Elemzés

Szikrák
Kedd hajnalban

A nagy szovjet rónaság című képet látjuk, egy nagyon szép fotót, de igazából nem igaz, mert nem az orosz festészethez tartozik, hanem inkább az akvarell kategóriájához. Nagy viták zajlanak az Estiskolán arról, hogy a fotó a valóságot tükrözze-e vagy sem, egyre több képnél azt látom, hogy szükség lesz arról beszélni majd egy együttlét keretében, hogy az általatok készített fotók mennyiben kapcsolódnak a nagy elődhöz, a festészethez, vagy a grafikához. Még ha ösztönösen is, folyamatosan vannak merítések a festészetből, hogy ez jelen esetben tudatos-e, azt nem tudom, de nagyon jó irány, és ennek az előképe az akvarell. (szőke)
értékelés:

Márti ágya
Miután kikeltem.

Miután kikeltem, és egy csomó minden, ami azelőtt történt.

Mártinál többször fölvetődik, hogy van egy történeti elgondolás, mese, és még akkor is érezhető a történetiség, ha a kép aláírása tömör, mert a képi utalások beszédesek. Mindkét kép értelmezhető külön, beszédes, a felső kép sokkal koncentráltabb, az alapvetően fotószerű, ott van egy könyv is, a féldrágakövek csehszlovák listája, vagy hogyan tarotozzunk kövekkel maori szemlélettel, vagy valami hasonló karácsonyról ott maradt füzet, de folthatásában nagyon fontos ez a személyes információ. A fölső kép azért is koncentráltabb, mert itt az ember jelenléte és hiánya együttes üzenet a képen, a két párna kapcsolata, a gyűrődések, a fölhajtott paplan, mind az ember nélküli, de mégis arra utaló történetszerű ábrázolását mutatja. A másik kép sokkal dokumentumszerűbb, egy lakás enteriőrje a maga kaotikus életszerű történetével, ami azt üzeni, hogy mi itt élünk, ez a privát terünk, nem véletlen, hogy ez a házi feladat feladódott, pontosan azért, hogy az estiskolán lévő személyes jelenlétünk, személyes vállalásunk, a nevünk és arcunk megmutatása és a személyes kapcsolódásaink még erősebben manifesztálódjanak, ezzel segítve egymást a megszólalásban és a kommunikációban. Úgy gondolom, hogy mivel a két kép együtt érkezett és következtethetünk a szivacs színének és párnák színvilágából, hogy ugyanazt az ágyat látjuk, ez is mind azt erősíti, hogy történetekben gondolkodik Márti, és ha a történetiségben próbálunk továbbhaladni, akkor mindig felvetődik a kérdés, hogy a klasszikus egymásra építkező alapszint, bevezetés, tárgyalás, befejezés, ez megvalósul-e egy ilyen üzenetben. Anélkül, hogy bele szeretnék szólni a sorozatba, a személyes sejtésem az, hogy ha egy ilyen sort látunk és látjuk az emberi teret, hogy épp most mentek el, ez az én életterem, akkor mind az, amitől ez a személyes élettér drámai és kitárulkozó, mégiscsak szemérmes, mert az ember nem jelenik meg. Ha én készíteném ezt a sorozatot, akkor azt mondanám, hogy kezdünk egy közelivel, majd egy tágabbal, és esetlegesen a harmadik kép a paplanok tárgyak nélkül maga az emberi test abban a kitekeredett pozícióban, amire következtetni lehet ebből a takaróból és lepedőből. Miért nehéz ilyen javaslatot tenni? Mert ez az emberi test lehet a valós, fiatal, a szerethető, a férfi, a nő, érzelmes, kisgyermek és az anya, a gyermek és gyermek, az öreg, elmúlásra készülő ember, tehát nem tisztem egy harmadik képet javasolni, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a két kép viszonylatában most egy nagyon jó irányt érzek, egy jó üzenet-magot, aminek nincs lezárása. A variációk, amiket mondtam, miért az emberi testre vonatkoztak? Azért, mert az a folyamat, hogy egy közelebbi majd egy tágabb tér megjelenik és az emberi test jelenlétének hiányából építkezik ez a belakott környezet, annak egy erős következő lépcsője valószínűleg maga az emberi test lehetne, vagy a teljesen üres szoba - elköltöztünk. Azt nagyon szeretném megköszönni, hogy nem egy berendezett műtermi helyzetet, hanem a saját privát történetet kaptuk, ezt ugyanabba a bátorság kategóriába sorolnám, amit a pedellusnál az álom animációjában láttunk. Ha a harmadik kép is elkészül, az is egy disznó. (szőke)
értékelés:

Dimenziók
A kezdetektől itt az estiskolán, s csak most küldök be házi feladatot? Szégyen, tudom, de azt mondják az okosok, hogy jobb később, mint soha! :-)

Nagyon szeretjük ezt a képet, három disznó, jó a kapcsolódás, talán az égi jel, a gyermeki kéz, ami húzza apa lábát ott kéne vagy vágni még, vagy valamit kitalálni, hogy ne legyen ilyen csonkolt. Technikailag kell arról beszélni, hogy a képnél, amikor elmentetek egy file-t, akkor ne tömörítsétek le ennyire, mert így a tónusátmenetek között látható ugrás lesz. Ez adódhat abból is, ha a hátteret úgymond elmossátok, mert az az effekt ha nem finoman használjátok, szintén ilyen tónusátmenet hibát okoz. Ezért most nem vonunk le malacot, de ellenőrizzétek a képeket, hogy ilyen hibák ne legyenek. (szőke)
értékelés:

Délelőtt
Mi történik az udvaron?

Színvilágában kellene emelni valamit - élességben jó, kompozícióban jó, bár jó lett volna, ha a veréb feneke is látszik - ugyanis ez a színvilág nem emeli ki a verébnek a jelenlétét. (szőke)
értékelés:

Tigris, tigris...
Verusnak.

Gyönyörű macskafejet látunk, nagyon szépek ezek a visszatartott színek, Gábor nagyon érti és érzi ezt a megoldást (félve mondjuk, hogy ezekbe a képészeti megfejtésekbe könnyen benne felejtheti magát az ember, ha sokáig használja), nagyon jók a tárgyak, anyagszerűek és érzékletesek, de mindennek ellenére nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ha szeretjük ezt a tigrist, és ő ilyen félprofilból pihen a fészer tetején, akkor a macskához a háta, a teste is hozzá tartozik, most ez a forma, ez az ív és ez a térbeli kiterjedés van elvágva. Ha a macska jobban szemből nézne ránk, akkor az egy más helyzet lenne, mert akkor akár életlenséggel, akár a háttérbe mosódással elhagyható lenne a valós ábrázolásnak ez a szigorúan vett alkalmazása, de jelen esetben ez a ritmus megtörik a vágás miatt. Ettől nem három disznó. (szőke)
értékelés:

Stég
Ez egy régi balatoni képem. Lacinak ajánlom, hátha kedvet kap a kevésbé szűk kompozíciókhoz is.

Nagyon jól használja az alkotó a lazúrt, a szürkék árnyalatait, szépek az arányok, jól érződik ezzel az óriási térrel a természethez kapcsolódó emberi figura parányisága, jól van elhelyezve a kép kompozícióban is. Három disznó lenne, ha nem szorgalmi lenne. :) (szőke)
értékelés:

A kamerán át...
...mindig minden más. Lehet, hogy a fénykép nem a való világ letükröződése?

Ezzel a képpel nem tudunk mit kezdeni, nem tudunk rá reagálni. (szőke-hegyi)

Labdázol velem?

Ezen a képen tulajdonképpen tárgyfotót látunk, egy bábut és egy labdát egy bábszínházi helyzetben, mintha egy légüres térbe helyeződne a baba és a labda, miközben a baba a varrott szájával mosolyogni próbál, mégis van ebben valami ridegség, legfőképp a fekete és szürkék játékában. A labda is olyan, minha egy furcsa bolygó lenne és a baba ebben a térben repülne. Ez azért történik, mert a háttér homogenitása miatt a tér nem érzékelhető. Amennyiben ez a lebegés szándékolt, akkor a kép elérte ezt a célt, de bár fucsa mód minden rendben van, mégis a kép nem tud megnyugodni, mert a figurák nem ülnek. Talán ha a címet is megnézzük, akkor azt mondom, hogy mindenre lehet gondolni, csak arra nem, hogy ez a labda nekem van lökve, hogy én visszadobjam. Ahogy Feri képéné is, itt sem érzem eldöntve, hogy ez a kép vidám akar lenni, vagy drámai, miközben az alkotás pontos. Ezért fontos, hogy mielőtt képbe öntjük a feladatot, tisztázzuk a gondolatainkat. (szőke)
értékelés:

Piacon

Ez egy pontatlan kép. Ki a Gyula barátja, a káposzta, vagy a reklámnapernyő, vagy a fiú? A fiú nem emelődik ki, mert a háttér éles és nem az alak, viszont a háttér dús elemkészlete nem teszi lehetővé azt, hogy itt ezt a fordított élességi játékot értelmezhessük. Ha a háttér nyugodt lenne, egyszerű, akkor igen, úgy függetlenedhetne a forma és az elrendezés, akkor azzal, hogy életlenné tettük a kép igazi témáját, létrejönne egy térjáték, állandó előre-hátra mozgásra kényszerítve a nézőt. Ez most nem történik meg. (szőke)

Hol a probléma?
Már kiszőrösödött az ég is, de én még mindig nem látom, hogy mi rögzíti a fényt...

A formai megoldásokkal egyetértünk, a kör forma és a torzítások is egy humoros helyzetet mutatnak, ami felszabadító hatású lehet, de a gesztus, ami az arcon megjelenik, az nem ehhez a formához illő gesztus. Van egy olyan érzésünk, hogy ez a nagyító lencsén keresztül mutatott arc önmagában is felnagyítja az arcon lévő gesztusokat. Ha ezt egy 1968-as cseh ironikus filmben látnánk, akkor ezek a figura játékok helyére kerülnének. Most pedig inkább az van felnagyítva, hogy van egy tanácstalanság és elutasítás az arcon. Mivel ezt a képet látjuk, így azt feltételezzük, hogy az alkotónak ez is volt az üzenettel a célja, hogy ezt az elutasítást vagy flegma nézést közvetítse felénk. (szőke)
értékelés:

A kép láttán Hegyi és Szőke egy talán elsőre extrémnek tűnő asszociációrál beszélt, mielőtt az értékelésbe fogtak volna, mégpedig a születésről, a szülőcsatornáról. Miért? Ez az embrió meg is jelenik ebben a csatornában. Azt nem lehet eldönteni, hogy éppen a megszületés felé megy, mert éppen a fény ennek a folyosónak a végén van, vagy éppen felénk vissza az álmok birodalmába, de mindenesetre nagyon költői és furcsa ez a kép. Látszólag egyszerű képről van szó, de a falakon lévő ablakok, és egyéb apró utalások mégis egy összetett formai megoldást mutatnak. Ha ez tavaly kerül fel, akár három disznó is lehetne, de ugye idén már a szorgalmira csak egy disznót adhatunk maximum. (szőke)
értékelés:

Adj Uram valamit a kezembe!
A kéz témát Michalangelo már "lelőtte" a Sixtus-kápolnában előttem. De azért remélem, én sem hiába nyújtom ki kezem...

Egy testrészletet látunk, ahol olyan közeli képről kell beszélnünk, ahol szinte milliméterek is számítanak az élességgel kapcsolatban és egyértelműen a négy ujj egymáshoz való viszonya, egy tengelyen való elhelyezkedése okozza, hogy végig ezeken van az élesség. Bár azt tudjuk, hogy egy emberi kéz sok mindent, inakat, ízületeket, tenyérpárnákat, vonalakat is tartalmaz, mégis a kép erre a négy ujjra utal, annyira, hogy a többi szakasz életlensége miatt ezek elkezdenek önálló életet élni. Négy testvér, imádkozó figura lenne, ami különválik a tenyértől. Mivel ilyen közel van a kamerához és az élesség így lett meghatározva, le is válnak a képről, a tenyér meg hajóformára vált, amiben ezek a kis emberek ülnek. Érdemes lett volna a kép alján befejezni a formákat, hogy az ujjak rájuk jellemző formái, elhajlásai is értékelhetőek legyenek. A leirat szövegből azt sejtjük, hogy a kép filozófiája több szeretne lenni, mint ami, mert az ilyen képet egyszerűbben fogalmazva stúdium képnek hívjuk. Amennyiben ez egy mozgás anatómia vagy kéz megfigyelésre elkészített kép lenne, úgy azt mondanám, ha abból indulunk ki, hogy bizonyos nézetekben a fotó a valóság leképezése, akkor viszont a kéz állapotai, a tenyérpárnák, a kéz alsó gyöke együttesen kellene értelmezhetőek legyenek, most ezek foltjaiban különválnak. Talán ez azért is lehet, mert a stúdium fogalmát nem ismerjük eléggé. A stúdiumrajz is lehet ugyanolyan fontos és szakrális dolog, mint egy filozófiai témával foglalkozó kép, de azt kell tudni felvállalni, hogy azt mondjuk, hogy egy parányi ötlet is, egy tenyér leképezése is lehet csúnyán mondva világbajnokság. Ez most nem volt pontosítva, így a kép alsó harmada értelmezhetetlenné lett, nem érezni a tenyér perspektíváját sem. Ami a gesztust illeti, ha mégis megpróbáljuk kihámozni a képből ennek az üzenetét, akkor a Sixtus kápolna ábrázolásának említése és a kép címe furcsa ellentmondásba kerül, hisz filozófiailag nagyon nem mindegy, hogy valaki értünk nyújtja a kezét, vagy mi várunk arra a kéznyújtásra, arról nem is beszélve, hogy a felfelé tartott tenyér a befelé hajló ujjakkal sokkal inkább utal arra, hogy ne egy másik kéz nyúljon felé, hanem a tenyérbe valami tárgy belekerüljön. (szőke)
értékelés:

Lecsúszott glória
Amikor még fiatal az ember, úgy érzi övé a világmegváltás glóriája, de az idő múlásával a glória egyre lejjebb csúszik és szép lassan ráébred, bármerre fordul, bármerre mozdul, csak megsérti magát.:)

A képet elsősorban nem az eddig megszokott képzőművészeti oldalról szeretném értelmezni, hanem a szemléletével kapcsolatban szeretnék feltenni kérdéseket. Az én számomra olyan stílusjátékot látunk itt, amit az aláírt szövegi környezet is megerősít egyfajta patetikus és bűntudati helyzettel, mert a kép van annyira realisztikus, hogy jól érzékelhető a kerítésfonat, amit általában telekhatároknál szoktak elhelyezni és amin ezek az éles drótok azért vannak beleépítve a drótfonatba, hogy mindenképpen valamiféle sérülést okozzon annak, aki át akar ezen a fonaton lépni. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy ez a drót jelzi, hogy a modell és a drót kapcsolatában félelem van, úristen, csak az arcát meg ne sebezze ez a drót fonat. A haj és a drót találkozásától ez a furcsa spirál halad lefelé és az orrlukakba is belevágódik, de mégis valamiért akár akarattal, akár a helyzetből adódóan van valami ironikus, kiszolgáltatott, de mégiscsak esendő humor a képben, amit nem tudok eldönteni, hogy szándékolt vagy sem, és azért nem, mert határmezsgyén mozog egy drámai kiáltás és egy érettebb önirónia között. Nem tisztem eldönteni, hogy a kép eredetileg ezzel a drámai felhanggal készült-e, vagy az öniróniával. Ha a második verziót veszem alapul, hisz az alkotó eddigi munkáiból egyértelmű, hogy a Feriben rengeteg keserédes humor lakozik, akkor az a feltételezésem, hogy talán hihető, hogy ezen a képen is megjelenik az önirónia. Miért vagyok ezzel az egésszel elbizonytalanodva, hogy eldöntsem, hogy ez egy drámai kiáltás, amire a feketék és a képalkotó elemek utalnak, vagy emelett van örirónia is. Azért tudom ezt nehezen eldönteni, mert úgy gondolom, hogy maga a kép alkotás közben az alkotó sem volt kellően radikális ennek eldöntésében és a kettő között hezitál a kép most, hogy egy fájdalmas attitűdöt, vagy önironikus kiáltást lássunk. Az iróniára a drót arcon való elhelyezése, az az eltartás utal, ami a valóságban igenis ügyel arra, hogy távolság legyen az arc és a drót között, de nehezen eldönthető, hogy ez véletlenszerű, vagy pedig tudatos. Azért tartom fontosnak, hogy erre többször is visszatérjek, mert külső szemlélőként most ez nem eldönthető. Ha a kép nem tartalmaz öniróniát, akkor a kép önmagában válik sebezhetővé, hogy az alkotó nem helyezkedett bele az általa kitalált helyzetbe, ha viszont szándék volt, akkor az arányai nem elég erősek. Mindemellett a pedellus mondja, hogy kompozíciós bajok is vannak, mert ha például a drót kifutni készül a képből, mintegy láncra kötve a modellt, akkor ezt igenis ábrázolni kell, és akkor épp az ellenkező oldalon kéne lennie a szereplőnek, hogy ez a drótvonal érzékelhető legyen, másrészt pedig a fej elhelyezése hasonlóan a Tisza Sanyiról készített portréhoz a nyaknál túl szűkre van véve. (szőke)
értékelés:

Munka közben

Egy plein air tájképet, egy őszi hangulatot látunk két ülő figurával, természetfotósokkal. A tőlünk távolabbi részen a fűben egy alakot és hozzánk közelebb egy másik alakot. Mivel a kompozícióban a két figura méreteiből arra gondolhatunk, hogy egyfajta perspektívára utaló kompozíciós rendet próbál kialakítani az alkotó, mégis valami miatt ez nem hangsúlyozódik igazán. Megkockáztatom, hogyha a két figura tekintetében behúznánk ezeket a perspektíva vonalakat, akkor valahogy arra felé utalna, ahová ők néznek és valami élőlényt, madarat fotóznak, mégis azt kell mondjam, hogy annyi minden más is látszódik a képen, hogy ez a térbeli irányultság nem tud letisztultan jelentkezni a képen. A mezei füvek virágai, a füvek megosztják a figyelmet, miközben az ártéri növényzetet is látjuk, de azt nem, hogy ők hova tekintenek. Tehát a vágy titokzatos tárgya nem látszik a képen és mivel ez nem lett pontosan elmondva, így a festői zöldes hangulatok, ritmusok igazából nem pontosítják, hanem szétbillegtetik a kép ritmikáját, ugyanakkor a két figura elhelyezése, jelenléte nem olyan erős, hogy rendbetegye ezt a helyzetet. Az érezhető, hogy a kép jó szándékkal készült, és jó információt tartalmaz, de nem elég sűrített a gondolati üzenet. (szőke)
értékelés:

A valóságon is túl...
A minket körülvevő világ elrohan mellettünk, de az igazi baráttal sem az öröm, sem a boldogság nem szalad tova.

Hogy technikailag miképp oldottad meg, dupla expozícióval, vakuval vagy photoshoppal, az mindegy, de a képhez tartozó írást is elolvassuk, ahol a fő hangsúly az igazi barát, és ha a hozzászólásokat is megnézzük, amiből kiderül, hogy az alkotó a valóságot próbálja ábrázolni, akkor ez arra utal, hogy a valódi barát, mint információ nem elsősorban a festői folthatások, az absztrakt formák által jelenítődik meg, hanem a valódi mosolygó női alak, arc és az ehhez kapcsolódó nagyon erőteljes fő fényforrás segítségével. Ez a fő fényforrás most a horgolt pulóver alkar részén jelentkezik, és azt látjuk, hogy emellett a képet egy elmosott barnás tónus fedi, ehhez képest a kép alsó felületén igenis reális fehér folt van. Mit akarok ezzel mondani? A kép ritmizálásában a fő üzenet, a barát, a társ és a szerethető ember egy biztonságos pillanatban, ebben súlypontozva az arc üzenetei kevésbé jelennek meg, a kardigán sokkal fontosabbnak van mutatva, mintha ez utalni akarna arra, hogy a fontos információk nem a képen keresendők. Ha a kép egészének üzenetét keressük, akkor fontos lenne érzelmileg még többet kapcsolódni a modellhez, mert most a fényviszonyok és a szín ritmizálások máshová kapcsolják a képet. (szőke)
értékelés: