Első blikkre szerintem az emberek nagy része azt mondaná, hogy de miért nem tetted oda a nagyanyádnak az ollóját vagy miért nem kerested meg azt, amit még anno kisiskolásként kaptál. Én meg azt mondom, hogy nagyon jó, hogy ezt a teljesen béna, abszolút gagyi, műanyag ollót tetted oda, mert ennek a színei azok, amik az egészet visszahozzák abból a fajta révületből, amit ez a gyűrött papír jelenthet. A bohóckodás is jó, mert hogy fájdalmas, mert ez nem egy vidám kép és nem egy vidám bohóckodás, ettől elgondolkodtat. Egyébként maga az alapkép sem lenne rossz, ezt így zárójelben hozzáteszem, de nagyon örülök annak, hogy elkezdesz egy utat felkutatni és nagyon remélem, hogy ez nem csak egy felvillanás lesz, hanem jobban bele is mélyedsz, erősen, mert van értelme. Olyan dolgot mutatsz, amit nem minden nap látok viszont a közösségi oldalakon például, vagy a képmegosztókon. Van ebben gondolat, van ebben anyag, szeretem, folytasd. Köszönöm. (hegyi)

Fuldoklunk egy kicsit. Azért fuldoklunk, mert nagyon le van vágva ennek a képnek az alsó regisztere. Az orchideának nem csak a virága szép. Az orchideának ezek a picike törékeny, béna szárai is szépek. István, azt kell mondanom, hogy ez egy fél kép, a másik felét lehagytad. (hegyi)

Hadd ne mondjak most erről semmit, István, mert elmondtam a fekete-fehérnél, nem tudok mást mondani, szét van verve a kép előtere. De mégiscsak mondok egy gondolatot. Az a baj ezzel, hogy nem természetes. Értem én, hogy kipusztulnak a fák és ki is dőlnek, de valahogyan ennek most a ritmusa az nem természetes kipusztulás érzetét adja nekem. Annyira túlhangsúlyozod, hogy az egészet értelmetlené teszi. Olyan, mintha ezek a srácok lennének a bűnösök, akik kivágták ezeket a fákat. Miközben ahhoz, hogy ez egy gyóntató helyzet legyen, hogy akkor most valljad be szépen, hogyan csináltad ez a pusztítást, ahhoz túl nyugalmas, túl lírai a felső regisztere. (hegyi)

Ez már izgalmasabb, mert valami olyat kapunk, ami már szabadabb asszociációkat enged meg, itt már mondhatom azt, hogy ezek vérerek vagy mondhatom, hogy ezek utak, hálózatok, idegpályák, nagyon sok mindenre tudok asszociálni, miközben ha épp semmire nem akarok asszociálni, akkor is esztétikusak a formák. Mondjuk azt a pár levelet érdemes lett volna kivenni, mert a fehérségükkel nagyon kiugranak, de egyébként maga az egész nagyon jól mutat. Lehet, hogyha egy-két lépést beljebb lépsz és itt az előtérben ez az elágazás már nincs benne a képben, akkor egy kicsit jobb lenne abból a szempontból is, hogy az olyan, mintha ott madárürülék lenne rajta. Valószínűleg nem az, de az a csatlakozási pont ott nagyon elvonja a tekintetemet. (hegyi)

Az a helyzet, hogy tudom, hogy jöttek ide még képek, ezért erről most olyan nagyon sokat azért nem mondanék, mert itt az előtérben ezek a kidőlt fatörzsek nagyon szétverik ezt az egészet, abszolút ellene dolgoznak annak a ritmusnak, ami egyébként történik. Ha azt a részét letakarom, akkor nagyon jó kis kép lenne a két figurával, de ezek az előtérben lévő formák nekem zavaróak. (hegyi)

Direkt nem szeretnék a címekkel foglalkozni, mert ez egy másik jelentésréteg lenne és engem az érdekel, amit a képen látok és azt gondolom, hogy ez a kép most abban az értelemben kevesebb az előző hasonlóhoz képest, hogy itt már olyan szinten hiányzik az alsó régió, olyan szinten hiányzik a test, hiányoznak a kezek, a karok, has, láb, olyan szintű a sejtetés - és remélem, hogy érteni fogod -, hogy itt most ez már csak álszemérem. Nem lehetsz ennyire visszafogott, nem játszhatsz a néződdel olyan játékot, hogy hoztam is ajándékot meg nem is, mutatok is meg nem is, ilyen csikicsukit nem jó csinálni, mert egy pillanat alatt elveszítheti az őszinteségét. Amikor az előző képedet láttam, akkor azt gondoltam, hogy az egy elfogadhatóan kész kompozíció és a további játékra biztatva mondtam azt, hogy érdekes lehet a test, és lám-lám te a saját képeddel válaszolsz erre nekem és erősítesz meg abban, hogy igenis hiányzik a test, mert ebben a koordináta rendszerben ez a gesztus, amit itt most látunk, ez a falnak dőlő póz nagyon sokféle irányba elvezethet. Elvezethet az unalomig, a kihívásig, a kihívó viselkedésig, az agresszió előfutáraként egy mozdulatsorig - nagyon sok ajtót kinyitottál és az utolsó pillanatban visszaléptél. És én most itt állok, mint néző és nem tudom, hogy merre akar menni a fuvar. Azt érzem, hogy valamit nagyon akarsz mondani, de hogy mit és azt valóban ki akarod-e mondani, azt nem kaptam meg. Tehát olyan, mint a beetetés, hogy kaptam valamit és aztán azt visszavetted, mint egy filmnek az előzetese, hogy összesűrítem a jeleneteket és ebből a sűrítményből próbálja majd a néző kisilabizálni, hogy milyen is lesz majd ez a film. Igen ám, ha jól sűrítettem össze, akkor nem csaptam be nézőt, de ugyanakkor ez alkalmas arra is, hogy kiválogattam azt a hét nagyon fontos jelenetet, ami alapján pörgősnek ígérkezik a film, de aztán kiderül, hogy dög unalmas. Magyarán itt is azt látom, hogy valamilyen gesztust előveszel és sejtetsz nekem, de nem tudom, hogy van-e ebben valóságos terhelhetőség, megvan-e az a mélység, amiről beszélni fogsz majd a következő képedben - miközben ismerve téged, tudom, hogy megvan a mélységed, de ha valaki nem ismer, nem tudja, hogy ez a saját határaimmal való szembesülési probléma, vagy csak egy jópofa gesztus. A dolgoknak tétje kell legyen! Szóval még inkább és még határozottabban mondom, hogy tessék ennek újból nekifogni, tessék újból elővenni ezt az eszközt és dolgozni vele. Tudom, hogy eltelt három hónap, de mégiscsak te vagy a képen, te készítetted, vissza tudod idézni, helyezkedj ebbe vissza és mutasd meg azt, amiről beszélni akarsz, hogy legalább a néződ ne érezze azt, hogy nem tudom vele mit kezdeni, mert nincsenek kimondva a szavak. (hegyi)