Nagyon dinamikus kép az, amit láthatunk. A vörös és az arany, és a barnáknak a sötétbe hajló árnyalatai színdinamikában erős üzenetet közvetítenek. Az ötlet is nagyon jó. Én ezt a vörös házfalat máskor is használnám Anita helyében, mert nagyon izgalmas. Ami a képet illeti, első leckére kicsit bizonytalan vagyok, hogy mennyire teljesíti a lecke feladatát, mert ugye az a kérdés, hogy hol van ezen Anita? Persze, aki ismeri Anitát, tudja, hogy ő ezekkel a csuhé babákkal foglalkozik szabadidejében, és így már érthetőbbé válik az üzenet. De azért annyit hozzátennék, hogy szeretném, ha Anita, ha még megvan ez a kis figura, akkor elkészítene ebből egy olyan verziót is, amiben látható valamennyire ő is. Megfogja ez a keresztet, vagy valamilyen módon nem ártana ezen szerepelni. Mert az első lecke erről is szól, nem csak egy tárgyfotóról. A csuhébabában van egy nagy adag szürrealitás, egy hölgyet feszítünk keresztre, ez már eleve kérdéseket vet föl, aztán az egy másik kérdés, hogy miközben valaki keresztre feszül biztos, hogy ilyen kis tüchtig virágocskák vannak mellette. Nekem ez picit furcsa, de a kérdés nem az volt, hogy a csuhébaba kompozícióról mit gondolok - mint bemutatkozás tehát rendben van, két csillag és ismétlés (hegyi)
értékelés:

Jó ez az egész, de egy picit azzal van problémám, hogy érzek egy bizonytalanságot a kép bal oldalán. Ugye lehetett volna ott meghozni egy döntést, hogy még a fényes résznél vágok, ott, ahol fény éri a havat, és akkor ez egy jó kis nonfiguratív valaminek tűnik. Vagy azt mondom, hogy oké, akkor legyen ott benne ez a kékes szín, de az arányoknál legalább az aranymetszés felé valamilyen szinten el kellene mozdulni. Most ez nem történik meg, esetlegesnek tűnik a kép bal oldala. A gondolattal abszolút egyetértek, talán nem használtam volna ekkora perspektíva-dőlést, hogy a kamera ilyen szögben legyen a kép fő motívumának síkjával. Kicsit talán a merőlegeshez közelebbi meglátást kellett volna adni, a térbelisége akkor is meglenne. Annyit még, hogy ez így háttér, és a történet kellene még hozzá. Ismétlés, lehet? (hegyi)

Ahogy a Mártinál elragadtattam magam, és örültem annak, hogy Mártit újra látjuk, mondhatom, hogy ugyanez az érzés van jelen abban, hogy Anita visszatért közénk, és ráadásul egy olyan képpel, ami ott veszi föl az elejtett fonalat, ahol abbahagyta a munkát nálunk, és onnan folytatja ugyanazon a szinten, ugyanabból a gondolati válogatásból merít. Én nagyon jónak tartom azt a meglátást, amit Anita ezzel az egyetlen egy darab levéllel, és a fűszálak rá rajzolt árnyékával megmutat. Teljesen jó a címadás, én ezt abszolút jól értelmezhető képnek tartom, nekem megvan rá a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez egy elég profán megközelítés, amit itt látunk, hiszen egy szakrális helyzetben, egy templomi szituációban vagyunk, és elég – hát hogy is mondjam – egyértelműen látszanak itt a jelek: a rózsa a kabátba tűzve, az egyenlőszárú kereszt, a kezek, a vallási szimbólumok, és hát akár akarjuk akár nem, a kép jobb fölső sarkán pedig ebben a hármas egységben ott van a női principium, ott van a szív alakú nyaklánc, ott van a női kebel és hát elég profán módon a vallási előljáró előtt egy - hát bocsánat, hogy így mondom - elég nagy tüdővel rendelkező hölgy melltartó széle is bekandikál ide a képbe. Úgyhogy igazából, ha aláírásként Pedro Almodovar: Nők a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéből látnánk itt egy epizódot, akkor azt mondanám, hogy a spanyol szimbolikából egy íz, ami itt megjelenik, vagy Carlos Saura filmjeiből. Nem tudom, hogy ez cél volt-e? Nem tudom, hogy ez a szatirikus hangvétel cél volt-e? Mert emiatt azt kell, hogy mondjam – bár a középpontban ez az aranydíszítésű kereszt látszik – a női kebel elég erőteljesen ott van a kép jobb fölső sarkában. Ezt én egy szatirikus íznek tartom. Amennyiben ez volt a cél, akkor megvan a három disznó. Amennyiben nem, mert nem sok hozzáfűzés van, úgy megint azt mondom, hogy pontosítás, pontosítás. Tehát, ha szatírával akartál foglalkozni, akkor meg van a három disznó, ha nem, hanem ugyanaz a drámaiság, ami az előző képeknél, akkor pedig ismétlés. (szőke)

Valaki énhelyettem ittmaradt...

Nagyon szeretem Pápát, sokszor szoktam átmenni, most az elmúlt pár évben, keresztül a városon Győr felé. Nagyon jó hangulatai vannak ennek a városnak és nagyon jó ezt látni, ezeket a régi barokk épületeket és régi épületek felújított változatait. Picit nekem ez így, ez a beállítás hangulatában a szentendrei vagy óbudai ízekre is emlékeztet. Nagyon jó az a ritmus, hogy Anita megvárta, hogy esetleg ebben az utcában ne közlekedjenek autók. Ugyanakkor azt sejtem, mivel sokat beszéltünk, tehát ez végül is a képhez kapcsolódó, de nem a képből eredeztethető üzenet, hogy Anitának Pápa nagyon sokat jelent. És ha ezeket a kódokat próbálja az ember megkeresni, akkor sejthetően van is olyan információ a képen, amely ehhez a bizonyos múlthoz, ezekhez a hangulatokhoz, ízekhez kapcsolódhat, mégpedig véleményem szerint a kép bal alsó sarkában történő esemény: az idős néni, aki talán valamilyen kis virágot vagy gallyacskát visz a kezében és ebben a délutáni vagy oldalsó fényben az ő árnyéka megjelenik a falon. Van a egészben valami picit Krúdys merengés. Ugyanakkor a villanyoszlop drótszálai, vastraverzei nagyon erőteljesen benyúlnak a kép jobb felső sarkában, és sokat gondolkoztam mielőtt elkezdtem ennek a képnek az összefoglalását, hogy hogyan lehetne segíteni, hogyan lehetne beszélni erről a képről, merthogy az a hármas ritmika, és még utána szárazbejárásos kapuval az a negyedik cseréptetős épület. Ezek a tetők nagyon érdekesek, nagyon izgalmasak, mint néprajzi anyag, ugyanakkor nagyon érdekes az a jelenség, ami a perspektívával, az út szélével kifut ide a bal alsó sarokra a gyalogossal. Tulajdonképpen én megkockáztatnám a több ellenében a kevesebb felé kellett volna meghozni egy döntést, éppen azért, mert ha Pápa fogalom, amely éppen az aláírás miatt erre a bizonyos múltra utal, akkor azt sejtem, hogy a megoldás kulcsa itt a bal alsó sarokban van. És bár egy szűkebb kompozícióval, egy másmás fajta kompozícióval a néni, az árnyéka a falon, ha erre koncentrált volna jobban a fotográfia – igaz, hogy veszítettünk volna az épületekből, az épületek meséiből – de lehet, hogy valamivel többet kaptunk volna meg ebből a múlt keresésből vagy a múlt üzeneteinek rendezéséből. Ebből nem az következik és nem is azt szerettem volna mondani, hogy a képet úgy kellene megvágni, hogy kinagyítani itt a bal alsó sarkon történő eseményeket vagy éppen azt, hogy a nénit még jobban a bal alsó felé hagyni haladni, kilépni ebből a képből, hanem valahogy az üzenet irányultságát kellene jobban súlypontozni, mert úgy gondolom, hogy az üzenet drámája, az üzenet fontossága felül kell hogy írja az egész jelenséget. Én úgy érzem, hogy az Anita nagyon közel jár a megoldásokhoz, csak valahogy kell majd egy bátrabb lépése, döntése, amikor a fájdalmas melankóliából éppen az alkotás ereje átlendíti és sűrítettebbek lesznek a képi üzenetek. Most szerintem egy ilyen fajta forrás-helyzetben vagyunk, egy ilyen fajta tisztulási folyamatban, aminek ezeket képi vázlatait, elrajzolásait láthatjuk Én arra szeretném ösztönözni az Anitát, hogy próbálja oly módon pontosítani magában a mesék gyökerét, ahogyan például pár nappal ezelőtt, talán a Mikulás-történeteken keresztül az Estiskola Sulirádiójában egy csodálatosan izgalmas és szép monológot, tulajdonképpen rádiójátékot lehetett hallani a papagájjal, a műhellyel, a múlttal, az emlékekkel, az álmokkal kapcsolatban, ami úgy tűnik, hogy már sikerült akusztikailag rádióműsoron keresztül kifejezni egy filozófiát, kifejezni egy gondolkodásrendszert, ezt kellene megtalálni a sokkal szikárabb szűkítettebb formában a fotográfiában, erre szeretném őt ösztönözni, folytassa ugyanezeket a munkákat . Ennél a képnél pedig a két disznó meg van. (szőke)
értékelés:

Nem vagyok sem ördög, sem angyal...

„Nem vagyok sem ördög, sem angyal…”. Gondolom, hogy a mondat úgy folytatódna, hogy „…ember vagyok.”. Az Anita képeinél, munkáinál, alkotásainál, rádióműsorainál, és sok mindennél, amit az Anita megengedett, megmutatott magából, bennem mindig az vetődik fel kérdésként, hogy ha valaki ilyen szinten tud megfigyelni, tud összefoglaltan beszélni, dolgozni, akkor közben miért készülnek mellette hevenyészett, szinte golyóstoll szintű dolgozatok is? Ki hajt, Anita, téged annyira, hogy ne hagyj magadnak időt az alkotásaid elkészítésére? Ugyanis a huszonegyes lecke vasárnap hajnal képed azért tökéletes, és azért háromdisznós, mert egyértelmű, hogy egy hosszú megfigyelési munka, egy első lelki munka egyetlen pillanat alatt elkattintott, nagyon jól sikerült, érzékeny képzőművészeti üzenete az emberről. Ennek, ebben egészen biztos vagyok, egészen hosszú időszak az előzménye. Miért nem lehet ezt megtenni egy kisvirágnál, egy erdőrészletnél, satöbbi, satöbbi? Azért, merthogy azokat is valószínűleg évek óta figyeled. Ugyanerre a mélységre, ugyanerre az érzelmi fűtöttségre lenne azoknál a képeknél is szükség. Még egyszerűbben próbálom mondani. A kisvirág is te vagy, a levél is te vagy, a fák is te vagy, a járdák is te vagy, a rádióhang is te vagy, és ha egyszer valaki képes ilyet elküldeni, elkészíteni, ezt már akkor lehetett érezni, amikor az a kékfestős vödör-ecset-kiskályha ügy volt egy jó idő után, ahol küzdöttünk ugye a képekkel, hoppá, itt van egy ember, aki valamit gondol a világról. De akkor innentől kezdve, Anita, azt kell hogy mondjam, hogy fogni fogom az ostort, mert ilyen nincs, hogy véletlenül ilyen képek elkészülnek időnként, kéthavonta így sutty, Babos Anita küld egy ilyet, közben meg minden mást. Tessék komolyan venni ezt az alkotást is, mert itt van az eredménye, hogy képes vagy nagy mélységeket is megszólaltatni. (szőke)
értékelés:

Régebben az Ősök háza programban Kelemen Gábor fotóinak, aki nagyon sokat jár a természetben és itt a településen, Taliándörögdön született és a családja itt is van, nagyon-nagyon sok természetfotója volt, tehát azok az alkotók számára, akik az erdőkben, mezőkön folyamatosan járnak, azok számára nem ismeretlen ez a megközelítés. Sok természetfotónál lehet látni, ahogy az új élet elindul és őrületes erővel a már elpusztult, átalakuló felületeken áttör a fény felé. És ez egy jó megfigyelés. Nagyon jó, hogy, hiszen itt parányi formákról van szó, hogy ezeket a fotós észreveszi. Szerintem ez egy jó irány. Ugyanakkor, ha az egész képet nézzük, elrendeződésében és megint azt mondom, amit mostanában többször a természetben készült fotói kapcsán Anitának, azt mondom, hogy talán a fény megválasztása, a természeti fény megválasztása, amelyek árnyékokat, fényfoltokat hoznak létre itt a kis jácintszerű, vagy valamilyen tavaszi növény színeivel, árnyékaival kapcsolatban, nem biztos, hogy a legjobb időpontban történt ez az exponálás. Nagyon erősek az árnyék és a lándzsaszerű felületeknek a kapcsolódásai és igazából még sok minden más is történik színtanilag ezen a képen. A fölső harmadban látjuk az erdő távolabbi részeit életlenül a barnáival, szürkéivel. És valahogy az az őrületesen izgalmas jelenség, ami az előtérben zajlik, ennek kellene a főszereplőjének lenni és ide is van komponálva a kép elejére, de mégis valahogy a színösszegek, az egész kép rendszere elvonja a figyelmünket ettől a csodától, ahogy a kis növény a földből áttörve, leveleket átszúrva kapaszkodik az ég felé. Tehát itt csak annyi lenne a megjegyzésem, hogy az irány jó, de megint egy picit hamarabb érzem azt, hogy exponáltunk, nem megyek vissza, nem figyelem meg azt, hogy délben, délután négykor, vagy demerungban – ezek olyan, mintha kicsit gyorsabban lett volna exponálva, mint ahogy ez megérdemli. Tehát egy picit több figyelem, egy picit több türelem kéne a természetben lévő fénytan átadásához. Ezt egy két disznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés: