Feladatmegoldás

A Barbara visszatért a korábbi munkáinál is már használt tükröződésekkel való folyamatos ritmikai megfigyelésekhez, amelyben nagyon jó geometriai kapcsolódásokat fejleszt. Egyrészt alapvetően uralja a képet a fölső harmadban egy, talán nem lesz furcsa azt mondani, hogy egy Hórusz szemre, az egyiptomi képzőművészetben oly sokat használt formára hasonlító kollázs rendszer. Ez valószínűleg valamilyen lépcsőházi korlát, üvegdarabkák, tükröződések összessége, amely középpontjában, tehát a szemgolyó középpontjában maga a fotós és a fotós varázs szerkezete, a mindezt exponáló fényképezőgép van. Ebből sugárirányban szintén egy játékos tükröztetéssel maga a fényképész lába és a fényképész teste mintegy régi kártyakép, ahol összefordulnak a kártya alsó és felső formái és így folthatásaiban a kép, az absztrakt szemforma és ez a furcsa sugárirányú formamegoldás összekapcsolódik. Tehát a kép valójában kétféle irányban is mesél, kommunikál velünk. Egyrészt a nagyon ötletes és nagyon jó ritmusú absztrakciós játék, amelyben természetesen még mindaz a pulzálás, vibrálás benne van, amely körülbelül két-három hónappal ezelőtt az alkotásokon érezhető volt - itt elsősorban az akkori habitus, az akkori lelkiállapot, amire utalok. Ezt kompozíciós rendben úgy oldja meg az alkotó, hogy a legtöbb információt, a legtöbb izgalmat a kép fölső felületére helyezi el és az alsó harmadban a járólapok barnái, folthatásai pedig könnyedebben vannak kezelve ezáltal fölülről lefelé nyomódik, törekszik a kép egyfolytában dinamikát létrehozva - ha akarjuk, mondhatnánk azt is, hogy bizonytalanságot generálva. És ebben az egészen szénfekete, majdnem hogy részlet nélküli lábformák erőteljesen osztják ezt az amúgy sematikusabb alsó harmadot. Ez az egyik megoldási képlete talán ennek a képnek. A másik pedig, hogy közben gazdag formavilágot, mesélhető, történetszerű formavilágot is használ, nemcsak egyszerűen ritmikai elemeket, a kovácsoltvas ornamentikális díszítéseket, a gipsz stukkókat, a freskó egy részletét, az emberi alak testkódjait, testgesztusait. Itt valószínűleg maga a mozdulat az a fényképezési technikából adódóan az optika előtti kitakarást jelzi, hogy a kabát nekünk a kép jobbalsó szélén ne lógjon be ebbe a kompozíciós rendbe, de amitől ez mégis fontosabbá válik az az érvényesség, hogy maga a gesztus, ha nem ismernénk a Barát, akkor is sejthetően női gesztus, a női habitusra is utal. A két kéz ebből a téli öltözetből, ahogy kivillan egyszerre kihívó és egyszerre egy védekező tartás is. Maga az egész kép olyan, mint a tágra nyílt szemek. Rácsodálkozik a világra, másrészt pedig a Barától megszokott védőfal, védőburkolat ebben a gesztusrendszerben is ott van. Itt vagyok, láthattok, láttatok, látlak benneteket, de azon a határon belül, amit én szabok meg. Nagyon jó alkotás, három citromdisznó.
   - Egy személyes megjegyzés – veszi át a szót Zsolt -, hogy egyébként ez a tükörfelület a Mai Manó ház lépcsőfordulójában látható és az Estiklopédiában Mai Manóról többet megtudhattok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Javítás, mínusz két képpel.

Ez egy javítás, azt az ötletet adtuk a Mariannak, vagy azt kértük, hogy nézzük meg ezt a képet önmagában. Én igazolva látom azt, amit mondtunk, hogy ez a kép önmagában így megáll és rendben van, és máris működik az a történet, ami ott a másik képnél. És várjuk a Marianntól a továbbiakat. (szőke-hegyi)

Tóth Margit képére.

Az üzenetét értem a képnek, ugyanakkor azt gondolom, hogy Egon Schiele az Egon Schiele, de nem ő adta ezt be leckének, hanem Dénes. Az eddigi munkáid alapján többet várnék el. Tehát nagyon kérlek, hogy ne más képzőművészeti anyagok segítségével próbálj létrehozni egy új lépcsőt önmagadból, hanem ahogyan régebben is tetted, próbálj meg a magad kreativitásából építkezni. Nem fogadom el, várom továbbra is a Dénestől a képeket. (szőke)

Karácsonyi menü

Abban az esetben – merthogy ez a kép nem jó, minden össze van benne kavarodva, de annyi történetet érzékelek mégiscsak – megadom, Csongor, a három disznót, hogyha ehhez küldesz nekem egy mesét. Egy szöveges mesét a bejglikről, a bóléról, vagy nem tudom mi ez, gyümölcskoktél, vagy a narancs Tropicana dobozról is, mindenről ami itt nem látható. Ha írsz nekem egy egy oldalas mesét, amit én az Estiskola Rádióban be tudok olvasni, azt elküldöd záros határidőn belül, akkor megadom rá a három disznót. Merthogy ez egy történet, de igazából ha fotós szemszögből nézzük, akkor nincs eldöntve, hogy azon túl, hogy a karácsonyi készülődést lefényképezted, miről szól. Az a kategória, hogy csendélet és az is a címe, hogy Karácsonyi csendélet. De ez nem csendélet, nem attól lesz csendélet valami, hogy nincsenek rajta emberek, és ott most csend van, mert éppen bejött a szakács és lefényképezte. Nincs eldöntve, hogy a kép vizuális rendszerében mi a súlypont, miért élmény ez nekem. Azon túl, hogy ezek őrületes sütik, tehát itt ha valami nagyon erős, az az, hogy nézem ezt a képet és el vagyok keseredve, hogy miért nem ülhettem ott, mert mindent fölettem volna, ami oda van rakva. Zsolt a zserbót, én meg itt a pizzát oldalt. Ha küldesz egy történetet és azt én be tudom olvasni az Estiskola Rádióban, akkor megadom a három disznót. De a képpel bajom van. Úgyhogy ismételj is azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés:

(láncreakció -> Tóth Margit: Az ágyam 3.)

A kép belekerült a láncreakció sorozatba, ezért nem elemezzük, hanem abban a rendszerben fogja folytatni a feladatát tovább. (szőke)

...tükörjáték...

Az jutott eszembe, hogy Albert Einstein szobafestés közben a ruhásszekrényben a berakott tükrök között. Nekem ennyi jut eszembe. És fölkapcsolja a villanyt – előszavazza András Zsolt elemzését.
   Ez egy érdekes dolog, ezek a fajta, egyébként a Bódy Gábor által használt, ilyen öngerjesztő folyamatok, amikor a kamera a saját magára felel és a végén létrejön egy ilyen végtelenbe kifutó történet. Nagyon hálás dolog. Van valami kastély…
   - Az Esterházy kastély üvegtermére gondolsz – segíti ki András Zsoltot
   - Arra, ahol apám összetörte a Wartburgot.
   - Zsolt az apja által összetört Wartburggal kapcsolatban megjegyzi az Esterházy kastély üvegtermét. Annyit kell mondani most a vicc mellett erről a teremről, hogy itt szemben vannak - a barokk szabályai szerint - a tükrök. Ettől maga az óriási nagy terem sokkal nagyobbnak látszik, mert a tükrök egymást tükröztetik.
   Igen – veszi vissza a szót a Pedellus – maga az ötlet az jó. És az is jó, hogy ebből csinál verziókat, és az nagyon jó dolog, hogy létrehoz többféle verziót, és én azt mondom, hogy a nézők számára megkapóbb verzió valószínűsítés szerint az a fölső. Mert ugye ott van egy egészen érdekes szituáció és ott nagyon jól látják ezt a fajta tükröztetési játékot. Ugyanakkor én meg azt mondom, hogy kompozíció szempontból számomra az alsó az izgalmas, mégpedig azért mert ezekkel a kockaformákkal olyan, mint hogyha a Gimesi András, mint egy ilyen Kelj fel Jancsi figura, vagy ez a kis rugós figura így kipattanna a dobozból és akkor így – halló, itt vagyok, itt vagyok!! - , minthogyha ezekben a rekeszekben akár, mint egy ilyen falanszter történet, bezárva ott állna egy szereplő. És ez a fajta tükröztetési játék nem főszereplő, hanem csak eszköz. A másik képnél ez a főszereplő. Tehát én a két kép közül az alsót tartom értékelhetőbbnek, legalábbis számomra. A továbblépésre próbálok mondani olyan javaslatot, hogy azért ő ebben a képben egy szereplő! Tehát ez egy szerep. És hogyha ezt el tudom fogadni, akkor a történet akkor fog igazán célba jutni, hogyha ez a szereplő a szerepét el is játssza.
   Én még két dolgot szeretnék megjegyezni – veszi át a szót az Osztályfőnök – , hogy mind a két kép a harmadik emeleten történik, és nagyon fontos még a képnek egy eleme, az pedig a gesztus, tehát hogy az András milyen tartással és hogyan rögzíti önmagát. E nélkül ennek a képnek nem lenne ez az ironikus hatása.
   Igen, csakhogy erre én most mondok neked valamit – ellenérvel Zsolt. - Oké. Csak a Gimesi van olyan csávó, hogy fogja, föltesz ide két képet, talált egy baromi jó teret - megint itt van, hogy nem fejezi be - ez a tér kiált azért, hogy itt egy történet elinduljon. És azt mondom, hogy oké. Első kép, oké, a szereplő belép, második kép észreveszi, hogy beszorult a dobozba és hogy folytatom a történetet? Megint az, hogy folytatni kéne. Hát én nem adok rá disznót, egyet se, hanem folytatni kell. Tehát legyen szíves, ez akár hol is volt, ha Svédországban, hát akkor drágább lesz oda visszamenni, de menjen vissza és csinálja még tovább. Legyen végre tétje. (szőke-hegyi)