Önportré arc nélkül

Feladni nem szabad

Nagyon kedvelem ezt a képet, legfőképpen azért, mert a kézen kívül sokat kellene gondolkodnom, hogy rájöjjek, hogy mit is látok. Ez most valami gép, vagy valami kiskocsit húz, vagy valami lomtalanításon készült kép, erre nem tudnék válaszolni. Ugyanakkor maga az ötlet nagyon tetszik. Meglesz erre a három csillag, mert egy nagyon dinamikus kezdés. A kompozíció jelentőségére szeretném Mirian figyelmét felhívni: a kevesebb néha több. Most egy kicsit sok nekem, főleg a képnek a bal felső részén az a sok kis mütyür, amit ott látok. Ez elviszi a figyelmemet a kézről, a kéz és a láncok kapcsolatáról, a pulóverről, az a fanyélről, amit fog a kezében. Ezeket hatásában csökkenti az a rendezetlenség, amiből ez kimetsződik. Ennyit tudok hozzáfűzni, de nagyon örülök annak, hogy Mirian elindult ezen az úton, köszöntöm őt, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Piros bicikli

Nagyon örülök, hogy Ágnes újból kezdte a feladatokat, nagyon remélem, hogy a továbbiakban ebben a tempóban, és ebben az összeszedettségben fog szerepelni, mint amit ez a kép mutat. Mert ez a kép három csillagos. Rendben van a kompozíció, nagyon örülök, hogy a biciklikerék, annak az árnyéka, és az árnyékon kívül még egy tükröződés is bekerül a képbe. A tükröződésben sejthetően ott a modell, szóval minden együtt van. És lám-lám, nem kell ehhez különösen bindzsizni, mert maga a helyzet adta azt, hogy a bicikli fékkarja, vagy valamelyik alakatrésze beárnyékolt itt Ágnesnek, és ez létrehozott egy olyan helyzetet, hogy a képnek a bal felső sarkában megjelent ez a sötét háromszög, és ez az, ami ezt az egészet kompozícióban helyrerántja. Ebbe az irányba szeretném, ha továbbmennél, de hát megnehezíted a saját dolgot, mert aki ilyet tud, attól már gyenge képet nem fogok elfogadni. (hegyi)
értékelés:

Medvére várva

Tamás egy picit pontosítsa a leckeleírásokat magában, mert az első lecke arról szól, hogy valamilyen testrészünk szerepeljen a képen. Én itt most bogarásztam ezt a kőpillért meg a macikát is, meg figyeltem, kerestem, de nem nagyon látom rajta Tamásnak semmilyen darabját, úgyhogy ez nagyon átvitt értelmű lecketeljesítés. Kedvelem azt, hogy fekete-fehérrel dolgozik Tamás. A tömegelhelyezésre szeretném felhívni a figyelmét. A kép fő motívuma a mackó, ennek egyetlen dolog mond ellent: a háttér. A háttérben van egy szoborcsoport, vagy valamilyen szökőkútszerű képződmény, és jó lett volna, ha ki van ebből a központi dologból billentve ez a kis kőtömb a macival. Ha egy kicsit bal oldal felé elmozdul ez a tömeg, akkor a jobb oldali tömeggel kezd egyensúlyba kerülni. Aranyos kép egyébként, biztos van egy olyan történeti szál, amit ki kéne itt fejteni, ennek várnám a folytatását. Erre adok egy csillagot bárorításként, de az első leckét tessék úgy megcsinálni, ahogy a leckébe le van írva. (hegyi)
értékelés:

sziluett

A nyáron készült.

Ez egy nagyon aranyos, nagyon jó kis kép, nagyon kedvelem. Nagyon jó első lecke, Önportré arc nélkül. Az egész alakos portré arról szól, hogy ott már egész alakkal megmutatjuk magunkat. Attól, hogy még a teljes alakod rajta van ezen a fotón, ettől még önportré arc nélkül, tehát első lecke. Átteszem ide. Viszont mint kép, abszolút szeretem, és rendben van, nagyon jók ezek a kivágások, olyan, mintha egy sál lenne a derekadra tekerve, miközben az csak egy gaz. Az se rossz,hogy a fejedhez odakomponáltad ezt a növényt, és ott forog a fejednél egy nagy örvény, bár, én lehet, hogy úgy álltam volna oda, hogy az a fehér virág legyen olyan, mintha a hajamban lenne. Ez is egy ötlet. De így is el tudom fogadni, így is izgalmas. A három csillag megvan rá. (hegyi)
értékelés:

Az újrakezdés

Hajni.

Én abban reménykedem, hogy ez az újrakezdés cím a jövőre nézvést határozott Estiskolás jelenlétet fog mutatni, mert ez egy nagyon nagyon jó kép. Köszöntünk újra itt az Estiskolán, kedves Hajnalka. Mondom, száz pontos: az a kis piros cipő a kis ruhácskával, az, ahogy a pocsolyában feltűnik az alkotó, és még mellette ott van egy kis lámpa, ami olyan, mintha egy kis űrlény lenne, aki figyel minket. Az UFO magazin is lehet, hogy leközölné, ha kellő drámai körítést tennénk hozzá. Félretéve a viccet: kompozícióban is rendben van, az üzenete is teljesen egyértelmű, vidám, én nagyon szeretném, ha Hajnalka több munkát küldene, várjuk a folytatást, ez három csillag. (hegyi)
értékelés:

Ha az időm engedi

Nagyon szeretek olvasni. Éjjel és nappal, fekve, ülve, állva.

Na kérem, ez minden szempontból jó kép, minden szempontból három csillag. Nem csak azért, mert maga az ötlet jó, hanem az egésznek van egyfajta nyugalma, de mégis egyfajta részvétteljes együttlét a szerzővel, és mindemellett van egy feszültsége. Nyugalmas ez a körív-ellipszis, amit ez a szemüvegkeret ad, a könyv, az olvasás, mindez egy megbékélt, önmagát elfogadó embert tükrözne, ha nem lenne ott ez a kéz getszus, amivel összecsippenti ezt a szemüveget. Abban viszont nekem elég sok feszültség rejtezik. Ettől válik ez a kép izgalmassá, ahogy szorítod azt a szemüveget. Ez az üzenet része ennek a képnek. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

le kéne szokni

le kéne szokni róla... de imádom.

Nagyon jó a kép, dinamikus a kompozíció, ráadásul sokat elmond az alkotóról. Talán a gyűrűs ujjat jó lett volna a képhatáron belül hagyni. Ha ez egy kicsit későbbi naplementés idő, akkor lehet, hogy a bőrnek a struktúrái jobban kijönnek, de ezek csak tanácsok a jövőre nézvést, első leckének renben lévő, és a tömegelhelyezés is oké. (hegyi)
értékelés:

szeletek

Üdv! Nagyon sokat gondolkodtam azon, melyik legyen az a kép, amely mond is rólam valamit. Hisz annyi minden érdekel, és annyi mindennel foglalkozom! Ezért első körben - hisz vesztenivalóm nincs - szeleteket metszettem az életemből. De ez még mindig nem a teljesség.

Köszöntünk, kedves Mariann, az Iskolában. A sok-sok kép érdekes kis kaleidoszkóp, és jól is használod ezt a technikát. Itt hat darab képet látunk, és ennek a hatnak kellene kiadnia egy közös képet, egy közös irányt. Ez most annyira erősen nem történik meg. Talán ott az alsó csíkban izgalmas az a játék, ami a szemüveggel és a szemmel történik, de egyébként inkább leltárszerű: hogy dohányzom, de közben szeretem a természetet, futok is a városban, érdekes bigyókat röptetek a kezemmel, amikor unatkozom, aztán este hazamegyek, és olvasom a könyvemet egészen addig, amig éjjel kettő van, és illene már lefeküdnöm, mert holnap nem fogok tudni munkába menni. Ez most egy általam kreált történet, értem én, hogy ezekből állunk mi össze. Talán kezdésnek nem is rossz maga az ötlet, de annak örülnék, ha ezek a témakörök majd fókuszálva, nagyobb figyelmet kapva kerülnek kifejtésre. Én erre most kettő csillagot tudok adni, az ötlet jó, de az összkép még nem állt össze. (hegyi)
értékelés:

vissza a cipőhöz

Jó kép, kedvelem, rendben van, talán egy picit térd felé hagytam volna a képből. A csonkolás kicsit furcsa, így most lecsúszik ez a cipő, oda még kellett volna egy ujjnyi talán a képhez, kompozícióban is erősebb lett volna. Ha most ezt a képkivágást veszem, akkor a kép bal oldalából valamennyit vágni kéne. Tehát alul még tennék hozzá, de a három csillag megvan, jó első lecke. (hegyi)
értékelés:

Szüleim

Az tetszik, hogy olyan megoldást választott Tamás, amelyikben egyben teljesül az is, hogy ábrázolja saját magát, és egy áttételes ábrázolás is. A valós ábrázolás a keze, és az áttételes ábrázolás, hogy megmutatja nekünk a szüleit, akiknek révén ő egyáltalán itt a földön lehet közöttünk. A szülők is szereplővé válnak, és mindez még azzal is meg van spékelve, hogy a kép egy fényképezős állapotot mutat. Nagyon szép az az ajtó, a kilincs, ami még látszik a képen. Ez egészen izgalmas, és a szülők állnak valami karosszéknél, és arra van téve egy box gép, amivel ezt a fényképet elkészítik. Valószínű, hogy tükörben készíthették ők ezt a képet saját magukról. Egyébként a megvalósítás tekintetében a szülők szeme, mosolya, főleg az apa rendkívül izgalmat és koncentrációt mutató tekintete és arca mindent visz, és ez a kép önmagában is zseniális. Ez mondjuk a szülők érdeme. De az is jó, hogy Tamás ezt idehozta nekünk, és egy leckébe foglalta. Amivel nem igazán értek egyet az a kis kacskaringós felirat. El tudom képzelni azt, hogy ráírunk erre a képre valahogy, csak nem vagyok biztos, hogy ezzel az eszközzel, amivel ez megtörtént most. Ebben van egy ilyen mű-gyerekség, egy olyan, ami a szülő-gyerek viszonyt próbálja erősíteni a képen, dehát ezt megoldja a kor maga. Tehát az a különbség, amit a valós, mai kor, a kéz ábrázol, és a régi kor, amit ez a kémiai bomlás útján már elindult fotográfia mutat. Szóval én nem biztos, hogy ezzel a metódussal írtam volna rá a képre. De én megadom a három csillagot, abszolút jó a képi ötlet, még ha ezzel a kivitelezés résszel nem is teljesen értek egyet. (hegyi)
értékelés:

Univerzum

A kép, ha nagyon akarnánk, akkor megfejthető lenne, hogy hol s milyen módon készült, hogy ez egy ilyen gyalogosokat terelgető oszlop, vagy földön talált Bara valamilyen króm gömböt, de mindegy is, mert az a megoldás, ami a képen látszik, független ettől. Ami jól látható a képen az egyrészt az, hogy egy tükröződést használ Bara, másrészt az, hogy ez a tükröző felület és a környezete enyhén színmódosításon is átesett, és egy viszonylag centrálisnak mondható kompozíciót kapunk. Az ötlet jó, és tetszik. A kivitelezés is majdnem tökéletes. Az nem bajom, hogy száz százalékosan benne kellene a körnek lennie, mert vágható a körív, csak a vágásnak a helye most nem tökéletes. Ugyanis ha nem is fejezem be magát a körívet a tetejénél (mégegyszer mondom, a kompozíció ezt a döntést elfogadhatóvá teszi), de azok a fényfoltok, amik létrejöttek, ami a környezet épületei, bokrai, fái, ez a körív nem ártott volna, ha befejeződne. Itt tulajdonképpen két kör látunk. Az egyik körív az már a föld, a talapzat, amin állunk, és ez tart ennek a krómgömbnek a széléig. A másik körív maga a horizont. Ezt meghagytam volna, és úgy csináltam volna vágást, vagy legalábbis annyira meghagytam volna, hogy a világosabb részek, maga az ég, ne fusson ki. Ott most ez az egész szappanbuborék ereszt. Ennyi hozzáfűznivalóm van, erre most kettő csillagot tudok adni. Az irány abszolút tetszik, a lábak egészen fantasztikusak, benne van Bara humora, és én ezt nagyon kedvelem. (hegyi)
értékelés:

Kedvenc sportom

Sok képet készítettem ehhez a leckéhez, végül ezt a képet választottam, remélem másoknak is tetszik.

Köszöntöm Ildikót az Estiskolában. Azért izgalmas számomra ez a kép, mert egy olyan helyzetet mutat, ahol Ildikó tevékenykedik, tehát nem csak arról van szó, hogy Önportré arc nélkül, akkor lefotózom valamelyik testrészemet, hanem ezt ő egy tevékenység, egy kedvenc sport közben valósítja meg. Az a technikából is adódhat, hogy ebben a sötétedő, késő délutáni időben, amikor ez a kosarazás történik, már a fényképezőgép nem tudott éleset állítani. Ha ez egy olyan kompakt gép, ahol nem lehet manuálisan élességet állítani, tehát kénytelenek vagyunk az elektronikára hagyatkozni, akkor ez szinte megoldhatatlan. Ezt én nem vetem most a szemére Ildikónak. A kép maga tetszik, azzal együtt, hogy annak külön örülök, hogy a kép jobb oldalán nagyobb teret hagyott, ugyanis a mozdulat onnan indul. Ez egy majdnem befejezett mozdulatsor, aminek úgymond a kétharmadánál tartunk. Az is jó, hogy a kétséget meghagyja bennünk, hogy vajon sikerül-e a zsákolás, vagy nem. Egy feszültséggel teli képet kapunk, és ez külön jót tesz ennek az egésznek. A három csillag megvan, várom, Ildikó, a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Conversation With Myself

Bill Evans - Conversation with myself albuma nem csupán egy személyes inspiráció de kedves barátom és tanárom, Robin Gillanders befolyása is. A fotó Edinburgh, Portobello tengerpartján készült, digitális felvétel. Két, különálló fotó a kamera software-vel lett összeillesztve majd Lightroom 3 ban lett egyénileg f/f-re konvertálva.
A kep személyes, az elmúlt öt évre visszatekintő önportré és egyben tisztelgés a jazz zongorista előtt, aki először vállalta fel az 'overdubbed' zongora szólókat.

Üdvözöljük Ádámot az Iskolában. Én nagyon örülök neki, hogy személyében, ha jól érzem, egy olyan embert kapott az Estiskola, aki tudatosan lépdel ezen a fotográfusi ösvényen, amin mi is keressük a magunk útját, és ráadásul a technikával is tisztában van, tehát tudja, hogy mit miért és hogyan csinál. Erről a leirat is tanúskodik. Annak meg még külön örülök, hogy nem csak fotográfiában, hanem zenében, festészetben is, úgymond a művészet más területeire is vannak kikacsintásai, magyarán azt a problémakört jó irányba veszi, ami arról szól, hogy ne legyünk szakbarbárok, és ne csak egy téma érdekeljen minket, hogy csak fotó, fotó, fotó, fotó. A leckét, azt most rögtön az elején mondom, hogy vissza fogom adni ismétlésre, azért, mert szeretném, hogy ha Ádám, ha ennyire pontosan tud fogalmazni, akkor szeretném, ha pontosítaná a lecke felhívását is. A lecke arról szól, hogy egy olyan önportrét készítsünk, ahol valamilyen testrészlet van jelen rólunk, márpedig, itt, ha arc nélkül is, de ez egy egész alakos portré helyzet. Szóval jó lenne, ha megkaphatnám az első leckének az úgymond "vegytisztább" megoldását is, mert érdekel, hogy mit gondol erről Ádám, érdekel, hogy hogyan oldja meg ezt a feladatot. Annak külön örülnék, ha az a kép a mostani felhívásomtól számítva készülne el - rajta, Ádám, és most állj neki ennek az ismétlésnek. Azért mondom ezt, mert kíváncsi vagyok a mostani gondolatodra, és érzésem szerint ez a kép valószínű, hogy nem teljesen most készült. Aztán legfeljebb Ádám fejbever, hogy de márpedig de, és én el fogom fogadni ezt a választ.
A kép nekem személyesen René Magritte festőt idézi, az ő világa jut nekem erről a képről eszembe. Sőt, ha még tovább megyek, picit talán még Dali is ott a háttérben mosolyog, mert az a játék amit itt látunk, olyan mintha két szem lenne egy arcon. Annak külön örülök, hogy itt nem egy egyszerű kis fotosop-trükkről van szó, hogy na készült egy kép, aztán azt tengelyénél elforgattam, vagy tükröztem, aztán ezt a kettőzést létrehoztam (voltak ilyen játékok, rejtvények az újságban, hogy hány különbséget vesz észre a két képen, tehát aki kevésbé figyelt, annak föladnám házifeladatnak, hogy tessék ezeket a különbségeket megkeresni). Én nagyon örülök annak, hogy Ádám foglalkozik a saját önmeghatározásával, és annak is örülök, hogy meri azt bevállalni, kimondani, hogy nem vagyok kész, hogy nem vagyok biztos, hogy nem kijelentő mondatokban beszélek. Mert ez a kép nekem legfőképpen arről szól - és itt valami érzelmi megközelítés fog következni -, amikor azt mondják a szólásban, hogy kétszer ugyanabba a folyóba nem tudunk belelépni, és az ember úgy próbálgatja a maga életét, és különböző helyzetekben szerepel, különböző helyzetekre megoldásokat keres, és akkor néha úgy rájön, hogy lehet, hogy ugyanabba a folyóba nem lépünk bele kétszer, de azért majdnem ugyanolyanba sikerült. Azért izgalmas ez az önportré, mert azt látom rajta, és erről beszél, hogy bár ugyanaz az ernyő, ugyanaz a kabát és sétapálca, de teljesen másról szól a két test, teljesen másról beszél. És bár ugyanarra a helyre jöttem el, mint egy zarándok, erre a tengerpartra, de mégis más mesét tudok mondani, más a tapasztalat. Szóval én nagyon is érzem azt a fajta időbeni kettősséget, ami ennek a képnek szerintem a célja volt. Szép a nagyítás is, nagyon jól odotta meg ezt a technikai feladatot. Én bevallom férfiasan, örömmel olvasom azt, hogy ez hogyan készült, és hogy hogyan lett szoftveresen összemanipulálva. Ezt más esetben az ember hagyományosan megoldhatja vagy szendvicsnegaként, vagy duplaexpozícióval a papírra maszkolással. Ezt csak azért mondom el, hogy nem kötelezően csak elektronikus formában lehet ezt a képet előállítani. Várom a folytatást Ádám, és maradjunk abban, hogy ha egyetértesz, akkor egy ismétlést is várok a három csillag mellé. Szeretném, ha tényleg készítenél egy olyan önportrét, ami jellemző rád, jellemző azokra a mindennapokra, ahogyan az életedet éled, és ténylegesen csak egy része van a testednek rajta. Hogy melyik tesrészed, az rád van bízva. (hegyi)
értékelés:

Virágok

Én nagyon izgulok, mert én abban reménykedem, hogy Ágnes nem csak ilyen fellángolásként küldte ezt a képet, hanem remélem, hogy ennek folytatása lesz, mert ez a világ az a világ, ami azért izgalmas, mert maga az a meglátás, és az az agyalás, amit az ember végrehajt ennél képnél, hogy na akkor hogy teszem bele a kis edénykébe az én kis csorbult tükröcskémet, és hogy állok oda a kis lábacskámmal a szőnyeg szélére. Tehát ez a fajta játék az, ami egy minőségi ugrás Ágnes munkái között, abszolút tudatos alkotási folyamatnak az eredménye. És én ezt szeretném, hogy ha Ágnes ebbe az irányba mozdulna el. Ugyanis ha van, ami neki egy újabb teret tud mutatni, vagy örömforrást tud szerezni, akkor pont ez, hogy olyan kreációkat hoz létre, amik a valóságban így ebben a formában nem megtalálhatóak, és így egy újabb valóságot szül az a képi játék, amit ő létrehoz. Nagyon kedvelem azt, ahogy ez a női forma, ez a gömbölyded test adja tulajdonképpen azt a testet is, ami ehhez a kis játékhoz kell, tehát ez köti össze mintájában és az asztalterítővel ezt az egész helyzetet. Ebben is látok némi iróniát, hogy egy fajta virágmotívum van a vázán, egy másik fajta, teljesen más megoldással készült virágmotívum van a terítőn, egy harmadik szisztéma virágmotívumai vannak a szőnyegen. Már belebolondulnánk ebbe a sok népies őrületbe, és akkor ott van egy kistükör, meg egy láb, ami ezt az egészet zárójelbe teszi és azt mondja, hogy hát ezeket a formákat én csak használom, de itt vagyok én magam a jelenben. Ráadásul az az izgalmas ebben, hogy ha azt a két lábat letakarnám, és az nem lenne a képben, akkor ez a kép sokkal kevésbé lenne tudatos alkotás, ráadásul sokkal kevésbé lenne időtálló, izgalmas. Az a két láb az, ami ezt az egész történetet olyanná emeli, hogy akár bekeretezve a falra is lehetne tenni. Egyetlen egy kérdés merül föl bennem, hogy abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy nem lehetett volna úgy készíteni ezt a képet, hogy a fényképező masina ne látszódjon a tükörben. Nem voltam ott, tehát ha Ágnes ezt gyakorlatban elmondja, hogy hogy volt, lehet, hogy ő tudja, hogy ez azért nem lehetett, mert akkor nincs benne a lábam, vagy biztos van erre ok, de lehet, hogy megpróbáltam volna egy picit még mozdítani ezen az egészen annyit, hogy ne kelljen a száját eltakarni. (hegyi)
értékelés:

Csendes nyári délután

Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt.

Azt mondja, hogy "Sok lábat láttam ebben a leckében, itt egy kissé absztrakt". Nézegetem, hogy ez milyen testrész lehet, az nyilvánvalóan látszik, hogy ez egy valamilyen emberi test, a bőrről, a bőrt borító szőrrétegről, és ez egy nagyon izgalmas dolog, de bármi más organikus formához is hasonlít, olyan is lehet, mint hogy ha ez valamilyen krumpli lenne. Ez egy érdekes torzó. Nem teljesen értem, hogy mi mivel és hogyan kapcsolódik, de ez nem biztos, hogy baj. Ugyanakkor azért, ha ez, tételezzük fel, egy mellkas, akkor a mellbimbót, hogy ha ábrázoljuk, akkor jobban látszik. Hogy ha ez valamilyen más emberi testrész, akkor meg azt. Lehet, hogy ez esetleg egy térd, én ezt is el tudom képzelni, csak hát most a vágással sikerült egy olyan absztrakt formát létrehoznunk, amit nehezen tudok visszafejteni, és ahhoz nem elég részletgazdag, és a világítása nem biztos, hogy optimális, hogy azon kezdjek el szemlélődni, ami a bőr struktúrája. Ehhez valószínű valami kevesebb fényt kéne adni, kicsit talán közelebb menni, és akkor a bőr pólusait jobban érzékelni, és így maradhat az absztrakció. Most a kettő között vagyunk valahol, hogy akartam is mutatni valamit, meg nem is, föl is dobtam a labdát magamnak, hogy na akkor én most lefényképezem a... kérdés, hogy ez micsoda, melyik testrészem. Még egyszer mondom, nekem lehet ez akár a mellkas, egy térd, sokminden más. Az első lecke önmagában is egy absztrakció, az, hogy úgy mutatkozunk be, hogy valamilyen testrészünket szerepeltetjük a képen, de egyébként nem egy szokványosan beazonosítható igazolványképet küldünk, tehát az előző képhez képest ez egy lényegesen közelebbi megoldása az első leckének, de jó lenne, hogy ha még ezen egy kicsit filózna Tamás, hogy az első leckét hogyan is oldja meg. Én erre most kettő csillagot adok, nagyon tetszenek egyébként a formák, nagyon jó, szép maga a laborálás, nagyon szép a technikai megoldás, ahogy ez most elénk kerül, csak egy kicsit jó lenne, hogy ha a nézőnek segítene. (hegyi)
értékelés: