Önportré arc nélkül

Vörös agy
vörös álomban z agy va ló

Továbbra is a figuralitás és a geometria, akár az op-art, akár a pop-art kategóriájában, és egészen merész képkivágással érkeznek ezek a munkák Camillától, engem nagyon meglep és felzaklat az, ahogyan kíméletlenül szarkasztikusan tekint magára, és ilyen erőteljes vággyal próbálja megértetni, megmutatni saját magát. Ezt a képet akár nonfiguratív alkotásként is felfoghatjuk, mindazt, amit itt látunk mert csak közvetett módon utal az anatómiára, az emberi testre bizonyos foltok, és inkább a tapasztalatok, a megszokás vezetnek minket arra, hogy sejthetően hajkoronát, arcélt, járomcsontokat, és egy nagyon erősen kifestett, vádlón ránk tekintő szemet látunk itt, amelyek ugyanakkor olyan finomsággal, fűszerezéssel vannak elhelyezve a kompozícióban, ami nagyon erősen beszél. Én nagyon jónak tartom ezt az alkotást, továbbra is az lenne a kérdésem, hogy ha a szem ennyire határozottan jelen van, akkor ez még az első lecke kategóriája-e... de ezt már inkább el tudom fogadni, mert itt már inkább feloldja a testet, a test naturalizmusát ezzel a grafikai megközelítéssel, és így jó az első leckére. (szőke)
értékelés:

kőbe rejtett emlékek
Kaptam egy gépet.
-azt mondtam: nem
-azt mondták: igen
-azt mondtam: nem
-azt mondták: igen
-mondtam nem értek hozzá
-azt mondták de, csináld csak, menni fog........
hát itt vagyok.
sziasztok ismerősök és még ismeretlenek.

Nagyon izgalmas az az üzenet, amit az alkotó az első leckére küldött, bár tudjuk azt, hogy van egy lecke, ahol a talp mint lehetőség jelen van, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy az első leckére valaki a lábán, a talpán keresztül és a föld, a kövek, a kövek formái és színei, ott egy sivatagi rózsát is látunk a bal felső sarokban, tehát hogy ezeknek a párhuzamával küld egy első kézjegyet. És ami esetleg javaslat, megjegyzés lehetne, miközben azt mondjuk, hogy szeretjük ezt a képet, hogy talán érdemes lenne ennél a munkánál is egy picit kísérletezni, ugyanis látjuk, hogy ahogy ezek a kis ujjacskák kapaszkodnak, és a bőr színe is megváltozik, ahogy ezek ott megfeszülnek, az alatta lévő formákba, hegyikristályba, folyami kavicsokba, hogy az sejthető, hogy a talp alatti felületek nagyon is különbözőek; rücskösek, laposak, gömbölydedek, szögletesek, azaz térbeli formákról beszélünk, amelyek a talp alatt jelennek meg. Márpedig a fotográfiában a képkészítésben ha a térbeli formákat érzékeltetni akarjuk, merthogy ennek a képnek a párhuzama vagy a két iránya, az érdekessége az az emberi test és ezeknek a térbeli formáknak a kapcsolódása, és a kettőnek a játéka, a harca akár, hogyan jelenik meg a képen. Tehát egy picit a fényforráson, a megvilágításon változtatni kellett volna. Nagyon jót tett volna ennek a képnek, ha az alkotó a fényforrást közelítené a kövek felületéhez, és így a kövek domborulatai, kiálló szögletei súrlófényt kapnának, és ettől talán még dramatikusabb, izgalmasabb, filmszerűbb is lenne ez a felület, de talán a lábfej boltozati része is, és az egész felület is más megvilágítást kapna, amitől a test domborzati felületei is érthetőbbé válnának, és ez az erőteljes vöröses szín, ami most naturalisztikussá teszi ezt a képet, az is finomodna. Tehát csak annyi lenne a kérés, hogy jó lenne, ha lehetne még ezzel játszani, ha ebből verziók készülhetnének, akár egy kis gyertyafénnyel, akár kis oldalsó fényekkel. Kettő disznó és nagyon várjuk a további munkákat. (szőke)
értékelés:

Remélem olvastátok Jeff Noontól a VURTot. Ajánlom mindenkinek csak 300 oldal, & ez volt a beindító kar a kisviduhoz. Jó szórkázást!

Adrián egy nagyon trükkös filmet küldött, hiszen a film több mint feléig egy lírai, lassú mozgásokkal, lassú áttünésekkel dolgozó üzenetet kapunk. Utalás azért történik a filmben arra, hogy nem biztos, hogy minden ebben a lassú melankóliában fog zajlani, hiszen a kék szín dinamikája, üzenete elég pontos fogalmazás, horrorfilm rendezők is előszeretettel használják. A toll jó szimbólum, hiszen a megjelenésekor a néző még reménykedhet, hogy valami szerelmes levél megírása következik, de aztán a női szereplő megjelenésénél már elég egyértelmű lesz, hogy a Bunuelnél már megtapasztalt szürreális világ kavarodik össze ezzel a nyomasztó kékkel. Annyit tudnánk javasolni Adriánnak, hogy várjuk a történet folytatását - nem olvastuk a könyvet, ezért ez az utalás számunkra rejtve marad - a poén jól van lezárva, de a történet nyitott marad. Valami visszacsatolás a végére kellene, akár pozitív tanulságként, vagy akár a katarzis hiányaként, most a hiány nem abban az értelemben van jelen, hogy tudatosan tudjuk, hogy nincs feloldozás, hanem elmaradt a befejezés. Ez ahhoz is kellene, hogy ne mondhassa a néző, hogy a borzongatás a szájba helyezett tollal öncélú eszköz. A film nagyon érdekes, pontos és jó munka - talán a toll felvételénél van némi bizonytalanság a kéz mozgásában, a ritmusban, ott egy picit megtörik az a ritmika, ami addig és utána jellemző a filmre. De mindenképpen megvan az 5 malac. (szőke-hegyi) értékelés:

nézz
zene hozzá: http://href.hu/x/7dil

Szeretem Pista figuráit, örülök, hogy elkezdte a leckéket újra, remélem nem akad meg a sorban most, és végig is vezeti, végig is csinálja a feladatokat. Olyan, mintha a szem tengerében vagy szél, vagy mágneses viharában úszna ez a figura, kifejezetten jó, hogy ennyire elvonatkoztatva, ennyire szétnagyítva jelenik meg a háttérben a szem, mondjuk szerintem figura nélkül is megélne, működne, ki lehetne próbálni, hogy mondjuk most-tól Pista nem a figurái mögé bújik, hanem beleteszi magát úgy emberesen a leckékbe. Hmm? (hegyi)
értékelés:

Beindult a gépezet! Reszkess estiskola :)

Nagyon örülök, hogy Tamás újra szakít időt arra, hogy elkezdje a leckéket, remélem ez az alkotói kedv nem enyhül és rendszeresen fogunk Kovács filmekkel találkozni, nem feledkezve meg a fotókról sem. A film nincs befejezve, a végéig egészen jól építkezik, talán picit lehetne ritmikailag megbolondítani, a gondolati ritmust jobban követni, most nagyon egyféle az a tempó, amit Tamás diktál, de az ötlet jó, csak végig kellett volna vinni ezt a poént és valami csattanót a végére kitalálni, hogy mi legyen az, nem szeretném én megmondani, az Hegyi filmje lenne, szóval Tamás hajrá! (hegyi) értékelés:

A nő

Nagy örömömre szolgál, ha valaki elkezdi újra megoldani a leckéket - a táborban beszéltünk róla, hogy az lenne az igazi, ha egy kört végigcsinálna mindenki úgy, ahogy kedve van, abban a sorrendben, aztán a következő kört már valóban sorban haladva oldaná meg, szóval ez lehet, hogy hatékony lenne - és ez a megoldás nagyon finom, nagyon erős. Kompozícióban annyit tudnék javasolni, hogy a kép tetejéből lehetne vágni és a szalmabálából kiugró oldalra kiálló rész a mell ellenpontjaként nem biztos, hogy szerencsés, míg a haj hátsó részénél kifejezetten zseniális az, ahogy a kiálló szálak hajként funkcionálnak. Szigorú leszek, egy malac az ólban marad a kompozíciós dolgok miatt. (hegyi)
értékelés:

Nemén és én
Nos nekem ez jutott először eszembe a témáról aztán utólag láttam hogy van itt hasonló, de azért beküdtem :) remélem nem gond.

Kedves Csilla, üdvözlünk az estisuliban, és előre leszögezem, hogy dehogy baj, dehogy baj, csak tessék, és várjuk a folytatást! Olvastam a kommenteket, hogy az arc Munkácsy arca - irigylem, aki tud rajzolni, ez még nagy adósság, hogy legalább alap szinten megtanuljam - és ha jól érzem, az öregkori kedves portrét vehetted alapul, majd kíváncsi lennék a kész képre is. Ami a leckét illeti, egyrészt jó megoldást mutatsz, a sárga tónus jóllehet annak is köszönhető, hogy sRGB-ben van hagyva a kamerád, erre majd térjünk vissza, szóval én most erre külön nem akarok kitérni, mert egyrészt ez a hiba korrigálható, másrészt a mondanivaló tekintetében nem zavar. Talán az élesség az, amivel lehetne játszani, mert a bajusznál jobban érdekel a szem, és ha a mélységélesség nagyobb lenne, akkor ez a probléma megoldódna. A kép bal oldalából egy picivel többet lehetne vágni, hogy feszesebb legyen a kompozíció, hogy a szem és az ujjad mozgassa be a ritmust. De jó a megoldás, én megadom a három malacot, feltéve, hogy szorgosan küldöd a leckéket. (hegyi)
értékelés:

kapcsolódj rá!

Először is nagyon nagy szeretettel köszöntjük az Adriánt az estiskolán, és nagyon remélem, hogy egy aktív tagunk lesz, és kaphatjuk majd tőle ezeket az üzeneteket, mert ez egy nagyon koncentrált és érdekes első lecke megoldást kaptunk tőle. Egyrészt persze teljesíti az első lecke kritériumát, hiszen csak egy rész látszik az alkotóból. Inkább a filmről beszélnék, ami tulajdonképpen egy geg, egy történetnek talán a bevezetése, vagy olyan, mintha látnánk egy thrillert, és annak ez lenne az első képsora. De nagyon jól használja azt a technikát, ami a rendelkezésére áll, nagyon jó, ahogy az osztott képpel dolgozik, a két kép villogtatásával, váltogatásával egy folyamatos feszültséget tud fenntartani, és ezek nagyon fontos megfigyelések, fontos technikai és eszközhasználati tudást feltételeznek, merthogy itt a vágásnak óriási szerepe van. És amikor egy filmet forgatunk, azt végső formájában a vágás hozza a nézőhöz közel, a végső formát a vágás adja meg. Itt egy ilyen szempontból nagyon koncentrált munkát láthatunk. Talán csak annyi megjegyzés, és ami miatt ez nem öt, csak négydisznós megoldás, hogy a geg, hogy felkapcsolni - és van ebben egy félelem is, hogy mi fog történni, ha hozzáérek, mi fog történni, ha felkapcsolom – valahogy ennek a lezárása az, ahol egy kicsit kikönnyül ez a megoldás, olyan igen, sikerült neki felkapcsolni, és most ez így hogy? Ennél talán lehetne egy picit tovább húzni, vagy azt mondom, hogy oké, elfogadom ezt mint bevezetést, és akkor szeretném látni a történet kibontását. Akár ebben a leckemegoldásokban is neki lehet állni ezt a történetet elmesélni; nem akarok plusz feladatot adni az Adriánnak, de mindenféleképpen annak nagyon tudnék örülni, ha ez a történet folytatódna. (hegyi) értékelés:

Szkennerre tapadva 2

Ugyanebben a megoldásban ugyanúgy az első leckére egy megfejtés. Az előző képhez képest itt egy lényegesen részletgazdagabb megoldást látunk, ami a képnek a gyengéje – bár lehet, hogy az Andrásnak pont ezért tetszett – ezek az interferenciacsíkok vagy mik, a TV-nél van ilyen hasonló amikor interferencia lép fel, egy kicsit hasonló ehhez. Nekem ezek egy picit zavaróak, nem adnak hozzá az üzenethez, lágyítják azt, a kép formai megoldása nagyon tetszik, a részletgazdagságával, azzal, hogy lényegesen felismerhetőbb rajta a szereplő, és ezzel elveszíti azt a szexust, ami az előző képnél erősen jelen van, ugyanakkor egy nagyon fontos és jó meglátás, és egy jó exponálóeszközt talált magának András, és ezzel még érdemes lesz játszani; ez a kép viszont ezek miatt a csíkok miatt számomra nem teljesen átgondolt, csak két disznós. (hegyi)
értékelés:

Szkennerre tapadva 1
Habár az egész fejem rajta van, mégpedig szemből, mégsem látható az arcom, ezért 1. lecke.

Töprengtem sokat, hogy egyszerre elemezzem-e a két képet, de végülis inkább külön veszem. A színből is egyértelmű, hogy az András itt ismerkedett egy szkennerrel, és az ebből létrejövő struktúrákat és formákat próbálja itt a számunkra megmutatni. Ez egy nagyon jó kezdet, nagyon szuggesztív, Modiano cigarettareklám plakátjairól beszélhetnénk, azokban volt ilyen erő, mint itt ebben is, és itt beszélhetnénk a színek kapcsolódásáról is, hogy ezen a szürke-fekete háttéren ez a vöröses-barnás helyzet ez milyen szinten dinamizálja a képet, akár arról, hogy ezek a formák, mint piktogram jelennek meg, akár erotikus vagy szexuális jellegű üzenetet is tudnak közvetíteni, úgyhogy első leckére ezt nagyon jónak tartom, és ha András nekiáll megint a leckéknek, akkor ezt nagyon jó kezdésnek tudom tartani. Három disznó, jó az irány, jó, ha András komolyan veszi, amikor gép van a kezében, vagy más fényt leképező eszköz. (hegyi)
értékelés:

Tamás egy búcsúpillanatot örökít meg ebben a filmben, ahol egy szertartásszerűen, mintegy katonai tiszteletadással – erre utal ez a kürtjáték is, aminek nem jut eszembe a címe, Zsoldos Imre volt, aki előszeretettel játszotta ezt a számot – szóval ennek a dallamára komponálta a Tamás ezt a filmet, amiben látjuk magát azt a személyt, aki ezt a tárgyat, amitől a búcsú történik elhelyezi, ill. körbeviszi ezen a téren, majd látjuk, ahogyan behelyezi ezt a kis kamerát, aki a főszereplő a szemeteskosárba, szimbolikusan elföldeli, ami egy papírlappal történik, rákerül az emlékezés virága, és itt már sejthetünk valamit, mert a szemetes környékén elég nagy rendezetlenség van, és egy statívnak a lábait láthatjuk meg egy tükröt, és itt átfordul ez a kép, és látjuk a felvételt rögzítő kamerát, és hát a film azzal fejeződik be, hogy az új szerzemény, a jövő hírnöke, erre kerül a fény, a fókusz, a dicsőség, és az előző kamera, ami kimúlt, aminek a temetési szertartását rögzíti, utána ezen a kamerán nyugszik meg a felvétel, egy közelítéssel, és ezt látjuk, és ami a befejezése ennek a történetnek, hogy vélhetően a Tamásnak a hajkoronája a kamera mögött haladva jobbról balra érzékeltetve akár az idő vagy a folytonosság szimbolikáját is, tehát ezen a tengelyen elúszik a háttérben ez a hajkorona. Ennek a kis etűdnek tehát van egy bevezetése, ennek a temetési helyhez való eljutás, aztán maga a szertartás, ami a film központi cselekménye, és a befejezése, az új jövevény bemutatása, és az ezzel való azonosulás a szereplő által. Úgyhogy szerintem ez egy jó megoldás... tehát átgondolt munka, de amiért én azt mondom, hogy nem biztos, hogy minden tekintetben acélos, nekem ez a szemeteskuka történet ez egy picit esetleges, nem biztos, hogy képileg annyira jól mutat, ráadásul a szemétbe dobás és a temetés között azért van egy olyan párhuzam, ami bennem egy picit ellenérzéseket vált ki – tehát itt most el kellene dönteni, hogy most a szemétbe dobtam, és akkor nem biztos, hogy kell az elföldelés, a virág, ha meg ezt a verziót választom, akkor az egész történetet nem egy szemetesben kellene lejátszani. Mégis, én azt gondolom, hogy értelmében és érzelmeiben ez egy jó megoldás. Cseles dolog az első leckére beküldeni ezt a filmet, mert akkor itt most kérdés, hogy miért első lecke, hogy a Tamás az ilyen kidobós csávó, vagy ilyen körülményesen szeret búcsúzni, vagy mert ilyen tisztelettel van a régi dolgok iránt, azaz itt sok dolgot tudunk ráhúzni, akár ráerőltetni is erre a filmre. Vegyük úgy, hogy ez humor, és akkor a Tamás humora és iróniája jellemzi őt első leckeként; én ezt el tudom fogadni, ismerjük már néhányan a Tamást, és ezt egy jó megoldásnak tartom, még ha ez egy olyan valakinek, aki idegenként vagy újként érkezik az estiskolára ez kérdés lehet, hogy mit és hogyan szeretne közölni első leckeként. Négy disznós és köszönöm. (hegyi) értékelés:

Az objektívbe való benézés esete...

Egy szuperközelit látunk, amin az alkotó a saját szemét fényképezte le egy szemüvegen keresztül... láttunk már itt ilyen képet, foglalkoznak ezzel az alkotók, és itt ennél azt tartom egy jó megoldásnak, hogy a szemüveg ugye ezt portrézásnál jó tudnunk, hogy a szemüvegnek van egy olyan hatása, hogy akár zavaró is lehet, hogy ha a képi megoldásokat figyeljük, mert a felülete torzít, becsillanhat. És itt is észrevehetjük, hogy a lencse torzítása miatt az arc éle elkezdődik a kép szélénél, aztán lényegesen beljebb folytatódik, kicsinyít a lencse és utána megint kijjebb folytatódik az arcél vonala. Ez egy megfigyelés lehet, és ezt jó tudnunk, hogy ha portrét csinálunk, akkor attól függően, hogy milyen korrekciót végez a lencse, ezek az optikai helyzetek megjelennek a képen. Ami ennek a képnek az erőssége, az az, hogy ezt kihasználva az alkotó egy olyan helyzetet tudott megvalósítani, ahol nincs csillogás és az a fajta tükröződés, ami viszont jelentkezik, az magán a szemgolyón van, tehát ha az András szemébe nézünk, ott tudjuk meglátni egyrészt a keret ismétlődését, sőt a szembogárban még az alkotó gépét is, sőt valamennyit még a térből is, vagyis a lencse-szemlencse-tér közötti kapcsolat is megvan. Ami egy picit zavar, hogy a szemüveg keretét az alkotó kétoldalról vágta, és ennek a vágásnak akkor lenne szerepe vagy értelme, ha mondjuk a fej ívénél kezdődne a képhatár, azaz azt mondom, hogy engem nem érdekel a képnek a szempontjából, hogy hogyan fejeződik be a forma, mert engem a fej érdekel. Itt ez a döntés nem hozódott meg, ez a vágás nem igazán indokolt. Beleférhetett volna akár a szemüveg kerete egészében, úgyhogy én ezért két disznót adok rá, mert az ötlet maga jó. (hegyi)
értékelés:

Arc nélküli önportré

Annak különösen örülök, amikor egy alkotó megint elkezdi újra megcsinálni a leckéket, és én mindenkit erre próbálnék sarkallni, hogy amikor egyszer végigment már ezen a körön, ezen a huszonegynéhány leckén, amit itt eddig feladtunk, és jön egy új impulzus, vagy a közösségben eltöltött idő és az értékelések hatására úgy érzi, hogy ez megjelenhet új alkotásokon, akkor fogjunk neki. Ami ennek a képnek az erénye, hogy egy cselekvő kezet látunk, valamilyen cselekvő helyzetet, egy rajt létrejöttét – bár bizonytalan vagyok abban, hogy ez a golyósirón ez a rajt eszköze lenne, vagy csak imitáció, de mindenféleképpen jónak tartom az ötlete. Ami a továbblépés lehetne, az két irány; az egyik az élesség, ugyanis ha megnézzük, akkor most az élesség a rajzon van, miközben az élő kéz, ami a lecke megoldása lenne, az életlen és itt ez egy kérdés, hogy mennyire tudatos ez a választás. Formai kérdésben is van egy kis bizonytalanságérzete a nézőnek, mivel ha jól megfigyeljük, ez valamilyen szőnyegfelület lehet, ami a hátteret adja, ugyanakkor a kép felső részén, valószínűleg a mintából adódóan ez a szőnyeg kivilágosodik, azt nem tudom, hogy mennyire lehetett volna változtatni, mert most ez képhibának tűnik, és nem képalkotó elemnek. A világítást egy főfény adja, valahonnan a bal felső sarkból indulhat, a tollhegy árnyékából ítélve, ugyanakkor azt szokták mondani, hogy a világítás akkor jó, ha van egy főfényünk, és az ad egy térélményt, hogy ha ezt egy kiegészítő fényforrással megtámogatjuk, és ezzel létrehozunk egy térbeli helyzetet. Itt most a problematikus rész a kép alsó része, ahol valami tetoválásféle, vagy rajz felfedezhető a csuklónál, és ez a rajz nagyon jó kompozíciós helyzetbe kerülhetne az alkotó által rajzolttal, de most a világítás és az életlenség miatt ez a jel árnyékban marad és nehezen is értelmezhető. Én azt mondom, hogy az ötlet jó, de a kivitelezésnél, mivelhogy a Mariann már viszonylag régóta velünk van, hogy ha már feltette magának azt a feladatot, hogy ismétli a leckét, akkor a továbblépés az a világítással, akár derítéssel, akár mellékfények használatával lehetne, saját magának a feladatokat finomítani. Ez egy jó ötlet, egy disznót mindenféleképpen megér, és a javítás lenne a továbblépés, azaz én kérnék egy ismétlést. (szőke)
értékelés:

Ki vagyok
Ez lenne az első képem, avagy az arc nélküli önportré.

Először is köszöntünk az estiskolán, és nagyon köszönjük ezt a bemutatkozást itt, mert hát volt már itt elég sok bemutatkozás nálunk, és hát nagyon örülünk, hogy sikerült valami újat mutatnod nekünk, ami eddig nem volt. Talán annyit javaslatként elmondanék, hogy vannak ezen a képen most formák, amik vágva vannak, befejezetlenek, pl. itt a könyöknél az nekem olyan, mintha beütötted volna a könyöködet a képkeretbe, és ez nekem, hát, nem annyira... szóval ezen lehetne javítani, és ugyanígy a pulóver aljánál, a kép alsó középső részénél én azokat a szép íveket befejeztem volna. Ott is most egy picit kevesebb van mutatva, mint amennyit én látni szeretnék. De megvan a három disznó és várjuk a további munkákat. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kis fák a ködben

Nagyon boldog vagyok, hogy most már több alkotó is önállóan döntve azt mondja magának, hogy ismétlem a házifeladataimat, hiszen új válaszaim, új kérdéseim, új szembesüléseim vannak a látszólag egyszerű leckékkel. Itt egy nagyon letisztult, nagyon puritán, ugyanakkor nagyon is mesei önvallomást látunk, annak ellenére - és ezért tartom fontosnak a fényképezést, ezt a fajta képalkotást - szóval annak ellenére, hogy Feri nagyon sokszor, amikor találkozunk, nagyon is tüskés tud lenni, és határozottnak tud tűnni, itt egy nagyon is lírai, finom, és Krúdy-szerű, hímzett, horgolt, fátyolszerű, ornamentikális játékot látunk. Elsősorban azért mondom ezt ornamentikális játéknak, miközben a valóság jelenik meg a képen, talán az őszi tájban, vagy technikai segítséggel sötétítve a képet, egy levél nélküli fát látunk, mégis ennek az elsősorban a fraktáljellege, a tükröztetett jellege, ezáltal egy elemeltebb, szimbolikus világa jön létre, majdnem úgy, mint a régi árnyképek, a IX. századi kartonból körbevágott formák, amelyek a fény-árnyék egészen letisztult formáját jelzik. A fán tudatosan nincsenek részletek, ezek az erek, mint egy szív koszorúerei, mint egy belső érhálózat röntgenképe jelenik meg, és ebben bizonyára nagyon fontos szerepe van az alkotónak, aki gondolhatjuk tudatosan hoz létre üzeneteket, tehát sejthetően itt a szimmetriának nagy szerepe van. A középponti részben mintha egy szívformát, valami belső út központját látnánk, ahonnan kétfelé szerteágaznak ezek az erek, ezek a kis folyócskák. Ha komolyan veszem, hogy a kép üzenete az első lecke, portré arc nélkülre érkezett, akkor azt kell, hogy sejtsem, hogy ennek a kettőződésnek, ami pontosan ugyanolyan, hiszen egy tükröztetett képet látunk, fontos szerepe van. Ugyanakkor valahogy pont a fa szimbolikájából olyasfelé visz el a gondolkodásom, merthogy kevés fogódzkodóm van, nincs hozzáfűzés a képekhez, valami olyasmi jut eszembe, amikor a fűzfa kapcsán egy kis faluban azt mondják az emberek, hogy a fa törzsére kötött szárítókötél hamar eggyéválik a fával, és a fáról csak sérüléssel választható le később ez az ideiglenesen odahelyezett külső szerkezet, mert egybeforrnak. Ezen a képen is ezt érzem, hogy a tükröztetéssel a két faformát, ami ugye valójában egy, azt az alkotó összeforrasztja, csak amíg a szárítókötél és a fa teljesen különböző, más funkciókkal, más formavilággal, addig itt a tudatosság a tükröztetésen, mint eszközön keresztül a szimmetriára törekszik. Ugyanaz forr itt össze ugyanazzal. Ha mégegyszer visszalépek az első lecke filozófiájához – és tényleg elég kevés fogódzóm van, úgyhogy ezt úgy értelmezzétek, hogy ez csak egy megközelítés – akkor szerintem, ha jól próbálom megérteni ennek a képnek az üzenetét, akkor számomra kérdéses, hogy mi az, ami 100 %-osan, szimmetriájában is párhuzamosítható az egybeforrásban, mi az a pár, az ember másik fele, ami pontosan ugyanolyan, ugyanúgy szervül, ugyanúgy hozza érben össze. Szerintem talán annyi a kérdéses a kép filozófiájában – hiszen formailag rendben van, a vizsgafeladat megvan – hogy vajon ebben a filozófiában tényleg fele-e, és ugyanolyan fele-e az egyik a másiknak, vagy kiegészítői, ellentétpárjai-e egymásnak, és így forrnak eggyé; vajon ennek az arányrendszerei és belső dinamikája nem abban rejlenek-e, mint a szárítókötél és a fa viszonylatában, hogy teljesen ellentétesek, mások, és mégiscsak egy történetet képviselnek egy idő után. Ha nem efelé mozdul el a filozófia, akkor meg azt kérdezném, hogy mitől szimmetrikus a tükröztetés, mitől kapcsolódik az első leckéhez, mi az ebben az egyesülésben, ami az 1. és 2. kategória, az A-B oldalban egyenértékű, mert a kép ebben a formájában erre nem ad választ. Hogy ezt hogyan lehetne megoldani, arra nehéz válaszolni, hiszen eszközként itt csak a tükröztetés eszközvilága áll rendelkezésre a külső szemlélőnek. És ha erről beszélünk, akkor már nem a tükröztetés, hanem valamilyen további manipuláció használata segíthetne. Ha ez az értelmezés lényege, amit én eddig elmondtam. Mivel a kép eleve sokszorosan manipulált, fényeiben, keretvilágban, tükröztetésben... akár még bátrabban is lehetett volna manipulálni és talán közelebb juthatnánk az első leckére adott válaszként a képben, mert most én úgy látom, hogy egy jó irány, egy mély felvetés jelentkezik a képen, de a mondatok még mindig csak félig vannak kimondva, és függöny mögött vannak tartva, szemérmesen, és kellő szakmai eszközrendszerrel fedve, így azt kell, hogy mondjam, hogy az első lecke, portré arc nélkül házi feladatra ez egy nagyon szép, nagyon jó, de csak félig kimondott üzenet. Azokat a fontos, és nehéz drámai mondatokat, amelyeket már az első lecke is vár, azokat ez a kép nem mondja ki. (szőke)
értékelés: