Feladatmegoldás

Élettér

Szakmai szempontból tökéletes képet látunk, átgondolt munkát. Az előző Fehér Vera – Élettér című képhez képest azért tudom azt mondani, hogy egyetértek ezzel a képpel, - hiszen az előző képnél mondtam azt, hogy láttam, találkoztam a Verával, még talán azt is lehet mondani, hogy nagyon szeretem a Verát - mert ez a kép abban különbözik az előzőtől, hogy száz százalékosan benne van a Vera. Az mindegy, hogy a Vera lába van-e ott a tükörben a kínai papuccsal avagy sem, de az biztos, hogy attól válik élővé és nem csak egy struktúrafotóvá ez az üzenet, hogy az ember lába megjelenik a tükröződésekben. Az emberi szimbolikákról lehet egy csomót beszélgetni, vitatkozni, hogy az alma vajon a tudás vagy a bűnbeesés almája-e, és hogy a háromszoros alma, és hogy ez miért van a lába között az alkotónak, majd ti ezt esetleg a fórumon ha beszélgettek, vagy a hozzászólásokban biztos végigelemzitek.
   Azért tréfás a Vera, vagy trükkös – folytatja Hegyi –, mert bocsánat, ott a lába között van egy alma, ami tükröződik, aztán itt meg hol a lába? Tehát hogy létrehozott valami olyan tükröződési helyzetet, amivel tulajdonképpen, mint egy zsonglőr játszik.
   Jó, csak én – veszi vissza szót Szőke – nem véletlenül nem akartam most egy logikai eszmefuttatáson végigszaladni, hogy egy széttett láb között lévő második alma, vajon honnan pottyant ki, és hogy az almák sora mit jelent. Én nem véletlenül nem tettem meg, hogy elkezdtem volna a filozófiai üzenetrendszerét boncolni ennek a képnek, miközben az is elképzelhető, hogy ha egyszer egy meleg tea mellett, vagy egy kávé mellett egy pici kis kávézóban leülnénk, valószínűleg az lenne a következő lépcső, hogy igenis mi a képek szimbolikája. De most elégedjünk meg annyival, hogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Csend

Talán ugyanaz a helyszín, melyet az előbb egy másik képén elemeztünk Mariannak. Újra a pannó formátumot használja. Nagyon szívet melengető az, hogy miközben úgy tűnik, hogy most akkor megtetszett ez a húzott verzió, akkor csinálgatok ilyen képeket - kérem szépen nem ez történik. Egy teljesen más üzenet és egy teljesen más történet zajlik egy hasonló, hosszúkásra szerkesztett formánál. Mondom, talán a helyszín is ugyanaz, de a kép története, a kép meséje sarkalatosan más. És ez véleményem szerint azt jelenti, hogy nem egy lustálkodás történik, hogy ott maradtam reggelig a forralt bor után és csattintottam még egyet a jégpályáról, hanem egyrészt valószínűleg visszatérő képzőművészeti munka zajlik, visszatérő megfigyelések. Másrészt pedig úgy tűnik, hogy egy adott szituációról igenis van többféle mondanivalója, amire azt mondanánk, hogy jó, hát a korcsolyázós történet egy tök jó kép, ne húzzunk már le róla még nyolc bőrt. Úgy tűnik, hogy mivel Mariann ebben a tekintetben tudja, hogy mit akar, pont a csend az, ami visszarezonál a mozgás házi feladatára. Így használja a különböző építészeti formákat, a beállítást is, ugyanis a jégpálya felől, ahol a korcsolyákat föl szoktuk húzni a lábunkra, onnan is lehetett volna készíteni erről a szép felületről egy tájképet, miközben ez a szimmetrikus de az épületek miatt mégis aszimmetrikus szerkezet innen mesélhető el jól. Olyan az egész, mint a Versailles-i kastély eddig nem ismert részlete. A király nagy kertjeit ábrázolják így, az óriási felületeket, vagy a keszthelyi Festetics-kastélynál a kertet. Egyértelműen egy bemutató jellegű nagy átfogó kép amelyben a hiányról is mesél. Hiszen megszoktuk, hogy ez a jégpálya mindig nyüzsög, szólnak a hangosbemondók, és folyamatosan valakit látunk korcsolyázni. Azt is el tudom képzelni, hogy a Mariannak az előző kép hatására jutott eszébe, hogy na vajon milyen lehet ez, amikor nincs ott senki. Nagyon fontos, hogy képes volt másként beszélni és másként mesélni. Abszolút más a fogalmazás is. Merthogy ugye most fölvetődhet az, hogy de a Mikolics Mariannak a Szőke miért nem mondja azt, hogy miért nem jelenik meg benne a Mariann, ebben a képben. Kérem szépen, ebben a képben a Mariann benne van. A távolságtartással, a mesélési móddal. Nem kell az, hogy a kisujja belelógjon. Másutt meg lehet, hogy egy másik képnél éppen az hiányzik. Egy szobabelsőnél, ahol látjuk a párnákat, én azt gondolom, hogy fontos lehet egy testrész vagy egy nagy bütykös fiú lábujj, itt pedig így van jelen az alkotó, hogy a távolságtartásán keresztül, a megfigyelői attitűdön keresztül hagyja ott a kéznyomát. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mozgásban

Egy óriási pannó képet látunk, mint a Magyarok bejövetele, még akkor is, ha az eredeti méret egy pici, filmszalagszerű forma (itt a kivágásról próbálok beszélni). Ez az, ez a hosszú, elnyújtott elbeszélő forma, amely olyan, mintha valami régi anzixot látnánk, hiszen lemaradnak az ég jegyei, az előtér, és mindazok a kis parányi marionett-babák láthatóak ennél a korcsolyázós történetnél. Ha Mariann régebbi alkotásait megnézzük, mindig is nyitott volt a megfigyelésekre, a picit melankolikus, merengő, távolabbról is rátekintő elmélkedésekre. A képkivágás, pont attól, hogy ilyen elnyújtott, parányivá, apró fázispontokká alakítja az embereket. Ezen a képen nem az a lényeges, hogy tudjuk, hogy Vörös Lajos és Vörös Lajosné azon az estén ott voltak-e a többiek között, legfeljebb rá lehetne bökni és azt mondani, aki jelen volt szintén ezen az örömteli estén, ahol a hangszóróból, megafonokból szólhatott akár a karácsonyi zene, és forralt bort lehetett inni a büfében. Egészében jelenít meg egy érzést ez a kép. Miközben eddig sokszor a mozgásban házi feladatra olyan alkotások érkeztek be, ahol a filmfelvevő gép és a valóság expozíciós ideje kapcsolatából sokszor magát a fizikai mozgás jelenségét vizsgálták a fotósok, itt ugyanúgy egy mozgásban lévő csoportot és tömeget látunk, de szinte kimerevítve, mint egy képzőművészeti stúdiumot, tanulmányt, ahol az emberi mozgás anatómiáját figyelhetjük meg. Ez pedig azért érdekes, mert a Mariann tulajdonképpen a karakterekről, az emberekről beszél, amely talán Krúdynál vagy Nagy Lajosnál érezhető nagyon izgalmasan, ahogy nem tájleír, hanem helyzetleír. A kiválasztása ugyanakkor ennek a nagyon hosszú, elnyújtott formátumnak a távolságtartást is jelenti. Azt, hogy én mint alkotó látok egy közösséget, jelen esetben itt azokat akik korcsolyáznak, leválok tőlük, messzebbről, elmesélő módon készítem a megfigyelésemet amely összefüggésrendszert mutat, de nem vagyok benne ebben az élményben. Pont attól, hogy ilyen parányiak a figurák ezen a képen, valójában a vágyat erősítem, hogy olyan jó lenne együtt játszani velük, olyan jó lenne nekünk is ott korcsolyázni. Mivel ezt az eseményt kívülről fotózza az alkotó, valahogy olyan érzés van, még akkor is, ha esetleg most, ezen a karácsonyon, vagy ezen a télen történt mindaz, amit itt látunk, mintha valamilyen régi-régi anzix lenne az, amit ő itt elküldött. Úgyhogy én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Élettér

Természetesen egy szakmai értelemben professzionális képet látunk, és szeretem is ezt a képet. Minden olyan szakmai háttere megvan ennek a képnek, amire azt kell kimondani, hogy ez a kép jó. Talán egy apróságot kivéve, ha a Vera nem sértődik meg - azt merem állítani, hogy találkoztam már a Verával, és talán még azt merem állítani, hogy picit megismerhettem a Verát. Ha ez elfogadható, és megengedi a Vera, hogy ezt kimondhassam róla, akkor egy aprósággal van problémám a kép kapcsán, hogy ebben nincs benne a Vera. Én ismerem a Verát, éreztem, szagoltam, mellette voltam. Minden szakmai tudása egy védekezés arra, hogy valójában ahhoz a Verához, akit én ismerek, nem tudok közelebb kerülni. A kép támadhatatlan képzőművészeti szempontból, fotóművészetileg is, de ez nem a Vera. Úgyhogy én nagyon szeretem a képet, ha nem az lenne a feladatom, hogy próbáljam a házi feladatokban mint egy rossz kritikus keresni magunkat. Ezért én azt kérném, hogy a huszonhármas lecke péntek délelőttöt a Vera ismételje. (szőke)

Mi

Ez egy, ha külön beküldött is, egy képsornak felfogható üzenetrendszer, és ebben Bara és a kismacska közötti kapcsolatnak talán a legközvetlenebb megnyilvánulását látjuk, amikor már nem a külvilággal foglalkoznak, már nem azzal, hogy hogy fogunk kinézni ezen a fényképen, mit üzenünk az utókornak, hanem szemmel láthatóan a kismacska és Bara egymással játszik, egymásra figyel. Ez egyrészt magyaráz sok mindent technikailag is, másrészt pedig kompozícióban is - bár utólag azért lehet pontosítani, például a kép bal oldalán van egy jelzéseiben nem értékes, nem informatív sáv, ami vágható lenne. Én azt nagyon pozitív dolognak tartom, hogy Bara beenged minket ebbe a belső világba, abba a világba, amibe egyáltalán nem biztos, hogy egy kívülálló egyébként a valós történetben be tud kapcsolódni – részben a szemérmességünk miatt, részben pedig azért, mert ezek a kisállatok kellően érzékenyek ahhoz, hogy ezeket a közvetlen szituációkat, legfeljebb a gazda jelenlétében, produkálják. Ezt mint üzenetet nagyon jónak látom és én elfogadom és köszönöm, mert a házi kedvencnél a macskára egy nagyon jó üzenet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szines világ
"És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió"

/Kosztolányi Dezső/

Ági küldött egy versidézetet is a fényképhez. Az Estiskolán sokszor a privát szférából bemutatva jelennek meg olyan képek, régebben is, ahol úgymond a piktogramokkal, mértani formákkal, kereskedelmi tárgyakkal van megtűzdelve a különböző házi feladatok üzenetrendszere. Itt jelen esetben valamilyen dominószerű vagy számsorszerű társasjátékot látunk szinte perspektivikusan egy családi szőnyegen. Ezt azért szerettem volna elmondani, mert a kép egészét tekintve maga az ember, az emberre jellemző stílusjegyek, gesztus, például a bal kéz kisujja, a nadrágszél, a rózsaszín zokni, a jobb kéz tartása, a jobb térd, és mindazok, amelyek sokkal de sokkal fontosabbak talán, mint az itt látható társasjáték, szinte csak keret szintjén, vagy érintőlegesen helyezkednek el ezen a képen. Tehát az arányok valójában, én úgy érzem, hogy egy védekezés felé csúsznak el. Ezek a védekező motívumok külsődleges tárgyi eszközök, amelyek nem erősítik a személyes üzenetet, hanem inkább körbebástyázzák. Így olyan, mintha be is tettem volna a lábam az ajtón, meg ki is tudnám egy pillanat alatt húzni. Ezért azt kérném az Ágitól, pont azért, mert fontos, hogy ő itt van és készíti az alkotásait, hogy mozduljon el még jobban önmaga felé, és bátrabban dolgozzon a történeteivel. Ezért adnám vissza a gyermekkor házi feladatot ismétlésre. (szőke)

-(
Láncreakció: Gimesi András ifj. mágus képére nappal évkörrel, meg töprengőapóval.

Többször módosítottuk a Láncreakció lecke kiírását, mert bennünk is formálódott ennek a kerete, és kiegészítéseket tettünk ehhez, hogy egy új oldalrészben ezt gyűjteni fogjuk és gyűjtjük is egyébként. Ezzel majd egy következő munkát fogunk elindítani. Tehát azt kérjük tőletek, hogy fogadjátok el tőlünk, hogy mivel mi is be akarunk ebbe a játékba kapcsolódni, ezért ez a láncreakció annyiban mindenféleképpen speciális, hogy azokat a képeket választjuk bele ebbe a folyamatba, amikre mi is el tudunk indítani valamilyen kapcsolódást, valamilyen asszociációs folyamatot magunkban. Ez nem minősítés, hanem egyszerű tényközlés, hogy nem biztos, hogy mindig mindennel fogunk tudni valamit kezdeni. Most azt szeretném a Pistának mondani, hogy nem arról van szó, hogy ez a kép rossz, vagy ez a kép nem teljesít valamilyen feladatot, hanem csakis arról van szó, hogy mi nem tudunk az asszociációs rendjéhez kapcsolódni. Ezért nem választjuk be a Láncreakció feladat gyűjteményébe. Annyit még hozzá szeretnék tenni, hogy azok a képei az erősek, és azok az irányok az erősek, amikor valami spontán helyzetből adódóan kezd el dolgozni egy feladattal. Tehát nem egészen arra gondolok, amikor spontán helyzet spontán is marad, tehát nem kötelezően azt keressük, vagy azt erősítenénk Pistában, hogy úgymond vaktában kezdjen el fényképezni, de az mindenféleképp nagy segítség szokott neki lenni, amikor valamilyen helyzetre egyszer csak rácsodálkozik és azzal kezd el utána dolgozni. Itt ennél a képnél inkább azt érezzük, hogy valamilyen machináció, valamilyen kimódoltság volt. Tehát volt egy gondolati szál, amit ő tovább akart vinni, és erre készített valamilyen képbeállítást. Szerepel itt rajta egy falvédő, szerepel egy kucsma és szerepel kiterítve egy kártyapakli egy része, és ott még egy lyukas zoknit is látunk, Tehát ezek szimbólumok, de a szimbólumok egymás utániságához, a szimbólumok egymáshoz kötöttségéhez a kulcsot nem kaptuk meg. Igazándiból azt tudnám javasolni a Pistának, hogy foglalkozzon ezekkel a láncreakciós képekkel. Ugye most már három kép is kikerült az oldalra, de kerül még több is ehhez hozzá hamarosan, sőt lehet, hogy mire az elemzés kikerül addigra már kint lesz a következő. Tehát hogy figyelje magát, hogy milyen gondolatokat indít el benne, és próbálja meg az első megérzéseit kendőzetlenebbül megfogalmazni, kevésbé áttételesen, és akkor lehet, hogy bennünk is el tud indulni valamilyen folyamat, nekünk is tud ezzel segíteni. Úgyhogy nagyon köszönjük. (szőke-hegyi)

Téli kompoziciók.jpg
Téli kompoziciók.jpg

Land art, vagy minek hívják ezt, amely a 70-es, 80-as években nagyon közkedvelt stílus volt. Ugye itt alapvetően ritmusokat látunk, táj-ritmusokat, terepjáró csíkot a picit behavazott tarlón, a másikon pedig hát az elektromos oszlopok amely itt mint egy obeliszk, mint egy égbenyúló forma jelentkezik. Tehát talán nem véletlen, hogy egy A-B párhuzamot küldött be a Jóska, egy nőiséget és egy férfi attitűdöt. Mind a két kép önállóan is megélne, és itt jól is egészítik ki egymást. Én azt gondolom, hogy a három disznó megvan, Jóskától megszokott precizitás van itt jelen. Annyit megkockáztatnék, hogy azért jó lenne hogyha néha egy kicsit engedne annak a Kepes Jóskának is, akiben benne van a lágyság, benne van a játékosság és akkor most vess meg, benne van a nőiség is, tehát a mostani munkák, amiket kapok azok egyszerűen vitathatatlanok, tehát nem tudok vitatkozni semmivel, csak annyi - itt súgva mondom - a problémám, hogy így "rendbe vannak" és én ismerem a Jóskát, láttam a Jóskának azt a részét is, amelyben a Jóskában az esendőség is ott van. Tehát várnám ezt. (szőke)
értékelés:

Ime

Nagyon szeretem ezt a képet. Annyi problémám van, hogy ezt a kezet, a mutató kezet, a prezentáló kezet más módon kéne bevonni. Vagy jobban be kéne tolnod a képbe, vagy...
   - Nagyon egyszerű – mondja Zsolt a megoldást – ez egy fekvő kép és állóba kéne megcsinálni.
   - ...vagy az élességet kellene az ujjak elejére hozni, mert megmondom őszintén, hogyha most tudná az ember hasonló beállításokból, hogy itt egy prezentáló, mutató balkezet látunk, így most ebben a formavilágban nem, azt mondja a Zsolt, hogy egy csomag virslinek tűnik, de ez amiatt van, mert a fények, az árnyékolás nem adja ki a térbeliségét az ujjaknak. Nagyon fontos szerintem ahhoz, hogy asszociáljunk a kézre, a tenyérnek is meg kéne itt jelenni. Tehát nagyon jó amit ő kitalált, csak itt a kézzel kellene foglalkozni. Ismétlés. (szőke)

Kapu
válasz Gerlei Gábor Renault című képére.

Mivel a láncreakció sorozat számára beválasztottuk, az előző megbeszélések alapján, tehát ott történnek vele a további munkák. (szőke)

Kikötő

Ezen a képen valamilyen külön technikai trükk van alkalmazva, hogy így be van sötétítve a széle és ez a fajta hatás a régi, analóg, kevésbé korszerű gépek sajátja, tehát mindenféleképp érződik ezen a képen az, hogy Jóska nagyon is vonzódik ehhez az archaikus szemlélethez. Abszolút szimmetriára, geometriára építő kép, higgadt, szinte mérnöki munka, és mint ilyet úgy gondolom, hogy teljesít is a Jóskától megszokott precizitással. Nagyon érdekes ez a jövőbe mutató varázsnyíl, mert ha egy picit megnézzük, itt van egy elég trükkös dolog, tehát a Kepes Jóska másik énje, hogy miközben ezt egy jól szerkesztett átlagos téli képnek gondolnánk, egy valahova a horizont felé mutató mágikus nyíl is megtalálható ezen a képen, csak egy picit próbáljatok hunyorítani és meg fogjátok érezni.
   - Egy dolgot még hadd mondjak hozzá – szól közbe Zsolt -, hogy te elmondtad azt az archaizáló technikát, ami az analóg fényképezésre volt jellemző és én ehhez azt mondom, hogy igen, csak ez nekem egy picit ellentétes - és ez nem csak Kepes Jóskára igaz -, hogy az élességet a képen mindig egy picit mintha túlhúznátok, ez is egy valószínűleg utólagos beavatkozás és nem az objektív rajzol ilyen élesen - a két dolog egymásnak ellentmond, mert azok az régebbi objektívek, ahol fellépett ez a maszkolós hatás, nem voltak ennyire rajzosak. Tehát, hogyha úgy döntök, hogy archaizálok, akkor ott harmóniába kell kerülniük ezeknek az eszközhasználatoknak, és akkor tudod bevinni a nézőt abba a világba. Érdemes megfigyelni, hogy mik voltak ennek a stilisztikai sajátosságai. Tehát ahogy most itt a sötét felület az oldalrésznél megjelenik, az ilyen korú képekre jellemző, tehát ha ez egy eredeti 1918-as kép lenne, mondjuk egy üvegnegatívon, akkor biztos, hogy az elmúlt idő valamilyen módon nyomot hagyott volna. Nem feltétlenül következik ebből, hogy ezt a nyomot manipulálni kellett volna a képen, gondolok itt a felületi karcokra, sérülésekre, de mindenesetre érdemes egy ilyen munka kapcsán átnézni azt, hogy azok a korabeli képek a technikai eszközökből adódóan milyen kis trükköket alkalmaztak. Például Pierre Bonnardtól, aki egy nagyon híres festőművész, nem oly régen Franciaországban egy albumot adtak ki az ő fotóiból, amely azért döbbenetes, mert egyrészt Bonnard idejében kezd el a fotó hozzáférhetővé válni, természetesen csak a nagyon gazdagok számára, de Bonnard végigfényképezi a családi életét, a modelljeit, sőt a híres festményeiből kettőnek a fotóváltozatát is megtaláljuk. Amely nyilván utána a festmény változatot generálhatta. És ezek a nagyon régi képek hordoznak hasonló hangulatokat, de érdemes ezekből meríteni, megfigyeléseken keresztül. Három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Én és Gizi
"Gizi a cicó" javítása

Ugye arra kértük Barát az előző etapban, amikor a macskája bekapcsolódott az Estiskola munkájába, hogy valamilyen módon saját magát is próbálja meg ehhez hozzátenni, mert nagyon elidegenítő, nagyon távolságtartó volt az a közlés, ahogy a macska megjelent nálunk. Azt tudni kell, hogy a Hegyi az macskás, úgyhogy kicsit nehéz dolga van a macskákkal kapcsolatban, mert vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny. Én nagyon szeretem ezt a képet, mert itt van, ezen a képen van két macska. És az egyik az benéz ott a jobb fölső sarokba, és nagyon aranyos, ahogy ott bekukkant, a másik meg fekszik az ágyon és figyel. Úgyhogy ez a kapcsolati helyzet nekem nagyon jól kijön. Azt azért mondom, hogy a Bara majd most már ott fog tartani lassan, hogy számon fogjuk kérni rajta az utólagos labormunkának nevezhető, mondjuk így, maszkolást, amivel például segíteni lehet azon, hogy ne legyen ekkora tónusbeli különbség az egyik szereplő és a másik között, de mindettől függetlenül én három disznót adok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Havazik

Olyan lecke nincs, hogy A tél?

Egy nagyon szép tájképet látunk, azt is mondhatnánk, hogy ez egy képeslap is lehetne. Ez a Hegyinek a külön heppje, hogy ez a keretezés a kereten belül nem szükséges, nem ad hozzá a képhez, imitálása valaminek, ami nincs. Ugyan nagyon vékonyan, de itt van egy fekete keret, ami gyászossá teszi ezt az üzenetet. Ami kompozícióban döntési helyzet lenne az az, hogy akkor most mi érdekel engem jobban? A vízen való tükröződés, vagy pedig a háttérben lévő hegyek. Tehát most valahogy ennek az arányrendszere nem egészen eldöntött. Mind a kettő izgalmas lenne, de akkor egy sokkal határozottabb döntést kéne hozni. Ugyanakkor hát a tél leckére persze elfogadom. Annyit azért hozzáteszek, hogy ezek a leckék is, a tavasz, a nyár, az ősz meg a tél, főképp, hogy ti könyörögtétek ki, hogy legyen tél, mert nekünk nem volt eszünkben telet csinálni, pontosan azért, hogy ne legyen ennyire didaktikus a rendszer, de ha már van, ezeknél is azért egy kis transzpozíciót, egy kis elrugaszkodást azért jó lenne, ha belevinnétek a képbe, hogy mitől Viktóriás ez a kép? Mi közünk a télhez? Tehát a tél nem csak annyi, hogy látunk egy szép tájképet. Neked mi közöd hozzá? Neked. Mert ha neked van ebből egy élményed és azt velem meg tudod értetni, akkor közelebb kerülünk hozzád, másrészt pedig a képeslap történettől tudunk elrugaszkodni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Performance

Most már több mint két év elteltével azt hiszem, hogy a Zsolt nevében is mondhatom, hogy nagyon is van értelme azoknak az alkotóknak a munkáit megfigyelni, akik visszatérően akár többször, akár folyamatosan újradolgozzák a házi feladataikat és nem mi miattunk, nem azért, hogy gyűjtsünk kismalackát, nem azért, hogy valamilyenfajta sorrend létrejöjjön közöttünk, hanem nagyon is érezhető az, hogy belső folyamatok, belső érési folyamatok generálódnak. Talán ha így nem érthető, másként azt szeretném mondani, hogy Medvegy Bara első lecke portré arc nélkül képét a Performance-t nem tudta volna elkészíteni akkor, amikor ideérkezett hozzánk. Eltelt egy hosszú folyamatos, belső érlelési folyamat, nagyon mély és nagyon kemény mondatok hangzanak el, ha visszanézitek, vagy visszanézi ő a saját munkáit önmagával kapcsolatban, a világgal való viszonyában, viszonyaiban, hiszen nagyon sokáig egy hálás és hűséges modellen keresztül kommunikált, maga a fotós pedig folyamatosan a háttérbe vonult. Most érzékelhető egy elég erőteljes változás, ahol a nő, a színpadon megjelenő nő, a kitárulkozó nő, az alkotónő, a táncosnő látható, az árnyékjátékkal úgy dolgozik az alkotó, hogy közben beszédes és jól értelmezhető gesztusokat, táncos mozdulatokat, mozgásszínházi mozdulatokat használ. Tudatos az építkezése a kiválasztásnak, az árnyékkeresésnek, mert a talán szauna, vagy öltöző előtérben, vagy folyosó előtérben a függőleges falfelületek, a belső fény oly módon torzítja el az emberi alakot, amely még jobban ezt a kihívó, szinte tangószerű táncmozdulatot erősíti, húzza alá. Természetesen, ha a tangó itt említődik, akkor ebben mindig valamilyen módon ott van az érzékiség, ott a van a női és a férfi habitus, egyértelműen egy nőies és egy kihívó képet látunk. A kép még egy fontos erénye hogy egészen puritán eszközökkel, szinte három soros vers szintjén próbálja mindezt megfogalmazni. Tehát nem látunk fedetlen testfelületeket, nem látunk naturalisztikus jelzéseket a szexusra, viszont a gesztusrendszerrel és a formavilággal egyrészt hozza megint csak a tőle megszokott vibrációt, másrészt pedig nagyon is könnyedén, mint egy akvarellel megfogalmazza ezt a most egy ideje érzékelhető pozitív változást a nőiségben. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Egy nyár a paradicsomban
Készül az öcsi paradicsomlé.

Csendélet elemek, a csendélet rendszerei láthatóak itt és érzékelhető az is, hogy a fotós élménnyel közelít mindahhoz a látványrendszerhez amely nyilván ott az adott munkából, a paradicsom passzírozás, paradicsom befőtt vagy nem tudom hogy hívják, püré készítésekor megragadta őt. Az alapvető problémám az, hogy zseniális részlet megfigyeléseket lehet felfedezni, nemcsak az előtérben lévő fémtál fényeivel, formáival, nemcsak a laposabb, a háttérben látható laposabb tálban elhelyezett anyagokkal és az oda beérkező ellenfénnyel dolgozó, munkálkodó kezekkel, hanem a kép jobb fölső sarkában is egy egészen izgalmas tükröződő felületet láthatunk a még egész paradicsomformákon és abból a tükröződésből látható, sejthető, hogy ebben a teremben valahol egy ablak, amelynek a fényei itt megjelennek. A problémám az, hogy egyszerre három zseniális út is jelentkezik ezen a képen és a bőség zavarában maga a fotós az, aki nem dönti el, hogy akár egy képsorozatban, akár külön megfigyelésekkel, a külön megfigyeléseket, a fénytani megfigyeléseket, formai megfigyeléseket, csendéletszerű szellemiséget külön dolgozza fel. Olyan ez, mint egy nagy esküvői étlap, ahol minden egyszerre van összezsúfolva, és egyszerre jelentkeznek. Tehát a problémát abban látom, hogy László azon túl, hogy az élmény erőteljes volt, nem döntötted el, hogy az egyszerű tudósításon túl hogyan tudsz továbblépni. Az örömöt lehet érezni, az alkotás örömét a fényekkel, formákkal, de nem voltál elég határozott, vagy szőrösszívű magaddal, hogy ezekből a kis kincsekből, ezekből a féldrágakövekből melyiket válaszd. Meg kell hoznod tudni azt a döntést, pontosan a magad szempontjából az elbeszélés módod miatt, hogy eljusson a közönséghez az amit üzenni akarsz, hogy prioritást hozz létre. A belógó vörös tál, a félbehagyott kéz, ezek mind igazából nem a ritmikai érzéketlenség miatt, hanem a döntés meghozatalának hiánya miatt jönnek létre. Nagyon jó az irány, csak kellene előtte, mielőtt a gépet elkattintod magadban hozni egy döntést, hogy mi az üzenetem. Egy disznó. (szőke)
értékelés: