Elemzés

Sose nézek tükörbe. Valószínűleg nem vagyok kibékülve azzal, amit ott látok. Na jó, borotválkozásnál muszáj. De amint látszik, azt se teszem túl gyakran. Szóval most megmutatom, ahogy leggyakrabban látom magam.

Ezekkel a tükröződéses játékokkal sokszor találkozunk az Estiskolán, ez egy kedvenc megoldás, mi a kép jobb oldalából, bár szeretjük a 40-es táblát, de mégis vágnánk, mert az egyértelmű, hogy ez egy visszapillantó tükör, az egyértelmű, hogy ennek a kommunikációja zajlik, de a valódi üzenet Gábor tekintete, ami felénk néz, és a mögötte lévő ülés és szürkék jó ritmusban tudnának működni, ha a kép egy harmadát levágnánk függőlegesen, mert még jobban koncentrálnánk arra a kicsit szomorú és magányos tekintetre, ami most üzen. Arra kell koncentrálni, hogy mit akarunk a néző felé közvetíteni. (szőke)
értékelés:

A szorgalmi egy disznó, ezt megmondtuk, ennek ellenére megadnánk erre a hármat, de ez szorgalmi, tehát ezért egy disznó, Hegyi nem engedi, hogy részrehajlóak legyünk. Olvastuk a vitát a képhatárokról. Az a helyzet, hogy ha ebből a képből bárhol vágnánk, akkor oda jutnánk, hogy elveszítjük azt a perspektíva utalást, játékot, ami most megvan. Egy kis megjegyzést teszünk csak, ez nem csak Ferinek szól. Minden olyan díszítés, kiegészítés gyengít, ami nem tartozik a képhez. Ilyen a fehér keret is. Elektronikus formánál jó, ha a háttértől elhatárol valami, elválaszt, hogy ha a háttér színe azonos lenne valamely képelem színével, az ne olvadjon egybe, de ezt a tervezésnél eleve kalkuláltuk, ezért vannak keretezve egységesen a képek. Ha ehhez még egy keret hozzájön, az már sok. Ez azért is fontos kérdés lehet, mert ha egy nagyított, nyomtatott, laborált képet adtok be egy keretezőhöz, vagy egy kiállításra, pályázatra, ott sem célszerű, hogy ilyen ráerősítést tegyetek magán a képen. (szőke)
értékelés:

Antal Gábor zongorista, és zeneszerző barátom kért meg, hogy fotozzak egy koncertjén, melyet egy Zeneakadémiáról szalasztott hegedűművész kollégájával adott, íme egy képi ábrázolás a húrnyűvőről :)
   A képen a a háttérben elhelyezkedő tégláknál, vonónál, a hangszernél, tekintetnél számos egymást keresztező irányt figyelhetünk meg, a kép egyetlen éles pontja, a főszereplőre, a hegedűre esik.

Teljes egészében egyetértünk a képaláírással, hogy az élesség az alkotón, az előadón helyezkedik el, ugyanakkor a kompozíció szempontjából, hiszen ez egy portrészerű kép, kérdésesnek tartom, hogy ha nekünk a modell profilja fontos a hegedűvel, akkor a koponyába bal oldalt miért vágunk bele, ahogy az is furcsa, miért ilyen hosszúkás a kép, mert a háttérben lévő narancsos stúdióháttér a hangtörő felületekkel nem igazából segít a kép egészének. Vagy egy sokkal szűkebb közelit hoztunk volna az előadóról, vagy engedjük ezt az egész képet picit tágabbra, hogy a csukló ne amputálódjon, vagy akár a hegedű, ami most azon a határvonalon mozog, hogy nincs is nagyon radikálisan belekomponálva, tehát félig-meddig látom a hegedűt, de nem is olyan tágan, hogy a hegedű egészét mutassuk. A bal kéz fontos a hegedülésnél, most nincs eldöntve, hogy merészen csak az arcon megjelenő koncentrációt láttatjuk, vagy magát az alkotási folyamatot a maga teljességében. Érvényes lenne egy egészen közeli kép is az előadóról a lakkozott hajával és arcán lévő gesztussal, ahogy az is, hogy egy szép művészi tudósításként magát a hegedűjátékot mutassuk. (szőke)
értékelés:

Számomra a csendélet elsősorban gyümölcsöket jelent, talán leginkább azért, mert pici gyerekkorom óta viszolyogva néztem egy gyümölcsöskosarat ábrázoló olajfestményt a falon, amin a festő szükségesnek látott elhelyezni egy hatalmas fekete szarvasbogarat is. Gondolom kellett a kompozícióhoz, vagy valami ilyesmi. Szóval egy kicsi, bujkáló ellenérzéssel álltam neki a csendélet leckéjének. Nem is ment, amíg meg nem láttam ezt a félig elfogysztott gránátalmát, és a megkezdett banánt a tányéron. De ők, egy pici igazgatással már olyan csendéletet alkottak, amivel kapcsolatban már nekem sincs ellenérzésem; színeiben is érdekesnek találom és a kompozíció is tetszik.

Van egy hosszú leírás a csendélettel kapcsolatban, hogy a csendélet mit jelent az alkotónak. Én azt szoktam mondani, amikor pihenőcsoportok vannak lenn, és testkódokkal kapcsolatos elemzések hangzanak el, hogy igazából a verbalitás nagyon sokszor félrevezet, nem azt fedi, ami az emberben zajlik. Itt is azt kell mondjam, hogy a képet a szöveg nélkül is kell tudnunk értelmezni, sőt, az a véleményem, hogy a szöveg egy másik fajta értelmezés felé akar minket elcsalni, miközben a kép egész egyértelmű és határozott képi jelekkel üzen. Melyek ezek a képi üzenetek? Egy nagyon sötét fekete alapon egy foltokkal teli ovális tányérban vörös színeket látok és ez a sötét asztallap szegélyeződik metrikus, szabályos négyzet formákkal, nevezhetjük ezeket csempéknek. Hosszú megfigyelés után elképzelhető, hogy az ember rájön, hogy itt egy értetlen banánt, és valamilyen gránátalmának megmaradt darabját láthatja, ugyanakkor hangsúlyoznom kell azt, hogy maguk a formák, a sötétzöld növény, a növényen rajta lévő a zöld és a vörös keveredéséből létrejövő oxidált barnás foltok, a ráfröccsent gránátalma nedvek és a tányéron eleve elszórt, fröccsent foltok egy egészen más asszocióciót tükröznek. Azt kell mondjam, ez a kép nem vidám kép, sőt, ez egy drámai kép és inkább afelé hajlik az ember gondolatmenete, hogy akár kórházakban, műtőkben, kritikusabb helyzetekben láthat ilyen szituációt. A vörös mint szín üzenetként az érzelmeket, a szexualitást, az életet, az energiát adja, mutatja, de itt mindenféleképp sérült növényeket, átalakított növényeket látunk és igazából nem egy életszerű közegben, hanem valamilyen fajta kémiai állapotban, a két növény csonkított formában van jelen és minden más pedig az urbanizációt jelzi. A tányér kerek, zárt formája a női princípiumot jelzi, a banán enyhén szólva nem egy étvágygerjesztő színvilágban jelenlévő beállítása fallikus üzenetet hordoz és ennek a kettőssége valójában az én sejtésem szerint a mögöttes üzenete a képnek. Ebből kiindulva nagyon nagy kérdőjeleim vannak, hogy a kép címe mit jelent. Ha mindenképp foglalkozni akarok a kép címével, akkor azt kell mondjam, hogy ez a kép a konfliktusról szól, egy olyan fajta konfliktusról, amiben egyértelműen fájdalom, feszültség van jelen, és jelen van benne valamilyen fajta identitás és jelen van benne valamilyen válaszadásnak a keresése. Ebben a képben nem történik meg a válaszadás, de megtörténik egy expresszív és kiáltó, sokkoló formája az üzenetnek, amely semmiképp nem kapcsolható össze a leírt narratív szöveggel. Ez a szöveg nagyon jó és fontos, mert egy ember helyzetét írja le és azt, hogy abban a helyzetben egy géppel, egy exponálással hogyan lehet a tudatalattit és a mély, lelkivilágot tükrözni. Ezt egy nagyon jól átgondolt képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

Ha felhőkön alszol, angyal vigyázza álmod.

Beszélgettem Hegyivel, aki azt mondta, hogy egy kép jut eszébe, ami Dörögdön került elő számára sok-sok év után újra, amit először nagyanyja szobájában látott, ami blondel keretben az ágy fölött volt, a felhők fölött az éjszakában ülő nagyszakállú Istennel profilban, aki mintegy merengett a város és az emberek felett. Erre válaszolok én most, tulajdonképpen amit Zsolt mondott, megidéz egy fogalmi rendszert, a giccs fogalmi rendszerét. Ez valamiképp kapcsolódik ehhez a helyzethez, természetesen azért, mert Zsolt azt mondta, hogy a nagyanyjánál az a kép, amit látott, nyilvánvalóan minden stílushiba ellenére is megérintette őt érzelmileg. Miért? Mert ezek a helyzetek a nagyanyai szobákban az érzelmet jelentették. Ha ezeket a brómolajnyomatokat nézzük, amik képzőművészetileg hagynak kívánnivalót maguk után, egyet bizton ki lehet jelenteni, hogy érzelmileg próbálnak hatni a nézőre. Ez a kép ugyanígy érzelmileg próbál hatni, és azért minősítem fölül a giccs fogalmát, amit amúgy teljesít a kép, mert ha valaki ismeri a Tamást és találkozott vele és ismeri az érzelmeit, akkor el kell tudnia fogadni, hogy ez egy sűrített és bátor vállalkozás, ugyanis ez a kollázs a manipulált holdacskával, ami megvilágítja ezt a mesemacit, aki a habpaplan tengerben alszik, a békesség álmával azt is üzeni, hogy a világ nem ilyen, a világ nem így történik, nem így éljük meg, és nem egy kisgyermeket látunk, de ez a magzati póz mégis egy gyermeki érzelmet mutat. És ezért is mondom, hogy ez a kép bátor, mert a giccs eszközeit használja, hogy őszintén azt tudja mondani, romantikus vagyok, érzelmes vagyok. Zsolt mondja, hogy neki ebben problémája van a ruhával, a jelmezzel, mert ez a ruha most semmilyen, és nem mozdítja el az üzenetet se a giccs, se más irányba. Én azért nem bántom, mert érzem ez üzenetet, Zsoltnak igaza van, de én mégis elfogadom ezt. Jó vállalkozásnak tartom, de kíváncsivá tett Zsolt, hogy más ruhával, más jelmezzel hogy csinálná meg ezt a képet Tamás. (szőke)
értékelés:

Hiroshi Sugimotonak és Koscsó Gábornak

A képsorozat nagyon intenzíven kapcsolódik össze, majdhogynem azt kell mondjam, hogy az alkotó munkáiból a legerősebbet érzem itt most, most érzem legjobban azt, hogy ez a kép ÍGY értelmezhető hármas egységben. Elsősorban azért, mert Márti korai időszakában is láttuk, hogy a szöveges üzenetekhez vonzódik, a történetekhez, itt viszont egy olyan szimbiózis zajlik, ahol nemcsak egy avantgárd ötletjáték látható a képen, hanem valóban megtörténik egy vizuális geg és ahogy az élességet elveszítjük, az alsó képen tényleg azt hihetnénk, hogy egy csodálatos elalvás előtti tengeri tájat látunk. Nagyon szép a kép versessége. Függetlenül attól, hogy ez szorgalmi, három disznó. Alkotói értelemben ebben a képben érezzük Mártinál a legnagyobb alkotói szabadságot. (szőke)
értékelés: