Önportré arc nélkül

Játék

A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés:

Mindig is szerettem volna megtanulni dobolni
A nevem is olyan mint a dobpergés.

Nyilvánvalóan nem egy egyszerű helyzet valakinek saját magát lefotóznia egy olyan helyzetben, amikor mind a két keze foglalt. Hogy itt most az Ádám ehhez alkalmazott-e valami trükköt, hogy dupla expozícióval exponált, és úgy készítette el, hogy mind a két keze szabad legyen, vagy távkioldóval, ez az ő dolga. Én ezt nem is kívánom elemezni. Aminek viszont kifejezetten örülök, hogy nem csak egy mozdulatot látunk, itt félig árnyjátékokat is látunk, és mindettől függetlenül ahogy ő ezt kitalálta, kimódolta, annak külön örülök, hogy két használt filctollal dobol, és nem dobverővel. Tehát ez a „mindig is szerettem volna” üzenetét erősíti. Talán annyi, nem tudok dobolni, lehet, hogy így kell dobolni, de talán ha a két kéz picit közelebb kerül egymáshoz, akkor középen nincs ez a fajta lyuk. Nagyon érdekes, most ahogy nézem a képet, ennek biztos van valami optikai oka, hogy minél többet nézem ezt a képet viszonylag nagy fényerőnél itt a monitoron, annál inkább ott elkezd kialakulni nekem valamilyen negatív formából valamilyen arcforma. Úgyhogy nagyon érdekes játék, és köszöntöm Ádámot. Én ezt egy jó üzenetnek tartom az első leckére, annál is inkább, merthogy minél inkább haladunk az időben, annál nehezebb dolguk van az embereknek, hogy valami olyat küldjenek, ami még nem volt. Úgyhogy három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

nőszirom

Az első leckének a nagyon pontos meghatározása az, hogy olyan önportrét kell készíteni, amin valamilyen testrészünk szerepel, de mi magunk nem vagyunk rajta, vagy portré, noha az arcunk nincs rajta, mégis jellemez valamilyen szinten bennünket, tehát egy bemutatkozásról van szó. Én kétfelé venném ennek a képnek a jelentési irányát, merthogy azt gondolom, hogy bemutatkozásnak én el tudom fogadni azt, hogy én lefényképezek makróban egy virágot, és készítek egy felvételt a virágszirmokról, de valahogy van még egy feltétel, és ez pedig a személyes jelenlét. Az a személyes jelenlét, hogy valamilyen testrészünk mégiscsak legyen a képen. Ezt pedig, én legalábbis, ahogy próbálom ezeket a formákat fölfejteni, hacsak ott a háttérben az nem egy sísapkás maszk akar lenni ott a két virágszirom között, nem tudom innen megállapítani, hogy az mi akar lenni, akkor én nem látom azt, hogy itt bármilyen fölismerhető testrész vagy annak valamilyen formája jelen lenne. Tehát a képet, mint bemutatkozást abszolút jónak tartom, jellemez egy helyzetet, jellemez egy habitust, de mégis én azt kérném a Gabriellától, hogy ha lehet, és nem egy szemtelen kérés ez tőlünk, akkor valahogy ezt az első lecke portré arc nélkül megoldást próbálja meg újraértelmezni. Még egy dolgot szeretnék mondani, amiről sokat beszéltünk. Ez a keret a keretben, kép a képben helyzet, amikor duplán, vagy akár triplán is keretezünk. Egyrészt mivel hogy technikai adottságaink a hétszáz pixel képszélességet engedik meg, ahhoz, hogy a képet jól tudjuk értelmezni, ezt célszerű kihasználni. Ez az egyik indokom a keretek ellen, vagy a keretekkel szemben. A másik indokom pedig az, hogy valamilyen grafikai helyzetet mi létrehoztunk itt az oldalon, ez olyan amilyen, Andrásnak a rajzaival meg a Zsoltnak a betűivel, de erre a grafikai helyzetre valószínűsítem, hogy nem szükséges ráerősíteni még egy plusz keretezéssel. Az más kérdés lenne, hogyha ez egy kiállítási darab lenne, és falra teszem ezt a képet, és fekete paszpartuval paszpartuzom le. Ott a paszpartunak van egy anyagszerűsége, és az az ő szerepe, hogy kijelöljön egy teret a kép körül, és úgymond kontextusba helyezze esetleg, valamilyen helyzetbe a többi képpel kapcsolatban. Úgyhogy én azt kérném a Gabriellától, hogy ismételje ezt a leckét. (szőke-hegyi)

Egy töredelmes vallomással tartozom, az András elküldte ezt a filmet, és én, a Hegyi volt az, aki ezt első lecke portré arc nélkül leckére tettem be. Nem érkezett külön utasítás, hogy hova, milyen leckébe tegyük be. Ez az én döntésem, vállalom érte a felelősséget, ugyanis az András itt egy üzenetet küld, arról mesél nekünk, hogy neki milyen élményei voltak ebben a táborban, ugyanakkor használ egy technikát, negatívba van fordítva a kép, és egy nagyon izgalmas helyzetet hoz létre, akár észrevette, akár nem, saját magáról készít egy tükörképet - talán még azt is mondhatnám, hogy azt a tükörképet mutatja meg, ami ellen ő minden lehetőségével harcol, mert hogyha jól megnézzük, akkor Gimesi András ezen a filmen kopasz. Egy nagyon-nagyon-nagyon erős öniróniával rendelkező üzenetet kapunk, úgyhogy én nem az üzenet jellegével szeretnék most előhozakodni, hogy milyen jó, hogy ő erről a táborról így vall nekünk, bár meg kell hogy mondjam, hogy én ezt fontosnak tartom, hogy azok is kapjanak valamilyen visszajelzést, akik nem tudtak jelen lenni velünk ebben a táborban. De az öniróniája ennek a filmnek olyan erős, amire azt kell hogy mondjam, hogy ha nem is tudatos, akkor én azt mondom, hogy erre el kell tudni mozdulni. Egy nagyon fontos állomásnak tartom, és én megadom rá az öt disznót ezért. (szőke-hegyi) értékelés:

Arcom a maszk mögött
Sokat gondolkoztam azon, hogy a pulóver mintázata kell-e erre a képre? Végül abban maradtam magammal, hogy "erre" a képre kell. Ha nem lenne ott, az már egy másik kép lenne, némileg más jelentéssel.

A Velencei Karnevál hangulatát idézi ez a kép, ahol ugye tudjuk, hogy egy télbúcsúztató rituálé az a fajta maszkos felvonulás, és az a fajta maszkos ünneplés, amit Carnevale néven űznek. A maszk az mindig valami titok, a maszk az mindig valami sejtelmes helyzet, a maszk az mindig valami plusz üzenetet is hordoz, azon kívül, hogy ugye az embernek, hogy mondjam, klasszikus filmekben is lehet tudni, hogy a maszk mögötti emberről majd kiderül, hogy a jó oldalon áll vagy a rossz oldalon, és ebből lehetnek konfliktushelyzetek, ezt előszeretettel használják filmművészetben. Én azt mondom, hogy ennél a képnél ráadásul az egy izgalmas kérdés, hogy ugye két maszkot látunk, és a gesztus is ezt mutatja, hogy a maszk mögött is maszk van, bár azt nagyon jól megoldotta az alkotó, hogy azért látunk ugye egy fület, és az a fül az valószínűleg hozzá tartozik, tehát azért még remény az megvan, hogy egyszerűen a kettes leckénél ezt az arcot ezt meg fogja nekünk talán mutatni. Én egy nagyon jó ötletnek tartom, és a ritmus is nagyon jó, ez a ferde kompozíció a bottal, a kis fények azon a ruhadíszítésen, tehát én ezt nagyon jónak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szellemtánc

Izgalmas az a torzításos játék, amelyet a háttérben az emberi kezekkel hoz létre a készítő. Egy előtér-középtér variációval dolgozó képet küld be az első leckére, amelyben érdekesen, központosan, jól élességet állítva ez az esztergált gyertyatartó-forma és rajta a gyertya, mint egy felkiáltójel, egy karmesteri pálca irányítja ezt a képet. A háttérben ezek az elúszó szellemformák pedig egy kicsit megbontják a ritmust. Nekem az a problémám ezzel a képpel, hogy maga a képzőművészeti forma, a gyertyatartó, és a gyertya formája olyan, mintha kicsúszna lefelé a vízszintes keretrészből, tehát amennyire lehet ez egy prekoncepció, hogy ismerje az ember ezeket a gyertyatartó-típusokat, nagyon jó lett volna, ha a kép alját megállítja a gyertyatartó talpa, amely nyilván ennél szélesebb és szétcsúszik a talajon, hogy tartsa magát a gyertyát. Tehát énnekem annyi a problémám, hogy jó lett volna, ha ez megoldható, hogy a gyertyatartó alja jelen legyen ezen a képen. Kettő disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Saját korlátaim mögött
Ez a cím se lett túl jó, de ennél jobb nem jut eszembe perpillanat. Valami olyasmit szerettem volna mutatni, hogy milyen borzasztó, amikor az ember rájön arra, hogy eddig a pontig tudja elvinni / megcsinálni / megalkotni az adott dolgot és egyszerűen nincs tovább, nincs több erő, kitartás, tehetség, stb.

Én annak örülök, hogy egy olyan képet kapunk, ahol nagyon is tudatosan választódik ki a háttér, nagyon is tudatosan választódik meg a világítás, és maga a gesztus is. Sőt, még azt mondom, hogy nagyon is tudatosan használja az alkotó azokat a színeket, amiket használ. A kép címe ugye az, hogy Saját korlátaim mögött. Igazándiból a képcímmel nem is szeretnék vitatkozni, én most a cím nélkül fogom ezt megérteni. Ez egy nagyon jó fotográfia, egy nagyon jó első leckét kapunk. Talán annyit tudnék még ehhez hozzátenni, hogy a kép aljától, tehát tulajdonképpen ahol az ujjak összeérnek, onnan egy nagyon pici reflexet még, valamennyit most is kap, de valamennyi picivel többet kaphatna, hogy az ujjak végei, az ujjak befejeződése megtörténjen, mert akkor dinamikában jobban fog érvényesülni maga ez a kézfej, a kézfej és a szögesdrót kapcsolata. Amit viszont nagyon fontosnak tartok a többi estiskolás számára elmondani, hogy van egy nagyon parányi kis képrészlet, ami ugyanakkor nagyon nagy erővel bír, és ezt szeretném most itt kiemelni és felhívni rá a figyelmet. Ez pedig az a rész, ahol a húsba vág ez a szögesdrót-tüske. Ez azért fontos, mert egy történetet lehet mímelni is, úgy csinálni mintha, fölteszem a kezem, rátekerek egy szögesdrótot, de nem szeretném, ha fájna meg nyomot hagyna, meg egyébként is, - és létre lehet hozni a maga valóságában is. Ennek a képnek ez az ereje, hogy itt nincs kamu. Úgyhogy függetlenül attól, hogy a világítással kell még egy kicsit játszani, én ezt egy háromdisznós képnek tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

önportré arc nélkül
Néha árnyéka vagyok önmagamnak, mint itt épp.

Nagyon ügyes, nagyon trükkös játék, ugye, közvetlen előtér az orr, ajak, orrlyuk, és a háttérben ez a Renault jel, amiben így benne van a Béla arcéle. Én ezt annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha az arc nem lenne mosolygós, egy vidám, mosolygós gegnek érzem elsősorban a citromsárgák miatt. Jó ritmusban vannak ezek az ékszerű sárgák. Az ék alatt azt értem, hogy a Renault jel ugye több helyen is megtörik a képen. Még ezek a furcsa energiatakarékos égők is, a belső szoba, a pálma, ezek mind jót tesznek ennek a képnek, ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Dió a hasamon

Én azt szeretném mondani, hogy Temesi Tamás eddigi képeit érdemes megnéznünk, megnéznetek. Természetesen lehet azt mondani most, erre a képre, hogy a bal oldali kéz ujjai miért vannak csonkolva. Véleményem szerint azért, mert nem elsősorban a két kéz, hanem a kezek és a fedetlen emberi test, és ezek a konzekvensen játékeszközként használt diók, ezek folyamatosan, szinte egy történetsor részeiként ezek a főszereplők. Ezért fogadom el azt, hogy az intim testrész környékén a kéz vágódik. Ez egy nagyon fölkavaró fotó. Ha megnézzük azt, hogy Temesi Tamás az elmúlt rövid idő alatt honnan indult, ide érkező képeivel miket mutatott nekünk, hát egy nagyon intenzív változáson megy ő keresztül. Én azt gondolom, hogy ez mindenféleképp egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Diók 3
Mégegyszer megpróbálom. Valószínűleg az volt a baj, hogy már két alkalommal is egyszerre három képet akartam küldeni, de mindig csak az első sikerült. Tehát - kitartásomat bizonyítva - most megint megpróbálom. Kéretik akkor ezt tekinteni első leckének.

Annak örülök elsősorban, hogy tulajdonképpen itt egyfajta mímes gondolatsor zajlik testbeszéddel és ugyanúgy az árnyékokkal. Egyértelműen látszik egy folyamatos fejlődés a Tamásnál. És én az előző képhez kapcsolódóan pont azért adnám meg a két disznót, mert azt látom, hogy folyamatosan az adott problémával foglalkozik. Érdemes azért azt félmondatban elmondani, hogy a jobb kar könyökrész és a felkar is azért nem lett volna baj, hogyha belekerül ebbe a kompozícióba, mert hogy fölül meg igazából nem teljesen érthető, hogy mitől van ennyi vörös. Tehát lett volna hely egy picit emelni az egész gesztuson. Két disznó. (szőke)
értékelés:

Diók 2
A reggeli küldeményem javítanám ezzel. (bár nem tudom, hogy szabad-e a képkivágásokkal játszani, vagy az eredetit szeretnétek látni.) Mást nem módosítottam, csak a képkivágást. (Mert mást még nem is tudok.)

Az előzőekben is küldött a Tamás egy első leckét, és ott is a kézzel és a diókkal és egy marionett helyzettel vagy egy bábos helyzettel foglalkozott, itt ennek továbblépését látjuk. Itt már egészen konkrétan fölfedezhetőek olyan gesztusok, amit a pantomimesek, a bábművészek használnak, például Marcel Marceau, de akár azt is mondhatnám, hogy bizonyos animátorok hasonlóképpen dolgoznak az animációs filmjeik során is. Én azt mondom, hogy ez egy nagyon jó döntés, tehát a kép alapvetően ezeket a feladatait teljesíti. A technikáról azért nem kívánok szólni, mert folyik egy beszélgetés a kommentárokban az estiskolások és Tamás között, amit én nagyon-nagyon pozitív dolognak tartok, hogy segítünk egymásnak abban, hogy megtaláljuk azokat a technikai megoldásokat, amikkel az üzenetünk pontosítható. Tehát ebben nekünk nem is igazán kell belefolynunk, merthogy ti megtaláltátok azt a formát, amivel ezt a kommunikációt létre tudjátok hozni, és a későbbi képek során ugye az oldalon látjuk, hogy elérhetővé vált az, hogy a Tamás technikailag pontosítson. Ez köszönhető a többieknek is. Ugyanúgy, ahogy például a mostani táborban ezt nagyon jó volt látni, a tábor egy csapat, abban a pillanatban, hogyha látták, hogy valamelyikük elkeseredettebbé, bizonytalanná válik, abban a pillanatban a csoport segített. Ez mindig többre vezet, mint az önálló szó. Itt lehet fölfedezni azokat, ami nem biztos, hogy egy újonnan érkezőnek egyértelmű, ezért kívánom ezt itt kimondani nagyon határozottan, hogy itt lehet látni az Estiskola egyik célját, hogy egy olyan közösségi helyzet jöjjön létre, amikor nem egy felső irányítás, mi, a Pedellus meg az Osztályfőnök mondja meg a tuti frankót, hogy mit kell csinálni, hanem ebbe a folyamatba bekapcsolódtok ti is. Ez egy nagyon fontos helyzet. A képre pedig azt tudom mondani, hogy a kompozíciót tekintve, mert az értelmezhető, a kompozíciót tekintve egy jó megoldást látunk, kicsit talán a képkivágásnál valamennyi talán alul még szükséges lett volna, mert most nagyon letapad úgymond a kép alappontjához maga a gesztus. Tehát én két disznót adnék rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Diók
Képélesség? Képkivágás?? Kompozícióóóóó... óóóó??? Ó!

Nagyon izgalmas, ahogyan a Tamás beköszön ide közénk, és nagy szeretettel üdvözlünk. Nagyon érdekes az, ahogyan a diókkal mint motívumokkal, amelyek akár szimbolikusan akár a férfiasságot is jelezhetik, tulajdonképpen egy bábos történetet látunk, hiszen a megvilágítással és a mögötte lévő vörös háttérrel ugye egyfajta árnyékjelzést is látunk a hátsó felületen. Ha jól keresgélek, akkor viszont az a kérdésem, hogy ha már báb, és mint a gyerekkorunkban ezek az ujj-formák, ezek a kis állatkákat, nyuszikat, kutyákat, és mindenféle furcsa alakokat mozgattak meg régen, amikor nem néztünk tévét, vagy csak az ágyban feküdtünk és este mese helyett báboztunk, akkor azt mondom, hogy fényértékében ez a háttérben lévő árnyék, ami egy nagyon jó kis geg, ez nem eléggé kap hangsúlyt. Tehát most a kettő között mozog, hogy látunk egy jó gesztust, egy jó táncos gesztust a kezekkel, a diókkal, és valami ott fölsejlik a háttérben az árnyékból, pedig az az árnyék az ilyen értelemben egy nagyon fontos szereplője lenne ennek a képnek. Tehát nagyon köszönjük, megvan rá a három disznó, de elsősorban a lelkesítés miatt, ugyanakkor azt mondanám, hogy az árnyék viszonylatokkal érdemes lesz a későbbiekben foglalkozni. Mert látszik, hogy érdekel, csak ezeket nem pontosítottad. (szőke)
értékelés:

szembenéző

Örülök, hogy a Margit újra kezdte a házi feladatait és egyre több olyan értékű kísérletbe fog, olyan kereséseket hoz létre, amely nyilvánvalóan az önmaga és a világgal való kapcsolatát bővíti, tágítja. Sok, egészen meglepő döntés van ennél a képnél a Tóth Margit-féle eddig beküldött alkotásokhoz képest. Mindenkinek javaslom, hogy érdemes visszafelé megnézni Margit ideérkezése és az azután küldött képeit. Az egyik ilyen például most ennél a képnél, ami egészen meglepő, hogy egy szélesvásznú formátumot választ. Olyat, mint amikor régen moziban jártunk és a híres filmeket szélesvásznon nézhettük meg, amely nyilván egy másfajta térérzetet, egy sokkal jobban befelé mozduló dinamikus térérzetet adott nekünk a mozivásznon is, ahol teljes lelkesedéssel a harmadik sorból fejben harcoltunk, lovaztunk az indiánokkal, ölelkeztünk Carry Grant-tel és bármit tudnék itt sorolni. Tehát az a választás, ami ebben a fekvőformátumban, ebben az elnyújtott, hosszúkás formátumban használ, az egyértelműen egy tudatos döntése annak, hogy én a tekintetemmel, a jelenlétemmel mindenféleképp kapcsolódni akarok hozzátok, hallgassátok meg a kérdéseimet vagy a válaszaimat. A másik ilyen döntése az, hogy használ egy baloldali, nekünk jobbról érkező oldalsó megvilágítást, ennek az oka pedig az, hogyha megfigyeljük, akkor a jobboldali arc kisminkelten, pici fényekkel, diszkrét színekkel a szemöldök alatt adnak egy üzenetet, egy maszkot, a baloldali rész pedig kisminkeletlenül marad. Egyetlenegy megjegyzésem lenne, hogy talán ha az oldalfényt, azt a fényt amely fölerősíti a könnycsatornánál a járomcsont fölötti, a szemöldökkörnyéki árnyékokat, viszont valószínűleg a lámpatest, a lámpa anyagából adódóan ez egy színes sárga fény, nem a domborzati felületek árnyékaival van a gondom, hanem a színvilággal, ugyanis ez a sárgás színezet tulajdonképpen olyan hatást kelt, minthogyha valamilyen módon csak másképpen lenne a baloldali rész is sminkelve. Tehát abban a pillanatban, hogyha ez a megvilágítás, vagy a sminkelés, mert ugye az alaptörténet, az alap geg az, hogy az egyik felem ilyen a másik felem olyan, mindenesetre ha ez a megvilágítás, ami - hiszen színpadi a megvilágítás - a színpadi felületre kerülne, tehát esetlegesen a sminkelést a baloldalon hajtottunk volna végre, még erőteljesebb lenne a valóság és a kreativitás kapcsolata, de a három disznó így is megvan, mert, és ezt mindenkinek mondanám, hogy érdemes megnézni, Margit rövid időn belül beküldött képeit és logikus, hogy azt mindenféleképp erősítenünk kell a Margitban, hogy ezen az úton haladjon tovább. (szőke)
értékelés:

Nagyon örülök, hogy Bea küldtél házi feladatokat. Az első lecke portré arc nélkül házi feladat már csak azért is izgalmas, amit beküldtél, mert mozgófilmre készítetted. Azt a hasonló utat, kérdés felvetést, amelyet mások már esetleg ugyanígy fényképekkel, állóképekkel küldtek el nekünk - jelen esetben a mozgókép annyiban segít, hogy a test mozgásai és mozgásán keresztüli megismerés felé sokkal erőteljesebben, intenzívebben működik. Ennek az egyik eszköze az, hogy a kéz mozdulatai, mozgássorozata a megszokottnál lassabb, elmesélőbb, elbeszélőbb, feltáróbb. És egy hármas szerkezettel dolgozik ez a pici etűd, mert a kéz középpontjában, abban a tenyérrészben, amellyel érintünk, simítunk, sokszor dédelgetünk, és amely sokszor, ha valaki számunkra fontos, oly forróvá válik, a rendes fizika által érthetetlenül sok hőt termel, ez a tenyérközpont tartalmaz egy parányi kis féldrágakövet, vagy hegyikristályt, vagy rózsakvarcot, vagy esetleg egy olyan rózsakvarcot, amelyet sokáig az elkészülte előtt kint hagyhattak a napon és a rózsakvarc ilyenkor elveszti a rózsaszín hatását, de valószínűleg ez egy hegyikristály, egy ékszer van a tenyér közepén. Egy olyan ékszer, amely a test ékszere. Nem abban a megfogalmazásban, ahogyan a testékszereket ma oly sokan ismerik és használják, hanem abban a megfogalmazásban, amitől a tenyér ékévé válik ez a kis forma. A harmadik része a filmnek pedig az élesség elveszítése. Hiszen a kamera ráközelítésével egyre jobban életlenné válik ez a felület, és mivel ennek is egy ugyanúgy lírai, lassú menete van érthetővé válik, hogy miért. Mert csak a fények, a foltok, a ritmus marad a film végére. Nagyon örülök annak is, hogy még ha azt is fogod írni a kommentekben, hogy nem volt lehetőség új hangot szerkeszteni a képre, én örülök, hogy ennek a filmnek úgymond nincs zenei, vagy valamilyen különleges hangja, mert ettől a puritánságtól sokkoló, ettől zavarba ejtő ez az első házi feladat. Nagyon köszönöm, hogy elküldted a filmet és várjuk a következő munkáidat. (szőke) értékelés:

Fogódzó
kapaszkodás - törés

Egyrészt köszöntünk az Estiskolán, nagyon örülünk annak, hogy megérkeztél közénk, és ráadásul pestiesen mondva nem semmi képpel érkeztél ide. Mit látunk a képen? Kezdjük innen. Látunk egy kottatartót, mégpedig egy olyan kottatartót látunk, amit az alkotó a kezével egy nagyon erős gesztussal megszorít. Még azt is mondhatnám, hogy minthogyha egy csönd pillanatát szakítaná meg ezzel a gesztussal. Mindez egy szinte monokrómnak tekinthető zöldes-sárgás színvilágban van tartva, ha jól látom vagy jól érzékelem, egy fényforrás, valószínűleg valami szobalámpa lehet, az, amiben ez a hatás vagy ez a megvilágítás történik. De ez csak a külső megközelítése ennek a képnek, ugyanis ennél sokkal több mindenről beszél ez a kép. Beszél feszültségekről, beszél útkeresésről, beszél dacról, szóval nagyon felcsigáztál, úgyhogy remélem mihamarabb látjuk a többi munkádat is.
Annyit azért hadd mondjunk el – szól Szőke –, hogy amit te feszültségként említesz, azokban nagy szerepe van ezeknek a törött formáknak, ezeknek az acél vagy réz lapocskáknak. Merthogy a sötét háttér miatt (mintegy ilyen színpadi vagy zenekari árokban az egyedül maradt zenész becsukja ezt a kottatartót) ezek kapnak hangsúlyt, ezek kapnak drámai hangsúlyt. Ezek a vonalak teszik ezt vibrálóvá, és tényleg három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: