Feladatmegoldás

Ami körülvesz
néhány dolog, ami az én kis környezetemet alkotja.

Egy olyan anzixot, egy olyan mozaikot látunk egy emberi térből, ahol a formák is, a számítógépes segítség is képeslap formákat hoz létre. Ezek pici kis képeslapok, képeslap gyűjtemény. És mint ilyenek, egymásra rakódnak. Lehet beszélgetni, hogy a képeslapokon mit látunk, emlékképeket Párizsról, egy pici kis formával, néger babát, cd lejátszót, rajzokat, radiátor formát, a teásbögrét, kismalacokat. Mégis én azt mondanám, hogy összességében az egész, hiszen a keret kerettől keretig tart, képeslap gyűjteményt mutat. Egy ember képeslapjait. Szokott is ilyen lenni, amikor valahova vidékre lemegyünk, vagy valahol valakinek, nagynéninek, valakinek a házát ki kell takarítanunk, akkor ilyen dobozokban megmaradnak karácsonyi üdvözletek, húsvéti jókívánságok és mindenfajta ilyen lapok, képeslapok, amiből valamennyire fölsejlik, előtűnik egy emberi sors. És itt is valami hasonlót látunk. Talán csak annyi történik, hogy miközben az előbb említett megközelítésnél ezek sokszor egészen kaotikusan, cipős dobozokból ömlenek ki ezek a képeslapok, és ezekből mi teljesen spontán módon ki-kiemelünk egy-egy képet és megnézzük, hogy az Irénkéék hogy néztek ki ’53-ban Balatonszepezden, addig itt ezen a képen, miközben látjuk ezt a számadást nagyon szépen, nagyon iskolásan, nagyon szalonképesen, rendbe rakva, korrektül, szépen, az egyes, a kettes, a hármas, a négyes kép, minden idevan elénk rakva. Még a takarások is úgy vannak megoldva, hogy éppen annyit és épp úgy, ahogy annak lennie kell. Tehát valahogy az egészből az a fajta extázis hiányzik, amely Mikolics Mariannak a talán nem olyan régen készült önportréján, ahol azt hiszem az arca látszik és a szeme néz felénk olyan revelatívan és olyan energikusan, és mindenfajta bizonytalanság nélkül, szinte sokkolóan ott volt. Itt pedig mindaz a világ, amelyben ezek a kis porcelánmalackák, gyöngyök és mikro környezet egy belső térbe, ami talán nem lehet több 4 x 5 méternél, vagy 3 x 4 méternél, az egész világ megbújik, mégis úgy érzem, hogy olyan rendezett. A 13-as lecke épített környezetben azt gondolom, hogy a Mariann át tudja ezt szűrni, áttudja ezt préselni magán ugyanúgy, ahogy annál a portrénál megtette, ugyanolyan vadul, ugyanolyan extatikusan, ugyanolyan bátran és át tud lépni abból a fajta elszámolásból, abból a fajta recept formából amit ez a kép most sugall. Nem az a problémám evvel a képpel, hogy ez most olyan mintha egy kötelező feladat lenne, hanem az a problémám, hogy olyan mintha vissza lenne fogva valami, vissza lenne fojtva valami, és ezért adnám vissza ezt a házi feladatot Mariannak, hogy majd próbáljon ismételni. (szőke)

Görbék

Tudom, hogy nem szabad ezt mondani, beleavatkozni más munkájába. Biztos, hogyha én csinálom, akkor én vagyok annyira szemtelen, hogy ezt a mozgáskategóriába küldöm be éppen azért, mert ezek a biciklik nem mozognak, de a gyermekkor kategóriában is el kell tudni fogadni, hogy igen, ezek a körök kis és nagy kör, kis áttétel, nagy áttétel az élet pici és nagy áttételei ezek a gyermekkort jelentik, a mostani gyermekkort. És én talán annyit tennék, miközben itt az egészen izgalmas történet az az előtérben zajlik le, a Galaxy nevű bicikli első, hátsó kereke, meghajtó karja és a hullahopp karika, mindezek, úgyhogy minden más ami mögötte van az tulajdonképpen csak káosz. A kerítések, a kézilabdapálya, vagy nem tudom én, utca vagy oszlopok. Tehát hogyha valamilyen módon egy olyan fényviszonyban is lehetne dolgozni evvel a játékkal, mert szerintem bármikor újra beállítható, akkor én erre az előtérre koncentrálnék igazából, mert itt történnek az események, az egymásba ívelő körök. Vagy pedig azt mondanám, hogy vinném tovább a szoció felé, hogy mindez ez a Galaxy körök játéka ez ebben a retro valóságban, ebben a szutykos-saras őszökben ebben van a mi életünk beleégetve. Tehát azt mondanám egyszerűbben, hogy amit régen is mondtam, el kéne dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Hova akarom vinni a nézőmet? Mit szeretnék vele lemondani? Most ha mi találkoznánk egymással és ülnénk egy kávézóban és azt mondanám, hogy na Camillám, egy mondatban mondd meg, hogy miről szól ez a kép, nem biztos, hogy sikerülne. Pedig biztos, hogy tudod, hogy miért csináltad, mert az élmény ott van benne és lehet érezni. Azt kellene mindig tisztázni, hogy miért csinálom.
Lehet, hogy én elmebeteg vagyok – állapítja meg Zsolt – nekem erről a képről egyébként azok a varró szituációk jönnek elő, amikor ilyen körformás rámában kifeszítik a textilt és azon kezdenek el át varrni. Tehát itt létrejön egy képkereten belüli keretezés ezzel a körrel ami egy elég extrém dolog.
Igen, igen, – szól András – én azt mondom, hogy természetesen ez is ott van. Értsd már meg Zsolt, hogy asszociálni lehet mindenről, csak azt kéne pontosítani, hogy miért készülnek a képek. Abszolút igazad van, de mondom, az nincs eldöntve, mindig a határmezsgyéjén vannak ezek a képek azon, hogy egy mestermű születik, vagy egy kicsit be van koszolódva-taknyolódva. (szőke)
értékelés:

bontott környezet

Ádámnál

A dokumentum jellegű átépítésben emlékképként rögzített fénykép ritmusokkal is foglalkozik, és inkább ezt kell elsődlegesen értelmeznünk, azért mert nincsenek olyan retro vagy szoció tárgyak, WU2 sampon vagy bármi más, aminél azt mondhatjuk, hogy igen, egy emberi létet jelző halott környezetet mutatunk be. Itt egyértelműen valamilyen építkezésnek a nyomait látjuk és ebből fakadóan színfoltok, felületek textúrák játékával dolgozik az alkotó. Háromszöges szerkezetben a sötétebb színek vannak a fölső harmadában a képnek, a két csempézett fal bontott felületei, amelyek ilyen zöldes-szürke árnyalatban vannak jelen és egy rozsdás, talán valamilyen korrodeált vas felület középen fönt megjelenő fekete foltja, és erre ráválaszolva a kép legalsó szakaszában a kád túlfolyó formájának kör alakú formájának sötétje. Ez a két legsötétebb pontja a képnek és minden más az ritmuselemként a két fal fölött a zöldjeivel, szürkéivel és az alsó részben eredetileg kád forma, de egy nagy fehér felület, ezek ritmusjátékai, amelyek uralják a felületet és ezt kell értelmeznünk, mert elsősorban tehát nem egy realisztikus, hanem egy ritmikai képet az, amit a Balázs fölrak. Ebben a ritmikai képletben pedig a bal alsó sarok az igazából nem megoldott. Ez a fehér nem tartja, hanem billenti a képet, mozog az egész, miközben a bal alsó sarokban ebbe a fehérbe valami kívánkozik, nem tudom megmondani, hogy mi, mert csak a hiányt látom, ugyanerre rá kellene rímelnie a jobb fölső sarokban valamilyen más eseménynek. Nem is a mi dolgunk eldönteni, hogy mit kellene odarakni. Azért nem, merthogy az alkotás az alkotóhoz kapcsolódik. Az biztos, hogy érzékelhető ebben a munkában, hogy a Balázs valamilyen módon vonzódik ehhez a fajta struktúravilághoz és ehhez a fajta furcsa szocióhoz, de én azt gondolom, hogy ezt képes átszűrni magán, képes átemelni. Én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot, miközben azt mondom, hogy az absztrakt felé való indulása, keresése az egy nagyon jó út, csak még pontosabban kellene fogalmazni. (szőke)

Éjfél

A 26-os lecke ünnep kategóriájába érkezett ez a kép és azt nem teljesen pontosan tudom, hogy hogy lehetett ennek a valóságban az előtér, háttér viszonya, hogy a tárgyak hogy lehettek elhelyezve, annyira redukált a tónusrendje ennek a képnek, hogy elveszítjük a mankóinkat a valós környezethez és innentől kezdve kezd el ez a kép működni, pontosan azért, mert hogy ezzel a redukcióval, ezzel a fajta egyszerűsítéssel és ezzel a technikai megoldással az alkotó koncentrálja az üzenetét és univerzálissá teszi. Pontosan az az ereje ennek a képnek, azért fogadom ezt el, és nagyon jó az ünnep megfogalmazására, mert használ alap, és talán azt mondhatom hogy nemzetközileg, vagy mindenféle környezetben érthető jeleket, szimbólumokat, de nem a szokványos megfogalmazásban. Ugye az ünnephez hozzátartozik a gyertya, az ünnephez hozzátartozik a csillag, sok mindent mondhatunk, mégis ebben a képben olyan rendszerbe kerültek összerendezésre, ami egy új értelmezést is ad ennek a képnek, és ez az értelmezési fonal az, ami ennek a képnek nagyon nagy ereje az a fajta csöndesség, az a fajta nyugalom, az a fajta nem is tudom pontosan megfogalmazni, 24-éhez kötődik nálam ez az érzés, amikor az ember készül az ünnepre, csomagolja az ajándékot, megfőzte a halászlevet, elkészült a borleves, minden sikerült, bár még az elején délelőtt nem úgy nézett ki, hogy kész leszünk, mindenki megkapta az ajándékát, nem kicsi a póló, nem nagy a pulóver és egyszer csak úgy leülünk szusszanni egyet. Már lehet, hogy a család többi része alszik és mi aki ezt az ünnepet úgymond celebráltuk, elmerengünk esetleg az egész napon, az egész éven, a viszonyunkhoz ebben az egész történethez, tehát ezért, ez indul be bennem mint befogadóban, ennek a képnek a láttán, ez az ereje ennek a képnek és ezért három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Margit lajtorjája
Szent Margit Kórház 2008. A fotó az igazgató engedélyével készült.

Fekete-fehér képet látunk, ahol a perspektívát használja az alkotó, balra rendezi el a folyosó perspektíváját. Könnyű helyzetben van, mert az üres térben, az épített környezetben az úgynevezett tolókocsiknak az ütköző, védő formái ezek a korlátok viszik a szemet valahova a végtelenbe, ahol természetesen zárt az ajtó, vagy természetesen zárt a hetedik szoba bejárata, ahova talán tolókocsival el lehetne jutni, de egyelőre az az ajtó nincs nyitva. A hármas, vagy a kettes szoba az igen, ahol egy olyan gazdátlan tolókocsit látunk, amely nem tudni mikor volt utoljára használva, az egyik lábtartórész az fel van hajtva - egy olyan közegben, egy olyan környezetben vagyunk, ami látszólag dokumentum szituációt mutat, de egy alapvetően egy fikciós környezet, aminek nyilván az a célja, hogy történeteket, gondolatokat indítson el a nézőben, a befogadóban. A tolókocsi és a vele oldalirányban jobbra nyitott (ez az egyetlenegy nyitott ajtó ahonnan a fény betárul ebbe a terembe) ajtóban egy emberi alakot látunk, valószínűleg női alak, nem biztos, hogy összetartoznak, ez is ad egy riadt feszültséget, nem látunk sokat az emberi testből, azt látjuk, hogy az emberi test fedetlen. Sok mindent, mivel több támpontot nem kapunk, sok mindent elindít a befogadóban, az biztos, hogy egyértelműen látszik, hogy valamilyen gyógyászati helyen, valamilyen kórházban vagyunk és ráadásul a leirat is ezt erősíti. Ugyanakkor nem tudjuk pontosan, hogy milyen helyzet, szituáció közben vagyunk és épp ettől erős ez a fotó, mert miközben a sajtófotó nyelvezetén beszél, közben mesei feladatokat ró a nézőre. A néző egyfolytában azokat az elfojtott és ki nem mondott vágyait erősíti, gyermeki vágyait, amely a játékosságból árad, beszél és mondja, hogy az ott egyetlenegy élő személyként látható emberi alak igenis jöjjön ki az ajtón, vagy menjen be, forduljon meg, látszik, hogy odalépne be talán, de támaszkodik jobb válla az ajtófélfának, mi történhet ott bent a fény titkos birodalmában, ki jöhetett a tolókocsival és ezer kérdés vetődik föl és ettől jó ez a kép, miközben ugyanakkor a fő csapásiránya ennek az egész történetnek egy ilyen félárnyékban tartott furcsa, félelmetes folyosó és mint olyan nagyon érdekes, hogy pont egy kórházi helyszínre asszociálódik ez, amelynél sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy a kórház ma, abban a világban amelyben élünk egyáltalán nem pozitív élményszerző helynek van elkönyvelve. Maga a kórházi közösség a kórházi létezés az egy félelemkeltő vízióközpont, és ebben a vízióközpontban ettől álomszerű az egész. Szokatlan az, hogy megjelenik az emberi test, miközben az emberi testtel nagyon is sokat foglalkoznak a kórházterekben, de nem feltétlenül szakrális értelemben. Ez a kép pedig egy szakrális kép. Három disznó, mert ez a meseiség erőteljesen jelen van. És én még annyit hozzátennék, hogy a Ferinek az eddigi munkáit figyelve valami nagyon erős ugrást, vagy lépcsőt lépett ő meg, nagyon erős ugrást tett ezzel a képpel. Minthogyha azáltal, hogy meglát egy helyzetet, hogy egy helyzetbe kerül, vagy nem tudom, hogy mi a háttértörténet, mint hogyha ezáltal elvesztette volna azt a görcsös tétkeresését, ami eddig talán fellelhető volt, és minthogyha azt mondta volna magának, hogy itt van egy helyzet, és én ezt a helyzetet szeretném befogadni, vagy szeretném transzponálni a magam világába, és nincsen még plusz tétje. Megcsinálom magamért, megcsinálom mert nekem ez fontos, mert engem ez megérintett, és ezért ezt nagyon fontos pillanatnak, momentumnak tartom, mert ez a lépés az, ami őt segíteni fogja, hogyha ide visszafog tudni idővel majd nyúlni ehhez az élményhez akkor, amikor egy másik feladatot, vagy másik helyzetet akar képileg megoldani, hogy igen, ezt keresse magába, ezt a fajta szabadságot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Be vágytam

Egy utcaképet látunk, ahol a késő barokk kapubejárója átalakítódott és egy belső térbe látunk be, vagy egy étterem, vagy egy szobabelsőbe ahova, nyilván az alkotó, aki elkészíti ezt a fotót a címből is erősítve vágyik. Ettől függetlenül ezt én egy jó képnek tartom, azt gondolom, hogy ez az épített környezetre tartozó házi feladat, oda szeretném kérni, hogy tegyük át, 5-ös lecke vágy kategóriájába pedig nem fogadom el. Azért nem, mert Babos Anita mélyebb értelmű képeket tud készíteni a vágyról. Magyarul itt most elmismásolja a vágy házi feladatot. A vágy házi feladatra kérnék szépen új leckét beküldeni, ezt pedig az épített környezetbe tegyük át. Ott viszont fontos a képszélek meghatározása, fontos a perspektíva, a dőlés, a képkivágás, ezért nincs 3 malac. (szőke)
értékelés:

Tükörország Trip-tichon

Én nagyon szeretem ezt a képsort és itt most egy egész szokatlan dolgot fogok most tenni, mert a gyermekkor kategóriájában nagyon asszociatív és nagyon bátor az a képlet amelyet ebben a képsorban összerakott. Nem valaminek a variációi, hanem külön vizuális értékekként, de mégis vizekhez kapcsolódóan van itt egy sorozat, ami persze értelmezhető triptichonként is, ahogy a cím utal rá, de önálló alkotásként is mind a három. Tehát a három disznó a három képre 16-os lecke kategóriában megvan. Igenis kötődik egy belső világhoz az, ami itt látható és nagyon álomszerű például a kezdőkép a hínárral, ami a vízen átsejlik. És nagyon fontosnak, tartom – szólal meg Zsolt – hogy ott van a bal felső sarokban az a kis pici kis realitás, mert ettől lesz az egésznek súlya.
Másrészt pedig én azt mondanám, hogy - és most barátomat is kérdezném, hogy mit gondol erről - mind a három kép önállóan is megállja a helyét, tehát én mindháromra külön adkék három-három disznót. Jó - helyesel a pedellus – mert mind a három egy jó kötődés a gyerekkorhoz, tehát vagyunk annyira hülyék, hogy azt mondjuk, hogy kilenc, remélem a többiek nem köveznek meg érte minket. (szőke-hegyi)
értékelés:

Üresség (javitás)

Fotográfia kategóriában ugye azt tudnám mondani, hogy itt a javítás az helyénvaló, jól méretezett keretformát választott ki az Anita. A személyesség és a világítás még feladat. De megvan a plusz egy malac az előzőhöz kapcsolva. (szőke)
értékelés:

barátom a kaktusz

Én őszinte leszek. Szeretem ezt a képet. Nekem is vannak kaktuszaim, de nem ezért szeretem. Sőt bennem még egy olyanfajta kérdés is megfogalmazódik, hogy engem a Juhász-Duró Balázs be akar csapni. Ugyanis énszerintem ez a kép tökéletes a 4-es lecke barátom kategóriájára, de hogy tulajdonképpen mivel a barátság az mindig is egy titkos dolog, és egy szemérmes történet többségében, szerintem, tehát mindig vannak olyan titkok, amik csak a barátokra tartoznak, énszerintem nem csak a barátok, a kaktuszbarátok láthatóak ezen a képen, hanem a valódi barátok. Ott van pédául Csingacsgukk a háttérben ólomból, itt van Hurvinyek Géza gyakorlatilag ilyen, hát ilyen bugyi-kék színben, ő szerintem valahonnan a Szaturnuszról jött, és itt van a nagyorrú Farkas Géza Ferenc, mutogatós, simléderes sapkás állatka, és valaki még mögötte nagyon néz. Tehát én ezt a képet azért is tartom egy őszinte vállalkozásnak, mert a Balázs a kamerájával megtette azt az alázatot, hogy lesüllyedt ide a kaktuszok világába és így egyszerre, tulajdonképpen az egész baráti társaságot láthatjuk itt akik a kaktuszok és a különböző figurák azok itt megjelennek. Úgyhogy én szeretem ezt a képet. Zárójelben azért megjegyezném, hogy ezek, ezek úgynevezett műtermi helyzetek és ezek tulajdonképpen tárgyfotók kategóriájába tartoznak, ez azt is jelenti, hogy érdemes egy picit játszani a világítással. Igen, tudom, egy ablakban vannak elhelyezve ezek az apró formák. Ha több időt szánsz erre az egészre, akkor az előtér, háttér, középtér kategóriában ezek az apró térbeli formák itt az akár kis nippekre, figurákra gondolok, akár maguk a növények egyből árnyékokat, fényfelületeket kapnak és ezek a csodálatos természeti játékok, például itt a középen látható kaktuszforma amelynek, ez valami aloe forma, valami aloe-szerű növény, ennek ezek a redőzetei tónusokat kapnak, árnyékokat. Egyből meg fogjuk érezni, meg fogjuk érteni mindazt, amiért szereti ezeket a növényeket. Ezek a kis figurák fényárnyékba kerülnek, félelmetes árnyékaik lesznek a falon, érdemes lenne világítástechnikai szempontból játszani még ezekkel egy picit zseblámpákkal, gyertyafényekkel, de ettől függetlenül a 4-es leckére a barátom kategóriára a két disznó megvan. (szőke)
értékelés:

December

Azért szeretem ezt a képet, mert itt már van interpretáció az ünnep kategóriára Camillától. Ugye ez egy mikrokörnyezet, vagy makro-felvétel, hogy látjuk az óriási házakat, látjuk a lépcsőket, látjuk a kivilágított termeket, még a padlásokon is ég a villany, mindenütt. Nyilván, mert nem tudom, valami zseblámpával, vagy kis gyertyákkal vannak ezek a karácsonyi házikók megvilágítva és ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy ezek parányi felületek lehetnek, 20-30 cm magas gyerekjátékok, ahol maga a fotós is gyerek-játszik, beleálmodja magát a mesék birodalmába. Annyi lenne csak a megjegyzésem, hogy tehát mindaz a testtel való játék, önmagam megfigyelése, amely a camillai világban látható már és az is, hogy bátran tudja sajátmagát kezelni ebben mint eszközt, olyasmire gondolok, hogy mint ahogy talán sejtésem szerint ott a háttérben egy aszparágusz, vagy valamilyen, nem tudom én, valamilyen cserepes virág egy pillanatra látszik ott levelekkel, hogy ez a valódi összehasonlító erejű privát környezet is látható legyen. Tehát akár a fotósnak belóghatott volna itt a lába, keze, szoknyája, saruja, nem tudom, nem akarok meghatározni dolgokat, de amitől viszonyítódik ez a beleálmodás, a valósághoz képesti elrepülés, de a két disznó szerintem megvan. (szőke)
értékelés:

Ezt a filmet azért szeretem, mert nem akar sokat, nem is hosszú, néha ez jó. És az eredeti hangok ennek a szerkezetnek, ennek a búgócsigának a családi térben hallható eredeti hangjai azok itt nagyon jót tesznek, nagyon jól segítik elő ezt a festői folthatást, amely ennek a játéknak az igazi lényege. A számítógépes játékokhoz képest ez a régi gyerekkori játék, amelyet nyilván most újra gyártanak, lehet ilyet venni, nagyon, nagyon izgalmas, ahogy a formák egymásba folynak, és tényleg mint egy ilyen kis gyermekkori titkos meditációs játék, ilyen formán lehet, hogy még a végén ki fog derülni, hogy a gyerekkorunkban használatos játékok nagy része buddhista, taoista, fraktálszerű szerkezet volt és ezért vagyunk ilyen furcsák 40 év fölött, mert hogy ilyen gyerekjátékokon nőttünk föl. Egy ilyet lehet itt látni, és én nagyon örülök, hogy a film nem ott fejeződik be, hogy ez az absztrakció érzékelhető a forgás a foltok és a hozzátartozó hang, hanem a végén értelmezi mindezt és bemutatja a kamera azt, hogy igen, egy kisgyereknek a gyerekkori játékát látjuk, talán a kisgyerek ott reagál is és látjuk az egészen egyszerű, hogy is mondjam kézzelfogható jelzéseket ezen a játékon, amely ebből az álomvilágból már teljesen mást mutat. Várom a további alkotásokat. (szőke) értékelés:

Úton

A képet, hadd tegyem hozzá, hogy nem azért szeretem, mert hogy a tükröződést végül is Anita megtalálja, nagyon sok ilyen kép készül. Nem csak azért örülök ennek, mert az út a mögötte lévő történésekkel a mögötte haladó autóval is látható, hanem azt szeretem ebben a képben, hogy Anita jelen van. Jelen van a tükör jobboldali részében a kis kamerájával. Még nagyobb lett volna az örömöm, hogyha valahogy tud annyit játszani evvel az egésszel, hogy ott az arc, vagy a szem egy pillanatra, vagy a haj megjelenhet még ott a kamera ezüstje mögött. És talán ez a ragyogó naplemente, vagy ősz, vagy világítás visszatükröződése a kép jobb szélső részében a tükröződő lámpa csillanó felületén, ha abból egy picit több tudott volna lenni, akkor azt mondom, hogy ez egy 100 százalékosan tökéletes kép. Ezekkel a tükröződésekkel nagyon sokat lehet pilinckázni, nagyon hálás helyzetek. Én azt gondolom, hogy azért jó ez, mert egy ujjgyakorlat erre a bizonyos őszre. Mivel a kézjegy ott van a tükröződésben én el tudom fogadni és azt tudom mondani, hogy Anitától sokkal erősebb képeket is kaptunk már, tudom, hogy tud ennél erősebbet is, de azt gondolom, hogy a két disznó megvan. Biztos, hogy fog még küldeni ősz kategóriára később is. (szőke)
értékelés:

Spaghettihadsereg

Annyit jegyeznék meg, hogy megint csak egy jó látvány az, amit az alkotó kicsíp a valóságból. Természetesen ez a geometria ez az építészetben mát ott van, tehát valaki ezeket a formákat, mint képzőművészeti formákat már megalkotta még ha ezek szellőzőcsövek is. Azt akarom egyszerűbben mondani, hogy egy képzőművészeti helyzetet fotóz le a fotós, és véleményem szerint, ami izgalmas ezekben a kígyókban az az állólámpa és a jobboldalon lévő három kígyó kapcsolata. A kép ugyanakkor nem arra súlypontoz, hanem erre a hétfejű sárkányra fej nélkül. Ahhoz pedig nem eléggé absztrakt, amit a Camilla eredetileg legkorábban beküldött képeinél különböző szolarizációkat és ilyen szűréseket láttunk. Én azt gondolom, hogy itt ennél a képnél igenis lehetett volna használni egy ilyenfajta részletgazdagságot elvonó manipulációt, mert hogy túl naturális a háttérrel együtt mindaz, amit itt látunk. Vagy pedig a másik megoldás az lett volna, hogy várni a fényviszonyokkal vagy világítani és még naturálisabbá tenni ezt az igazából ilyen lakótelepi képzőművészetet idéző formát. Tehát én azt mondom, hogy ebben az ötlet az jó, de a megvalósítás az nem 100 százalékos én erre pont a Camilla viszonylatában egy disznót adnék. (szőke)
értékelés:

Szép Új Világ

Én ezt a képet nagyon szeretem és abban a pillanatban látszik, még így is, hogy elmozdult, bemozdult a kép, hogy amikor Camilla valamit élvez, valami impulzust hoz létre benne, akkor nagyon gyorsan és könnyedén, mint egy Sztálin-orgona, azonnal tud eredményeket produkálni, mint egy ilyen gyorstüzelésű hadtest. Ezt amúgy különben egy emberi arcnak sejtem én, ha én lennék Mesevirág, a két szemével és a vörös orrával, amely ordítja, hogy – pénzt nekem ide, kardot és mindent és mindent létrehozok! – ez egy jó és úgy gondolom, hogy ironikus gesztuskép az épített környezet 13-as leckére, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Vasarely
Arany és kék

Victor Vasarely, tehát Vásárhelyi Győző aki ugye magyar származású és az op-art képzőművészeti formák egyik atyja, Franciaországban élt, az ő munkásságát dicséri ez a kép. Nagyon jó főhajtás Gábor részéről a Vasarely-féle ritmikai rendszer. Ugye itt egy épületben látja meg a tükröződéseket és egy jó kompozíciós forma mindaz amit itt látunk. Talán annyi, amit ugye a Gábor nem szeret és tudja, hogy erre az ember sokszor az ő képeinél visszatér, és akkor ugyanakkor utána később ő kvázi dühből csinál egy olyan képet, hogy - na tessék itt vagyok - , hogy evvel a képpel semmi más bajom nincs csak az, hogy Gerlei nincs benne. Azért nem akarom részletesebben elmondani, hogy mi az amit elvárok a Gábortól, mert ő ezt nagyon jól tudja. Tehát a kép önmagában jó, mivel abban állapodtunk meg, hogy mindenkit megpróbálunk magához képest nézni, értékelni, ezért azt mondanám, hogy Gábor erre megvan két disznó, de ismétlés, mert Gerlei nincs benne. Ne kérd, hogy megmondjam, hogy hogy, úgyis tudod, hogy mi az amiről beszélek és szerintem megmaradt az a szabadság, hogy ezt te döntsd el, hogy hogyan gerleisedhet a tisztelet Vasarelynek című kép. A meglátás zseniális, a személyesség a következő lépés, hogy belekerüljön az, amitől ez a kép mások számára megismételhetetlenné válik. (szőke)
értékelés: