A leiratban azt olvasom, hogy Mariannak is vannak kétségei a képet illetően, és én osztom ezeket. Nem az a baj, hogy ez a kép honnan és hogyan készült, mert ezzel én tökéletesen egyetértek, sőt, ez egy nagyon izgalmas megközelítés, csak a voksodat erősebben tedd le. Ha már így döntöttél, akkor azt tessék felvállalni. Ugyanis itt arról van szó, hogy túl sok minden egyéb dolog is bekapcsolódik ebbe az egészbe, ebből kevesebb is elég lenne. Nem tetted le a voksodat abban, hogy melyik irány lenne az, ami fontos számodra. Az egyik az, hogy van egy szociografikus megközelítés, igen ám, de ezt nem vitted végig. Tehát, ha lent vannak a földön a kis kosárban a nem tudom milyen tárgyak, meg ott van az ágy, akkor ezekre tessék figyelni, hogy ezek is viszonylag még értelmezhetőek maradjanak, és akkor például ebből a design szőnyegből kevesebb is elég lenne. A másik irány pont a design iránya lenne, hogy erősítem ezeket a formai gegeket, amiket ezek a gombok is adnak, akkor viszont a kupleráj részéből kell csökkenteni, a szociójából kell akkor csökkenteni. Mert a design és a szocio kioltja egymást. A design megöli a szocio hitelességét, a szocio meg a design formai rendjét rúgja fel. Ez amúgy a környezetre igaz. Ami a testtel a bajom, az az, hogy nem eldöntött nekem száz százalékosan, hogy ez most egy hátulról, vagy egy elölről elkészült kép. Nyilvánvaló, hogy ez az egésznek a trükkje is, na igen ám, csak megint azt mondom, hogy ha erre akart kimenni a fuvar, akkor erre kell tennünk a voksunkat, hogy ez legyen erős. Akkor túl sok a ruha, akkor elég lenne ez a nagyon szép melltartó, vagy felső akar-e lenni, de mindenesetre ez a horgolt, szövött nem tudom minek hívják, bocsánatot kérek, nem vagyok otthon a varrási technikákban, szóval maga ez a felső akkor elég lenne. Azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre kellene megkeresnünk a válaszokat, úgyhogy én ezt most ezért adom vissza ismétlésre, miközben az egy nagyon érdekes kérdés, hogy az ember megpróbálja magát megfigyelni úgy is, ahogy egyébként ő saját magát nem látja. Oldalról, hátulról, felülről, van egy csomó olyan nézőpontunk, amikkel nem szembesülünk, de még akár más se. Ez az irány érdekes lehet. (hegyi)
Nagyon érdekes az, amit a Mariann felrajzol most nekünk, mert az egy nagyon furcsa kérdés, és ezt a kérdést én már nagyon sokszor feltettem nektek az elemzésekben, hogy mi van az élességgel, meg mi van a tónusokkal, és hogy mindig csak a szépen készre és élére vasalt dolgok azok, amik jó megoldások. Azért örülök ennek a képnek, mert erre most Mariann választ ad. Azt gondolom, hogy egy nagyon pici fekete még kellene bele, akkor is, ha ezt az egészet ebben a szürkében akarjuk hagyni, mert ez elérhető azzal is, ha picit a feketét behozzuk, és a középtónusokat visszük el ebbe a szürkébe, vagy legalábbis, ha nem a tökéletes, száz százalékos fekete kellene, de talán egy árnyalatnyival több fekete. Ami viszont a gesztust illeti, abban Mariann nagyon erős. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy amikor a selfie mint - számomra legalábbis borzalmasan irritáló - jelző elindul, vagy legalábbis felfedezték maguknak az online újságírók, hát, ebben az időben azt gondolom, hogy Mariann bizonyítja nekünk, hogy az önarckép igenis értékes alkotói irány lehet. (Azon kívül ugye, hogy mi ebben a közösségben már 7 évvel megelőztük a kort, hiszen az első három lecke ezek szerint selfie.) Ugyanis az egy nagyon érdekes kérdés, hogy honnantól beszélünk önálló alkotásról, és nekem itt az a kérdés, hogy mi van előbb a megfejtésben? Az, hogy tudom, hogy itt az alkotó van, vagy nagyon jellegzetesen ő van jelen, és ez viszi el a prímet, hogy látok a Mariannról, a Gézáról, vagy a Jánosról egy képet, és elkezdem őt megfejteni, de úgy, hogy tudom, hogy ő, és ez a képnek a fontos jelentése. Vagy pedig azt látom, hogy van egy kép egy nőről, akárki lehetne, mert univerzális a dolog, és az univerzalitásában fogalmaz meg egyedi gondolatot, és utána jön pluszként a hab a tortán, hogy és ez ráadásul egy önarckép. Azt gondolom, hogy ez a második helyzet az, ami felé elmozdulunk, és remélem, hogy ezt egyre többen fel fogjátok fedezni magatoknak, hogy ez az első három lecke nem egy büntető feladat, hanem akár egy kiteljesedés lehetősége is. Ennek én nagyon örülök, mert ez egy magas színvonalon megoldott kép. Nem tudok nagyon belekötni, és nem is akarok. Talán annyit tennék hozzá, hogy a kép jobb oldalán a járomcsontnál lévő csatlakozási ponton a képhatárnál, egy nagyon hajszálnyit, azt a függőleges sávot lehet, hogy tónusban egy picit visszább venném, hogy formailag meglegyen ez az egész, és ne lapuljon ki ott a kép. Talán ennyi, ott olyan furcsa, egy világítási probléma ez, ami azt okozza, hogy úgy tűnik, mintha a fej olyan furcsán kiszélesedne, de én ismerem a Mariann fejét, nincs azzal semmi baj. De ez akár utómunkában is megoldható. 3 csillagos leckemegoldás, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy egy olyan tagunkról van szó, aki a korábbi időkben nagyon is aktívan hozzájárult ahhoz, hogy kommunikáció legyen itt az oldalon, és egymást az önismeretben és az önfejlesztésben segítsük, és remélem, hogy ezt a rezgést Mariann újból előhozza a jelenlétével. És nagyon örülök annak, hogy az első leckével kezd, mert miközben a filozófiánk nem nagyon változik, a fő csapásirányok hasonlóak a régi időkhöz, vannak új tagok, és van ebben tiszteletadás a többiek felé, hogy sziasztok, akkor itt a Mazsi. És ennek nagyon örülök, és remélem, hogy ez egy folyamat kezdete, és újból el tudunk kezdeni dolgozni azokkal az emberekkel, akik a kreativitást, a képnyelvi fogalmazást komolyan gondolják.
Ami a képet illeti, ez egy nagyon könnyed megoldásnak tűnő kép, ugyanis mi kell hozzá? Egy fürdőkád, egy fényképezőgép, meg valaki, aki ezt a képet megcsinálja, ja, hát, lefotóztam magam a vízben, és akkor mi van? Igen ám, csak azt tessék megnézni, hogy itt van egy ritmika, egy tömegelhelyezés, ami attól lehet könnyed, és ettől működik, hogy emögött van egy tapasztalás. Az a tapasztalás, amit sokszor szoktam mondani, hogy viszonylag nagy mennyiségű képet el kell ahhoz készíteni, hogy az embernek rutinból már működjön, hogy hol vannak azok a pontok egy képen, ahol az aranymetszés van, hol vannak azok a pontok a képen, ahol érdemes esetleg kimozdítani a dinamikát a megszokott nyugalmi helyzetéből. Tessék megnézni például ennek a zuhany gégecsőnek az íveit, hogy mennyire jó ritmusokat adnak, a kacsát, ahogy elhelyezésre került a kád szélén. És lehet, hogy ez a kacsa ott ül örökké, bár ennek kicsi az esélye, legalábbis nálam, mert én biztos, hogy leverném zuhanyzás közben, tuti beleesne a vízbe, mégis azt mondom, hogy ez egy alkotói döntés, hogy ott legyen a képen. Nélküle is működhetne a fotó. Lehetne egy üzenet annak is, hogy ülök a kádban, és a lefolyót mozgató eszköz tükröződésében szemlélem magamat, de szerintem az kevésbé lenne egyénien jellemző Mariann kép. Aztán ott van a láb. Most abba nem fogok belemenni, hogy leelemezzem a lábujjadat, de egy nagyon személyes érintettséget hoz ebben az egészben. Tulajdonképpen ez nem attól akt, hogy mi tükröződik vissza ebben a króm felületben, mert ehhez képest a láb megjelenése szerintem sokkal intimebb. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó ritmusú kép. Ha változtattam volna valamit, akkor talán annyit, hogy megengedem azt, hogy ez az ív a kép alján befejeződjön, ezt a fél centit én sajnálom, amibe most belevágtunk, ha az ott szépen végig érinti a képhatárt, akkor még finomabb lenne a dolog. Ennyit tudok hozzátenni. Nagyon köszönöm azt, hogy Mariann megmutatta ezt a képet! Miközben ez egy könnyed kép, és egy vidám történet vidám színekkel, azt kell, hogy mondjam, hogy többrétegű üzenet, és jó érzés időt eltölteni azzal, hogy nézegeti az ember. Ez egy 3 csillagos leckemegoldás, és várjuk a folytatást. Igyekszem tartani a tempót Mazsi, de nem kell rám várni, hajrá, várjuk a munkákat, vegyük fel a pörgést. (hegyi)
értékelés:
Egy nagyon bensőséges, finom képet kaptunk Marianntól, és nagyon jó lenne, ha tovább dolgozna a modellel, mert nagyon sokrétű az az irány, ami kihozható, elmesélhető általa. A kompozícióval nem értek egyet. Igen, az egy szabály, hogy amerre néz a modell, arra többet hagyunk - de nem betonba öntött szabály. Ha ezt a szabályt követjük, akkor (és ebben segít, ha hunyorítunk) tömegként képzeljük el, folthatásként a modell formáját, és ehhez a tömeghez kell, mint egy cukrászdában, a mérlegünkön hozzámérlegelni azt a másik tömeget, ami ezt egyensúlyba hozza. Tehát ha a tekintet irányára vonatkozó szabályt be szeretnénk tartani, akkor vagy a bal oldalból egy picit vágunk, vagy a jobb oldalhoz még teszünk, hogy valóban legyen tere a tekintetnek és a testforma tömegét egyensúlyba hozzuk. De van egy másik irány is, a dekomponálás, aminél ez a szabály megfordítható, és akár a modell nekünk jobb vállánál már vágható lenne a kép. Mit hoz ez? Egy olyan dinamikát, ami a lírai beállítást kontrasztba hozza a kompozícióval, és ez egy feszültséget ébreszt a nézőben, hogy mi az, amit nem mutat meg a fényképész, mit nézhet a modell. Érdemes ezzel kísérletezni, és szeretném, ha Mariann ismételne. Mége egy megjegyzés a végére: a fények. Egy picit lehet határozottabb a kontraszt, vagy, és ez megint egy másik irány, a lírát erősítendő lehet lágyabb a fény - ez megint alkotói döntés, hogy melyik irányba szeretné a nézőt elvinni. (hegyi)
Úgy tűnhet, Mariannt mostanság a mikrovilág érdekli, hiszen második képe, ami ezekkel az üvegfelületekkel dolgozik - és nagyon fontos az, hogy a parányiban, a környezetünk nap mint nap látott tárgyaiban észrevegyük azt, ami egyetemlegesen kifejezheti érzéseinket, ráadásul ezek a struktúrák olyan felfedezések, mint amikor a gyerek először néz a kaleidoszkópba. Azonban egy fontos dolog van ezeknél a makro felvételeknél, amire érdemes odafigyelni, mégpedig hogy a makro világ akkor kezd élni, ha nem húz bennünket semmi se vissza a valós helyzetbe. Értem ez alatt azt, hogy például ennél az üveggömbnél az húz vissza, hogy nem lett letakarítva és az ujjlenyomatok ottmaradtak. Ez azért hiba, mert a történetbe mint egy óriás lábnyoma, úgy kerül bele, miközben nem része a mozinak, nem kerül kontextusba. Tudom, hogy macerás, de ezek az aprónak tűnő dolgok éppoly fontosak, mint amikor modellel dolgozunk és egy portrénál sminkelünk, vagy a hajat beállítjuk. Kompozícióban izgalmas a meglátás, bár nekem a fekete és a szinte fehér jobb szél között nem jön létre az a formai játék, ami ezt a két szélső értéket összehúzná. Érdemes ezzel még játszani. (hegyi)
értékelés:
Mariann univerzuma egészen sajátos, különleges. André Kertész jut róla eszembe, akinek kevésbé ismert képei (amiket hamarosan a Demeter Galériában is bemutatunk) azok, amiket idős korában mikor már a lakást nem hagyta el, az ablakában található üveggömbökről, tárgyakról készített. Megfigyelni a környezetet, a saját környezetünket, megtalálni tárgyakat, azokat képbe hívni úgy, hogy közben kívülállóként is szemléljük az akár régóta ismert tárgyat, ez nagyon izgalmas út, és nem is kell érte messzire utazni. Nagyon kedvelem ezt a képet, mert eszköztelen, mert mer egyszerűen fogalmazni, egyszerű eszközökkel beszélni a gyászról, a fájdalomról, a magányról. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:
Nagyon fontos lépés az, amikor valaki elkezd modellel dolgozni, instruálni, odafigyelni egy másik emberre, és általa, a közvetítésével megfogalmazni képi üzeneteket. Ezért leszögezem már az elején, hogy ez egy három malacos kép. Picike igazítások kellenek ahhoz, hogy minden rendben legyen ezzel a fotográfiával. Egyrészt a háttér elhelyezése jó, picit talán jobb oldalon túl van világítva, de ez is elfogadható, azonban ha ott a háttér, ahol most van, akkor egy picikét a modellt jobbra kellene mozdítani, hogy a kép bal, sötétebbik szélén ne olvadjon ennyire egybe minden egymással. A másik kérdés a vágás - a fejtetőből picit több kéne, csak egy lehelletnyivel több, és a hasnál vagy kevesebb, vagy több, de most olyan helyen vágódik, ami nem zárja a formát. Ha jól látom, a bemozdulás nem csak a modellre érvényes, hanem a hátérre is, ez azt jelenti, hogy a gép mozdulhatott - ilyenkor, ha hosszabbat exponálunk, nem árt állványt vagy valami támasztékot keresni, mert ha nincs semmi éles nyugvópontja a szemnek, akkor a bemozdulásnak indokoltnak, a kép története szempontjából érdekesnek kell lennie. De ezek mint írtam, kis apróságok, amiket Mariann a következő képénél már tud javítani. (hegyi)
értékelés:
Nagyon érdekes, és persze beszédes az ünnep Mariann-féle megközelítése - a fenyőformák feketéi, a gyertyatartó árnyék pókháló szerkezete, mind-mind mesél arról, amit Mariann gondol erről az ünnepről. De az is benne van a képben, hogy mindez mégis valami bennsőséges, vágyakozó megközelítés, hiszen az ábrázolás meleg színekkel dolgozik, arannyal, sárgával, vörössel. Egyetlen kis átgondolandó van a kompozícióban, ez pedig a kép jobb alsó része, ahol a kisasztal üresen marad - akár az egyik kis gömb is előbbre jöhetett volna, életlenben, és akkor még nagyobb lenne a térdinamika. (hegyi)
értékelés:
Mariann sokat dolgozott ezzel a házifeladattal, már régen is, úgy érzem megszületett az eredménye. Ez egy nagyon nehéz vállalkozás, mert a feladat nem átterhelődik egy kiválasztott modellre, hanem önértékelés és kitárulkozás zajlik precízen és elmélyülten a belső környezetben. A kép személyes és zavarba ejtő, nem látványos, hanem őszinte erős számvetés. A kép elsődleges szereplője a modell és ott vannak körülötte a fegyverhordozók, az alattvalók, a tárgyak. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy a modell iránti bátorság lehet több, nem a környezetet kihagyva, hanem az arányt az emberi test szépsége, csodája felé billentve. Három disznó és további ismétlés. (szőke)
értékelés:
A fekvő formátumú képnél a bal oldali résznél a női haj sötétek nagyon erőteljesen kirajzolják a járomcsont, állkapocs, állcsúcs íveit, és nagyon szép a mozdulat, ahogy az egész fej kompozíciós rendszere szűkre van vágva. Ugye itt egy stílusjátékot lehet látni, tehát miközben egy portré nyelvezet jelenik itt meg, nagyon erőteljesen használva van a smink. Talán az arc valamilyen fehér arckrémmel is esetleg le van kenve, és abszolút a klasszikus cirkuszi produkciókra jellemzően torzítva megjelenik a száj mosolygó formája, miközben látjuk azt, hogy alapvetően egy szomorú, melankolikus állapotról van szó. Ez szerintem a képnek az erénye, egy jó és bátor vállalkozás, de ott vannak a szemek, amelyen szintén erőteljesen – sejtés szerint – vannak kifestve, nagyon jó lett volna, hogy ha a két szembogár csak egy pici csillanásra láthatóvá válik, mert attól hitelesítődik a személyiség. Tehát hogyha ott valamilyen kis tükör vagy bármi megcsillanthatná a két szem picike kis fehérjét, akkor ez a kép egy tökéletes munka lenne. Én ezt most – nyilván a Mariann nagyon sok kísérletet tett már és nagyon jó alkotásokat készít – két disznósra értékelném, és ugyanúgy bátorítanám, hogy esetleg második lecke, önportréban dolgozzon ezzel tovább. (szőke)
értékelés:
Rosszalkodni fogok, mert ez a kép nem portrénak készült. A kép az aktfotó táborban készült. Portré lett belőle, de tulajdonképpen a helyzet az akkori az aktfotós helyzetnek abban az adott pillanatban való megkerüléséről van szó. Akkor az volt a feladat, hogy aktot fotózzunk és a Mariann portrét készített. Ha most ezt úgy próbálom venni, minthogyha most érkezne és nem tudnám ennek a képnek az előéletét és nem tudnám azt, hogy itt tulajdonképpen a sublótból lett ez a kép elővéve, akkor azt mondanám, hogy igen, ez egy nem rossz portré. Ugyanakkor, az aktfotó táborunk után volt egy világítós táborunk, ahol a Mariann ott volt, és ha a világítós táborban tanultakat figyelembe vesszük, akkor a derítésnél lehetne egy picit azért segíteni ezen, hogy a nekünk jobb oldalra eső szembe is egy picit több élet kerüljön, több fény és ezáltal több élet. Másrészt pedig van egy homlok ezen a képen és ez a homlok nagyon nagy fénnyel van megvilágítva és ettől a néző tekintete az folyamatosan a homlok és a szem és az orr, és a homlok és a szem és az orr és aztán egy picit a száj, aztán megint a homlok, a szem, az orr, a homlok, a szem, az orr között mozog, Nem tudunk megnyugodni, nem találunk egy nyugvó pontot, mivel a világításnál egyféle fényértékkel lett ez a modell bevilágítva. Tehát azt tudom mondani, hogy ha egy ennyire szuggesszív portét készítünk, ennyire szűkre vágva, akkor nagyon is fontos az, hogy a fényekkel milyen játékot hozunk létre ahhoz, hogy kiemeljünk valamit, ami nekünk fontos. Itt most látunk egy arcot, és ennél az arcnál nem tudom eldönteni, hogy a Mariannak a modell szeme volt a fontos, a orr íve volt a fontos, a száj, a száj gesztusa volt fontos, mi az, ami ebben tulajdonképpen a prímet elviszi. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy egy picit talán – mivelhogy látunk egy kart, egy karnak a vonalát – én úgy érzem, hogy szűkre van vágva alul, nekem. Ez kompozícióban egy kérdés. Tehát én azt gondolom, hogy ezek megfontolandó gondolatok lehetnek. Én visszaadnám ezt a leckét ismétlése Mariannak, azért mert én szeretném, hogyha most, a mostani tapasztalatai alapján készítene egy portrét, és mivel ez a 34-es lecke egy magas számú lecke, én szeretném hogyha ez a portré olyan személyről készülhetne, akit esetleg nem ismerünk, hogy a bemutatás jellege is erős lehessen ennek a képnek, vagy ennek a házi feladat megoldásnak. (szőke-hegyi)
A fények, fény játékok, apró parányi felületek, tükröződések és egy egészen misztikus vagy egy űrbéli tájra emlékeztető, vagy egy kémiai kísérletre utaló furcsa folt, ritmika, megfigyelés az, amit itt látunk, és Mariann munkáiban sokszor van ilyenfajta megközelítés. Nagyon jók ezek a tanulmányok, nagyon jó ritmusok jönnek itt létre. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy ennek ellenére igazából valami pici plussz hiányzik a képből – már bocsánat, hogy ezt mondom – hogy kileselkedő béka feje vagy valami, amitől ez az abszurditás mégis visszahelyeződik a valóságba. Valami nagyon keveset hiányolok a képen, ami csak egy egyszerű apróság, egy ping-pong labda vagy egy bármi, vagy egy nyaklánc darabka, ami úgy az emberre utal. Ezt egy kicsit úgy érzem, hogy egy olyan alkotást látunk itt, amit egy nagyon jó kezdet és nincs befejezve. Erre én kettő disznót adnék. (szőke)
értékelés:
Sok fantázia van ebben a munkában. Egy beállított, nagyon is átgondolt színpadszerű helyzetet látunk és ezek a ritmusok jól arányítottan működnek. Mariannak az az utcája ez, az az út, ahol az emberi testtel, az emberi test gesztusvilágával, jelenlétével foglalkozik a mikrokörnyezet mellett, tehát az a bizonyos másik utca és ezt jól oldja meg. Nagyon szép a hangulata ennek a képnek. Különösen a kar, kéz, láb, kanapé viszonylatában. Talán annyi a megjegyzés, de ez nyilván az én számítógépem függvénye is, hogy nagyon jó volna látni ezeket a szép íveket. Az emberi test, a hát, a vállak formáit, a comb formáját. És most az egész egy picit sötétben van tartva. De lehetséges az is, hogy talán pont attól van egy hangulatvilága, vagy hogy egészen távolra asszociáljon az ember, Antonioni Nagyítás című filmjében bizonyos kockákra hasonlít az itt elkészült kép. Nagyon szép alkotásnak gondolom és három disznó. (szőke)
értékelés:
Bátor vállalkozás, amit itt lehet látni. Nem elsősorban azért, mert a tükröződéssel nem történt már eddig is egy csomó jó kísérlet, hanem az önportréban a velünk együtt közösen beszélő üzeneteinkben a kettősség, a tükröződések és a tükör által megmutatott torzított kép nem csak gyakorlatilag jelenik itt meg, hanem az arc kiemelésével, az alsó megvilágításával sok minden másról is beszél, mást is tükröztet ez a kép. Arról sokszor szó esett már az Estiskolán, hogy esetleg ez az arcok tanulmányozásánál nagyon érdekes, hogy az arc gesztusrendszere a felnőttkortól nagyon sokszor maszkként működtetődik a mindennapi ember számára, és a valódi válaszok azok többnyire az emberi szemben, az emberi szem megfigyelésében jelentkeznek. És miközben úgy tűnik, hogy ezen a képen az alkotó, aki egy önportrét készít, kvázi mosolyog, a kép minden tekintetében inkább egy ördögi görbe tükör. És azért mondtam, hogy bátor vállalkozás, mert ez a görbe tükör idehelyeződik elénk is ugyanúgy, ahogy az alkotó elé is. Az számomra azért egy érdekes kérdés, hogy vajon az én megközelítéseim mennyire helytállóak, mert érdekes módon, amelyek számomra nagyon erős képeknek tűnnek furcsa mód most egy ideje végigtekintve a hozzászólásokat pont azoknál a képeknél nincs egy deka aláírás, párbeszéd, ezt így nem igazán értem. Nyilván magamban is el kéne gondolkozni, de én ettől függetlenül én továbbra is határozottan azt szeretném mondani, hogy ez egy nagyon jó kép. Attól függetlenül, hogy bár elég sokan vagyunk az Estiskolában, elég sokan beszéltek egymással, nagy a csapat, annak ellenére nagyon érdekes, hogy az itt látható Cím nélkül képre egyetlenegy hozzászólás nem érkezett. Fontosak az önmegismerések, fontosak a szembenézések számunkra, még akkor is időnként, amikor azok nem rózsaszínűek, nem örömteliek. Én ezért tartom ezt egy fontos dolognak, amit itt a 24-es lecke csend házi feladatban érkezett Mariann részéről és mondom, ezt annak a bizonyos másik utcának érzem a makro világ mellett, amit valamennyire én úgy saccolok, hogy lassan közelíteni látok. Az emberi test, az emberi alak megfigyelései és a parányi összeköttetéseiben. Valahogy úgy tudnám mondani, hogy a kicsiben a nagy és a nagyban a kicsi lassan szerintem rövid időn belül Mariannál össze fog találkozni és ez a két út konzekvensen most halad előre, hogy a találkozóponthoz érjünk. Három disznónak gondolom ezt a képet. (szőke)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…