11. Mozgás

Zenész
Nem vagyok benne a képben, és ez nem is érdekel. A kép érdekel.

A cseh és szlovák filmek hangulatát idézi, és valahol talán a Grimm-mesék világát is az az eszköz, amit a Nóra jól meglét, és használ, hogy egy mozgásban lévő kamera a statikus háttérhez képest nagy folthatásokkal dolgozó összegző-elmosódott mesefigurákat hoz létre. Nézzük csak meg a jobboldalon, a háttérben lévő, talán szürkés nadrágban és zöld orkánban vagy valamiben álló férfialakot, ami akár egy középkori vagy XVIII. századi kofaruha is lehetne. Nyilvánvalóan ez a jó megfigyelés, hogy a kamera elmozgatásával átrajzolhatom ezt a látványt, ez hozza létre azt, hogy egy mesei pannó egy festett háttérré válhat a kép, ami egyértelműen a háttér-előtér A-B szintjével dolgozik, és kiemeli az előtérben a már-már komikusnak tűnő, extrém jelzésekkel ellátott zenész, pozanos ruháját, ahol ezek a vörösek hozzák létre ezt a mesei vagy histórikus vagy comedia dell artés helyzetet. Ugye így elég abszurdnak tűnik a zenekeltő eszköz, a tűzoltózenekar tagjaként, magányosan közeledő, bár nyilvánvalóan egy felvonulás részeseként jelenlévő zenész, tehát ilyen értelemben a nyolcas lecke mozgásra jól oldotta meg a feladatot a Nóra. Azért jó lett volna, ha maga a figura egy parányit feljebb kerül, a háttérrel együtt, vagy deréknál vágódik a figura, vagy egy picit többet kapunk a figurából... talán inkább nem több kellene a zenészből, hanem valahol zakó környékén, hogy a háttérben a festett alakok még megmaradjanak, valahol ott vágnám ezt a képet. De a három disznót az úgy gondolom, hogy megérdemli. Az biztos, hogy Nóra, ezzel dogozhatnál még, mert nagyon jó irányba van itt felvetve valami, hogy ilyenkor a fotós lehet annyira dörzsölt, vagy elkövethet olyan csínyeket, hogy a kezedben van egy rózsa, vagy egy szemüveg szára, vagy valami, ami belóg itt a kamerával együtt fixen, és abban a pillanatban a hármas tagozódás előtér – én a néző; középtér – ahol a zenész van, és ez a nagyon szép háttér, ez abban a pillanatban befelé dinamizálja a képet. Tehát ezen érdemes elgondolkozni a következő verzióban, trükközni ezekkel a játékokkal. (szőke)
értékelés:

Placcsanás

Ugye ha jól értelmezhetjük itt egy filozófiai megközelítése látható ennek a mozgás házi feladatnak, és ennek én nagyon örülök, mert nagyon sokszor egy az egyben hozzárendelt képeket látunk, amelyben maga a tér és a kamera mozgása volt az, ami a megközelítést adta. Itt pedig a fényképész ezt a problémakört - feltételezve azt a berögződést, hogy a cím alapján is a néző fog tovább dolgozni, asszociálni, hogy a kép felső részén látható két lábacska előbb-utóbb elrugaszkodik a napozóágyról, és tényleg ki fog loccsanni ebből a műanyagkádból a víz. Egy klasszikus helyzetet látunk tehát, ahol nyáron egy család pihen, nyaral, piknikezik. Ami érdekes az az, hogy a fotós egyrészt arányrendszerekkel játszik, ugyanis amennyiben elképzelnénk azt, hogy egy felnőtt lábait látjuk a napozóágyon, akkor azon óriásoknak kellene napozniuk ezen a vasszerkezeten. Amennyiben ez egy normál emberi méretekkel rendelkező szerkezet, akkor arra gondolhatunk, hogy egy pici kisgyerek fog most ide az előtérben elhelyezett vörös medencébe beleugrani. A fényképész viszont azt a pozíciót használja, oda gugol le, oda kúszik, ami egy gyermek nézőpontja. Ezzel magát a folyamatot, a játéknak az attrakciójellegét erősíti egy nagyon egyszerű eszközzel; a horizontot lehozza egészen mélyre, és azt a létállapotot próbálja manifesztálni, felerősíteni, hogy kisgyerekként milyen óriási produkciók azok, hogy anyának-apának bemutatom, hogy beleloccsanok egy ilyen kis medencébe. Ezért nem gond az, hogy a medencébe ugró emberből szinte semmit sem látunk, mert az alkotót a filozófiai folyamat érdekli, a mozgás, mint filozófia, és az múltidéző attrakció. Ilyenformán akár a gyermekkor kategóriában is el tudnám képzelni ezt a képet. Nyilvánvalóan adja a helyzet, a terep, hogy egy ilyen rőtvörös, pici barnával is kevert színű medencét talál az alkotó és zöldesebb színeket hagy a napozóágyon és a háttérben, mégis azt kell, hogy mondjam, ez a jelen pillanatban az előtérben elhelyezett vörös, a háttér zöldes variációival, bokrokkal, mezővel, utacska, ágy – jól kapcsolódik színtérben, mert a vörös dinamikájában egyértelműen előrehúzódik az előtérbe, míg a háttérben az akrobata mutatványa megmarad második színtérként. Tehát azzal, hogy a fotós idehelyezte a kameráját, egy döntést hozott létre, és a döntésen keresztül jó arányba kerültek a terek. Mindenféleképpen ezt egy jó képnek gondolom, jó címválasztással, és mondom, azért örülök ennek a képnek, mert nem primér módon oldódik meg a feladat, hanem egy gondolati továbblépéssel jön létre a házi feladat. (szőke)
értékelés:

On The Road

A sebesség közben exponált külső tér, és a fényképezőgéphez nagyon sokszor akciófilmekben láthatunk ilyen beállításokat, fix kamera, az elhaladó autón, a 70-80-as években szerettek ilyen beállításokat használni üldözéses jelenetek környékén. Ott azért azt láthatjuk, hogy az élesség 99 %-ban a kamera és a hozzá tartozóan fix autó dekomponált felülete és az elhaladó táj viszonylatában van jelen. Ha jól látom, itt talán az élesség az elhaladó út távolabbi részén, a fák környékén van, viszont ez nem tagozódik kellően, a hármas síksorban, a háttérben lévő fák, a középtérben az elmosódott, elhagyandóban lévő fák, és a mozgásban lévő autó dekomponált jobboldali részénél. Nincs tisztázva pontosan ez a három térsík. Jó az irány, és nyilvánvalóan ez abból is adódhat, hogy nagyon nehéz egy mozgásban lévő autóból kihajolva, kézből visszafelé fotózni, ez rengeteg spontaneitást is hoz, pl. a kép baloldali függőleges részénél legalább kétujjnyit el lehetne hagyni a képből. Az irány jó, érdemes ezzel a gondolatmenettel foglalkozni, éppen ezért, mivel jó az út, de kellene még ezt mélyíteni, egy disznó, és várjuk még a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Alien Nation
Idegen civilizáció

Idegen civilizáció... egy nagyon érdekes képet látunk, engem egy kicsit a Pirx kapitány kalandjaira emlékeztető megoldás, amikor tudjuk, hogy a televíziózás korai korszakában készített sci-fi volt, amiben a hajszárítótól kezdve a sótartóig a film alkotói mindent megpróbáltak háztájiból felhasználni, hogy ezeket a tárgyakat más kontextusba, más megvilágításba helyezve létrehozható az az illúzió, mintha az űrben vagy a jövőben járnánk már. Kicsit ezt érzem ennél a képnél is, mintha akár a Hold felszínén [telehold van ma, tudtad?] egy űrjármű próbálná felfedezni ezt a közeget, tehát egy nagyon jó játékot hoz létre az alkotó ezzel a képpel. Ami számomra egy picit kérdéses, hogy ha megfigyeljük ezt a helyzetet, és eljutunk oda, hogy kiválasztjuk a helyszínt, a szereplőt, akkor ahhoz, hogy az illúzió tökéletes legyen, minden olyan zavaró elemet ki kell tudnunk venni, ami esetleg most ennél a képnél megjelenik. Gondolok itt a jobb felső sarokban lévő törött formára, az íves formák stadionszerű megnyilvánulásánál a kép közepén áthúzódó egyenes valami faágdarabra – tehát ezeket a problémás helyzeteket ki kell tudnunk már a kép készítése előtt szedi ebből a környezetből. Ennyi manipulásása a környezetnek szükséges lehet, hogy az az üzenet jel/zaj viszonya javuljon. Egyébként a kép az nagyon tetszetős – bár nem igazán tudom eldönteni, hogy miért a mozgás leckére érkezett, persze lehet azt mondani, hogy ez a hangya ez mozog a képben, de én ezt a szorgalmiba áttenném, és úgy az egy disznó megvan rá. Én azért a Nórát arra sarkallnám, hogy próbálja meg ezt a világot magában feldolgozni, mert ahogy a munkáit nézem, őt izgatja ez a fajta helyzet, de akkor pontosan az előkészületek koncentrálásával kell úgymond a gyakorlással segíteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sarokbaszoritva

Egy valószínűleg egy kisvasúton utazunk, ahol ez az öntöttvas keret az ablak széle, és innen tekintünk ki a tájra, tehát ez egy erdei kisvasút lehet. Bár tudom, hogy van vagy volt olyan villamos is, ami hasonlóan mesebeli környezetben járt, és csak egy kocsiból állt, sajnos nem tudom, hogy hol vagy milyen számú, egyszer ültem rajta véletlenül életemben. Nagyon jól keretez maga ez az oszlop és a csavarozott díszelem a képen, és jól határolja le a teret, és az István technikai lehetőségeihez képest megvan az élesség, a mélységélesség is, és a mozgásnak az arányai is megmaradnak. Tulajdonképpen a mozgást ez az egyetlen egy keretező forma értelmezi számunkra, és ez segít a hely meghatározásában is, tehát ilyen szempontból ez egy nagyon jó meglátás. Ilyenkor persze részben a véletlen műve is, hogy a bemozgásban mi az, ami létrejön, az ember ebbe bele tud avatkozni kicsit az expozíciós idő megválasztásával, merthogy minél hosszabbat exponálunk, annál elmosottabbak, annál foltszerűbbek lesznek a tájak, vagy a helyzetek. Ugyanakkor a véletlennek meg ott van egy szerepe, hogy mi az, ami itt véletlenül megjelenik a képen. De ezt a véletlent bizonyos határok között kiszámíthatjuk. Most ezek a pici fenyő vagy milyen fák lehettek, ezeknek a struktúrája kicsit konkurál ennek a kisvasútnak a jellegzetességével, tehát nagyjából hasonló függőlegeseket látunk. Az érdekes kérdés, hogy ez a konkurenciaharc mennyiben hátráltat vagy mennyiben segít. Mert egy út lehet az is, hogy ezek a függőleges vonalak azok, amik engem izgatnak. Csakhogy ebben az esetben a kép jó felét uraló bokorrendszer gyengíti ezt a fajta párhuzam-állítást. Lehet az is a helyzet, hogy engem a kint-bent érdekel, de ekkor viszont egy olyan tájelemet kell megvárni, ami talán majd a képen egy érdekes, elmozdult, torzított látványt fog adni – ekkor viszont ezek a függőleges ismétlések nem kellenek, mert ezt ezek gyengítik. Tehát itt picit bizonytalannak érzem a témafelvetést, hogy melyik irányt akarta az alkotó erősíteni, de a két disznó az megvan a képre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ott

Jó és örömteli azt látni, hogy azok a rózsaszínek, ezeknek a variációi megvannak a természetben és megvannak a modell stylist-jában, és ez jó, hogy a fotós ezt a természetben észreveszi, és arányítja a modellel, sőt a térben látható perspektivikus formák, a padsorok olyan szemszögből vannak ábrázolva, ahol az egésznek egy ilyen fura, mesebeli út, kígyómozgásában elvezethet az erdő tisztásáról a mézeskalácsházikóhoz ez az elképzelt erdei út – és használja ezt a kígyózó sort, amit még az árnyékok is erősítenek egy picit. És ehhez jól használja a modell gesztusvilágát, ami ezzel ritmizál; a baloldali kar mozgása, és a kezében látható őszi levelekkel. Ha ez elfogadható, akkor a probléma ezzel a képpel az, hogy egy nagyon picit lehetett volna mozdítani a kamerát, játszani ezzel a helyzettel, hogy a pufidzseki és a kar mozgásának a szélei egy picit tudják erősíteni a padok rózsaszínjeivel létrejövő kígyómozgást; és talán valamilyen módon fényt lehetett volna helyezni a levelekre, amelyek a kézben vannak. Pont azért, mert azok a zöldek a háttérben lévő bokrok zöldjével akkor nem olvadnának össze. Tehát valamilyen kis tükörrel vagy fényjátékkal mozgatva a szereplőt, megcsillantva a leveleket, hiszen ezek a levelek már gyűjtött levelek, és nem azok, amik a háttérben lévő fákon vannak. De jónak tartom az irányt és két disznó. (szőke)
értékelés:

50-50
Külön köszönet Pilván Adriánnak

Nem tudom ki Pilván Adrián, akire hivatkozás történik a leiratban, egy valamilyen szobabelsőt, vagy vendéglői pult részét látom, bár nagyon sok információ jelenik meg a fekete-fehér képen; akár a talán pillepalack, a söröspohár a többszöri expozícióval, füstök-fények, foltocskák, és ezt egy nagyon jó iránynak tartom, de ettől még a kompozíciónak önmagában működnie kell. A pillepalack vágva van, a háttérben lévő hirdetőtábla, a valamiféle szocialista rekvizítummal, a tükör, a kabát, nem tudom felsorolni sem mindet, hiszen ezek töredékesen jelennek csak meg, nem látom jól, ezek eléggé ad hoc módon vannak komponálva, egy régi, analóg fotós kifejezéssel tekercsvégfotó, a befűzött 35-ös film vége is lehetne ez a kép, ahol egy picit mindig a fény és a következő kocka bezavar, és egy spontán, elkattintott képnek tűnik mindez. Szerintem a nyolcas leckére az irány jó, amit itt a Dani elkezdett, mégis egy picit az a véleményem, hogy káoszt káosszal nem tudunk erősíteni, én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Lepke
Kis hajó az élet tengerén...

Kis hajó az élet tengerén... nincs végig odaírva a dal. Nagyon szép... noha én nem tudom eldönteni, hogy autóbelsőből, vagy ablaküvegen elfolyó kis vízcseppek erősítették itt ezt az utat, tengerpartot, lepkét, nem tudom, hogy a tükröződés maga hogyan jön létre – de az biztos, hogy attól, hogy ezt a valóságban fedezi fel és nem egy elektronikus, számítógépes technikával hoz létre egy kvázi kollázstechnikát, azzal megtalálja a festőiséget, megtalálja az abszurdot, a valódi formákat, az asszociációkat, a világban körülöttünk lévő jelenségeken, akár egy ablaküvegen. Én ezt egy érett munkának tartom, három disznó véleményem szerint. (szőke)
értékelés:

Álmodj színeset - dream coloured one
Gondoltam megismétlem a feladatokat...

Itt egy érdekes, többszöri vagy hosszú expozícióval készült képet látunk, valószínűleg egy folyosó lehet ez a töredezett, kubista képi világ. Szerintem ez egy nagyon jó megoldása a mozgás leckének, két mozgás is látszik a képen, az egyik az maga az alkotó által keltett mozgás, mintha a kamerával próbálná lekövetni valakinek a mozgását, másrészt egy perspektivikus helyzet is jelen van a képen, amit a fényhatások megválasztásával tud az alkotó dinamizálni, tehát ezek a vonalak nagyon erőteljesen a kép közepe felé futnak, és ezt a középponti helyzetet attól tudja térbe hozni, hogy van ott egy világosabb beszüremlés, egy világosabb fényfolt. Nagyon jónak tartom azt a meglátást, hogy mintha visszhangozna ez a folyosó, azáltal, hogy ilyen töredezett és zaklatott megoldást választ. Nekem nagyon szerethető ez a kép, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Emlékül jövőbeli magamnak
"Valaki énhelyettem ittmaradt.
Küszöbére csempésztem sorsomat.
Ha tudna rólam, hogy gondolna rám?
Nem merek benézni az ablakán."
Rab Zsuzsa

Anita, és a Rab Zsuzsának, akinek fordításai is megjelentek abban az időben, amikor írt, a hozzáfűzéssel én most nem foglalkoznék. A fekete-fehér képen elkezdtél előtér-háttér viszonylatokkal dolgozni; ugye itt majdnem egy makrófelület uralja a képet, a pókháló, a pók különleges szövési rendszerével ez az egészen hozzánk közel lévő sík, és ennél jóval hátrébb van egy talán halott épület, felületeivel és besütő fény pászmáival, ahol sejthetően maga az alkotó árnyéka is megjelenik. Én úgy érzem, hogy a háttér az nem 100 %-osan van megválasztva. Ugyanis ezek a különböző betűk és rajzolt jelek azt a játékot, amit a három beszűrődő fényfolt, és az egyikben megjelenő emberi alak intő keze jelez, azt zavarossá teszik. Kicsit sejtésem szerint más időszakban vagy a kamera mozgatásával, ha kivársz, ha több időt eltöltesz itt, ebben a térben, akkor a háttér árnyékaiból sokkal értékesebb ritmikát is ki tudsz hozni. Nagyon jó megintcsak az ötlet, a meglátás, a valóságból kicsippentett pillanat ebben a szituációban, csak elnagyoltnak tartom a hátteret, mert megint azt érzem, hogy nagyon jó szemmel rátaláltál valamire, talán egy séta, egy út, egy rövid időszak alatt, és az azonnali döntéssel, hogy meg tudd örökíteni, véleményem szerint túl hamar döntöttél. Tehát szerintem vagy vissza kellene ide térni, hogy megfigyeld ezeket egy más helyzetben, mert nagyon jó ez az előtér-háttér gondolatvilág; ugyanakkor a hátteret én pontatlannak érzem. Egy picit tisztítani, összegezni kellene, mielőtt exponálunk. (szőke)
értékelés:

Halállovas
"Holdvilágos, fehér úton,
Mikor az égi pásztorok
Kergetik felhő-nyájokat,
Patkótlanul felénk, felénk
Ügetnek a halál-lovak.

Nesztelen, gyilkos paripák
S árnyék-lovagok hátukon,
Bús, néma árnyék-lovagok.
A Hold is fél és elbúvik,
Ha jönnek a fehér úton."

/Ady Endre: A Halál lovai/

Ez talán a Vidámparkban van... vagy valami fémember, ott van a rostélya, és a ló is bádogló... szóval nem tudom, hogy hol készülhetett, de tulajdonképpen mindegy is; mozgalmas kép, az biztos. Mozgalmas a bemozdulások miatt, a fénycsíkok miatt, a vöröses fénycsíkok miatt, a lónak a mozdulata előre, a lovas hátradől rajta, mozgalmas a fény miatt, ami felé megy ez a harcos, amifelé vágtat, szóval egy nagyon dinamikus képet látunk itt. Nekem egy icipicit szűkre van vágva viszont, főleg fent és baloldalt, de a két disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Ereim
A vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk.

A leirat szerint, a vér áramlása az ereimben, hogy mozogni, élni tudjunk, azaz először ezzel a hozzáfűzéssel kezdeném, mivel a vér áramlása az a saját mozgásom és a saját élni akarásom amit azért pontosítanék, mert szeretném megerősíteni, hogy a vizuális döntéseid, a kiválasztásaid nagyon is helyénvalóak, és erősíteni szeretnélek, hogy a bátorságodat, azt amit képileg elgondolsz, nyugodtan és bátran lépd meg, tedd meg, mert érthetőek. Nem a mások mozgása és élni akarása itt a fontos, hanem az üzeneteiden keresztül majd mások fognak élni és mozogni és elgondolkodni, a te hátrahagyott munkáidon keresztül. Vállald magad, mert megtenni és kimondani amit érzel. A képen itt egy emberi torzót látunk, a jobb váll és hónalj, a csuklyásizom táját, mindebbe különleges felületként egy vékonyka arany nyaklánc és egy kis darab háttér jelenik meg, ezért az egész képnek a lényege a test maga. A test fordulatai, az érhálózat, a bőrfelület, ebben a megvilágításban egészen naturális és sokkoló. A kép, annak ellenére, hogy nem kihívó, hanem kitárulkozó, nem vágykeltő, hanem őszinte, és mégis tele van érzelemmel, hiszen a sejthető pozíció majdnem krisztusi, ahogyan a jobb kar így látható, kitárulkozik, mint egy korpusz, ami mögött akár azt a mondatot is lehetne sejteni, hogy ilyen vagyok, így teszem, így nézek ki, így fogadj el mindenemmel együtt. Azért próbálom ezeket a mondatokat így a kép kapcsán elmondani, merthogy a megvilágítása nem a súrlófényekre épít, hanem a fények jól láthatóvá teszik a bőr pórusait, foltjait, valódivá és ez kitárulkozóvá teszi a képet. A másodlagos nemi jelleg attribútumai nem láthatóak a képen, engedtessék meg, hogy ezt szégyellősen így fogalmazzam meg, mégis a kép hordoz magában ugyanannyi életörömöt, érzelmet, vágyat az utalásrendszere miatt, pedig nincs rajta fej, csak a nyak darabja, nem látunk melleket, köldököt, kihívó részeket, mégis a mindennapjainkból építkezve hordozza a nőiség teljességét. Továbbra is azt mondom neked, hogy azok a munkáid, ahol pl. a Kékfestő vagy ez, egy olyan új állomásra érkeztetett, ahol a saját önmagad számára emeled egyre feljebb a lécet, a feladatokat, és én csak bátorítalak abban, hogy ezt merd így folytatni, továbbvinni, kitartást, és őszinteséget kívánok neked magad felé, hogy tovább tudj haladni ezen az úton, hogy el tudj mélyülni ebben és magadban, hogy a nőiséged kérdéseit is tudd magadban továbbvinni. (szőke)
értékelés:

Parabola
y(t) = b-(a-v*t)^2

Sejthetően a színes kép alatti felirat a parabola matematikai leírását jelzi; a képen pedig egy mozgássort látunk, ahol egy állóképen belül az adott gyermek elrugaszkodva a különböző mozgásfázisait egy képen örökíti meg az alkotó. Az 1880-as években, Amerikában, nem szegény polgári környezetben, urak jókedvű társaságában egy fogadás köttetett, amiben az volt a téma, hogy a ló négy lába futás közben teljesen elhagyja-e a földet vagy sem. Ezt bizonyítandó egy egészen különleges eljárást találtak ki, hiszen a mostani modern fényképezés még nem létezett, ez a gazdag úr megszámlálhatatlan fényképezőgépet vásárolt, és az exponálógombjaikat parányi cérnákkal összekötötte, háttérnek milliméterpapírt helyezett fel, és egy hosszú úton, ahol a hátteret és a fényképezőgépeket a cérnák kötötték össze, lovakat, futó embereket majd más mozgást végző embereket indított el, és így fényképezte a mozgásanatómiát, mivel ezzel egy olyan revelatív sorozat született, ami magával rántotta az alkotót, ezt a mozgásanatómiai munkát tehát Edward Muybridge úrnak köszönhetjük, akinek két könyve elérhető ma Magyarországon, az állatok mozgása és az emberi mozgás, ezek alapvető, fontos szakmai anyagok a mai napig. Nem véletlenül mondtam ezt el, hiszen ha Muybridge ezt a képet az égből láthatná, megnyalná mind a tíz ujját, hiszen itt egy ilyent láthatunk, csak hát ő ezt nem egy képen, hanem képsorozatokban oldotta meg, itt a gép, a modern technika tulajdonképpen egy mozgófilmet ad ki fotóra rögzítve. Valójában a mozgófilmezés lényegét mutatja ez a stúdiummunka, hiszen az amatőrfilmezésben másodpercenként 18 vagy 16 kocka sebességgel működő vetítőgépeknél ezek az állóképek, itt a képen 7 fázist látunk, ez kb fél másodpercnyi látvány, amit itt látunk, azaz ez fél másodpercnyi mozgókép lenne. Ebből, az állóképekből van ugyanis a mozgókép illúziója létrehozva, a fénykép alapötletét létrehozva. Nagyon szépen, és a nyárhoz jól leképezve a gyermeki test mozgásait egy jól komponált képen mutatja meg ezt a mozgásanatómiát az alkotó, így a Csaba a mozgás leckét jól teljesíti, azért zárójelben megjegyezném, hogy amennyiben ez a téma izgatja, ezt a stúdiumot tovább is lehetne folytatni, nincs meghatározva, hogy nem szabadna tovább folytatni egy-egy házi feladatot, és látszik, hogy az alkotó itt egy olyan dolgot talált, amivel jól lehet kísérletezni. Javasolnám tehát, hogy a három citromdisznós értékelés mellett nyugodtan folytassa ezeket a kísérleteket. (szőke)
értékelés:

Game
Visegrádi Dunaparton...

Tisztelt Orosz úr! Azt most mondom, hogy ne értsük egymást félre, hogy ez egy háromdisznós kép. Nekem az az igazán izgalmas ebben a képben, nem tudom, hogyan lehet ezt létrehozni, hogy az előtér és a háttér és minden életlen, és olyan gyönyörűen visz, és nem a szokásos perspektívával az emberi esendő mozgással pontosan ott van az élesség, ahol kell, fantasztikus a zeneisége. És szerintem a Sándor biztosan tudja ezt, bár lehet véletlen is, hogy az az alak, a teljes test formája sehol nincs csonkolva, vágva, bele tudott férni a világosabb háttérbe, a víz háttérrészébe, tehát nem úszik bele a sötét tájrészletbe. A méretválasztás is, ez a furcsa, majdnem négyszög, de tágra hagyott, és ebben nagyon jók a ritmusai ennek az átlós előtérnek. Beszéltünk ugyan már arról, hogy méretezzük a képet és ennek a képnek pont a méretezése nagyon furcsa, attól, hogy ilyen óriási előterünk van, és ennyire életlenben van hagyva, és ettől az élesben lévő figuráról nem tudjuk eldönteni, hogy ez egy makett, vagy egy óriás a törpék birodalmában van, aki éppen beosonni próbál éppen a törpék tavába, vagy pont fordítva ez egy kis törpe aki az óriásvilágban ilyen kis mikroméretű, tehát pont ez az izgalmas benne, ez a méretjáték, hogy minden méretezést segítő forma életlenben, lágyan van hagyva, ettől jön elő ez a trükk vagy hatás. Nagyon jó megoldás. Egy kérdés, hogy a mozgásra ez mennyire az... de én elfogadom, hogy ez mozgás. Nagyon érdekes ez, mint a Frank Zappa, Csend című lemeze ami természetesen, hiszen ő komolyzenével is foglalkozott, egy olyan lemezt adott ki, amin nincs semmi. Tehát valójában és tudatosan a csenddel foglalkozott, és valójában a hiánnyal jobban megközelítette azt, amiről a zene, a hangok birodalma szól, és miközben mondhatnánk, hogy ez mitől mozgás, az emberi alak mozgása a modern kontakttáncok és táncszínház ezzel foglalkozik, de hát ott van egy nagy, fodrozódó ív, amit az első láb mozdulata vagy talán egy kavics létrehozott, és ez úgy hozza létre a mozgás asszociációját, ahogyan mind gyerekkorunkban kacsázgattunk a tavon, és minden olyant hoz asszociációval, amire mégsem tudom azt mondani, hogy egy bicikli átsuhan a színpadon. A képnek előnye az, hogy nem tudsz tételesen kimutatni nyolc pontot, hogy ez mozgás, mert szalad a vakond itt elől, hanem mindenében, megélt valójában hozza ezt. Még egyszerűbben: ez egy korhatáros kép. És nem azért 18-as karikás mert valami őrületes testi dolog látszik, hanem ahhoz meg kell élni történeteket, hogy ez a kép az üzenetét elkezdje mesélni. Gyerekkort, barátságot, nyarakat, őszöket, csendeket, visszhangokat, és ezt a mozgás leckét így teljesíti. (szőke)
értékelés:

Lejtő
Gravitáció. Gurulsz lefelé, nincs erőlködés, mindent elintéz helyetted földanya. És te hálás vagy ezért.

Álló formátumú képet látunk a mozgás házi feladatra felső gépállásból, logikus, hiszen látjuk, hogy ez tényleg egy szubjektív üzenet valószínűleg a bicikliző alkotó a fej közeléből, hiszen azért látni a kellett, hogy mit fényképez, lefényképezte a fej felől saját magát. Sokat látunk ilyet, ugye, akár biciklizés közben is, és ez a kép alapvetően egy fekete-fehér megoldás, ahol szinte statikusnak, fixnek tűnik a bicikli, a lábak és a kéz, amely erőteljesen markolja a kormányt. Ez logikusnak is tűnik, hiszen a kamera ugyanolyan sebességgel halad, vagy ugyanott helyezkedik el az emberi test miatt, mint ahol a bicikli van, egybekapcsolható az emberen keresztül a biciklivel, így két síkfelület jön létre: a tudatunk által értelmezett mozgásban lévő bicikli a kamerával együtt, amely ugyanakkor olyan, mintha az időtlenségről, az állásról szólna, és mintha mögötte egy csíkozott vagy fröccsentett falat látnánk, mert olyan sebességgel halad a bicikli, hogy az alatta lévő útnak, talajnak a kis részecskéit nem látjuk, hanem a sebesség miatt létrejött elhúzott csíkokat látunk. Ebből a kettő felületből építkezik a kép, itt is az elbeszélő nyelvezet a legerőteljesebb, merthogy felső gépállásból térképészetileg van rögzítve egy állapot. Bár láthatóak a formák a képen, itt egy ritmikai kompozícióhoz jutottunk el, ez pedig egy ilyen kvázi T-alakú, ferdén döntött, összetett, sötét foltrendszer. Ehhez jön egy világosabb foltrész, a markoló kéz, és egy aránylag sematikus háttér, amit nevezhetünk nagyon gyors mozgásnál suhanó talajnak, de itt, ebben a megfogalmazásban mint egy kesztölci tapéta jelenik meg az összetett T-forma mögött. Ha ritmusként kezeljük ezt a képet, akkor a kép bal oldalából körülbelül egy-másfél ujjnyi függőleges sávot én levágnék, és így még jobban kihangsúlyozódna ez a balra dőlő tengely, ráadásul az a bizonytalanság, hogy a bal oldali kéz és kormány miért nem látszik, bizonyossággá válna azzal, hogy ha még többet vágunk a bal oldalról, akkor hangsúlyossá válik a jobb oldalon erősen markoló kéz, és a fémformák és a kéz kapcsolatában irányító elemmé válik ez a furcsa kampó- vagy botszerű összetett rendszer, amit a sematikus háttér előre fog tolni. A képaláírásban kifejtett filozófiát én nem érzékelem: hol gurulunk, hol a lejtő? A földanya a technika miatt mint egy fal-háttérként jelenik meg, én nem is keresném, merthogy ennek a képnek van egy határozott nyelvezete, még ha az alkotó nem is akarta. Ez a kép önálló életre kelt, és nem hagyja, hogy különböző díszítéseket még elmondjanak vele kapcsolatban. Önálló rendszerben működik, és nem kéri, hogy a földanya keveredjen ezzel a történettel, hanem egy strukturalista megközelítéssé válik az egész és a bal oldal vágásával a kép még jobban a struktúrákkal kezdene el foglalkozni és ilyen formán a 8. (mozgás) lecke kategóriát teljesítené is. A képaláírás viszont felveti, hogy ami még Daniban ott van, azzal még tovább kéne foglalkozni, mert az nem manifesztálódott ebben a képben. A kép önmagában jó, mint egy lecke, de ez a megélt élmény, ami a szövegekben sejthetően jelentkezik, ez nem lett képpé formálva ebben a képben. (szőke)
értékelés: