Kezdem azt feltételezni, hogy Pablo Picassonak is különböző korszakait tudjuk a memoárokból megismerni, itt a Mikolics-féle kék korszak van, ahol ezekkel a kék hangulatokkal dolgozik a Mariann. Nem biztos, hogy ez baj, csak a Mariann-féle személyes íz, az most egy picit a kék miatt úgy elillant és valahogy a kéknek az öröme, a vágya ezzel a majdnem monokróm hatással valamiben csak talán ez a bordó fonott kis ékszerféleség adott egy más ritmust, hogy ennek az öröme, ennek a színnek a megtalálásának az öröme egy kicsit most a Mariannt mintha elcsúsztatta volna az önmagával való még mélyebb foglalkozástól. Természetesen tudom, hogy a gyöngyök ezek a kis formák, mind-mind a személyes létezés kellékei, de talán egy picit érdemes volna jobban fölrakni önmagunk számára a lécet. Az megnyugtató, de ezt csak megint ismerősként mondom, természetesen fotográfiai újságokban, szaklapokban, akár külföldi újságokban, külföldi alkotóktól látunk ilyet, és ezek bárhol megállnák a helyüket ezek a képek, de hát azért csináljuk mi ezt a kis Estiskolát, hogy a magunk számára folyamatosan meg tudjunk felelni. Úgyhogy én ezt egy kettődisznós képre értékelném. (szőke)
értékelés:

Nagyon szép fényritmusok egy felső megvilágításban, az emberi test szinte elmosódott akvarell-szerű megjelenítése. A kép nagyon fontos momentuma, és ettől középpontozódik is, nem az emberi test nemi jellegének hangsúlyozása, hanem a kéz. Az a kéz, amely munkát ad, dolgozik, ölel, ír, és az ujjak ismétlődő árnyékritmusai egy egészen különleges funkciót, megközelítést adnak ebben a képi világban. Azért, mert a kéz árnyékrendszerével, megvilágításával, a kézfej tartásával, ha egy picit elvonatkoztatunk a kép verbális üzenetétől, minden más valahogyan kisebb fénypászmákkal oldódik meg. Minden más szinte csak utalás. A kéz pedig egy egészen más nyelvezetet kap és ettől olyan, minthogyha maga a kézfej az leválna a képre, közelebb kerülne hozzánk. Miközben kalandoznánk és keresnénk és kutatnánk az emberi testen keresztül folyamatosan, nem tudunk a kézfejről elszakadni, egyfolytában ezt a motívumot nézzük, amely ugyanakkor nyugalmat és irányítást is érzékeltet. Nagyon jónak és nagyon higgadtnak gondolom ezt a képet, és nagyon örülök, hogyha megnézzük a Mariann emberi testtel foglalkozó munkáit, egy folyamatos értékes fejlődést látunk itt. (szőke)
értékelés:

úgy látod.

Egyszerű technikai játék az amit itt látunk. Én a számítógéphez nem értek annyira, úgy hallottam, hogy a képet esetleg meg lehet a számítógéppel is fordítani, de ugyanez a 80-as években megoldható volt úgy is, hogy a fényképezőgépet fordítottuk a fejére és ugye ennek az ötletjátéknak a lényege, hogy a valóságot fejjel lefelé mutatva a tükröződő felületekben látszó épület az a talpára áll, viszont minden, ami a valóságban áll a feje tetejére ugrik. Nagyon jó ötletnek tartom ezt és jó az, hogy egy nyilvánvalóan hirtelen meglátott szituáció, dokumentum szituáció hozza ezt a látványt. Tehát, hogy egy taxi, egy fehér színű autó a maga foltjaival a kép tetején uralkodik és így folyamatosan, mintha zuhanni akarna ott vibrál a kép felső régiójában. Tudom, hogy nehezen megoldható ez, hiszen ahhoz megint ugyanúgy kell esnie az esőnek, ugyanannyira kell felhősnek, fénytelinek lennie a külvilágnak, hogy ez az esemény még egyszer megismételhető legyen, de annyi talán az apró kifogás a képpel kapcsolatban, hogy ez a barnás okkeres lakótelepi épület talán jó lenne ha még nagyobb tömegében tudna látszani. De mint ötletet, mint helyzetet én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Természetesen speciális a humora és ez a humor ez amennyire ki lehetett aknázni ebből a helyzetből ez itt megjelenik a képen. Ezt egy jó kis munkának gondolom. Megint azt mondom, hogy jó lenne, ha valamilyen módon ebben még a Mariann, vagy az alkotó szubjektív kézjegye megjelenhetett volna, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

A Mariannról azt kell tudni, hogy ő egy dörzsölt nő. Most már jó ideje fotózik, és ezért tulajdonképpen azt is így magunk között lehetőség van kimondani, hogy dörzsölt fotós. Nagy trükk ez a kép, mert látszólag ugye egy lakótelep, egy lakótelep korlátja, és van valami kis meghatározhatatlan tárgyacska, legyen ez egy kis nylon pénztárca, vagy egyéb valamilyen női ruhadarab, de az esőcseppek, a rajtuk lévő fény, a tükröződések, a vörös, amely a szürkés zöldbe van ágyazva, ez az egész abszolút hordoz egy olyan fajta töltetet, amely mindenféleképp az érzelmekről és az érzékiségről is beszél. Talán egy nagyon picit lehetett volna kompozícióban mozdítani vagy jobbra, vagy balra tengelyben, mert most úgy határon mozog, hogy középre komponált képet látunk, avagy valamilyen játékosabb ritmust. De az biztos, hogy miközben az épített környezet házi feladatra érkezett be ez a kép, már a Mariann tudatosan is jól dolgozik a színdramaturgiával. Ez a kép egyszerre egy visszafojtott és egyszerre egy érzékiséget is erősítő kép, és ezeket a színekkel, a fényfoltokkal, és a színek összepárosításával, rímeltetésével éri el. Nagyon fontos szerepe van itt a vörösnek, talán többször elhangzott már, hogy a régi falusi környezetben vasárnaponként, amikor úgymond sétáltak a fiatalok az utcán, akkor az egy megszokott technika vagy gyakorlat volt, hogy általában a nagyon szép lányok egy molettebb, nagyobb darab, vagy úgymond csúnyácska lánnyal mentek végig a falu utcáin, pontosan azért, hogy az egymáshoz kapcsolódó dialektikus párhuzam jó erős legyen. Itt is valami hasonló történik, hogy az a vöröses hangulatú meghatározhatatlan kis szerkezet, melltartó, vagy bugyi, vagy bármilyen más kis apróság, az nagyon erősen elváljon a háttértől, ami egy melankolikusabb, visszafogottabb történetet hoz. Tehát ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Nagyon örülök ennek a képnek elsősorban azért, mert egy vidám pillanat látható itt, színeiben, hangulatában. Az más kérdés, hogyha a Mariann szemébe tekint az ember, vajon ugyanazt az örömöt, ugyanazt a vidámságot látja-e ott, mint ami színekben és mosolyban megjelenik. Másrészt pedig nagyon nehéz munka, nagyon összetett munka önportrét elkészíteni azokkal a fényképezőgépekkel, amelyeket manapság használunk. És elsősorban azért, mert ezeknek az optikai rendszere, még egy megszokott, egyszerű optikai rendszer is sokszor nagyít, torzít. Ez elsősorban a kereskedelmi feladataiból adódnak ezeknek a gépeknek. A tervezők úgy építik meg, hogy az átlagos fogyasztó, használó bármilyen térben minél többet, mindent tudjon rögzíteni, hogy aztán azt a családi albumba hazavihesse. Itt a majdnem állóformátumú képnél elsősorban a kép fölső harmadánál lehet érezni, hogy a kép valamilyen szinten torzít. És az optikai rendszer egy picit a kulcscsont, állkapocs állcsúcs, nyakkörnyékét megint egy picit elhúzza és ettől olyan, minthogyha egy valamilyenfajta tükörképet, vagy egy tükröződő képet látnánk, miközben maga a kép és a helyzet, a fények is nagyon szépek mégis egy picit ez az optikai játék túlzottan karakteressé teszi a látványt. Ezzel kellene egy picit foglalkozni. Talán esetleg nem ennyire szűkre vágni a képet, ahol ezek az arányok egy picit kisimulnak. De a kettő disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés: