Feladatmegoldás

Tudatosan nem szoktuk az estiskolán lévő alkotásokat párhuzamba állítani, mi azt gondoljuk, hogy ennek nagyon is megvan az oka. Most sem ez a cél, de mégis kénytelen vagyok egy picit szabályt szegni, és elmondani ez előtt az elemzés előtt, hogy most, az utolsó 1-2 hónapban azt érzékelem, hogy azok az alkotó kollegák, ismerősök és ismeretlenek is akik az estiskolára beiratkoznak és ezeket a leckéket elkészítik, dolgoznak, kommunikálnak egymással és szerintem óriási változások történtek a belső személyiségfejlődésükben, vagy a belső, az önmagukkal végzett munkájukban és véleményem szerint ezt az alkotásaik 100 %-ig tükrözik. Ezt fontosnak tartottam elmondani, mert a Mariann 21-es leckéjével kapcsolatban is akár akarok hibákat keresni, akár a szerkesztési módokban segíteni, akár nem, ott kell kezdenem, hogy ha valaki közületek rákattint a Mariann nevére, és megnézi azt a sorozatot, ahogyan ő elkészítette a leckéit, az alkotásait, akkor nagyon meglepő lesz az a lépcsőfok, ahol ezt a képet, a Vasárnap hajnalt megtaláljuk. Én úgy gondolom, hogy a kép keretezésében, szakaszolásában, formátumában, gesztusvilágában, ahogyan az alkotó dolgozik a testbeszédében és az arc formái, felületei használva vannak ezen a képen, és nem véletlenül mondtam itt a feladatokat, folyamatokat mert ez akár az első leckének is lehetne egy megoldóképlete. Ugyanakkor nagyon komolyan gondolom, hogy nem véletlen, hogy az első leckére nem érkeznek ilyen képek; nem azért, mert ez a kép nagyon is sokkoló, vádló épen az őszintesége miatt, hanem azért mert a körülöttünk lévő világ, az estiskolán kívüli világ éppen nem arra predesztinál és tanít bennünket, hogy ilyen őszintén próbáljunk meg kifelé beszélni, mesélni és akár becsukott szájjal is kiáltani. Ez nem egy vidám kép. Többször elhangzott már elemzéseknél, hogy tekintsünk az arcra mint egy nagyon fontos beszélő felületre, és mivel vizualitással foglalkozunk nézzünk időnként külön az élő szemet és külön a gesztusokat, a száj mimikáját, és sokszor észre fogjuk venni, hogy az arc egészében kommunikál, angolszász keep smiling az nagyon is könnyen feltárható, mert a szemek mindig is őszintén mondják, letagadhatatlanul hogy mi történik az emberi lélekben. Ha ezt a képet megnézzük, minden olyan rekvizítumot takar, véd, ha úgy tetszik a kiáltó, síró szájat is védi a két kéz, és csak az egyik szem kandikál ki, egyenesen felénk az optikába nézve, és ez a szem nagyon is sokat mondóan, sokat beszélőn mesél az alkotóról. Arról az alkotóról, akivel ha a mindennapokban találkozunk tudjuk azt, hogy pl a haj is úgy védi ezt az arcot, úgy enged betekintést számunkra, amennyire az éppen szükségeltetik, és itt feltárul az egész emberi test, a homlok, a szemöldök és ezen a szemen keresztül sokkal többet megtudhatunk erről az emberről, mintha hosszú leiratokat kapnánk a kép mellé. Bereményi Géza egyszer, egy régi szövegében, amit Cseh Tamásnak adott oda, a hetvenes évek talán pont 74 környékének vasárnapjait énekelteti meg a dalnokkal, ahol Másik János hangja és hangszerelése is érzékelhető, aki Mész András, Kamondi és ennek a generációnak a hátterének nagyon is jelentőségteljes eleme volt a hatvanas-hetvenes évek kultúrájában. Ezekben a szövegekben a vasárnapok csendjei, tehetetlenségei, kivárásai, a hétfő előzményeiként jelen vannak, nagyon pontosan közvetítenek egy kort. Nyilván a Mariann életkorából adódóan nem ennek a közel 30 évvel ezelőtti időszaknak a légkörét hordozza a képe, és mégis azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is sok minden asszociálható, kiolvasható ebből a látszólag egyszerű üzenetből. Meggyőződésem, hogy a Mariann képében a titok nem a logika, a lexikális tudás és a nagyfokú képzőművészeti tájékozottság, hanem az érzelmek, a szív, és az érzékiség. Minden fájdalma ellenére ez a kép egy iszonyatosan érzéki és fűtött munka. Pont a drámája, a tragikuma által rezonál annyira a nőiség és az érzelem ebben a képben. Nagyon nehéz úgy kötni történeteket, hogy nincsenek fogózók, és más művészeti ágakból kapcsolódnak ide érzések, érzetek; egészen messzire kalandozva Országh Lili és a képei, amik ugyan többnyire grafikai munkák vagy lenyomatok és nonfiguratív vagy csak bizonyos betűtöredékeket és formamotívumokat tartalmazó, múltba tekintő identitáskeresések, egy olyan különleges alkotótól, aki régóta nincs közöttünk, de a munkái mindig is jelentősek lesznek. Nagyon hasonlónak érzem azt a kérdéskört, azt a kétségbeesett tekintetet, amely nyilván az önmaga megméretésében is, lázadón, kihívón, de ugyanakkor félelemteli módon odaáll a kamera elé, ahol tudja, hogy az estiskola függönye, színpada ennek a pőrére vetkőzésnek maga a pokol tornáca, hiszen azt folyamatosan gyakoroljuk itt, hogy noha a virtuális közösségből folyamatosan alakul ki egy erős, valóságos közösség, a táborokban, mégis a megszólalásaink nemcsak egy szűk körben, nemcsak ennek a négyszáz főnek szólnak, hanem kifelé, a világ felé, több ezres látogatottságnál benne van a pakliban az, hogy aki elhelyez itt egy képet, az kitárja a világ elé, az elé a világ elé, ami világ névtelenül, leselkedőn, a függöny mögül lesve nézi a mi belső vívódásainkat, ennek a négyszáz fős közösségnek a belső munkáit. Tehát ez egy nagyon bátor dolog, amit a Mariann idetett. Nem célom az összehasonlítás, de az elmúlt néhány napban több olyan alkotást is láttam itt az alkotóktól, amelyek nagyon is feszegetik az estiskola filozófiai határait, őszinték a vallomások és pont az őszinteség miatt zavarbaejtőek. Látható itt egy nő, mindenfajta smink nélkül, dizájn nélkül, a teste, a mozdulatai, a gondolatai, a sebezhetősége és ez vállaltan egy valódi történet ami itt megjelenik és ez a mai világban nagyon ritka. Nagyon köszönöm a Mariannak ezt a képet és három disznó. (szőke)
értékelés:

A mozgás kategóriára ebben egy ujjgyakorlatot látunk. Sokszor küldtetek, küldött más is be hasonló a kamera elmozgatása a térben éjszaka gyakorlatra képeket; azért örülök ennek, mert akkor ezt az ujjgyakorlatot itt te is elvégezted, elvégzed, nagyon remélem, hogy ezt ugyanúgy, ahogyan a többi képeidben is a Gimesi-féle precizitással átszűröd majd magadon, és ebből továbblépésként majd a mozgás kategóriára érkeznek majd tőled olyan speciálisan csak rád jellemző képek, rád érvényes alkotások, amelyek belekerülnek a Gimesi-féle oeuvre-be. Ez most itt egy ujjgyakorlat és drukkolok, hogy a mozgás leckére ez az átszűrődés megtörténjen. Ezt visszaadom ismétlésre, noha szeretem a képet, de várom, hogy olyan igazi gimesis legyen. (szőke)

Azt mindig tudtuk kedves Pista, hogy őrültek vagytok, tehát ebben a kőporban ott kint ülni ilyen szimatszerkezetekkel és a hidegben integető kezeket faragni sarokköszörűvel, hát nem egy egyszerű dolog, de ez a vicces része. Amit a képhez szerettem volna hozzátenni: nem tudom, hogy mitől imbolyog ott fönt az a fóliasátor vagy mi, amivel ez ott körbe van kerítve, nyilván, hogy a por ne menjen ki az utcára. Ez egy jó szociotörténet, amit fotóztál, az azért kérdéses nekem, hogy ha a modelled, a szobor keze és a tárgyak mind balra nyitnak, akkor miért van levegő jobbról a modell mögött hagyva, vagy miért nem lehetett ezt egy fekvő formátumú képben megmutatni, mert így most a barátod mellett az a csiszológép, az is lemarad a képről, az integető gipszkéz is balra menne ki a képből, és nemcsak azért, mert a barátod sem egy sovány fiú, de az egész kép balra dől, bukik. Tehát ha lehetne a keretezésen változtatni, akkor én azt mondanám, hogy otthon próbálj már meg egy másik kompozíciót keresni. Én visszaadnám ezt ismétlésre, noha jónak tartom a képet, és várom, hátha lehet ezen javítani. (szőke)

Hangszer, hangtechnika és miegymáskiállítás.

Ugye én az előző riportnál azt mondtam a Gábornak, hogy amennyiben a 10 képből csinálunk egy ötös sorozatot, akkor sokkal sűrűbb és élvezhetőbb lesz a riport hatása. És itt még fokozottabban kell, hogy azt mondjam, hogy igazából a Gerlei-féle munkákban az az erősség, amikor emberi helyzeteket, az ember és a tárgyak kapcsolatát, mintegy szociomegfigyelőként létrehozza. Például itt, a Hangfoglalás c. sorozatban az 1,2,3,4. kép az, ahol lehet érezni hogy sűrítetten fogalmaz, ugye itt egy Ibanez vagy milyen gitár tükröződésében látszik valami, ahol azt mondom, hogy önmagában egy sűrített történetet látunk; bár azt hagy jegyezzem meg, hogy vagy jobban kellett volna a gitárt metszeni, vágni, vagy a gitár íveit felülről meghagyni. Ugyanakkor ezt nem mindegyik képre merem 100 %-osan elmondani, hogy a képek önállóan is megállnák a helyüket, az 5. képnél pl. nagyon izgalmas a hangmérnök karaktere, de ott is a hát íveibe belevágunk, jó, hát fontos ez a keverőpult, de szerintem nem annyira, mert kisebb metszésben is látható lenne, tehát egy kicsit azt szeretném mondani, hogy a riport kategória nem azt jelenti, hogy ezeknek a képeknek önálló kompozíciós rendjükben nem kellene működniük. A szkreccselő fiúnál is nagyon jó, ahogy ezt a gesztust próbálod rögzíteni, de a kalapba belevágsz, itt az alján értelmezhetetlenül olyan rendezetlen, pontatlan a kompozíciós rend. Nagyon jó megint az eladó és vásárlók ahogy nézik a következő képnél a szituációkat, de a Goda Stúdiót és Blue Sound-ot is látom, meg a Szabó Istvánnétól a kis erősítőnek zsinórjáig, de nem erről akarok beszélni, hanem az egész sorozatban azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó dolgokat csípsz el, pl. a kendős, réztányért ütő kisfiú, és a többinél is, pl. a fülhallgatós zongorázó vagy a basszusgitározó fiúig, de ugyanakkor kellene ezt a sorozatot szűkíteni és a kompozíciókat rendbetenni, nagyon szenzációs a hét törpe ahogy sorban ülnek ott fejhallgatóval, nagyon jók a meglátások, de egy kicsit sűríteni kellene, én visszaadnám ezt a munkát egy kis rostálásra és képszerkesztésre, én azt mondom, hogy állapodjunk meg egy ötös sorozatban, ezt cseréljük, azt javítsuk, egy kicsit morzsolgasd ezt otthon. Erre most nem jár citromdisznó, mert a Gerlei tud ennél jobbat. (szőke)

A kép ebben a stílusában az úgynevezett talált képek kategóriáját képviseli. Sejthetően valami kertbe láthatunk ki. Olyan ez mintha egy film körbesvenkelő képkockáinak egy darabkáját látnánk. Mint hogyha az egész igazából csak egy íz lenne, ahogyan a hétfő délután is egy ízre tud utalni. Én úgy gondolom, hogy ez az íz nagyjából megvan, mégis valami pluszt hiányolok, valamit a belső tér , külső tér kapcsolatából. Ezt azért nem akarom megmondani pontosan, hogy ebből az asszociációból mit hagytál, hagytunk ki, mert nem akarom rád erőltetni ezt. Az lenne a javaslatom, hogy talán Gábor érdemes lenne az elejéről kezdeni a munkákat (nem archívból, hanem élesben), azért, mert lehet, hogy mire a 22-es leckéhez elérsz itt az alkotásaidon keresztül, talán könnyebb lesz saját magadnak rátalálni arra, hogy a 22-es lecke hétfő délutánból mi az ami hiányzik. Ettől függetlenül én azt gondolom, hogy az egy disznó megvan és a javaslatom az lenne, hogy kezdjük el az elejétől Gábor a házi feladatok elkészítését és jussunk el a 22. leckéhez a 22. lecke idején. Ez csak egy javaslat. (szőke)
értékelés:

Csak annyit tudok mondani a Barának, hogyha, ahogy hallom elbeszélésekből, hogy állítólag most a Bara valami olyasmit él meg, hogy a mostani időszakokban nem megy annyira a fotózás, hát én csak azt tudom mondani Bara - ugyanúgy a Zsolt gondolatait is tolmácsolva -, hogy adja a jó Isten, hogy csak ennyire ne menjen a fotózás, amennyire a 2. lecke önportré kategóriájára beküldött Álom című képed. Három disznó. Tartsa meg a jó Isten a szokásodat. (szőke)
értékelés:

Hóesés, utcai lámpa, csend a városban

Három síkfelülettel dolgozik Gerlei. Előtérben a hólepte kis szomorkás gallyak, amelyen a cinege szomorúan ülhetne, ha rajta lenne. A neonlámpa vagy utcai lámpa fényei ezt a fátyolszerű hóesést gyönyörűen megvilágítják, és van egy harmadik tér mindebből a hóesésből, ami eltünteti ezt az egész utcai rendszert. Jó a fílingje, a Gerlei amúgy is erős ezekben az atmoszféra megjelenítésekben, úgyhogy ehhez küldött most a csend kategóriájába egy ilyen könnyed zsáner történetet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogyha valahogy picit lehetett volna úgy mozogni a kamerával, meg egy picit ezeket a gallyakat úgy rendezni, hogy legalább egy tűéles ág valahol itt az előtérben jelenjen meg nekünk... (szőke)
értékelés: