Elemzés

Javított változat a képkivágás szélesítésével.

Először is köszönjük azt, hogy foglalkoztál a kérdéssel és elküldtél egy másik, javított képkivágást, amiből azonban újabb feladat, vagy javítási kérdés jött elő, mégpedig az, hogy ebben a formában már az arányok rendben vannak, viszont a sapka, vagy az a kötött ruha, ami a fejeden van, az idegen ebben a környezetben: ebből pedig az adódik, hogy ha van kedved újragondolni, újra játszani ezt az arcfestéses helyzetet, akkor próbáld meg úgy, hogy abban nincs ilyen idegen tárgy. (szőke)

Üveggolyóképek 5. - Fényképezni fogunk, örökké fogunk élni

A kép hangulata, formavilága, színei picit a japán szobabelsőkre emlékeztetnek, meg nem mondom, miért, talán a világos és kék, a színek és formák kapcsolódása miatt. Sejtésem szerint ez a kék felület valami folyadék, ami szintén mozdulatlannak látszik, és láthatjuk azokat a technikai eszközöket, zseblámpát, kis fényeket, amikkel a tárgyak meg lettek világítva. A kép a csendélet kategóriába, leckéhez lett beküldve, és ezt a feltételt bizonyos tekintetben teljesíti, hisz tárgyakat látunk a képen. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a tárgyak egymáshoz képest milyen rendszerben, milyen kompozícióban helyezkednek el, akkor az esetlegesség miatt már csendéletről nem beszélhetünk. A csendélet ugyanis nem tárgyak véletlenszerű egymás mellé helyezése, avagy talált kép, a csendéletnél minden egyes képet alkotó résznek pontosan meghatározott helye és szerepe van. Itt látunk egy kis virág tálat, amiből csak a szirmok láthatóak, látunk egy fél vázát, amiben nem felismerhető drótok vannak, láthatjuk a kis kancsóba tett zseblámpát, a tálat a kék festékkel, és azt az ominózus fehér kendőt, amit a takarítónő már az előző képnél is ottfelejtett. Ezek a manifesztumok nem adnak ki egy közös történetet és ami a legfontosabb, nem állnak kompozícióban egységgé össze. Ennek még egy oka van, és ez a vágás, aminek következtében minden képen szereplő tárgy felismerhetetlenné válik. Márpedig ha ez volt a cél, hogy a konkrét tárgyak ne önmaguk jelentésében legyenek jelen, akkor maguknak a formáknak kellene esztétikailag és kompozícióban rendben lenniük. Ez a vibráló, zavaros szerkezeti rendszer nem tud jelen formájában másról szólni, mint az esetlegességről. Ez így inkább nevezhető az előző kép werkfotójának. A csendéletnél viszont az úgynevezett halott tárgyak egymás közötti kapcsolódása, rendszere ad ki egy üzenetet. A csendélet a lehető legritkábban talált, a kiindulás maga lehet egy ilyen impulzus, de a végső formának már minden tekintetben indokolhatónak, egymásra épülőnek és esztétikailag is helyénvalónak kell lennie. Ha bármi marad, ami nem indokolható, akkor ott a néző is meg fog akadni. (szőke)
értékelés:

Üveggolyóképek 4. - Ki őrzi az álmom, amíg alszom? Holdak lelke.

Nehéz helyzetben vagyunk, mert Zsolt megmutatta nekem azt a beszélgetést, ami a kommentárokban köztetek zajlik, és nehéz ettől függetleníteni magunkat, ugyanakkor mégiscsak elsősorban az itt szereplő képről szeretnénk elmondani a meglátásainkat. Egyrészt egy nagyon izgalmas képet látunk, az egyik rögtön szembeötlő megoldás az, hogy az alkotó a tükröződésen keresztül néz a néző szemébe, mintegy ezzel is erősítve az üzenet álomszerű, meseszerű, misztikus részét. Nagyon jól megoldottak a fények és színek, a formák és felületek, ez a kék tenger, víz vagy folyadékfelület jól utal az álomszerűségre, mintha az álom óceánján úsznánk mi is, miközben a felülethatárok konkrétsága mégis ad valami konkrét kapaszkodót. Nincs is semmi baj a képpel, egy kivétellel: a takarítónő keszkenője kilóg a kép szerkezetéből. Nemcsak a forma az, ami meghökkentő, de ez a vakító fehérség is a maga esetlegességével, fésületlenségével ezt az egész víziót visszarántja a földre. A pedellus egyszerűbben fogalmazta meg ezt: nem érti, miért van ott ez a fehér kendő, vagy papírzsebkendő. És ezzel az értetlenséggel nincs egyedül, hiszen ez a fehér szín kiugrik a felületből, kilóg a kompozícióból, és egyből azt kezdi nézni a szemlélő, hogy vajon mit akart a takarítónő azzal, hogy otthagyta a keszkenőjét? A kép emiatt a zavar miatt két disznós csak, mert nem értjük a zsebkendő szerepét az üzenetben. (szőke)
értékelés:

Nagy Viktor hiányolta a "svenkes" bemutatást az előző sorozatból. Ez a kép úgy készült, hogy közel 180 fokos szögben forgattam a kamerát az autóra, mialatt elhaladt előttem. :)

Kedves Feri, ha megengeded, ezt a képet is a szertérba tennénk, nagyon köszönjük, egy kis kiegészítést ha írnál, ahogy az előzőekhez is, azt megköszönjük, egy disznó pedig jár a bemutatóért, mert fontos technikai trükköt mutatsz nekünk. (szőke)
értékelés:

Néha úgy érzi az ember, egy-egy jó kritika, vagy vélemény után, hogy sikeres, célvonalban van, övé a bölcsek köve, stb. De aztán lehiggad, mélyen belenéz a tükörbe, és látja valós önmagát, ha sikerül.

Feri esetében újból egy olyan képsorozattal találkozunk, am igen pontosan mutatja azt az utat, amit a kezdetektől az alkotó bejárt, egy új kísérletet, ami leginkább az önmegismerésről szól, mintegy feltárulkozás, azzal, hogy Feri kiáll ide az internetre, és bemutatja ezt a három képet, íme, ilyen vagyok, ez vagyok. A zöldhájog egy szembetegség, ami ha jól tudjuk, fokozatosan alakul ki és nem gyógyítható. A képi utalásnál a zöld színnel való párhuzammal egyetértünk, a másikat mi nem vizsgáljuk. Három fontos gesztust, sőt, három gondolati helyzetet mutat be Feri a képeken. A pedellussal azon vitáztunk, hogy ő azt mondja, hogy legalább a harmadik képnél levette volna a szemüveget, hogy az ne vágja a tekintetet, hogy Feri szemébe nézhessünk, ami alkotói szándék is volt, hiszen az alkotó a kamerába - és a kamerán keresztül a mi szemünkbe - néz. Ugyanakkor persze az is felmerül, hogy mi Ferit szemüvegesnek ismertük meg a Művészetek Völgyében nyáron, tehát nekünk Feri szemüveges, de jó kérdés, hogy vajon ilyen esetben, amikor a képi üzenet eleve elvont, gesztusokkal dolgozó helyzet, akkor mi a jobb, ha az alkotó valóságos arcát látjuk, vagy ha a gesztus erősítése okán ezt a kis módosítást megteszi, mielőtt exponál. (szőke)
értékelés: