzéssel, merthogy a kép önállóan is megáll, ez három disznó, ha nem nézem a címet. És nem nézem a címet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Filléres emlékeim
Az ő emléke belőlem is emlékképeket csalt elő...

Nagyon örülök, hogy ezek a kivágások, ezek a megfigyelések megtörténnek. A nejlonfüggöny a díszeivel, az ablak, az elpusztult festékanyag, a varródoboz a hatvanas-hetvenes évekből, a kifakult függönyhöz hasonló színvilágú ablakkeret előtere, és még akár az asszimetria ezzel a kerettel. Giccsdoboz. Szerintem probléma megintcsak a fény megválasztása. Abban a pillanatban, ha nem egy elölről érkező, úgy szórt fény van jelen a képen, hogy ezeket a tereket összemossa, a festékpikkelyek nem kapnak megfelelő árnyékmennyiségeket, a felületek, a keret felületei nem kapják meg a térbeliségüket, mert a fény úgy érkezik rájuk, hogy az egészet síkra redukálja. Igazából emiatt az asszimetriája uralja a képet, és elveszti ezt az élményt, amiről az elején beszéltem. Ha vártál volna, akár reggel, akár este, egy picit, súrlófényeket, akkor lehet, hogy az üvegfelület egyenetlenségei is kaptak volna csillogásokat, torzulásokat és egyből élni kezd a kép. Egy disznó, és ha van rá lehetőséged, érdemes megfigyelni a fény változásait ennél az ablaknál. (szőke)
értékelés:

Emlékül jövőbeli magamnak
"Valaki énhelyettem ittmaradt.
Küszöbére csempésztem sorsomat.
Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
Nem merek benézni az ablakán."
Rab Zsuzsa

Anita, és a Rab Zsuzsának, akinek fordításai is megjelentek abban az időben, amikor írt, a hozzáfűzéssel én most nem foglalkoznék. A fekete-fehér képen elkezdtél előtér-háttér viszonylatokkal dolgozni; ugye itt majdnem egy makrófelület uralja a képet, a pókháló, a pók különleges szövési rendszerével ez az egészen hozzánk közel lévő sík, és ennél jóval hátrébb van egy talán halott épület, felületeivel és besütő fény pászmáival, ahol sejthetően maga az alkotó árnyéka is megjelenik. Én úgy érzem, hogy a háttér az nem 100 %-osan van megválasztva. Ugyanis ezek a különböző betűk és rajzolt jelek azt a játékot, amit a három beszűrődő fényfolt, és az egyikben megjelenő emberi alak intő keze jelez, azt zavarossá teszik. Kicsit sejtésem szerint más időszakban vagy a kamera mozgatásával, ha kivársz, ha több időt eltöltesz itt, ebben a térben, akkor a háttér árnyékaiból sokkal értékesebb ritmikát is ki tudsz hozni. Nagyon jó megintcsak az ötlet, a meglátás, a valóságból kicsippentett pillanat ebben a szituációban, csak elnagyoltnak tartom a hátteret, mert megint azt érzem, hogy nagyon jó szemmel rátaláltál valamire, talán egy séta, egy út, egy rövid időszak alatt, és az azonnali döntéssel, hogy meg tudd örökíteni, véleményem szerint túl hamar döntöttél. Tehát szerintem vagy vissza kellene ide térni, hogy megfigyeld ezeket egy más helyzetben, mert nagyon jó ez az előtér-háttér gondolatvilág; ugyanakkor a hátteret én pontatlannak érzem. Egy picit tisztítani, összegezni kellene, mielőtt exponálunk. (szőke)
értékelés:

Jó lenne hinnem
"Jó lenne hinnem,hogy a lelkem él,
Ki csillag voltál itt a földi porban,
És istenlelket csókoltál belém,
Nem múlhatsz el Te hamuvá omoltan,
Az nem lehet."
Várnai Zseni

Megint kaptunk egy vödör verset, Anita, ezzel a versekkel megőrjítesz ám... Taliándörögdön a Schweitzer Józsi bácsi előadásán lehetünk, fontos, hogy a háttérben látható kereszt, amit az Ősök Házában három éve faragtak ki a látogatók, mert az előzőt egy fiatalember felgyújtotta, az fontos, hogy a kereszt színvilága, ez a barnás-fekete azonos tónusban van az előtérben álló emberekkel, ezekkel a sziluettformákkal, amelyek így valójában azonos szimbólummá válnak a kereszttel; nem előtér-háttérként működik ez a szimbolika, hanem mint egy oltáron egy keresztkompozíciónál, az előtérben lévő áldozók, imádkozók, körmenetre igyekvők együtt élnek, együtt működnek ezzel a kereszttel a háttérben. Még az is nagyon jót tesz ennek a történetnek, hogy a hölgy, aki pontosan a kereszt alatt ül, neki van egy picit félrehajtott gesztusa, ami még jobban ezt a megadó, esendő, és nem büszke tartást mutat. A kép engem az Erdélyben nagyon jól működő parasztbibliára emlékeztet, azt a nyelvezetet hozza, tehát ahogyan az ember viszonya itt az árnyformákkal egybeépül az istenhittel. Ezért érdekes itt és ezért beszédes, és jó a cím is, mert az Anita viszonyáról beszél ez a kép a saját hitkeresésével. (szőke)
értékelés:

Várzsonyban
"Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket"
Várnai Zseni

Itt a címben van egy játék, ugye a Vár és Vázsony összevonása, ahol az Anita ott van, és készítette ezt a képet, és az egész kép hangulatvilágába, ez a horgolt asztalterítő, a lakkozott körmök, a vállpánt, a nagyon karakteres szemüveg hoz egy elég karakteres színházi jelleget. Különösen ebben a háttérben, ami mintha egy festett díszlet lenne, mert nem oda hangsúlyozódik a történet, hanem az előtérben zajló színészi alakításra, de alulnézetből, hogy azért a díszlet is látszódjon, az egésznek elég erős színpadisága van, és Brecht hangulatát idézi ez az egész, és akár egy színpadi fotónak is elmenne; azt nem tudom, hogy ez tudatos-e ez az egész, ezzel a maszkszerű jelenlét van itt, ezzel az egészen speciális hajfedővel, ugye nekem itt egy konkrétum hangzott el, amit meg kellene nézni, a Varrenné dicsősége, de van egyfajta nagyon furcsa, madamos hangulata ennek a történetnek, nyilván azért, mert maga ez a fejfedő, és az egész dizájn az nagyon határozott. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezekkel bármilyen baj van, de felvetődik az a kérdés, hogy mi az üzenete ennek a színpadszerű, színházszerű szubjektív képe. Nyilván megvan az oka, csak nem tudok beljebb hatolni az értelmezésben. Az is érdekes, hogy az egyedüli szín az tulajdonképpen ez az ing meg a sapka, mert mondható majdnem, hogy a vár monkrómban van tartva, és ez a kiégettes háttér az alaknak a fényviszonyai, itt is ez a fordított megvilágítás, hogy nem az arc van megvilágítva, hanem minden más. Tehát van itt egy kép, a kép rendszere elfogadható, a kérdésem pedig az, hogy ez az egész miért színházi? Mit üzen az alkotó ezzel, én erre azért várnék egy választ, hogy ez mit jelent az Anita üzenetrendszeráben. Nem elég a Várnai Zseni, mert ő nem az Anita, aki elég határozottan hoz egy privát hangulatot, a kép mintegy leveti magáról a verset. Tehát segítséget várok, hogy mitől van alsó gépállás, amitől az arc minden ránca látszik, minden naturalisztikus, és mégis színpadi, színházi. Nem irodalmi szakkör vagyunk, én hatvannyolc versből sem fogok közelebb jutni a képhez, márpedig azért csináljuk az estiskolát, hogy az önálló értelmezések, a saját értelmezéseink felé haladjunk. Képileg három disznó, és várom a választ. (szőke)
értékelés: