11. Mozgás

Madárröpte

Madárröpte tengelic módra.

Köszönöm szépen ezt a képet és köszönöm azt, hogy Eszter az ő történetében kiegészíti azt a madár les képet, amire én mondtam, hogy én ott várnék azért valamit, ami utal arra, hogy itt tényleg van egy madáretetés. Hát végre itt van és látjuk. És egy jó pillanat, ahogy ez a kis repülőgép leszáll a leszállópályára. Valószínűleg KLM gép lehet, mert abban van azt hiszem sárga. Félretéve a viccet, nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon fontos az üzenete. Ez kompozícióban is rendben van, képszerkesztésben is rendben van. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ostor

Nagyon szeretem ezt a képet. Itt megint tudnék mondani olyan apróságokat, ami nekem mondjuk szemet szúr ennél a megoldásnál. Hogy lehet itt maximalistának lenni és azt mondani, hogy miért nem fordul felénk ez az ostort csattogtató ember, miért nem mutatja meg jobban magát? Így most nem tudom, hogy fiú vagy lány, idős vagy fiatal, nem tudom, hogy kivel van dolgom. De mégis azt mondom, hogy igazolja ezt az egész helyzetet az, hogy ez a krampusz vagy nem tudom, ezzel a kis fütyis bojttal, vagy minek nevezhetem ezt a figurát, aki a képnek a bal szélén, mint egy ilyen strázsa figyeli ezt a történetet, ő maga igazolja ezt, mert hát ő is nagyon szemérmesen elfordul tőlünk. És ettől a megfigyelő helyzetébe kerülünk, annak a megfigyelőnek a helyzetébe, aki egy ilyen előadásnál, produkciónál, vigasságnál jelen van és próbálja azt az optimális helyet megtalálni, hogy ne maradjon le valamilyen eseményről. Annak is külön örülök, hogy az Ágnesnek sikerült egy olyan pillanatot lefényképeznie, amikor a teljes hosszában látszik ez az ostor és a végén lévő bojt és minden. Úgyhogy ez is, nyilvánvaló, hogy ebben azért a szerencse is benne van, mert itt egy nagyon gyors mozgásról van szó. És hát ami ennek az egész történetnek nekem a sava-borsa, az maga a hóesés. És az, hogy ettől a hóeséstől és ezektől a kis hópihéktől, amiket itt látunk ez az egész történet valahogy egy ilyen kortalan helyzetté válik. Talán a sárga kuka az egyetlen, ami lebuktatja ezt az egész helyzetet, merthogy nem lehet megmondani, hogy ez most készült, vagy húsz évvel ezelőtt, vagy negyvennel. Készülhetett volna bármikor. Nagyon, nagyon köszönöm és nagyon szeretem. És mondom, nekem ezeket a kis problémákat, amiket itt most tudok mondani, tehát hogy a hónalját mutatja maga a figura, aki ezt a mozgást létrehozza és nem az arcát látjuk, ez ilyen szempontból, mondom, felülíródik a kép egyéb történeti jellege miatt. Én megadom erre a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

Négy perces expó

Egy ívhegesztő védőüvegét becsiszoltam egy szűrőkeretbe, és fölcsavartam az obira. Egy buszkirándulás alkalmával készült a kép, Ausztriában az autópályán. A fényképezőgépem szorosan neki nyomtam a szélvédőnek, igy csak a busz ringatózása mozgatta a gépet. A képen látható busz, velünk szinte azonos sebességgel haladt. Az üveg "színezése" miatt a fotószerkesztővel korrigálnom kellett a színhőmérsékletet, szerencsére raw-ban fotóztam.Az expozíciós időre már nem emléxem, de a blendétől függöen kb. 4-6 perc volt.:)

Azért tetszik igazándiból ez a kép, mert a Feri megint egy új területre invitál minket és ez a terület, ez nagyon is izgalmas lehetőségeket hordoz. És ez a hosszú expozíció. Régen, amikor a századfordulón, nem most, hanem az előző századfordulóján készítettek felvételeket, akkor ott nem is volt mód mást tenni, mint hosszú expozíciós képeket készíteni, mert hogy a nyersanyagok, azok nem voltak érzékenyek eléggé. Ezért például a portréknál úgynevezett nyaktámaszt alkalmaztak. Ez olyan volt mint egy ruhafogas, csak volt rajta egy ilyen bilincsszerű valami, amibe az ember be tudta támasztani a nyakát, aztán ezt az inggel eltakarták. Tehát tulajdonképpen látni ez nem látszott a képen, hogy megvan így támasztva. Ez azért kellett, hogy ne mozogjon az alany, mondjuk egy perces expozíciónál. Ebből sok minden adódott, legfőképp az, hogy ezek a nagyon éles, nagyon határozott vonalak ezeken a felvételeken nem voltak jelen. Tehát ez nem csak abból adódott, hogy mennyire rajzos egy objektív, hanem abból, hogy hosszú volt az expozíciós idő. Úgyhogy én azt mondom, hogy ennél a helyzetnél ez egy nagyon jó kiindulási alap és ezt érdemes úgymond figyelembe venni, mint történelmi előzményt. Mert esetleg felkeltheti az érdeklődéseteket, hogy elkezdjetek ebben gondolkozni, ebben dolgozni. Amivel nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértek, és most itt őszintén kérdezem a Ferit, hogy mi a technikai megoldás, hogy itt most magából az ívhegesztő védőüvegből, amit itt a leiratban kapunk, adódik az, hogy vignyettálás van, vagy megint egy elektronikus játékot látunk? Ezt nem tudom eldönteni. Kicsit tartok tőle, hogy ez egy elektronikus, utólagos beavatkozás. Ha ez így van, én ezt ennél a képnél abszolút nem tudom elfogadni, ennél a képnél ez nagyon ellene dolgozik ennek a történetnek. Azt is megmondom miért. Mert, hogyha egy ilyen régies technikát használunk, azaz archaizálunk, hosszú expozícióval dolgozunk, ráadásul itt a leiratból olvashatjuk, hogy mindenféle technikai őrületeket is elkövetünk annak érdekében, hogy ez a kép megvalósítható legyen, akkor én azt mondom, hogy bizony-bizony nem szabad ezt az archaizálást mechanikusan még ráerősíteni egy ilyen technikai őrülettel. Nem tudom, hogy mennyire vagyok érthető – hogyha valamilyen régi technikát alkalmazok, akkor abban a régi technikában már benne foglaltatik az a fajta eszköz, az a fajta helyzet, amire azt mondom, hogy létrejön a csoda. Hogyha én ezzel még egy kört teszek és még azt mondom, hogy de még ráerősítek azzal is, hogy olyan legyen minthogyha ez az objektív vignyettálna, akkor ez az „olyan legyen mintha” ez annak az erejét és annak a helyzetnek a „valódiságát” csökkenti amit létrehoztam. Szóval én azt mondom, hogy lényegesen kevesebb valós, elfogadható helyzet van, amikor ez a vignyettálás hozzáad a képhez, mintsem ahányszor én ezt látom alkalmazni.
Amit a képen látunk, erről nekem egyébként egy Kraftwerk lemezborító jut az eszembe, az Autobahn-nak a lemezborítója, én azt nagyon szerettem azt a lemezborítót, igaz, hogy az egy grafikai megoldás, de nagyon aranyos volt. Volt rajta azt hiszem egy Volkswagen bogár, meg volt rajta talán egy Mercedes is meg valami autópálya és még talán híd is, nem tudom, tehát az összes manifesztuma annak az élménynek, ami az autópályán való száguldás, az megvolt. És ez a kép nekem azért tetszik alapvetően, mert hordozza a sebességélményt. Hordozza azt a fajta helyzetet, aminél azt mondom, hogy egyéb esetben ezt filmen szoktuk látni, amikor egy ilyen gyorsított felvételnél haladunk. Nem tudom, hogy a régebbi, tehát az idősebb korosztály emlékezhet rá, hogy a Panorámának volt egy ilyen felvezető képsora, ahol azt hiszem, hogy a fickónak a fülén mentünk be és aztán a száján jöttünk ki, vagy fordítva és közben ilyen nagysebességű alagútszerű valamin is mentünk, ha jól emlékszem. Nahát erre a gyorsított folyamatra gondolok, hogy ez filmen könnyen elérhető, fotóban viszonylag nehéz. Tehát maga a helyzet megválasztása, az ebből a szempontból jó. Én azt mondom, hogy ott van egy picit a továbblépés lehetősége, hogy kicsit rövidebb expozíciós idővel értelmezhetőek maradnának a mellettünk elhaladó gyorsabb autók, és nem lenne olyan üres a kép, mozgalmasabb lenne a történet. Nagyon festőivé vált ez a kép ezektől az elmozdulásoktól. Szeretem ezt a megoldást és kicsit olyan, mint hogyha egy ilyen fotorealista festmény lenne. Még egy olyan, amivel talán érdemes lenne kezdeni valamit, hogyha azért meghagyunk az előtérben valamit élesnek. Tudom, hogy ez nehéz ügy, mert hogy neki kellett nyomni az üvegnek ezt az objektívet, hogy ne mozogjon be. Tehát ehhez tényleg már preparált helyzet kell, hogy mondjuk a saját autómban úgy rögzítem föl a kamerát állványra, hogy az erősen hozzá legyen csavarozva valahogy a kasznihoz és akkor nem kell az üveghez nyomni az objektívet és akkor tulajdonképpen létrehozható ez a fajta helyzet, hogy az előtér jobban érvényesüljön, tehát maga a valóság. Mert hogy most ez nagyon álomszerű, csak a valósághoz nem köt hozzá semmi. Hát itt most elindult az agyam még abban is, hogy hogy nézne ez ki, ha mondjuk egy autó belsőből, belső térből lenne fotografálva ugyanígy, hasonlóképpen, mint most. És ugye nagy mélységélességet választva, hát, mondjuk egy esős időben, ahogy lecsorognak az esőcseppek… tehát sok minden elképzelhető, ez megint egy ötlet volt. Aztán lehet, hogy nem lenne olyan látványos, mint ahogy ezt most én a fejemben gondolom, de mindenféleképp érdemes lenne ezzel tovább kísérletezni. Tehát én azt tudom mondani a Ferinek, hogy főleg, hogyha egy ilyen ívhegesztő védőüveget is föláldozott, akkor igazándiból érdemes ezt használni. Az ívhegesztő üveg azért kellett, hogy hosszút tudjon exponálni Feri, mert azon alig látni át - talán egy kevésbé sötét üveg mondjuk 1 perces expozíciót adna - ezzel is érdemes lenne kísérletezni. Nekem megvan a három csillag, és azt mondom, hogy hajrá Feri, dolgozz tovább. Csak ezt a vignyettálásos játékot, ezt nem kéne. Ezt én nagyon nem szeretem és itt nincs helyén. (hegyi)
értékelés:

Reggeli kocogás

Szeretem ezt a képet. Olyan, mintha egy régi történelmi filmből lenne egy kocka kimerevítve. Mondjuk egy Jancsó filmből, hogy elszabadultak a lovak és kivették a szabadságukat, vagy a reggeli szünetüket és futnak egyet, amíg a következő beállítás megtörténik, tehát ez nagyon tetszik. Abban nem vagyok 100%-ig biztos, hogy ennyire szűkre kellett vágni alul-felül, de mondjuk én azok közé tartozom, akik ezt a 16:9 képarányú filmforgatást sem biztos, hogy el tudják fogadni. Én a 4:3 rendszerhez vagyok szokva képarányban, elég maradi vagyok. Itt most ezt nem annyira tartom indokolnak. Értem én a koncentráltságát, de ez akkor is megmaradt volna, hogyha alul-felül egy kicsit többet hagyunk, mert ennek a futásnak a tere az, amit levágtál. Futnak, futnak, igen, csak ha ennyire levágtam, akkor hova futnak, meg honnan futnak? Mint mozgás lecke jó, de ettől a vágástól azért pont a mozgás dinamikája az, ami megváltozik vagy ami nagyon szűk határok közé lesz szorítva. Úgyhogy én azt mondom, hogy szeretem ezt a képet, de ez most egy csillag Csaba, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Fel-fel-fel!

Ha úgy próbálok indulni mint néző, hogy mit látok, hát látok egy madarat fölszállni, hát ez nem egy akkora dobás, ettől még nem fog letekeredni a fejem. De, az viszont kifejezetten tetszik és nagyon jó, hogy a Gime elkezdett azzal foglalkozni, hogy mi az ami mozog és mi az, ami áll. És itt például az, hogy ő elkezdte követni a kamerájával ezt a madarat és ettől a madár tulajdonképpen áll és a tér kezd elmozdulni körülötte, ez egy nagyon fontos megfigyelés. Ezek stílusgyakorlatok, ezek tanulmányok, megfigyelések, de ezek nagyon fontosak. Amiért ez mégsem lesz háromcsillagos történet az az, hogy igen, de még ezt tovább kell tudni vinni, hogy mikor exponálok. Ugye nyilvánvaló, hogy ebben, ezek az elektronikus gépek sok mindenbe beleszólnak, hogy nem biztos, hogy pont akkor exponálnak, amikor mi akarunk. Ezt ki kell tapasztalni, mert hogyha egy tizedmásodperccel, vagy egy századmásodperccel később exponál a Gime, akkor ez a madár éppen fölfelé emeli a szárnyát majd, és hogyha fölfelé emeli a szárnyát, akkor kevésbé zavar be, tehát akkor a lábai, amik most ott nagyon szépen kezdenek kirajzolódni, ott ez esetleg még jobban látható. Vagy hogyha egy picit, egy leheletnyit tényleg hosszabb az expozíció, akkor lehet, hogy a fönti mozgásrész is belekerül ebbe a képbe. Ez az egyik részlet, a másik pedig az, hogyha egy kicsit később exponál, akkor azzal azt is eléri, hogy nincs ennyire összenőve ezzel a – hát én nem tudom, hogy ez egy sín akar lenni, vagy micsoda ez a vízszintes vonal -, de hogy ezzel nem gabalyodik ennyire össze ez a madár. Hogyha az volt a cél, hogy azt érezzük mint hogyha innen szállna föl, hát azt mondom, hogy azt is lehet, de most igazándiból nem erre utal ez a mozdulatsor. Az elhelyezés türelemjáték. Lehet, hogy 73 madárnak ahhoz elszállni, mire egyszer egy ilyet sikerül az embernek lelőni, de érdemes ezzel foglalkozni. Pontosan annak a begyakorlására, hogy akár egy hosszú exponálásnál hogy követünk le egy modellt, vagy hogy mikor exponálunk. Ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

A vonat elment

Két képből álló mozgássort és hangulatot látunk. Igazándiból a Feri a megmondhatója, hogy biztos volt itt vonat is, meg értem én, hogy elment, de ha már két képet használunk, akkor lehet, hogy az elmenést egy picit jobban lehetett volna ábrázolni. Én most nem vagyok biztos abban, hogy 100%-ig világos számomra, hogy mi akar lenni a kép üzenete. Látok egy padot és a pad előtt látok elmozdulni embereket. A mozgás leckét tökéletesen teljesíti ez a kép. Annak azért még jobban örültem volna, ha nem csak az alsó, hanem esetleg a felső képnél is a kamera nem mozdul be, mert ott egy picit minden mozog vagy ha bemozdítjuk a kamerát, akkor valamilyen céllal tegyük azt. Igazándiból nem nagyon értem. A fölső képnél látok 1 db lábat meg valami elmozduló fényformát, az alsó képnél szintén 1 db lábat látok meg egy felet meg látok két testformát, csak nem igazán értem, hogy most ezt így hogy. Oké, hogy elment a vonat, de erre a padra soha nem ül le senki? Mert ha igen, akkor annak is van egy funkciója. Úgyhogy én azt gondolom, miközben magát az ötletet kedvelem és a mozgás leckét is teljesíti, de ez most nem olyan nagyon Mácsais. Ennél Te szoktál tudni kevésbé bizonytalanul fogalmazni. Olyan most nekem ez az egész, minthogyha valaki ezt a padot megfogta volna és odatette volna, az emberek meg kerülgetik, mert nem biztosak benne, hogy nem fog felborulni, miközben valószínűleg egy funkcionális pad és nem egy díszletkellék és centrális helyet foglal el. Ha van értelme annak, hogy erre a padra miért nem ülnek le, akkor ez most ebből a képből nem derül ki. Úgyhogy ne haragudj Feri, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Mozgás

Attól kerül a kép helyre, és attól tud erős lenni, hogy a kép jobb oldalán talán egy női kéz nagyon jól és pontosan látszik. Ha minden elmosódott lenne, úgy a háttér életlen, úgy az elsuhanó talán ruhadarab és esetleg a kéz, amely lendíthette ezt, minden elmosódott lenne, akkor igazából megmaradna egy gesztus szintjén. De attól, hogy a női kéz jól érzékelhetően élességben is jelen van, szürreálissá, meglepővé, sokkolóvá válik, mivel a kéz világos színei kiemelik a zöld háttérből a női test formáit és hasonló a ritmusa is, mint ahogy a kép bal oldalán ki suhan ez a meghatározhatatlan textília. Én ezt egy nagyon érdekes és nagyon izgalmas munkának tartom, merthogy folyamatosan fölzaklat bennünket nézőként, hiszen középen, ahol bárminek kéne lenni, talán egy labdának vagy bármilyen eseménynek, mert minden valahova a kép középtengelyébe és magasságban a kétharmad felé mutat, ott ezt a furcsa életlenben tartott bokorszerű tömeget látjuk, és ezáltal az ember fókuszál folyamatosan a képen, keres, mozgásban tartja a figyelmét. Tehát valójában a kép egész tematikája hozza létre a néző számára a mozgás illúzióját. Ezt egy jó munkának tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Andrásnak volt több megfigyelése, nyilván környezetből is adódik, lehet, hogy körülötte valahol a vasút, a vasúthálózat jelen van. Nagyon jó körbejárások zajlottak a vasút mitológiával és ez a mostani kis film is ezzel a témakörrel foglalkozik. És meglepő beállítása van a második résznek, azt hiszem három részből áll a kisfilm. Az első részben várakozunk, arra gondolna az ember, hogy arról a hídról mindjárt valaki leugrik, nem ez történik, hanem egyszer csak hirtelen vágással a sínek közé el van helyezve a kamera és ide-oda, talán ugyanaz a vonat, vagy ugyanazok a ritmusok többször is vissza vannak váltva szinte sokkolóan. És aztán befejeződik a film. Valahogy olyan érzésen van, minthogyha nagyon fontos mondatok kezdődnének el, mert azt lehet érezni, hogy érdekli ez a világ az Andrást, mondjuk például egy olyan mondat, hogy "édesanyának nagyon finom lekvárjai vannak a spájzban és én amikor fölléptem a lépcsőre és onnan bementem a spájzba…" - nem fejeződnek be a mondatok. Nincs lezárva. Nincs igazából elvarrva a történeteknek a vége. Ennek a kisfilmnek is annyi a baja, hogy nagyon jó ötleteket lehet látni és igazából most a film vége az, hogy http://Gime.hu. Ami hát enyhén szólva nem egy filmnek a befejezése, hanem esetleg csak egy keretezés, önreklám, hogy hol lehet letölteni ezeket az anyagokat. De nincs meg egy mondat indításából, működtetéséből a lezárás. És ennyi a bajom ezzel a munkával is, hogy nagyon jó, nagyon szeretném nézni ezt tovább és akkor egyszer csak így vége van, nem értem, hogy és akkor ezt most mért néztük? Ez most akkor mi? Tehát én azt szeretném, hogyha ha megtennéd, hogy foglalkoznál ezzel és segítenél és mennénk tovább ezen az elkezdett vonalrajzon, ami aztán, minthogyha csöngettek volna, kiszalad közben a rajzoló és otthagyja a konyhában az egészet és aki legközelebb jön az már így találja meg, de nem tudja, hogy mi lett volna annak a kacskaringónak a vége. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

összetartó párhuzamosok

Kandinszkij, akit talán az Estiklopédiában megtalálhattok, olvashattok róla, nagyon izgalmas képzőművész volt, picit ezt a világot idézi ez a fajta absztraktba hajló ritmikai játék. És ezt én egy jó kísérletnek tartom. Az egyáltalán nem baj, amikor András kísérletezik és az még jobb, amikor az András koncentráltan kísérletezik. Márpedig a 8-as lecke mozgás, ami őt nagyon is izgatja, abban ezt egy jó ujjgyakorlatnak tartom. És nem kell ezt szégyellni, hogy az Estiskolán néha stúdiumokat is készítünk. Tehát én úgy gondolom, hogy erre a képre megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

gurul a vas

Alapvetően a környezet és a mozgó szerkezetek párjátékáról van itt szó itt ezen a képen és a mozgás házi feladatban nagyon sokszor láttuk már ezt a megközelítést. Mondhatjuk úgy, hogy a 8-as mozgás házi feladat valószínűleg egy nagyon nehéz házi feladat. Remélem, hogy a későbbiekben, ugyanúgy, ahogy az önportréknál megtörténnek az ismétlések, majd minden alkotó nekikezd újra ezeknek az újraértelmezéséhez. Mert az első lépcsőfok, amely a világgal kapcsolatban történő megfigyelések, ahol kimondható az, hogy az élet egyik alapvető titka, hogy minden folyamatosan mozgásban van. Minden folyamatosan hullámzik, a völgyek után jönnek a hegyek. Minden folyamatosan vibrál. Ezt az alapképletet próbálja megközelíteni a fényképész. Ugyanakkor ez egy A-B verzió, ahol elhelyezhető maga a fotóapparát. Komponálható egyrészt az A szegmens felől a képrendszer a tilefon csavarokkal, a vasúti sínekkel, a háttérben lévő növényekkel. Másrészről pedig nyilván egy nagyon nehéz helyzet, mert egy tovahaladó szerelvény felületeit látjuk itt, amely megint csak, mint egy ilyen festői eszköz átsuhan, átsiklik és egy elmosódott formaként jelentkezik. Ha magukat a konkrétumokat és a fotózás alap nehézségeit leszámítjuk, akkor tulajdonképpen a pontos és precíz éles fénnyel megvilágított formák és ez a festői barnás tónusvilág kettőséből áll a kép. És ha azt is félretesszük, hogy természetesen nagyon nehéz egy nagyon gyorsan mozgó ilyen párhuzamosan, a kamerával párhuzamosan haladó szerkezetet lefényképezni, ha mindezt nem vesszük alapul, akkor csak a kompozíció rendezetlenségét tudjuk ebben a képben kritizálni. Természetesen még egyszer mondom, hogy az tudható, hogy ehhez vagy egy olyan speciális fényképezőgép kell, amely nagyon jól tud exponálni, vagy hosszú időt kell eltölteni ugyanitt a sínek mellett és sok ilyen elmozduló felületet kell, mint egy ilyen kísérleti anyagot lefényképezni. Elsősorban természetfotósoknál lehet ilyesmit látni, hogy napokat töltenek el megfigyelőként és tulajdonképpen ez is egy természetfotó, és aztán egy egynapi termésből választják ki azt az egy darab képet, ahol ugyanez az elmosódott felület kompozíciós rendjében jó tud lenni. Itt a dekomponáltság, az úgy gondolom, hogy nem elsősorban tudatos, hanem az esemény bonyolultságából adódó. Tehát attól bukik, attól csúszik a kép foltrendszere, mert nagyon nehéz volt egy ilyen gyorsan haladó szerelvényt a kamerával párhuzamosan fényképezni. Ezekben a szituációkban esetlegesen az segítség lehet, hogyha valahogy egy picit a kamerát skurcba, vagy perspektivikusan próbáljuk elhelyezni, mert akkor több esély van rá, hogy az elmozgó felületet még azért alapvetően elkaphassuk. Tehát én azt gondolom, hogy itt ugyanazt erősíteném, amit az előző képeknél is ma elmondtam, hogy fontos tulajdonképpen lemodellezni az exponálási helyzeteket, végiggondolni fejbe és az alapján, mint egy valódi filmforgatásra is rákészülni, egyszerű kifejezéssel – gyártási tervet készíteni – amelyek alapján elméletben már kiderülhetnek a majdani problémák és akkor egy kompozíciós szerkezet nem fog elcsúszni. Én ezt egy disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

Útravaló

Tudod-e merre van a semerre?
Arra-e, esetleg emerre?
Balra-e, jobbra-e,
lent-e, arra már valaki ment-e?
Nem járt még soha ott senki, semerre soha nincs semmi.
Sehonnan sose jön Dani,
semmiről nincs mit mondani.
Az, aki nem indul sehova
nem juthat se ide, se oda
(Keszeli Ferenc: Útravaló)

Szeretem azt, hogy az alkotók sokat foglalkoznak mozgásban lévő fényképezéssel, ahol elmozognak és mozgó emberi alakokat, mozgó környezetet fotóznak. De ettől még ugyanúgy érvényes az, hogy pontosan a Szilvia eddig, tehát most az utolsó időkben beküldött képeire nagyon is jól megfigyelhető komponálási adottságok megvannak, tehát akkor elvárható ennél a képnél is, hogy ne egy szuper 8-as, vagy ne egy mozgófilmes, másodpercenként 24, vagy 25 kockát lepörgető film képvetítőgépének a képének egy kiragadott kockáját lássuk. Egy kicsit az az érzésem, hogy olyan ez, minthogyha egy klasszikus filmből egyetlenegy kiragadott képkockát figyelnénk itt meg, ahol a modell továbbszaladna, nagyon szép, ahogyan ez a hosszú haj szaladás közben fátyolszerűvé válik. Nagyon szépek a fátyolszerű hátterek, de talán egy picit kellett volna komponálni, ha itt esetleg készült több kép, akkor érdemes lenne mérlegelni, mert most semmi nem indokolja, hogy mért szalad ki a képből, a sötétebb felület mért a jobboldalon van. Folyamatosan az egész kép, bár a mozgásról szól, tényleg mozog el és jobbra dől. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

Előre?

Még akár azt is mondhatnánk, így, egy ilyen, talán üvegablakon, valamilyen gyors felületben való elmozgásnál, ezzel a szürkés, húzott felületekkel, hogy Kínában járunk, hát persze tudjuk, hogy nem. Egy jó ritmikai játékot látunk itt az Istvántól. Azt is lehet tudni, hogy az István sokat küzdött a házi feladatokkal, s házi feladatok vizualitásával. Sokszor voltak olyan gegek, ami nyilván egy védekezés is, ahol megpróbálta megcsavarni úgy a történeteket inkább filozófiai módon, ami hol sikerült, hol nem. Itt én úgy érzem, hogy jó szándékú és jó rendszerű mozgás házi feladat van, amit ő elkészített, és nem is akart ennél se többet, se kevesebbet. Azok a ferdék, egyenesek, amelyek így a mozgásból az elmozgó – talán autóból – adódnak, azok pedig jól viszik itt az, azt hiszem Székely kapu formát el a kép baloldala felé. Én úgy gondolom, hogy itt a két disznó megvan. Nekem igazából a címmel kapcsolatban inkább az lenne a kérdésem, mert ugye itt egy kérdőjel van, hogy Előre?, hogy én inkább azt, kérdezném, hogy Berecz Pista hol van ebben a képben? (szőke)
értékelés:

lendület
a gurítás pillanata

Egy leirat is van ehhez, hogy - a gurítás pillanata - és nyilvánvaló, hogy aki már volt egy ilyen helyen vagy látta mondjuk A nagy Lebowski című filmet, az tisztában van azzal, hogy itt hogy történik ez a fajta játék, mert ez egy játékhelyzet. Számomra az is nagyon izgalmas ebben a történetben, hogy egyetlenegy figurát látunk. Tehát miközben egyébként ez egy társas játék, nem egyedül szoktuk űzni és pont a társas kapcsolati helyzet az, ami ebben a játékban izgalmas vagy ami ezt a játékot fontossá teszi. Hát ezen a képen a magányosság az, ami nekem szembeötlő. Ami a mozgás leckét illeti, az ötlet nagyon jó, az elgondolás is, hogy én most lemegyek a klubba és most lefotózom ezt a gurítást, csak abban nem vagyok biztos, a legjobb pillanatot, az optimálisabb pillanatot találta meg Csongor az exponálásra. Nagyon nehéz feladat egy ilyen mozgást nyomon követni. Jó pár leckével ezelőtt volt egy hintás kép, amikor, nem tudom már kinek az alkotása volt, amikor a hintából kiugrott valaki, ott is ezt mondtam, hogy kell követnünk ezt az eseménysort, végignézni, hogy mikor mi történik, és akkor exponálni, amikor az látványosabb, úgymond. Ennél a képnél vagy korábban kellett volna exponálni, amikor még inkább erősen a levegőben van ez a golyó és a golyót dobó kéz lejjebb is van, vagy pedig hagyni, hogy az a golyó haladjon azon a pályán már valamennyire. A másik, hogy az a nézőpont megválasztás is fontos, hogy erre a szoció helyzetre, hogy valaki egyedül bowlingozik, tekézik – magyarul – egy ilyen pályán, ez megint egy plusz erőt adott volna, tehát ez most ezért nem a legjobb helyen van exponálva. Ehhez a képhez tulajdonképpen ez a technikai kütyü, ami ezt a 2000-es számot viseli, és nem tudom, azt hiszem ide jönnek vissza a golyók a végén, igazándiból erre túl sok szükség nincsen kompozíciós szempontból. Tehát én azt mondtam volna, nem tudom, hogy ez ott készült a kép, ahol ő lakott és ott van egy ilyen klub, ha igen, akkor én azt kérném, hogy próbálja meg ezt a témát feldolgozni és próbáljon meg másik felvételeket is készíteni, jó lenne ezt a leckét ismételni. Hogyha ez nem lehetséges, mert ez annyira messze van már tőle és ott ahol ő lakik nincs ilyen pálya most, akkor azt mondom, hogy ezt az elemzést talán megfogadva talán egy másik helyzetben lehet ezt a mozgástanulmányt elkészíteni, és akkor azt mondom, hogy egy disznót azért mindenféleképp adnék, mert ez a szoció jelleg ez számomra nagyon fontos. (szőke-hegyi)
értékelés:

Buszra várva

A kép valószínűleg, ugye jól sejtem, hogy Erdélyben készült, abban az időszakban, a mögöttünk lévő tél időszakában, ami 2008-ban elég hosszúra és 2009 elején elég hosszúra változott. Elsősorban lelkileg. És én azt mondom, hogy ez a kép, mint tájkép nagyon is közvetíti ezt a - hát hogy is mondjam, bár utat látunk a képen - kiúttalanságot. Tehát nagyon erősen megvan a befelé fordulás, az elgondolkodás. Ezek az elmosódott foltok a XIX. századi festészetet idézik, a mozgás, mint belső filozófia van jelen ezen a képen. Nem az itt a kulcs, hogy egy biciklis, vagy egy autó, vagy bármi át kellene, hogy haladjon, hanem éppen az a fajta kiúttalanság, az a fajta Három nővér hangulat, amikor Moszkvában várják, hogy valaki megérkezzen, az időtlenség, a belső perceknek a monoton kattogása, amit a tél folyamatosan egy önértékelésre késztet bennünket, azt véleményem szerint ez a kép nagyon is jól ábrázolja. Akár még az is lehetne a címe a Buszra várva helyett, hogy Godotra várva, mind a kettőnél ugyanaz az érzet lenne meg. Úgyhogy ezt a képet én nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Hópelyhek utolsó tánca, mielőtt az aszfalra érnek és elolvadnak.

Egy nonfiguratív képet látunk, pontosabban - bár attól függetlenül, hogy az Ágnes elmondja, hogy mi az, ami a képalkotó eleme, tehát hogy a hóesés pihéit fényképezte le, de mégis – ez az örvénylés, ez a foltrendszer ez Jackson Pollocknak a munkáira emlékeztet, aki egy akcionista festő volt, és nagyon érdekes technikákat próbált alkalmazni azért, mert zenét hallgatott, és aközben ő egy ilyen felfokozott érzelmi állapotban követte el a munkáit. Ennél a képnél is ez az amit izgalmas, mégpedig a képnek tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy a középső-felső részénél indul el ez a formai játék, ahol ez az egész örvénylés nagyon jól látszik. Annyi figyelmet talán megérdemelne, és annyiban megérné foglalkozni azzal a fajta technikával (nyilvánvaló nagyon reméljük, hogy hóesés most a közeljövőben nem lesz), hogy ha ezeket az eseményeket úgy próbáljuk meg elkapni, hogy figyelünk a környezetre, hogy mikor történik ilyen szélfuvallat vagy bármi, ami még jobban megbolondítja ezt a helyzetet. Ott a közepén ez be is indul, és a kép szélén is nagyon szépen látszik, a fölső szélnél, azok a bemozduló hópihék. Tehát az egész onnantól kezdve transzponálódik mondanivalójában. A képnek a felétől, tehát a közepétől a lefelé tartó része az nekem egy picit kérdéses, ott egy picit nekem túl sok a zaj, ott egy picit nekem olyan idegen dolgok is bekapcsolódnak, ami nem a hóesést mutatja. Talán abból kifolyólag, hogy ez valami éjszakai felvétel, ahol valamilyen tájban történhetett maga ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ezt világítással, exponálási értékkel helyre lehet hozni. De mindenféleképp egy nagyon jó ötletnek tartom, és érdemes lenne ezzel foglalkozni. Ezt meg lehet ismételni avarral, ezt meg lehet ismételni esőcseppekkel, tehát nagyon sok minden olyan természeti helyzet van, ahol ezzel lehet foglalkozni. Javaslom az Ágnesnek, hogy ezzel foglalkozzon, a nyolcas leckére pedig egy jó meglátásnak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: