Látod, tovább jutottál annál a pontnál, ahol azt a sok tulipános, piros-fehér-zöld képet küldted és máris izgalmasabb lesz a megoldás. Szűk, nekem ez nagyon szűk, az aljából sok hiányzik és levegő sincs neki elég, túlságosan körbevágtad, a szereplőnek mindig kell valami tér, amit ő bemozog. Ezek itt mozognak-táncolnak ezek a figurák, úgy kell felfogni, ha ezt te is el tudod fogadni, akkor már gondolom te is érzed, hogy tér kellene, de maga a megfigyelés az pontos és precíz és rendben van. Itt az előtérben van a levélből egy ilyen fallikus szimbólum, azt én kivenném, de a többi része az rendben lenne. (hegyi)

Azok a csíkok fenn nem tudom, hogy mitől jöttek létre, valami interferencia vagy a világítás miatt keletkezett, nem igazán szerencsés ott, mert annyira kilágyul a háttér, hogy arra elúszik az egész. Olyan, mint egy kidurrant gumimatrac, ott úgy elkezd ereszteni a levegő és elpuhul a tartása a képnek, ezt most nem tudom máshogyan mondani. Ha ezt leszámítom és elképzelem a fejemben, hogy hasonló háttér lenne ott is, mint a többi részen, akkor ez egy szép kép lenne. (hegyi)

Az előző az egy mache ügy volt, ez ahhoz képest már egy szerethetőbb darab, ebben már több energia van számomra és sokkal jobban működik az egész, de gondolom, ezt te is érzékeled, hogy itt dinamikus mindenki és vihog-vigyorog, aki az előző képen olyan kis mogorva volt, még ő is elmosolyogja magát, tehát én jobban örülök ennek a képnek, annak ellenére, hogy a családi viszonyokról ez sem árul el túl sokat, de mégis egy működőképesebb verzió. (hegyi)

Aranyosak ezek a belenézős képek akkor, ha a környezetből is kapunk valamit és lesz valamiféle szociója. Egyébként ez a fajta családábrázolás ritkán érvényes, tehát az a mindenki mosolyogjon a kamerába, akkor is ha nem olyan a kedve, széles csíz vigyorral, ez egy kicsit nehézkes, látom, hogy itt se sikerült mindenkinek, egy idő után a szereplőknek már mehetnékje támad, nem biztos, hogy mindenkit ugyanabban a hangulatban kapsz el, számos oka van annak, hogy ez nem jön össze. A jobb oldali szereplőnek már erős véleménye van ez iránt a dolog iránt. Szóval aranyos, szerethető az egész, de tudod, mi a helyzet? És ez most nem a digitális miatt van, amit mondani fogok. Ez is imitáció. Régen megvoltak ezek a tipikus családi fotók, nyaktámasszal, hosszú expozícióval, mindenki kicsípte magát, a legszebb ruháját vette fel és beült például a ház elé a kertkapuba és akkor ott csináltál egy ilyen fotót. Ott szerepe volt annak, hogy ki van jobb oldalon, ki van bal oldalon, hol a családfő, milyen hierarchiában következnek az emberek, szerepe volt a ruhának is, ami jellemezte azt a szociokulturális környezetet vagy azt a társadalmi szintet, rangot, amit elért, tehát azok a fotók nagyon sok rétegben visszafejthetőek, ehhez képest azok a fotók, amiket most csinálunk, semmi ilyenről nem szólnak azért, mert már nem szenzáció az, hogy fényképeznek. Ahhoz kellett az, hogy akkoriban fényképeztek félévente egyet a faluban valakit. Ezt azért mondtam el, mert ott veszett el valahol az egésznek az értelme. Az megint egy más kérdés, amire az elemzés elején is utaltam, hogy mi van akkor, ha a környezet is jelentős és ad egy szociografikus hátteret, akkor ez működhet. (hegyi)

István, ezt ott is elmondtam, hogy mi a baj, almát tojással, ez nem működik, most ezzel kapcsolatban sok újat nem tudok elmondani, most egy kicsivel kevésbé zavaró a tónuskülönbség, attól, hogy lágyabbra vetted ezt az egészet, de attól még nem lett jó. Van ez így, nincs ezzel semmi hiba, ettől ne legyél szomorú. (hegyi)

Azt hiszem, hogy ebben a képben, mindamellett, hogy több képből van összerakva, és itt biztosan matekoltál azzal, hogy lesz három kép, az egyiken van szemüveg, a másikon nincs, van rajta sapka, nincs rajta sapka, nyuszika az erdőben, de ez a matekolós része engem annyira nem érdekel, nem köt le, viszont az a része leköt, ahogyan létrejön ez a rezgés, ritmus, robbanáshangulat, ez a feszültség, ami itt ebben jelen van. Jó, ahogyan maga tárgy is megjelenik, tehát az objektum is érzékelhető attól, hogy a térbelisége megjelenik a kis elforgatásokkal, a papírszélekkel és annak külön örülök, hogy nem voltál túl didaktikus, nem akartad mindenütt muszájból megjeleníteni ezt a három vagy négy képet, lehet, hogy nem is három, hanem négy. Én nagyon kedvelem ezt a megoldást, hogyha valami tanácsot mondhatok, akkor az annyi, hogy érdemes lenne ezt úgy is kipróbálni, hogy még kevésbé didaktikusra hagyni, tehát például itt a bal oldali résznél már azt a második réteget lehet, hogy nem raktam volna oda, hanem hagyom azt, hogy a szemünkbe néző férfi szája bajusznál megmaradjon és utána valahogyan folytatni a másik darabbal és ott egy nagyobb rést hagynék, egy nagyobb lyukat, lehet, hogy izgalmas lenne, szóval még kevésbé kötni magam ahhoz, hogy hány darab is ez és az jelenjen-e meg mind vagy nem. A szabadság itt a lényeg, az alkotói szabadság, hogy saját magunkat nem verjük úgy béklyóba, hogy az már nekünk is nehézséget jelent. (hegyi)

A válasz nem. Azért, mert egyrészt a két tárgycsoport nagyon messze van egymástól, másrészt az alma ha valami világos, még csak-csak elmegy, de így olyan nagy a különbség, ami már nem áthidalható. De logikailag sem értelmezhető az, miért kerül a két dolog össze, a törékenység és az alma, hol kapcsolódnak ezek? A kérdés elsőre ott dől el, hogy adott tárgy megél-e abban a közegben, amibe kerül, és ha nem, akkor hiába az utómunka, a tónusok, minden, mert üti egymást a két dolog. Úgy, ráadásul, hogy a kettő nem egymás ellentéte (mert az jó is lehetne), hanem nincsenek egy univerzumban. (hegyi)