Feladatmegoldás

Depresszió
Domján Péternek és Tóth Bélának... korábbi ígéret.

Én szeretem ezt a képet. Megint abból a sorozatból kapunk egy ízelítőt, vagy egy újabb állomást ami talán nevezhetjük így, Camilla színpadi szereplése, vagy Camilla önkeresése egy színpadi téren keresztül. Vannak manifesztumok a fotográfus önportréinál, nagyon jól használja a drapériákat, nagyon jól használja a sminket, tehát hogyha mondjuk a portré kategóriát vesszük, akkor Camilla nagyon sokat tapasztal vagy tud ezek által a stúdiumok által mondjuk a smikelésről, vagy egy maszk elkészítéséről. Tehát ezeket én nagyon fontos stúdiumoknak gondolom, ugyanakkor azt mondom, hogy a kép nagyon izgalmas gesztusokkal dolgozik, de a világítás ellentmond ezeknek a jelzéseknek, ellentmond ezeknek a formai megfeleltetéseknek. Mire gondolok? A képnek a baloldalán nagyon nehezen észlelhetően látható egy kar amelyik saját maga elé vonja ezt a leplet, a test elé vonja ezt a leplet, miközben a képnek a jobboldalán, a másik kar lényegesen erősebb világítást és fényértéket kap. Ez azért fontos, mert egyrészt a térbeliséget is megbolondítja, másrészt pedig abban nem vagyok biztos, hogy a kép címével, vagy azzal a mondanivalóval, amit ez a kép mondani akar, egyezik ez a fajta drasztikus, kemény világítás, mert azt mondom, hogy, legalábbis a saját megélt tapasztalatom alapján ezek a helyzetek lényegesen kevésbé kemény érzések, sokkal több szorongással, sokkal több belső hangra figyeléssel, sokkal több belső konfliktussal járnak, miközben ez a kép nagyon kemény üzenetet hordoz. Tehát én azt mondom, hogy a világítással kéne foglalkozni a Camillának ahhoz, hogy ezek az üzenetek egy minőségi ugrást tudjanak létrehozni, egy lépcsőt, amit már egy néhány elemzéssel ezelőtt egy másik alkotónál is mondtunk, hogy fellépett azon a lépcsőn és átlépett egy következő kategóriába, tehát én, hogyha mint egy segítség, egy feladatot tudnék mondani Camillának, akkor ez a világítás egyszóval. Egyébként szeretem ezt a képet és szeretem ezeket a játékait Camillának, azért mert ezek a stúdiumok - és itt azt azért kell tudnunk, hogy stúdiumok történnek -, ezek a stúdiumok mondhatóan a lényege annak az Estiskolás folyamatnak amit itt mi keresünk. Ugyanis sokkal kevésbé a kész alkotásokkal tudunk mit kezdeni, mintsem az odavezető úttal. És ezek az útkeresések azok, amik ezekben a képekben fontosak. Camilla nem kész alkotásokat akar nekünk mutatni, amit úgymond egy kiállító terem faláról vett le, hogy megmutassa nekünk, hanem a maga útkereséseit, a maga bizonytalanságait is hordozzák ezek a képek. És ez azért fontos, mert, mert talán az egyik olyan alkotónk Camilla aki nagyszámú képet beküldve ugyanabban a témában, látszik, hogy keresi a kitörési pontot, keresi azt a megfogalmazási lehetőséget, hogy ezekben a helyzetekben pontosíthassa az üzeneteit. Tehát ezért fontos ez és azért gondolom, hogy biztos vagyok benne, hogy nem bántódik azon meg, hogyha azt mondja az ember egy képre, hogy na ez egy disznó, vagy egy se, vagy ismétlés, mert hogy ő ezért van itt, hogy ezeket megtapasztalja. És ezért mondom azt, hogy ezt a képet én szeretném, hogyha a kép címével foglalkoznánk és ezt az érzést megpróbálná megfogalmazni. Akár ezeken az álarcokon, maszkokon, drapériákon keresztül, mert ez is fontos, hogy hogy jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor ezeket le tudjuk vetkőzni, akár már egy következő lépcsőben ezek nélkül, ezeknek az elhagyásával. Én azt kérném, hogy ismételje. (szőke-hegyi)

Szeretteim
Tudom ez egy szokványos képbeállítás, de ez nagyon ritka pillanat nálunk, amikor mindhárman együtt lehetnek, anyukám és a két fiam.

Azért szeretem ezt a képet, nem akar másmilyen lenni, nagyon erőteljes a kultúrvilága, az otthonkákkal, a pulcsival, szemüvegekkel, a tekintetekkel és nagyon-nagyon jó az, ahogy a fotós bele tud lépni ebbe a világba és látszik, hogy a fotós tökéletesen jelen van ebben a közegben. Bizalmat kap az ott lévőktől, és ettől olyan megejtő az egész, ettől láthatunk bele egy valós térbe, mert odaengedik a fotóst, aki a gépen keresztül közvetítheti nekünk ezt a szeretetteljes családi történetet, ahol gondolom nagymama és a gyerekek láthatóak. Az a nagymama aki megengedi, hogy mellette a fiatalember akár így hajoljon rá, telepedjen rá. Én ezt a képet nagyon szeretem ez három disznó. A következő lépcső, hogy egy ilyen bennsőséges szituációban is megtalálja a fotós, hogy miképp tud fotósként is úgy jelen lenni, hogy a világításra is figyelem jusson. (szőke)
értékelés:

a bűvös kabát
olyan kabát, ami jó Bereczpistára de nem jó

Vetitett hajnal

A Hegyi Zsolt féle Mérleg című kép kapcsán fölvetődött az előtér-háttér viszonya, amely azt gondolom, hogy anélkül, hogy az elemzést az alkotó olvasta volna, tulajdonképpen és ez nagyon örömteli, magától elindult egy ilyen úton. És érdekes, hogy a kronológiában is így következik, hogy itt az előtér megjelent az árnyképekkel kapcsolatban. Ugyanakkor azt mondom, hogy ami igazából izgalmas most jelen pillanatban, az előtér viszonylata, a háttér az gyönyörű szép, az tényleg csoda, az előtérben a madárkalicka felső fényei és az a fényképezőgépszerű kis négyzet alakú szerkezet, én tudom, hogy mi, de az a szerkezet amely nem pontosan meghatározható, de olyan mintha valami régi fényképezőgép lenne. Ezek amik igazából izgalmasak. Ugye a rádió, valami rádióforma az sötétben van tartva. Egyszerűbben szeretnék fogalmazni, én azt sejtem, hogy valószínűleg a fényképezőgépet mélyebbre kell helyezni és ezáltal az előtérben lévő tárgyak, amelyek valójában nem az előtérben vannak, hanem középteret jelentenek, középtérben helyezkednek el, nagyobb hangsúlyt kapnának. De továbbra is azt mondom, hogyha itt ugye megfigyelések és manipulált megfigyelések is jelen vannak, bár ezt a manipulációt nem a fotós hozza létre, hanem az idő, az elmúlt egy év, két év, tíz év távlatában, ahogy tárgyak bekerülnek egy térbe és mindezt egy jelenségen keresztül megfigyeli. Picit azt mondom, hogy lehet bátornak lenni és manipulálni úgy, hogy még továbbra is azt mondom, hogy a középtér van megoldva és a háttér van megoldva és az előtér nem működik és nem kap elég hangsúlyt most a középtér sem. Nagyon érzékenyen kellene ezekkel játszani, de úgy gondolom, hogy mivel ez egy izgalmas kísérlet, úgy gondolom, hogy a kettő disznó az megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Formajáték

Én azt gondolom, hogy nagyon szép a sorozat, amit elküldtél és érdekes, ahogy jobbra, balra dőlve ezt a furcsa S alakot a három kép egymásután nézve létrehozza, én mégis szigorú vagyok és azt mondom, hogy kellene dönteni a három képből. Ez egy stúdium és a három képből el kell tudni dönteni, hogy melyik az, amelyikre azt mondjuk, hogy na ez a kép képviseli az épített környezetben a formajáték feladatot. Véleményem szerint a három kép azért érkezett be együtt, mert nincs ez a döntés meghozva és így a három kép együtt kell, hogy értelmeződjön itt jelen pillanatban. Ugyanis folyamatosan azt csinálom amíg próbálok neked válaszolni erre a képre, hogy ide-oda húzogatom a kis keresőnek a meghajtó gombját, hogy lássam egyszerre a három képet, mert hogy nyilvánvalóan mindegyik képnél van valami hiány, amit megtalálok a következőben, meg az azután következő képben. Viszont nem látok kronológiát, nem látok egy triptichon rendszert, hanem a három képet együtt tudom értelmezni. Ugyanakkor pedig a formarendszere a három képnek mégiscsak azt kell hogy mondajam, hogy nem egy, hanem három különálló kép. Ezért én azt mondom, hogy annyi lehet itt a probléma, hogy miközben a formajáték egy nagyon jó szakmai stúdium, el kell tudnod azt érni, hogy saját magaddal szemben is legyél egy picit, hogy úgy mondjam határozottabb és megtudd azokat a döntéseket hozni, hogy ez, és ez a kép az amibe a formákat összerendezem. Véleményem szerint itt nem azért van három kép, mert három különböző lépcsőt láthatunk, hanem azért, mert a következő kép máshogy tudja ugyanazt amit az első, az azután következő máshogy tudja mint a másik kettő, de ebből nem biztos, hogy az következik, hogy a három kép együttesen erős, hanem az következik, hogy a három, az én sejtésem szerint, hogy a három képnek együttesen kéne sűrítődnie, de ez nem történik meg. Én ezért erre igazából kettő disznót tudok adni. (szőke)
értékelés:

Gyökérmanó
A manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket.
Megjegyzés – a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket –

Ez a kép valahol egy ártéren, vagy egy erdei területen gyökereket, gallyakat és elszáradt füvet és agyagfelületeket ábrázol. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem manót fényképezett az alkotó, hanem mindezeket, amit fölsoroltam. És azért vagyok kicsit szőrös szívű, mert avval egyetértek, hogy a manók néha megengedik, hogy megláthassuk őket, de az is biztos, hogy ez a fényképezőgép ezt a manót nem látta meg. És evvel nem az a gond, hogy a természeti formák asszociációs rendjébe világítástechnikával, beállítási módszerekkel, kompozíciós renddel lehet egy ilyenfajta közlést működtetni, lásd Arcimboldo képei, az Estiskolán már foglalkoztunk vele, hanem az a probléma, hogy ezt kell is, hogy a kép közvetítse. És én úgy gondolom, hogy természetesen lehet hunyorítani és lehet keresni a manót ezen a képen, de nyilván a fotósnak kell megtennie mindent azért, fénytanilag, formabeállítással, hogy a néző láthassa a természet furfangját, vagy a természet játékosságát. Tehát ez egy animációs munka is, ez egy nagyon nehéz műfaj, meg egy manipulatív fotózási eljárás. Nem egyszerű ezt létrehozni. Én azt mondom, hogy ennek még nem biztos, hogy itt van az ideje, mert mindezeket én nem látom ebből a képből, másrészt pedig a 16-os lecke gyermekkor kategóriájában, ami nem véletlenül egy magas számú házi feladat, azt a fajta önelemzést, amit eddig a Margitnál, most már az újabb képeinél lehetett látni és elvárható, azt ebben a képben nem tudom felfedezni, tehát a 16-os lecke gyermekkor kategóriát visszaadnám Margitnak ismétlésre. (szőke)

Zsurmi cica
Vadászösvényének fontos állomása a karnis.

Ha lenne cirkuszi akrobatikai házi feladatunk, akkor Zsurmi cicát oda kéne átrakni. Én, hogy mondjam, minden elismerésem a gazdáé aki hát ugye sokat dolgozott azon, hogy az IKEA függönykarnis szépen fölkerüljön, a függönyök és Zsurmi cica gondolom, hogy éppen egy kocsonya főzés után zsíros, szőrös háttal végigmegy a gyönyörű széprefestett plafonon. Tehát minden tiszteletem a macskatulajdonosoké. Megértem ezt a drámaiságot a képben, elfogadom a vadászösvények fontos állomását is. Láttam én már ilyet, hogy komplett életművek borultak le a pócok legtetejéről, ahol Cili cica ugyanígy fölmászott és riasztók indultak be a plafonok környékén, úgyhogy én ezt egy jó képnek tartom. Bárha Zsurmi cicát lehetne idomítani annak úgy örültem volna hogyha egy ciccc elhangzott volna és Zsurmi cica vadászás közben idenézett volna ránk. Úgyhogy, hát egy két disznó megvan azért a képre. Te hányat adnál? – kérdezi az Osztályfőnök a Pedellust.
Én is kettőt és azt mondanám azért ide hozzáfűzésnek a Margitnak, ennél a képnél szerencsére nem okoz problémát, mert kellő távolságra van a modell és a fényképezőgép között, de belső térben se használjuk vakut amikor állatot fotózunk, ezt 25-ször mondom el, állattulajdonosoknak nagyon fontos tudni, mert az ő szemük lényegesen érzékenyebb mint a miénk és nem tudnak felkészülni arra az iszonyatos fény robbanásra, amit a vaku okoz. Tehát NE fotózzunk vakuval. Ennél a képnél ez nem probléma, mert nem néz a fényképezőgépbe a cica, de ha ez a ciccc elhangzik és akkor vakuval szembevakuzzuk az állatot, az elég durva élmény lesz annak a szerencsétlen kis állatnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hápci
(téli kutya)

Ez a házi kedvenc kategóriába is érkezhetne. Nagyon szeretem a megjegyzését Hápcinak, ugyanis zárójelben az van, hogy téli kutya. Az utóbbi időkben azt mondom, hogy ez egy, nem tudom, hogy ezt így akarták, vagy véletlenül a Pedellus csak ennyit gépelt le, de akárhogy van, ez az utolsó időszakoknak számomra az egyik legörömtelibb hozzáfűzése, mert annyira szikár, Örkény egypercesei jutnak erről eszembe, hogy gyakorlatilag mindent elmesél. Szeretem a címét is, mert hogy fonetikus, tehát háp-ci, az jelentheti a telet, jelentheti a kutyust, jelenthet sok mindent. Nem ott van az élesség ahol kéne, ott mozog ahol nem kéne, szóval minden tekintetben szeretem ezt az egészet, mert olyan spontán és olyan egyszerű ez a kép. Megmondom őszintén, nem szoktam összehasonlítani képeket, eddig az Estiskolán ott láttam hasonló jellegű, szeretet teli fotókat, ahol macskás tulajdonosok voltak, akik ugyanígy a kis állataikat megfigyelték és, itt nem csak egyszerűen egy kutya bemutatást látok véleményem szerint, mert nem így szoktuk a kutyánkat bemutatni. Lefekszünk oda a földre és amikor olyan szépen beáll…, itt olyan esendő az egész, olyan kutyás ügy amit itt látunk. Ez az én véleményem. Én szeretem mozgás házi feladatra Simon Katalin képét és megvan a három disznó (szőke)
értékelés:

Az ágyam
Itt vagyok az itthon töltött időm nagyrészében. Itt olvasok, eszem, alszom...

A képet természetesen lehetne azt mondani, hogy szeretem azért, mert a bohóc, Arlecchino a színpadon a sötét függönyháttér előtt megjelenik, és a porondon elkezdi táncát, és ez a történetiség abszolút benne van a képben. Mondhatnánk azt, hogy ezért szeretem, merthogy nagyon érdekes, ahogy, ahogy bemutatkozik nekünk és ahogy maga a színpadi tánc első gesztusa, mozdulata a kéz és a lábak megjelennek. De szeretem ezt a képet azért is, mert ha egy picit technikailag nézzük meg, megint csak egy fényforrással dolgozik, ez egy bátor dolog, hát nyilvánvalóan az az egy olvasólámpa van ott bent, úgy, vagy nem tudom, és emiatt a két lábujj, a bal és a jobboldali nagylábujj kap megvilágítást. Ettől az egész olyan minthogyha két kis ékszerke ott lenne a kép alsó részében, ebben a szőrmetakaró, vagy birkaszőr takarón megjelenik ez az egész és ettől szokatlanul érdekes lesz, minthogyha ez a kis nyakék, ez nem fönt helyezkedne el a fül mellett, vagy a nyak körül, hanem oda lekerülne valahova oda az alsó részbe. Gondolkoztam azon, igen, hogy jó-e, hogy a polcokat látom a bal fölső sarokban. Igen, jó. Az teszi helyre, attól nem billen ez az egész kép. Én szeretem ezt a képet és remélem, hogy, mert azt érzem, hogy Margit kezdi megtalálni magát, nagyon remélem, nem olvastam el itt sem a hozzászólásokat, hogy remélem, hogy ez a közösség ahova érkezett Margit, az a közösség erősíteni fogja, hogy mindezek a vallomások, amelyek most már nem csak tárgyak, tárgyi környezetek, a körülötte lévő település életének a megfigyelései, hanem önmaga megfigyeléseinek színterévé is válnak, tehát nagyon remélem, hogy ez erősödni fog a hozzászólásokon keresztül és Margit egyre mélyebb szintekre juthat az önmegismerésben amit megmutathat nekünk. Tehát ez három disznó
Egy dolgot mondhatok-e még, rövid lesz – szólal meg Zsolt - , hogy a leirat az egy izgalmas továbblépési lehetőséget mutat, hogy ebből akár létrejöhetnek ilyen ágy monológok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mérleg

A mérleg - gondolkoztam ezen sokat - nyilvánvalóan a beszűrődő fény megvilágította ablakkereszt motívumra értendő. Nem volt egyértelmű nekem, de aztán rájöttem, hogy az a mérleg, és a mérleg nyelve ugye, amely tulajdonképpen például a mérlegeknél egyfajta számadást, számvételt jelent. Ez a kép elsősorban azért nagyon fontos, mert egy ilyen számadás zajlik itt. Ha nem a cím alapján indulunk el, hanem azt mondjuk, hogy megkerestük kódnak ezt a számadás szót, akkor elérkezhetünk adott esetben egy konyha spejzába, vagy egy olyan raktárba, ahol az élet különböző elhasznált, használt, vagy még használandó, vagy felhasználásra váró tárgyait látjuk. A savanyú uborka üveget, a savanyú uborkás üveget, a kétszer lefőzött birsalmát 1973-ból, a szódásüveget, aminek a patronjai ugyan most nem beválthatók, de biztos, hogy még lesz és akkor a patronnal a szifonnal majd átalakítjuk - még jó lesz az még - című polcokat láthatunk. És ezeken a polcokon sokszor elteszi az ember mindazokat a különböző életében fontos tárgyi motívumokat, amelyre mindig azt mondja – majd jó lesz az még – aztán egy idő múlva, amikor vagy más bejön ebbe az élettérbe, vagy ő maga visszatekint erre, azt mondja, hogy hova az Úristenbe gyűjtöttem össze ezt a sok kacatot? Valahol ezek a fajta történések katonás rendben vannak, és van ahol kaotikus művészi rendetlenségben. Ha itt az árnyék motívumokat nézzük, akkor tulajdonképpen valamilyenmódon mégiscsak egyfajta katonás rendezettséget is látunk, és ha jobbról balra indítjuk el ezt a sorjázást, föltűnik a jobboldali szélső részen valami egészen meghatározhatatlan, fura, talán üveg lehet, de nem tudjuk megmondani, hogy mi. Aztán mellette két akár Star Tonic-os formájú üveg árnyékforma, azt csak zárójelben mondom, hogy természetesen én tudom hogy a két Coca-Colás fém üveg, amit a nyáron elkészítettünk a Szigetre, de formájában mindenesetre két hasonló árnyékforma. Mellette egy következő hasonló üveg amit én tudom, mert én tettem rá, a Mikulásnak a sapkája van, de mindenesetre egy összetett forma. Azután következnek keret árnyékok és egy furcsa emberi fej, ami szintén erre a polcra, mint egy lehúzható maszk, vagy mint egy télen használt sapka, ugyanerre a polcra be van rakva, ahol utána varázsgömbök, gyógyszeres méreggel teli fiolák, és különböző boszorkány szerszámok sorjáznak. Ezt látjuk a kép alsó felén. Én ezt egy nagyon jó, nagyon jó döntésnek tartom, hogy az árnyékokkal elkezdett az alkotó foglalkozni. Azt sejtem, hogy tulajdonképpen egy lépcső elején vagyunk most, ahol megtalált valamit az előtér, középtér, háttér kategóriájában, megtalált valamit, amivel most kezdett el foglalkozni. Annyit megjegyeznék a képre, hogy miközben megvan a három disznó, nem véletlenül mondtam az előtér, középtér, háttér kategóriát, mert a háttérrel nagyon izgalmasan variációkat rakhat majd föl a későbbiekben és remélem, hogy ezt a sorozatot nem hagyja abba. Miközben az előtérrel, evvel az egészen közeli makro vagy mikro előtérrel nem foglalkozik jelen pillanatban a kép. Abban az esetben fog a dialektikája nagyon jól működni ennek az egész árnyvetítési mesetörténetnek, hogyha az előtérben valami, picike is lehet ez, megjelenik. Abban a pillanatban rögtön egy dinamikát kap a kép, de így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Magam
Tudom, már küldtem be önportrét. Igazából elsőként is ezt szerettem volna megmutatni, de hát a fáradság és a technika nagy úr, belegabalyodtam.

Margit képét nagyon fontosnak, tartom, nagyon szeretem. Örülök, hogy ilyen vádlón Mészáros Mártás ez az egész történet, a Napló 29. része. Annyit szeretnék megjegyezni, hogy jót tenne, ha megoldható, még egyszer, akkor jót tenne Margit az az apróság csak a képnek, hogy most egy félprofilos beállítást választottál erős megvilágítással, ahol az árnyék vetődik a falra és érdemes egy picikét játszani avval a lámpával úgy, hogy ha magad, tehát tengelyben egy picit a füled felé húzod el a fényforrást, ettől az árnyék bal oldalra elkezd lefelé húzódni az üres és megvilágított felület felé. Ez azt is jelenti, hogy mivel az arc balra tekint, balra kell több levegőt használni ritmikai értelemben egy ilyenfajta helyzetnél, és az árnyék növekedésével ez az egész baloldali rész, amely most a képen látható, ez keretben is megnövelendő balra egy picit jobban és az árnyék nagyobb szerepet kap. Abban a pillanatban tökéletes lesz az önportré. Tehát én megadom erre a három disznót úgy, hogy azt kérném, próbálj meg ezzel kísérletezni. Próbálj meg ebből egy kísérleti sorozatot először magadnak, és akkor ebből próbáljuk meg a legsikerültebbet átküldeni, kiváltani. Módosítok. Margit, akkor van meg a három disznó, hogyha ezeket megcsinálod. (szőke)

carpe diem
minden Pillanat számít

Egy meseképet látunk, ahol Ophelia éppen átépíti a Madách színház színpadát. :) Nagyon szeretem ezt a képet. A kép elsődleges erénye, amitől az álmot, a víziót létre tudja hozni az a félig áttűnés, amitől egy reális helyzetből azt a fajta lebegést, ami a Camillai víziókban ott van, azt a modellen, a megszokott modelljén keresztül ábrázolni tudja. Az a másik nagyon fontos erénye ennek a képnek, hogy amíg eddig egy erőteljes, dinamikus, de fájdalommal teli piros volt jelen a Villalobos-féle képekben, itt a pasztell színek, és ezt az áttűnés is hozza, ez a bemozdulásos áttűnés, a pasztell színek hoznak az egészben egy furcsa melankóliát. Ettől lesz az egész egy XIX. századi mese világának a hangulata és ettől lesz az egész olyan furán keser-édes. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt a képet. 5-ös lecke vágy kategóriájára megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Budapest

Mivel még egy kép érkezett ide Budapest Villalobos Venagas Camilla 6-os lecke házi kedvenc, azt sejtem, hogy, Budapest maga ez a plüss kutyuska lehet, és őróla látunk itt két képet. Innentől kezdve pedig azt kell mondanom, hogy mivel a két kép egymás után van, Budapest szempontjából, meg a szituációk szempontjából is, bár más címe van a két képnek, hogy hasonló filozófiai rendszer az, amiben Budapesttel találkozunk. Nem érzek igazából a házi kedvenc kategóriában úgymond fejlődést a két képhez képest, tehát nekem egyrészt egy döntést kell hoznom, és a két kép közül az egyik képet fogom tudni elemezni, a másik képnél pedig azt tudom mondani, hogy az egyik képben megtörtént a megoldás és a másik kép igazából nem tesz ehhez hozzá. Mivel nekem kell döntenem itt, most a 6-os lecke házi kedvenc kategóriában, a Budapest nevűt preferálnám jobban, hiszen Budapest portréja, Budapest testgesztusai, Budapest bizonytalan tekintete és Budapest nem mosolygó, hanem kicsit elhúzott szája jobban közvetíti Budapest létállapotát, és azon keresztül természetesen az alkotóhoz kapcsolódó asszociációkat, hiszen nyilván nem feltételezhetjük, hogy Budapest a Budapest nevét magától választotta, mert ő nem egy élőlény. Én úgy gondolom, hogy formavilágában a fonott kis kosár, amiben egy pléden Budapest lakik, és ezt itt láthatjuk részben, minden azt mutatja, hogy egy az élettelen tárgyakból létrehozott tárgycsoport az életről mesél, az érzelmekről, tehát ezen keresztül az alkotóról is, az alkotó környezetéről is. Ezt ironikusabbnak, pontosabbnak érzem a Budapest nevű képnél, és úgy érzem, hogy abban, mivel többnyire ha megnézzük a házi kedvencekre valamilyen élőlényt küldtek be az emberek, megvan a pontos helyzetleirat, tehát én ezt egy három disznós képnek tartom, és azt gondolom, hogy ehhez jelen pillanatban a rúdon gondolkozó Budapest mindennap edz című kép nem tesz pluszban hozzá. Tehát én azt mondanám, hogy a 6-os lecke házi kedvencben a Budapest című Villalobos Venegas Camilla kép a három disznós, és a másik képet nagyon szépen köszönöm, azt kérném szépen áttenni a szorgalmiba. (szőke)
értékelés:

Ami körülvesz
néhány dolog, ami az én kis környezetemet alkotja.

Egy olyan anzixot, egy olyan mozaikot látunk egy emberi térből, ahol a formák is, a számítógépes segítség is képeslap formákat hoz létre. Ezek pici kis képeslapok, képeslap gyűjtemény. És mint ilyenek, egymásra rakódnak. Lehet beszélgetni, hogy a képeslapokon mit látunk, emlékképeket Párizsról, egy pici kis formával, néger babát, cd lejátszót, rajzokat, radiátor formát, a teásbögrét, kismalacokat. Mégis én azt mondanám, hogy összességében az egész, hiszen a keret kerettől keretig tart, képeslap gyűjteményt mutat. Egy ember képeslapjait. Szokott is ilyen lenni, amikor valahova vidékre lemegyünk, vagy valahol valakinek, nagynéninek, valakinek a házát ki kell takarítanunk, akkor ilyen dobozokban megmaradnak karácsonyi üdvözletek, húsvéti jókívánságok és mindenfajta ilyen lapok, képeslapok, amiből valamennyire fölsejlik, előtűnik egy emberi sors. És itt is valami hasonlót látunk. Talán csak annyi történik, hogy miközben az előbb említett megközelítésnél ezek sokszor egészen kaotikusan, cipős dobozokból ömlenek ki ezek a képeslapok, és ezekből mi teljesen spontán módon ki-kiemelünk egy-egy képet és megnézzük, hogy az Irénkéék hogy néztek ki ’53-ban Balatonszepezden, addig itt ezen a képen, miközben látjuk ezt a számadást nagyon szépen, nagyon iskolásan, nagyon szalonképesen, rendbe rakva, korrektül, szépen, az egyes, a kettes, a hármas, a négyes kép, minden idevan elénk rakva. Még a takarások is úgy vannak megoldva, hogy éppen annyit és épp úgy, ahogy annak lennie kell. Tehát valahogy az egészből az a fajta extázis hiányzik, amely Mikolics Mariannak a talán nem olyan régen készült önportréján, ahol azt hiszem az arca látszik és a szeme néz felénk olyan revelatívan és olyan energikusan, és mindenfajta bizonytalanság nélkül, szinte sokkolóan ott volt. Itt pedig mindaz a világ, amelyben ezek a kis porcelánmalackák, gyöngyök és mikro környezet egy belső térbe, ami talán nem lehet több 4 x 5 méternél, vagy 3 x 4 méternél, az egész világ megbújik, mégis úgy érzem, hogy olyan rendezett. A 13-as lecke épített környezetben azt gondolom, hogy a Mariann át tudja ezt szűrni, áttudja ezt préselni magán ugyanúgy, ahogy annál a portrénál megtette, ugyanolyan vadul, ugyanolyan extatikusan, ugyanolyan bátran és át tud lépni abból a fajta elszámolásból, abból a fajta recept formából amit ez a kép most sugall. Nem az a problémám evvel a képpel, hogy ez most olyan mintha egy kötelező feladat lenne, hanem az a problémám, hogy olyan mintha vissza lenne fogva valami, vissza lenne fojtva valami, és ezért adnám vissza ezt a házi feladatot Mariannak, hogy majd próbáljon ismételni. (szőke)

Görbék

Tudom, hogy nem szabad ezt mondani, beleavatkozni más munkájába. Biztos, hogyha én csinálom, akkor én vagyok annyira szemtelen, hogy ezt a mozgáskategóriába küldöm be éppen azért, mert ezek a biciklik nem mozognak, de a gyermekkor kategóriában is el kell tudni fogadni, hogy igen, ezek a körök kis és nagy kör, kis áttétel, nagy áttétel az élet pici és nagy áttételei ezek a gyermekkort jelentik, a mostani gyermekkort. És én talán annyit tennék, miközben itt az egészen izgalmas történet az az előtérben zajlik le, a Galaxy nevű bicikli első, hátsó kereke, meghajtó karja és a hullahopp karika, mindezek, úgyhogy minden más ami mögötte van az tulajdonképpen csak káosz. A kerítések, a kézilabdapálya, vagy nem tudom én, utca vagy oszlopok. Tehát hogyha valamilyen módon egy olyan fényviszonyban is lehetne dolgozni evvel a játékkal, mert szerintem bármikor újra beállítható, akkor én erre az előtérre koncentrálnék igazából, mert itt történnek az események, az egymásba ívelő körök. Vagy pedig azt mondanám, hogy vinném tovább a szoció felé, hogy mindez ez a Galaxy körök játéka ez ebben a retro valóságban, ebben a szutykos-saras őszökben ebben van a mi életünk beleégetve. Tehát azt mondanám egyszerűbben, hogy amit régen is mondtam, el kéne dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Hova akarom vinni a nézőmet? Mit szeretnék vele lemondani? Most ha mi találkoznánk egymással és ülnénk egy kávézóban és azt mondanám, hogy na Camillám, egy mondatban mondd meg, hogy miről szól ez a kép, nem biztos, hogy sikerülne. Pedig biztos, hogy tudod, hogy miért csináltad, mert az élmény ott van benne és lehet érezni. Azt kellene mindig tisztázni, hogy miért csinálom.
Lehet, hogy én elmebeteg vagyok – állapítja meg Zsolt – nekem erről a képről egyébként azok a varró szituációk jönnek elő, amikor ilyen körformás rámában kifeszítik a textilt és azon kezdenek el át varrni. Tehát itt létrejön egy képkereten belüli keretezés ezzel a körrel ami egy elég extrém dolog.
Igen, igen, – szól András – én azt mondom, hogy természetesen ez is ott van. Értsd már meg Zsolt, hogy asszociálni lehet mindenről, csak azt kéne pontosítani, hogy miért készülnek a képek. Abszolút igazad van, de mondom, az nincs eldöntve, mindig a határmezsgyéjén vannak ezek a képek azon, hogy egy mestermű születik, vagy egy kicsit be van koszolódva-taknyolódva. (szőke)
értékelés: