Önportré arc nélkül

Kapocs
Minden mindennel összefügg. Eredetileg medencés képet akartam, aztán nappal szemben fényképezettet. Végül ez lett belőle. Majd a többit is feltöltöm egyszer. Ez a kapocs nem köt össze semmit semmivel. Le kellene vágni a körmöm.

Elsősorban azért érdekes kép, mert egy olyan emberi testrészt mutat meg, egy látszólag jelentéktelen emberi testrészt, ami ilyen közelségben, ennyire szembesítő módon ritkán látható fényképen - mindattól, ami valami manifesztálható, távol kerülünk, naturálissá válik a kép, a makróvilágtól, a körömágyra gondolok, a bőrfelületre, és ezt a fény is okozza, amivel meg lett világítva a testfelületet és a tárgyat, olyan az egész ettől a narancsos-vöröses fénytől, mintha szolarizálva lenne, a laminált asztallap is egészen kiégetté válik. Igazából ilyen képeket, amin egy valóságos tárgyat elhelyezünk egy elefánt vagy egy sündisznó mellett, olyankor használunk, amikor a méretezést próbálja a néző számára bemutatni, pl. hogy a gémkapocshoz képest az a valami mennyire nagy vagy kicsi. Nem vagyok biztos abban, hogy ennek a kapocsnak itt ilyen szerepe volna, hogy az ujj méretére utaljon. A címmel ugyanakkor nem nagyon találom a fogódzót, azon kívül, hogy igen, van egy kapocs a képen, hogy mi mivel kapcsolódik össze, itt az alkotó is utal erre, hogy a kép sem akar semmivel sem összekapcsolódni, viszont akkor az a kérdésem, hogy a cím az erőteljesen valamilyen kapcsolódásra utal, akkor mi itt a megoldás? Mivel ez az első lecke, a kapocs szó talán szimbolikus jelentéssel bír, és az estiskolához, az estiskolásokhoz való kapcsolódásra akar utalni. Ez egy jó irány, ha ez a történet, és egy jó szellemiség, de ehhez a képi elemeket is hozzá kell rendezni, és nem csak egy verbális játékkal, egy valóságos kapoccsal, hanem egy picit átértelmezve, pl. egy ujjat, körmöt abszolút lehet témának használni, és nagyon izgalmas tud lenni egy íves felület, a bőrfelület a maga sérüléseivel. Ez a kép most olyan, mintha egy megyei újság hirdetményéből került volna ide, valamilyen körömjavító anyag kapcsán. Nem tud átlépni abba a személyességbe, abba a lírába, ami elvileg elképzelhető lenne, ugyanakkor nem kellően sokkoló a kép, ha ez tudatos választás. Itt is azt érzem, hogy nincs pontosan eldöntve hogy mi az üzenet, mit akarok elmondani, és ezt kellene még tovább erősíteni a következő leckékben. (szőke)
értékelés:

Tenyérélet
A kép több képszekvenciából áll. Először egy ferde tükrön 2 elemlámpa segítségével lefotóztam ez egyik kezem. (a másikban a gép volt:)) Tehát a képen nem két hanem egy kéz van +annak a tükörképe. Ezután csináltam néhány textura fotót külön, és ezt digitálisasn raktam a tenyérre. Majd kapott még egy kis keretet is. Nagyjából ennyi.

Üdvözünk az iskolában! Első leckére egy nagyon-nagyon erős megoldást látunk, és most rögtön le is szögezem, hogy három disznó. Régebbi estiskolások talán ezen megütköznek, mert tudják, hogy a Pedellus hideglelést tud kapni ezektől a képkeretben a képkeret című keretezésektől. Azt kell, hogy mondjam egyébként, hogy itt az a keret tulajdonképpen elfogadható lenne, ha nem lenne benne ez a fehér, mert a két színbeli különbség pontosan elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesse magát ezt a keretet és archaizálná is ezt a történetet, de én ennél visszább megyek. Látunk egy nagyon pontos leírást, hogy állt elő ez a megoldás, és én azt mondom a Sándornak, hogy bízzon annyira az első megérzésében, hogy nem kell túlbeszélni egy ilyen történetet. A tenyér önmagában ezekkel a fényekkel, ezzel a kék maszatolással, ez önmagában gyönyörű, és működik, nem kell ehhez sokkal többet még hozzátenni, ez így erős és érvényes kép lenne mindenféle magyarázás nélkül. Nagyon jó az irány és remélem, hogy ezt a minőséget fogja a továbbiakban is hozni Sándor, csak bízzon annyira önmagában, hogy az első megérzése az helyes. (szőke)
értékelés:

Pillangó pihen a kezemen
Szállunk, akár a pillangó, de néha jó egyet megpihenni.

Anita mostanában érkező munkáiban egyre mélyebbek, összetettebbek az üzenetrendszerek. Érdekesek az erdei táj zöldjei-világosai (a nagybányai festők közül Ferenczy Károlynak van hasonló színvilága), ahol a fényfoltok impresszionisztikusan plein air-ben megjelennek, és az előtérben pedig egész közel egy kéz, amin megpihen a kis pillangó. Ez egy érdekes térjáték, de ettől függetlenül, ha már dekomponáltan van elhelyezve a kéz, hiszen a kéznek csak egy részét látjuk itt a képen , akkor ebből az arányrendszerrel a kompozícióban kellene foglalkozni és a mi javaslatunk szerint a jobb oldali részből valamennyit kéne vágni, vagy - még inkább - beljebb tolni a kezet. Ha Anita kimondta volna, hogy igen, engem továbbra is izgat az, hogy a terekben megjelenek, kilépek, ott a természet különböző jelenségeivel foglalkozom, s ha ebből létrejön ez az önmaga számára nem eléggé hangsúlyozott térbeli játék, és ha ez kimondódik az expozíció előtt, akkor talán ott jön a válasz Anita felé is, hogy akkor bentebb tolom a kezem. És ezzel a színpadi síkban az operaénekest odahelyeztem a zenekari árok elé, és a nagy csatajelent a háttérben látszik. (szőke)
értékelés:

Campanile di Venezia

Üdvözlünk a suliban, örülünk, hogy vetted a bátorságot és küldél leckét, ami ráadásul egy jó megoldás is, hisz ezzel a képkivágással, ami nem egy szokványos képkivágás, mondhatnánk panoráma kivágásnak is, ezzel egy olyan kontextust, jelentésrendszert hozott be az alkotásba István, amiben nem csak őt magát, hanem a helyet is nagyon könnyed vonalakkal érzékeltetni velünk, a térkövekből mint reális formákból, és a köveken lévő vízben tükröződő épületből ott vagyunk Velencében és látjuk a teret, érzékeljük a nyüzsgést ebben a szűk kivágatban, ami még egy fontos dolog, hogy a két forma, tehát az épület és az emberi test irányultsága szembe mutató forma és ezzel dinamizálja is a teret, mintha meggörbülne a tér is, nagyon érdekes játék ez. Várjuk a továbbiakat. (szőke)
értékelés:

Kezem a refi előtt
A feliratot nem akartam kiszedni, mert akkor már nem az eredeti kép lesz. A háttér egyébként a szobám falának részlete.

A képen most van egy feltáró jellegű cím, ami a varázslatot, a függöny mögötti titkot fejti meg azzal, hogy eléggé realisztikusan elhangzik az, hogy ez valójában egy kéz. De nem ezt látjuk, hanem egy nagyon jó színritmikát, és itt megjegyezném Hencze Tamás festőművészt, akinek most van valamilyen kiállítása Budapesten, aki talán több mint 30 éve ezekkel az ilyenfajta absztrakt ritmusokkal és színekkel foglalkozik, merthát itt rózsaszíneket, vöröseket, sárgákat és abban egy éles vágásszerű sötétet látunk. Tehát ha nem tudnék semmi mást a képről, akkor én ezt egy nagyon erős, dinamikus színgyakorlatnak tudnám elfogadni, és ennek meg is állja a helyét. Még a címmel együtt is megállja a helyét, gondolom a refi a reflektort akarja jelenteni. A szöveg az értelmezi igazából ezt az absztrakt játékot, hogy a valóságot máshonnan, nagyon közelről, más módon nézve valami meglepőt, valami újat kapunk. Ez egy nagyon jó rácsodálkozás, egy nagyon jó figyelem, egy valós, realista helyzetre, amiből egy absztrakt ritmus jön ki. De ha ebben biztosak vagyunk alkotóként, hogy itt egy nagyjából egyszerű házifeladatra egy egész jó kis geget összehozunk, akkor nekem az a véleményem, hogy azt a feliratot ki lehet szedni, hiszen azt a gép teszi rá, hogy ott voltunk ekkor és akkor, bizonyító erejű információ az ott van, de mivel ez egy ízig-vérig képzőművészeti munka, csak a cím játékos úgy, hogy utal erre a házifeladatra, nincs szüksége mankóra. A mankót úgy értem, hogy amikor ott látjuk, hogy 2008. június 10-én tette fel a pedellus ezt a képet, jó, van egy nap csúszás, de lehet látni, hogy mikor történt ez a történet. De akkor is, készült egy jó festmény egy fényképezőgéppel, egy jó ritmikai történet, és akkor jön a postagalamb és odanyomja ezt a sarokba, és mondjuk ha ott egy sárga ecsetvonás lenne, azt mondanám, hogy az súlypontozza a bal alsó sarokba menő ferde vonalat... de ez még csak nem is egy szignó, az alkotó szignója, ami szintén lehet egy ritmus a képen. Van, ahol ezt használják így, hogy a festő a szignójával még ritmizál, Dürer például a monogramját nagyon komolyan beleépítette a képeibe. Például egy faragott kövön ülnek a modelljei, amibe belevésve ott van a neve. De ez itt nem egy szignó, és nagyon nem abban a stílusban van, mint a kép, mert a gép a maga módján teszi ezt oda, és nem tudja ő azt, hogy a fényképész milyen jó kis ritmust tett oda. Tehát én nagyon nem értek egyet azzal, hogy ez ott van, nagyon lehúzza, visszahúzza a képet, és a három citromdisznó meglenne, ha ez a kép enélkül a dátum nélkül érkezne be. Két disznó, mert ez első leckének egy jó indulás. Várjuk a folytatást. (szőke)
értékelés:

Szöszmötölünk
A hobbim, a hivatásom és a főnök. Én elbújtam.

Az első asszociációm az, hogy Marie Curie első kísérletét látjuk egy ilyen hatvanas évekbeli hajszárítógépen, ami persze valószínűleg nem az, hanem egy centrifuga (Ez egy Zepter-fazék a pedellus szerint), és most teszi bele a biokémiai izéket kifőzi a micsodákat a szoszolákkal. Tehát egy érdekes portrét kapunk, mivel nem is csak portré, hanem enteriőr is, és mindez egy nagyon érdekes tükröződésben jelenik meg. Valószínűsíthetően nem is fényképezőgéppel készült. Látjuk az alkotó kezében azt az eszközt, amit pont az edény éle takar ki, amivel valószínűleg készíti a képet, és a jobb kezében egy konyakospohár (amit mások inkább üveglombiknak hívnának, amiben András szerint a mikrobikat viszik a töttöröttömbe) van, és tulajdonképpen itt főzi a pálinkát bele, András tudja, mert a valakinek a valahol is van egy zugpálinkafőzőgépe lent a fészerben és tulajdonképpen ez a laboratórium is egy zugpálinkafőzőgéprendszer, és innen van a sok lóvé arra a szép fényképezőgépre! És mi azért örülünk nagyon ennek a képnek, mert mosolyra tudott minket deríteni, és ez egy nagyon fontos dolog. Egy olyan élethelyzetről kapunk bizonyságot vagy értesítést, amikor minden keserűségünk, minden szorongásunk, minden kérdésünk ellenére tudunk mosolyogni. - Milyen mérleg van ott hátul! Zöldségesmérleg! – egyszóval egy olyan üzenetet kapunk, hogy bármi van is, basszameg, tudunk mosolyogni! Három disznó, nem tudok mást mondani a képről, nekem ez nagyon tetszett, mert mosolyra tudott deríteni. (szőke)
értékelés:

András: Vera, csinálj nekem egy képet szorgalmiba arról a mérlegről! Ez nagyon komoly cucc! Ha véletlenül kidobnátok, akkor van Dörögdön egy Ősök Háza, ahol van egy szocialista szoba, ha ki akarnátok dobni, akkor megvenném. Elnézést. Átvenném a mérleget.

Kicsi
Ahol ez a kiccsávó van ott körülötte tankok, csatahajók, repülőgépek, bombák, fegyverek ölték egymást halomra a gyermekrajzuniverzumban. Ő volt az egyetlen nem harcoló figura, vidáman, elkülönülten. Én meg azonosulni próbáltam vele. Belépve a burokba ami körül vette.

Magamhoz ragadom a szót, mert azt akarom erősíteni, hogy szerencsénkre a maga módján ez egy vizualitással foglalkozó oldal. Másként: nagyon sok mindent összetettebben, jobban fogalmaztok meg, mint amit megszoktunk a mindennapi verbalitástól. És ez szerintem nagyon jó, mert képekben láttok, nem néztek, hanem láttok már. Én a hozzáfűzött megjegyzést nem olvasom el, beleolvastam, de nem olvasom el, mert nagy szerencsére a felülnézetben fotózott repedezett aszfalt, a krétarajzocska egy emberkefigurával, egy gyerekrajz, és ez a körberajzolt territórium, felület, ami baleseteknél szokott megjelenni, hogy itt volt, itt feküdt, ekkora volt, nagyon hasonlónak érzem ezt a fajta látványt, amelyben az alkotó belelép a képbe, és azt mondja, hogy én látom, én mondom, rajtam keresztül foglalódik össze ez az üzenet. A felnőtt fiatalember sziluettje sem részletgazdag, hiszen csak egy árnyék, hasonlóan a gyerekrajzhoz, ami csak a láb, egy nyak, ami a has is, és egy furcsa fejet ábrázol. Az árnyék is egy ugyanolyan szűkített, de pontos jelzés, az emberre és ez a kettő párhuzamba van állítva, egyrészt mert a kompozíció olyan, hogy ez a körberajzolt határvonal összekapcsolja az árnyékot és a gyermeki lét furcsa, barlangrajzra emlékeztető piktogramját. Ez nekem sűrítettebben jelentkezik a gyermekkor és felnőttkor kapcsolatáról, és arról a fajta látleletről, ami a poharas képen is jelentkezett, sőt, ez egy érett üzenet, aminek nincs szüksége a szövegleiratokra, sőt az semmit nem tesz hozzá, hála a jó istennek, hogy azok nincsenek rajta a képen, amik ott vannak, mert akkor egészen máshogyan kellene elemezni a képet, és nem is biztos, hogy három disznót tudnánk adni. Nekem az a mese is eszembe jut ahol a plakátfiú mindig lelépett a plakátról, valami rajzfilm volt. (szőke)
értékelés:

Akkor most megteszem az első lépést, még bizonytalan, még félénk. De remélhetőleg egyre biztosabb lesz... (Sajnos mióta a lányom lerántotta a gépet, nem igazán élesek a képek...)

Szerintem nem is olyan bizonytalan ez a lépés, az alkotás első lépése, mivel azzal, hogy a perspektívát, és a felső gépállást használod, önmagaddal és a középpontba helyezed a lábadat, azt a lépést, amit felénk teszel, amivel ideérkezel hozzánk, és tanítani fogsz bennünket a történeteddel, a létezéseddel, ez egy nagyon is jó választás és jól összesűrített üzenet. Egy jó döntés, hogy a szőnyeg, a drapéria nem hivalkodó, ezek a szürkék és oldott, világos barnák nem jól harmonizálnak a papucs barnáival és ezzel a batikolt nadrágszárral. A kép egészében ezek a vízszintes csíkok, ahogy végigmennek dinamizálják a képet, az ellentétet ezzel a tulajdonképpen piramisformával, ha elvonatkoztatok a konkrét lábtól, lábujjaktól, ennek az ellentéte, a statikus piramis, ami biztosan áll a talapzatán, és nagyon jól elválik, elemelkedik a háttér felületétől. A rutinunk azt mondja, hogy igen, a gép a kezedben van és lefelé nézel, mégis olyannak tűnik, mintha egy csíkos fal előtt a falra lenne feltéve ez a láb. Ettől van a képnek egy furcsa, valóságfeletti érzete. Az élességnek valahol ott a lábfejen kellene lenni, ahogy haladunk felfele, ez is viszi ezt a perspektívát. Szintén a rutin mondatja az emberrel, hogy várja, hogy ilyenkor hol van már a másik láb, és a vallomás ereje ebben a képben pont ott rejlik, hogy az egyént, az individuumot, magadat ezzel a bal lábbal, a talpelemzők szerinti női oldallal odahelyezted. Szerintem amit a kép vállal azt teljesíti és nem szabad magad negatív minősítéssel exkuzálni, hanem bátran dolgozz, és szeretettel fogadunk itt az estiskolán. (szőke)
értékelés:

Elkezdem megcsinálni a leckéket, újra, merthogy belekezdtem régen, de az régen volt.

A kommentárokban olvashatóak az értékelések, átlagoltam, 33 disznót számoltam össze 11 szavazattal, az átlagban 3 disznó. értékelés:

Családiasan 2 alá portré
Az első valóban egy hibás feltöltés eredménye volt. Itt van az, amit szerettem volna feltölteni. A hibázás a tanulás kulcsa, ezért külön örülök, hogy módja nyílt Andrásnak elmondani azokat a fontos dolgokat, amelyek a képet jellemezték. Állok most elébe (amint látható is) az újabb kritikának.

A képen ezeket a festett orosz figurákat látjuk, sokat és még tükrök is vannak mögöttük, ami megkettőzi őket. Olyan ez, mintha a négygenerációs nagycsalád összegyűlt volna a nagypapa születésnapjára, mindenki itt van, a Zsuzsi, a Panni, a szomszédból az Editke, mindenki, és a babákon kívül egy férfi is, aki egy picit takarásban látszik, de a tükröződésből azt lehet kivenni a tekintetéből, hogy valami boldog várakozás vagy figyelem van benne, de azért itt a hölgyek a főszereplői a képnek. Ha megnézzük a babák arcát, meg a kirúzsozott, csókra csattanó szájukat, így nagyon fontos szereplői a képnek, még így kaotikusan. Szerintem a képnek elsősorban ez a fókusza, hogy a molett hölgyek, a kisebb molett hölgyek és az egészen kis babák is együtt vannak, és ebbe a csapatba, ebbe a közösségbe bújik meg a tükröződésen keresztül az alkotó félig látható arca. Szerintem jó ez, ahogyan együtt vannak, az asszonyok és ő. Bennem az vetődik fel, hogy ez valamilyen kiállítási tárgycsoport, belógnak még balra fent valamilyen tükördarabkák, amiben szintén tükröződnek ilyen festett fadoboz-asszonyok, de az annyira szélen van, hogy pontosan nem lehet megállapítani, hogy mit tükröz, honnan. A kép mostani keretszerkezete nem erősíti a lenti csapatot, hanem a felső rész egy picit a káosz felé mozdítja a képet. Ezt erősíti a ferde horizont vagy tengelypontok is. Szerintem ha a felső vízszintes felületből valahol ott a babák környékén elvágnánk, még sűrítettebben lenne jelen ez a szürreális nagycsalád, a háttérben látszódó családtaggal, és még sűrítettebb lenne a mondanivaló. És egy picit megnyugtató lenne, ha a horizont egyenes lenne, mert most olyan, mintha Csaba lökné fel őket valahonnan a mélyből. (szőke)
értékelés:

Pista 1
Dávid képének hatására inkább bicajt vettem,és mobillal fotózok.

Számomra a kép örömteli dramaturgiája az, hogy az alkotó, Berecz István keze egy pillanatra megjelenik, ahogy megérint egy élettelen felületet. Azt már a többi alkotásából sejtjük, hogy ő maga az a szobrász, aki ezekből a halott anyagokból, száraz fából, alaktalan agyagformákból mágikusan életet lehel, és megjelennek ezek az emberi arcok, fejek, portrék, animációk. Tehát a mágus kezét látjuk itt a kép alsó szélén. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ha ezen az úton indult el a fényképész, akkor szerintem több súlypontot kellett volna erre a mágikus kézre tenni. Mert ez a mágikus kéz kattintja el a fényképezőgépet, ez aki létrehozta számunkra ezt a térben elforduló, áthajló, összetett formájú, profilban látható, majdnem életnagyságú szobrot, tehát ő az, aki itt elsősorban a főszereplő, és a mágus eszközét látjuk itt, ami nem más, mint a szobor. Tehát miközben a kép majdnem középpontjában az emberi fej faragott szobra látható; ha tisztázottabb lett volna az üzenetrendszer, akkor a kép arányait, a kompozíciós arányokat kéz felé is elvittem volna. Picit többet hagytam volna a vágyakozó, köszöntő módon érintő kéz felé, másrészt viszont egy picit a kameraálláson változtattam volna, hogy a faszobor orrából ne a négy nagyfeszültségű zsinór áramoljon ki, és a esetleg a fenyők, a kertkapu picit rendezettebb lehetne. Ugyanis most ha hunyorítok, a tóusértékei az állkapocs mögötti fenyőnek hasonlóak, mint a talán reggeli vagy délutáni napsütésben, ettől olyan erősek az árnyékok, az árnyékok nagyon hasonlóak, mint a háttérban lévő fa.
Még annyit tennék hozzá, mondja itt Zsolt, hogy a táborban is, a fórumon is beszélgettünk a színes és fekete-fehér képek közötti különbségről, és azt mondtam, hogy ha tehetném, nem engednék fotózni csak fekete-fehérben legalább egy évig. És erre ez itt egy jó példa, mert ha áttesszük a képet fekete-fehérbe, akkor a háttérben a fenyőkkel, amiről András beszélt, az egyértelműen látszik, hogy egybemosódnak ezek a formák, csak a színek elvisznek, becsapnak bennünket, és elhitetik, hogy hát az egyik zöldes, a másik sárgás, de igazából a tónust a fekete-fehéren kívül lehet jól megérteni. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szem/pilla
"Az élet csodáinak nagysága attól függ, hogy milyen szemmel nézzük azokat!" (Urbán Ferenc)

Fekvő formátumú, szuperközeli makrófelvétel, ahol olyan közelségben látunk egy emberi szemet, a jobb szem szélét, ha nem a test ezt a részét látnánk, hanem a test egy más felületét, akkor nem biztos, hogy első látásra meg tudnánk határozni, hogy milyen területen, milyen rendszerben járunk. Nagyon sokkoló, félelmetes, talán azért, mert az alkotó a szemgolyót az alsó keretezéssel szintén elmetszette, csak részben, majdhogynem a fele magasságában mutatja azt. A szemgolyó közepén csak a sötétségei érzékelhetőek, a felületen visszatükröződő szempillák, és a kölső környezet is látható egy picit. De nem tűnik ebben a közelségben nyugodtnak ez a szem. Olyan, mintha nagy erővel akarna a kép készítője üzenni nekünk, mégis lenne benne egy iszonyú erős, határozott birtoklás is, hogy ennyit, és nem többet adok nektek. Ettől, hogy a kép majdhogynem szűk marokkal van mérve, ettől viszont kap az egész üzenet egy súlypontozást. Nem tudjuk levenni a szemünket a képről, folyamatosan próbáljuk a horizontális és a vertikális jobb oldali, függőleges keretrészt, és az alsó keretrészt nyitni, húzni, hogy valójában belenézhessünk ennek az embernek a szemébe, és ez nagyon erős feszültséget gerjeszt a képben. Nyilván attól, hogy a fényviszonyai, ahogyan a testet megvilágítja, és a színes formátum választása a bőr, a hús felülete miatt valahol ebbe az egész furcsa tobzódásba az érzékiséget is belehozza. Nem egy elbeszélő történetet látunk, hanem olyan az egész üzenet, mintha az itt és mostról szólna, és arról az itt és mostról, ami megköveteli a figyelmet. (szőke)
értékelés:

Elrettentés kép-en
Kicsit megkésve, de feltölteném... A probléma az volt, hogy öteltem sem volt, hogy mit szeretnétek látni és későn vettem észre, hogy meg tudom tekinteni mások képeit, igyekszem...

Egy érdekes képet látunk, jók a foltok, nem fontos a 46 vagy a 23, van ritmus a vörössel, a kockással, a hullámossal, tehát ez egy pop-art kép és jó első lecke. (szőke)
értékelés:

Portré
Egy alak alapjai: Föld, Víz, Levegő

Ennek a képnek azért örülök, mert érezhető, hogy az alkotó önmaga csinálta, ott a jellegzetes gesztus, amivel üdvözöl bennünket, jellemző a női alak meseisége ezzel a szőrme feles kabáttal, az jó, hogy a fej árnyéka is benne van a képben - sok hasonló leckét láttunk már - a jobb oldallal lehetett volna valamit kezdeni, nyilván az a kéz fogja a kamerát, de a környezetben lehetett volna valamit találni, oda helyezni a jobb oldali részre. Egy kicsit a háttérben van valami ritmuszavar, különösen a fejnél, ott a háttér struktúrája zavaros folthatás, ami bezavar az árnyékba. (szőke)
értékelés:

Szivárlány, a szűzkézzel
Tudom, hogy a tükrös trükkös képek elcsépeltek, de szerintem ez nem rossz.

Ezekből a játékokból is láttunk már, az alkotó utal is erre, nem rossz, nem rossz, de a portré arc nélküli leckére akkor fenn le lehet vágni a szemet és most a tükör íve félúton van, mert vagy le kellene hagyni, vagy jobban lehetne hangsúlyozni azt, ami az ív és a kar közötti párhuzam. (szőke)
értékelés: