Részlet

Azt fontos elmondani, hogy a Mariann elkezdett belső történeteket, ilyen kis belső zongorafutamokat készíteni, ez az ő saját magával elindult egy önmegismerés, önelszámoltatás és önértelmezés. Ebbe a belső világba, ebbe a belső keresésben tartozik bele ez is. Meri vállalni, hogy ezt a képet az ősz kategóriájába beküldi, noha látszólag elég kevés információ látható rajta, nincsenek rajta az őszi levelek, szénásszekér ami a kis tanyához odamegy, hanem csak egy egyszerű közelkép egy fatörzsről, ahol ha az előtér-középtér-háttér kategóriával ha próbálunk dolgozni, de nincsenek rajta ezek, olyan erős mélységélességgel dolgozik az alkotó, hogy csak a szuperközelit, a makrót látjuk, egészen közel hozzánk, ahol ez a törött, mohás, pikkelyes fatörzs, ami azért tele van élettel, megjelenik, és szinte leválasztja ezt a vulkánszerű hátteret, ami már az absztrakt felé hajlik, és szinte vízszintes vonalszerűen alul leválik ez a makrófelület. Nagyon érdekes, hogy a Mariann elkezd puritán eszközökkel, helyzetek felé elmozdulni. Úgyhogy én ezt jónak tartom, és fontosnak azt, hogy a címe részlet. De akár próbálkozás vagy kísérlet is lehetne a cím, mert elindult vele egy úton, és jó ez az irány, amit ő keres, ugyanakkor nyilván az első lépések még bizonytalanok, és a kép azért nem tud erősebb lenni, mert valami pici még hiányzik, és nem formailag, nem egy másik felületét kellene megkeresni ennek a fatörzsnek, hanem valami információ hiányzik még innen. Egy szarvasbogár vagy hőscincér, nem tudom, mert a Mariann történetei alakulnak itt ki, én nem akarok ebbe beleszólni, mert nem az a helyzet, hogy nem tudja még, hogy mit akar mesélni, hanem a szemérmességéből adódik, hogy itt akár egy női kéz, egy ruhadarab, nem akarom beleerőltetni a magam gondolatait, de valami pici még hiányzik ebből. És ez szerintem csak annyi, hogy ahogy a Mariann lépked előre úgy meglesznek majd ezek a kis dramaturgiai lépések. Azaz az ősz kategóriájában ha kérhetem pont azért, mert lehet ezt az indulást érezni, a képet visszaadom, megvan rá a két disznó, de az őszre a további önmagán átszűrt képeket küldje a Mariann. (szőke)
értékelés:

Csoda

Az estiskolára nagyon sok kép érkezik, nagyon sokféle, és őszinte, néha zavarbaejtően őszinte kép érkezik az alkotóktól. A múlt hétvégén néhányan össze is jöttünk bulizni, táncolni, együtt lenni, beszélgetni, és sok élmény volt, mély, emberi helyzetek is voltak. Emlékszem, itt ültünk a nagyasztalnál, és Mariann mondta, hogy őt zavarja, és furcsa, hogy miért nézik az emberek az ő szemét. És most, itt ugyanaz történik számunkra, az estiskolára látogatók számára, hogy Mariann megtisztelt minket azzal, hogy a vágy leckére ezt a képet beküldte, és mi ha akarjuk most tíz percig, ha akarjuk akármeddig az ő szemét nézhetjük. Milyen furcsa a képzőművészet és az internet mágiája, hogy mindaz, ami itt látható a Mariann szemében, a szeme világában, az egyetlen felületen ami ezen a képen színes, az az életet adó szemvilág, az itt most a nézők számára élvezhető, használható, látható, miközben az életünkben közvetlenül ez védekezésre sarkall bennünket. És mind e kettő között az egyetlen dolog, ami ezt lehetővé teszi, elkülöníti a kettőt, az a virtualitás. Virtuálisan mi benne vagyunk az ő terében, megteszi a gesztust nekünk, hogy jelzi az élete egy szegmensét, és mindez ezen a furcsa eszközrendszeren, az interneten keresztül hozzáférhető. Miközben a valóságban ez elképzelhetetlenül nehéz lenne. Mert az valós. És azért is fontos ez a kép, mert ugyan hamarabb jött, mint az itteni helyzet, amiről beszéltem, mégis valami kimondatlan leszűrődésének érzem, mert ezen a képen azon kívül, hogy színes a szem, nincs sok mellébeszélés. Nincs sok körítés, hanem egyszerűen itt vagyok, én vagyok, ilyen vagyok, szevasztok. (szőke)
értékelés:

Csepp (ismétlés)

Én ezt a képet is nagyon szeretem, és annak is örülök, hogy ezt a Mariann megint beküldte, nem is az előző munkát nézném, hanem ezt, és lehet, hogy most csak máshogyan néz ki a csepp, máshogyan csöppen, de szerintem egy más minőség jött létre, az a minőség, amit az alkotónak önmagában kell tekinteni. Miközben ez egy absztrakt kép, erőteljes formákkal, egy érdekes trükkel, mert az ereje a képnek nem lent van, hanem fönt és ettől állandóan mozog, borul, de nem oldalra, hanem le-föl; nagyon is erőteljes a motívumrendszere, mert ez a furcsa talán vasfelület sötétje, amiből ez a kis vízcsöppecske lefelé halad, de még nem csöppent le, amiben egy varázsvilág tükröződik. A kép egyszerre nagyon nőies és nagyon férfias kép is; nem egy nyugodt kép, azt hozzá kell tenni, de pont a színvilága, ez a világos kékes itt, ami az acélfelület felső részén megjelenik, a nagyon finom kis vörösek-zöldek a háttérben, és azok a fura mesei grafikák, amik a vízcseppben tükröződnek, ezek mind igazából örömre és pozitív jövőképre utalnak. A kép pont ettől nagyon izgalmas, hogy a felső rész vésztjósló sötétje ellenére mégiscsak van benne egy furcsa játék és egy érdekes dinamika, amit a négyes osztat hoz létre, mint egy zenei játék, olyan, hogy van a felső szürkés csík, egy világos csík, egy egészen sötét szakasz, és aztán van az alsó nagy zöldes folt a dekomponált cseppel. (szőke)
értékelés:

Ködös reggel
út a délután felé

Nagyon szeretem ezt a képet, a lecke besorolással nem értek egyet, ha reggel, akkor miért a hétfő délután az, amit ezzel el akarunk mesélni? Jó a kompozíció, jó ez a várakozással teli merengő helyzet, finomak a fények, a pára, az, ami összemossa a színeket, kicsit ugyan dől a horizont, amit jó lett volna korrigálni, mert az ilyen kevés elemmel dolgozó képnél fontos, hogy minden a helyén legyen, nincs indoka a síkok dőlésének. Szóval picit meg vagyok keverve ezzel a lecke besorolással, ebben kérem Mariann segítségét, hogy erről mesél még, és folytatását kérem ezeknek a leckéknek is. (hegyi)
értékelés:

Ősz

Épp ilyen most a kerben a tavam, persze kacsa nélkül, de a leveleket nálam is belesodorta a szél, aminek nem nagyon örülök, ilyenkor már nem olyan nagy élmény bemászni a tóba és kihalászni a belehullott cuccokat... Ami az őszt illeti, jó meglátás ez, hogy a telehordott vízfelületen egy szegény kinn felejtett kacsa úszik, azt is mondhatom, hogy jó ellenpontja a verőfénynek ez a modell, hiszen a madár kemény árnyéka hozza a szomorúságot, az egyedüllétet is. Talán ha lejjebb guggol Mariann, akkor nincs ez a távolságtartás, mert így most mintha nem lett volna eldöntve, hogy vállalom ezt az érzést, ezt az üzenetet és ezt akarom mondani, vagy véletlenül arra úszott ez a kacsa, és ha már ott van, lefényképezem. (hegyi)
értékelés:

Moncsicsi

Egy portrét látunk ezen a képen, egy - hát, számomra főképp a moncsi-moncsi-moncsicsi dal jut eszembe, ami borzalmas volt - kis játékfigurát, és ennek a leckének, megoldásnak az erénye, hogy csak jelzésértékű az a jellegzetesség, amivel ezt a majmocskát be lehet azonosítani, viszont az orra arról árulkodik, hogy valóban erős érzelmi és fizikális kapcsolatban lehetett gazdájával. Jók a fények is, bár a pofijánál nyak felé sok a fény, ott takarni kellett volna az ellenfényt, hogy plasztikusabb, térbelibb lehessen a forma. (hegyi)
értékelés:

Moncsicsi, bohóc, gyürki

Ennél a képnél a gyermekkor lecke közvetlenebb, direktebb megoldását látjuk, a három tárgy valószínűsíthetően az alkotóhoz köthető, az idő beazonosításában segítségünkre van a moncsicsi, ami nem mai találmány, vagy a szakadt zsebkendő, tehát a személyesség, az érintettség jelen van a képen. Ugyanakkor nem eldöntött, hogy mi a viszonya az alkotónak ezekkel a tárgyakkal, mert ez a kék, elidegenítő szín, amit háttérnek választott, vagy az az elrendezés, ami mint egy hajótörött csapatot mutatja ezt a három tárgyat, nem egy vállalt közösségi érzést, hanem a tárgyszerűséget akarja mutatni. Tehát ha van közünk a tárgyakhoz, akkor ennek formában, színben és kompozícióban is jelentkeznie kell. Azt szeretném, ha Mariann megismételné a gyermekkor leckét, nem ezekkel a tárgyakkal, picit talán jobban elvonatkoztatva, de erre azért egy malac megvan. (hegyi)
értékelés:

Csepp

Egy nagyon szép megfigyelést láthatunk itt Mariann munkáján, hogy ez egy vaskorlát, vagy egy faág, azt nem tudom pontosan, én a vaskorlátra szavazok, de szép a fény a vízcseppen. Azt szeretném továbblépési irányként hozzátenni, hogy azért talán valami tükröződés belecsalható lett volna ebbe a vízcseppbe, mert ha a lecke a köldök, akkor egy ilyen asszociációs vonalnál kell az, hogy tovább tudjuk segíteni a nézőt, hiszen így joggal teheti fel a kérdést, hogy oké, szép, de miért köldök? Mivel az őszi idő sok párát hoz, ezért talán nem nagy kérés, ha azt mondom, hogy erre az ötletre megvan egy malac, de ismétlést is kérek. (hegyi)
értékelés:

Alkat

Én nagyon szeretem ezt a képet, ez egy nagyon izgalmas és jó ritmusú felvétel, még akkor is, ha a vágás egészen furcsa – de pontosan van méretezve, nagyon szépen kereteződik ez a történet, talán én lemondanék ezekről a mechanikus zajokról, megnézném én ezt a képet ezek nélkül is, a zajodázást és öregítés és grafikai hatás nélkül is. Ezeket én lehagynám róla. De maga a póz, az ellenfény, az átszűrődő fények által átfestett struktúrák ez mind nagyon szép. Három disznó, én lehet, hogy áttenném az első leckébe, portré arc nélkül. (hegyi)
értékelés:

Alak

Én végigolvastam a kommenteket, és olvastam a vitát, amit a kép generált, elsősorban a vágásával, a színeivel, magával a beállítással voltak kérdések. Én azt gondolom, hogy ez a kép nagyon erős, szuggesztív impulzusokat sugalló kép, és én szeretem, szeretem azt, amikor valaki ennyire konkrétan fogalmaz meg egy létállapotot, egy helyzetet. Ugye itt egy erősen felső gépállást látunk, és egy erősen torzított helyzetet látunk, amit egyrészt a perspektíva ad, másrészt erre játszik rá az optika torzítása is. A gépet valószínűsíthetően maga az alkotó tartja saját feje fölé, de próbált arra ügyelni, hogy noha a karjai ezt a mozdulatot tükrözik, de a vágással ez a mozdulatnak az ereje csökkent, és így sokkal jobban koncentrálunk az arcra, a szemekre, az orra, a szájra, a test formáira. Annak külön örülök, hogy ezek a formák be vannak fejezve, tehát egyedül a fejtető és a karok vannak vágva, de a többi az mind jól láthatóak. Az is egy érdekes kísérlet, hogy egy ennyire túlvilágított háttérben, mintha ollóval vágnánk ki, kihipóztuk volna a hátteret, egy ilyen világítással dolgozik a Mariann. Nekem ebben egy kérdésem van, egy kicsit elüt ettől a rendszertől a haj, mégpedig a hajnak a vállra és a nyakra tekeredő tincsei, ezek egy picit zavarják nekem ezt a fajta kompozíciót. Tehát ha elfogadom ezt a túlvilágított, kiégetett hátteret, ha elfogadom a felső gépállást, a torzítást, a kompozíciós rendet, akkor ezek mind egy lebegést, mintha egy asztronauta lebegne felénk a térben, egy ilyen érzetet keltenek, és ezt hozza vissza, ezt realizálja nagyon is erősen ez a fajta haj elhelyezkedés, ami ott egy kicsit kuszává is teszi ezt a történetet és tónusában is nagyon sötét. Tehát ha azt lehetne mondani, hogy a Mariannak érdemes lenne még foglalkozni ezzel a fajta üzenési móddal és erre odafigyelni a későbbiekben. Mert ha mondjuk mell alatt elvágod a képet és befejezed, akkor rendben is van és helyre is kerülnek ezek a dolgok. De ha ennyire finoman fejezed be ezt a történetet, és ennyire jól látod azt, hogy fontos szerepe van annak a talán férfigatyának, ami rajtad van, a kivillanó hasnak és a póló gyűrődéseinek, mert ez mozgatja be a kompozíciót, és ettől tud a szem végigvándorolni a testeden fejtől lábig és folyamatosan vissza, akkor ezt a hajat viszont hátra lehetett volna fésülni és ez a kuszaság nincs ott jelen. (hegyi)
értékelés:

Barátom

Egy profilból készült portrét látunk egy hölgyről, és ez egy nagyon érdekes, jól szerkesztett és fénytanilag egy nagyon jó megfigyelést mutat, mert ellenfény által nagyon szépen kirajzolt élfényeket látunk az arcélen és az orrnyeregnél, nagyon szépen világítja át a hajat is a száj vonalánál – ugyanakkor számomra picit kérdéses az, hogy miért van a száj elé behúzva ez a hajtincs, miért döntött úgy az alkotó, hogy ezt a tincset itt bennhagyja, merthogy ennél a képnél mivelhogy a vágás a homloknál ennyire erősen jelentkezik, ott ugye nem indul el a haj ábrázolása, csak a kép bal oldalán. Ettől, mivel ez csak egy tincs, tehát nem az állkapocsnál lévő résznél megint kilyukad a kép és a bőrfelületet látjuk, ezért ez egy kicsit furcsa, kicsit visszarettentő illúziót kelt, mintha ez a haj nem lenne része a modellnek. Ezen érdemes lenne talán elgondolkodni, mivel a kompozíció is megengedte volna, hogy a kép jobb oldalán többet vágjunk, és amit ott levágunk, azt a baloldalához tegyük hozzá. Mivel a modell nagyon érdekesen próbál kommunikálni velünk, és a kamerával, azzal, hogy ennyire erősen oldalra tekint, és ez egy nagyon jó játékot tudna hozni akkor, ha a fejből baloldal felé többet tudnánk adni. És akkor máris azt mondom, hogy értelmeződne ez a hajtincs, ami most, így egy kicsit zavaró. Akár meg lehetett volna próbálkozni, hogy egyáltalán ne szerepeljen haj ezen az oldalon, csak a szájnál ahol azt a szép fényt kapja, vagy még többet adni a fejből, talán a fülből is valamennyit, és máris kevésbé lenne furcsa ez a döntés. Két disznós kép, az még nekem kérdés, hogy mennyire jellemző a Mariann barátjára ez a fajta ábrázolás, ezt a Mariann tudhatja, van ebben egy pici titokzatosság, játékosság – de van benne egy pici vádló tekintet is. (hegyi)
értékelés:

Vonalak

Sokat beszélgettünk már arról, hogy a kereten belüli keretezésnek milyen értelme van; de itt kicsit más értelmezése van, kicsit archaizál, kicsit a kézműves technikára utal, amikor az emulziót a fotópapírra kézzel visszük fel, ez az a megoldás, amit a Mariann mutat, és hát ezért mint egy rosszul sikerült régi levelezőlap formáját ezt a régies világot jól közvetíti – és ennek az ellentmondása az a fajta reális, éles közlés, ami nagyon is mai és egy nagyon is mai üzenetet mutat számunkra a kép értékelhető képkeretén belül, ahol két síkkal dolgozik az alkotó, az egyik sík a tenyér a jól látható vonalakkal, és valószínűleg erre is utal a kép címe, és a másik sík az arc és a szemek, amiből tulajdonképpen az alkotót az arc felismerhető részéből elég sok mindent kitakar a kezével, de mégis átkukucskál az ujjak között, és néz, bár nem a kamerába, hanem kicsit mellé. Ha a néző szempontjából nézzük ezt a történetet, akkor térbeli elrendezésében akkor valaki mással folyik egy kommunikáció; ez mindig érdekes kérdéseket vet fel, érdekes feszültséget vet fel a képen ha a modell nem a kamerába, hanem alá, fölé vagy mellé néz. Ugye arról is beszéltünk már, hogy a képen a tekintet hogy merről merre mutat az mit jelent, hogy a képen elhelyezkedő fej milyen irányba néz, és azt mondtuk, hogy a múlt általában a baloldalt jelenti, míg a jövő a jobboldalon van, tehát ha elfogadjuk ezt a szimbólumrendszert, akkor ebben van egyfajta múltkeresés, és ez itt visszaköt arra, hogy a múlttal való kapcsolat, és visszautalnék az elemzés elejére, hogy archaizáló technika. A kompozíció szempontjából az ujjak vágva vannak, ami ebben a formájában nekem azért kérdéses, mert nem határozott döntést látok. Nincs azzal problémám, ha ezek az ujjak vágva vannak, de akkor legyünk határozottak, és nyugodtan még az ujjakból lehetne vágni, tehát ha a tenyér közelebb kerülne a fényképezőgéphez, akkor egyrészt jobban érvényesülnének a vonalak, amiről a cím is beszél, és jobban indokolttá válna a vágás. Vagy pedig nem vágunk. Nyilvánvaló, hogy a méretezés miatt is választhatta az alkotó, hogy a hüvelykujjból vág, és ha már abból vág, akkor ez a döntés már meghozódott, és egy merészebb vágást is el tudnék képzelni megoldásnak. Ami pedig a második síkot jelenti, ott viszont nagyon jó ez a fajta takarás, merthogy az egyetlen kapaszkodó az érzelmi állapot rögzítésére a szem, pontosan azt a fajta pontosító gesztust, amit pl. a száj és a mimikai ráncok tud jelenteni egy arcnál, ez most sűrítve, csak a szemen jelenik meg, és ez izgalmassá, titokzatossá teszi ezt az üzenetet. Úgyhogy nekem ez a kép két disznós, a vágási problémák miatt, de mint üzenetet nagyon jónak tartom, és nagyon örülök, hogy a Mariann egy ilyenfajta világgal kezdett el foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Arc nélküli önportré

Annak különösen örülök, amikor egy alkotó megint elkezdi újra megcsinálni a leckéket, és én mindenkit erre próbálnék sarkallni, hogy amikor egyszer végigment már ezen a körön, ezen a huszonegynéhány leckén, amit itt eddig feladtunk, és jön egy új impulzus, vagy a közösségben eltöltött idő és az értékelések hatására úgy érzi, hogy ez megjelenhet új alkotásokon, akkor fogjunk neki. Ami ennek a képnek az erénye, hogy egy cselekvő kezet látunk, valamilyen cselekvő helyzetet, egy rajt létrejöttét – bár bizonytalan vagyok abban, hogy ez a golyósirón ez a rajt eszköze lenne, vagy csak imitáció, de mindenféleképpen jónak tartom az ötlete. Ami a továbblépés lehetne, az két irány; az egyik az élesség, ugyanis ha megnézzük, akkor most az élesség a rajzon van, miközben az élő kéz, ami a lecke megoldása lenne, az életlen és itt ez egy kérdés, hogy mennyire tudatos ez a választás. Formai kérdésben is van egy kis bizonytalanságérzete a nézőnek, mivel ha jól megfigyeljük, ez valamilyen szőnyegfelület lehet, ami a hátteret adja, ugyanakkor a kép felső részén, valószínűleg a mintából adódóan ez a szőnyeg kivilágosodik, azt nem tudom, hogy mennyire lehetett volna változtatni, mert most ez képhibának tűnik, és nem képalkotó elemnek. A világítást egy főfény adja, valahonnan a bal felső sarkból indulhat, a tollhegy árnyékából ítélve, ugyanakkor azt szokták mondani, hogy a világítás akkor jó, ha van egy főfényünk, és az ad egy térélményt, hogy ha ezt egy kiegészítő fényforrással megtámogatjuk, és ezzel létrehozunk egy térbeli helyzetet. Itt most a problematikus rész a kép alsó része, ahol valami tetoválásféle, vagy rajz felfedezhető a csuklónál, és ez a rajz nagyon jó kompozíciós helyzetbe kerülhetne az alkotó által rajzolttal, de most a világítás és az életlenség miatt ez a jel árnyékban marad és nehezen is értelmezhető. Én azt mondom, hogy az ötlet jó, de a kivitelezésnél, mivelhogy a Mariann már viszonylag régóta velünk van, hogy ha már feltette magának azt a feladatot, hogy ismétli a leckét, akkor a továbblépés az a világítással, akár derítéssel, akár mellékfények használatával lehetne, saját magának a feladatokat finomítani. Ez egy jó ötlet, egy disznót mindenféleképpen megér, és a javítás lenne a továbblépés, azaz én kérnék egy ismétlést. (szőke)
értékelés:

Még mindig nem csillapodott
Ez a fotó a Csillapíthatatlan vágy című képem amolyan javítása. Az előbb említett képre megkaptam ugyan a három disznót, de azzal a feltétellel, ha ennek a képnek a beállításával, a csokival vagy akár mással, de megcsinálom úgy, hogy jobban figyelek a fénybeállításokra. Hát én maradtam a csokinál – ahogy azt látjátok – és ezt lett belőle, nem égettem ki a szemem.

Ez a kép teljesen más lett az előzőhöz képest; drámaibb lett, filmszerűbb lett az üzenet, mintha egy filmkockát láthatnánk, nagyon érdekes az a kettősség, ami megjelenik a csoki és a szereplő között, mintha technikában is teljesen más lenne ez a történet, sokkal kiegyensúlyozottabbak ezek a fények, azt zárójelben jegyezném meg, hogy Mariann nem azt a leckét ismételte meg, még ha a szereplők ugyanazok is, mert egy teljesen új kontextust hozott létre a világítással. Teljesen más történet, a világ, a hangulata, hidegebb, riadtabb a történet, tehát sokkal több drámaiságot is hordoz. És ez a színvilág miatt is van, ha megnézed, nem a meleg színek felé mozdul el, hanem egy sárgás-zöldesebb, akár fémszínű hangulatot is kapott, akár az ötödik elem egyik szereplője is lehetne ugye a Luc Besson filmjéből. Még az előző képnél nekem az feltűnt, hogy az a csoki, ha fogyasztásra alkalmas is volt, de nem volt túl étvágygerjesztő, a bűn jele volt abban a csokiban, és ez itt most pont ez a jó. Ez a színvilág igen, ez ezt erősíti, nem az érzékiség felé megy el, bár a tekintetekben ott van valahol, hanem ez a bűn van ott a hidegsége miatt is, mert ezek a csokik hát nem teljesen vágykeltőek. (szőke-hegyi)
értékelés: