Nagyon szép kompozíciós rendet látunk itt egy fekete-fehér képnél, egy régi fényképezőgép látszik a műtermi sarok hátuljában, és a hozzánk közelebb eső résznél, megint csak az erős perspektivikus hatást kihasználva ún. 35mm-es rollfilm negatívokat látunk, amit a fotózáshoz használtak, és természetesen ugyanezt a nyersanyagot, ugyanezt a filmet használták a mozifilmnél is. Most az élesség a kép alsó vízszintes határához van helyezve, erre a negatív filmre és a perforációkra, és a háttérben életlenben van tartva a fényképezőgép. Úgy tűnik, hogy ez egy tudatos vállalás, tudatosan van így elhelyezve az élesség, ami nyilván azt is jelenti, hogy nekünk ide, ezekre a negatív filmekre, amelyeken nem látjuk a képeket, ide kellene figyelnünk, erre a „káoszra”. Ugyanakkor a kompozíciós rend és a fény elhelyezések a háttérben lévő fényképezőgép fémfelületén nagyon jól láthatóak, nagyon szép fények vannak az optika körüli gyűrűkön, és maga a mechanika tulajdonképpen sokkal izgalmasabb, mint itt az előtérben látható fényképek. Biztos, hogy tudatos döntés az, hogy az élesség a kép aljára van elhelyezve, de a most látható kompozíciós rend, és az abból értelmezhető formavilág, az mégis azt a döntést kellett volna, hogy létrehozza, hogy a háttérben a fényképezőgépen kellett volna megtartani az élességet. Így most igazából amiatt vibrál, mozog és keres az ember szeme ezzel a képpel kapcsolatban, hogy lélektanilag hátra helyezné folyamatosan az élességet. Mivel ugye ezen a síkra redukált felületen ezt itt az előtérben kapjuk meg, nem tud megnyugodni egy pillanatra sem az ember. Szerintem annyit kellene tenni, hogy átgondolni újra ezt a beállítást, ha létrehozható. Én úgy gondolom, hogy nem olyan bonyolult. Meg kellene ismételni, és meg kellene nézni a kettő verziót összehasonlítva, hogy az előtérben van az élesség, vagy a háttérben, hogy melyik jelenti jobban azt az üzenetet, ami a harmincharmadik lecke tisztelet Balla Demeternek témáról szól. Véleményem szerint a választás, az ötlet, minden jó, csak szerintem ez egy rossz döntés, hogy az élesség a kép elején lett elhelyezve. Én most erre kettő disznót adnék, és amennyiben esetleg ez meg van ismételve és megnézhetjük, akkor jár majd a harmadik disznó is ezért a képért. (szőke)
értékelés:

Nagyon szépek azok a ritmusok, amelyet a Mariann a kép jobb fölső részén a váll, nyak, kulcscsont, csuklyásizom mögötti háttérrel és ugyanez reciprokaként baloldalon nyak, csuklyásizom, váll háttérrel játszik - a klasszikus képzőművészetben, a portréfestészetben ezt nagyon sokszor látjuk. A sötét háttér tehát jobbról, az oldalról megvilágított nyak fényei, a fejbiccentő izommal, talán oda egy picit több fény mehetett volna. A baloldali árnyékban tartott nyakrész és a mögötte picit világosabb szürkés háttér, ennek a négyes ritmusa ez nagyon szépen jelen van. Érdekes, ahogyan ezt így egy teljesen klasszikus tanulmánynak tekinthetjük és emiatt, mondjuk például a portré, az arc erről a fél alakról lemarad. Ez itt nem gond. Sőt, inkább azt mondanám, hogy mindaz, ami a két váll viszonylatában látható, a két vállforma, a két vállív az nagyon is jót tett volna ennek a képnek. Nem kellett volna itt félni attól, hogy mondjuk ez egy elnyújtott, hosszúkás, panorámaszerű kép, ugyanígy megtartva diszkréten a mellkas alsó vonalánál való keretezést, de mind a két oldalon meghagyva a váll, karok íveit, azt esetleg megtartani. Ez úgy egy panno-szerű üzenet lett volna. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy a 30-as lecke akt házi feladatra megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Rosszul beállított zársebesség, rekesz, és ISO. Hibát hibára halmozva született meg ez a kép, ami egy jó portrénak indult.

A hiba leckénél egy olyan hármas felállítást alkalmaztunk, amikor azt mondtuk, hogy a hiba megjelenése a képzőművészetben tulajdonképpen úgy fogalmazható meg, hogy vannak olyan hibák, amik tőlünk függetlenül keletkeznek, vannak olyan hibák, amiket tudatosan komponálunk és vannak úgymond a rontott képek. És ugye ezekből minket igazándiból azok az események érdekelnek, vagy azok az események izgatnak, amelyeknél a hiba, mint egy új szervező erő jelenik meg a képen, tulajdonképpen plusz értéket hordozva épül be a kép egyébként is meglévő struktúrájába. Ezeknél a helyzeteknél nagyon fontos a kompozíció szerepe, mert a kompozíció az, ami tulajdonképpen legitimálja, igazolja a kép létét, azt, hogy ez a kép a nagyközönség számára is bemutatásra kerül. Ennél a képnél kapunk egy leiratot, hogy tulajdonképpen mi is az ami itt történik és hogy jött létre maga ez a megoldás. Hogyha próbáljuk értelmezni a hiba nélkül ezt a fajta képi üzenetet, tehát megpróbáljuk elképzelni azt, hogy mi lett volna ha, akkor látunk egy portrét, egy félprofilos portrét. Igazándiból azt kell, hogy mondjam, hogy, bár nehezen megállapítható ennél a képnél, hogy mi is lett volna az eredeti gesztus, ami az üzenetnek az esszenciája, de hát azért valamennyit ebből tudunk érzékelni, és abban nem vagyok 100 százalékig biztos, hogyha ez a kép úgymond nem romlik el, akkor ez valóban egy erős portré lett volna. Azáltal, hogy egy hosszú expozíciós idő jött létre és ezért a bemozdulással tulajdonképpen egy ilyen függöny mögül, egy ilyen kendő mögül, fátyol mögül tekintünk rá erre a portréra, ez igenis jót tett ennek a képnek. Azért, mert olyan új formákat, olyan új folthatásokat hozott a képbe amik izgalmassá, mozgalmassá teszik ezt a kompozíciót, miközben azokat a jelzéseket, amik igazándiból nem biztos, hogy nagyon erősek lettek volna önmagukban, azokat jótékonyan elfödi valamilyen fátyolszerű ecsetvonással lágyítja a néző számára. Tehát azt gondolom, hogy ez egy jó történetté állt össze. Nyilvánvaló, hogy ezek a helyzetek megközelíthetőek lennének onnan is, ezek a hosszú expozíciós helyzetek, hogy tudatosan alkalmazzuk ezt a magunk fotográfiai munkájában. Tehát én azt tudom mondani, hogy ez jelen pillanatban egy három disznós megoldás, ugyanakkor arra kérném a Mariannt, hogy próbálja meg ezt kicsit tanulmányként is felfogni és a tanulmány jellegéből adódóan a hosszú expozícióval mint lehetőséggel próbáljon meg valamit kezdeni, mert ezek igenis fontos fényképészeti eszközök és ezeket az eszközöket lehet tudatosan is használni. Én azt gondolom, hogy talán ez az amit erről a képről fontosnak tarthatok elmondani. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy belsőt, enteriőrt látunk emberi alakkal, sejthetően, feltételezhetően a test bizonyos részei ott a valóságban fedetlenek voltak, és az a beeső fény, amely az utcai ablakon, az utcára tekintő de most lezárt ablakon keresztül beérkezik ide a belső világba, és kapcsolódik a csend kategóriához, ezt az ellenfényességet egy picit elmozdítani lehetett volna. Nagyon jó a megfigyelés, hogy az emberi alak, és ez a szórt fény kapcsolódik. Ez a belső, fojtott, kimondatlan idővárás itt jelen van ezen a képen. Nagyon keveset kellett volna a kamerával elmozdulni akár bal oldali irányba, hogy a váll-felkar-könyök-alkar, vagy akár a haj egy pici élfényt kapjon, vagy valamilyen reflexeszközzel (tükör, alufólia, fehér lap) a jobb oldali váll-haj szakasznál egy picit kellett volna megvilágítani, és az az előtér és háttér viszony még jobban kirajzolható lett volna. De úgy gondolom, hogy a két disznó erre a képre megvan. (szőke)
értékelés: