Önportré arc nélkül

A viz útja, az ember útja
Ember nem szabhat gátat a természet erőivel szemben...

Azt rögtön leszögezném, hogy a házi feladat kritériumait a felvétel teljesíti, egy érdekes helyzetet látunk, ahol az alkotó valamilyen forrás vagy kút vizének útjába nyújtja be a kezét, és ezzel a vízzel való kapcsolatát akarja nekünk megmutatni, és hát gondolom izgatta ez az optikai játék, ahogy a gyöngyöző víz felszíne alá tesszük a kezünket vagy más tárgyat, és ez a torzító felület módosítja a test struktúráit. Ugyannakkor azt mondom, hogy e téren megvagyunk, de biztos, hogy a legjobb pillanatban történt-e az expozíció; merthogy most a csuklóig, amíg a víz alá merül a kéz, egy jól követhető formavilágot látunk, de a víz alatti világ nagyon kusza, szabdalt struktúra, és nem vagyok meggyőzve, hogy ez volt a cél, vagy csak véletlenül így sikerült. Merthogy nem látom át a kapcsolódást a kővel, a vízzel, nem látok olyan egyértelmű gesztust, ami engem, mint nézőt meggyőzne vagy előre tudna vinni az értelmezésben. Úgyhogy azt mondom, hogy ha Anitát érdekli ez a víz tükröződéses játék, akkor azt mondom, hogy ezzel több időt kell még eltölteni, hogy ezt biztosan tudja használni. (szőke)
értékelés:

Portré arc nélkül
Lehet hogy mégis a ruha teszi az embert. Néha ilyen szúrós vagyok.

Maga az ötlet nagyon jó, nagyon érdekes felvetés, és az első leckére egy jó megoldás. Nagyon tetszik az az ötlet, hogy kétfelé vágom magamat és a kétféle megközelítést, egy korrekt öltönyös, vagy nadrág-szíj-inges felvételt mutatok, miközben a másik oldalon ennek az ellentétpárját. De ha ezen a felvetésen indulunk el, hogy a munka és szabadidő vagy lazaság és az elvárások teljesítése, tehát nagyon sok ilyen ellentétpárt tudnánk felállítani, és elindulok fentről lefelé, ing és az ellentétpárja a meztelen felsőtest; akkor a hosszúnadrágnak az ellentétpárja a rövid sortnadrág? Merthogy én legalábbis nem szoktam rövid sortot hordani a nadrág alatt, akkor ez egy kérdés, hogy ez az ellentétpár vajon pontosan van-e megfogalmazva. Akkor nem az kellene, hogy a felső ruharéteg alatt, ami van, az helyezkedjen el a másik oldalon? Vagy számtalan más lehetőség is lehetne; ez itt talán nem a legjobb megoldás, elgondolkoztató számomra. Nem zavar a vakuzás, nem zavar, jó is az, hogy ebben a privát környezetben készül a kép, és a kompozíció is ezzel az előretartott kaktusszal nagyon jó, a takarás is jó, mondjuk maga a kaktusz szimbolikája is felvet érdekes gondolatokat, tehát minden nagyon szép és jó, csak itt mintha egy kicsit megrettentünk volna ettől az ellentétpáros feladattól és túl korrektek akartunk volna lenni – de hát akkor meg pont az ereje veszik el a megoldásnak; ha már elindulunk egy úton, akkor menjünk már végig rajta, én két disznót adnék, és ha a Sándornak van kedve ezzel még egyszer foglalkozni, akkor azt megmutathatná nekünk és a többieknek is akár. És köszöntünk téged az estiskolások között, és várjuk a további leckéidet is. (szőke)
értékelés:

Első lecke 5

Konzekvensen halad a Vera ezen az úton, nem hajlandó letérni róla, végigmegy ezen a szemlélődésen, és nagyon érdekes, hogy ezek most elszórva vannak felrakva, de mégis látszik, hogy egyre mélyebbre, egyre belsőbb utazásra érkezik, miközben mondhatná valaki, hogy minek dumálunk annyit, van két cipő, lábujjak, megint a műkő, de ha végignézzük ezt a sorozatot, nagyon jól látható, hogy a két történet között, szemlélődve, hezitálva, a gyermekkor és az érzelmes, formákban lévő érzékiség, a cipő horgolt virágocskái, a csillogó pánt, a háttér konyha-előszobapadló-jellege, ami itt mégis értelmet kap, ez műkő háttér, ez a Klimt világát idéző formavilág tökéletesen illeszkedik és kapcsolódik a báli cipő mesei, picit rokokós formáihoz, miközben a két női cipő, már megint a kulcsolás ott van, de ott van a női test furcsa-szégyenlős bája, tehát az alkotó nagyon is konzekvensen halad előre az útján. (szőke)
értékelés:

Első lecke 4

Ha a képet az előző képpel hasonlítjuk össze, akkor ennél a képnél már igenis ott van a nőiesség (Hegyi), de még érzékibb (Szőke), az előző leckéhez viszonyítom, és ott sokkal erősebb benne a gyermeki vonal (Hegyi), de hiszen ez már a negyedik kép a sorban, és valósággal ível felfele benne a nőiesség, egyre érzékibb (Szőke). A töredékesen látható lábkulcsolással ugyanaz a zárkózott, elutasító póz valósul meg, de amíg eddig egy viszonylag egységes hátteret láttunk, addig itt valósággal visz a comb felé ez a csempeszél vagy műkőszél, ilyen mozaikszerűen. És érdekes, hogy ezeket a ritmusokat itt viszontlátjuk, hiszen ez a kis horgolt csipkeszerű kiscipő és a talp tónusaiban, ritmusában ugyanazt hozza, mint ez a műkő felület. Nagyon erős, határozott ez a csíkozás, erős utalás, és nekem ez az 50-60-as évek filmjeit juttatja eszembe, ezt a Marylin Monroe, Audrey Hepburn korszakát, stílusát, hangulatát. Szerintem ez háromdisznós kép. Én meg is változtatnám a címét: Audriné. (szőke-hegyi)
értékelés:

Megpróbáltam egy másik szempontból meközelíteni ezt a leckét. Bementem a fürdőszobába a lámpával, kamerával, és az állvánnyal. Egy alapos hajmosás után nekiláttam.

Egy olyan bemutatkozást látunk itt, ami tulajdonképpen végigmegy egy hagyományos portré bemutatáson, mint egy divatbemutatónál, amikor elmondják, hogy milyen ruha, milyen táska és kiscipő van ott, nagyjából ebben a rendben ebben a stílusban bemutatja saját magát, csak éppen háttal áll nekünk – zseniális – és elmutogatja fején azt, hogy hol van a szeme, orra, szája, és ez hogy néz ki, és ebben az az érdekes, hogy próbálja a saját valódi szájából hátravive a kezét próbálja megmutatni azt, hogy hol van – ezt hívják öniróniának – de közben persze elcsúszik a kéz, följebb mozdul, lejjebb megy, és ettől van az egészben egy nagyon jó játék, nagyon jó humor, miközben az egészben nem hangzik el verbális humor, nem mosolyogja el. Olyan az egész, mintha egy börtönben lennénk, a ruha is ezt erősíti, szóval egy nagyon komoly látlelet. Öt disznó. Hát, Rolikám, bebuktuk, verhetetlen a cucc, itt nem nagyon lehet mit elemezni még. Epe önt el, Szőke vagyok, 46 éves, nem csinálok több filmet. Bebuktam. Hajrá. (szőke-hegyi) értékelés:

Első lecke 3

Ebben a sorozatban ez a harmadik kép, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó variációkat készít a Vera erre a fajta érzéki üzenetre, a nőiség keresésére, a gyermeki és kihívó keresésére. Ez egy erotikus kép, és miközben a Verának nem látjuk más testrészeit, megint ezt a műkő hátteret, magát a társadalmat, a várost ez a kis díszített cipő jelzi, de alapvetően a combok kacéran de zárnak, és mögülük kivillan a lábfej. Ez egy játék a nézővel, hogy várjuk, hogy ezek a lábak szétnyílnak vagy még jobban összezárnak, nagyon női kép. Van benne alapból valami gyermeki is, a Hófehérke cipője meg minden, de azért az előtérbe eléggé feltűnően oda van téve egy comb is. És ugyan ez a comb zárja a másik felületet, de azért mégiscsak kihívóan itt van. És a comb van közelebb, azon van a hangsúly, és abból van egy utalás a gyermekiségre, mert tény, hogy ott van valahol a középpontban az a cipő, de azért ez a felület itt van az előtérben. Miközben tudni kell azt is, hogy ez valahonnan a fej körülről van fotózva, magamat fotózom, és a testem egy részét fotózom. Tudnám úgy fotózni, hogy elhúzom egy kicsit a lábam, ere fordulok, és egy cipőbemutató lesz. De ez nem az. Ott van az a gyermeki, de ez nem az. Ezt hívják a Pretty Woman-nek. Ahol egyszerre van ott a gyermeki és a kihívó. Három disznó. Nagyon érdekes egyébként az, hogy egy sorozatban foglalkozik ezzel, hiszen ő már csinált ilyen házifeladatot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Gúzsba kötve
Szabadnak születtünk. Korlátot csak saját egyéniségünk szabhat.

Az első leckék sorozatában egy többször látott helyzetet látunk, másként feldolgozva. Itt elsősorban a fotós árnyékára gondolok, ami önmagában egy megszokott megközelítés lenne. Amitől itt ez izgalmas, az az Anitától már látott, megszokott, sőt még élőben, itt az Ősök Házában is a tíz nap alatt látott csuhéból készült kis emberi alak, a kamerához egészen közel, középre elhelyezve, amit az alkotó keze tart. Tulajdonképpen két vetülettel dolgozik a kép, az első a hosszan elnyúló, szoborszerű, obeliszkszerű árnyék, amellyel a világosabb szürkékkel, csontszínekkel, az összetekert, kötözött emberi figura körbekereteződik. A kép érdekessége, hogy bár a sematikus ábrázolás miatt nem egyértelműen eldönthető, de mégis a figura nem női alakot formáz, talán a kéz, a megkötözött jobb kéz mintha egy kis íjat tartana – egyszóval a kis figura mintha férfialakra hajazna. Érdekes ez, hiszen az alkotó kezét is látjuk, és ezáltal érdekes ez a párhuzam a nagy erőteljes, nyújtott árnyék magábafoglal egy pici marionettfigurát, ami egy férfifigura. Ennek a kettőssége mint ahogy egy tengelyen fekszenek, ez együttesen értelmezendő, és érdekes az, ahogyan ebbe a nagy női árnyékba mint egy pici belső manó, egy varázsfigura ez a kis alak beleölelődik. Ezért tartom én ezt a munkát nagyon érdekes és őszinte munkának. (szőke)
értékelés:

Első lecke 2

A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Pletyka
Már egy kis zaj is megzavarhatja a rólunk alkotott képet. És ekkor derül ki igazán, hogy ki is volt az álbarát.

Felső gépállásból fényképezett patak vagy más mohás vízfelületet látunk, ahol áttükröződik a mohos kőfelület, és ami fölött látszik, picit torzítva, hullámzóan egy árnykép, amiből maga a fotós fedezhető fel. A formák, amelyek játékosan asszociálhatóak is, akár egy növénymotívum, ami mintha kéz lenne, vagy akár egy másik folthatás, ami mintha egy láb lenne, a kép alsó felületétől indul el és mintha Brancusi szoborformáit idézné, ugyanazok a foltok, letisztult rendszerek jelentkeznek ezen a képen. Örülök, hogy most már folyamatosan egyre letisztultabb, egyre bátrabb munkák érkeznek Annitától. Ebben a képben is erősödik a nőiség varázsa, ami költői módon van megfogalmazva, itt is azt tudom mondani, hogy haladj tovább ezen az úton, figyeld és tanulmányozd mindazt, ami átszűrődik rajtad, és ne félj a megfeleléstől, hiszen ez egy szabadidős oldal, mindketten szabadidőnkben csináljuk ezt. Mindezt a bátorságot és érzelmeket kérem tőled, amit már ilyen könnyedén használsz, hiszen látom már, hogy nem zavar a fotográfia iránti feladatvégrehajtás, hanem elkezdett izgatni téged mindaz, amiket mostanában készítesz és beküldesz. Nyugodtan haladj tovább erre és használd ezt a magabiztosságot és érzelmeket, amiket már tudsz. (szőke)
értékelés:

Kalapos hölgy

Gulácsi Lajos, aki a VIII. kerület Salétrom u. és a József u. mellett található épületben készítette a képeit, úgyhogy ha oda ellátogatunk, a mai napig nem érthető az a csodálatos álomvilág, azok az Olaszországot és Botticellit, tündéreket és angyalokat idéző világ, ami Gulácsit jellemezte. Ez a hangulat, ez az elrajzoltság, ez a grafikai elem jellemzi ezt a képet is. A pszichoterápiás gyakorlatokon van ez a festékfoltokból tintafoltokból szoktak belső beszélgetésekben elemezni, ahol az asszociációkból következtetnek arra, hogy a lelki életükben milyen történetek vannak. Itt is egy ilyen asszociációs játékot látunk, ahogy egy látszólag jelentéktelen vonal vagy repedés, amire talán pici manipulációval az ajakpír került fel, de igenis felfedezhető egy kicsit Krúdys, Gulácsi, vagy Csát Géza hangulatát idéző hölgy profilja, sziluettje. Az egész kép fekete-fehér, egy furcsa melankólia és dráma uralja ezt a grafikát, amit annak ellenére hívok így, hogy fotóeljárással készült, de ez egy tusrajz vagy szénrajzhoz közelít. Mondhatnám akár Szász János Ópium című filmjét, ami nagyon szépen közvetíti a Csáth belső világát ebben a filmben, mert ezt a furcsa, belső, zárt, metafizikus álomvilágot érzem megelevenedni ezen a képen, és nagyon köszönöm azt, hogy az alkotónak van bátorsága arra, hogy ezt az első leckére, a portré arc nélkülre küldje, holott tudjuk, hogy nagyon sokat és jól fotózó alkotóról van szó, egy síkra leredukált, puritán és mégis bőbeszédű, az absztrakciót átfordító anyagot küldött. (szőke)
értékelés:

Első lecke

Egy felső gépállást látunk közeliben, egy nagyon érdekes, asszociatív képen. Apokrif töredékekből építkezik, és a brüsszeli csipke hangulatát idézi a féligáttetsző forma, ami még befejezetlenségében is uralja a képet, és amiből egy testfelület sejlik át. Érdekes módon ezek az áttört formák szinte visszavisszhangoznak a testet átölelő elforduló csipkeformával, ami szarkasztikusan fogalmazva a 70-80-as évek tört műkő konyhai padozatát idézi, ahol nagy divat volt az elhasznált, törött csempéinket is felhasználtuk és egy mozaikszerű rendszert készítsen belőlük betonnal a konyhában, lépcsőn, egyéb helyeken. Természetesen az akkor építőanyagok nagyrésze ezt a tört fényvilágot tudta produkálni. Ugyanakkor ez a színvilág nagyon jól kapcsolódik a kicsit lazúros csipke kódrendszeréhez, és az egész képen ez a hangulat egy Klimt-es, aki az osztrák szecesszió és expresszionizmus határán mozgó sikeres festőművész, aki Egon Schiele mentorának tekinthető, ő az, aki a női lélekkel a bécsi hangulattal, a keringők, a bécsi polgári világ belső érzelmi fülledtséggel nagyon is szalonképesen foglalkozott. Ahogyan Klimt régi képein érződik ez az érzéki-élveteg hangulat, ugyanúgy valami hasonló érezhető ebből a képből is. Holott látszólag ezen a képen egyáltalán nem jelentkezik semmi olyan, ami érzékiséggel, érzelmekkel, testiséggel összefüggne. Mégis, másoktól is jött az az asszociáció, hogy akár egy dekoltázs felülnézete is lehetne a képen, és ez is arra utal, hogy holott a képen egy női bal láb, és azt takaró kis báli cipő formáit látunk, tehát semmit sem látunk, ami az érzelmek fülledt világával foglalkozna, mégis erősítenünk kell ezt a fajta döntést azzal, hogy a kép sárgás, napsárgás hangulata, áttört formái ízig-vérig egy női történetet hordoznak, benne van a női szexualitás, az a fajta érzékiség, ami Krúdy Szindbád útjában az ő gondolkodásában a nőiséggel kapcsolatban megkeresendő örökérvényű mondataival – hogy mindig a sejtetés hozza létre a vágyat és soha nem a kézzelfogható, a profán, a natúr. Ez a fajta vágykeltés ezekben a pici mozaikszerkezetekben az absztrakt formanyelv ellenére benne van ebben, tehát az első leckére nem véletlen, hogy a Vera ismételt, mert sejthetően az ő személyiségében meglévő ragyogó nőiség igazán átszűrődik ezen a házifeladaton. (szőke)
értékelés:

Bohóc
Kívül vidám, díszes vagyok, de néha sír a lelkem.

A kép érdekessége, és ami miatt azt mondjuk, hogy végülis elfogadható, bár az Anitának mostanában egészen mély és sűrített üzenetei érkeztek, az az, hogy a portré arc nélkül leckére magáról egy kis csuhéfigurát küld, ami mint egy ilyen japánkertben egy kis kövön és nagy kövön a növények előtt ül. Igazából egy mesekönyvbe vagy képeskönyvbe is behelyezhetném ezt a kompozíciót, akár az egészalakos portréra is érkezhetett volna hiszen a figura is egészalakos, annak tudatában viszont, amiket az Anita eddig küldött, tehát a fontosabb vallomásaihoz képest ezen a képen ugyanúgy egy probléma megkerülése, fátyol mögé helyezése jelentkezik, az Anitára jellemző módon, azaz igen, tudom, Anita készít csuhébabákat, igen, ez nagyon szépen meg van csinálva, el van ott helyezve, de megint meg van kerülve egy történet, hogy ki az a Babos Anita, és nagyon ötletesen, séróból oda van téve egy szép üzenet, ami szalonképes. És én azt mondom, hogy ez elfogadható a kép, a lecke, mégis tovább kellene foglalkozni, az alkotói kézjeggyel, tudom, hogy ez nehéz, de azzal az alkotói kézjeggyel, ami az ember, a fotós tud elhelyezni. Merem ezt mondani, mert már tudom, hogy érkezett már olyan alkotás, amin igenis tettenérhető mindez és nagyon bátor döntések, és ez a bátorság kellene ezekhez a képekhez is. Ami pedig a tárgyfotót illeti, ahogy az emberi testnél is, mindenféle tárgynál fontos, hogy a fotó kétdimenziós redukcióját hogyan oldja meg a fényképész, hogyan érzékelteti a forma térbeli kiterjedését, és bizony ezt fényekkel és árnyékokkal lehet megtenni, azaz árnyékolással és világítással, amiben egy ilyen laposra fényelt helyzet nem igazán célravezető. (szőke)

Vonalak

Itt azt hiszem ismétléseket látunk, hiszen az alkotó már küldött be házifeladatokat. Sejtéseim vannak, hogy itt ezek a vonalak az üvegkazettás ajtó előtti csempe csíkok, az ajtó szegélyei, az alsó szegélyvonalak, tehát ezek a keresztosztatú egyenesek a vonalrendszerek megközelítése, a másik pedig ezek a kecses, de összezárt női combok, vagy a miniszoknya ívei, amelyek egy másik kategóriát jelentenek, hiszen itt hullámzó, sokkal könnyedebb, szabadosabb vonalformák találkoznak. Mivel ez az első leckére érkezett a kép, én inkább azt mondanám, hogy az emberi testhez kapcsolódó szövetanyagok játékára koncentrálnék, erre a furcsa pózra, de akkor azt mondom, hogy ez a szociósított, összerugdosott ajtófelület, és ez a konyhakövezet és az egész környezet igazából nem segíti a női test szépségét, erotikáját, izgalmasságát. Az a hármas osztat, hogy felül egy egész sötét felület, majd egy sárgás-szürkés tónus halad végig, és mindebben jelenik meg a kép alsó felén elhelyezett női test, ennek a játéka igazából zavarosan jelenik meg. Én kérném, hogy az alkotó ismételje meg a dolgot, mert nagyon izgalmas a kiválasztás, de zavarja a háttér azt a játékot, ami itt a női testtel működik, olyannyira, hogy bennem még az is felmerült, hogy ez akár két ujj, két behajtott ujj is lehetne, arról nem is beszélve, hogy talán egy neon furcsa megvilágítása van jelen a képen, ami ezt a bájt, ezt az izgalmat egy furcsa orvosi váróvá, vagy nem is tudom milyen, keseredett, fád hangulatúvá teszi, miközben hát valljuk be, igenis van ebben izgalom, ahogy valaki egy olyan döntést hoz, hogy a saját testét így, ilyen formában tárja elénk. De a színek, a környezet folyamatosan dehonesztálja ezt az egész állapotot, és én hajlandó vagyok elfogadni, hogy ennek van valami oka, de a formajegyeket nem tartom konzekvensnek ehhez, mert a kép nem tisztán, kimondhatóan a nőiséggel való küzdelemről, a szexus elfogadás vagy nemelfogadásának megmutatásról szól, hanem ilyenformán a színek és formák miatt zavaros. Tehát én azt javasolnám a Verának, hogy ha lehet, ugyanebben a kategóriában, ugyanebben a pozícióban, a szoknyával, lehet azzal játszani, a combokkal is, összezárni, keresztberakni, széttárni, elhajtani, szorítani – rengeteg testkód van, amivel lehetne itt dolgozni. Tehát egy jó utat indított el az első lecke témakörében, és én megadnám az egy disznót, de azt mondom, hogy ismételjen, és legalább egy harmincképes házifeladatot küldjön el nekünk, amiből aztán ha úgy látjuk, akkor ennek a munkafázisát végig tudjuk nézni. Azért is mondom ezt, mert az alkotótól nagyon sok munkát láttam már, azt gondolom, hogy vannak olyan minőségek amik egészen csodálatosak, tehát az eddig látott anyagokból mondhatom, hogy jó az irány, mélyülj el benne, ne legyen csuklóból kirázva egy munka. Tehát egy disznó, és nagyon várom a képsorozatot. (szőke)
értékelés:

A lelkem tükre kicsit "hamis", hiszen jól látszik a kontaktlencsém ami egy réteg a szememen. Lehet, hogy a lelkemen is van egy ilyen?

Egyrészt köszöntjük Pétert az estiskolán, egy szuperközeli képet látunk, és ez egy nagyon fontos üzenet, abból a szempontból, hogy a szemmel foglalkozik, amire szokták is mondani, hogy a lélek tükre, gondolom ezért is ez a kép címe is. Találó, és van ebben a történetben – ezt a leiratból tudjuk - egy speciális helyzet, az, hogy egy kontaktlencsét visel az alkotó, és ennek a filozófiai kérdésével is foglalkozik, amit a képen próbál megmutatni. Egy dolgot tudnék azért a továbblépésre javasolni, hogy a megvilágítást, amikor ennyire tárgyszerű, naturális egy megfogalmazás, akkor arra figyelnünk kell, hogy a fény amit használunk, ami értelmezi és láthatóvá teszi a tárgyat, ez a fény milyen hatásokat kelt a felületen, mert most egy picit túl sok ez a fény, túl erős, és ettől a bőrpórusok, és egyéb struktúrák, amik megjelenhetnének, nem tudnak olyan jól érvényesülni. (szőke)
értékelés:

Egy videót látunk, ami egészen pontosan meghatározhatóan egy némafilm, egy szélesvásznú, maszkolt képernyő, és van rajta egy felirat, ez a kettőpo, amit én nem tudok pontosan, hogy mi, biztos ez az én tudatlanságom, de az biztos, hogy fontos helyet foglal el ezen a maszkolt képernyőn, de én nem tudtam megfejteni, hogy ez mi. Sejtem, hogy fontos lenne, hogy hogyan kapcsolódik az üzenethez. A képen egy makrófelvételt lehet látni, amit a felső sávban futó üzenet is segít értelmezni, "hol vágtam meg magamat?" Olyan képi jelekkel is dolgozik a film, amikkel elsősorban videoklipekben vagy japán rajzfilmekben vagy reklámanyagokban találkozhatunk, nekem ezzel az a problémám, hogy ez mind elbeszélés, a középső vagyis súlypontos üzenetrész mellett, ahol egy szuperközeliben, makróban egy ujj felületét kellene látnunk, hozzátenném, hogy ezt nem egyszerű filmezni, millimétereken múlik az élesség a felületek mozgatásakor, hogy jól komponálhatóak legyenek ezek a felvételek. Ezt sokszor elpróbálva, vagy statívról szokták megvalósítani. Azaz kicsit olyan ez, hogy ez egy mozgóképes felvétel, de ha a körítés nem lenne jelen, akkor ez olyan lenne, mintha egy kamerapróba kiragadott részletét látnánk, amit körítésekkel meg szövegekkel körülcizellálta volna, hogy az egészből létrehozzon egy történetet. Ugyanakkor szerintem ez nem áll össze egy képpé, legalábbis nem 100 %-osan megfejthető ezeknek a különböző képi jeleknek, feliratoknak és a makrónak a kapcsolata. Természetesen el tudom képzelni, hogy mire utal ez a magyar mondat, értelmezni tudom ezt, de szerintem ebben sokkal több munka van a formanyelvre fordítva, mint amennyit ez az üzenet ér. Mert valójában annyit látok csak, hogy valakinek az ujját megpróbálja egy kamera hellyel-közzel megnézni. Pedig az első lecke ugyanolyan fontos, mint a tizenkettedik vagy az összes többi, tehát szerintem ne az legyen a cél, hogy az első leckén túllegyünk, hanem próbáljuk meg magunkat összetetten, sűrítetten megfogalmazni. Azaz az egy disznó megvan, de én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke) értékelés: