Feladatmegoldás

A három pont ...
Itt olvasok, eszem, alszok... (Láncreakció Margit képére.)

Mivel a képet a láncreakcióba elfogadjuk, ezért a képnek, most itt nem történik meg az elemzése, hanem a tervezett közös gyöngysor egyik része, ott fogunk vele foglalkozni. (szőke)

Szem

A Barbara visszatért a korábbi munkáinál is már használt tükröződésekkel való folyamatos ritmikai megfigyelésekhez, amelyben nagyon jó geometriai kapcsolódásokat fejleszt. Egyrészt alapvetően uralja a képet a fölső harmadban egy, talán nem lesz furcsa azt mondani, hogy egy Hórusz szemre, az egyiptomi képzőművészetben oly sokat használt formára hasonlító kollázs rendszer. Ez valószínűleg valamilyen lépcsőházi korlát, üvegdarabkák, tükröződések összessége, amely középpontjában, tehát a szemgolyó középpontjában maga a fotós és a fotós varázs szerkezete, a mindezt exponáló fényképezőgép van. Ebből sugárirányban szintén egy játékos tükröztetéssel maga a fényképész lába és a fényképész teste mintegy régi kártyakép, ahol összefordulnak a kártya alsó és felső formái és így folthatásaiban a kép, az absztrakt szemforma és ez a furcsa sugárirányú formamegoldás összekapcsolódik. Tehát a kép valójában kétféle irányban is mesél, kommunikál velünk. Egyrészt a nagyon ötletes és nagyon jó ritmusú absztrakciós játék, amelyben természetesen még mindaz a pulzálás, vibrálás benne van, amely körülbelül két-három hónappal ezelőtt az alkotásokon érezhető volt - itt elsősorban az akkori habitus, az akkori lelkiállapot, amire utalok. Ezt kompozíciós rendben úgy oldja meg az alkotó, hogy a legtöbb információt, a legtöbb izgalmat a kép fölső felületére helyezi el és az alsó harmadban a járólapok barnái, folthatásai pedig könnyedebben vannak kezelve ezáltal fölülről lefelé nyomódik, törekszik a kép egyfolytában dinamikát létrehozva - ha akarjuk, mondhatnánk azt is, hogy bizonytalanságot generálva. És ebben az egészen szénfekete, majdnem hogy részlet nélküli lábformák erőteljesen osztják ezt az amúgy sematikusabb alsó harmadot. Ez az egyik megoldási képlete talán ennek a képnek. A másik pedig, hogy közben gazdag formavilágot, mesélhető, történetszerű formavilágot is használ, nemcsak egyszerűen ritmikai elemeket, a kovácsoltvas ornamentikális díszítéseket, a gipsz stukkókat, a freskó egy részletét, az emberi alak testkódjait, testgesztusait. Itt valószínűleg maga a mozdulat az a fényképezési technikából adódóan az optika előtti kitakarást jelzi, hogy a kabát nekünk a kép jobbalsó szélén ne lógjon be ebbe a kompozíciós rendbe, de amitől ez mégis fontosabbá válik az az érvényesség, hogy maga a gesztus, ha nem ismernénk a Barát, akkor is sejthetően női gesztus, a női habitusra is utal. A két kéz ebből a téli öltözetből, ahogy kivillan egyszerre kihívó és egyszerre egy védekező tartás is. Maga az egész kép olyan, mint a tágra nyílt szemek. Rácsodálkozik a világra, másrészt pedig a Barától megszokott védőfal, védőburkolat ebben a gesztusrendszerben is ott van. Itt vagyok, láthattok, láttatok, látlak benneteket, de azon a határon belül, amit én szabok meg. Nagyon jó alkotás, három citromdisznó.
   - Egy személyes megjegyzés – veszi át a szót Zsolt -, hogy egyébként ez a tükörfelület a Mai Manó ház lépcsőfordulójában látható és az Estiklopédiában Mai Manóról többet megtudhattok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Találkozásom Szőkével
Nem épített, sőt bontott, de újra felépített, nem saját környezetből való, de kapcsolódás van és személyes emlék.

Nyilvánvaló, hogy ebben van egy humor, ha jól tudom az osztályfőnökünket is Szőkének hívják, meg ahogy én itt olvasom ide is az van írva erre a téglára, s ahogy az emlékezetembe ezt visszaidézem valószínűleg az Ősök Házában készült ez a fotográfia, tehát ebből kifolyólag többszörös kapcsolódás van - mondja Hegyi. Igazándiból értem és ez egy jófajta kapcsolat, ugyanakkor mint tárgyfotó, ettől a humortól el kell egy picit tekinteni. Azt kell hogy mondjam, hogy oké, itt vannak téglák, épített környezet, és ha ebben a formában elindulunk, akkor nyilvánvaló, hogy valami olyasmit akar fölvetni az alkotó, hogy az épített környezet egyik alappillére a tégla. Ugyanakkor ezek meg úgy néznek ki, mint egy emeletes ház, vagy egy nagyvárosból kicsippentett részlet. De ha ezt jól látom, ebben erősítsen meg a Laci, akkor viszont a történet második részének, tehát a második jelentésrétegnek kell erősebbnek és kidolgozottabbnak lennie, hogy ténylegesen azt higgyük, hogy ez egy, mittudomén, felhőkarcoló. És akkor működik a dolog. (szőke-hegyi)

Apróünnep
Javítás, mínusz két képpel.

Ez egy javítás, azt az ötletet adtuk a Mariannak, vagy azt kértük, hogy nézzük meg ezt a képet önmagában. Én igazolva látom azt, amit mondtunk, hogy ez a kép önmagában így megáll és rendben van, és máris működik az a történet, ami ott a másik képnél. És várjuk a Marianntól a továbbiakat. (szőke-hegyi)

Corpus
ma is, mint aznap

Corpus latinul testet jelent, nagyon sokszor útmenti keresztekre, régi keresztekre, azon Krisztus különböző módon megformázott alakjára is szokták azt mondani, hogy út menti corpusok. Itt egy tanulmányt látunk, ahol az ősz hatására elsárgult, összeaszott levélformát figyeli meg az alkotó. Ugyanakkor mint formatanulmány, túl sok mindent tartalmaz a kép. Ennél a makro felvételnél azért ez a műkő párkány felület erőteljesen ott van a háttérben. Amennyiben csak a levélre koncentrálnék, akkor én azt mondom, hogy még szűkítettebb kompozíciót kellene használni, vagy pedig egy olyan felületen elhelyezni ezt a kis levelet (ez megtehető, mert egy parányi tárgyról van szó), ahol a levél mögötti háttérfelület az nem ennyire domináns. Márpedig a zöldes háromszög és a szürkés másik forma a levél fölött határozottan nyomja a levelet, és így nem tud igazából a levél főszereplő lenni, miközben az élesség és minden, és a fények is rendben vannak rajta. Olyan, mintha ez két kép lenne. Nagyon tetszik, és azt mondanám, Csaba, hogy dolgozz ezzel a fajta tanulmány jellegű szemlélettel, de visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Láncreakció
Tóth Margit képére.

Az üzenetét értem a képnek, ugyanakkor azt gondolom, hogy Egon Schiele az Egon Schiele, de nem ő adta ezt be leckének, hanem Dénes. Az eddigi munkáid alapján többet várnék el. Tehát nagyon kérlek, hogy ne más képzőművészeti anyagok segítségével próbálj létrehozni egy új lépcsőt önmagadból, hanem ahogyan régebben is tetted, próbálj meg a magad kreativitásából építkezni. Nem fogadom el, várom továbbra is a Dénestől a képeket. (szőke)

vihar előtti?
Ejj, de szükség van rá, hogy néha csak úgy merengjünk csendben.

Az ilyen sziluettes, kontrasztos, kevés képelemmel dolgozó képeknél mindig van egy technikai minimum, aminek meg kell tudnunk felelni. Addig, ameddig egy szubjektív, mondjuk portrénál ez nem kérdés, addig igazándiból ezeknél a képeknél ez mindig is fel fog merülni. Én magát a kompozíciót elfogadom, és még azt is, hogy a csend leckében dolgozik ez az egész, és azt mondom, hogy azt látom, hogy olyan, mint hogyha egy jpg kép nagyon sokszor egymásra lenne mentve. Tehát én nem tudom eldönteni ezt, ebben kérem, hogy Laci segítsen, talán írja le ide a hozzászólásokhoz nekem azt, hogy hogyan is készít ő egy képet, tehát hogy milyen technikai feltételekkel és milyen metódussal, mert lehet, hogy valahol kisiklik ez a vonat. Olyan, mintha valahol el lenne ez technikailag kefélve. De a képpel nekem nincs bajom. Megadom rá a három disznót, de beszéljünk a technikáról, könyörögve, sírva kérem, hogy beszéljünk róla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karácsonyi csendélet
Karácsonyi menü

Abban az esetben – merthogy ez a kép nem jó, minden össze van benne kavarodva, de annyi történetet érzékelek mégiscsak – megadom, Csongor, a három disznót, hogyha ehhez küldesz nekem egy mesét. Egy szöveges mesét a bejglikről, a bóléról, vagy nem tudom mi ez, gyümölcskoktél, vagy a narancs Tropicana dobozról is, mindenről ami itt nem látható. Ha írsz nekem egy egy oldalas mesét, amit én az Estiskola Rádióban be tudok olvasni, azt elküldöd záros határidőn belül, akkor megadom rá a három disznót. Merthogy ez egy történet, de igazából ha fotós szemszögből nézzük, akkor nincs eldöntve, hogy azon túl, hogy a karácsonyi készülődést lefényképezted, miről szól. Az a kategória, hogy csendélet és az is a címe, hogy Karácsonyi csendélet. De ez nem csendélet, nem attól lesz csendélet valami, hogy nincsenek rajta emberek, és ott most csend van, mert éppen bejött a szakács és lefényképezte. Nincs eldöntve, hogy a kép vizuális rendszerében mi a súlypont, miért élmény ez nekem. Azon túl, hogy ezek őrületes sütik, tehát itt ha valami nagyon erős, az az, hogy nézem ezt a képet és el vagyok keseredve, hogy miért nem ülhettem ott, mert mindent fölettem volna, ami oda van rakva. Zsolt a zserbót, én meg itt a pizzát oldalt. Ha küldesz egy történetet és azt én be tudom olvasni az Estiskola Rádióban, akkor megadom a három disznót. De a képpel bajom van. Úgyhogy ismételj is azért. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban a legvégsőkig
Romániai utunk során egy tucat balesettel találkoztunk az autópályán. Állítólag éjszakánként sokszor látni az úton kivilágítatlan fatolvajokat is, mi már csak a hűlt helyüket találtuk.

Én itt a kompozícióról, a világításról és az egyéb dolgokról nem is nagyon szeretnék beszélni. Nyolcas lecke, mozgás kategóriába érkezett ez a lecke, és nyilvánvaló, a leiratból egyértelmű az, hogy itt egy baleseti helyszínt látunk, és ez van tulajdonképpen fotográfiai eszközökkel dramatizálva azáltal, hogy egy hosszabb expozícióval az elsuhanó autók fényeiből egy vízszintes csíkot hoz létre a fotográfus. Én a mozgás leckébe el tudom fogadni, értem is az áttételt, hogy az autó is mozog, az ember is mozog, aztán a kettő találkozik, és ebből létrejön egy ilyen baleseti helyzet. Ugyanakkor azt mondom, hogy ahhoz, hogy ennek a drámája el tudjon indulni, meg kell találni azt a kötődést, hogy nekem ez a szituáció mit jelent. Ezt a kötődést akkor tudom megtalálni, ha ezzel van időm foglalkozni. Nyilvánvalóan rácsodálkozom erre a helyzetre amit a leírat is elmond, hogy úristen, és milyen szörnyű, és ezek tényleg így vannak, csak ezek az érzések ebben a megfogalmazásban nem tudnak túllépni azon, hogy az ember szokványosan szörnyülködik akkor, amikor valami olyan újsághírt vagy híradót lát, ami egy ilyen balesetről szól. Maga a fotográfia azáltal többé válik, hogy nem a naturális balesetet mutatja, mint egy helyszínelő kép, ugyanakkor a személyességét, hogy a Lacinak ez mit jelent, azt nem tudom meg a képből. A leírat segít, de ha a leíratot eltakarom, akkor nem tudom, hogy az ő véleménye micsoda Azon kívül, hogy van egy konvencionális, sztereotip véleményünk erről a történetről, hogy igen, szörnyű hogy elütik az embereket, meg szörnyű hogy ez a fatolvaj életének vége. Hát igen, szörnyű. Erre azt mondom, hogy és még huszonhatmillió más történet is szörnyű, de ahhoz nekünk valami közünknek kell lenni, hogy fotográfiába tudjuk emelni. Ettől még én megadom rá a három disznót azért, mert a mozgás leckére jó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Barátom
Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ősz
Csipkebokor és a pákozdi medence

Előtér és a háttér viszonylatával dolgozik itt Csongor, és alapvetően egy klasszikus, útleíráshoz is használható tájképet látunk, amely nagyon szépen egy konszolidált formát, egy konszolidált rendszert közvetít. Ki kell mondani azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy szükséges valaminek avantgardnak, döntött képnek és abszurdnak lenni, hanem egyszerűen a táj szépségét, az őszi fényeket, színeket próbálja Csongor rögzíteni. Nagyon jópofa, ahogy a csipkebogyók itt a közelben látszanak. Talán annyit lehetett volna, egy picit manipulálni, hogy esetleg ez az égbe lógó egy szára a vadrózsának, meg az az elszáradt fa, ezt a kettőt esetleg meg lehetett volna igazítani, és akkor a háttérben lévő hegy-forma és az előtérben lévő növények nagyon szépen illeszkedtek volna. De megvan a két disznó a képre. (szőke)
értékelés:

El gondol...

(láncreakció -> Tóth Margit: Az ágyam 3.)

A kép belekerült a láncreakció sorozatba, ezért nem elemezzük, hanem abban a rendszerben fogja folytatni a feladatát tovább. (szőke)

Most épp' sötéten látom a világot...
Önarckép kísérleteim egyike.

Egy klasszikus portrét látunk. Nagyon jó, ahogy a Zoltán a fényekkel játszik, dolgozik. A beletekintő szem, a fények az arcon, klasszikus stúdium a festészeti eljárásoknál, ahol a sötétből csak bizonyos felületei jelentkeznek az arcnak. Véleményem szerint jól komponált - kezdi Szőke.
   A világításnál mondanék egy segítséget – mondja Zsolt -, hogy ugye, hát ezzel vagyunk egy páran így, mondjuk András talán jobban, mint én, hogy elfogy a hajunk.
   - Neked nem, mert nincs lenyírva – mosolyog András.
   - Nincs, akkora hajam van, mint egy őserdő – vigyorog Zsolt. – De nem ezért mondom, hanem nem azt mondom, hogy nem vágni kéne, mert a kompozíció tökéletesen rendben van, hanem a világítással hogyha pont az ellenkezőjét tennénk, tehát nem derítenénk, mint az eddigi fotóknál javasoltuk, hanem takarnánk. Hogyha a fény útjába valamit odateszünk, ami nem éles árnyékot vet, tehát nem közel tesszük, hanem a megfelelő távolságot megtartjuk, akkor ez olyan árnyékolást tud létrehozni, hogy a sötétben elússzon a fejforma. És akkor kevésbé hangsúlyos, mert most a homloknak a tónusértéke ugyanazt az erőt hozza, mint a szemé, és ezért nem tudok a szemre koncentrálni, holott az üzenet ott van. A három disznó megvan, várjuk a Zoltántól a további munkáit. (szőke-hegyi)
értékelés:

Önvégtelenités
Önvégtelenités
...tükörjáték...

Az jutott eszembe, hogy Albert Einstein szobafestés közben a ruhásszekrényben a berakott tükrök között. Nekem ennyi jut eszembe. És fölkapcsolja a villanyt – előszavazza András Zsolt elemzését.
   Ez egy érdekes dolog, ezek a fajta, egyébként a Bódy Gábor által használt, ilyen öngerjesztő folyamatok, amikor a kamera a saját magára felel és a végén létrejön egy ilyen végtelenbe kifutó történet. Nagyon hálás dolog. Van valami kastély…
   - Az Esterházy kastély üvegtermére gondolsz – segíti ki András Zsoltot
   - Arra, ahol apám összetörte a Wartburgot.
   - Zsolt az apja által összetört Wartburggal kapcsolatban megjegyzi az Esterházy kastély üvegtermét. Annyit kell mondani most a vicc mellett erről a teremről, hogy itt szemben vannak - a barokk szabályai szerint - a tükrök. Ettől maga az óriási nagy terem sokkal nagyobbnak látszik, mert a tükrök egymást tükröztetik.
   Igen – veszi vissza a szót a Pedellus – maga az ötlet az jó. És az is jó, hogy ebből csinál verziókat, és az nagyon jó dolog, hogy létrehoz többféle verziót, és én azt mondom, hogy a nézők számára megkapóbb verzió valószínűsítés szerint az a fölső. Mert ugye ott van egy egészen érdekes szituáció és ott nagyon jól látják ezt a fajta tükröztetési játékot. Ugyanakkor én meg azt mondom, hogy kompozíció szempontból számomra az alsó az izgalmas, mégpedig azért mert ezekkel a kockaformákkal olyan, mint hogyha a Gimesi András, mint egy ilyen Kelj fel Jancsi figura, vagy ez a kis rugós figura így kipattanna a dobozból és akkor így – halló, itt vagyok, itt vagyok!! - , minthogyha ezekben a rekeszekben akár, mint egy ilyen falanszter történet, bezárva ott állna egy szereplő. És ez a fajta tükröztetési játék nem főszereplő, hanem csak eszköz. A másik képnél ez a főszereplő. Tehát én a két kép közül az alsót tartom értékelhetőbbnek, legalábbis számomra. A továbblépésre próbálok mondani olyan javaslatot, hogy azért ő ebben a képben egy szereplő! Tehát ez egy szerep. És hogyha ezt el tudom fogadni, akkor a történet akkor fog igazán célba jutni, hogyha ez a szereplő a szerepét el is játssza.
   Én még két dolgot szeretnék megjegyezni – veszi át a szót az Osztályfőnök – , hogy mind a két kép a harmadik emeleten történik, és nagyon fontos még a képnek egy eleme, az pedig a gesztus, tehát hogy az András milyen tartással és hogyan rögzíti önmagát. E nélkül ennek a képnek nem lenne ez az ironikus hatása.
   Igen, csakhogy erre én most mondok neked valamit – ellenérvel Zsolt. - Oké. Csak a Gimesi van olyan csávó, hogy fogja, föltesz ide két képet, talált egy baromi jó teret - megint itt van, hogy nem fejezi be - ez a tér kiált azért, hogy itt egy történet elinduljon. És azt mondom, hogy oké. Első kép, oké, a szereplő belép, második kép észreveszi, hogy beszorult a dobozba és hogy folytatom a történetet? Megint az, hogy folytatni kéne. Hát én nem adok rá disznót, egyet se, hanem folytatni kell. Tehát legyen szíves, ez akár hol is volt, ha Svédországban, hát akkor drágább lesz oda visszamenni, de menjen vissza és csinálja még tovább. Legyen végre tétje. (szőke-hegyi)

Voltunk, vagyunk
...leszünk?

Azt hiszem, hogy a kép címe az érthető az aláírással együtt. Látjuk a csodálatos fenyőket a háttérben és látjuk a télire elraktározott tüzelőket és valószínűleg ennek a párhuzama az, ami ennek a képnek a filozófiáját jelenti. Valahogy mégis vagy az előtérben lévő hó miatt, vagy mert hogy az a gyönyörű szép fenyőfa ott egy picit el van vágva a kép fölső felületén, valamitől nem sűrített a kompozíciója a képnek. Azon is gondolkodtam mielőtt nem olvastam el a címet, hogy nagyon érdekes lett volna, hogyha ez egy óriás panorámakép és ha ezeket a fákat, a tűzifákat látnám én ilyen szeletben, akár több panorámafotót készítve és egymás mellé ragasztva, mert az a ritmika az vizuálisan valami egész érdekeset ad. Ha mégis ennél a képnél kell maradni, akkor valószínűleg ugyanaz a probléma van itt is, mint az előző képnél, hogy a középtér, háttér nem választódik le. Ennek megint csak egy fényviszony lehet, vagy fényviszonynak a kivárása lehet a megoldása, hogy az előtérben lévő, vagy középtérben lévő farakás sor valamilyen más fényt kapjon és a háttér pedig hátrébb kerüljön. Most pedig olyan minthogyha a fenyők, a fenyőfák rá lennének festve erre a felület tetejére, és így nem érezzük azt a teret amit valójában kapnunk kellene.
   Nekem van még egy problémám – szólal meg a Pedellus - hogy egy fotográfiánál, főleg ami külső térben készül, két választás van. Az egyik az, hogy jellegzetes a hely ahol készült és ott a hely jellegzetessége – lásd Eiffel torony, Notre Dame, bármit mondhatnék, egy kis ivói falu – tehát, hogy maga a hely jellegzetessége az, ami elviszi a hátán a dolgot, vagy pedig azt mondjuk, hogy teljesen sematikus egy kép, és akkor ennek a sematikusságnak viszont nagyon helyén kell minden szinten lennie. Tehát akkor nem lehet benne - apróságokról beszélek most - ilyen dolog mint az a deszka, amelyik ott most elvágja a képet. Vagy azok a rönkök. Tehát, hogy ezek azok a helyzetek, amiknél azt mondom, hogy azért van nehéz dolga a fotográfusnak, mert - én most egy nagyon szentségtörő dolgot fogok mondani -, itt most két eset lehetséges. Az egyik az, hogy azt mondom, hogy vágom a kép alját és akkor, hogyha vágom a kép alját a deszkánál, és még egy dolgot elérek és azt, hogy a farönkökre helyezett nylon, ami most egyértelműen farönkökre helyezett nylon és engem egyébként zavar ebben a kompozícióban, ha elvágom a kép alját akkor nem farönkökre helyezett nylonná fog válni, hanem olyan, minthogyha a táj folytatódna, akár azt is bele tudom képzelni, hogy a farönkök mögött a táj, a dombok ilyenek. Tehát a valósághoz most annyira oda vagyok szegezve ezzel az előtérrel és ezzel a belógó deszkával, hogy elkezdem keresni azokat a kötődéseket, hogy a nylonnal meg még le is van takarva, hogy ne ázzon meg, és akkor egyből az jut eszembe, na de hogy Ágnes, menj oda és vedd le azt a nylont és utána csináld meg a képet, majd hát, hogy nehogy bántódásod essen, rakd vissza a nylont. Ha ezt a kompozíciót választom. Mert akkor a fehér az az alapnál épp elég és akkor a fák, tehát az élő fenyőfák és a rönkök kapcsolata meglenne. Vagy pedig még egyszer mondom, akkor ott vágunk és akkor már nem fog zavarni ez a nylon. (szőke-hegyi)
értékelés: