Feladatmegoldás

Legyél a barátom!
Azt még tudni kell rólam, hogy Norvégiában élek június óta, és még nem sikerült összebarátkoznom senkivel.

Nagyon érdekes a kollázs, vagy montázs technika, amit üvegtükröződéssel hoz létre az alkotó, akár a portré arc nélkül kategóriába is beküldhette volna, hiszen két irányvonallal dolgozik. Az egyik az itt látható plüss figura és a hozzátartozó tárgyi elemek, talán festőlétra, amelyek átsejlenek ezen az üvegen. Másrész pedig tükröződések, amelyben sziluettesen felfedezhető maga a fotós, a fotós alak körvonala. Véleményem szerint a döntés annyiban nem 100 százalékos, hogy sokkal fontosabb az az üzenet, amely a tükröződő sziluettes világot mutatja, mint az a kereskedelemből érkezett modern forma amely ezen az angol majom, vagy nem tudom én milyen figura...
- Rénszarvas – mondja Zsolt.
- Jó, nekem majom, vagy a csuda tudja milyen szerkezet ural. Jelen pillanatban ez a rénszarvas-majom a főszereplője ennek a képnek, miközben valószínűleg Viktória jelenléte és azon átszűrődve a plüss állatok filozófiája sokkal fontosabb, és én az arányokat ebben az A-B mérleghelyzetben a tükröződésre helyeztem volna. De azt gondolom, hogy így is a két disznó megvan és kérném, hogyha van erő és energia, akkor Viktória a vágy kategóriát bátrabban, saját magadra értve ismételd. (szőke)
értékelés:

Zsoltunak

A képpel teljességgel egyetértek, nagyon érdekesek ezek a reakciók, amelyekkel beszélgettek, beszélgetünk egymáshoz. Az a formavilág, amelyet a szemöldöknél, szemnél, szájnál használ az alkotó, visszaritmizál a két fülbevalóval. Jó a fekete-fehér választás pont azért, mert nyilván az erős színeket itt most nem használja a fényképész, hanem teljes egészében a fekete-fehér játékra ritmizál. Ennél a képnél viszont én a kiégettséget egy picit a fekete-fehér erősségekre mozdítanám el, ez segítené a járomcsonton felfestett foltok hatékonyságát is. Tehát egy picit úgy érzem, hogy lágyabb az egésznek a drámája, mint amit ez a kép tudna mondani. De ez egy magánvélemény. Önportré kategóriában a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Minaret és repülő
Egy képeslap Pécsről.

Beszéltünk Mácsai Feri épített környezet fotójáról egy előző kép kapcsán, bár az itt látható képnél ugye megérkeznek újra a Mácsai-féle barokk felhők a misztikus fényekkel a Gyűrűk urából, és így meseivé változtatják a téglaformákat Pécs belvárosában. Én mégis azt mondom, hogy ennél a képnél ezek a manipulációk, tehát a felhő, a minaretforma, mely egyértelműen egy fallikus szimbólum, és a külön grafikai beavatkozásnak tűnő égben szálló repülőgépcsík nagyon jól illeszkednek. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt egy évben, amikor sokszor viaskodtunk, vitáztunk Ferivel a felhőkről, itt nagyon is megkapja, megtalálja a helyét ezen a képen az alkotói beavatkozás és egy jó, összetett üzenetté válik az alaphelyzetből. Amit Mácsai Feri előző képére megjegyzésként, ízesítésként elmondtam, hogy jó lenne erőteljesebben Feri kéznyoma, én úgy gondolom, hogy anélkül, hogy őbelőle bármit is látnánk, tökéletesen jelen van az ő személyisége evvel a toronnyal, evvel a furcsa látcsővel, amelyet a perspektíva segítségével így ábrázol, tehát megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Kesztyűk
Októberben, Norvégiában.

Román bábfilmek és NDK animációk jutnak eszembe erről a képről, amelyben gyerekkoromra visszaemlékezve folyamatosan ilyen vékony mesefigurák verik meg egymást és vödröket és lavórokat húzkodnak ide-oda, és sokszor fölvetődött bennem, hogy azok a gyerekek, akik ilyen mesén nőnek föl, azok utána milyen felnőttként vannak jelen a mai világban, és nézzünk ránk, jelesül a Pedellusra, Hegyi Zsoltra, vagy az Osztályfőnökre, Szőke Andrásra, tessék, itt van az eredmény, egy 41 éves és egy 46 éves embernél. Szóval ennek az előképét látom itt, szinte visszaidéződve a saját gyerekkoromból. Nagyon örülök annak, hogy ebben a kiégett, kiégetett filmtónusban az előtérben lévő kerítés formák szinte belevágódnak a képsíkba, mintha a fekvő formátumú képből kivágtak volna egy-egy darabokat. Ez hátra, mintegy faliképre helyezi a kesztyűket, a száradó kesztyűket és a mögötte lévő kis kertet. Talán annyi megjegyzésem lenne, hogy ha egy picikét a hátteret lehetett volna manipulálni, hogy tónusaiban ettől a pop art-os, csíkos, horgolt felülettől eltérjen, úgy még pontosabban működne az előtér, középtér, háttér tengely, amelyben ugye az előtér alatt értjük a kerítésformákat az éles, vágott egyeneseivel, középtérnek a kesztyűk szóló színpadi történetét és a háttér festményt, amelyben a festett táj megjelenik, mindez az operai betét, a háttérben pedig a kerítést, a füvet, a barnás színű fákat és a hátsó nyaraló épületet. Tehát egy picit a háttér színvilágát igazítottam volna és akkor tökéletes lenne ez a munka, de a három disznó így is megvan. (szőke)
értékelés:

BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA
BandiTA szereti az ölemben múlatni az időt, minden lehetőséget megragad az elhelyezkedésre...

Ezt a képsorozatot a 6-os leckéből riport kategóriába szeretném áthelyezni, azért mert Banditáról nagyon sok minden megtudható, többek között például azt, hogy a fényképésszel nagyon is szoros és biztonságos kapcsolatban van. Tulajdonképpen Banditáról kimondhatjuk, hogy ő egy sztár és ráadásul egy nagyon jól instruálható sztár, nagyon is érzi a kamerát, és mint ilyen, segíti az alkotó identitás keresését. Gondolok itt például a képsorozat első állomására, ahol Gimesi András frottír zokniját és kicsit mosott zokni végét, ezen kívül a macskatápot, amely nyilván egy manipuláló eszköz, ezeket vehetjük észre a környezetben.
- Mmmogyoró - vigyorog Zsolt.
- Mogyoró, avagy Gimesi András manipuláló eszköze. A lakkozott parkettát és a Bonanza szekrény bútor sarkot, a VHS lejátszókkal és az erősítőkkel a háttérben, amelyek meditációs zenékre szolgálnak, az elhasznált fehér színű pólótrikóval, amely szintén a háttérben megjelenik, mindez Banditán keresztül. Én azt gondolom, hogy azért nagyon fontos áthelyezni a házi kedvencből a riport kategóriába, mert ez egy élethelyzetnek a képsorban történő elbeszélése és nagyon jó az az ironikus eszköz, hogy miközben Gimesi András életéről, TV néző izmáról, amely itt az első képen a kiscica alatt helyezkedik el, a második képen pedig a cica mancsa környékén...
- Hol van itt a TV néző izom – kérdezi Zsolt.
- Itt - mutatja neki András - ez a hasa.
- Háát én ezt nem vettem észre – csodálkozik Zsolt.
- Nem? Ettől szuper a kép. Tehát Bandita, mint eszköz nagyon jól használódik föl ebben a képsorozatban, olyan értelemben, hogy Gimesi András privát történeteiről többet tudunk meg. Tulajdonképpen majdhogynem azt mondhatnám, hogy még a portré arc nélkül kategóriájába is tökéletesen beleillene, (azért örülök, hogy nem arra érkezett a házi feladat) így építkeznek egymásra a leckék, tehát a három disznó erre a képre megvan és csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Tiltott zóna
A pécsi magasház.

Mácsai Feri mostanában nyilván más irányú elfoglaltságai miatt kevésbé van fényképekkel jelen az oldalunkon, bár ő egy nagyon is rendszeres tagja az Estiskolának a képei által. Nagy öröm, hogy azt Estiskola rádióban folyamatosan itt van közöttünk és nagyon örülök, hogy Feri újra küldött képet. Valószínűleg valamilyen számítógépes segítséggel az épületfotónál egy egész archaikus hangulatot hoz létre, amely nyilván utal valamilyen módon a régi fényképészeti eljárásokra, a 35-ös rollfilmekre, ahol ugye az optika, a manuális technika hiányosságai vagy öregedése miatt a régi fényképeken sokszor látjuk azt, hogy a képek szélei besötétednek. Én higgadt, jó ritmusképlettel rendelkező képnek gondolom Feri most beküldött munkáját és azt is gondolom, hogy a három disznót a kép mindenféleképp megéri és ez csak a zárójeles megjegyzésem, hogy még erősebb lenne, ha Feri létállapotából, mostani létállapotából, legyen az Feri válla, kalapja, kabátszéle, bármi, megjelent volna ezen a képen. Ez csak az én szubjektív szájam íze, hogy úgy mondjam, tehát a halászlé önmagában fogyasztható, én egy picit több erős paprikát használtam volna bele, de hát ez csak az én magánvéleményem. Abban a sejtésben merem ezt mondani, amikor halászlevet készítünk egy házibulira mindig azt mondjuk, hogy a gyerekek miatt nem mertük beletenni azt, amit még szerettünk volna, ugyanakkor emiatt mindig van magunkban egy buli után egy kicsit hiányérzet, hogy de azért erősen jobb lett volna. De én nagyon köszönöm ezt a képet és várom a további munkáidat Feri. (szőke)
értékelés:

Fénypókháló

Jellegzetes Gimesinek ez fajta keresése, amely geometriákra, mikró történetekre, ritmikákra, szekvenciákra, fraktálokra épül és ebben ő nagyon otthon van. Konzekvens. Jónak tartom ezeket a kereséseket. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez az oldal elsősorban egy nagyon egyszerű, fotográfiával, képzőművészettel, formanyelvvel, de szokványos módon foglalkozó műhely oldal. És mint ilyen, erre a képre is kénytelen vagyok az alapvető, egyszerű mondatainkat, mondataimat elmondani. A kép önmagában olyan folthatás rendszerrel dolgozik, tulajdonképpen majdnem fekete-fehér színvilágról beszélünk, ahol a villódzó fehér, expresszív foltocskák, szakaszolt ecsetvonások és a sötétek variációi, mint egy zenei festmény jelennek meg. Ugyanakkor a fénykép, amely nem csak elsősorban a síkra redukált ritmussal, hanem a tér illúziójával is dolgozik, ez a fotó jelen pillanatban nem használja ki a befelé menő perspektívát, térábrázolást. Nem biztos, hogy azért, mert az a felület, amit az alkotó rögzít az nem alkalmas erre, hanem azért mert a kiválasztásban, a döntésben, az alkotói döntésben ez most nem szerepel. Pedig azt kell, hogy mondjam, nagy egészében akkor válna dialektikussá a kép, ha ezen valahol vagy egy éles, akár felületi karc az exponált felületen, vagy valamilyen appercipiálható, jól értelmezhető forma megjelenne. Legalább az elmosódott sík előtt, vagy az elmosódótt síkból kiszakadva, vagy az elmosódott sík áttörésével mögötte. Most a hármas egység az előtér, középtér, háttér kategória nem érzékelhető a képen és ezért félig jelentkezik az a fajta koncepció, amelyet az András mutat. Tulajdonképpen a ritmikai elemek igazából egy sík rendszeren keresztül balról jobbra, vagy jobbról balra, fölülről lefelé, vagy lentről fölfelé működnek, de kívülről befelé, vagy bentről kifelé nem. És ahhoz, hogy a tér fogalmával, abban az útban, amiben Gimesi András dolgozik nézőként találkozhassunk, tovább kellene lépni a sík egyszerű értelmezésén. Ezért kettő disznóra értékelem a 27-es lecke rezonanciát és kérem az Andrást, hogy a rezonancia házi feladattal foglalkozzon tovább. Annál is inkább merem ezt mondani, mert az Andrást nagyon is érdekli ez a kategória. (szőke)
értékelés:

Az én ágyam
Rengeteg kép van a szobámban. Az én képeim, és családi fotók. Utóbbiakat nagyon szeretem egyrészt mert fekete-fehérek, másrészt pedig mert számomra kedves személyek vannak rajtuk. :)

Ebben a képben az egyik legfontosabb dolog számomra az, hogy Viktória piedesztára emeli azt a kis mikró, vagy privát, vagy esendő teret, amely mindannyiunk számára minden nap egy fontos visszahúzódási helyzet. Az álom, az alvás mindig egy olyanfajta töltődés is és olyanfajta oldás, amely a mindennapoknak a meneteiben, tevékenységeiben valami egészen mást ad, valamilyen más birodalomba vezet el. Többnyire azt hiszem, hogy ha az emberek privát környezetét, a hálószobáikat láthatnánk, olyan pici rekvizitumokkal, tárgyakkal vannak körbe ölelve, körbe tapétázva, amelyek azt a békességet, vagy azt a kuckót, ahová az ember az álmok idején visszahúzódik erősítheti, személyessé teszi. Ilyesmiket láthatunk itt a falon is, még akkor is, hogyha ezekből nagyon nehezen tudunk azonosítani, hiszen messze vannak ezek a pici tárgyak, a kisgyerek arc és más fotók, sőt az ágyba se látunk bele, nem látjuk azt, hogy az ágy vajon megvetett, van-e valamilyen személyes tárgy elhelyezve. Én mégis azt mondom, hogy ez nem baj, mert attól, hogy Viktória az ágy elé a talajra fekszik le és egy alsó gépállásból fotózza a szobáját, attól mindaz, amit az előbb az álomról, arról a békességes kuckóról mondtam el, egy jó szemszög választással, tehát tulajdonképpen nem zavarában és nem elemzőn mesél az ágy kategóriában az ő fészkéről, hanem mint egy ezüst tálcára fölhelyezi és azt mondja, hogy tessék gyerekek én így létezem én így élek. Annyi csak a megjegyzésem, hogy talán nagyon jót tenne a képnek, hogyha ebben a képben vagy a testrészed egy szakasza, vagy te magad valamilyen módon kéznyomként jelen lennél. Ez nem kötelező, csak érdemes elgondolkodni. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy ismételd az ágy kategóriát, de ha érzel magadban annyi affinitást, akkor attól, amitől Viktóriás lesz, amitől összetéveszthetetlenül nem Gerlei Gábor ágyát látjuk, megváltozna minden. Ha van kedved, akkor próbáld megcsinálni ezt a házi feladatot még egyszer. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Madarak
Nekem nagyon tetszett az, ahogy a madarak végigülik a vezetéket.

Nagyon, nagyon izgalmas a villanypózna a drótokkal, a galambokkal. Talán ez a fajta szemlélet, ez a fajta nyelvezet Dziga Vertov munkáiban, Moszkváról készült alkotásaiban látható. Az is jó, hogy bátran játszva a ritmikákkal, Viktória a bal fölső sarokban meghagyja a két villanyzsinórt, amely nyilvánvalóan - ugyanúgy ahogy az oszlop sem - nem valós értékként, hanem ritmikai elemként, ritmikai játékként jelenik meg. Ha innen tehát az absztrakthoz érkezünk meg, ahol folthatásokkal dolgozik főként a festő, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy talán annyi lehetne a kérdés egy ilyenfajta munkánál, hogy biztos, hogy jól komponáltuk-e meg ezeket a ritmikai elemeket? Én úgy érzem, hogy, tehát nagyon erős volt a képélmény, amit megtaláltál és egy picit gyorsabban exponáltál, egy picit gyorsabban kattintottad el a gépedet, mint ahogy esetleg azt kellett volna. Ezalatt azt értem, hogyha a kamera talán balra fölfelé meg van tekerve, minthogyha egy körtengelyen mozgatnánk el, akkor ez a vas traverz oszlop még jobban, a szélei még jobban csúsznak a jobb alsó sarok felé és ezáltal a fölső postai küldemény szélére hasonlítható két csík is egy másik szöget zár be a bal fölső sarokba. Sőt, a madarak is máshova fognak sorjázni, mint nyaklánc díszítések. De az irány nagyon jó és a két disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Hiányzol...

Fekete-fehér képet látunk, ahol egy közvetlen előtér és egy középtér ritmusával dolgozik az alkotó. Jobbra komponál, miközben balra nyitott a félig guggoló emberi test, a tekintet jobbra fölfelé néz. Ez két dolgot jelez. Hogy valami a képen kívül történik, amit soha nem fogunk ebből a képből megtudni, hogy mi, és most a képkivágás nem is indokolja, hogy mi az, amit a kompozíció vagy az alkotó, tehát a fényképész eltitkol előlünk. Nyilvánvalóan, ha a címet is megpróbáljuk értelmezni, akkor a hiányzó szereplőről, vagy a hiányzó kapcsolódásról gondolkodhatunk képen kívül. Ezt nem láthatjuk, mert ebbe a képbe mi nem tudunk belépni. Nyilvánvalóan a női alak és a tegeződő mód arra utal, hogy valószínűleg egy társ hiánya az, amiről szól ez a kép. Ugyanakkor maga a kompozíció avval, hogy az előtérben tulajdonképpen csak esetlegesen van egy függőleges, majdnem függőleges metszés a baloldalon, és a fekete-fehér formátum olyanná változtatja ezt az üzenetet, mintha egy valamilyen filmbejátszásból egy képkockát látnánk. Önmagában a ritmikai rendszere a képnek a vízszintes fürdőkádszegély, a gázvezetékcső, vagy vízvezetékcső, a baloldali szürkés falforma ezek kicsit esetlegesen hozzák a dekomponált formavilágot. Határmezsgyén mozog a komponált, középen jól instruált szereplő és a dekomponált körülötte lévő környezet, WC csésze abszurditása között. Az én véleményem szerint ez azért van, mert nincs a kép üzenetrendszere 100 százalékosan tisztázva. De nagyon érdekesnek gondolom azt a kísérletezést, a filozófiai kísérletezést, amit az alkotó végez. Tehát én azt javasolnám, hogy a hétfő délutánnal a Camilla foglalkozzon még. Nem ugyanezt a képet kell megismételnie, hanem azt a gondolatiságot, amely a Hiányzol című képnél Camillában itt megfogalmazódik. Tehát várom a hétfő délutánra a folytatást. (szőke)

Őszöm, Őszöd, Őszünk
javítás

Balatonőszöddel meghatározó élményem van. Az egyszer egy céges rendezvény volt, ahol a vízipóló válogatottal együtt kellett volna csoportot vezetni, de a vízipóló válogatott annyira erőszakoskodott, hogy négy pálinkát belém töltöttek. Aznap nem nagyon ettem, mert Kaposvárra kellett mennem. Úgyhogy 15 perc múlva olyan mocskos részeg voltam, hogy azt sem tudtam hol vagyok. Bodrogi Gyula vállán sírtam és aztán valahol a negyedik emeleten ébredtem föl a szállodában. Asszem tizenkétszer hánytam. Aztán amikor vége volt a programnak úgy mentem haza nagy nehezen Kaposvárra. És, hát aztán elhatároztam, hogy részeg rendezvényen nem iszom, másrészt azt hiszem, hogy többet nem hívtak Balatonőszödre szervezet-fejlesztő tréningre.
A kép egy tájkép, amely előtér, középtér és háttér megtartásánál tulajdonképpen ferde tengellyel dolgozik. Ez alatt a szokatlan meghatározás alatt azt értem, hogy a jobboldali részben egy fekete foltként valószínűleg egy csónak látszik életlenben, ez a közvetlen előterünk. A középtérben a bal alsó sarokban két vadkacsa és a háttér az pedig ez a sziluettes benyúló vízpart fákkal. Mindezeket a hullámzó víz és a lemenő nap fogja össze. Az arányok most részletgazdagságban a tengerről szólnak, vagy erről a vízről, vagy a Balatonról. A tengelyünk, amelyről pedig beszéltünk, ez a hármas folthatás, az pedig igazából csak kizárólag foltokként működik. Most az arányok tehát erre a színes felületre, erre a háttérfelületre, plakátfelületre tevődnek és a három sziluettes forma igazából sematikus marad. Pont ez a baja a képnek, mert valójában a fontosabb üzenetrendszer, tehát a mérleg nyelvének pozicionálása azt kívánná meg, hogy az előtérben lévő hajó és a lánca, a kacsák és a háttérben lévő fák formái kapjanak valamilyen módon nagyobb hangsúlyt. Azért nem ez a három forma kapja a pozíciót, mert a sziluettesség eltűntet mindenfajta részletet és így igazából egy másik sík, egy másik kép jelenik meg ebben az ideküldött képben. Az én meglátásom az, hogy mindez azért történt meg, mert attól függetlenül, hogy egy érdekes szójáték a címe a képnek, nincs igazából eldöntve, hogy Csősz Gerely milyen kapcsolatban van az ősszel. Ezért ezt visszaadnám ezt a házi feladatot. (szőke)

Láncreakció Dóczy.

Itt kapunk egy támpontot, hogy – láncreakció Dóczy – tehát, hogy a Dóczy Ferenc által elindított láncon egy láncszemet kellene látnunk. Ha igazándiból az asszociációs rend az akt és a test körül indul el, akkor én nem biztos, hogy ezen az úton most együtt tudok haladni, de ez nem jelent semmit. Nem kötelező nekem mindent 100 százalékig érteni. Ugyanakkor a képnek van egy kompozíciós rendje és a kompozíciós rendje az nagyon is fontos és nagyon is határozott kompozíciós rend, mert a Dénes úgy határozott, hogy a perspektíva eldöntésével egy döntött képformával fog dolgozni és ebben a döntött képformában egy átlós elrendezéssel hoz létre egy kompozíciót. Ugyanakkor mindamellett, hogy létrehozta ezt a kompozíciót, vannak olyan jelek ezen a képen amik ebbe a kompozíciós rendbe nem illenek bele. Például a bal alsó sarokban lévő árnyék, ami lehet, hogy a térde, vagy a könyöke a fotográfusnak, nem tudom, hogy ezt mi okozta. Például nekem ebből a helyzetből ez a szemeteskuka félig ott az alján kilóg a képből. És abban sem vagyok biztos, hogy ez az orvosi szék ez megfelelő, vagy méltó formája ennek az alátámasztásnak, amit a kép támasztékául használ. Tehát, hogyha azt mondom, hogy érdekelnek ezek a háromszögek, amik létrejönnek ezzel a kompozícióval, hogyha érdekel az a kék, ha érdekel az a vörös forma és mindezzel akarom, mintegy előre dobni, vagy mint egy mozgásba, vagy helyzetbe hozni ezt a festményt, ami tulajdonképpen egy tárgyfotó is lehetne és a tárgyfotótól ez által kívánom elemelni, akkor igenis ezekre a kompozíciós helyzetekre oda kell figyelni, hogy akkor ezek a háromszögek ezek ténylegesen jöjjenek létre és nagyon pontosan kell tudnunk mérni. Tehát ez mértan és matematika is. Bármilyen helyzetet csakis az indokol, hogyha ezt figyelembe vesszük, egyébként elkezd csúszkálni a történet. Ismétlés. (szőke-hegyi)

Sok X

Egy nagyon kellemes, nagyon meghitt kéztartást, képet, vagy, vagy, vagy, vagy üzenetet látok. Hasonlóan az előző képhez a világítással vannak problémáim. Ugyanaz a helyzet, hogy létrejön valamilyen üzenet és ez az üzenet a világítás által lapossá válik. Tehát, hogyha megnézzük a képet, akkor nagyjából hasonló fényértéket képvisel ott a kéz, mind a két kéz, a háttérben lévő valamilyen szőrmetakaró, miközben ennek van egy plaszticitása, van egy térbelisége, ezek az ujjak nem kifeszülnek, hanem ezek az ujjak akármennyire feszítjük a tenyerünket van benne egy ív, van benne valamilyen játékosság. Ráadásul az egyik kéz tartja a másikat és ennek az üzenetét, amit ez a kéztartás és a saját kezem úgymond alátámasztása, vagy átkarolása jelent és ennek a nyitásnak és ennek a nyitottságnak, hogy mutatom a tenyeremet felétek, ennek az üzenetnek az erejét csökkenti a világítás. Tehát ugyanazt tudom mondani, mint az előző képnél, hogy én két disznót tudok erre adni, mert nagyon jó az az irány amilyen irányban halad Eszter, de a világítással kell foglalkozzon. Nagyon fontos, hogy a világítással tisztába jöjjön. Hogyha lehet akkor én azt mondanám, hogy arra kérem Esztert, hogy a vakut kapcsolja ki és akár mi is van, akármilyen helyzet van, ha ezen a masinán ki lehet kapcsolni a vakut, akkor kapcsolja ki ezt a vakut és próbáljon meg e nélkül fotózni. Tudom, tél van, lényegesen rövidebbek a nappalok, de meg kell találni azt az időpontot, amikor ezek az üzenetek létrejöhetnek természetes fénynél, vagy pedig, hogyha nem természetes fény, akkor két íróasztallámpával elkezdhetek játszani és beállíthatok olyan fényviszonyokat, amivel plasztikusabbá és térbelivé válik ez a forma. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az külön öröm, hogy az ünnep házi feladatra egy mozgófilmet küldött Árpád, mert mozgófilmben pont a hangok, a vágások miatt sokkal bonyolultabb jól érthetően beszélni. Nagyon sok feltétele van. Világítások, szereplő kezelés, operatőr, feliratok, zenei szerkesztések, stb, stb. Tehát mindenféleképp az Árpád munkája, amit elküldött, egy nagyon összetett alkotás. A kategóriáját is meg kellene határozni, azt pedig úgy hívják, hogy kisjátékfilm. Mit nevezünk játékfilmnek? Olyan alkotásokat, ahol egyértelműen instruált, még akkor is, hogyha pici papír fecnikre megírt ötletdarabkákból, de fikciós, tehát megtervezett szerkezeteket látunk. Ez a film ilyen. Maga a formanyelve az hármas egységből épül. Az első és a harmadik egység mindenféleképp arra a nagyon is uralkodó és nagyon is meghatározó hangulatú zenére áll össze, ami a film legelején és a film legvégén szólal meg. Egy ismert dallamot feldolgozó zenei motívum, amely egyszerre romantikus egyszerre pedig ironikus hangzást kever. A film legelején egy városi környezetet, egy nagyvárosi környezetet látunk erre a zenére, amely tulajdonképpen egy diaporáma sor. A diaporáma, amely a 70-es, 80-as években nagy divat volt, olyan képek sorozataként működő zenére szerkesztett képfolyam volt, ahol többnyire áttűnésekkel, vagy egymásra fényképezésekkel hoztak létre laza vagy szorosabb szálon futó asszociációs történeteket. A film első részében a zenére egy nagyjából metrikus ritmusban összevágott áttűnésekkel kötött képsort látunk. A játékfilmes szakmában az áttűnésre a szakemberek azt a kifejezést használják, hogy lágyítja a történetet. Az áttűnésre mondják azt, hogyha valamit tulajdonképpen líraivá szeretnék tenni, lassítani szeretnék, használhatom, és a dramatikus szituációkat megkönnyítem evvel. Az első szakaszban egy ilyet, egy úgynevezett bevezetést látunk nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a nagyvárosi közeget mint helyszínteret mutassa be az alkotó, ahol a film középső szakaszában egy, ugyan egyszereplős, de nagyon is játékfilmi kis történetet tekintsünk meg. Ez az első rész ehhez kapcsolódik, ez tulajdonképpen a helyszín körüli világot meséli el nekünk. A középső rész semmilyen zenei póthatást nem használ. Hangokat igen, és ezek a hangok egyrészt egy narrációra, másrészt pedig belső térben történő mozgások hangjaira épülnek. A narráció manipulált, valószínűleg lassítást hoztak létre. Egy meglévő emberi hangot változtattak, torzítottak el. Ettől az egész picit Madách Imre Az ember tragédiája Úr hangjára is hasonlít, mert a sebességváltoztatással megmélyülő hang tekintélyt parancsoló szeretne lenni, vagy legalábbis ilyen hatással próbál dolgozni. A film középső részében viszont, ha elfogadjuk, hogy egy játékfilmes szituációt látunk, akkor az ott jelenlévő szereplőre a játékfilm szabályoknak kell érvényeseknek lenni. Azt kell elfogadnunk, hogy az ott látható személy függetlenül attól, hogy mi most keresünk-e valamilyen bizonyítványt erről, színészként van jelen, és mint olyan itt egy realisztikus helyzetben reális szituációkat kell megoldania, többnyire néma játékban, tehát a gesztusainak kell hitelesnek lennie. Ezek a gesztusok, ezek a mozgások és a hozzáválogatott mikro helyzetek, lásd – cigarettagyújtás, hűtőszekrény megtekintése, a spájzban lévő mozgások – mind mikro szituációk, de mint olyan, ebben a középső részben naturálisak, ugyanakkor ezeknek hiteleseknek kell lenniük. Többek között azért, mert a versszerű szövegmondás ellenpontjaként nagyon is drámainak kellene látnunk. Van is erre törekvés, tehát mindenféleképp a szereplő a színészi eszköztárában drámaian dolgozik, ugyanakkor sok olyan apróság van, mint például a cigaretta elszívása, vagy a papír tojástartók kidobálása, amelyek időnként túlságosan is teátrálisak. Ezek elsősorban a túljelzett mozgások, ezt az Estiklopédián érdemes megnézni. Főleg a némafilm világában voltak jelen, de arra a filmvilágra ez azért volt jellemző, ez nagyon fontos, mert nem tudták használni az emberi hangot és ezáltal mindent egy picit túl kellett hangsúlyozni. Itt a középső részben nagyon sokszor túlhangsúlyozottak az emberi drámához kapcsolódó gesztusok és ezzel az alkotó nem a drámai, fojtogató létezést hanem az elrajzoltságot éri el, miközben megjegyeznénk, hogy valószínűleg ez nem 100 százalékosan cél. Például a középső szakaszban egészen biztos, hogy nincs szándék öniróniára. Márpedig azok az elrajzolt motívumok, amelyek egyszerűen szakmai hiányosságokból is adódhatnak más eredményt hoznak létre, mint ami esetleg sejthető szándékként a filmmel kapcsolatban. Ehhez két megoldási képlet kívánkozik. Az egyik az, hogy igenis kell kellő öniróniával kell kezelni mindezt a középső szakaszban is, és magában az alkotási folyamatban erre van példa, hogy a készítők képesek erre, egészen pontosan az utolsó szakaszban, a zenei motívum visszatérésekor, amikor tulajdonképpen egy animációt látunk, nem is akármilyet. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, akkor pici időutazást tudnánk tenni, akkor akár a Monty Python bizonyos animációs rendszereiben találnánk hasonló figura bemozgatást. Mégis azt kell, hogy mondjuk, hogy az utolsó szakasza a filmnek az tulajdonképpen már csak egy ilyen kis zárójel. Természetesen sejthető a középső szakaszban a lakás elhagyása után, hogy valószínűleg valamilyen drámai cselekménynek kellene következnie. Énhozzám tulajdonképpen a film legeleje és a film vége áll közelebb elsősorban azért, mert a film vége például, tulajdonképpen gondolati játékokat jelez, a film eleje ugyanúgy pont a zene miatt finom iróniát mutat, amíg a film közepét kénytelen vagyok pont a megformálás módszere miatt nagyon is komolynak tekinteni és nagyon is komolyan venni, legalábbis mint alkotói szándékot. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy pont a játékfilmi, szakmai felkészültség miatt nem biztos, hogy ezt az eredményt hozza a középső rész. Kellene picit talán sztakkatósabb, egzaltátabb rendszert használni erre a belső szakaszra. Másrészt pedig az egész film történetiségében nem érzem igazából motiváltnak az élet eldobását, az életfájdalom megjelenését. Maga a vers szövege, maga a manipulált szöveg is tulajdonképpen csak a fájdalom fogalmát járja körül, a miértet nem. És miközben valahonnan valahova próbál tartani ez a történet, olyan, mint hogyha csak egy megkezdett film egy bizonyos szakaszát emelték volna ki, mert nem tudtak volna többet föltölteni ide, erre a rovatra. És igazából hiába van a filmnek befejezése és bekezdése, nem igazán érzem azt, hogy valahonnan kiemelkedne ez a történet, és valahova megnyugodna. Még egyszerűbben fogalmazva az a kérdésem, hogy minden érhető, az, hogy van világfájdalom, de az, hogy miért az igazából ebből a filmből nem derül ki. Ha idáig el tudunk jutni és esetleg ez elfogadható, akkor számomra az a kérdés, hogy vajon maga az alkotás a 26-os lecke ünnep kategóriája Pap Árpádtól a Közelednek az ünnepek az valamilyen napló, amely természetesen mindannyiunknak szól és egy felkiáltás, amely nagyon egyszerűen fogalmazva arról szól, hogy – igen, egyedül vagyok - csak ehhez egy nagyon míves formát a játékfilm formáját használom, és ez egy vallomás, egy önvallomás, tessék mi mindannyian, akik itt vagyunk az Estiskolán figyeljünk oda, hogy Pap Árpád egyedül van, vagy pedig ez egy összetettebb történet? Ha ez a második verzió érvényes, akkor vannak szakmai problémáim evvel a filmmel. Nem jut el valahova, nem építkezik, még egyszer mondom, hogy azért, mert nem segít nekem, hogy megértsem, hogy ennek a fiatalembernek - a szereplőről beszélek - mi a baja, azon túl, hogy egy budapesti albérletben ahol egy 1940-es évekbeli gáztűzhely van, ahol eldobja az üveget, de az üveg nem képes eltörni, mi a baj? Ehhez nem jutok közelebb és ezért nagyon nehéz erről véleményt mondani, nagyon nehéz igazából ebben segíteni. Azt látom, hogy baj van. Nem tudom megmondani, hogy mi a baj. Én az alkotásra mivel nagyon sokat dolgoztak három disznót tudok adni, de azt szeretném mondani, hogy attól mert filmalkotásról van szó ugyanúgy érvényes az, hogy nem csak a formának kell működnie, és nem csak annak kell működnie, hogy valamivel sokat dolgoztam, hanem az egésznek a gondolati rendszerét is egybe kell tudni tartani, hogy a néző számára megközelíthető legyen. (szőke) értékelés:

Lenntartható fejlődés
Vad hétvégék szép emléke lengi még be e helyet, s most építenek valami csicsásat ehelyett.... Semmi sem a régi... (in memoriam málnázoo/piggy pub)

A környezetvédelemnek a fenntartható fejlődés fontos jelszó, a környezetvédelemben van egy ilyen jelszó és ennek egy ilyen szójátékát látjuk. Érdekes, hogy egymás után került ez a két kép az oldalra, és nem volt ebben semmilyen manipuláció, vagy semmilyen előre átgondolás, hanem így érkeztek be. Mégpedig azért, mert szintén egy pusztuló környezetet látunk, igaz, hogy ez az állomás még néhány megállóval előbb van mint az előző kép, de nagyon fontos az, hogy meglátunk ilyen formákat és én nagyon jónak tartom azt a fajta személyességét ennek a képnek, hogy létrejön egy másik történet az üvegen túl. És érdekesen szabja ez a teret is. Tehát én nagyon szeretem ezt a képet, pontosan azért, mert nem akar többet, nem akar túlbeszélni egy történetet, hanem egyszerűen fogalmaz, egyszerű eszközöket használ. Ugyanakkor lehet, hogy ennél a képnél azért azt meg kéne jegyeznem, hogy valami az előtérben nekem egy picit itt az ártáblánál hiányzik - középtér, háttér van és nincs előtér - tehát nincsen meg a hármasosztás.Tehát miközben elindít egy belső történetet azzal, hogy átlátunk ezen az üvegajtón és mögötte van egy egészen furcsa történet, ugye fényviszonyaiban is nyilvánvaló hogy egy házon belül, nem egy másik létrát, meg egy lebontott helyzetet várunk, de valami hiányzik a történethez nekem a kép előteréből. Ugyanakkor azt mondom, hogy hát ez is egy olyan út, vagy egy olyan feladat, amit, amit az ember gyakorlással tud kialakítani, tehát én ezt nagyon fontosnak tartom. Én erre is megadom azért a három disznót. (szőke-hegyi)
értékelés: