Elemzés

Az utóbbi időben fedeztem fel Erdély Miklóst és az ő szellemi műhelyéhez kapcsolódó munkákat, így jutottam el Galántai György fotósorozatához, amelyben nemzetközi hajózási kódjelekkel ábrázolnak szituációkat. És ezek közül különösen egy által megszólítva éreztem magam: úgy éreztem válaszolnom kell rá. Egyrészt ebből az okból készült ez a kép, másrészt pedig úgy gondoltam, hogy nektek is pontosan ezt az üzenetet küldeném: I wish to communicate with you - Érintkezésbe kívánok lépni Önnel.

Erdély Miklós vagy Pauer Gyula, vagy Maurer Dóra, és esetleg Bódy Gábor egyes munkái de még ide sorolhatnánk Vető Jánost is, az 1980-as évek legelején a budapesti Balázs Béla Fimstúdióban nagyon közkedveltek voltak. Ezek az alkotók nem csak filmeket, hanem képzőművészeti alkotásokat, sokszor performance-okat is csináltak. Egy erős szubkultúraként működött mindez, amelynek még egy fontos helyszíne volt, a Fiatal Művészek Klubja. Ez a helyszín egy nagyon fontos műben látható is rövid ideig, Bódy Gábor A kutya éji dala című filmjében. Ma már kevésbé aktív a neoavantgarde ezen része és ennek talán az egyik oka az lehet, hogy miközben nagyon sok izgalmas kérdésfelvetést hoztak létre, sokszor maradtak ezoterikusak a nézők számára. Az minden alkotónak saját döntése, hogy manifesztálásával magához akarja ölelni, vagy el akarja taszítani a nézőt. Az én szerény véleményem szerint a brechti elidegenítést akkor van értelme a mai világban aktívan használni, ha kellő privát tőke áll rendelkezésre. Ha van pénzem, akkor azt csinálok a nézőkkel, amit akarok, mert akkor a marketingre is van pénzem. Ha bármilyen jó az alkotásom, de nincs meg az eljuttatáshoz a hatalmam, akkor sokszor elképzelhető, hogy nagyon jó és tehetséges alkotók eltűnhetnek. Mivel mi egy egyszerű szabadiskola vagyunk ezért mi is úgy gondoljuk, hogy a hely alkalmas arra, hogy csak úgy a magunk kedvére kísérletezzünk. (szőke)
értékelés:

Van olyan, amikor csak bólogatunk, és nem tudunk mit mondani mást, mint hogy három disznó. Vágykeltő, megejtő, esendő - Xantus János eszkimóasszonya. Egy kis zárójeles megjegyzés itt is: a mentésnél vagy a digitális munkánál fellépő kockásodás nem biztos, hogy szerencsés. (szőke)
értékelés:

Kedves Márti, itt is szeretném hangsúlyozni, hogy mindenkinek önmagához mérten próbálunk üzeneteket küldeni, nem másokhoz hasonlítva. Márti, az eddigi munkáidból azt érzékeltük, hogy mindig van összetett szellemi üzenete a képeidnek, és ez neked nagyon is fontos. Ugyanakkor a formai megoldások éppen az emelkedett üzenet miatt sokszor közelítenek a színháziasság felé. Ami kérdésként felvetődik az az, hogy vajon nem valami önbizalomhiány okozhatja azt, hogy a filozófiai üzenethez a képcím keresésében mindig csavarsz egy plusz mozdulatot. Egyszerűbben fogalmazva azt szeretném mondani, hogy valamikor a nyolcvanas években dolgoztam egy nagyon jó operatőrrel, akinek a filmjeiben és kameramozgásában sokszor különleges és intenzív módon megjelentek a billegések vagy kameradöntések - akkor ezt úgy hívtuk, hogy csálé kamera. Ezeket a filmeket nagyon szerettük, mások is, sőt, nagyon sokan elkezdték később alkalmazni, a mai napig is formabontó eszközként használják. Csak azt nem tudták, hogy maga ez a technika úgy jött létre, hogy a Feri folyamatosan be volt rúgva. Rusztikusan azt akarom megértetni, hogy ma divat roncsolt, vagy szupernyolcas filmek hangulatát idézve dolgozni, és vannak híres vagy hírhedt régi szupernyolcas filmek, amelyeket ma is kedvelnek. Viszont akkor azok azért készültek arra, mert akkor csak az volt elérhető. Sokkal pontosabb és precízebb az üzenet, ha adott helyzetben nem a szimbólumot keresed a kép címadásánál, hanem a valóságot írod le - Apám a vállamon, vagy A pasim lába.
   Még egy fontos dolog van, és az a világítás - emiatt nem három disznó. Mégpedig azért, mert ha megnézed, a fej, a váll, a láb és minden szinte egy árnyalatra van világítva. Emiatt nincsenek a képet alkotó objektumok térbe helyezve, a formák lapossá válnak.
   Az igazolványképre: ilyeneket vágtunk ki a Hasutasokból. A kép jó, szívmelengető, de lehetne durvább. (-szőke-)
értékelés:

Egy kőoroszlán, egy folyosó, egy Ági.
   

Ez a kép egy sorozat része.

Kedves Ági, ez a fajta képkészítési mód - és itt most mind a két képre gondolunk - akár akarjuk akár nem, hozzánk (Hegyi-Szőke) közel áll. Úgy viszont nehéz ítélkezni, hogy a kép kapcsán van egy személyes érzemi viszonyunk, szimpátiánk. De az, hogy ez a kép a közvetítésével létre tud hozni erős személyes szimpátiát, mégiscsak a formai kifejezésmódban keresendő. Ha pedig ezek szerint viszgáljuk a képeket, sok olyan apró jelet találunk (például az arc szembehelyezése a kamerával, a megjelenített figura egyszere esendő és burkoltan mégis kihívó gesztusa, vagy akár a látszólag véletlenül a háttérben felejtett kőoroszlán, vagy a vécé lehúzógombja), amelyek egyrészt egy privát szférát erősítenek fel, egy intim világot mutatnak be, másrészt - főleg az oroszlános képen - játékosan gyermeki lázadást is mutatnak. Azért tartjuk bátor vállalkozásnak ezeket a képeket, mert nem használ nagy manifesztumokat a közvetítéshez, mégis erőteljes az képi üzenete. Björk világa.
   De mivel a képi üzenet "megérkezésének" a pontos technikai megvalósítás is feltétele, ezeknél a képeknél - főleg az oroszlánosnál - nem következik ebből a szemcsézettség, a lebutított részletek. Úgymond az üzenetet tiszteljük meg technikával is. A digitális zaj struktúrájával van baj, ugyanis a filmes technika film érzékenyítésből adódó szemcsézettsége teljesen más érzetet ad, mint a digitális érzéketlenségéből adódó elektromos képpiszok.
   Diane Arbus a hatvanas években készített nagyon erős portréi jutnak eszünkbe, azok az extrém portrék, amik szintén nagyon személyesek a véletlenszerűnek mutatott világítással és beállításokkal - amelyek persze a valóságban nagyon is tudatos tervezés és koncepció eredményei. Nézzetek utána Arbusnak.
   Mivel mindenkit önmagához képest próbálunk értékelni, és látszik, hogy van itt nálad több is, mint amit látunk, ezért két disznyó és kérjük, hogy mélyülj el a perszonális közléseidben még jobban. (-szőke-)
értékelés:

Szőke osztályfőnök úrnak jelentem, hogy malacos képekkel készültem. A kép előterében egy nagyon szép (ez most pont nem látszik) kínai lány áll, és a ruhája is szép, bordó bársony szegéllyel, de ilyet csak Kínában lehet venni, ő mondta nekem.

Itt is kompozíciós megjegyzéseink lennének. A dekomponált szereplőnek is tudatosan kell dekomponáltnak lennie, hogy a kép önmagához mért ritmikája működhessék. A véletlenszerűséget abban érzem, hogy ha jól látom, a nyakban lévő madzag spontánul metsződik el, a kar íve véletlenszerűen vágódik, a nyakszőrme meghatározhatatlan sötét foltként nehezedik a kép többi világos felületére. Másképpen fogalmazva elképzelhető, hogy valamilyen megvilágítást kellett volna használni, külön a figura mellkasi részére, amitől a kép hátsó tere és a makró világa (szereplő) nem különítődik el igazán. Pedig az egyik izgalmas üzenet az, ahogyan ebben a hosszú, távoli folyosóban megjelenik a szereplő. Még egy megjegyzés: a címben utalást találunk a malacra és tüzetesebb megfigyelés után egy sertés fotója tűnik fel a háttérben. Ehhez is talán valamilyen megvilágításbeli kiemelésre lett volna szükség, mert így a nézőnek nagyon nehéz ezt az összekapcsoló kódot megfejtenie. Gondoljuk, hogy nem az volt a cél, hogy egyszerűen csak a befogadót (nézőt) zavarba hozd. (szőke)
értékelés:

Kedves Gábor, üdvözlünk az Estiskolában! A Róbert Mépeltorpe fotói és hangulata, Nyújork meg a Vudi Elen jut eszembe egyszerre, és ha ezen a vonulaton gondolkozunk, akkor ezt egy egész jó fotónak mondhatjuk. A vágással kéne még dolgoznod, jobb oldalon és alul is, ha feszesebbre vágod a képet, izgalmasabb lesz az eredmény. Dolgozz, küldjél újakat. (szőke)
értékelés: