Önportré arc nélkül

Victoria
Volt egy kis balesetem, és nézegettem a két ujjam, miután kijöttem a műtőből, hogy ez valójában bekötözött győzelem. :)

A Feri nem ismétel, hanem újragondol házi feladatokat. Jó a balról jobbra komponált perspektivikus játék, amelyben előtér, háttér rendszerben gondolkodik szinte műtermi szinten, nagyon is ötletes és ügyes a megvilágítás. Ugye valamilyen fölső fényforrás alá helyezi el a gesztust, ami hát ehhez a balesethez kapcsolódik és nagyon rutinosan, nagyon jól, szinte plakátszerűen oldja meg ezt a feladatot. Majdhogynem azt mondhatjuk, hogy ezt a képet nézve akár a jobb fölső sarokba valamilyen felhívó szöveget is el tudnánk képzelni, tökéletesen tudna plakátként jelen lenni a mindennapokban ez a kép. Ez egy professzionális alkotás, három disznó.- Nekem Májkeldzsekszon is eszembe jut erről a képről egyébként, neki is voltak ilyen izéi. – teszi hozzá Zsolt. Nem tudom miért, ő is eszedbe jut, ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Kőbe rejtett emlékek - ismétlés

A javaslat szerint újra nekilendültem, próbálva alkalmazni a jótanácsokat. Három verziót küldök át tanácsadásra...

Egy képsorozatot látunk, ahol a Kőberejtett emlékek ismétlésénél Tóth Margit a portré arc nélkülben a sivatagi rózsa, a hegyi kristály és különböző kis gyűjtött kavicsok között lépdel, ahol a láb személyesíti meg az emberi alakot, és a kövek struktúrája, amely nagyon is változatosan jelen van, kapcsolódik az emberi testhez. Megvallom őszintén, hogy igazából azt nem tudom, hogy vajon fontos-e mind a három kép, én ugyanis úgy sejtem, hogy talán egy kép is tudná hordozni ugyanazt az üzenetet, ami a három variációban van. Az én véleményem, hogy vagy a harmadik, vagy az első kép az, ami talán teljességében hordozza a portré arc nélkül első lecke feladatát, és ilyen formán én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. Nyilván ezt neked kellene eldönteni, hogy melyik az a kép, amelyre voksolsz. Én azt mondom, hogy a három képből az egyik, az egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Gyáva partizán

István csak azért kapod meg a három disznót, mert az az aranyos kis ujjacskád alul belóg hogy ilyen bátor vagy, de azért tessék egy kicsit jobban komponálni, mert ez is kép, ide is kép, ide is kell a higgadt szerkesztési mód, jó, megvan a vicc, meg minden, de azért az előző képed, a kocsibelsőben, az a pisaszagú trafóház az ütősebb volt. Mondjuk úgy, eljött az idő, hogy komolyabban vedd a fényképezést, mert van értelme. (szőke)
értékelés:

Fényben
A kép által egyrészt az ember és a technika kapcsolatát szeretném kifejezni. Másrészt pedig első leckém, portré arc nélkül.

Ebben a beállításban Viktória tulajdonképpen egy ilyen negyvenes vagy nem tudom milyen izzót középpontba tart, és hát bár van egy kis leirat, de én inkább attól elvonatkoztatnék. Izgalmasnak indul az első házi feladat azzal, hogy ebben a középpontban, bár az emberi test segíti ezt a látványt, mégis egy izzó, a fény forrása látszik. Sok mindent sejtet, hogy vajon a Viktória milyen képeket fog majd küldeni a következőkre. Indulásra én úgy gondolom, hogy kompozíciójában, ritmusában megvan a három disznó és várjuk a Viktória következő képeit. (szőke)
értékelés:

Veled
vagy nélküled

Tulajdonképpen az Estiskolán láttunk olyanfajta próbálkozásokat ahol az árnyképpel, tehát a lenyomatainkkal, fénytani viszonyokkal foglalkoznak az alkotók, és itt is egy ilyen két komponensű feladatot küldött be az alkotó, ahol az árnyak az emberi alakokra utalnak. Ahol együttesen látható a két árnyék és szépen jobbra van komponálva, az a kép önállóan is megállná a helyét - és van egy B verzió, ahol a két emberi alak külön válik. Talán a címválasztásokat a – Veled vagy nélküled – a két kategóriát nem érzem olyan drámainak és nem érzem olyan adekváltnak mint ahogy szét vannak választva a képek. A második képnél a nélküled kategóriát azt én drámaibbnak fogom föl, mint amennyire két emberi alak egymás mellett áll. A második képnél egyszerűen csak azt érzem, hogy két ember kicsit távolabb, de aránylag közel áll egymáshoz és lefényképezték magukat ezen a mezőn, vagy ezen a szabad területen. Én azt mondanám, hogy ezek a képek működnek akár a portré arc nélkül kategóriájában is. Én igazából átemelném ezt a képet oda a család kategóriájából és kérnék Gábortól egy másik alkotást, amennyiben ez pedig a portré arcnélkülben megjelenik, akkor én véleményem szerint a két képre megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ágnes kicsi keze izgatottan belép az Estiskola kapuján. Hirtelen minden szem rászegeződik. Félénken körbenéz: -Sziasztok! - köszön, és nyugtalanul toporog...

Bartos Ágnesnek ez az első bemutatkozó munkája számomra azért nagyon fontos, mert nagyon sok mindent, sokféle megközelítést lehetett már látni ebben a kategóriában, és itt Ágnes könnyedén mondja, hogy nem akarom bonyolultan, különlegesen mesélni, versengőn elmondani az első bemutatkozásomat, hanem tanulmányként adom a kezem, amely nagyon sok mindenről tud mesélni formájában, mozdulataiban és miközben ez egy bemutatkozás is, az Ágnes testének egyik része, egy intim testrész, ugyanakkor egy mozgástanulmány is, egy ritmustanulmány is és fázistanulmány is, ráadásul úgy, hogy nincs semmilyen különleges grafikai elem, különleges megoldás használva, hanem aránylag egyszerű fényviszony van, egy fekete háttér előtt látható egy emberi kéz. Mivel valahol a csukló felett van vágva a kép alsó fele, így még jobban koncentrálhatunk a ujjakra, a tartásra, jobban koncentrálhatunk a kézre, tulajdonképpen egy kiterített kézre, amely nem egy olyan kéz amely fölfelé az ég felé mutat, hanem egy olyan kézre amely tulajdonképpen egy elmesélő bal kéz amelynél az a mondat is ott van, hogy igen ez az én kezem, én ilyen vagyok nézzétek ezt meg. Én ezt jónak tartom ezt az első próbálkozást, nagyon kérdéses lesz majd, hogy az Ágnes milyen munkákat küld be a következőkben. Ez csak az én privát megjegyzésem, hogy nagyon reménykedem benne, hogy ugyanilyen izgalmas képek érkeznek majd tőle, hiszen az 1980-as évek legvégén amikor Forgács Péterrel dolgoztunk együtt, a Privát Magyarországot amikor nekem kellett előkészíteni, régi régi filmeket kellett gyűjteni, a Bartos család anyagait látva ez egy nagyon nagyon izgalmas történet volt. Remélem hogy talán valami köze az Ágnesnek lehet a Bartos családhoz , mindenesetre köszönjük, hogy ő ideérkezett hozzánk. (szőke)
értékelés:

Szemüvegben
Kinek és mit kell látnia?

Én nagyon szeretem ezt a képet, mert szemtelen, hiszen egyértelmű, hogy az életlenség itt arra utal, hogy egy egészen speciális, kiszolgáltatott világ szemüvegesnek lenni. Azt csak súgom bizonytalanul, hogy talán ha valami kis trükköt alkalmazol, ha azt feltételezzük, hogy az a síkra redukált felület, amin keresztül látjuk a világot, ahol a szemüvegességet, ezen speciális létezést próbáljuk a többiekkel megértetni, magán a szemüvegen azt szoktam megfigyelni, hogy a szemüvegen gyakran van olyan privát helyzet a tulajdonossal, amikor ilyen kis szőrszálakat szed le valamilyen tisztóeszközzel. Tehát ha itt valami kis kandi hajszál vagy pöszmöszke beugrott volna ide, amire egy közvetlen, makróélességet tudtunk volna állítani, abban a pillanatban ez a festőien életlen foltrendszer még erőteljesebb lett volna, tehát valami viszonyítási helyzet erre az optikára rákerülhetett volna. Abban a pillanatban zseniális lett volna. Tehát én azt mondom, hogy megadom a három disznót, de ha érthető az, amit mondok, akkor érdemes lenne megismételni, mert ez egy zseniális humoros és mélyértelmű ötlet. (szőke)
értékelés:

Úton
Nincs semminemű járművem, a gyaloglás mindennapjaim része.

Ugye ezt is sokszor látjuk, ahogy a mi kis fejbenkameránkkal letekintünk a földre, itt az emberi test rövidüléseit veszi górcső alá ez a feladatmegoldás, és ezekkel a gyönyörű térkövekkel, amikre majd 20 év múlva érdekesen emlékszünk majd vissza, szóval ezeken jár az alkotó lába. És miközben a rövidülés érzékelhető ezen a kordbársony nadrágon és ezen a kis cipő, ad az egész egy mégis ez a rövidülés, és a cipőre rásimuló nadrágszár ad valami furcsa bájt, valami gyermeki játékosságot, mert akár szín vagy minden más plusz információ nélkül látná is az ember ezt a képet, majdnem azt lehetne mondani, hogy olyan mint egy gyerekláb, ahogy a bal láb lép előre, ilyen kis tipegő lábacska hatású, nyilván ez a háttér miatt is van, merthogy nagyon erősek, parancsolóak, határozottak ezek az ismétlődő formák. Énszerintem első leckének ez a választás, és az, ahogyan a barna kis cipő középre határozottan belép, toppant, és azt mondja, hogy Itt vagyok!, arra én azt gondolom, hogy a leckére ezt teljesen korrekt, még akkor is, ha a kockakövek ritmusa jobbra dől, hiszen erre lesz ideje a későbbiekben figyelni Margitnak, hogy ha dől, akkor azt kompozícióban kell visszahúzni, szóval három citromdisznó és várjuk a további alkotásokat. (szőke)
értékelés:

Küzdelem

Az előző munkánál elég részletesen elmondtam, hogy mi az az út, az a folyamat, amivel ő most dolgozik, majdnem azt mondtam, hogy gyötrődik, és ezt a színválasztás is hozta, ezt az asszociációmat, mert szerintem nem elsődlegesen a Camilla munkáit a gyötrődésnek kellene működtetnie, hanem a gyötrődés élvezetének, az alkotás keserédes vívódásainak, de ebben mindenféleképpen az örömnek kellene irányítónak lennie, és úgy érzem, hogy ennél a képnél érezhető az önirónia, a játék öröme. Ugyanaz az érzéki és érzelmes színvilág, ugyanazok a formák kapcsolódva az emberi testhez jelen vannak, miközben ez a bojtos macipapucs is ott van ugye, ebben a bársony, cipzáras pizsama vagy nem tudom mi ilyen otthoni ruhára, nem látom, hogy mi, de ebben az alkotásban mindazt, amit az előző képnél mondtam sokkal egzaktabb módon, sokkal jobban, nyugodtabban, higgadtabban emeli össze, rakja össze az alkotó. Azzal lett volna még érdemes ennél egy picit játszani, hogy a kép jobb alsó sarkában lévő kis kerámia valami azon a határmezsgyén van ahol a kerettel együtt vágva, nincs eldöntve, hogy bent van a képen vagy kint van a képből. Nincs eldöntve, hogy mint formának van-e szerepe, segíti-e a látványt. Annak örülök, hogy egy tükröztetett képet beleértve a kerettel úgy vág az alkotó, hogy balra nem hagy keretet, de ha már rendetlenkedünk, ha már lázadunk, azt lehet még egyértelműbben is megtenni, itt döntésekről van szó, a tükör által látható homályos, furcsa álom, és a valóság ami a kereten kívül van, és ezeknek a játékán lehetne még mélyíteni. Ezt is két disznóra értékelem, de nagyon örülök neki, hogy ilyen elmélyülten dolgozik ezekkel a képekkel az alkotó. (szőke)
értékelés:

Kép-z-elem

Camilla házifeladatának sorozata, amellyel egy témát jár körül módszeresen, az emberi személyiség, amelyet körbevesz a privátszférája, a privát környezete, kultúrája, amit nevezhetünk családi, magánéleti, történetnek is, ami abból épül fel, ahogy halad az idő az ember a tárgyakkal, rekvizítumokkal amelyeket néha szimbolikusan saját magához kapcsol; ennek a saját magához való kapcsolatáról szól a sokadik alkalommal ez a kép, ahol egy emberi test, egy női láb, ami éppen ezt a többi képből is nagyon jól érzékelhető nőiséget szimbolizálja a Camilla dolgaiban, és ez kapcsolódik a népiesen mondva bizsuk és pici kis csillogó pici tárgyak környezetéhez. Ezekből töredékeket lehet látni, talán egy kis ékszeresdoboz, egy tükör, amin ugyanazok a jelek, szimbólumok, narancsforma és más egzotikus formák jelennek meg töredékesen, mindezekből pici apokrif morzsák világítanak, csillannak elő valahonnan a mélyből, hiszen ez a tükörforma, amin keresztül ezt a lábat látjuk, ez is olyan, mintha valahonnan a mélységből, az időtlen múltból ugorna, lépne előre ez az emberi testrész, ami így, ebben a megmutatásában a vágykeltő női szimbólumot jelzi. Mégis, a sok döntött tengely, a tükör szegélyei, a láb csavart formája, a gyöngysorok ezen a képen nem elsősorban az expresszió, hanem valami furcsa, zilált káosz felé mutatnak. Ugyanakkor itt, ennél a képnél jól – nem 100 %-osan, de jól lavíroz az alkotó abban, hogy ez a káosz eszközként jelenjen meg, a káosz belső létállapotára utaljon a kép, ugyanakkor mivel a kép elkészültekor ez nem volt teljesen tisztázva az alkotó számára, hogy a belső vívódásai mennyire vannak letisztázva képi eszközökkel, így azt kell mondanom, hogy a káosz egy picit máshogyan is jelentkezik a képen, a formavilágban, rendezettségben, és a emiatt, a szemlélet miatt borul egy picit a kompozíciós rendje ennek a képnek. Mert az nincs pontosan tisztázva, hogy mi az üzenete ennek a képnek. Mi az a sorozattörténet, amihez az alkotó folyamatosan visszatérve dolgozik ezzel. Nagyon fontos elhatározni, hogy önállóan, saját döntésből ismétli ezt a házifeladatot többszörösen, hiszen ő is érzi, hogy ezt az első leckét szeretné minél pontosabban feldolgozni, másrészt pedig nyilván azért tér vissza, mert önmaga számára még nem sűrítődött össze, nem mondódott ki az a válasz, ami neki az önkifejezéssel megnyugtató lenne. És ezért azt mondom, hogy ez a folyamat jól érzékelhető a Camilla beküldött leckéivel, én mégis azt mondom, hogy fontos lenne az alkotási folyamat előtt mindig sűríteni, önmagunk számára kimondani, hogy mi az, amit szeretnénk akár magammal, akár magamon keresztül a külvilág számára közvetíteni. Nagyon szeretem ezt a képet, de annyi megjegyzésem lenne, hogy ebben a témakörben akkor tudna a maga számára is megnyugtatóan előrelépni, ha a formavilágot azt mindig lehetséges eszközként használja a belső történet létrehozásában, mert ez a történet az elsődleges, ehhez társul a forma; abban az esetben, ha a forma pozíciót kap, és ahhoz társítjuk a filozófiát, a gondolatiságot, akkor mindig lesz egy furcsa, uralkodó mágia, ami a belső történéseket zavarossá teszi. Ez azt is jelenti, hogy önmagunkkal a saját alkotói folyamatunkkal nagyon határozott kell hogy legyünk, sokszor erőszakosnak kell önmagunkkal lennünk, hiszen a lényege ezeknek mindig az, hogy amikor elindul egy folyamat mindig szégyenlősek vagyunk, a vágyainkkal, a kérdéseinkkel kapcsolatban, azokat megfogalmazni egyszerű és tiszta módon a kérdéseinket. És aztán pont az alkotás segít abban, hogy ezek elkezdjenek kristályosodni. Én ezt érzem most, hogy a Camilla elindult az úton a munkáival, és bontja le ezeket a szöveteket, és ez itt most két disznó. (szőke)
értékelés:

Fél-elem

Tulajdonképpen egy sorozat következő állomása az, amit itt látunk, kétszeres keretezésben, és azt mondanám, hogy a kettős keretezésben lévő történet az előző portré arc nélkül képekkel együtt, akár képsorként is értelmezhető, és továbblépéseket is mutat, a befáslizott láb, és a két összezárt lábfej amelyek szégyenlősen, de még mindig a gyöngyökkel mesélnek nekünk, ugyanakor azt hadd mondjam el, hogy a kétszeres keretezéssel kapcsolatban, hogy a belső keret hogy úgy mondjam, egy picit slendriánabb, vagy bizonytalanabb. Tehát ezt a keretezési módot picit át kellene gondolnia a Camillának, de a két disznó így is megvan a képre - mondja Szőke. Én még annyit szeretnék hozzáfűzni - szól Hegyi -, hogy itt van egy nagyon jól látható trükk, hogy az egyik láb a fáslinál nincsen befejezve, és ilyen trükköket főként aktfotóknál szokás alkalmazni, hogy akár egy fekete drapériával takarva, akár fotó vagy labortechnikai módszerekkel így hozunk létre egy torzót, és ezzel fókuszálunk a megmaradt formákra, amelyeket a takarásból kihagyunk, tehát ez egy ismert és használt megoldás, de mégis, azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a képnél egy picit idegenül hat, mert mintha nem lenne elég biztos az alkotó abban, hogy az a gesztus, amit a cipős és a mezítlábas lábak létrehoznak, ami a gyöngyökkel díszített és a fásliba burkolt lába között van, hogy ez a két láb egymáson helyezkedik el, tehát mintha nem lenne eléggé biztos abban, hogy ez a gesztus elég, és elmondja azt, amit ő akar, és erre szeretne ráerősíteni, de erre a ráerősítésre jelen esetben nincs szükség, sőt, ebből a környezetből ez nagyon kiugrik, kirívó, és nem csak arra gondolok, hogy technikailag szebben is meg lehetett volna oldani ezt a vágást, hanem arra, hogy nem illik ebbe a világba, nem illik bele ebbe a közlési jelnyelvbe, amit Camilla képein látunk és elfogadunk és szeretünk, tehát szerintem bízzon annyira önmagában a Camilla, hogy a gesztusai eredetiek és ötletesek, és fontosak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Az üveghegyen túl
Itt valamilyen batikolt szoknya vagy batikolt felület az alap háttér, amelyen az üveggolyók, gyöngyök, nyakláncok ugyanolyan festői módon jelennek meg, mint a háttér, és ebbe szinte zaklató módon egy női láb tapos-lép be, megintcsak ezt az érzékiséget erősítve. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a felső gépállásban elkészített kép, amely nagyon jó ritmusú, talán a világítással nagyon telibe van világítva, túl van lőve ezzel a nagy fénnyel, és abban a pillanatban, hogy itt is a világítással játszana, akkor az üveggolyók, a kavicsok és az emberi test formái sokkal izgalmasabban, sokkal vágykeltőbben és sokkal zaklatóbban jelenne meg. Úgyhogy ennyit jegyeznék meg, hogy ezzel érdemes lenne még a Camillának picit dolgoznia ha van kedve hozzá. Az nagyon jó, hogy a test és a tárgyak kapcsolatával módszeresen foglalkozik. Sejtésünk szerint a kelme mintái lehetnek a megfejtés kulcsa a kép címéhez, de az elforgatás, a takarás és a díszítések ezt a fókuszpontot olyannyira elmossák, hogy nem tud ez a párhuzam érvényesülni, máshová fókuszál a figyelmünk. (szőke)
értékelés: kiscsillag

a magány tükörképe

Én nagyon örülök annak, hogy a Camilla módszeresen, szisztematikusan, sokszor megrágva nekifut ennek a házifeladatnak, és azt hiszem, hogy van is értelme, van is oka olyan rétegeket bont fel magával kapcsolatban és olyan rétegeket tár elénk, ami indokolja azt, hogy nem pár kép gyorsan vagy valamelyikre legyen egy kis citromdisznó, ha megérkeznek ide a munkák, hanem látszik, hogy egy olyan régióba érkezett el rögtön az első házi feladatnál, ahol van mit mesélnie nekünk az ő belső világáról. Nyilvánvalóan az a fajta kicsit portugálos, algériai, kicsit egzotikus és csillámokkal, gyöngyökkel és érzelmekkel is telitűzdelt felület, egy tükör, ahogy a tükröződés egy fontos nyelvi eszközként van jelen, az érzékiséget, a szexualitást, az érzelmeket mutatja kétféleképpen; a tükör által homályosan és a valós jelzésben. Nagyon jó a kompozíció, a kamerakezelése, valószínűleg az alkotó saját maga a lábát felülről, mint egy légifelvételnél, fentről fényképezi, amely láb ebből a felső gépállásból igazából a védekezést, a maga alá gyűrt lábujjakkal a védekezést érezteti, míg a tükröződésben pedig egy egészen vágyakozó , markoló kezet, kicsit ördögi jelzést tükröztet vissza. Nem negatív értelmében mondom ezt, hanem azt a kettős játékot azt a kettős ént mutatja meg, ami a címhez is nagyon jól kapcsolódik, hiszen ez a magány és annak a tükörképe, az így ezzel a kettősséggel, a vággyal és a visszahúzódással, és folyamatosan egy belső érzelmi kereséssel abszolút jól van jelen. Még úgy is el tudom fogadni ezt a képet, hogy egy kicsit pongyola vagy pontatlan, a képkeret környékén való fogalmazás, amit nyilván a tükröztetés akar helyrerántani, de pl. a kép baloldali részén a kis kazetta, amiben talán valami füstölődarabok vagy ecsetek lógnak be, ezek azért ott egy picit megbontják a szimmetrikus felületet, és ugyanez igaz a jobboldalon erre a kis háromszögre, ami belóg, ezek egy kicsit zavarossá teszik a képet. Az expresszivitás nem feltétlenül azonos zavarossággal, de ennek ellenére én nagyon jónak tartom ezt a munkát és a három disznó megvan rá, mert a Camilla nem adja fel, folyamatosan tesztel, kísérletezik a munkáival továbbra is. (szőke)
értékelés:

vérNŐ
NŐből vagyok összerakva, a Föld nevű bolygóra szól a küldetésem, szeretem az embereket.

Itt azt hiszem azt kell, hogy mondjam, hogy a Camilla méginkább azon a festői vagy grafikai megközelítésen halad, és nagyon jó az, hogy ezek az elemzések, amiket ő végez, nem állnak meg egy képnél, hanem amíg mások fél év múlva ismételnek az estiskolán, ő magától több verziót is küld, és azt mondja, hogy őt érdekli ez az első lecke, ez a portré arc nélkül kategória. Amit ő itt alkalmaz, az valamiféle torzításos módszer, elképzelhető, hogy valahogy síkra kivetített kép, pl. falra, valamilyen módon ún parallaxisosan torzítva van fényképezve, tehát akár a valóságban, akár elektronikával eltorzítva a sík felület perspektivikus torzulásait mutatja. Nyilván megint sejthetően csak motívumrendszerében érzékelhető csak az emberi, női alak jegyeit fedezhetjük fel, egy szinte egyiptominak tűnő szemet, egy fül, és hajrészletek, mindezt egy nagyon leegyszerűsített, szépiaszerű színvilágban, zöldes lazúrral ellátod, picit melankolikus, fád, de itt is ez a sokkoló, vádló szemformán keresztül megint egy öntükröztetéssel jelen van. Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy a képhez képest asszociációban a vérnő fogalma a tüzet, a vöröset, a szexualitást jelzi, miközben az egész képben inkább az elmúlás, a furcsa melankolikus halálmotívum van jelen. Itt a címválasztás és a kép egésze hoz egyfajta vibrációt ami az eddigi alkotásaiban is jelen volt. Szerintünk ez a kép is három disznós és nagyon érdekes, várjuk a további munkáit és örülünk, hogy a többieken keresztül is segíti a kommunikációt. (szőke)
értékelés:

Vörös agy
vörös álomban z agy va ló

Továbbra is a figuralitás és a geometria, akár az op-art, akár a pop-art kategóriájában, és egészen merész képkivágással érkeznek ezek a munkák Camillától, engem nagyon meglep és felzaklat az, ahogyan kíméletlenül szarkasztikusan tekint magára, és ilyen erőteljes vággyal próbálja megértetni, megmutatni saját magát. Ezt a képet akár nonfiguratív alkotásként is felfoghatjuk, mindazt, amit itt látunk mert csak közvetett módon utal az anatómiára, az emberi testre bizonyos foltok, és inkább a tapasztalatok, a megszokás vezetnek minket arra, hogy sejthetően hajkoronát, arcélt, járomcsontokat, és egy nagyon erősen kifestett, vádlón ránk tekintő szemet látunk itt, amelyek ugyanakkor olyan finomsággal, fűszerezéssel vannak elhelyezve a kompozícióban, ami nagyon erősen beszél. Én nagyon jónak tartom ezt az alkotást, továbbra is az lenne a kérdésem, hogy ha a szem ennyire határozottan jelen van, akkor ez még az első lecke kategóriája-e... de ezt már inkább el tudom fogadni, mert itt már inkább feloldja a testet, a test naturalizmusát ezzel a grafikai megközelítéssel, és így jó az első leckére. (szőke)
értékelés: