Tibor, értem, hogy a fény most a gázláng, de nem kapom meg azt az élményt, amit fáradt reggeleken élek meg, vagy élhettem meg albérletben akkor, amikor csak a kis gázrezsó volt, amin esetleg megpirítottuk a zsemlénket, és azt ettük, mert még egy kenyérpirítóra sem futotta. Ha ezt az élményt át tudod adni, akkor ennek van értelme. Így önmagában ez nekem nem egyértelmű fogalmazás. (hegyi)

Ezt a képet átteszem a tárgyfotóba, azt is megmondom, hogy miért. (Egyébként határán billeg a reklámnak.) A csendélet lecke másról szól, az valami olyan pillanatot akar megragadni, ami túlmutat önmagán. Megtalálni az egyediben az általánost, azt, ami továbbvihető és átadható a nézőnek. Ezt ebben most nem érzem. Esztétikailag ezek a tárgyak más kategóriát képviselnek, mint ami egy csendéletben jól megrajzolható. Elfogadom a kockás abroszt, megnehezítetted vele a dolgodat, de nincs vele baj. A flakonok viszont önmagukban eldöntendőnek kell legyen, hogy felismerhetőek legyenek, mert akkor legyen a szöveg rajta, de elmegyünk a reklámfotó felé, vagy pedig, mint itt a bal oldalon, tulajdonképpen csak a flakonságát mutatjuk, de nem azt, hogy most ez milyen típus. Figyelni kell arra, hogy a szöveg abszolút szétveri az egészet, tehát nem a szövegre utazunk. Akkor utazunk a szövegre, ha reklámfotót csinálunk a Gilette–nek, az egy másik kérdés lenne, de akkor meg mit keres ott a másik termék? Akkor csak Gilette legyen rajta. Ami viszont a fő baj, és ezt nem is értem igazán, hogy levágtad az egyik szereplőt, de mi ennek az oka? A fényfestéssel sem nagyon tudom, hogy mit akarunk csinálni azon kívül, hogy bekapcsoltunk egy lámpát. A fényfestés fontos, de szerintem még korai eszköz. Ahhoz, hogy a fényfestéssel elkezdjünk dolgozni, jó lenne eljutni legalább a 30-40. lecke köré, mert utána már evidens lesz, hogy mikor és hol alkalmazzuk. Itt most valamiért odakerült, de nem nagyon látom az indokát. Mit akar ez mutatni? A sebességet talán, a mozgást, hogy borotválkozunk? De hát mindehhez képest akkor nagyon nyugalmas az, ahogy ez a borotva nekidől annak a narancssárga flakonnak, tehát, az ellentmond ennek a dinamikának. Úgyhogy sajnos nem tudok mit csinálni a képpel. Azért nem, mert kompozícióban lötyög, miközben felcsúszott az egész, olyan, mintha az állványom elmozdult volna a gép, és a keresőmezőből kicsúszott volna a téma. Nem nagyon látom át, hogy mire akart kimenni most a fuvar. (hegyi)

Kedves Tibor, én ezt átteszem a szorgalmiba, túl sokat erről nem tudok mondani, és elég súlyos esztétikai problémáim vannak a képpel. Ha a slaggal dolgozunk, akkor azt tessék valahogy oda kikanyarintani, hogy legyen is értelme, ne csak úgy ottfelejtve legyen. Ételfotónál pedig odafigyelünk a tálalásra, még akkor is, ha ez egy kerti tálalás. A tányér szélét letakarítjuk, mert így az a kérdés, hogy van-e nekem gusztusom ebből enni, vagy akarok-e kérni ebből egy falatot, hogy jajj, hadd egyek belőle? Ez most bennem nem merül fel. Ott a helyszínen, valószínű, hogy ez egy teljesen más élmény, hiszen valaki ezt szeretettel kitálalta, és illata van, gőzölög, és a jól végzett munka közben egy őrületesen nagy élmény lehet, de ez nem jön át a képen. Az egész egy rendezetlen ügy kompozícióban is, tehát nem eléggé végiggondolt. (hegyi)

Kedves Tibor, ezt a képet átteszem a szorgalmiba, a barátság témaköre nem erről szól. Azt kérném, hogy olvasd el újból a lecke témafelvetését, mert itt elsősorban a te személyes élményed feldolgozását keressük, nem pedig azt, hogy milyen áttételeket tudunk az állatvilágban találni. Nekem erős kétségeim vannak arra nézvést, hogy az állatvilágban egyáltalán létezik-e ilyen kategória. Az egy más kérdés, hogy mi mit látunk bele. De azt kell mondjam, hogy ez mindig vékony jég, hogy elkezdünk beleképzelni, és emberi tulajdonságokat ruházunk rá a körülöttünk lévő világra. Ezen kívül elég zavaros is a kép, azt is tegyük hozzá, hogy a dátumozónak a rajta maradt 2012-es része is lebukik, szóval azt gondolom, hogy a minőségre egy kicsit nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. (hegyi)

Ez egy technikai gyakorlat arra nézvést, hogy hogyan lehet ilyen elmosott, elhúzott fénycsíkokat létrehozni. Nem biztos, hogy az utómunkával 100%-ig egyetértek, mert figyelemmel kellene lenni arra is, hogy ott van egy Budai-vár, ami azért megérdemelné azt, hogy ennél dinamikusabban kerüljön bemutatásra, tehát a kontraszttal kellene csinálni valamit. Ezt az egészet most elviszi a mozgás. Ha viszont erre figyelek, és a mozgással foglalkozom, akkor meg önmagában, ebben a képkimetszésben ez a helyzet így nem egyértelműen arról szól, hogy most két villamos találkozott, és az egyik már elrobogott. Ez inkább egy fotósoknak szóló kép, mert ha megmutatod valaki olyannak, aki soha nem foglalkozott a fotográfiával, akkor valószínű, hogy fel fogja neked tenni azt a kérdést, hogy ez mi, és miért van ott rajta csík, és nem nagyon fogja érteni, hogy miért fontos ez a kép, amin van egy negyed villamos. A leckemegoldás oké, mert a mozgást érzékelteted, de megint azt mondom, amit sokadszor, hogy esztétika. Valamilyen belső kohéziót létre kell hozni képhatáron belül, el kell tudni jutni valahonnan valahová. Önmagában az, hogy elhúzott vonalak vannak a képen, nem elég. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ez egy olyan kép, ami így, ebben a formában valószínű, hogy a kép készítőjének, és az azon szereplőknek is nagyon fontos érzelmileg, ugyanakkor, mint fotográfia, nem éri el azt a szintet, ami azon kívül, hogy a családi albumba kerül, egyéb elvárásoknak is megfelelne. Egyrészt, mert elég rendesen belevágtunk az egyik főszereplő fejébe, nagyon szűkre van ez az egész véve, másrészt pedig elég problémásnak érzem azt, hogy nem egy szerkesztett, nem egy végiggondolt, nem egy előre lejátszott történetet mutatunk, hanem esetleges ez az egész pillanat. Én elhiszem, hogy a nagyi felkapta ezt a kiskutyát, épp megszeretgette, és ez egy kedves pillanat volt, amit meg kellett ott örökíteni. De ha valamit az örökkévalóságnak akarunk közölni, akkor érdemes lenne odafigyelni arra, hogy milyen háttér előtt dolgozunk, hogy milyen pózban örökítjük meg a szereplőket, hogy nem vágjuk le a másiknak a fejét, és ha már ezt a pózt akarjuk mutatni, akkor az az ölelő kar szerepeljen már valamilyen módon azon a képen. Az, hogy önmagában körbevágjuk a kutya fejét, nem lesz elegendő. Visszaadtam ismétlésre. (hegyi)

Az a helyzet, hogy ez egy jó ritmusban elkapott kép, ez egy jó pillanat, és dinamikus is, csak nagyon körbevágtad az egészet, aminek lehet oka az, hogy reklámok voltak a képen, vagy hogy olyan szereplők voltak a képen, akik nem ezt a dinamikát hordozták, én nem tudom megmondani, csak a végeredményt látom. A végeredmény szempontjából a szoknya beleütközik a képhatárba, felfelé is több tér, több levegő kellene, ettől az egész olyan furcsa nekem, hogy ennyire szűk. De ha már vágni kell, akkor ki lehet választani egy szereplőpárost, és itt most adja magát, hogy ki az, az, akit eleve középre komponáltál, és ha fent és lent egy kicsit nagyobb teret adsz neki, akkor oldalirányban a hangszórót, a hegedűst a reklámmal nyugodtan le lehet vágni, mert ez a két szereplő el fogja neked mondani azt, amit akarsz. A többi ennek már csak kiegészítője. Nem ad hozzá többet attól, hogy ők is teljes terjedelmükkel vannak benne. Ha pedig az egész formációt akarod ábrázolni, mert fontos az, hogy ez egy formációs tánc, és jelentése van annak, hogy melyik pár milyen pózban van éppen, akkor van értelme, de akkor hagyj nagyobb teret. Én most ebből a képből azt mondom, hogy ha van belőle fent és lent egy kicsi, de legalább egy fél centit tényleg hozzá tudnék képzelni, főképp fent, akkor ott hozzáadva, kétoldalt pedig vágva, ez egy jó ritmus lehetne. Az biztos, hogy a hegedűst levágnám, meg a másik oldalról a hangszórót is, mert ők statikusak, elvesznek ebből a ritmusból. (hegyi)
értékelés: