Önportré arc nélkül

Fókusz

Nagyon izgalmas az, ahogyan a három ujj körbefogja ezt a kis kelta nyakéket, ezt a formát, és a makróvilágban felfokozott értékeket képviselnek az emberi test részei, és a kézzel készített ékszer, amelynek valamilyen kis madzagja is felfedezhető még itt a kép alsó részén. Egyértelműen a kelta motívum itt a fontos, arra koncentrál az élesség, ugyanakkor van egy olyan sejtésem, hogy mivel ez egy nyakék, és ezt továbbgondolva ez valakinek a nyakában helyezkedhet el, talán azért is van megemelve, sőt magának a fotósnak a nyakában lehet ez a nyakék. Ebből én arra a következtetésre jutottam, hogy az igazi történet itt az, hogy mindenfajta út és kérdések és történelem kapcsán önmagamban, Karinthy: Utazás a koponyám körül, az önmagam megfigyelését végzem, önmagamban járok, és ha ez elfogadható, akkor véleményem szerint a jobb alsó sarokban lévő ujjbegy, vagy általában az ujjakba beágyazódó történelmi üzenet, ennek a kapcsolódása a fontos – ezáltal én egy picit spontánnak érzem azt, hogy a baloldalon lévő ujjbegy és a motívum baloldali széle élesek; nyilván ez szuperközeliben nem könnyű, de ha ez a nyaklánc még megvan, ha a mozdulat még reprodukálható, érdemes lenne a képet úgy megismételni, hogy a jobb alsó sarokra vinném át az élességet, mert az ember, és az emberen átszűrődő történet a fontos itt. Nem egy múzeumban fotóztam le egy tárgyat, hanem a nyakamból lelógó, a testemhez érintkező szakrális üzenetet próbálom meg megfigyelni. Magyarul magamat fotózom, az én történetemet helyezem piedesztálra. És még egy gondolat, hogy itt is létrejönnek formák, ahol a madzag beérkezik, és ezek nincsenek befejezve. Nincs a képen az az összecsomózott madzag, a kép alsó sarkán amiről beszélünk, ez az életlenség miatt és az árnyékok miatt, amitől kiderülne, hogy a nyakamban van, ez vágva van a képen, elvágta az íveket, miközben ezek ritmizálnának ezzel a motívummal. Nagyon jó az irány, az egy disznó megvan rá, és ha lehetséges, akkor ismételni kellene a leckét. (szőke)
értékelés:

B(h)alszemoptika
...avagy egyik szemed tartsd mindig az utasokon!

Először is üdvözlünk itt az estiskolán, és bár a lecke kiírása azt mondja, hogy portré arc nélkül, de mégis mondjuk el tudjuk fogadni azt, hogy a szemüveg a fő arcformát kitakarja. A cím szójátéka a halszemmel foglalkozik, bár nem tudom, hogy ez valójában halszem-e, a halszem az itt a napszemüvegre utal, és ugyanerre utal a bal szem is, hiszen a bal szemben van az a fontos esemény, amiről beszélünk. Tehát ha megfogalmazódik a portré arc nélkül házi feladat, akkor valójában ha a címet komolyan veszem, akkor az kétszeresen is a bal szemre utal. És mi lett volna, ha szűkítem a képet, és azonnal az első leckét teljesíti. Mert jelenleg nem is halszemoptika, és nem is a bal szem a fontos üzenete a képnek, hanem egy teljes arc. Tehát ha ezt a képet függőleges irányban, középosztatban a baloldali szemüveg orrnyereg-tartójánál vágnánk, akkor tökéletesen teljesítené a kategóriát, és a címhez is teljesen adekvát lenne. De ettől függetlenül a két disznó megvan, és Gergely, nagyon várjuk tőled a további alkotásokat, annak is nagyon örülünk, hogy magát a megfogalmazást a barátaidon, ismerőseiden keresztül használtad, és megkockáztatnánk a felőled felénk áradó büntetést, ahogyan azt az izgalmas, jó baráti társaságot te a távolba helyezed, és nem adod ide nekünk. Reméljük, hogy a későbbiekben az üzeneteiden keresztül abba a társaságba, miliőbe mi is elérkezhetünk; nyilván ha te ezt megengeded majd nekünk. (szőke)
értékelés:

Bemutatom kamaszkori szobámat. Sok időt töltöttem interaktív falai között.

Ez a film, ahogy a leirat is közli velünk a gyermekkori szobát mutatja be részben, ami persze nagyon érdekes felvetéseket hoz elő, hogy ez a kis Tasi Laci annó a Windows asztalát, vagy az operációs rendszernek a felületeit tette a szobájának a fő motívumává, és ez bemutatkozásnak egy nagyon jó helyzet, bár visszautal időben is a gyerekkorhoz, tehát lehet, hogy ez a megoldás érvényes lehetne a gyermekkor leckére is - de azért jó bemutatkozás is. Ugyanakkor a filmnek az egyik hiányosságának tartom, hogy ezek a felületek megkívánnák az interakciót, valamilyen beavatkozást, manipulációt, tehát ha már van ez a dolog, akkor ezeket egyrészt mozgásba lehetne hozni, másrészt az alkotónak a viszonyát, viszonyulását ehhez a történethez nem biztos, hogy megismerjük. El is kezdődik ez a beavatkozás a kis egér kurzorral, de hogy mire kattint, hogy utána mi történik, az már nem világos, nem nyit újabb irányt. Azt, hogy ő ebben a világban esetleg a mai napig benne tud maradni, vagy már egy kritikai szemlélete van ezzel a dologgal szemben, tehát azt, hogy ő ehhez a gyermekkori szobabelsőhöz milyen módon viszonyul, az a filmből nem derül ki. Márpedig ez egy fontos dolog lenne, mert nagyon erős a képi üzenet, nagyon szürreális ez a világ, amit ő itt bemutat, hogy belekerülünk tulajdonképpen a Mátrixba, a rendszerbe, de ez csak az üzenet egyik fele, és minden ilyen történetnél az alkotó személyes, érzelmi kötődése, kapcsolata, ami lehet bármilyen irányú, hiszen az nekünk mindegy, nem mi határozzuk meg, de az biztos, hogy létezik, csak itt mintha erről hallgatna az alkotó, mintha nem akarná megosztani velünk ezt az érzelmi vonalat. Úgyhogy én azt mondom, hogy az első leckére ez egy elfogadható megoldás, de azért várnánk ezt a megközelítést, amit egyébként a Lacinak az előző képénél nagyon is láthattunk. Tehát ha ott egy ilyen koncentrált megfogalmazást tudott tenni, és ilyen filozófiai üzenetet tudott számunkra megmutatni, és nem csak a verbális üzenetben, akkor ennél a munkánál ez éppúgy számonkérendő, hiszen ezek a leckék ezekről a személyes kapcsolódásokról szólnak. Én három disznót javaslok erre a munkára. (szőke-hegyi) értékelés:

Cukorkák

Egy makrófelvételt látunk, és a makrófelvételnél a Barától megszokott fekete-fehérben elsősorban a lapos, kör alakú felületeknek a játékai az élességgel valamilyen henger alakú felületen, nevezetesen egy karon, ez ugye egy ilyen karkötő-halom lehet, láthatjuk ezeknek a kis, kör alakú formáknak az egymáshoz rendeződését. Innentől természetesen asszociálhatunk az emberi testre, az azon elhelyezett tárgyakra, de erősebb a tárgyak összessége, így én nem kapcsolnám össze ezt az egész történetet a testtel, hanem a tárgyak halmazán az élesség és a kompozíciós rend egy nagyon picit azt kell, hogy mondjam mást ad ki, vagy adna ki, mint amit itt a képen látunk. Érthetőbben elmondva: a makrófelvételeknél nagyon hogy úgy mondjam időigényes helyzet az, hogy az élességet az ember beállítja. A filmeknél a makrókat statívról csinálják és hosszú ideig állítják be a fényeket, mivel olyan parányi távolságokban változhat az élesség és ezzel a kompozíciós rend, hogy nagyon sok időt kell ezzel eltölteni. Szerintem a képen a pontatlanságok amódon jönnek létre, hogy itt az alkotó a saját karját, a saját maga elé helyezett fényképezőgéppel fényképezte le, és ez egy bizonytalanságérzetet is adott, nem lehetett kellő időtartamig tartani a gépet. Ebből jön létre a kis lapos tárgyak élességrendszerén keresztül, ami nyilvánvalóan vonzza a szemet, pl. a kép jobb alsó részén lévő lapos kis ékszerdarabkán a karc élessége, az alatta lévő bőrfelület tetoválás foltjainak elmosódása, és a kompozíciós rend elcsúszik, mert az élességek máshová viszik el a mondanivalót, mint amit a képen éppen látok. Ez azt is jelenti, hogy most úgy tűnik, hogy egy spontán élességelhelyezés és egy spontán kiszakítás történik a képen, miközben nagyon jónak tartom azt, hogy a makróvilág megfigyelése, a tárgyak emberi testtel való kapcsolata elindul az alkotónál; nagyon jó a megfigyelés, csak pongyola a megfogalmazás. Nem elsősorban a vágásról van szó, hanem elindul egy megfigyelés és ezzel nem halad végig szisztematikusan az alkotó. Az én javaslatom az lenne, hogy ezzel el kellene kezdeni műhelymunkaként, a test, a testen megjelenő ékszerek, fátylak, akármik – nagyon sok mindent felvet ez a kép, de ez csak ezzel a megoldással ki van pipálva. Úgy, hogy közben tehetséges alkotóról beszélünk. Tehát itt rengeteg mindent lehetne továbbgondolni. Fátylak a térdhajlatnál, nyaknál, ékszer, az ékszerek kanyarodásai az emberi testen, vízcsepp megjelenik a kerámiafelületen és ezerféle hülyeséget lehetne mondani, de nem az én dolgom ezt megmondani. Nagyon jó irányban indult el az alkotó, és az első leckénél ha akar még ezzel foglalkozni, akkor igenis az ő teste ebben nagyon sok segítséget tud nyújtani, és van egy affinitása a különböző tárgyak, anyagok, textíliák testtel kapcsolatos párbeszédjével, és ezt folytatni kellene. (szőke)
értékelés:

Macséta

Egy nagyon határozott, erős, mondhatnám pimasz vagy kihívó, attraktív megoldást láthatunk – és ha végignézzük a képeket, hát az első leckére még nem nagyon kaptunk ilyen megoldást, ami ennyire rajzos, grafikaszerű, és mégis megőrzi a fotográfiának azt a jellegét, ami a test pontos ábrázolásából fakad. Úgyhogy ez egy nagyon jó kezdet. Itt is megjegyezném a plakátnyelvet; az egyszerű, de dinamikus, feltűnő, kihívó, felhívó meglepő, sokkoló üzeneteket tartalmazó képeket hívjuk plakátnak, és attól, hogy kicsit balra van komponálva ez a táncos mozdulat, akár a jobb oldalon megjelenhetne ennek a plakátnak a szöveges része – akár a Kill Bill-nek lehetne egy plakátja. Az iPodnál kezdte az Apple alkalmazni ezt az erősen elrajzolt, grafikai megoldást. (szőke-hegyi)
értékelés:

Első

Saci, én nagyon szeretem ezt a képet, csak azt a rohadt Panasonicot gyűlölöm, mert én rád vágyom, hogy lássalak, és örülök, hogy itt ezt az emeletes ágyat, azt a kis kuckót, ahová beültél vagy kirándultok és megszületett ez a kép, ezt láthatom, és jó, ahogy veled együtt bemozdul ez a kép – de nagyon haragszom erre a Panasonicra, hogy képes olyan pontos lenni, hogy még a típusszámát is el tudom olvasni, de Sarolta, te vagy a lényeges, az ember, és nem ezek a közvetítő eszközök, hiszen nem egy termékreklámot csinálsz ott szerintem. Azaz ez egy nagyon jó út szerintem, elkezdesz foglalkozni magaddal újra, de valamit ezzel kellett volna csinálni ezzel az elektronikus ablakkal vagy nem tudom mi az, ami ott van, talán ha az be van csukva, akkor még kevésbé lenne ezzel problémám, hogy ez a kép a Panasonicról szól és nem a Török Saroltáról. Vagy pedig, mivel ez egy videókamera, és felteszem, hogy ez egy saját magáról tükörben készített felvétel – de nem, ez nem tükör, nem értem, hogy hogyan is készült ez a kép - mindegy, de ha kihajtódik ez az LCD képernyő, és felénk fordítódik, mert ezeket ki lehet fordítani így, akkor látjuk azt, hogy te mit veszel fel a kamerával, és ez lehet, hogy kompenzálja ezt a hibát. De az egy disznó az megvan rá. (szőke)
értékelés:

Kapocs

Sejtésem szerint ez vagy egy vitorláshajónak vagy egy hegymászókötélnek valamilyen szerkezete; nem tudom megmondani, hogy mi mert egyik szakmához sem értek. Azt fedeztem fel, hogy a feszítőkötél és a szerkezet, hasonlóan az utóbbi néhány munkához megint egy mechanikai rendszer, de ahogyan az anyacsavaroknál is beszélgettünk erről, nagyon érdekes, hogy itt az emberi jelenlét is megjelenik ennek a formának a középpontján, mégpedig egy emberi ujj, ami lefogja a kötelet, és még a köröm formája is látható. Akár egy koronaként is felfogható ez a sérült forma az ujj körül. Annyit mondanék, hogy nagyon közeli a kép, és ettől elmosódott a háttér, és ez jót tesz ennek a képnek; talán a fényekkel lehetett volna még foglalkozni, az ujjnál, hiszen ez egy gömbforma, ha ott egy picit meg tud jelenni a térbeliség, mint ezen a bakelit vagy milyen sérült formán, akkor még jobban főszereplővé vált volna ez az ujj. De egy disznó megvan rá. (szőke)
értékelés:

Majdnem

Köszöntünk az estiskolán. A korai estiskolás munkák között volt már az írással, írásjelekkel foglalkozó munkákat, és én ezt egy nagyon izgalmas dolognak tartom. A kéz, a kéz cselekvésének ábrázolását ebben a fotóban is látom, és ez nagyon izgalmas, még ha a szöveget is próbáljuk elolvasni, akkor van egy kis kellemes-kedves bevezetése annak, hogy miért fogott ő tollat – ami viszont a kompozícióban számomra nem teljesen eldöntött, az az, hogy hol van a dolognak a fókuszpontja, most itt nem a technikai fókuszt értem ez alatt, hogy hol éles, hanem, hogy hova fókuszál az alkotó. Most mintha minden benne akarna lenni, de semmi sem lenne teljesen ott. Benne akar lenni a füzet, de vágva van, a toll is, de nincs meg a kupaknál, benne akar lenni a kéz, és még az van a legjellemzőbben benne, tehát szerintem ez a fajta kompozíciós helyzet az megkívánja, hogy eldöntsem, hogy a kézzel akarok-e foglalkozni, az írással, vagy a tollal, ami ezt elvégzi, tehát én két disznót adnék rá. (szőke)
értékelés:

Vasárnap, madarak, csicsergés, pléd, park, olvasás. És egy tappancsrészlet. Ez is én vagyok. Részben.

Üdvözöljük a Barbarát, nagyon örülünk, hogy idetalált az oldalra. Egy nagyon jó első leckei megoldást talált a Barbara, ahogy itt átnézzük az estiskolát, lassan már két éve jönnek az anyagok, nem mindig egyszerű most már annak, aki új, hogy vajon milyen testrészünket, milyen pózban vagy hogyan próbáljuk megmutatni – bár szerintem innen kezd el izgalmas lenni a lecke megoldása, és hozzáteszem azért a régiek is elkezdhetnék az első leckét újraértelmezni, mert kíváncsi is lennék rá – de ami ebben a leckében nagyon erős, az pont azok a kapcsolódások, azok a kis pontok és fényjátékok, amik az emberi testen, a talpon, a talpat körülvevő pokrócon, nadrágon ezeknek a különbségeiben meg tudnak jelenni. Azért nagyon érdekes lehetett lefényképezni saját magát, hátrafordulva, maga mögé exponálva, szerintem ilyen akrobatamutatványként is. Ami nekem nagyon tetszett azok a kis fényfoltok a talpon főleg, a jobb lábfejen, ott a nagylábujj környékén a bőr redői ahogyan megjelennek ezek a nagyon is fontos és hozzánk tartozó jelzések. Én nagyon köszönöm, és várom, hogy a Barbara hogyan próbálja majd megoldani a többi leckét.
Annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ha megtehetitek, akkor a Barbara alkotásait nézzétek meg az ő weblapján, hogy egy merőben más beszédstílusban küldte el ide hozzánk a fotóját, mint amiket ő eddig prezentált a külvilág számára. Ez nagyon fontos, hogy sejthetően ide készült ez a lecke, nem csak elővett valamit az alkotó. Mi ezt megtiszteltetésnek vesszük, hogy foglalkozott ezzel az oldallal, és idő elküldött egy képet, holott elővehetett volna egyet máshonnan, hiszen látszik, hogy folyamatosan foglalkozik fotóval. (szőke)
értékelés:

A remény hal meg utoljára
A szem a lélek tükre...

Egyrészt üdvözlünk az estiskolán, másrészt pedig az első leckére sokféle megoldást kaptunk már, és a szemmel is sokan és sokféleképpen foglalkoztak már az alkotók, itt egy eléggé határozott döntése az, hogy az arcomból mennyit mutatok meg, hogy a fényeket hogyan használom, másrészt pedig van egy nagyon lényeges határpont, ahogyan a fotós megfogalmazza a szemét, a szemöldökét, a szempilláját és a többi részt – és magát a szemgolyót, az íriszt. Merthogy a kettő nagyon határozott módon van elválasztva. Az egyik monokróm, sárgákkal és vörösekkel dolgozó, de egy színtartományban maradó; a másik pedig, hát én ezt az én monitoromon fekete-fehérnek látom, magát az íriszt, tehát itt van egy technikai beavatkozás, amit hangsúlyba hozza a képnek a főszereplőjét, magát a szemet. Ami nekem egyetlen kérdés, hogy ha elvonatkoztatunk a konkrét formáktól, és csak mint befogadó halmazokat tekintjük a képen megjelenő dolgokat, akkor ugye látunk egy félkörívet, egy ellipszist, egy másik körívet, tehát itt körívekkel dolgozik ez a kompozíciót, és ezeknek a világosoknak az ellenpontja a háttér, vagyis a sötétben maradó rész, és én ennek a kettőnek az arányával még játszottam volna egy picit, mert most pont a határon billeg ez a tömeg. Tehát a tömegmennyiségek nem eldöntöttek nekem. (szőke)
értékelés:

"Süketen, vakon, bénán és idegenül
bukdácsolok, kavicson megbotolva,
mélységből kivetett,
magasból lehullott
szárnyatlan angyal itt a porba'"
Várnai Zseni

Tulajdonképpen ez egy vizuális vers, és mint olyan, nagyon fontosak benne a rímek. Nagyon fontosak a ritmizálásai, és ennek kötött formái vannak, nem vagyok irodalmas, nem tudom, hogy itt jambusra vagy daktilusra van szükség, de ha versként feltételezem, szimbólumként feltételezem ezt a képet, és nem egy sajtófotó-pályázaton egy nemtudomén víztündérhattyú halálát rögzíti a fotós; tehát akkor ezek a verstani szabályok nagyon fontosak a képzőművészetben is. És én itt is azt érzem, hogy ez nincs teljesen letisztítva. Megint egy nagyon jó meglátás, nagyon jó öltet, kiemelés, hogy a káoszból, a Laokoón csoport káoszából tűnik fel ez a fehér folt, az fojtja meg, mint egy anakonda-kígyócsapat – vagy egyáltalán mi történik? Ilyen értelemben még akár esetlegesnek is érzem, az alsó sarokban lévő árnyékmennyiséget; nem azért van ott, mert a fotós így gondolta, hanem ott van, mert ott van. És azt is gondolom, hogy ha egy szimbolikus képet próbálunk meg létrehozni, mivel itt élettelen tárgyakat fotóz a fotós, bizonyos szinten érdemes manipulálni, komponálni ezeket. Hozzá lehetett volna nyúlni ahhoz a szárnydarabhoz, megigazítani, mert most csak megfojtja ez a kötélsor, és csak töredékeket látunk, vagy adunk esélyt neki az előbukkanásra. Mivel a fehéren áthúzó árnyék középpontosan van komponálva, így szerintem ott van a kép fókusza, és nincs kellően megszerkesztve ez a helyzet, elsősorban technikailag nincs jól beállítva ez a furcsa, szimbolikus szituáció. Hogy miért első lecke? Ez nem kérdéses. Ő a szárnyatlan angyal. De ezt meg kell formázni. Ő ez a kis angyal, aki küzd ott a Laokoón csoporttal. Nem minőségileg van ez létrehozva, hanem így sikerült. (szőke)

Karom
Ilyen a karom. Nagyapámé volt ilyen.

Én nagyon szeretem ezt a képet- mondja Szőke. Én meg annyit akarok csak erről a képről mondani - így Hegyi -, hogy azért itt van egy kicsi pontatlanság benne; a Gábor azt mondja, hogy a karom, ilyen a karom, nagyapámé volt ilyen, miközben az élesség a kézfején van, ami nagyon szép, csak akkor, hogy is mondjam, ha ennyire kis mélységélességgel dolgozik, és mondom, ez nagyon szép, meg a fények is nagyon jók, akkor egyrészt talán nekem a kép jobb oldalán jó lenne befejezni ezt a kézfejet, merthát most elég furcsán van csonkolva, másrészt meg nem biztos, hogy a karom a címe, mert hát ez a kézfejemről szól. Egyetértek, két disznó, mert az a vágás az csúnya, mondja Szőke végül. (szőke-hegyi)
értékelés:

Jómagam
Pár hívószó: fa, bútor, faragás, Magyarország, Ireland, fű, bokor, virág, arcszőr, békesség, kereszt

Kedves Csongor, köszöntünk az estiskolán, mint új tanulónkat, nagyon örülünk, hogy regisztráltál hozzánk, és reméljük, hogy fogod majd ezután is készíteni a leckéket. Az első lecke, portré arc nélkül, és ebben a helyzetben egy jó üzenetet látunk abból a szempontból, hogy az alkotó saját tevékenysége közben, ami feltehetően fontos neki, szóval eközben próbálja meg magát ábrázolni. Azt azért mondom, hogy a megközelítés azért picit verbális ezzel a Celtic feliratú sapkával, miközben szerintem a faragás, a motívumvilága nem ezt hozza nekem, azaz itt van azért némi ellentét, és talán picit határozottabban kellett volna a kéz formáit megfigyelni, hogy miért pont így vannak vágva, és az eszköz maga, amivel farag az alkotó is vágva van, és mindemellett a kép jobb oldalán egy nagy üres felületünk van, ami nem lenne baj, ha a kompozíció ezt értelmezné, tehát ha ez a nagy tér kontextusba kerülne a motívummal. Magában a kompozícióban nincs igazán eldöntve az irány, hogy melyik motívum a fontosabb, ugye itt három meghatározó rész van; egyrészt a sapka a felirattal, a második a faragás, míg a harmadik a kéz, ami a faragást végzi. És jelen pillanatban mindháromnak van egy üzenetiránya, a sapka egy verbális üzenet, a kéz az arányai miatt kap hangsúlyt, a faragvány pedig önmaga egy határozott üzenet, egy termékenységszimbólum, ha jobban megnézzük. És ez nem mindegy, hogy nekem, mint nézőnek, hogy milyen úton indulnék el a képből, milyen kapcsolódásokat keresnék, és itt van a képi üzenet pontatlansága, hogy az alkotó maga nem döntötte el, hogy melyik üzenetet szerette volna hangsúlyozni, és a képen még egyénként szereplő üzeneti irányok egymást gyengítik. Feltehetően nem egy semleges szerszámot vett a kezébe, de magát a munka tárgyát nem mutatva mutatja saját magát – ami szintén egy vállalható helyzet lenne – hanem magát a faragványt is mutatja, tehát hangsúlyt akar tenni erre, és ezt mutatja a megvilágítás is; de ha az én üzenetem ez a szimbólumrendszer, a termékenységszimbólum, amit ez a faragvány képvisel, akkor ennek a viszonylatában kell a megvilágítással és a kompozícióval, azaz a többi tárgy elhelyezésével ezt a hangsúlyt, ezt a fókuszt erre az üzenetre helyezni. Ez most úgy érezzük, hogy nincs kellően megoldva, nincs megfelelően alárendelve a többi motívum ennek a fő szimbólumnak. De első leckére ezt jó megoldásnak tartom, két disznó. (szőke)
értékelés:

Csillagfényű ragyogás
Ezt a képet én készítettem, és az én szám látható rajta. Remélem tetszik és kapok a képről véleményeket!

Rauschenbergnek van egy... az amerikai popkultúra, a plakát mindenfajta jegye, a hippikultusz után megvan ez a szelíd motorosok világa, San Francisco környékén ahogy megyünk ez a fajta manifesztált jelzések ebben a szuperközeliben megjelennek. Ugye ez egy nagyon erős, ergo nagyon érzéki rúzs, pontosan van körberajzolva az ajkak körül, amelyen ragyog a fény, és egy kis csillagocska, amin talán még a rúzsos ujjlenyomat is látható, és a fogak, amelyek olyan érzékien kivillannak. Szóval ez egy eléggé meghatározó, akár azt is mondhatjuk, hogy sokkoló kép. Érdekes, hogy nem középpontozott, bele van vágva a balszélébe, és ezt egy nagyon jó döntésnek tartom, ettől van egy kicsit csálé ritmusa. A fénnyel van egy kis problémám, ugye van egy fény oldalról, ami a száj oldalsó részét megvilágítja, ugyanakkor előlről nagyon be van bukva, sötét ez az egész. Nagyon nehéz ez a műfaj, ha most plakátművészetben gondolkodunk, ráadásul ez egy szuperközeli, nagyon profi alkotó kell ehhez, hogy az ajkakon lévő mikrobarázdák ne látsszanak töréseknek, hanem az érzékiség egészen felfokozódjon. Ehhez nagy tapasztalat kell, hogy hova helyezzem az élességet; vajon a csillagra teszem-e, vagy a jobb középső részbe, vagy a pihékre, amik itt elöl megjelenhetnének, a fogakra, ahol ez a kis nyálfonal megjelenhetne, vagy feljebb, a nem látható orr felé eső részre... ez egy eldöntendő kérdés. Nagyon profi előképzettséget igényel ez a fajta munka. Az élességnek ezen a képen a felső ajkak közepén kellene lenni úgy, hogy élesben tartjuk a száj jobb felső részénél, ahol most a fényfolt van, mert ez egy nagyon izgalmas és erotikus felület. És szerintem még egy minimális derítést még kellett volna adni szemből a szájfelületnek, mert most a rúzsos száj, a fogak és a húsfelület nagyjából egy tónusban van, csak a színben különbözik. Szóval szerintem ezzel lehet még foglalkozni. És még egy, hogy van itt ez a csillag, ami alapvetően nem baj, de ezek a felragasztható flitterek vagy mik, ezek akkor izgalmasak, ha éppen olyan pontosan vannak megfogalmazva, mint ahogyan a száj szinte mérnöki pontossággal van kihúzva. Nem véletlenül kell várni a csajokra órákat minden indulásnál, amíg ezeket a vonalakat rajzolják, hogy tessenek nekünk. És ezért kellene, hogy ez a csillag, ami egy tükröző felület, amennyire lehet, legyen tiszta, ha már odakerült. Mindazonáltal jó ez a csillag, bár ahogy nézem a képet, nekem egyre több kérdés merül fel vele kapcsolatban, hogy jó, jó, jó, értem, csillagfény-diszkó, de igazából ez nekem egy picit sok. Bogi, vettük az üzenetet, és örülünk, hogy itt vagy velünk, és csinálj képeket, és küldd el nekünk, dolgozz, foglalkozz vele, és ne görcsölj a csillagokkal. (szőke-hegyi)
értékelés:

Karikatúra
Az árnykép mögött vidám és érzékeny lélek lakozik.

Gyerekkorunkban sokat játszottunk amikor sokat voltunk egyedül a lakásban, hogy a kezünkkel, az ujjainkkal a délutáni napfényben vagy az esti utcai lámpák fényében árnyékokat próbáltunk vettetni a falra. Nagyon izgalmas volt, amikor az ember azt tudta mondani, hogy nézd, ez az öklöm, az ujjaim, a falon meg megjelent egy emberi arc sziluettje. Az árnyékokkal való játék elég régóta ott van a repertoárunkban. Amitől itt érdekes ez az egész, az az, hogy itt ez a délutáni vagy eléggé alacsonyan világító súrlófény az emberi arc sziluettjét úgy világítja meg, úgy veti ide az árnyékot, hogy egy emberi testrész, talán egy comb, és egy másik, amiből nem látunk sokat, a jobb felső sarokban, ennek az egész felületnek a domborulata torzít ezen az arcon, ami ettől kap egyfajta groteszk ízt. És ami talán még érdekesebb, az alkotó szándéka is lehetett, hogy esetlegesen vagy a hónalj vagy a lágyék szőrzete belekapcsolódik ebbe az árnyékba, mintha az árnyéknak még szakálla is lenne. Az egész történetben igazából anélkül, hogy túl sokat tudnánk mondani a képről, az egyik továbbgondolásra érdemes gondolata az az, hogy itt két különböző bőrfelületet, két különböző bőrszínt látunk, és ha Robert Maplethorpe-tól a képeit az aranykorából megnézzük, nagyon sok olyan képet készít, ahol az emberi bőr különbözőségeivel foglalkozik; néger, fehér, latin és más modellek segítségével. Itt az egyik izgalmas dolog az, hogy a védtelen emberi testet, a bőrfelületet használja fel háttérnek ehhez a játékhoz a Béla. Nyilván ez egy kísérletnek, egy megfigyelés-sorozatnak egy állomása, így többet akkor lehet majd mondani a képről, ha különböző verziók, további kísérletek születnek. Az érdekes asszociáció, hogy akár hónaljról, akár intim testrészről van itt szó, azt úgy tudja az alkotó felhasználni, hogy az nem válik extrémmé. (szőke-hegyi)
értékelés: