A képről süt az ünnepi hangulat, hiszen nem minden nap találsz és látsz meg ilyen tükröződő helyzeteket, ilyen holdállást, ráadásul ezeket együtt csak egészen rendkívüli alkalmakkor. Ünnepek alkalmával az ember másképp lát, másképp érez, mint az átlagos hétköznapokon, a hangulata is különleges. Ez a kép nagyon jól visszaadja ezt az ünnepi érzékelést: lámpabúrában a csillag, csillagban a fenyőág, fenyőág között a hold. Ha nem tévedek, éppen a teliholdat láthatjuk a képen, mégpedig a szuperholdat. Külön jól esik a szememnek, hogy rajta van az élesség, tehát ő a főszereplő, minden őt ünnepli, érte még a körben is csillag keletkezik, a fenyő is őt köszönti, a fotosop is pihen, hisz adott az élő, hús-vér szendvics. Én szeretem ezt a képet, ezért (is) három csillagot adományozok. (Bartos Ágnes)
értékelés:

Zuglói pályaudvar, instagram leletek.

Négy képből álló sorozatot látunk egy utazással kapcsolatos helyzetről. Valaki elmegy, valaki megérkezik, vagy mi magunk utazunk majd és a járműre várunk épp. A képek számomra a várakozás üres perceinek kitöltéséről szóló lenyomatok, amikor még nem kell élénken figyelni, mert tudjuk, hogy az esemény bekövetkezésééig sok időnk van hátra. Kicsit magányos, az unalom ellen játékot kereső hangulatot érzek. Mintha pontosan ez a folyamat játszódna le a fényképészünkben, mert a képek a sorozat vége felé egyre jobbak, tisztábbak lesznek, fotósunk belejött a játékba. Az utolsó kép már nekem is tetszik. Első tervem az volt, hogy ezt az egyet emelem ki a sorozatból, és a többi eldobását kérem, de most meggondoltam magam, mert a négy képből áll össze ennek a bóklászó, unatkozó, játékot kereső és találó embernek a váza, amilyenek többnyire mindannyian vagyunk várakozás közben. Csillagot nem tudok adni, mert maguk a képek szerintem nem jók, a bóklászó ember képe jó, aki ezeket a nem jó képeket csinálta. Érthető ez? (Borsay Márti)

Vedres Ági a Garázsmenet adása közben.

Egy régi felvétel, még 2010-ből, amin Jóska táncolni tanítja Ányezét és Ajronment.

Először két kommentre szeretnék reagálni. Az egyik szerint ez tiszta szocreál. Nem fér bele az elemzésbe a szocialista realizmus ismertetése, bárki utánanézhet, de ennek a sorozatnak semmi köze hozzá! A másik a technika lesajnálása. Ez, a szinte kémkamera használat, nagyon is autentikus, formailag és tartalmilag egyaránt. Az eszköz által hozott stílus alapvető alkotóeleme a sorozatnak. Az más kérdés, hogy egy kiállítóterem falán, hogyan élnének meg, de szerintem az is megoldható.
   Mielőtt elvesznék a részletekben, fontosnak tartom leírni, hogy bár sok kórházsorozatot láttam, ezek a képek a legmagasabb szintet hozzák, tartalmilag, érzelmileg és vizuálisan is. És azt is tudom miért (már azon kívül, hogy Zsolt jó fotós). Ha bármilyen jó fotós kórházi képeket készít, néhány órát tölt a helyszínen és amit tehetsége enged ezalatt érvényesülni, azt produkálja. Zsolt, ezzel szemben bentlakó volt, lehetősége és ideje megengedte, hogy felfedezze a legjobb fényeket és a legjobb látószögeket. Az érzelmi érintettségét pedig nem kell magyarázni. Mindezen szerencsés körülmények együttállása eredményezett egy igen erőteljes és jelentős munkát.
   Itt, a Látszótéren, csak vertikális elrendezésben és csak egyenként nézhetjük a képeket. Ez a megszorítás, nem teszi lehetővé a sorozat megfelelő szerkesztését és élvezetét sem. Ezért leszedtem őket az oldalról és egy nagyméretű képernyőn, háromszor négyes elrendezésbe tettem őket. Ez a formátum elfogadott bemutatása egy ilyen sorozatnak, ha falra kerül. A jelenlegi sorrend problémái, ebben a formában azonnal kiugranak. Az 1. 2. , 10. 11. képek egymásmellettisége határozottan zavaró. Az is kiderül, hogy a 8. kép, nem illeszkedik a sorozatba és egyébként is ismétlődő motívum.
   A képek szerkezetében kétféle rendező elvet látok. Egyrészt a meghatározó motívumok átlós, vagy kifejezőbb szóval, ferde elhelyezését, másrészt, a képhatárral párhuzamos rendezést. A vizuális üzenetet számomra a ferdén szerkesztett képek hordozzák, míg érzelmi kiegészítést a párhuzamosra rendezett képekben látok, és az emberi jelenlétben. Mennyit látunk emberekből? Kétszer lábat, kétszer hátat és egyszer kezet. Nekem a kéz egy hajszállal személyesebb, mint a többi kép, ezért talán kissé kilóg. De nem nagyon és egy későbbi, már érzelmileg eltávolodottab szerkesztésben megtalálható a helye. A 11. kép szerkezetét is kissé kérdésesnek érzem. Az 1. 2. képek nekem ugyanazt mondják, csak az 1. erőteljesebben, mint ahogy a ferde képek számomra a legizgalmasabbak. A 4. 5. egészen magas fokon szerkesztett, vizuálisan és érzelmileg is sokoldalú, egyszerre fejezi ki az elcsúszás és az összefogott kompozíció által a bizonytalanságot, de a megoldás reményét is. De, nem kevésbé izgalmas a 6. 7. elbújós szerkesztése sem. A 3. kép gyengén napfényes függönye sokrétűen, de nem bőbeszédűen fejezi ki, az ember szépítő kedvét, mellyel még ide is szeretne egy kis otthonosságot becsempészni. A 12. kép pedig méltó összefoglalása a sorozatnak. A szimmetrikus kompozíció, az ágyak összetartó párhuzamosai rendkívüli hangsúlyt adnak az ablaknak. És ez az ablak mely a fénybe vezet, egyszerre jelenti az élet és az élet utáni fényt.
   Ha figyelmesen nézzük végig ezt a sorozatot, nem tudjuk nem föltenni magunknak az élet végső kérdéseit. És ez a legtöbb, amit egy képkészítő elérhet. Három igen fényes csillag! (Bojtár Tamás)
értékelés: