Önportré arc nélkül

Fogódzó
kapaszkodás - törés

Egyrészt köszöntünk az Estiskolán, nagyon örülünk annak, hogy megérkeztél közénk, és ráadásul pestiesen mondva nem semmi képpel érkeztél ide. Mit látunk a képen? Kezdjük innen. Látunk egy kottatartót, mégpedig egy olyan kottatartót látunk, amit az alkotó a kezével egy nagyon erős gesztussal megszorít. Még azt is mondhatnám, hogy minthogyha egy csönd pillanatát szakítaná meg ezzel a gesztussal. Mindez egy szinte monokrómnak tekinthető zöldes-sárgás színvilágban van tartva, ha jól látom vagy jól érzékelem, egy fényforrás, valószínűleg valami szobalámpa lehet, az, amiben ez a hatás vagy ez a megvilágítás történik. De ez csak a külső megközelítése ennek a képnek, ugyanis ennél sokkal több mindenről beszél ez a kép. Beszél feszültségekről, beszél útkeresésről, beszél dacról, szóval nagyon felcsigáztál, úgyhogy remélem mihamarabb látjuk a többi munkádat is.
Annyit azért hadd mondjunk el – szól Szőke –, hogy amit te feszültségként említesz, azokban nagy szerepe van ezeknek a törött formáknak, ezeknek az acél vagy réz lapocskáknak. Merthogy a sötét háttér miatt (mintegy ilyen színpadi vagy zenekari árokban az egyedül maradt zenész becsukja ezt a kottatartót) ezek kapnak hangsúlyt, ezek kapnak drámai hangsúlyt. Ezek a vonalak teszik ezt vibrálóvá, és tényleg három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Rögtönzött pillanat

Nagyon szeretem ezt a képet azért, mert a hiánnyal dolgozik, és mégis jelen van a szereplő. Jelen van a kis pöttyös cipővel, jelen van az eldobott cigarettával. Tehát a jelenlétet olyan módon oldja meg, minthogyha egy szellemvilágból köszönne vissza. Nagyon furcsa érzés ez a fajta megfogalmazás. Ami számomra egy picit kérdéses, az a nézőpont, a kamera síkjának megválasztása. Én legalábbis biztos, hogy egy picit lejjebb vittem volna a kamerát. Itt érzek valamilyen bizonytalanságot, vagy lehetett volna följebb is vinni, mindegy, mind a kettő valamilyen irányba elvitte volna ezt a dolgot, és határozottabbá tett volna azt, hogy milyen üzenetet akarok mondani. De az első lecke portré arc nélkülre nagyon jó ötletnek tartom pontosan azért, mert két év alatt itt nagyon sok első leckével találkoztunk már, szinte hát ugye a legtöbb első leckét láthattuk, vagy a legtöbbféle beköszönést. Ez egy olyan beköszönési forma, vagy ez egy olyan mód, ami újdonságot hordoz, és ennek nagyon örülök, hogy úgy készítünk portrét, hogy nem vagyunk rajta a képen, és mégis jellemző ránk. Tehát én ennek örülök, úgyhogy én a három disznót megadom, de ez a döntés azért nem árt, hogyha meghozódik ezzel a perspektívával. (szőke-hegyi)
értékelés:

Menet
Folyton úton... Jövet-menet.
Van úgy, hogy annyira leköt az Út, hogy elfelejtem, mi is a Cél.
Néha a Cél homályosítja el az odavezető utat.
Néha megpillantom Magam és megállok.

Olyan ez az egész, jó, sejtem én, hogy visszapillantó tükör, söttörö-röttörö, de olyan ez az egész, mint hogyha valahol 1985-ben a Horizont mozi gépházában lennénk, és lent vetítenék a Balázs Béla Stúdió valamelyik akkori munkáját, és fönt a gépész figyelné a gépházból a vetítőtermet. Ez azt is jelenti, hogy a kép fölső harmadában lévő teljesen fekete fölső felület nyomja lefelé a száguldó utat, uralkodóként van, kézjegyként jelen a tükröződésben az alkotó, aki a varázskamerája mögé bújik, és ettől van az egésznek egy furcsa dinamikája. Az alsó, világos, filmmúzeum-szerű képekre ránehezedő fölső, fekete színnel körbekeretezett jelen. Úgyhogy én ezt egy jó választásnak, egy jó ötletnek, egy jó gegnek tartom, az a kérdés csak, hogy a Gergely a következő munkáiban is meg tudja-e tartani ezt az abszurditást. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Kéz a képben
Kedvenc mackóm már az első nap velem volt saját kislakásomban. Ezért van Ő az első bemutatkozó kép középpontjában. A mozdulat, pedig remélhetőleg felismerhető: a képet komponáló fotós "jelképe" e mozdulat. Mi vallana ennél jobban e számomra oly kedves időtöltésről?!

Egy nagyon izgalmas játékot küld Eszter nekünk ezen a képen keresztül. Ha visszaemlékeztek, sokszor látható híres albumokban, vagy különböző forgatási képsorozatokban, hogy az operatőrt úgy ábrázolják (ahogyan a rendezőt a két kezébe temető fejével, vagy imádkozó ajkaihoz illesztett összezárt tenyerekkel), hogy az ujjait összeillesztve, mint egy ilyen kis képkeretként átnéz a világba. Eszter a saját kezein fényképez keresztül, így mi az ő kezein át látunk, azokon a kezeken, amelyek az ő történetéről is nagyon sokat mesélnek, nagyon sokat megtudhatunk, ha úgy tekintünk erre a képre, megmutatja a saját környezetét, a saját világát, ebbe a távcsőbe helyezi el azt a kis állatkát, amely nyilván az ő szeretetteli múltjához is kapcsolódóan egy személyes tárgy, egy plüss állatka. Ez az a távcső, a mutató és a hüvelykujj közötti szakaszon belül, ahol a fényképész árnyékát, a megmutató árnyékát is láthatjuk. Mindezek fontos jelek. Így a baloldali hüvelykujjnál a kis díszként megjelenő négy ujj árnyéka, a plüss állatkára rávetülő hosszú ujjformák. Ahogyan pont ettől a kiemeléstől, az ujjak közötti átlátástól, a háttérben lévő belső terem különböző tárgyai is jelentést kapnak. Mint például a kerámia virágtartó hengerforma, és mindezeket, ha az ember megpróbálja egy csokorba összerakni, akkor azt mondhatja, hogy nagyon fontos üzenetet küld Eszter nekünk, kiemel, még tán azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ehhez a kéztartáshoz, és ehhez a kéz jelhez kapcsolódóan bizonyos történelmi, vallási formák fontos, mágikus testkód jelzésként használták ezt a gesztust. De ha csak játékosan közelítjük meg mindezt, akkor a gyermekjátékokban a varázslásnál is a nyitott kezek mágikus szavakkal tűzdelve megjelenítenek. Ez a varázsló keze, az a varázsló kéz, amely a fotó, a fotográfia mágiáján keresztül megnyitja, megjeleníti a világot. Most itt Eszter világába varázsolódhatnánk bele, és ha elfogadható, amit a kéz varázshatalmáról és a kéz mágikus hatalmáról az előbb elmondtam nektek, akkor logikusan következik ebből a kérdés, hogy – de Eszter, miért nem szereted a jobb kezed is ugyanannyira, mint a bal kezed? Ha a varázskezeket látjuk, miért nem láthatjuk a jobb kezet ugyanúgy, mint a bal kezet, sőt a bal kezet is és a jobb kezet is miért nem láthatjuk még jobban?Ahogyan, ha a fényviszonyokat, az exponálás pillanatát megnézzük, nagyon fontos üzenetek találhatóak a körmökön. Ezek a körmök aranybarna lakkokkal vannak ellátva, amelyek a köröm állapotából adódóan hengeres formákként jelentkeznek a képzőművészetben, tehát ahhoz, hogy a rajta megcsillanó fény jól tudjon működni, olyan megvilágítást, olyan fényt kellene használni, amin a kéz, a kéz jelentősége és a kézhez tartozó felületi világok még erőteljesebben jelen vannak. És mindez azért nagyon fontos, mert gyökereiben az ötlet nagyon is jó és érzékelhető, tehát joggal elvárható az, hogyha valakinek ilyen zseniális megközelítése akad, akkor konzekvensen vigye végig ezt az üzenetet. Mint ahogy a háttérben lévő hengeres, szürkés-fehér forma, virágtartó váza is most, ebben a képkivágásban egy obeliszk-szerű díszítése ennek az összetett geometriának. Abban az esetben, ha egy nagyon parányit balra elmozdítottad volna a kamerát, akkor a két ujj, a két mutatóujj találkozásának folytatásaként jelentkezne a háttérben lévő kis hengeres forma. Most pedig elcsúszva, igazából a háttérben picit zavaró körülménnyé válik. Nem a hátteret kellett volna, vagy kellene megváltoztatni, hanem a megfigyelések pillanatában a külső világ játékos kapcsolódásából adódóan kellene nagyon parányit manipulálni. A manipulálás alatt nem a dolgok, tárgyak átrendezését, hanem jelen esetben ennél a képnél a kamera kevéssé elmozgatását kellett volna létrehozni. De ettől függetlenül én azt gondolom, hogy nagyon fontos ez a kép, amit elküldtél, és örülünk, hogy elérkeztél ide hozzánk. Pontosan az ötlet miatt, abban az esetben megvan a három disznó Eszter, ha megpróbálod megcsinálni ennek a javítását ennek a képnek, de várjuk a további munkákat. (szőke)
értékelés:

Performance

Most már több mint két év elteltével azt hiszem, hogy a Zsolt nevében is mondhatom, hogy nagyon is van értelme azoknak az alkotóknak a munkáit megfigyelni, akik visszatérően akár többször, akár folyamatosan újradolgozzák a házi feladataikat és nem mi miattunk, nem azért, hogy gyűjtsünk kismalackát, nem azért, hogy valamilyenfajta sorrend létrejöjjön közöttünk, hanem nagyon is érezhető az, hogy belső folyamatok, belső érési folyamatok generálódnak. Talán ha így nem érthető, másként azt szeretném mondani, hogy Medvegy Bara első lecke portré arc nélkül képét a Performance-t nem tudta volna elkészíteni akkor, amikor ideérkezett hozzánk. Eltelt egy hosszú folyamatos, belső érlelési folyamat, nagyon mély és nagyon kemény mondatok hangzanak el, ha visszanézitek, vagy visszanézi ő a saját munkáit önmagával kapcsolatban, a világgal való viszonyában, viszonyaiban, hiszen nagyon sokáig egy hálás és hűséges modellen keresztül kommunikált, maga a fotós pedig folyamatosan a háttérbe vonult. Most érzékelhető egy elég erőteljes változás, ahol a nő, a színpadon megjelenő nő, a kitárulkozó nő, az alkotónő, a táncosnő látható, az árnyékjátékkal úgy dolgozik az alkotó, hogy közben beszédes és jól értelmezhető gesztusokat, táncos mozdulatokat, mozgásszínházi mozdulatokat használ. Tudatos az építkezése a kiválasztásnak, az árnyékkeresésnek, mert a talán szauna, vagy öltöző előtérben, vagy folyosó előtérben a függőleges falfelületek, a belső fény oly módon torzítja el az emberi alakot, amely még jobban ezt a kihívó, szinte tangószerű táncmozdulatot erősíti, húzza alá. Természetesen, ha a tangó itt említődik, akkor ebben mindig valamilyen módon ott van az érzékiség, ott a van a női és a férfi habitus, egyértelműen egy nőies és egy kihívó képet látunk. A kép még egy fontos erénye hogy egészen puritán eszközökkel, szinte három soros vers szintjén próbálja mindezt megfogalmazni. Tehát nem látunk fedetlen testfelületeket, nem látunk naturalisztikus jelzéseket a szexusra, viszont a gesztusrendszerrel és a formavilággal egyrészt hozza megint csak a tőle megszokott vibrációt, másrészt pedig nagyon is könnyedén, mint egy akvarellel megfogalmazza ezt a most egy ideje érzékelhető pozitív változást a nőiségben. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Önigazol(tat)ás
Címadásban sose votam túl jó, hát ez a cím se lett az igazi, de talán jobb mint az előző változat...

A 70-es években, a Mozgó Világban voltak hasonló gesztusjellegű munkák, amiket készítettek az ottani fotóművészek. Hogyha jól látom itt egy dögcédula vagy ilyen katonai jel, ilyen fémlap is itt van a kézben. Rengeteg irónia van ebben a képben, de pont a színválasztás, hogy fekete-fehér, szinte szociószerű, a lambéria előtt odahelyezett két kéz kifordítva ad egy drámaiságot annak, amit itt látunk. És miközben van ez az ironikus hangzás, az a jó, hogy keserédessé válik mindaz, amit kapunk, és én azt gondolom, hogy az első lecke portré arc nélkül-re ez egy nagyon jó kezdés és a Zoltánnak a továbbiakhoz kitartást és várjuk a képeit.
- Annyira megnézném ezt egy más háttérrel – mondja Zsolt.
- Igen. Azt esetleg, hogyha van kedved, akkor megpróbálhatod másik háttérrel megcsinálhatod, de jó az indulás. (szőke)
értékelés:

Kockás arc

Ezek a képek mondhatóan egy véletlen szülte nem házi feladatra érkeztek, de mégiscsak egy valamilyen impulzus által generálódnak ezek az arcfestéses képek és hát gondolkodtunk is Andrással azon, hogy esetleg ez majd lehet egy lecke a smink, a festés és ezek a mimikai dolgok. És láttunk ebből már megoldásokat és nem is ezekkel akarom én ezt összehasonlítani, hanem az Anitai üzenetekkel, saját magával. Mégpedig azért, mert függetlenül attól, hogy milyen impulzusra készült ez a kép, azt kell, hogy mondjam, hogy van abban valamiféle bátorság és van abban valamiféle elrugaszkodás, hogy felhasználok egy impulzust, de beleteszem saját magam és nem csak az impulzussal foglalkozom, hanem az impulzus által megvalósítom önmagam és egy új réteget mutatok meg önmagamból. Láttunk már Anitáról portrékat, amiket készített magáról és ezek a portrék mind másképp meséltek és azt kell, hogy mondjam, hogy az Anita személyiségéről, az Anita helyzetéről, lehet, hogy véletlen együttrezgés, vagy véletlen párhuzam, de mégis nagyon jól mesél ez a kép. Pontosan azért, mert ez Anitánál csak egy eszköz volt, ami elindított nála egy gondolatot és ez a gondolatiság ami megjelenik és az eszköz már másodlagossá válik. Amit még tudnék segítségként Anitának mondani az a világítás. Nagyon jól választja meg a fényforrást alapvetően, ez egy jó döntés, ugyanakkor azt mondom, hogy nézd meg Anita, az igazán izgalmas fényt a szemgödör fölötti, szemnél, a szemöldöknél, a hajnál lévő fénytani helyzetekben találjuk meg, és az arcnál, a nyaknál lévő történet egy picit túl van világítva. Ezt egy kis takarással lehet manipulálni, lehet segíteni és akkor máris a fókusz oda kerül, ahova egyébként szántad, de ezt egy három disznós képnek gondolom és köszönöm, hogy ebben a játékban partnerek voltatok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szembefény

Nóra sokszor tette ezt már meg, hogy időszakonként szinte észrevétlenül van jelen közöttünk és egy-egy fényképe olyan erővel sűrítődik, amely nagyon mélyen gondolkozásra késztet. Mindazokat a bensőjében zajló folyamatokat, tomboló kérdéseket, válaszokat, amelyek nagyon sokszor önemésztőek, pontosan tudja képre vinni. Ezt a képet azért tartom nagyon fontosnak, mert sok mindent fel lehetne rajta fedezni. Magát a fényképezőgépet, a tükröt, a körmét, sok minden mást, mégis egyetlenegy a szórt fény mellett, egyetlenegy beérkező fénnyel vakíttatja el saját magát olyannyira beállítva és olyannyira ügyesen manipulálva ezt a helyzetet, ahol pont a kép, a látvány szimbolikájából következően mintha az a mondat hangozna el, hogy minden, amit a világban látok oly összetett, hogy elvakít. Nagyon jó a ritmusjáték is, ahogyan a szemöldök, járomcsont hátteret egy éles, fekete ritmussal szinte kivágja és ettől egészen zavarba ejtően, naturálisan az arc részletét előtérbe hozza, és még ez elé, a fényképezőgép életlen jobboldali formájával mégis középre tolja nekünk, amelyben majdnem 100 százalékosan középpontosan Horus szemét - hiszen azért itt ennek ellenére mégiscsak egy szimbolikus látványt is látunk - elhelyezi, amelyben mint egy villám ez a fehér folt megjelenik. Így, ha picit hunyorítunk, akkor tulajdonképpen egy 4 osztatú, szinte szőnyegszerűen szövött függőleges folthatást látunk. És ha még tovább próbáljuk ezt a képet egyszerűsíteni, akkor valójában majdnem középtájékon egy A–B osztatú ritmikai világot vélünk fölfedezni. Ezekkel nagyon jól játszik, tehát mint absztrakció is működik a kép, ugyanakkor pedig nagyon is beszédes mindaz az üzenet, amit Nóra elküldött nekünk. Kicsit el vagyok keseredve, hogy bizonyos képeknél úgymond a hozzászólások sokkal kevesebbek, majd más munkáknál, ahol kvázi közérthetőbb, kvázi divatosabb az üzenetjelleg, ott azonnal 7-8 vagy akár 15 hozzászólás is létrejön. Ezt nem a Nórának, hanem a többieknek szeretném mondani, hogy avval mindannyiónknak segítünk, hogyha egymás képeire is próbálunk reagálni. Egyáltalán nem biztos az, hogy amit a Pedellus, vagy amit az Osztályfőnök figurája próbál elmondani csak az az egy és sérthetetlen. Nagyon fontosak azok a reakciók, amelyeket ti a saját gondolataitokon keresztül adtok a többieknek. (szőke)
értékelés:

Sok X

Egy nagyon kellemes, nagyon meghitt kéztartást, képet, vagy, vagy, vagy, vagy üzenetet látok. Hasonlóan az előző képhez a világítással vannak problémáim. Ugyanaz a helyzet, hogy létrejön valamilyen üzenet és ez az üzenet a világítás által lapossá válik. Tehát, hogyha megnézzük a képet, akkor nagyjából hasonló fényértéket képvisel ott a kéz, mind a két kéz, a háttérben lévő valamilyen szőrmetakaró, miközben ennek van egy plaszticitása, van egy térbelisége, ezek az ujjak nem kifeszülnek, hanem ezek az ujjak akármennyire feszítjük a tenyerünket van benne egy ív, van benne valamilyen játékosság. Ráadásul az egyik kéz tartja a másikat és ennek az üzenetét, amit ez a kéztartás és a saját kezem úgymond alátámasztása, vagy átkarolása jelent és ennek a nyitásnak és ennek a nyitottságnak, hogy mutatom a tenyeremet felétek, ennek az üzenetnek az erejét csökkenti a világítás. Tehát ugyanazt tudom mondani, mint az előző képnél, hogy én két disznót tudok erre adni, mert nagyon jó az az irány amilyen irányban halad Eszter, de a világítással kell foglalkozzon. Nagyon fontos, hogy a világítással tisztába jöjjön. Hogyha lehet akkor én azt mondanám, hogy arra kérem Esztert, hogy a vakut kapcsolja ki és akár mi is van, akármilyen helyzet van, ha ezen a masinán ki lehet kapcsolni a vakut, akkor kapcsolja ki ezt a vakut és próbáljon meg e nélkül fotózni. Tudom, tél van, lényegesen rövidebbek a nappalok, de meg kell találni azt az időpontot, amikor ezek az üzenetek létrejöhetnek természetes fénynél, vagy pedig, hogyha nem természetes fény, akkor két íróasztallámpával elkezdhetek játszani és beállíthatok olyan fényviszonyokat, amivel plasztikusabbá és térbelivé válik ez a forma. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nem úgy sikerült elkészítenem, ahogy elképzeltem, de már Mazsi nagyon rágta a fülem érte, hát itt van, ez is én vagyok.

Először is köszöntünk az Estiskolán és nagyon örülünk annak, hogy elérkeztél közénk és ahogy én egyébként itt a leiratban olvasom, hogy - Mazsi már nagyon rágta a fülem érte – tehát valószínűleg ez egy hosszabb periódus volt, hogy te közénk elérkeztél és örülök, hogy végül is sikerült a gátlásokat, vagy sikerült a saját félelmeket legyőzni. És mindjárt egy nagyon erős képpel kezdesz, ugyanis ennek a képnek azért nagyon jó erénye, hogy nem lehetünk 100 százalékig biztosak, hogy a testnek melyik porcikáját mutatja. Hogy ez a nyakszirt, ez egy boka, ez egy has, sok minden lehet, és az ember elkezd találgatni. De amivel tovább lehetne lépni, és én már most mondom, hogy én két disznót szeretnék erre a képre adni, és úgy, hogy két disznót adok, azt mondom, hogy ismételni is kéne úgy, hogy az ismétlésre is meg fogjuk adni a disznót, hogyha az olyanra sikerül, mert hogy a világítással van egy pici problémám, mégpedig az, hogy azáltal, hogy ez valószínűsíthetően ez egy vakuval készült felvétel, nagyon erősek a fények, nagyon erős az a pici árnyék, ami annak a kötött ruhadarabnak a szélén megjelenik a testfelületen, ezért a testnek a szépsége, a pihék, mondhatom még azt is, hogy azok az érzékeny, vagy érzéki, vagy szenzitív részei amitől a nézőnek vágya támadhat akár hogy, no ezt én megsimogatnám, megérinteném, ez van lezárva. De nem csak ez van lezárva, hanem a térbelisége is ki van terítve, és a világítás az, ami ezt okozza és a világítással is lehet ezen segíteni.
- Tehát érdemes lenne, ha ez elektronikus géppel készült – veszi át a szót az Osztályfőnök -, megint azt mondom, hogy egy sorozatot elkészíteni, mert megnézem, hogy a lámpát miképp mozgassam, hogy azt a felületet rendberakjam, ami ezt az erős árnyékot adja a test és a horgolt felület között, mert ott látjuk, hogy talán van egy fél milliméternyi és ott minthogyha egy külön rostironnal odahúzott jelzés lenne, látjuk ott ezt az árnyékot, de a test elveszti a báját, elveszti a fordulásait, ha ez egy tetoválás lehet, vagy én nem tudom, hogy mi, a mellette lévő bőrfelületnek a játékát világítással vissza lehet hozni.
Ez szerintem egy tetoválás – állapítja meg Zsolt – és ezekben a tetoválásokban az lehet a szépség, vagy az lehet a szép, amikor a bőrfelülettel együtt jelentkezik. És még egy dolog eszembe jutott, hogy egy ilyen idegen kultúra, vagy egy idegen nyelvnek a jelét látjuk itt. Erre utal valószínűleg a cím is és lehet hogy magát ezt a jelet kell így kiejteni, nem vagyok ebben 100 százalékig biztos, ebben nem kapunk segítséget, nem tudom, ez az, hogy nem tudom, hogy mit jelent. És talán itt a továbblépés útja, hogy valamit ez a jel jelent. Valamiért odakerült, valamiért fontos számodra, tehát valamit ez üzen neked és ezt az üzenetet lehetne átadni nekünk, hogy neked miért van ez ott, mit üzen neked és ezt, hogy mi is megkaphassuk és ez világítás, kontextusba helyezés, tehát sok mindent lehet mondani. Tehát azt mondom, hogy két disznó mindenféleképp megvan, mert egy nagyon bátor kezdés és én azt mondom, hogy ezt a bátorságot tartsd meg, és figyelj oda arra, hogy akár, például, hogy nem muszáj ezt vakuval elkészíteni. Akár egy szórt fényben, akár bármilyen nappali helyzetben is meg lehet ezt ismételni és akkor, és akkor várjuk a folytatást. (szőke-hegyi)
értékelés:

Molerúzs
Kockára rúzsozom a számat és megrebegtetem a szempillámat! M és F. Zsoltnak szeretettel, ha már ennyire vágyott rá!:)

Azt kell tudnod, hogy ezt én adtam föl véletlen, nem leckének adtam föl, csak mondtam, hogy tulajdonképpen milyen érdekes lenne, hogyha ez a rúzsozás, meg ez az egész maszk ez megjelenne, és hogy milyen érdekes lenne ezzel játszani, erre Feri volt az első aki küldött egy ilyet. És ez innen jött. – idézi fel Zsolt a kiindulást.
Egy szójáték a cím, amely a Moulin Rouge-ra egy változat, ugyanolyan eltorzult szónak érzem, mint amilyen játékosan maga a rúzs forma másként van alkalmazva. A portré arc nélkül kategóriájában azt azért gondolom azt, hogy egy nagyon erőteljes, egy nagyon döbbenetes, nagyon kihívó, nagyon felkavaró képet látunk, mert pont azt mutatja a kép, hogy igenis már sokszor látott formákat, amelyeknek tudjuk a kódjait, nagyon is másként lehet alkalmazni. Meglepő ahogy ez a téglavörös, ami lehet, hogy az ajkakon kihívó tudna lenni, nem elsősorban oly módon ad érzékiséget a testfelületnek, hogy mindez a szín kihívó lenne, mert a bőrfelületen az ajak alatti és fölötti bőrfelületen téglavörössé válik ez a forma, mintegy kiemelést adva nem csak a szájnak, hanem a száj körüli összetett formáknak. Nagyon színházszerű, a japán butoh világára emlékeztet. Ma már nem csak japánok játsszák ezt, ez az a színház ahol teljesen fehérre festett, nagyon furcsa mozgású emberi alakok egészen meglepő jelmezekben, egy egész furcsa rituális, szertartásszerű, nagyon felkavaró rendszert játszanak. Tehát mindenféleképp egy mímes eszközt látunk itt, és nem csak azért, mert a mimika egyik eszközét torzítja el ez a festés, hanem most sokkal erőteljesebben jelenik meg a felső ajak árnyékrendszere. Azért had tegyem hozzá, hogy itt miközben a festésről beszélünk, nagyon jól van megválasztva a fényforrás. Hogy ez egy szórt fény belső térben, vagy valamilyen tetőről érkező fényforrás azt nem tudom, de éppen az orr alatti felső fogsor körüli bőrfelület erőteljes világossága és az alatta lévő szögletes vörös festett forma emeli ki az ajkakat, és ettől olyan meglepő és sokkoló. Valójában ez a határozott alsó és felső festés tulajdonképpen ritmizál, éppen azt emeli ki, de azt torzítja el, ami az addig megszokott játékos, kihívó és erotikus ajkak megszokott világát jelentette volna. Van az egészben valami egészen felkavaró, a Frida Kahlo világát jelző lázadás, miközben a Frida Kahlo festményei ugye egy naiv festői világot képviselnek, de talán a Frida Kahlo-ról készült film - Frida a címe - hozza ezt az egészen lázító, felkavaró szexust. Ez az a fajta érzékiség ezen a képen, amely nagyon is sötét tónusokkal is tud dolgozni. Én ezt jónak és nagyon bátor és nagyon meglepő vállalkozásnak tartom. Én nem tudom hogy a kép időben mikor készült, de úgy tűnik, hogy az elmúlt időszak Feri szellemi munkájában és fejlődésében nagyon nagy változásokat hozott létre pozitív értelemben. Tehát én csak lelkesíteni tudlak, hogyha ezen az úton indultál el, akkor csak így tovább, ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

A nő (javitás)

Kedves Anita, nem elemezzük a képet, mert valami félreértés lehet: ha ismétlésre adunk egy képet, egy leckét, az ismétlés, a javítás a legritkább esetben annyi, hogy körbevágom ollóval, valamit piszmogok még a photoshoppal, és visszaküldöm. Egy fotós, egy alkotó úgy tanulhat, ha néha önbünteti magát és épp a begyakorlás miatt igenis elmegy és megismétli a felvételt, akkor is, ha hideg van, akkor is, ha kényelmetlen, ha utazni kell miatta, mert ezzel rögzül a javítás benned. Azt is mondhatjuk, hogy nem a Szőkének vagy a Hegyinek kell javítani, hanem magatoknak. (szőke-hegyi)

Arcom tükre - fájdalom

Amíg talán egy pár képpel ezelőtt Bara egyik munkájánál azt mondtam, hogy a téma eszköze az a kis baba forma, nem biztos, hogy 100 százalékosan jó választás, pedig egy konkrét, nagyon is szimbolikus és nagyon sok mindent hordozó konkrét tárgy az, amit választ modelljéül az alkotó, itt nem biztos, hogy megtudnám mondani, hogy mi alapvetően a modell. Festett felület, foltok, kollázs, valamilyen torzult bőrforma? Hogy ez egy természetes jelenség vagy valamilyen módon az alkotó színekkel avatkozik be, és tulajdonképpen egy festményt hoz létre folthatásokkal, nem tudom, de az biztos, hogy ennek az egész folt-kollázs rendszernek van asszociációja. Pontosan az, amit a címben megjelöl. A vörössel leragasztott asszociáció. A száj, a középső villám sújtotta sötét repedés az orron, és a két szem helye mint ami, mint egy megvakított fájdalmas, síró, becsukott felület, az is érzékelteti ezeket a képen. Tehát itt viszont olyan könnyedén dolgozik látszólag jelentéktelen kicsi foltocskákkal a Bara, mert nem kell védekeznie és félnie, nem kell feladatot megoldania, hogy egy pillanat alatt egy tökéletes üzenet áll össze. Ezért én azt gondolom, hogy nem is ismétlésről beszélünk a portré arc nélkül első lecke házi feladatánál Baránál, hanem halad abban a házi feladatban egészen jól, hatékonyan, mélyebbre és mélyebbre. Ez az, amit talán egy jó pár képpel ezelőtt említettem egy másik alkotónál, hogy nagyon is megéri egy-egy házi feladathoz visszatérni, mert ahogyan telnek, múlnak az idők itt az Estiskolán az alkotók egyre fontosabb titkos kis szelencéket nyitnak meg, és minden azt bizonyítja, hogy hiába akarta volna az ember ezt mondjuk két évvel ezelőtt kérni, bármennyire is bizalommal érkeznek ide mások, nem biztos, hogy meg tudtuk volna ezt tenni, mert el kellett ennek az időnek telnie. Viszont az eredmény az nagyon fontos, mert akik most látnak bennünket, vagy most tekintenek ránk kívülről ideérkezve, nagyon is láthatják azt, hogy az Estiskolán azok, akik dolgoznak, igenis értelmeznek a világban történő vizualitásból nagyon is sokat, és ezt a vizuális nyelvet egyre jobban, véleményem szerint egyre jobban beszélik. Úgyhogy ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Mérleg

A mérleg - gondolkoztam ezen sokat - nyilvánvalóan a beszűrődő fény megvilágította ablakkereszt motívumra értendő. Nem volt egyértelmű nekem, de aztán rájöttem, hogy az a mérleg, és a mérleg nyelve ugye, amely tulajdonképpen például a mérlegeknél egyfajta számadást, számvételt jelent. Ez a kép elsősorban azért nagyon fontos, mert egy ilyen számadás zajlik itt. Ha nem a cím alapján indulunk el, hanem azt mondjuk, hogy megkerestük kódnak ezt a számadás szót, akkor elérkezhetünk adott esetben egy konyha spejzába, vagy egy olyan raktárba, ahol az élet különböző elhasznált, használt, vagy még használandó, vagy felhasználásra váró tárgyait látjuk. A savanyú uborka üveget, a savanyú uborkás üveget, a kétszer lefőzött birsalmát 1973-ból, a szódásüveget, aminek a patronjai ugyan most nem beválthatók, de biztos, hogy még lesz és akkor a patronnal a szifonnal majd átalakítjuk - még jó lesz az még - című polcokat láthatunk. És ezeken a polcokon sokszor elteszi az ember mindazokat a különböző életében fontos tárgyi motívumokat, amelyre mindig azt mondja – majd jó lesz az még – aztán egy idő múlva, amikor vagy más bejön ebbe az élettérbe, vagy ő maga visszatekint erre, azt mondja, hogy hova az Úristenbe gyűjtöttem össze ezt a sok kacatot? Valahol ezek a fajta történések katonás rendben vannak, és van ahol kaotikus művészi rendetlenségben. Ha itt az árnyék motívumokat nézzük, akkor tulajdonképpen valamilyenmódon mégiscsak egyfajta katonás rendezettséget is látunk, és ha jobbról balra indítjuk el ezt a sorjázást, föltűnik a jobboldali szélső részen valami egészen meghatározhatatlan, fura, talán üveg lehet, de nem tudjuk megmondani, hogy mi. Aztán mellette két akár Star Tonic-os formájú üveg árnyékforma, azt csak zárójelben mondom, hogy természetesen én tudom hogy a két Coca-Colás fém üveg, amit a nyáron elkészítettünk a Szigetre, de formájában mindenesetre két hasonló árnyékforma. Mellette egy következő hasonló üveg amit én tudom, mert én tettem rá, a Mikulásnak a sapkája van, de mindenesetre egy összetett forma. Azután következnek keret árnyékok és egy furcsa emberi fej, ami szintén erre a polcra, mint egy lehúzható maszk, vagy mint egy télen használt sapka, ugyanerre a polcra be van rakva, ahol utána varázsgömbök, gyógyszeres méreggel teli fiolák, és különböző boszorkány szerszámok sorjáznak. Ezt látjuk a kép alsó felén. Én ezt egy nagyon jó, nagyon jó döntésnek tartom, hogy az árnyékokkal elkezdett az alkotó foglalkozni. Azt sejtem, hogy tulajdonképpen egy lépcső elején vagyunk most, ahol megtalált valamit az előtér, középtér, háttér kategóriájában, megtalált valamit, amivel most kezdett el foglalkozni. Annyit megjegyeznék a képre, hogy miközben megvan a három disznó, nem véletlenül mondtam az előtér, középtér, háttér kategóriát, mert a háttérrel nagyon izgalmasan variációkat rakhat majd föl a későbbiekben és remélem, hogy ezt a sorozatot nem hagyja abba. Miközben az előtérrel, evvel az egészen közeli makro vagy mikro előtérrel nem foglalkozik jelen pillanatban a kép. Abban az esetben fog a dialektikája nagyon jól működni ennek az egész árnyvetítési mesetörténetnek, hogyha az előtérben valami, picike is lehet ez, megjelenik. Abban a pillanatban rögtön egy dinamikát kap a kép, de így is megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Anya vagyok
Ez a legcsodásabb Mese.

A portré arc nélkül házi feladat az első szokott lenni, amit az ideérkezők megoldanak, és azon túl, hogy egy majdnem monokróm, barnás színezetű, visszafogott képet látunk, és érdekes a kép önmagában is, a szereplővel és a külső szereplővel, ahol a kezeknek a gesztusainak fontos szerepe van, és ezen túl egy érdekes logikai játéknak vagyunk a részesei, ugyanis a Camilla nem véletlenül ismétli a leckéket, mert mindig talál egy újabb helyzetet. Camilla itt azt a geget használja, hogy valójában a képen látunk portrét, sőt, abszolút egy portréfotót látunk, egy érdekes testgesztussal, amit a kis szereplő kicsit balra elmozdulva, a feje jobbra, mint egy kis gyerek-divatfotónál alkalmaz, de a házi feladat ugye, az az alkotókra, a beküldőkre vonatkozik, és a szabályait tágítja, másként értelmezi, kreatívan közelíti meg, ugyanis tényleg a beküldő nem látszik a képen, mégis nagyon sokat látunk információban róla, a gyereken keresztül. Tehát miközben egy portrét látunk, a kép mégis teljesíti a portré arc nélkül kategóriáját, az anya szempontjából. Ezért fontos a kép címe is, hogy Anya vagyok, valahogy ilyesmi a megfejtés, hogy anya vagyok, küldöm magamról a képet, amit nem láthattok, de mint anya, a gyerekemen keresztül egy csomó mindent megtudhattok rólam. A párducmintás ruhákat, amit a gyerekre adok, a haját amit rendezgetek, a testét, amit érintgetek, és a gesztusait, amik engem közvetítenek. Egy olyan technikával dolgozik itt fotós, ami nem elsősorban képzőművészeti kategória, hanem rezonancia, a környezetet használja fel. Ez lehetne más fényképtémánál tárgyak, fa, virágok, növények, emberi helyzetek amiken keresztül átrezonálódik, interpretálódik mindaz, ami a fotósban lezajlik. Ilyen értelemben ez egy nagyon jó vállalkozás, csak az a kérdés merül fel bennem, hogy a kép önmagában olyan, mintha Mesevirág egy árucikk lenne ezen a képen, ahol mint egy török vásárban az árus árulná a portékáját, és éppen mondaná, hogy és itt van a haj, a valódi vörös színekkel göndörödik, eladó… tehát igazából az a kérdésem, hogy ha ezen a dramaturgián keresztül halad a fotós, akkor mi a kiválasztás értéke, hogy bármennyire is a gyerek arcára szeretnénk fókuszálni, a kéz gesztusai miatt a hajat vesszük elsődleges üzenetnek. Mit jelent az, hogy akárha nem is tudatosan, a fotós a hajat veszi elsődleges üzenetnek. Elképzelhető, hogy ha a fantáziánkat szabadon engedjük, hogy a haj a szabadság szimbóluma, a sörény, és így keressük a választ, és azt feltételezzük, hogy a kép az első leckében az anyáról szól, akkor az anya szabadságkeresése, jelen pillanatban elfoglalt helyének a szabadságkereséséről szól ez a kép. Akkor viszont az a kérdés, hogy miért ennyire burkoltan és elvont módon jelentkezhet egy ilyen üzenet és a cél az, hogy a megfejtés nehezen értelmezhető, kvázi titkos legyen, és ez is elfogadható, csak akkor azt kell tudni kimondanunk, hogy ez a cél. Valójában a kérdés itt az, hogy feltételezhető-e tudatosság, vagy ösztönszerűen használja az alkotó ezeket az eszközöket. Azért vettem a bátorságot, hogy ennek a képnek a nyomán elmondjam, hogy milyen irányvonalak érzékelhetőek, mert azt remélem, hogy ez a műhelymunka, amit itt az estiskolán végzünk hogy az alkotók az alkotásokban a képi eszközökkel tudatosan tudjanak dolgozni. A három disznó megvan rá. (szőke)
értékelés: