Elemzés

Ezeket a fotókat február 2-án készítettem, nem tudom, hogy a Bara mikor, de nem bánnám, ha pont egyszerre készítettük volna.

Rendben van, hisz a tulipán éppúgy a nőiségről és a szexusról szól, mint a vörösre rúzsozott száj, miközben a szájat ha megnézzük, az nem egy érzéki és dús, hanem egy föltupírozott száj, olyan, mintha egy kislány száj lenne. Itt van valami furcsa érzéki játék. Felidézhetnénk akár Mapplethorpe virágjait is, bár ő nyíltabban vállalta a szexuális párhuzamot, direktebben fogalmazott. Érdekes, ahogy a virág ellentétes oldalról jön be, mint ahonnan várnánk, talán éppúgy ellentétes, mint maga az alkotó, az ő attitűdje. Itt azért azt el kell mondani, hogy arra kell törekedni, hogy lehetőleg a fotónál egy képbe próbáljuk meg sűríteni azt, amit el szeretnénk mondani, ne két fél fotó adjon ki egy egészet, ha nem feltétlen szükséges, egyszerűbben fogalmazva, különbséget kell tenni aközött, hogy a képsor indokolt egy történet elmesélése okán, vagyis képriport, avagy több képre esett szét az üzenet. Itt a virág önmagában is érdekes lehet, ha a kép be van fejezve, a száj a szőrmesállal is izgalmas és erős, önálló üzenet, ha pontos a fogalmazás, a kettő együtt viszont egy harmadik, nem elkészített képre utal. (szőke)
értékelés:

"Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány."

Áttettük a képet a barátom kategóriába, mert az mégsem megy, hogy ez csak egy szorgalmis egy disznót kapjon. Volt már egy hegedűs képünk, ennél a képnél a fotográfus megfigyelése egy lélektani folyamatot is jelez a zenészről, nem vonja el a figyelmet maga a zenei eszköz arról, hogy mi az elsődleges üzenete a képnek. Ez az üzenet nem más, mint egy ember története, ami a mimikával megjelenik az arcon, és az emberre koncentrál a kép, miközben hagy annyi motívumdarabkát a képen, hogy sejtjük, hogy ez egy népzenész a kis vászonzsebkendő ott az áll alatt, ami erősíti a hitelességét, az arcon ott a sok megélt év és tapasztalat, ami fontos dokumentációja a belső történéseknek az arcon keresztül. Jók a tónusok, jó a kompozíció, jó a zsebkendő világosa, ami tónusban el tudja választani a formákat. A fotósnak egy adott pillanat rögzítésekor több mindenre kell figyelni és csak akkor jó és sikeres a fénykép, amikor ez a több különálló feltétel egyszerre teljesül. Ennél a képnél egyrészt a hangszerszám gesztusszinten jelen van, jelzi a foglalkozást, de fontos, hogy ki tudta várni azt a pillanatot, amikor a vonó fönt van, az is fontos, hogy a világítás rendben legyen és az is, hogy a gesztus, ami az arcon megjelenik, azt időben kapja el. Tehát sem nem akkor, amikor már befagyott az arca, belemerevedett egy gesztusba, ami a beállított képeknél sokszor hibaként előfordul, sem nem akkor, amikor még nem elég érett a gesztus ahhoz, hogy hiteles legyen. Itt ebben a helyzetben benne van egy melankólikus, fáradt helyzet, és ettől szinte halljuk azt a zenét, amit a bácsi húz. (szőke)
értékelés:

Messze valahol, az óperencián is túl, ahol a kurta malac is túr...

A perspektíva és a padnak a fordulása a tekintettel együtt, a test bal oldalra nyitottságával együtt nagyon fontosak a feketék a jobb oldalon, de egy picit tolnánk ezt a bal oldal felé, akár még úgy is, hogy ezt a kiégett Balatonból még többet hagynánk, mert fontos a távolba tekintés, amit a fehérek és a sötétek arányaival lehet elérni. Így most a kép borul. Azért egy disznó, mert az alkotó olyan szintet üt meg, hogy ha képes olyat csinálni, mint az előzőnél, akkor tessék ezt is ugyanazzal a precizitással végigcsinálni. (szőke)
értékelés:

A képen talán egy szociografikus alapot láthatunk és egy épületbelsőbe tekintünk be, a kamera közelében egy összetört ablakon át látunk be egy belső térbe, ahol egyértelműen egy óriási ütés betörte ezt az ablakot és a kompozíció ügyesen és jól úgy van létrehozva, hogy nem is tudjuk levenni a tekintetünket erről a Roncsfilm darabkáról, hogy Kisjuhász Béla épp most dobta ki a feleségét leves evés után az ablakon. Ami a viccelődés mellett érdekes a képen, azt lehet rá mondani, ha itt egy előző vitára gondolok, amit Marczingós barátunk kapcsán folytattatok arról, hogy a fotó semmi mást nem csinál, mint a valóságot rögzíti, hogy bár nem szoktam ilyennel példálózdni, de ahhoz a fotósnak is meg kell látnia az összefüggéseket és nyilván nem véletlen az, hogy ez a fényképezőgép itt ezen az ablakon keresztül kattintódott el. Mire akarok kilyukadni? Vérvörös színű az a szúnyoghálós ajtó, és egyszerűen ilyen festéket nem lehet az OBI-ban kapni, mint amilyen festékkel ennek az asztalnak az alja le van festve, elég intenzíven, mert még az asztalkeretnek az aljára is jutott, és ez a vörös nagyon beszédesen kapcsolódik ehhez a törés állapotához és így a vörösből asszociálunk arra, hogy mi történhetett itt, miközben ezen a képen semmit nem látunk, mert ezen a képen csak a hiány van. Nem látjuk az ütést, nem látjuk a halott embert, nem látjuk a véres fejet, de mégis a háttérben lévő vörös és az egész képen jelenlévő szürkés rózsaszínek vibrálást hoznak létre, egy szinte egy akár New Yorkban megszokott verekedés utáni állapotot. Ezt a képet nagyon jónak tartjuk. (szőke)
értékelés:

Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
   Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés:

...nyilvánosan.

Egy jól komponált képet látunk, a kreativitása fontos, ráadásul azért, mert a kinyitott könyv, aminek ívhajlata pont olyan árnyékot hoz létre, amiből ez a játékos népi asszociáció létre tud jönni. Abban nem vagyunk biztosak, hogy jelrendszerében a szerző azt akarta mondani, ami látszik, és azt mindenképpen meg kell jegyezzük, hogy a világítás és fényelés, a sárgás tónus, a lágyítás itt a képet elviszi a giccs irányába, ahonnan valahogy vissza kéne azt hozni. (szőke)
értékelés: