Feladatmegoldás

Vasárnap - délelőtt - Balaton-felvidék - Szentanalfa - napfény - könyvek - könnyek...

A kép, aminek megvalósításával nyilván lehetne technikailag sok mindenben vitatkozni, hogy a szobabelsőben a jobboldali rész felé dőlünk, hogy onnan lemaradtak bizonyos információk, de ami boldoggá tesz evvel a képpel kapcsolatban engem, az az, hogy nagyon-nagyon sokszor különböző munkáknál elhangzik, hogy a fény, a fény szerepe, a dramaturgiája, hogy a fény miket tud létrehozni a látványainkban és miközben nem érzem ezt a munkát egy tökéletes, teljesen kiérlelt alkotásnak, de mégiscsak annak örülök, hogy valami olyan jelenségre rátalált, ahol tettenérhetően a fény munkája, a fény csodálatos segítségei a fényképészek, a látó emberek számára, ott van ezen a képen. Ugye az ablakon beszűrődő fény, amelyet elsősorban régi termekben, templomokban láthatunk, ahogy a fénysugarak ugye bevilágítanak, erre látunk itt egy jó kis jelzést. Ugyanakkor pedig mindez egy személyes és privát térben, egy családi közegben, a könyvek polcai mellett jelenik ez meg. Tehát úgy érzem, hogy azért fontos erről a képről egy picit beszélnünk és picit lelkesíteni az alkotót, mert hogy elindult egy úton, a fény jelenségeinek vizsgálatában, és azt mondom, hogy ezen szépen, precízen haladjon tovább más házi feladataiban is, de azért egy picit több időt töltsön el a kompozíciók és az üzenetek teljessége szempontjából. Tehát, hogy maga az alkotó, Cser Kovács Gábor ugyanúgy ezen az egészen jobban, tettenérhetően legyen jelen. Tehát a valóság jelenségeit, azt most már látom, hogy figyeli és szűri át saját magán. (szőke)
értékelés:

Melegben kezdek felolvadni. Valaki megmondaná, hogy az Estiskolában fűtenek?

Itt nem tudom eldönteni, vajon vízcseppek, vagy valamilyen anyag, amellyel az emberi arcot, a felületet átkente az alkotó, ettől van az egésznek egy ilyen furcsa, a címből is adódó viaszbábu-hatása. Annyi javaslatom lenne még, hogy nagyon jó, hogy a háttér ilyen sötét és ilyen sötétből maszkszerűen az arc elővillan, hogy talán egy picit a fénnyel érdemes lett volna játszani, hogy a középponton, szinte tengelyszerűen megjelenő, nem tudom, hogy vaku, vagy nem tudom, hogy mi a fényforrás, lehet, hogy érdemes lenne megismételni és úgy, hogy esetlegesen, ugye mivel itt egy térbeli felületről beszélünk, erőteljes, szép, ívelt homlokról, járomcsontról, az orrnyeregről, az ajkakról, az erős állcsúcsról amelyek pontosan ezért, mivel egy egységes valamilyen krémanyaggal az arc fölött be van kenve, ezeknek a formajátéka az nagyon jól tudna működni akkor, hogyha más megvilágítást kapna az emberi fej. Az egyik javaslatom az lenne, miközben megvan a három disznó erre a képre, hogy érdemes lenne a fényeivel játszani továbbra is az alkotónak az emberi fejen és esetlegesen, hogyha ez az anyag mint technika érdekli, akkor az emberi testtel kapcsolatban is érdemes lenne akár egy sorozatban gondolkodnia, de az irány jó és eléggé sokkoló és meglepő az üzenet. Ennek az egyik szintén, hogy is mondjam csak, könnyű titka az az, hogy az alkotó, vagy a modell nem néz a kamerába. Tehát nem csak attól furcsa a kép és nem csak attól van ez a halotti üzenete, mert a fej át van kenve valamilyen anyaggal, hanem mert nem néz bele a kamerába a modell. (szőke)
értékelés:

Hajnalban oda, délután vissza... Úton-útfélen...

A fekete-fehér álló formátumú kép nagyon izgalmas dolgokat vet föl. Az út, amely kap ettől a téli fénytől egy ilyen furcsa felületi ragyogást szinte ennek a tükröztetését láthatjuk az égi mezőkön, ahol a bárányfelhő szerű szántások majdnem hogy a lenti földi történeteknek az ellentéteként jelennek meg. Nagyon jópofa és nagyon, nagyon izgalmas tájkép ez amit a Gergely elkészített. Egyetlen egy apróság lenne a gondom, hogy miért nem lehet a vízmértéket, vagy a horizontot, vagy nem tudom, hogy mondjam beállítani. Nekem ez az egész kép jobbra bukik. Ez nagyon fontos lenne, hogyha több kép készült, vagy vissza tud menni az alkotó, ezt korrigálja. Azért dől ez az egész kép, mert nincs rendben a horizont, hanem egyszer csak elkattintottam a gépet. Egy csodálatos tájkép itt van az alkotó kezében, ahol egyszerűen az exponálás pillanatában nem precíz az alkotó, ezért most sajnos azt kell mondani, hogy nem marad meg az örökkévalónak jó minőségben ez a tájkép, mert bukik az egész jobbra. És evvel a képpel semmi mást nem kellett volna csinálni, csak egy kicsit odafigyelni és balra dönteni ezt a kamerát.- Szerintem attól a hétfő délután leckére jó – veti közbe a pedellus. A hétfő délután leckére jó - mondja az osztályfőnök – tehát nem arról van szó, hogy ne lehetne meg a három disznó, hanem arról van szó, hogy miért nem tudjuk tisztelni a saját munkánkat, miért nem tudunk alázatosabbak lenni a saját munkánkkal, mert hogy itt van egy tökéletes kép, egyszerűen csak annyi történt, hogy picit kellett volna balra mozdítani. Ezért kettő a malac. (szőke)
értékelés:

Bepárásodott a lencse.

Azt nem tudom, hogy a lencse volt párás vagy sem, de ilyenkor mondanám azt, hogy teljesen mindegy, hogy milyen eszközzel dolgozik a fotós, a festő, a képzőművész, úgy hírlik a leírásokból, hogy pl. Picasso a kávéházban a kávéval is festett, ha az volt a keze ügyében, szerintem teljesen mindegy, az a lényeg, hogy mi az eredmény. És itt az, hogy ha a bepárásodott lencse miatt jött létre ez a gyönyörű fátyolos hangulat, akkor az kell mondjam, hogy mindegy, mert a kép önmagában ezt az álomszerű asszociációs rendet a csend kategóriában tökéletesen működteti, tehát azt kell, hogy mondjam Viktória, hogy nyugodtan használj bármit, ha legközelebb bugyival fotózol vagy függönnyel, és ugyanilyen jó lesz a kép akkor ne idegeskedj, mert az a lényeg, hogy a kép összeálljon és ez a kép működik, három disznó. (szőke)
értékelés:

Szerintem lehetetlenség követni.

Nagyon aranyos és izgalmas, ahogyan az alkotó rácsodálkozik erre a varázslatos és mágikus női technikára, a kötés filozófiájára. Az estiskolát működtetők fejlődését nagyon sokáig befolyásolta egy sajtóorgánum, a Fürge Ujjak, ezt mindkettőnk nevében mondhatom, hogy ez egy generációs problémát is jelentett, hogy így negyven környékén ugye az nekünk olyan volt, mint másoknak a Rolling Stones, és ezt érezzük itt ennél a képnél is. Én úgy gondolom, hogy a három disznó megvan ebben a történetben, mert ugyanúgy ebben a gyakorlatilag a road-movie hangulatba visz be bennünket a Viktória, tehát ő valamit tudhat a kötésről. A humor mellett azért... az alsó gépállás, az, hogy gyakorlatilag odabújok és megfigyelem ezt az egész mechanizmust, és ugye ami a hozzászólásban is elhangzik, hogy szerintem lehetetlenség követni, azt nagyon jól érzékelteti, hogy az expozíciós idő alatt elmozdul a kéz, a kötött felület, és tényleg hozza azt az asszociációt, ami a kötés mikéntje – még akkor is, ha esetleg nem is ez történt, hanem csak valaki egy kabátot húz éppen fel. De tényleg ott van ez a fürge ujjak érzés benne. (szőke)
értékelés:

Sajnos nem az én házi kedvencem, de nagyon aranyos kiskutya.

Ugye itt aránylag egy korrekt és egyszerű megoldást látunk, egy kutyust, aki nyilván az alkotóhoz tartozik, róla látunk egy fényképet, hellyel-közzel jól aránylik a kutya nyitottsága, tekintete amerre fordul amerre több levegőt kap a kép, arra fordul, arrafelé figyel az állat. Ugyanakkor ha eltekintünk attól, hogy egy albumképet látunk, amit a házi kedvencünkől készítettünk, tehát keressük azt az élményt, akár képzőművészetileg, akár az alkotásban azon túl, hogy a hozzánk közelálló kutyát lefényképeztem, vajon képzőművészetileg hogyan értelmezhető. Én azt mondom, ha megtesszük azt, hogy hunyorítva nézünk a képre, akkor a háttérben lévő sötét, ami lehet akár egy erdő akár, annak a sötétjei nagyon hasonlóak a kutya fején lévő sötétekkel, és van egy átlósan balra lefelé tartó nagy sötét ritmus, míg lent a hó fehérje és a kutya szürkéi hasonló ritmusúak, tehát egy A-B osztatra válik szét a kép, és ugyanazok a fények, amik megjelennek a kiskutyán, és amik térbelivé, az előtérbe kerülővé hozhatná a képet, fénytani szempontból, azok nem nagyon valósulnak meg. Most azt lehet látni, hogy az előtérben lévő modell a kutyus nemhogy közel nem kerül hozzánk, de majdnem beleolvad a hátsó, sötét felületbe, és így az igazán ilyen foltoknak a furcsa játékává válik. És ha ehhez hozzávesszük a címet, a havas nózit, ami a kép gegforrása, a havas orr, ami lehet bájos, humoros, meglepő, mindez ebben most, bár mondom, kompozícióban jól van elhelyezve, de ez nem derül ki. Vagy mert szórtabbak a fények, vagy esetleg deríteni kellett volna, nyilván mozgó állatnál ez nem olyan egyszerű. De az, amiről a kép, a cím szól, az nem teljesen élvezhető, mert mást exponált a gép. Én azt mondom, hogy a kép mint egy albumkép működik, de a Viktória házi kedvenc leckére, ahol, mint a többi leckénél a magunk a világgal való viszonyát keressük, azt a kép nem teljesen teljesíti. Egy disznó, és várnám, hogy ha a Viktória ezzel a leckével tud és akar, akkor még dolgozzon egy picit. (szőke)
értékelés:

Anya ugrik, Viki fotóz. :)
(Még egy kicsit magasabbra!)

Nagyon fontos a megjegyzés is – anya ugrik, Viki fotóz – az a kérdés, hogy alapvetően Viki üzenetében, üzenetsorában, Viki naplójában, Viki fotói között vajon mit jelent ennél a képnél a vágy. Viki vágyik arra, hogy jó lenne repülni, vagy jó lenne ugyanúgy repülni, ahogy anya, vagy mire vágyik Viki? A repülés, mint álom biztos, hogy egy nagyon fontos dolog. Egy kicsit ez a kép a raszterességével, nem tudom, hogy rádió telefonnal készült-e, a ferde horizontjával és mindennel álomszerű, a dekomponáltságával is. De a felugró ember, az, hogy a levegőben van a lába, nem ugyanaz a minőség, mint repülni, és itt nem arra gondolok, hogy valakinek le kell vetnie magát a szirtről, hogy megvalósulhasson a repülés, hanem hogy a mozdulatokban vannak csúcspontok és azokat kell eltalálni, ha repülés, akkor a karok helyzete, a test lebegése fontos. Ugyanakkor azt mondanám, hogy ezt most egy disznóval elfogadom, de Viki visszaadnám a vágy házi feladatot azért, hogy próbáld az egészet egy kicsit magad felől megközelíteni, és próbálj ebben a történetben mélyebben haladni. (szőke)
értékelés: