6. Impresszió, hangulat

Kor és idő

Valószínű, hogy téged ebben a képben a fiatal hajtás és az idősebb törzsek viszonya fogott meg, de én ennél pajzánabb dolgot látok, köszönhetően annak, hogy ezt a kukit betetted ide középre. A tónusaid viszont szépek. (hegyi)
értékelés:

Kettőslátás

Önmagában az kevés, hogy ez a bemozdult alak átsétál a képen. Javaslom, nézd meg Szkok Iván munkáit, ugyanis ő a festészetben rátalált arra a megoldásra, hogyan érzékeltesse azt, ahogy valójában az emberi látás leképezi a mélységélességet, magyarán a kettőslátás élményét. (hegyi)

Feszültség

Nézd Feri, ez szép úgy, ahogy van, tónusaiban is, közlésében is, kompozíciójában is, mindenhogyan jó. Ha én csinálom, lehet, hogy ennyire nem lesz élesítve, már amennyiben történt utólagos élesítés, de ez oly minimális dolog, hogy nem fontos igazán. (hegyi)
értékelés:

Egy óra múlva kel a nap

Jó ez az arany és kék ügy, van hangulata. Ha picit valamivel derítenél a mosatlanra is, vagy nem tudom, mi lehet balra, akkor még jobb lenne - ha meg nem akarod, akkor viszont akár négyzetesre vágható is lett volna, mert így most csak kimozgat a középpontból, de nem tud érdemben a jelenethez hozzáadni. (hegyi)
értékelés:

Pörögj tovább!

Én nem tudom, mi ez, formai játéknak megteszi, de leginkább technikai gyakorlat okán fontos, hogy elkészült, hiszen a mozgást, a zoomolást és egyebeket ki kell gyakorolni. Majd legközelebb talán több mankót adsz a nézőnek, hogy tudjon mibe kapaszkodni. (hegyi)

Csend

Remélem, nincs kétséged afelől, hogy azért megyek bele mélyebben a kérdésekbe, amit a képeid felvetnek, mint problémát, mert segíteni akarok és nem azért, hogy elvegyem a kedved, sőt. Azt nem tudom, mit szerettél volna mesélni ezzel, de az biztos, hogy akármi is volt a cél, ez a kép így nem jó. Több irány is lenne, bármelyik választható, és remélem, fogsz ezzel dolgozni és ismételsz. Az egyik lehetőség, hogy a teljes testet mutatod innen, ahonnan most nézzük, megfelelő képaránnyal, nem panorámában persze. Itt aztán megint két út van, bevállalod aktban, vagy ha nagyon nem megy, akkor keresel egy lepedőt, takarod a testet, de az biztos, hogy így csonkolva rossz. A másik irány, hogy változtatsz a kamera helyzetén, vagy elviszed láb felé, vagy fej fölé irányba, tehát elmozgatod, elforgatod és perspektívát adsz ezzel a testnek. Mindegy, te tudod melyik áll közelebb ahhoz, amit mondani akartál, de valami kéne ezzel kezdeni. (hegyi)

tényleg

Az érzések megvannak, de minden más pontosítandó lenne János, a vágás fura, a képszerkesztés is, most mint egy unicum reklám, fuldokolsz a vízben ettől, és talán érdemes lett volna vagy fejjel, vagy törzzsel felénk fordulni, tehát kimozgatni a dolgot valamennyire, mert így most nem egyértelmű azért, hogy ez az egész mit akar mesélni, és kinek. A személyességhez kéne még kontaktus a néződdel nekem. (hegyi)
értékelés:

hogyan

Amit az előző képhez írtam, valamelyest itt is igaz. Színpad, de nincs cselekvés, sem utalás rá, mi lehetett előtte, mi lehet utána, nem érzem, hogy a gesztusok valahonnan valahová tartanának. A tónus, a formák mind jók, tehát nem ezzel van problémám, hanem a kimondással. Ki kell mondani, mit akarok mutatni, hangosan magadnak. Ez segíthet. És egy ismétlés esetleg? (hegyi)

érzem

Az a helyzet János, hogy ki kell gyere a színházból, a színpadiasságból. A meggylé, a teátrális szívhez kapás elgyengíti mindazt az üzenetet, ami esetlegesen az arcon megjelenik. Azon kell gondolkodj, hogy mindaz a fájdalom amit átélsz, mit mutat egy képen akkor, amikor az a pillanat, amit mutatsz, bele fagy egy expozícióba. Azt gondolom, hogy nem paralel, nem párhuzamos gesztusok fogják megoldani ezt a kérdést, magyarán ahogy káosszal nem ábrázoljuk a káoszt, úgy a veszteséget, fájdalmat sem meggylével fogod tudni megmutatni a világnak. És talán ebben az esetben, ennél a képnél kifejezetten jó, hogy ennyit késtem az elemzéssel, mert így most, ha azt mondom, kérek egy ismétlést, talán kellő távolságban vagy már az eseménytől, nem befolyásol olyan erősen annak primér volta. Tehát kérek egy ismétlést. (hegyi)

Senki

Lehetne ez egy western hangulat is, de ahhoz szűk, a csizma nem érthető eléggé, a virág eltiprása sem evidensen jelentkezik, szóval valahogy ezt ellenfénnyel kellett volna egyensúlyozni. (hegyi)

Csend

Remélem, hogy nem bántódsz meg azon, amit mondok, hogy dögöket nem fotózunk. Ez egyetlen esetben fogadható el, ha valami nagyobb képnek egy részlete. Mondjuk csinálok egy megtört hangulatú csendéletet, és ahhoz az ablakban ott vannak ezek a halott állatok is. De igazából még ez sem biztos, hogy igaz. Értem én, hogy mit akarsz üzenni, de ez nagyon primér. Azt az üzenetet, hogy eljön az ősz, és az a zsezsgés-dongás, ami jellemzője a nyárnak, az megszűnik, hogy ha azt bogarakkal, rovarokkal akarod megmutatni, akkor annak is valahogy részének kell lennie egy nagyobb egésznek. Önmagában az, hogy ráfókuszálunk két döglött muslicára, meg valami légyre, az nekem kevés ahhoz, hogy boldog legyek, ráadásul esztétikailag problematikus. (hegyi)

Vihar

Dénes, ha ebből a képből úgy vágsz, hogy a jobb oldalon azt a fát, ami ott áll a képhatáron, levágod, még akár beljebb vágsz annyival, hogy alulról is tudsz vágni, és kimaradjon itt ez a széle ennek a növénymezőnek, akkor azt mondom, hogy ez egy zseniális kép. Magyarán a felhők, a sötét felhők, a világosabb rész, ahol valószínűleg lóg az eső lába, a bal oldalon az a távoli fasor, és az előtérben ez a zöld növényzet, ennyi a kép. Tehát engem az nem zavar, ha arányaiban megváltozik ettől, ez tulajdonképpen ollóval megoldható. Egyébként úgy lehetett volna megoldani, hogy egy kicsit forgatsz a kamerán a fasor felé és akkor ez jobban működne. (hegyi)

GG 52/02 - Párna

Most már tényleg arra kell gondolom, hogy itt mindenki öregember, akinek nem mozognak az ízületei, mert ennél képnél is, mint sok másik képnél mostanában, azt kell kérdenem, hogy miért nem tudtál egy kicsit lejjebbről fényképezni. Attól még belekomponálható a kis faház meg minden, de akkor ezek a fuszeklik meg ez az egész nem vesznek bele a fákba ilyen erősen. A másik meg, hogy meg kell keresni azt a napszakot, amikor ezt jó lefényképezni, vagy a kora délelőtt vagy a késő délután, amikor laposan megy a nap, és esetleg nem ilyen élesen van árnyékban az egész, persze nyilvánvaló, hogy ezt te tudod, hogy honnan, merről süt a nap, de azért erre érdemes lett volna odafigyelni, mert most be van dögölve minden. Az is megoldás lehet, hogy csak sziluetteket mutatsz, nekem azzal sem lenne bajom, de akkor le kell tényleg guggolni egészen a földre és onnan felemelni ezt az egészet az ég szintjére, és akkor már eleve a nagy fénykülönbség létrehozza ezt a kontrasztos sziluetthatást. (hegyi)

Halászi - Hajnal

Halászi - Main Avenue - Hajnal. Canon EOS 70D + Sigma 24-105mm

Megreszkírozom, hogy ha nem is teljesen leguggolva, de legalább a hasadtól fotózva, úgy még jobb lenne. Minél fentebbről fotózol, az épületek arányai annál lejjebb nyomódnak, minél lejjebbről fotózol, annál jobban beleemelődnek az égbe és tulajdonképpen ez akkor lenne igazán szép, ha ezek a ritmusok a vezetékekkel, a telefonpóznákkal, templomtoronnyal megtörténnek, ezek minél jobban belehatolnának úgymond az égbe. Ha ez nem történik meg, akkor azt mondom, hogy ennek a képnek a tetejéből két ujjnyi simán vágható, ott a sötét színű vagy fekete felhő fölötti rész ott már nem kell. Érdemes ezen elgondolkodni, azt mondom, hogy próbálgasd, hogy lejjebbről fotózol, lehet, hogy jót tesz majd a dolgoknak. (hegyi)

Nyár - Velence

Na, itt már van szerepe, hogy miért van benne ez a láb, működik is, az egésznek van egy jó hangulata. Mondjunk nem ártott volna, hogy nagyjából egy ember legyen, aki ott a távolban megjelenik fixen is, tehát, hogy mindenki mozog, az egy kicsit nekem sok, de ettől függetlenül a tömegelhelyezés jó, a hangulatot adja, nekem ez így rendben van. Az instrukcióknál lehet ezt mondani, hogy Mariska, maradj egy kicsit nyugiban és csak a fiú sétálgasson. (hegyi)