Baksai Józsefnek

Sodor valamit az ár.
Szürkül már - alig látom.

Pár méterre ülök a megértéstől,
és dobálom a kavicsokat, próbálom eltalálni
azt a valamit. Csobbannak a kövek,
elnyeli őket a mélység.

Egy kavics.

A folyón a pára
éppen távozó lelkek
imbolygása.
Soruk a partig tekereg,
fonódik, gomolyog,
fojt szaguk.
A testemnél alig hűvösebb
levegőben nyitva
áll az ősz szarkofágja.

Egy kavics.

Párizsban, egy múzeumban,
japán turisták fényképezték
a kisebbik fiam.
Azt mondták, olyan nagy kék
szeme van, amilyennel náluk
a manga figurákat rajzolják.
Majd odébbálltak zenélő, világító
Eiffel-tornyokat vásárolni.
A fiamat tisztázni vitte a párom,
én ott maradtam a másvilágon,
azzal a ki tudja honnan rabolt,
ősi szoborral.

Egy kavics.

Minap nézegettem Baksai festményeit.
Azokat, melyeken mitológiai alakok
riasztják halálra az óvatlanokat.
Szörnyű felismerés volt, mintha
magam is közülük való lennék, és
mintha mindenki közülük való lenne,
és mintha a jövő évezredre készülődő
mitológia most gomolyogna
ki ebből a ködből.

Egy kavics.

Arra gondoltam, hogy bevásárlóközpontok
polcainak hátfalára kellene festenie
a festőknek, oda kellene írnia az íróknak.
Ha elfogyna a termék, akkor
látható lenne valami, nem csak a polcok
merev szerkezete.

Egy kavics.

Nincs kedvem már dobálni sem.
Csak üldögélni szeretnék.
Jobb híján hallgatni ezt a szürke-barna
folyamot, és azt képzelni, kék,
mint a fiam szeme, fölötte a pára
könnyed, amely hamar felszáll.
Csak ülni behunyt szemmel, némán,
és várni, hátha leúszik végre
az árral az a valami,
és marad róla emléknek csak
egy jegyzet:

Őszi ár sodrán
kidőlt partról felkapott
uszadék forog.

2004

Esti oldal

Esti oldal

Van előtér, középtér és háttér és nagyon jó, hogy felosztottad így a képet és azt is megértem, hogy szükséged volt arra, hogy a Holdat láthassuk. Gondolom, ez valami szuper telihold lehet. De emiatt, hogy kötve voltál ahhoz, ahol éppen állsz és a Holdnak is szerepelni kell, a kép többi része nem egészen pontos, a híd furcsán van vágva, az előtér sétánya lehetne nagyobb. Az érdekessége ennek a képnek körülbelül a híd után a második templom mellett ér véget, igen ám, de akkor lekerült volna a Hold, tehát azt látom, hogy mindent megtettél annak érdekében, hogy ez a kép működjön, de ebből a nézőpontból, ebből a helyzetből, amelyikben álltál, ez nem megoldható. Ettől függetlenül a kép dinamikája működik, csak azok a fényfoltok, azok a formák, amik legfőképpen a szembelevő oldalon vannak, azok nem kiegyenlítettek, az az emeletes ház ott olyan furcsa hatást kelt. Nem mondom, hogy tudnék mást kezdeni vele, mert valószínű, hogy ez így adja ki magát innen ahonnan nézzük, annak meg túl sok érelme nincs, hogy azt mondjam, hogy mentél volna egy kicsit más irányba, mást adott volna ki, közelebb jött volna a híd. Persze gondolom, hogy valamiért itt voltál letáborozva. Tehát ebből kell dolgozni és ezt ebben az értelemben megoldottad. (hegyi)

Metszési gyakorlat egy rontott városképen

Metszési gyakorlat egy rontott városképen

Ami ebben a képben nekem izgalmas, az a szobor és a mellette álló figura. Mondjuk ebben a formában nem nagyon lehet jól érteni, hogy most ki az, aki szereplő és ki az, aki szobor. Lehet, hogy ez mind szobor, ezt is el tudom képzelni, bár ott a háttérben az az egyiptomi figurára hajazó forma az lehet, hogy élő ember volt valamikor. Azt, hogy ez miért a fény és árnyék leckébe került, nem tudom értelmezni. Jók ezek a formák, izgalmasak ezek a kis félholdak, amik megjelennek, mintha a török hódoltság ideje jött volna vissza. De ez most nekem itt inkább egy rontott kép maradt, és nem egy hibaista megközelítés, vagy nem a hibát a maga erényeivel együtt használó kép, mert ez a bemozdulás ilyen mértékben zavaró, hogyha ebből több lenne, tehát nagyobb impulzus érte volna a gépet, nagyobb bemozdulás, akkor lehet, hogy az már megint egy izgalmasabb formai megoldás lenne, de ez most belül maradt azon a határon, ami átlendítene minket és egy új kontextust, egy új beszédmodort hozna létre. (hegyi)

- A bizalomnak ára van, kérem! - húzta ki magát Sértett László. Úgy érezte, most aztán jól megfogta az ifjabb Illetőt.
   Sértett arcáról az elégedettség szinte párolgott. Pufók-vörös képe most pirkadati napként ragyogta be az ifjabb Illető nyomorúságosan gebe, hajnalszürke alakját. És Sértett tovább ünnepelt:
   - Most jól jönne az öreg Sértett, ugye? Gondolt erre akkor is, mikor a lépcsőházban pusmogott? - az ifjabb Illető mintha szólni szeretett volna, de Sértett nem hagyta.
   - Jól megcsúfítjuk a Sértettet? Mi? Aztán jövünk hozzá hogy Sértett bácsi így, meg Sértett bácsi úgy!
   A fiatalember ismét szólni szeretett volna, ám a nagy párában az öreg észre sem vette őt.
   - Majd megmutatom én! - emelte Sértett úr az ujját - Majd megmutatom, hogy nem lehet lacafacázni velem! Nehogy azt higgye... - és ekkor görcsös köhögő roham kapta el.
   Talán nagyobb lélegzetet vett a gőzfürdő vízzel itatott levegőjéből, talán csak az évtizedekig szívott dohány kívánkozott ki egyszerre belőle, de az is lehet, éppen a lelkét készült kiköhögni, hogy végre megmutathassa: az övé sem rosszabb a többiekénél! Természetszerűleg akkor meg kellett volna halnia, hogy a halottkém infarktust vagy agyvérzést állapíthasson meg nála, de ott volt az ifjabb Illető, aki megmentette őt. Kiráncigálta az öreget a gőzkamrából, leültette egy megviselt műanyagszékre, s mivel nem látott mást az uszodában, hát kiszaladt segítségért az előtérbe. Rohant be vele az uszodaorvos meg a portás is, ám odaérve az öregnek a hűlt helyét találták csak.
   Benéztek a gőzkamrába, átvizsgálták a medencéket. Eltűnt az öreg Sértett, nem lelték sehol. A végén meggyanúsították az ifjabb Illetőt, hogy csak kitalálta az egészet. Bár a portásnak mintha rémlett volna valami.  Tényleg jött egy öreg is délután, és mintha bizisten nem látta volna elmenni - de ezt mégsem merte elmondani, hátha őt is meggyanúsítja az orvos, hogy azért nem látta, mert állandóan a kistévét nézi a fülkéjében. Így inkább az orvost pártolta, s kifele menet ő is hátrahagyott egy szemrehányó mondatot a megkeveredett fiatalembernek.
   Az ifjabb Illető pedig nagyon csodálkozott. Nézte a nedves kövezetet - hátha látja az öreg Sértett lábnyomait, ismét kereste uszoda-szerte: zavartan szaladgált fel és alá. Végül lerogyott ugyanabba az agyonhasznált műanyagszékbe, melyben az öreget is hagyta. Arcát kezébe temetve görnyedt előre.
   - Hol lehet Sértett bácsi? – pusmogta magában.
   Sértett bácsi pedig otthon volt. Csendben ült a karosszékében. Sértett néni a kis konyhában tett-vett, és időnként bekukkantott a férjére, de ő sem szólt. Eltelt így talán félóra is, mire nagy nehezen feltápászkodott az öreg a fotelből, majd odalépett a velük vénült szekrényhez. Ajtaja nyikorogva-nyekeregve nyílt, s a hangjára benézett Sértett néni is. 
   - Mit keresel? - kérdezte férjét.
   - Az úszómat.
   - Minek? - kérdezte Sértett néni, és a kérdés súlyát megerősítve odalépett ő is a szekrényhez. Kezében ekkor megállt a törlőkendő, s pillanatnyi csend omolt közéjük.
   Sértett bácsi a válla fölött dörmögött ki:
   - Bemegyek.
   - Megbolondultál? Az előbb még majd megfulladtál, most meg uszodába akarsz menni?
   - Mit törődsz te ezzel? - morogta Sértett bácsi, és kereste tovább az úszónadrágját.  
   Innen aztán Sértett néni végeláthatatlan hosszú prédikációba kezdett. Hol rikácsolt, hol meg nyöszörgött mint a szekrényajtajuk. Jött a nej szájából rágalom, sérelem, ki nem vitt szemetesvödör, be nem ütött szög, meg szégyenfoltos alsógatya, minden. Sértett bácsi pedig arra gondolt, hogy majd egyszer az asszonynak is jól megmondja a magáét. Most azonban elmegy a gőzbe, hogy terve szerint ráijesszen az ifjabb Illetőre... Igaz, azt még nem tudja, hogy  miként fog eltűnni míg az a tejfelesszájú segítségért rohan, de a villamoson kitalálja majd azt is. És Sértett László felderült, újra ragyogott, mint gyerekkorában, mire neje egy terccel magasabbra fogta.
   Nem lett meg a keresett gatya, így hát Sértett bácsi visszabandukolt a fotelhez. Sértett néni abbahagyta a kíséretet, keze ismét megindult - megpörgette a  csuklójához ragadt konyharuhát a lábasban. Bosszúsan nézte urát, majd a konyhácskába visszalépett.
   Sértett bácsi még mindig mosolygott, ahogy visszaereszkedett a fotelbe. Arra gondolt, hogy  mégiscsak jól lebuktatja majd az uszodaorvos a portást azzal a tévézéssel.  Mert biztos, hogy tévézik! Minden portás tévézik! De az uszodaportás duplán megérdemli a lebuktatást, hiszen  az ő helyén ül most.

Üveggolyó árnya

Üveggolyó árnya

Nem most fotóztam, csak éppen ezzel bíbelődtem amikor meghallottam a szörnyű híreket :(

A dolog abszolút érthető, bár azt kell mondjam, hogy a kép maga még így is, fejreállítva is vidámabb, mint azt a helyzet, amire beküldted, indokolná. Valószínű, hogy ezt akkor és ott érdemes lett volna abban az érzelmi állapotban megismételni, újragondolni, amikor a terrortámadás történt, mert ez az állapot kell ahhoz, hogy a dolog kiforogja azt, amit ez az érzelmi sokkhatás adhat hozzá pluszban. (hegyi)

Műhelyfal

Műhelyfal

Englert Antal műhelyében

Szép ez, jó az atmoszférája, így is jó, önálló képnek is megáll, de igazán akkor adná ki, ha ez egy sorozat része lenne, amiben van szereplő is, és van olyan is, ami személyesebb a kiválasztásod által, mert ez most inkább dokumentatív tiszteletadás, de picit sok dolog van rajta, nem tudom meg belőle, mi a te kedvenced, mi az, ami felkeltette az érdeklődésed igazán. (hegyi)

Nyáreste, terasz

Nyáreste, terasz

Szar lehetett a zene, ismerem ezt, az ember unatkozik, és megvolt a pálinka és a sör is, menni nincs miért, hát akkor babráljunk a telefonon, mi lenne, ha elé tenném a poharat, persze tudom mi, de na, mégis, hátha nem. De. Ez lenne. Demeter erre azt mondaná, jó, jó, de minek. István, nem akarlak elkeseríteni, de mobilbetegséged van, benne vagyok sokszor én is, ott olyan kurva jónak tűnik, hát hisz én is csináltam tengernyi képet ilyen szituban, de sajnos ezek nagy része reggelre már nem olyan jó. Ez nem jelenti, hogy ne lehetne ilyet használni technikában, csak akkor ezt ennek a tanulmánynak a fényében legközelebb úgy kell csinálni, hogy a kikandikáló gitárnyak legyen hangsúlyos, de mögötte ne legyen ennyi kuszaság még. (hegyi)

Randevú

Randevú

Vörösmarty téren régies, meg újias találkozása.

Értem, de nekem nem adja ki. Értem, hogy a női formák és a férfi formák, de az átfedések valahogy most nem jönnek jó ritmusban, és még azt se tudom megmondani, hogy lehetne jobb. Van ilyen. (hegyi)

Bárcsak

Bárcsak

Apróságokon múlnak dolgok, és nem, nem arra gondolok, hogy egyedül iszod, holott ihattuk volna együtt is, hanem hogy például a Pilsner jobb lenne, mint a lsnerUr, a kezed ha van és fogja a fejed, jó lenne, ha meglenne, és az ujjacskáid nem levágott uborkadarabok lennének, és a tekintet ha ennyire kifelé néz, egy picit a fejet is fordítani kell, hogy ennyire ne akadjon ki a szem, mert az kényelmetlen a nézőnek. SZóval az oké, hogy a tónusok rendben vannak, az is, hogy a hangulatot érteni vélem, de ennyire nem kell szűknek lenni, vagyis inkább azt mondom, hogy tágabban hagyva lehetne ehhez adni a térből, az atmoszférából, ami alátámaszthatja azt a hideg magányt, amit látok, ezt a kora reggeli egyedüli sörözést. (hegyi)

Mikrosztori

Mikrosztori

Apa széttárt kezű szmájlija vagyok. Nem tudom, ez most miért, nem értem, persze, árnyék meg valóság, de közben be is mozdul, élességi bajok is vannak, ez sok egyszerre egy képen. (hegyi)

Dózsa szobor

Dózsa szobor

Kár ott az a taxi, meg alul lehetne több, vagy várni, míg a két gyalog előrébb sétál, szóval igen, ez jó, de lehetne jobb, ha van kedv, ismételj majd, esőben még jobb lesz. (hegyi)

Az aurája

Az aurája

Éreztem én ott is, hogy itt találtál valamit, eléggé megszállottan nyomtad, és ez jó. Szóval igen, kell neked egy fényképezőgépet venned, remélem a jézuska hoz egyet, mert ha van bajom, az a mobilból adódó tónusátmenet probléma. Amúgy ez rendben, a csávó is elég menő rajta a pálcika lábaival, ezt megfogtad. (hegyi)

Turistabusz

Turistabusz

Megint dőlünk, sajnos, és a bajom az, hogy a kép harmada érdektelen, hogy van. Jobbra a lámpa után már nem történik semmi, se formában, se tömegben nincs rá szükség. Szóval ja, értem én, jó reklám lenne, de mégsem. (hegyi)

Esős este

Esős este

Buda veszélyes hely, mert a sok dimb, domb, mifene miatt nehezebb megtalálni a horizontot, főleg este, és itt most az egyetlen bajom ez, hogy az óramutatóval ellentétesen ez el van forogva picit. A hangulat oké, megvan, elég nyirkos lett, a tónus is húsos, szép, de nem tudom, hogy a legjobb pillanatban exponáltál-e, persze nehéz, hogy a gyalogos ne menjen túl el, a kocsi is jó helyen legyen... (hegyi)

Demeter napra

Nézem képeidet, hallgatok egy mesét.
Gömbrózsád színező illata erre száll,
friss tükrében a nap részegen alszik el.
Csendben hullik alá az árny.

Hallgatlak Demeter. Mondd el a titkokat!
Sok jó gyümölcs adja-e szép felét?
Csendéletbe hogyan rejtez a pillanat?
Holdfényben hogyan éled az?

Mondd el, mint töri meg röntgen a kézfejet,
szirmot föld fele hogy vonz szerető idő,
gyűrötten ledobott úti kabátba kit
rejt el mély zsebe és miért?

Kik lakják az idő nagy titanikjait?
Barmot lógva miért hagy meg a képzelet?
Mért bomlik gyönyörű vére az űrben el,
mint fűző levetett cipőn?

Arról még Demeter, tollpihe csendesen,
mért ég fény a kitárt emberek arcain?
Honnan száll a derű, és hova köt meg ott,
hogy éghessen a tűz belül?

Utóvers:

   Látod,
   lángszínű nyarat érlel pipacs éneked
   mi termő búzamező széliben újra nő
   csak mondd még! mondd! legyen erő!
   és fény és fény és fény elég!

Demeter napra