Azt kell mondanom, hogy Mariann érzelmi jelenlétben szinte mindig megfelelő szinten mozog, de a formai megoldásokban vannak még pontosítani valók, ami nem baj, mert ezért vagyunk itt. Ennél a képnél most három ovális forma az, ami emlékezetesen megragadhatja a nézőt. A fej formája, a felkar formája és a csésze. Ebből ami szerintem fontos, az a fej és a csésze. A felkar nekem most sok. Nekem is van a gyerekkori oltásomnak nyoma, és ezzel nincs is semmi baj általában, de most itt túl sok. A másik az, hogy túl van világítva a felkar, és ettől vaskosabbnak tűnik lényegesen, főképp attól, hogy a mellkasi részhez hozzászorítod. Egyszerűbben fogalmazva nem előnyös túlzottan ez a pozíció. Ha egy kicsit kevésbé szorítanád a karodat, megmaradhatna ugyanez a gesztus, de nem lenne ennyire tolakodó a felkar jelenléte. A másik kérdés, hogy észrevettél valamit, ami fontos, de nem kidolgozott most a képen, az asztal terítő mintázata, az előtted lévő edényalátét mintázata, és a falon lévő fa lécek ritmusa, most a felső szekciónak a jelenléte kevésbé értelmezhető . Ezzel az a baj, hogy az egyszeri néző azt mondaná, hogy vágd le, ugyanakkor, ha levágod, akkor az egész felborul, és a tömegelhelyezése billeni fog. Szükség van arra a lezárásra ott fent, de nem így. Egy kicsit feljebb kellett volna mozdítani 5-10 centivel a kamerát. Igaz, hogy lent vesztettünk volna az előtérből egy kicsit, de talán a dolog akkor is működne, és többet kapnánk fent. Még egy apró megjegyzés: ha már ez a csésze szerepel, akkor talán hangsúlyosabban kellene az előtér-háttér viszonylatában őt használni, kicsit közelebb tolhatnád a kamerához, és akkor nem lenne véletlenszerű az, hogy itt maradt a képen. Én ezt most 2 csillagnak gondolom, mert azért a formai dolgokat érdemes átgondolni. Várom a válaszodat. (hegyi)
értékelés:

Az van, hogy van két függőleges formánk, amik jól aránylanak egymáshoz, ráadásul a falnak a formái, tehát ezért két téglalapot látunk, és ebbe a térbe robban be ez a vörös, ami az íveivel jól mutat, csak nem értem, hogy mi az, ami még ott rajta kívül is ott van valami fekete, vagy nem tudom, mi, és mivel ezt nem tudom megmagyarázni, ezért az ott, mint kérdőjel ottmaradt. Ez az egyik problémám. A másik, hogy nem tudom, mert nem látom ezt a fotelt, nem tudom megmondani, hogy milyen lehetőségeket hordoz magában, ezt te tudod, de valahogy olyan nekem most, hogy nem vagyok meggyőzve arról, hogy ennek a formának nem voltak dinamikusabb íve, ami még nagyobb feszültséget tud hordozni, mert ez így elég lankás, miközben igényelné a még nagyobb robbanást. Ami a színben megtörténik, azt formában is követni kellene. Nem tudom, hogy ismételhető-e a kép, ha igen, akkor kérnék egy ismétlést. (hegyi)

Értem én, hogy ez egy Canon és Nikon, és van egy bizonyos harc a Canonosok és a Nikonosok között, miközben mind a kettőt szeretjük, meg örülünk, hogyha van, kutya-macska barátság, de azért ennél tovább kellene jutni. Nekem egyrészt ez a dolog most primér ebben a felfogásban, másrészt meg, ha már ezt az irányt akarom, akkor kellene egy másik kéz. Még ha az egyik tartja is a két kupakot, akkor is a másik támaszthatná ezt a kezet, vagy valami, mert így, hogy egyedül tartok két ilyen kupakot, az nekem most nem jön be. Ha leszámítom azt, hogy mit akarunk ezzel mondani, mint exponálás tulajdonképpen finomak a fények, azt kell, hogy mondjam, hogy egészen jól sikerült ezt az ellenfényes szituációt megoldanod. (hegyi)

Tudom, hogy ezek a kis kölyök állatok nagyon kiszámíthatatlanok a maguk játékosságával, azért talán itt egy formai rendezés nem ártana, ugyanis maga a helyzet nagyon barátságos, és nagyon személyes, amikor a gazdi úgymond megpihen kutyasétáltatás közben, de nem ártana, ha a főszereplőnknél meglenne az élesség. Lehet, hogy itt egy hosszabb expozíció történt, és ő belemozdult ebbe, ezt nem tudhatom, de azért is érdekes ez a kérdés, mert olyan, mintha a kép többi része éles lenne, ő maga pedig nem, és hát, mivel ő a főszereplő, ezt azért érdemes lenne korrigálni. A másik része pedig az, hogy itt most létrehoztál egy vágást, ami a kép alsó és felső részénél is megvan. Egyrészt a tornacipőkből, másrészt az ő feje tetejéből, és füleiből, nekem ezek fájnak. Az van ugyanis, hogy nem látom az okát, amiért ezek a vágások megtörténnek azon kívül, hogy a véletlen így hozta ki. Szerintem ez a helyzet újból létrehozható, úgyhogy én most ezt visszaadom ismétlésre. Keressük meg ezt a kis szereplőt, hívjuk el megint sétálni, és azt gondolom, hogy ha ez újra megtörténik, akkor már tudva azt, hogy ő hogyan viselkedik és hogyan működik, talán az is létrehozható lesz, hogy minden rendesen kerüljön a képre. Nyilvánvaló, hogy igazad van abban, hogy a beállított szituáció nem hozza ugyanazt az élményt, mint egy spontán helyzet, de ezt meg kell oldani, hogy a beállított helyzetben is megkapjuk azt az érzelmi pluszt, ami most ezen a képen egyébként rajta van. Hozzáfűzném még azt, hogy nem tudom, hogy mi van a szájában, hogy az most a nyakörv része, vagy valamilyen jutalomfalatot rágcsál, nem tudom, de megint csak azt mondom, hogy kérdéseket vet fel. Ha az az ő kantárja, akkor érdemes azt eligazgatni, ha pedig valami játék, amit a szájában hordoz, akkor az legyen felismerhető, mert úgy lesz értelme, tehát a méretezés a kérdés, ha egy gumicsirkét adsz a szájába, az már, mint játékosság felismerhető lehet. (hegyi)

Mazsi, ezt nem úszod meg annyival, hogy szelektív feketébe teszed magad. Tessék ezt megcsinálni képben, ne legyél lusta arra, hogy ami a fejedben van, azt a valóságban és ne a szoftverrel oldjad meg. Ha jól értem a képet: adva van egy lány, aki már felnőtt kihívásokkal néz szembe (felnőtt környezet) de amikor megriad ettől, menekül a macihoz, a gyerekkorba, abba a boldog időbe, amikor nem kellett felelősnek lennie (mackó, gubbasztás). Nos, ennek most a környezet rendezetlensége ellentmond. Ahhoz, hogy a kontraszt meglegyen, nem a szelektív színezés kell (borzalom az, te is látod), hanem az, hogy te, a szereplő a maciddal, és a környezet formai, érzelmi kontrasztba kerülj. Tehát rendezni kell. Gondold végig, hogy a gombos szőnyeg mit sugall, adja-e a felnőtt ízt? Az ágy még valahogy igen, de a többi nem annyira. Szóval az a feladat, hogy találj egy olyan helyet, ami kellően felnőtt és rendezett, és ebbe kerülj bele te, aki visszavágyik. Szerintem így lehetne ezt megoldani. (hegyi)

Bevallom, nem nagyon értem ezt a kompozíciós megoldást. Az épületek szépek, bár makettszerűek, a fű is szép, a tónus is rendben van, de valahogy az egész nem áll bennem össze. Valószínű hogy a kamera nézőpontjának megválasztása lehet a ludas. Azt nem tudom, hogy a valóságban megoldható lett volna vagy sem az, hogy egyszerre érezzem a fűben bujkálást és a terep szemlélését, mert van ebben egyfajta megfigyelői érzet, mintha az ellenség akarná bevenni a várat, de ahhoz meg túl steril és szép, hogy ez az érzet megjelenjen. Nem tudom, tényleg nem. Ez most kifogott rajtam, hogy megmondjam, mit hogyan kellett volna. Mert az is bajom, hogy a horizontnál a vágás olyan esetleges, szóval talán, ha az egész nem akar korrekt lenni, akkor lehet, hogy a személyességével hatásos lehetne. (hegyi)

Hát, ez érdekes, mert a csend valami eszelősen fülsiketítően van jelen, mint egy északi filmben, súlyosan, fájdalmasan, de mégis magától értetődően, viszont én épp talán emiatt nem érzek semmiféle kötést a barátsággal, azaz a két irány kiöli egymást. Nagyon jól érzed, hogy nem kell az alsó tónusrend, hogy ez a párás hatás meglegyen, viszont a barátságra én ezt nem tudom értelmezni. Hacsak valami problematikus helyzetére nem, de ahhoz meg túl elvont az üzenet ezen része, hogy a két jómadár ül fogalom nélkül a parton és nem érti, hogy került oda. (hegyi)
értékelés: