Önportré arc nélkül

a converse és én ismét

A fekete-fehér képben, ahol talán egy tengerparton óriási kőformákat látunk és ebben a kőformában, ahogy a kövek ívei egymáshoz kapcsolódnak, és az ívek ahogy eltűnnek, árnyékok, sötét árnyékok erősítik ki a fényfelületeket a gömbölyű formáknál, a kép alsó felében szinte szégyenlősen, eltekeredve, mintegy táncmozdulat meghúzódik a két női láb. Ami miatt nagyon szerethető ez az üzenet - hogy véletlenszerű, vagy tudatos - az a mozdulatforma, amit az alkotó elhelyez itt a kép alján. Merthogy nagyon hasonlatosan kibukkanó, ívekbe átkanyarodó formarendszerben látható a test bizonyos része hasonlóképpen, mint a most hátteret alkotó kőformák. Olyan az egész mintha egy párbeszéd történne. Mintha az emberi test a saját maga tekeredéseivel beszélni akarna az ősi formákhoz. És ez színdramaturgiájában is elég jól el van helyezve, merthogy ez a testhezálló sztreccs, fekete farmernadrág sötét tömegében megerősíti, fölhangolja, megfeszíti ezeket a zenei húrokat a háttérben látható szürke formákkal. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom. (szőke)
értékelés:

részletem

Gondoltam, küldök még egy képet az első leckéhez, csak úgy...

Nagyon meglepő az, hogy valaki – én nem ismerem a Tündét, nem tudom, hogy milyen előélete van, hogy hol dolgozott – második képként, még ha ide az első házi feladatra küldi is be, ilyen fajta fény jelekkel, fény nyelvvel dolgozik és látszólagosan könnyedén és egyszerűen küld be mondatokat. Mondatokat magáról, a gondolatairól, a táncról, a ritmusról, a zenéről. Tulajdonképpen van is egy kis félelmem, mert úgy érzem, hogy a Tünde nem kezdő, nem itt kezdett el nekünk bemutatkozni és beszélni a kép nyelvén - persze ez nem baj. Több nyelven beszél ő, több nyelvhez ért, és ezért tud ilyen parányi, látszólag jelentéktelen apróságokkal fontos és izgalmas hangokat küldeni felénk. Azokat a hangokat, hogy „Halló, itt vagyok, jelentkezem!”. Az egyik ilyen kis árulkodó ritmus, az a lábujjak viszonyain ahogyan tónusértékben megmaradnak ebben a szürke világban, a részlet nélküli sötét háttérből szinte csak éppen hogy érzékelhetőek, a padló tükröződésén éppen hogy csak duplázódnak, de mindez azzal a hajszálvékony kis élfénnyel a láb szélén, ahol a térd és a comb megkap egy erőteljes megvilágítást az odahelyezett karral, nagyon izgalmas szoborszerű formává válik mindez. Talán egyetlenegy kérdésem van, hogy a kar fölső felülete a váll környékén, ahol ez az egész fény-vers halad tovább, az egy kicsit úgy vágódik le, hogy nem sikerült megtalálni azt a teljes befejezettséget, ami kép alsó mezejében ritmikailag meg van. Nagyon remélem, hogy Novák Tünde, attól függetlenül, hogy több hónapon keresztül – ha jól látom ezt július 20-án küldte be ezt az alkotást –, mert most már az augusztust is befejezettnek tekinthetjük, nem hallott rólunk, hogy nem adja fel és ugyanilyen izgalmas és szép üzeneteket küld a többieknek is, és hogy el fog indulni itt egy kommunikáció. Én ezt a képet nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

én és a szoba

Üdv!
Ez az első leckém, eddig még csak hasonlóban sem vettem részt...
Talán emiatt is örülök, hogy az első feladat kicsit a bujkálásról szól...

A Tünde első bemutatkozó munkája, amit elküldött hozzánk, több szempontból izgalmas. Talán Országh Lili, aki egy fantasztikus grafikus és képzőművész volt, érdemes Országh Lili csodálatos képeit megnézni, ez a kis hajforma és a félig kikandikáló arc és az egész belső enteriőr valahogyan a ’60-as évekbeli hangulatot idézi. Többek között valószínűleg az erős oldalsó megvilágítás a női váll, csípő, derék, összezárt térdek, combok és a mögötte erőteljesen a kanapén látható árnyékfelület, és az egész belső elrendezés hoz egy ’60-as ’70-es évekbeli tihanyi művészlakás belsőt, a parkettával együtt, a sötét, hevenyészve otthagyott tárgyakkal. Van egy erőteljes szocio érzete az embernek. Elsősorban a festészetben, a szentendrei és mondjuk úgy, hogy a nagy művészek őreiben található különböző életrajzi kiadványokban láthatunk hasonló képeket Mednyánszkytól kezdve sok mindenkit sorolhatnánk itt. Tehát mindenféleképp van az egészben egy furcsa áthallás pozitív értelemben, és én azt érzem, hogy miközben ezt egy csöndes üzenet fekete-fehérben tartva, mégis van valami pici kis ironikus stílusjáték ezzel a képpel, azon keresztül is, hogy ez Tünde első házi feladata, amelyet – nyilván sokat gondolkozott rajta – ilyen módon oldott meg számunkra és ilyen módon mutatkozik be az estiskola közönségének. Én nagyon szeretem ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Újra

A kép fekete-fehér és hozza a balett táncosnak a mesevilágát. Hozza a női cipőket és hozza hozzá a költői attitűdöt evvel az eldobott csikkel és a javított betonfelületekkel. Van az egészben egyfajta 70-es évekbeli mozgóvilágos hangulat, az a fajta balladisztikus hangvétel, ugyanakkor mivel ezen a képen nagyon kevés mozgás van, kimondhatjuk azt, hogy ez egy beállított kép. Érdemes lett volna az expozícióval, vagy a fénymeghatározásokkal ezt a látszólag jelentéktelen sérült, foltos felületet, amely ennek a képversnek hátteret ad, egy picit több lehetőséget adni. Most olyan minthogyha ezek a szürkés felületek ad hoc módon lennének háttérként kezelve a hármas egységben. Az elhagyott cipő, a közelben lévő másik párja és a köztük lévő cigaretta. Talán ha egy picit más felületre helyezi az alkotó ezeket a fixen lehelyezhető kicsi felületeket, akkor még sűrűbb lehet ennek a képversi jellege. Úgyhogy én ezt a képet szeretem, de két disznóra értékelem. (szőke)
értékelés:

Száj

Az a meghatározás, amely jó pár képpel ezelőtt Mariann portréjánál elhangzott a fényképezőgépekkel kapcsolatban, tehát az, hogy a fényképezőgépek optikai rendszere éppen azért, mert a kereskedők, vagy a kereskedelem olyan gépeket próbál gyártani, ahol az úgymond mindenkori fölhasználó minél többet tudjon egy szobabelsőből rögzíteni, ezért az optikák nagyon sokszor úgy vannak elkészítve, hogy annak ellenére, hogy alap optikáknak tűnnek, mindig egy picit nagy látószögűek legyenek és emiatt torzítanak, itt ennél a képnél úgy gondolom, hogy az, ami a másik képnél hiányként jelenik meg, itt erény. Tehát az a torzulás, amely az optika széleitől jön létre, ennél a képnél egy nagyon szép elrajzoltságot, egy nagyon szép lírai hangulatot hoz. Annál is inkább, mert sötétben van az állcsúcs és az állkapocs tartva, tehát az egésznek tulajdonképpen egy zeneiséget kölcsönöz. Azt gondolom, hogy ez a kép egy nagyon szép munka, egy háromdisznós munka. (szőke)
értékelés:

Szerelem - szeretet?

Viki a rádiós műfajban szinte azt mondhatnánk, hogy már verhetetlen, tehát tudjuk azt, hogy benne az irónia, önirónia az jelen van és ez nagyon fontos. Nagyon fontos, mert ez mindig valamilyen átgondolásnak, valamilyenfajta világgal kapcsolatos elemzésnek is az eredménye. Itt is ugye ez a verbális humor, ez a „LOVE BÉLA” „LÓVÉT BÉLA”, egy ilyen Pap Viki féle üzenetet jelez. És ezt biztosan ő ide is tárja elénk, hozzátéve, hogy azért véleményem szerint pontosan az ő rutinja a humor oldaláról az könnyen eltitkolja, hogy ez valamilyenfajta védekezése is az adott házi feladatnak, az első leckének a portré arc nélkül. Ugyanis a véleményem szerint a 70-es évek Mozgó Világ című újságjának hangulatát idéző kép, zöldes színvilág, textilruha, amelyből a vállnál fölhúzott ingből kilóg ez a kvázi tetoválás, ez tulajdonképpen hordoz valamilyenfajta szociót is. Viszont a textília, amit választ, a ruha amelynek az anyagához ugye csíkok, formák tartoznak, ezek sajátságos rendszere azt is jelzi, hogy miközben egy vágott, közeli felületet, szinte egy ilyen tetoválásgyűjtő képet látunk - ugye nyakat, fejet nem látunk -, mégis azt kell, hogy mondjam, ahogyan követi a fényképezőgép a baloldalon a hát ívét, és a rajtalévő drapériát, ugyanúgy kellene követnie a jobboldalon az ing, a mellek és az azon végigfutó drapériacsíkok és a rajtalévő kis vonalak rendszerét is. Tehát én nagyon fontosnak tartom azt, hogy mivel ez a kép annak ellenére, hogy a szövegi része a fontos üzenete, egy jobbra néző modellbeállítást mutat, egy picit a jobboldalon nyitni kellett volna a kompozíciót és nem ennyire szűkre vágni. Igenis meghagyni a mellek szép ritmusát és így egy profilos, kettős A B verziót látnánk itt. (szőke)
értékelés:

családikép

Egy játékos helyzetet, szituációt látunk egy nagyon szűk térben, ahol valószínűleg két szereplő, az alkotó és mellette egy kisgyermek látható perspektivikusan, felső gépállásból, magát a fényképezőgépet egészen magasra helyezve. Jó ritmus jön ebből létre, ráadásul egészen szokatlanul fogja meg a kisgyermek a kilincset, ettől, miközben a kép fölső, jobb fölső harmadában a sötét, keretezett, falon elhelyezett kép húzná ezt az egészet jobbra, az alsó baloldali harmadában történő játékos kéztartás ezt az egészet visszacsavarja és ebből egy felülnézetből, mint egy ilyen spirál el kezd mozogni ez a kép. Talán annyi megjegyzés lenne, hogy esetlegesen ott a padlón, ott a lábujjak, vagy valamilyen kis mamusz, vagy valami, ahova tartanak ezek a tengelyek, ezek az oldalsó lábazatnak a faborításnak tengelyei, a test tengelyek ahova tartanak, oda még valami apróságot még el lehetett volna helyezni. Egy gyűrűt, vagy egy kis pénztárcát, vagy valamit, ahova ezek a ferde egyenesek tartanak. De én azt gondolom, hogy így is első lecke portré arc nélkül ez egy nagyon ötletes, nagyon jó bemutatkozás. A három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Mögötte

Egy lépcsőházi bejárat látható a képen. És ennek a lépcsőházi ajtónak, amely felülnézetből, vagy félig felülnézetből, valószínűleg egy nagylátószögű optikával, picit torzítva tükröződik, van egy fontos felülete, ez a bizonyos tükörkép. A tükörképben sejthetően valamilyen sötétszínű szőnyeg átsejlik az ablakon, de jól látható a csempézett lépcsőfokozat és magának a fotósnak a lába. Két szimmetrikus sötét árnyékfolt, és ugyanúgy szimmetrikusan az ajtókon tükröződnek, talán kívül-belül útbaigazító feliratok esetleg, itt a képen foltokként, négyzetes foltokként és két kör alakú kis foltként jelenve meg. Szinte szimmetrikus a kép az ajtókilincset leszámítva, de az szimmetrizál a tükörképben, és igazából az optika tengelye az, ami egy picit balra húzza a képet - nem elsősorban jobbra-balra döntve, hanem a fotós függőleges tengelyében való elfordulással. Magyarul a gép nem párhuzamosan helyezkedik el a tükröződéssel, ettől van az egésznek egy csavarodása. Nem tudom, hogy vakuval készült-e a kép, van két oldalt egy ilyen félkörív, amely a fölső felületeket besötétíti. Sejthetően a képet kétféleképp értelmezhetnénk. Egyrészt ezek a szimmetrikus folthatások és az ezekkel való játék, de a kép ezt teljességgel nem használja ki. Gondolok itt az előbb említett fehér köröcskékre, vagy a négyzetlapocskákra, vagy akár a fényképész, sejthetően a fényképész lábára. Az a véleményem, hogy ezekkel lehetett volna egy picit manipulatíven játszani. A lábakat a közép osztatú fatengely mellé két oldalra helyezni, vagy még jobban aszimmetrizálni. Mind a két út lehetséges lett volna. Az is, hogy valamelyik tükröződésbe helyezni erőteljesebben egy fikciót lábakkal, tárgyakkal, szoknyákkal, bármivel. Esetlegesen a kompozíciót fölfelé dönteni, hogy ezek az absztrakt kör és négyzetformák nagyobb hangsúlyt kapjanak, mert most tulajdonképpen egy szoció és egy ritmusjáték között mozog ez a kép. Mivel a kettő közötti utat érzékelhetjük a képen, az én meglátásom szerint nagyon sokat segíthetne egy ilyen helyzetben az emberi jelenlét, vagy az emberi jelenléttel valamilyen akció, valamilyen játékos, filmes helyzet, szituáció. Az ajtók mindig nyílnak, záródnak, kizárnak valakit, hívnak valakit. Olyan ez az egész, minthogyha egy nagyon jó szituáció, nagyon jó ötlet jelenne itt meg, amely mint meglátás, mint érzékelés izgalmas és nincs végigvezetve. Azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a munkánál határozottan és erőteljesen kimondódik a mondat eleje, és aztán hiányzanak belőle az alanyok és az állítmányok. Azért egy disznó, mert Bara nagyon erőteljes és jó munkákat tett már le az asztalra. (szőke)
értékelés:

Láb-látkép
Anya is vagyok.
Gyerek is vagyok.
Nő is vagyok.
Ember vagyok.

Egy játékos kis vers is csatolódik ehhez a képhez és a vers tulajdonképpen megfejtést is ad ehhez az egészen meglepő extrém kompozíciós rendhez, ahol talán anya ugyanazt az utat, ugyanazt a játékrendszert végigéli, amelyet a gyermekek. Valamilyen homokozóban vagyunk, ahol egy ilyen gyerekjátékon látható maga a fotós, talán maga a szülő, szinte az öléből indul ki, a nőiség központjából ez a kép és érdekes módon ez a mászóka, vagy számomra ismeretlen kötélszerkezet is mintha ennek a kicsit összezárt comboknak a folytatása lenne, ahol ott, valahol a végén a színfalaknál az apró gyermekek látszanak távol tőlünk. Azért is izgalmas ez a kép, mert miközben a perspektívával foglalkozik és egy egész jó térbeli választást hoz be ide közénk, majdnem hogy nekünk is tériszonyunk lesz ettől a képtől, ugyanakkor hoz egy belső és mélyebb és az önportréhoz, a portréhoz kapcsolódó helyzetet is, azt, hogy a felnőtt, a felnőttkori lét hogyan ad engedélyt arra, hogyan jogosít fel, hogy újra játszhassunk. Hiszen ha itt bárki, mondjuk egy másik szülő, apuka, anyuka odajönne és azt mondaná, hogy hiszen a Tímea mit keres ott fönt a kötelek tetején, ilyenkor a legjobb védekezés azt mondani, hogy csak a Zsoltikát, vagy nem tudom az Ilonkát, a gyereket hoztam le, vagy itt kell lenni a gyerekekkel, hogy biztos kibírja e ez a mászóka ahogy a gyerekek itt játszanak. Szóval ez egy egész különleges kép, és várom, hogy a Tímea küldje a további képeit. (szőke)
értékelés:

Lábujjak
Olyan testrészünk, amit ritkán nézünk meg.

Itt egy képi buffót, képi humort, képi szatírát látunk. Az emberi test és az emberi testen keresztüli bemutatkozást, ugye az első leckére, a portré arc nélkülre és meg kell hogy mondjam, hogy egészen különleges, egészen ötletes. Miközben van benne egy fricska, ahogy tulajdonképpen az alkotó azt mondja, hogy lenézlek benneteket, de természetesen ezt nem szabad komolyan venni, hiszen egy padlófelületen, mint egy kiterített forma, ugye Mantegna Krisztus képe az nagyon sokszor volt már itt az Estiskolán említve egy hasonló beállítással. Csak itt a horizont oly mértékben való süllyesztésével jön ez létre, ahol az emberi test a talpon kívül és a lábujjakon kívül kiterítődik, formákká, körökké változik a lábikra és a medence környéke. És így az egészből kvázi mint egy kis tartalomjegyzék, mint egy kis látlelet jelenik meg egy egész megdöbbentő, abszurd formajáték. Én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Elsősorban az ötletessége és az első lecke úgymond problémamegoldása miatt. Nem sok ilyenfajta üzenetet lehetett látni első házi feladatként. De a három disznó mindenféleképp megvan és várom a Kati további képeit és hajrá. (szőke)
értékelés:

Nagyon örülök annak, hogy Milán rögtön egy film házi feladattal jelentkezik és ez az ő bemutatkozása - a film viszont mint olyan, akár még a gyerekkor leckébe is bekerülhetne, ugyanis egy olyan képsort, vagy egy olyan kis anzixot látunk, ami nagyon sok képében, nagyon sok snittjében visszautalásnak tűnik a gyerekkorra, egy úgymond hátrahagyott, mögénk hagyott világra. Erre egyébként jól utal az is, hogy egy ilyen szuper 8-as hatású fekete-fehér képsort látunk a filmnek a körülbelül egyharmadától. A film kezdete az egy viszonylag következetesen végigvitt hajnal vagy reggel, kitekintés először egy ablakból és aztán utána egy még nagyobb merítést vesz az alkotó azáltal, hogy elindul egy úton és ez az út, mint egy visszaemlékezés torkollik aztán ezekbe a gyerekkort idéző képekbe. Ami rögtön szembetűnő, hogy nagyon sok effektet használ Milán. És én azt szeretném mondani, hogyha ezeket az effekteket kivesszük akár az oldal, papírfelhajtós, visszatekerős effektet, akár a kép szétrobbantós effektet, vagy akármilyen hasonlót, amit itt látunk, akkor egy nagyon feszes kis filmet kaphatnánk. Ez így most picit arra utal, azokra a képsorokra, amik a kamerák bemutató filmje, hogy milyen funkciókat is ismer ez a kamera és, hogy mennyi minden trükköt lehet vele alkalmazni. Tehát mintha leltárt vennénk a lehetséges számítógépes trükkökből, és ez a leltár egy picit gyengíti ezt a képsort. Ha lehet ilyet kérni a Milántól, akkor én azt mondom, hogy már csak a saját kíváncsiságát kielégítendő is, meg kéne próbálni ezt a filmet újra vágni, mégpedig annak megfelelően, hogy csak snitteket használunk, és a snittek között nincsenek áttűnések és nincsenek elektronikus trükkök, hanem az egyik képsort vágjuk a másikra. Lehet, hogy egy izgalmas helyzet jöhet ebből is ki. Én azt mondom, hogy érdemes lenne megpróbálni. Ugyanez igaz arra is, amikor képtükrözéseket használ és a tükrözéssel hoz létre egy különleges képi világot, de hogyha ez túl sokszor, túl hosszan szerepel egy filmben, akkor a néző figyelmét megint a technikára és a trükkre viszi és gyengíti a történet mesélést. Tehát ez egy nagyon jó első lecke és én a négy disznót megadom rá, de azzal a gondolattal, hogy talán érdemes lenne Milánnak foglalkozni azzal, hogy egy kicsit puritánabb eszközöket használ a vágásnál. (szőke-hegyi) értékelés:

Cipőm arcai, azaz én és megviselt őméltósága

Szegényt már kissé lejártam.

Viktória nem most küldi először be a munkáit és annak nagyon örülök, hogy egy hosszú képsor, tulajdonképpen, mint egy ilyen, a régi mozgóvilágból, egy ilyen szoció jelennek meg itt a képek a talajról, a ruháról és a cipőről, ugye folyamatosan a fotós szeme felől, tehát saját magát fotózva. Ez egy nagyon jó kis karcolat, aminek azért örülök, mert Viktória magától tért vissza az első leckéhez és az önvizsgálat itt egy elég pontos aláírást közöl felénk, amiből nagyon sok mindent meg lehet róla tudni. És én ezt a képsort nagyon szeretem. Van egyfajta fókuszálás is, ahogy egyre távolabbról közelítünk és a végén egész közel vagyunk a cipőfűző nélküli, farmerszerű kis szerkezethez, amely tulajdonképpen olyasmi, mintha Bach Viktória egy picit beengedne az ő saját, privát világába. Én ezt egy három citromdisznós képnek értékelem. (szőke)
értékelés:

Fűben ülve
...kivételesen nem fekve. :) Növényhatározás.

A tavasz kezdete, kirándulások, a fű illata, a föld illata, az ősszel elhullott levelek savanyú aromája, ez mind érződik ebben a fiatalos, rockos hangulatú képben, amit ugyanakkor, mint egy ilyen nagy lepke, elterpeszkedve letakar egy ilyen növényhatározó album, amely nyilván azt jelzi, hogy a képen látható modell kiment a természetbe, amikor az első napfény, napsütés megjelenik és a környezetet megfigyelve szakkönyvekből nem csak át akarta élni az erdők, mezők hangulatát, hanem meg is érteni. És ez így rendjén is van. Ugyanakkor nekem, a kép erőssége az ebben a rojtos cipőben, ebben az autóstoppos hangulatban rejlik és az, ami nagyon erőteljesen személyes, ahogy a két lábfej egymásba kulcsolódik, nagyon fontos jelzésértéke ez az album ennek a képnek, de az én megítélésem szerint ennek csak egy aláhúzásnak kellene lennie az egész kép tekintetében. Most pedig ez a nyomtatott album uralja az egész képet ezzel a furcsa, geometrikus formájával, ami itt a kép bal alsó sarkán kivágja ezt a felületet, és ezáltal megbillen, elmosódik, kikönyül az a világ, ami ott a fűvel, levelekkel, rojtos cipővel, farmerral, gumitalpú tornacipővel jelen van. Tehát én úgy gondolom, hogy bízni kellene mindig a saját belső világunkban, a saját történetünkben, hogy van olyan erős, hogy nem kell még külön egy ötlettel még jobban és még jobban megfejelni. Én megadnám rá a két disznót, de ha lehetne kérni, evvel is érdemes lenne egy picit játszani. Szerintem füvet, leveleket újra lehet találni, ez a nadrág megvan, ez a cipő megvan, és érdemes lenne kevesebbet használni ebből az albumfelületből. Mert ez most olyan, minthogyha egy ilyen képes újság valamelyik utazási rovatának egy ilyen elmesélő képe lenne. (szőke)
értékelés:

Ez a kép két lecke ismétlése egyben. A korábbi „Arc nélküli önportré” és a nem régi „A csend hatása” c. képnek, amit a csend leckére küldtem. Az elsőnél egy hasonló helyzetet mutattam be, de az élesség hova helyezésével és a világítással voltak gondok, a másiknál, meg egyszerűen nem fedte a leckét. (Leginkább az első leckét szeretném ezzel megismételni.) Remélem sikerült a hibákat kijavítanom.

Tükröztetett, tükröződéssel kapcsolatos játékot látunk, amely egy golyóstoll és egy grafika és egy női kéz kapcsolódását mutatja nekünk. Talán Giorgio de Chirico alkotásait érdemes lenne itt a grafika kapcsán említeni és esetleg az Estiklopédiában Chirico-val kapcsolatban bővebbet megtudhatunk. Itt most mégis egy fénykép teljes egészével kell inkább foglalkozni. Ez egy dokumentumkép ebben az állapotában, amit most látunk. És nyilvánvalóan ez a grafikai elem, akarjuk, akár nem uralja ezt a képet. Ugyanakkor úgymond egy dokumentáción túl lép, mert hogy maga a grafikai rész, az egy rövidüléses állapotban, jelzésszerűen jelenik meg. Ugye a teljes grafikát nem felülnézetben, nem fölső gépállásból látjuk. Tehát ennek a képnek fontos szereplője az írott verzió és az író kéz. Albrecht Dürer egyik híres grafikáján nagyon szép és nagyon fontos szerepe ott van a németalföldi festőnél. Érdemes ezt a képet megnézni. És megint visszalépnék ide, hogy ennek a képnek a másik nagyon izgalmas felvetése az a tükröződés lenne. Jelen pillanatban pedig a tükröződés tulajdonképpen nincs pontosan feldolgozva. Ugyanis a kép baloldalán a tükröződő felület, az csak szinte egy zárójelként, vagy idézőjelként, éppen hogy jelen van ebben a kompozíciós rendben. Magyarul: le van vágva. Ha az alkotó eldöntötte volna, hogy a grafikát, vagy a grafikához kapcsolódó viszonyokat ábrázolja, akkor a grafika nem kap ekkora hangsúlyt, és így lehetőség van egy másik, mondjuk egy fekvő kompozíciós rendben a két, a tükröződő és a valós kéz viszonyát is megmutatni ezen a képen. Ez csak egy sejtés sajnos, merthogy mi a keret mögé nem látunk be, és inkább azt mondanám, hogy a döntéseket kellene meghoznia, hogy merre felé szeretném az üzenetemet elvinni. Én úgy érzem, hogy ez a döntés nem pontosan született meg. És továbbra is azt szeretném mondani az alkotónak, hogy az nagyon jó, hogy elindult egy tükröződés, tükrök, tükörkép úton, csak ezt pontosítani kéne, kísérletezni kéne, tanulmányokat kéne ehhez végezni és a tanulmányokból leszűrt, pontosított állapotokat kéne közvetíteni. Tehát nagyon jó utakat nyit ki, csak el kellene ezekben az utakban, utcákban mélyülni egy kicsit. Az üzenet most nem tökéletesen érthető a néző számára. Tehát én ezt ismétlésre visszaadnám az első lecke portré arc nélkült. (szőke)

Eggyé válni
Mikor ott vagyok, Ott vagyok...

Mindig, amikor az első leckét bekülditek, akkor felmerül azért az a kérdés, hogy biztos pontosan értelmeztétek-e, elolvastátok-e, megnéztétek-e azokat a filmeket, amiket a leckékhez készítettünk. Ugyanis az első lecke, portré arc nélkül leckénél ugye az a feladat, hogy valamilyen módon azért valami testrésszel szerepeljünk ezen a képen. Erre a leckére érkeztek már árnyékképek beküldésként, amiket próbáltunk elfogadni és próbáltuk beleépíteni ebbe a leckefolyamatba. Itt most egy olyan képet kapunk, ahol szintén megjelenik ezen a gyönyörű vörös nádason valószínű a szerzőnek az árnyékképe, ugyanakkor azt mondom, hogy itt az arányrendszerekkel azért nem árt foglalkozni. Én tudom, hogy fontos az a Hold ott az égen, ami megjelenik. Én tudom azt, hogy nagyon szép az a kék átmenet, az a tónusátmenet, ami a háttérben megjelenik, de mégis azt mondom, hogy azért egy döntést meg kell tudnom hozni, hogy nekem most az az izgalmas ezen a képen, ami a nádon létrejön az árnyék által struktúrában, az az érdekes, ami ez az egész képnek egy átfogó folyamata, vagy pedig az a fontos hogy azt a Holdat is én megláttam és milyen érdekes, hogy nappal látom a Holdat az égen? Itt most ez a döntés minthogyha nem hozódott volna meg és ezért elég nehezen áll össze kompozíciós rendjében az a struktúra, amit most látunk. Főképp abból adódik ez, hogy ráadásul ez az állóforma két oldalt, tehát jobb és baloldalon is annyira szűken hagyja meg ezt a teret, hogy nincsen kapaszkodónk. Értelmezzük azt, hogy vizet látunk, értelmezzük azt, hogy nádat látunk, fákat látunk, de tulajdonképpen azon kívül, hogy ezek az ismereteink alapján történő értelmezések, kompozícióban ezek nem kapcsolódnak össze, nem állnak össze egy szerkezetté. Úgyhogy én azt mondom a Gergőnek, hogy én nagyon értem azt, hogy mért fontos számára ez a terület, miért fontos számára ez a természeti jelenség, de ez a néző szempontjából kevés. Én azt kérném, hogy ismételje ezt a leckét. (szőke-hegyi)