Munkák | Page 7 | Látszótér

Szűrés

Félig üres

Ha a Mariann képeit az ideérkezés pillanatától, eddig a pillanatig megnézzük, óriási az út. Nem kell, hogy feltétlenül mindig, minden munkapálya örömteli legyen. Már csak azért sem, mert az élet nem lehet folyamatosan, egyfolytában eufóriával teli, mert akkor nincs hullámzás és nincs felfelé ívelés, nincs folyamat, hanem egy stagnálás jön létre, nincs viszonyítás. Ebben a képben nem azért van nagyon nagy mennyiségű drámaiság és drámai hatás, mert hogy a képnek a baloldalán sötét a háttér, hanem mert nagyon egyszerű eszközökkel és nagyon szikáran jelenik meg egy vallomás. Nem elsősorban a cím miatt lehet ezt mondani, bár úgy gondolom, hogy egy nagyon jó címválasztás történt itt. Hanem mert azt a fajta gondolkodást követi az alkotó, hogy a feladataimat, amelyek a házi feladatokban magam számára fontosak, a magam identifikálását, a magam értelmezését felétek, felénk megteszem. Szembeállok veletek, kitárulkozom, pedig ezen a képen ugye csak egy fél arc látszik, fél száj, fél orr, fél szemöldök és fél tekintet. És mindezek összessége ebben a fekvő formátumú képben tökéletesen érthető számunkra, hogy ma, itt, abban az élettérben az alkotó lelke a keresés fázisában van És ez a formákat, a ritmusokat nagyon jól használja, és nagyon érthetően mond el egy létállapotot. Ami azonban nagyon fontos, hogy mindezt képzőművészeti szempontból is helyénvalóan oldja meg. Tehát én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép, bár számomra fájó kép, mert nem örömet, boldogságot jelent, ez a kép egy három disznós kép.
Egyetlenegy hívószót mondanék még hozzá – mondja a Pedellus – Robert Mapplethorpe, neki vannak nagyon, nagyon hasonló érzésű portréi. Ugye Robert Mapplethorpe egy olyan fotográfus, aki nagyon is provokatív képeket készített és azért nem lehetett belekötni, mert egyrészt egy nagyon magas szintű szakmai, mesterségbeli tudással a birtokában készítette ezeket a képeket, másrészt a legmeghökkentőbb legprovokatívabb aktjai is, olyan kompozíciós és tónusrendet hordoztak, amik abszolút klasszikus szinten is megállták a helyüket és ő, hát nem csak az aktjairól volt ismert, hanem a portréiról és a csendéleteiről is. Érdemes utánanézni ezeknek a portréknak, talán azt hiszem, hogy önarcképe van valami hasonló, erről az állapotról. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ez a kép két lecke ismétlése egyben. A korábbi „Arc nélküli önportré” és a nem régi „A csend hatása” c. képnek, amit a csend leckére küldtem. Az elsőnél egy hasonló helyzetet mutattam be, de az élesség hova helyezésével és a világítással voltak gondok, a másiknál, meg egyszerűen nem fedte a leckét. (Leginkább az első leckét szeretném ezzel megismételni.) Remélem sikerült a hibákat kijavítanom.

Tükröztetett, tükröződéssel kapcsolatos játékot látunk, amely egy golyóstoll és egy grafika és egy női kéz kapcsolódását mutatja nekünk. Talán Giorgio de Chirico alkotásait érdemes lenne itt a grafika kapcsán említeni és esetleg az Estiklopédiában Chirico-val kapcsolatban bővebbet megtudhatunk. Itt most mégis egy fénykép teljes egészével kell inkább foglalkozni. Ez egy dokumentumkép ebben az állapotában, amit most látunk. És nyilvánvalóan ez a grafikai elem, akarjuk, akár nem uralja ezt a képet. Ugyanakkor úgymond egy dokumentáción túl lép, mert hogy maga a grafikai rész, az egy rövidüléses állapotban, jelzésszerűen jelenik meg. Ugye a teljes grafikát nem felülnézetben, nem fölső gépállásból látjuk. Tehát ennek a képnek fontos szereplője az írott verzió és az író kéz. Albrecht Dürer egyik híres grafikáján nagyon szép és nagyon fontos szerepe ott van a németalföldi festőnél. Érdemes ezt a képet megnézni. És megint visszalépnék ide, hogy ennek a képnek a másik nagyon izgalmas felvetése az a tükröződés lenne. Jelen pillanatban pedig a tükröződés tulajdonképpen nincs pontosan feldolgozva. Ugyanis a kép baloldalán a tükröződő felület, az csak szinte egy zárójelként, vagy idézőjelként, éppen hogy jelen van ebben a kompozíciós rendben. Magyarul: le van vágva. Ha az alkotó eldöntötte volna, hogy a grafikát, vagy a grafikához kapcsolódó viszonyokat ábrázolja, akkor a grafika nem kap ekkora hangsúlyt, és így lehetőség van egy másik, mondjuk egy fekvő kompozíciós rendben a két, a tükröződő és a valós kéz viszonyát is megmutatni ezen a képen. Ez csak egy sejtés sajnos, merthogy mi a keret mögé nem látunk be, és inkább azt mondanám, hogy a döntéseket kellene meghoznia, hogy merre felé szeretném az üzenetemet elvinni. Én úgy érzem, hogy ez a döntés nem pontosan született meg. És továbbra is azt szeretném mondani az alkotónak, hogy az nagyon jó, hogy elindult egy tükröződés, tükrök, tükörkép úton, csak ezt pontosítani kéne, kísérletezni kéne, tanulmányokat kéne ehhez végezni és a tanulmányokból leszűrt, pontosított állapotokat kéne közvetíteni. Tehát nagyon jó utakat nyit ki, csak el kellene ezekben az utakban, utcákban mélyülni egy kicsit. Az üzenet most nem tökéletesen érthető a néző számára. Tehát én ezt ismétlésre visszaadnám az első lecke portré arc nélkült. (szőke)

Pihenő

Egy mondatban intézem el azt, hogy ismerem a helyszínt, ismerem azt, hogy mikor készült a kép, ez az aktfotó táborban egy pihenő időszak lehetett. A Mariann egy megfigyelést tett, egy fénytani megfigyelést, azzal, hogy az ablakra ráhelyezett textilstruktúra mennyiben módosítja a fény hatását. Itt van ugye egy direkt fényünk, és aztán tulajdonképpen a szobának a belső világához pedig egy szórt fény, amit ez a drapéria okoz, ez a szórt fény ad tónusértékben valamennyit hozzá. Tehát egy fénytani megfigyelést látunk, és mint fénytani megfigyelés egy nagyon jó hangulatú eredményt kapunk. Ugyanakkor azt mondom a Mariannak, hogy erre a képre is, és erre a helyzetre is igaz, hogy akkor, amikor én meghozok egy döntést, hogy márpedig engem érdekel ez a fajta játék, márpedig engem érdekel az, hogy mit lehet ebből kihozni, ott felkeltetted az érdeklődésedet, miközben akár a csapat többi része aktot fotózott, akkor ugyanazzal a bátorsággal, ahogy egy modellt instruálunk, úgymond a tárgyi világot is instruálni vagy rendezni kell. Önmagában, ahogy megtaláltuk, az úgy nagyon kevés esetben lesz jó. Mire gondolok? Itt vannak olyan tárgyak ezen a képen, ebben a kompozícióban, amik rendben vannak, ilyen az ablakkeret, ilyen a nyugágy beállítása. És vannak olyan tárgyak, amik esetlegesek. Esetleges az a nyugágyra ledobott ruhadarab, esetleges a nyugágy lábánál elhelyezkedő kábelköteg, valamilyen fagyisvödröt látok itt még az előtérben, tehát ezek a tárgyak, ezek viszont ott vannak, ahol hagytuk munka közben, viszont az meg egy döntés, hogy én most mit is akarok csinálni. Egy szociografikus úgymond werkfotót akarok elkészíteni, hogy lám így dolgoztunk a táborban, vagy pedig az üzenetem ennél tovább akar mutatni. Mivelhogy ezt a huszonnégyes lecke csend kategóriájába küldted, feltételezem, hogy ezt a döntést magad belül meghoztad, hogy téged ennek a líraisága érdekel, akkor viszont igenis, Mariann, oda kell menni ahhoz a nyugágyhoz, meg kell igazítani azokat a rongyokat, hogy annak a formája valamilyen tipikus dolgot hozzon ki, igenis azt a kötelet el lehet rakni onnan a nyugágy lábától a nylonzacskóval. Tehát valamennyire ezt a rendezetlenséget rendezni kell és le kell úgymond nyugtatni, kompozícióba kell helyezni. Ez a kompozíció semennyivel nem másabb, mint bármi más, csendélet, vagy bármi más beállítás. Tehát én azt mondom, hogy maga a fény meglátása miatt egy disznó megvan, és a következőkben pedig figyelj erre, hogy rendezned kell, te vagy a főnök. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nyugalom, béke, szeretet

A szobabelsőben nagyon határozottan két síkkal dolgozik ez a kép. Az előtérben egy gyertya elolvadt, amorf felülete látszik narancssárgákban, és a háttérben valamilyenfajta boltíves üvegajtó, jobbra szintén egy tükröződő másik üvegfelület. A kép fontos főszereplője ez a gyertya, amely egészen kihúzódik balra, és valami miatt nagyon kívánkozna a jobb oldal szélére is valami. Ezt én nem tudom megmondani, hogy mi, mert nem láttam, hogy milyen tárgyak vannak még ott. Ez az egyik, amivel érdemes lenne foglalkozni még egy picit, tehát hogy az előtér ritmusai is helyrekerüljenek, ez az egészen közeli tér. Ilyen értelemben a háttérrel szerintem nincs olyan nagy baj, mert életlenben az adja azt a látványt, amit itt látunk, valamilyen zárt teremből kilátunk egy udvar felé. A másik javaslatom, vagy problémám az az, hogy ugyanakkor az egészen közel lévő előtér és háttér kapcsolatát, vagyishogy inkább elválasztását talán egy pici tükröcskével, zseblámpával, pici fénnyel lehetne érthetőbbé tenni, amely ezt az előtérben lévő formát még jobban egy másik fényviszonyba helyezi. Hogy a hatalmas távlati különbség, akár lehet ez több méter is, még jobban érzékelhető legyen. Hogy ez a mikrokörnyezet, ami itt a gyertya körül történik, egészen közel kerüljön hozzánk, hozhassa a nyugalom vagy a biztonság érzetét, és a háttér, mint egy térképészeti leírás a környezetet mutathassa. Úgyhogy ezt én egy egydisznós képnek gondolom, remélem, hogy ezzel még az alkotó fog foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Akt

A kiválasztás a Marianntól történt ehhez a leckéhez a táborban készített aktfotográfiák közül. Azt kell, hogy mondjam, hogy én nagyon is egyetértek azzal a döntéssel, amit a Mariann meghozott, hogy márpedig ez a kép az, amit ő a saját munkáiból szeretne a leckék között értékelésre beküldeni. Zárójelben mondom, hogy akik már voltak táborban, azok tudják, hogy ezeket az értékeléseket a táborban is meg szoktuk tenni, nyilvánvalóan picit más az a helyzet, amikor ezt így az internet felületén tesszük meg. A kép egy nagyon érdekes térjátékkal és nagyon érdekes perspektívajátékokkal dolgozik, mindkettővel egyszerre és mindkettő egyszerre, plusz még a világítás is, ugyanabban az irányban próbál hatni a nézőre, tehát nyilvánvalóan egy döntési helyzetet próbál megmutatni. Ez arról szól, hogy a kép előterében van egy kéz, és ez a kéz van élesben tartva, míg a képnek a hátterében lévő gyönyörű test, az akt tárgya úgymond, az életlenben van tartva. Ezt segíti a perspektíva torzítása, tehát az, hogy egy viszonylag közeli nézőpontot választott az alkotó, ezért az objektív torzításából a kéz óriásivá válik, összemérhetővé válik a test méreteivel, és ettől a hangsúly nagyon erősen a kézre helyeződik. Ugyanezt teszi a világítás, ami egy ellenfényes világítás nagyon szépen derítve a modell arcánál. Ennél az ellenfényes világításnál is tulajdonképpen a konkrétságot és a formaiságot lényegíti át valamilyen grafikai helyzetté az, hogy az élfények ilyen gyönyörűen kirajzolják a kéz formáit. Hogyha filozófiájában szeretném megérteni ezt az üzenetet, nyilvánvaló, hogy az akt és a női test itt nem a fő szenzáció, és nem az a kérdés, hogy mennyire tudom anatómiailag ábrázolni a test hajlatait, elfordulásait, egy beállítást, egy kontraposztos beállítást, vagy akár egy statikus megnyilvánulást, hanem itt az a helyzet, hogy ez csak egy díszítés, ez csak egy ízt ad az egész történetnek, és a kéz felől kell megközelítenünk magát ezt a mesét. Ez a mese mindenféleképp egy nagyon fontos történés a Mariann munkái részéről. Hogy ki milyen megfejtést idéz ehhez hozzá, azt nyilvánvalóan ő a nézőre bízza, ennyiben nagyon örülök annak, hogy nem valamilyen direkt megfejtést kaptunk ehhez az alkotáshoz, merthogy így a történet a nézőben el tud indulni. Talán egyetlen egy kérdés van számomra, mégpedig az, hogy ha úgy döntöttem, hogy a női test a háttérben csak illusztráció, arra nem ártott volna talán egy pici figyelmet fordítani, hogy a kép bal oldalán a női modellnek a jobb keze, jobb karja az tulajdonképpen csonkolódva kifut a képből, és mint ilyen, nem egy befejezett, nyugalmas formát ad, hanem viszonylag határozottan túlmutat a kép határain kívülre. Tehát ez egy olyan dinamikai mozgást is bekapcsol a képbe, ami nem biztos, hogy erősíti ezt a fajta kapcsolatot a kéz és a háttérben történő események között. Tehát erre talán lehetett volna egy picit instrukciókkal rásegíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Rezonancia

Valamilyen képzőművészeti formát, környezetet lehet látni talán egy szobában egy reluxa előtt. A megfigyelés nagyon izgalmas. Nagyon örülök annak, hogy egyre több alkotó a fényképezőgépen keresztül a körülötte lévő világot megfigyelőként is feldolgozza. Tehát nem csak egyszerűen történetek, hanem most már egyre több rácsodálkozás, elemzés érkezik be képi szempontból. Ezért szeretem ezt a képet, a geometriája miatt, a tárgyaknak és a tárgyformáknak részleteiben való megfigyelés miatt egy másik tér, egy másik világ kinyitása okán. A problémám a képpel az, hogy véleményem szerint nem megfelelő az élőtér illetve a háttér világítása, ugyanis azt valamennyire lehet érzékelni, hogy ezek a kis virágok, talán nárciszok, vagy nem tudom megmondani, milyen növények, hátrébb helyezkednek el a térben, és még hátrébb egy zárófelület, még egyszer mondom, sejtésem szerint valamilyen reluxa vagy valami redőny. Az előtérben ez az összetett talán üvegforma pedig megint csak egy másik síkot jelez. Ha olyan helyen találhatóak ezek a tárgyak, amely bármikor újra használható, érdemes lenne visszatérni erre, mert az ötlet jó, de véleményem szerint nem jól van megvilágítva, nem jó fényben készült a fénykép, azért, mert valójában most a különböző becsillogásoktól, fényfelületektől zavaros az egésznek a térbeli elrendeződése. Nem az ide-oda való komponáltsága, mert azt jól lehet érzékelni, hogy nagyjából szimmetrikus rendszerrel dolgozik, hanem a kamerától élességben a végtelen felé, a horizont felé haladó térbeli elrendeződéséről próbálok beszélni. Esetlegesen a megvilágítások változtatásával más fénytani helyzetben - nyilván ezt ott az alkotónak kéne kamerán keresztül megfigyelnie – sokkal eredményesebb munkát tudott volna beküldeni. Én ezt visszaadnám ismétlésre úgy, hogy közben azt szeretném mondani, hogy maga a megközelítés az jó, de dolgozni kéne fénytanilag ezzel a képpel. Az ötlet el van indítva, és nincs befejezve a mondat. (szőke)

Mariann kérdésére, hogy a lecke teljesíti-e a Rezonancia lecke feladatát a válasz: véleményem szerint igen, mert a háttérben lévő műanyag redőny, vagy valamilyen vízszintes formák csíkozata, az előtérben életlenben tartott növényi formák csíkozata, és a fölső képfelületen lévő elhajló virágtestek mind egyfolytában egy vibrációt működtetnek ezen a képen, egy hullámzást. Nem csak csíkbeli, hanem térbeli hullámzást is. A rezonancia mint olyan, mondjuk a fizikában vagy bizonyos technikáknál mindig a hullámmozgással is összefügg. Mindegy, hogy azt most zenei értelemben nézzük, vagy fizikai értelemben. Itt akár egy mérőműszerrel ezek a kapcsolódások, a csíkoknak és a felületeknek a kapcsolódásai mérhetőek lennének hullámformában is. Mindenféleképp itt egy hullámzást lehetne fizikus szemmel leírni ennél a képnél. Ez a rezonancia házi feladatra abszolút érvényes. (szőke)

fÉNy

A portrén, ahol sejtésem szerint valamilyen optikai torzulás is jelen van, egy nagyon közeli beállítást látunk. Egy valószínűleg olvasólámpa, vagy valamilyen erős szobabelsőben használt fény az, amely megvilágítja az emberi arcot. Ettől már eleve van egy nagyon sajátságos stílusa a képnek. Nyilvánvalóan a hetvenes éveket idéző szemüveget láthatunk, amely elképzelhető, hogy olvasószemüveg, de inkább napszemüveg és olvasószemüveg keverékét láthatjuk, én nem tudom meghatározni, mert nem értek a szemüvegekhez, de az biztos, hogy az arcot ez az ovális forma nagyban befolyásolja. A felülről érkező fények miatt az üveg torzulásai és az üvegen átvetülő fény az árnyékokkal még jobban ezt a szatirikus ízt erősíti. A szemüvegen elhelyezett kis virágminták is ezt a kicsit pop-artos hangvételt fokozzák. Igazából egy gesztusképet, egy aláírást, egy kézszignót lehet látni. Úgy gondolom, hogy második lecke önportré kategóriájában arról lehetne beszélni, hogy mondjuk a homlokfelület hol és miért ott van vágva, ahol, hiszen a kép alsó szakaszán nagy mennyiségű a sötét felület, amely részletek nélkül sejthetően egy fölhúzott cipzárú dressznek a jelzéseit tartalmazza. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy a kép elsődleges üzenete ez a szatirikus hangvétel, egy olyan fajta torz tükör, egy olyan fajta szembenézés, ahol az alkotó önmagának egy eléggé szarkasztikus és eléggé mélyreható tükröt tart. Ha Mariannak a korábbi, tehát a legelső beküldött képeit, az első és második leckét összevetjük a mostani ismétléssel, akkor elsősorban ez a fajta gondolati megközelítés az, amely fontossá teszi ezt a képet, hogy elkezdett az elmúlt időszakban önmagára nézve, magával kapcsolatban olyan lépéseket tenni, amelyek nyilvánvalóan egy mélyebb belső útkeresést jeleznek. A szatirikus hangvétel mindenféleképp ilyen, hogy csak akkor tudok ironikus, önironikus, vagy valamilyen felnagyított tükrön keresztüli összefoglalást tenni, hogyha azokat a belső mondataimat, amelyek a világgal kapcsolatosak, és a világban elfoglalt helyemet mutatják, hogyha ezt az egészet sűrítem. A szatíra, az irónia egy ilyen fajta sűrítés. Egyszerűbben fogalmazva a humor vagy a ubran legendekben jelenlévő vicc az pont attól hatásos, hogy egy alapvető sérült helyzet, egy emberi történet sűrített formában van előadva, és az előadásmód és a történet összeszerkesztése a hallgatóban vagy a befogadóban egy önreflexiót hoz létre. Egy olyan kimondatlan mondatot, amelyben elhangozhat titokban az, hogy úristen, ez velem is megtörtént, vagy megtörténhetett. Ennek az eredménye nagyon sokszor a mosoly vagy a nevetés. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

A csend hatása

A képek értelmezésénél próbál az ember valamilyen kapcsot, valamilyen fogódzót mint néző, befogadó, találni az alkotás folyamatával, és az alkotói történésekkel. Itt az első ilyen tájékozódási pont, hogy egy nem elsősorban felülnézeti, hanem kicsit oldalról fényképezett, az optikai hatásától torzult grafika rögzítése, lefényképezése látható. Egy valószínűleg nagyobb, összetettebb grafikai forma egy részletét látjuk itt. Arról lehet és lehetne bárhol másutt is képzőművészeti szempontból beszélni, hogy a szürrealizmus, az asszociációs rajz hogyan, milyen módon működik, de úgy gondolom, hogy ennek a képnek az csak egy részmegközelítése, hiszen itt most fotóként érkezett be egy alkotás. Véleményem szerint sejthetően ez a grafikai láncrendszer az eredeti képen, az eredeti rajzfelületen nagyobb, összetettebb formacsoportot jelenthet, és ennek egy részletét látjuk itt. Én pedig úgy gondolom, hogy most fotós szemszögből egy nagy fotó részletkifotózása jelenik itt meg, és valami oknál fogva ez nem tud átfordulni önálló képzőművészeti munkává, hanem ez egy részletmegfigyelés, mint egy ilyen stúdiumfotó jelenik itt meg. Ez pedig szerintem a huszonnégyes lecke csend kategóriáját nem fedi. Én úgy gondolom, hogy ezt a házi feladatot visszaadnám a Mariannak ismétlésre. (szőke)