Önportré arc nélkül

Részlet...

Öröm, ha valaki újra kezdi a leckéket, hiszen új értelmezések is megjelenhetnek ahogy telik az idő, és ez mindenképpen megér egy disznót, bíztatásként. De a kép sajnos nem az, amit Barától várnánk. Ha azokat a képeit nézzük, amiket a kerítés mögött készített a barátnőjéről, akkor minimálisan azt a szintet jó lenne tartani. Miért bemozdult, miért pontatlan, miért a varrásnyomon van az élesség, ha az ékszer fontos, akkor miért nem az van kiemelve, értem én, hogy minden ellen lázadunk és mindenben avantgardok vagyunk, de ez nem jelentheti azt, hogy pontatlanok vagyunk. Az alkotótól láttunk már pontos fogalmazásokat is, a fél kézzel gyorsan odatett megoldást tőle nem fogadjuk el. (szőke)
értékelés:

por tré

Első lecke, arc nélkül.

Üdv az Estiskolán Jóska, ez egy erős első lecke. Nagyon fontos, hogy nem vágtad szűkre a képet, jól ritmizál a haj, a szürke háttér, ami kiemeli a szemet, amivel kapcsolatban talán annyit, hogy a csalás azon bukik le, hogy ebben a tartásban nem lehet az alkotó szeme, de ez mellékes is, hisz szürrealizmusában Magritte képei ide nagyon passzolnak, szóval örülünk és három malac. (szőke)
értékelés:

Keratin vs. acél
Egy olyan egyszerű történést szerettem volna ábrázolni, ami minden ember számára teljesen természetes, de mégis kevesünknek juthat eszébe egy ilyen pillanatot egy icipicit más formátumban is megjeleníttetni...

Üdvözlünk az Estiskolán, és ott kezdeném, hogy a kép jó, és megvannak a disznók, de írd már le kedves Tamás, mi az a keratin, mert a Zsolt nem tudja, és ha a Zsolnak leírod, akkor nem ciki, nem fogok leégni, hogy én sem tudom. Oké, lehet, hogy az a körömvágó. (szőke)
értékelés:

Önarckép
Én a tavasz megörökítése közben.

Üdvözlünk az Estiskolán, nagyon örülünk és alapjában meglenne a 3 disznó, csak azért mondanám, hogy kettő, mert az arányokkal kellene dolgozni még. Most az objektív kötődik valamilyen szinten hozzánk, de a kéz rajzolatához képest a fényképezőgép nem elég személyes és ezek arányai feléd kellene, hogy elmozduljanak. (szőke)
értékelés:

Tavasz
Éneklem a tavaszt, a fényt,
Bimbózó ifjú zöld reményt,
Szerelmes szívem sóhaját
S csitítgatom szegényt,
Nekem nyílik minden berek
- A vérem játékos gyerek -
S a Nap elém hajol
És rám kacag, milyen ravasz
- Ó pompa, szín, ó dús Tavasz!

Köszöntünk az Estiskolában, nagyon szeretjük ezt a képet, és ha ezt a tavasz leckére küldte volna, azt kellene mondani, hogy teljesítené azt a feladatot is. Nagyon nagy gondban lesz, mert most kilőtte a 12-es leckét és ezt már oda nem küldheti el majd. Első leckének is jó a kép, amit kérnénk, hogy a vers, amit olvasunk, nem derül ki, hogy ő írta, vagy idézet valakitől, ezt ki kellene egészíteni. (szőke)
értékelés:

Semmi bajom szem nélkül
Szemüveg nélkül nincs szemem - de nincs semmi baj homályosan sincsen semmi baj.

Véleményünk szerint egy jó anyagot látunk, jó, hogy a bordázott szőnyeg tengelyeit használja, mint egy perspektivikus utat, ami az alkotóra mutat, tehát ez jó első lecke, talán érdemes lenne ezt a kis asztalt az életlenben lávő alkotóval együtt úgy mozgatni, hogy a mögötte lévő alumínium radiátor, és a háttér folthatásai ne zavarják az előtérben lévő élesség játékot, hanem ezt erősítsék, tehát egy sematikusab háttér jót tett volna a képnek. Örülünk neki, egy jópofa dolog. (szőke)
értékelés:

Vákum
Ha már minden leckém lenne, ezt talán köldöknek küldeném.

Többszörösen átgondolt és nagyon provokatív képet látunk, és azt kell mondjam, hogy nagyon bátor vállalkozás, és óriási előrelépés az októberi első leckéjéhez képest. Az egész emberi test van odaadva váltságdíjként az első leckében az arc ellenében, ez egy nagyon fontos dolog, feltételezem, hogy Dániel bízik bennünk, nem elsősorban Szőkében és Hegyiben, hanem a többiekben. Ez a tükör játék hozza Moholy-Nagy világát, de ott a konkrét és natúr is, a valós megjelenés, a fényképezőgép, nagyon jó a stílusok kezelése. Egon Schiele jut eszünkbe a test formáinak rajzolatából, három külön részből áll a kép, mégis ez a hármas jó ritmusban olvad egy képpé. Drukkolunk, hogy ezen a szinten jönnek az új leckék is. (szőke)
értékelés:

Játék
A kedvenc játékom.

Jó a kompozíció, jó az üzenet, hogy az élesség a kis betűn van, megtudunk valamit, jó ritmusban van. (szőke)
értékelés:

Munka
Ezt csinálom, amikor a dolgozóba vagyok! Ezt a képet is telefonnal készítettem. Az exponálást 10mp-re állítottam és bekaptam a telefont a számba és egy picit megemeltem a fejem. A koncentrálástól egy picit kinyomtam a hasam.

Tetszik az ötlet, de kompozícióban szétzilált az egész. Nagyon jó a leírás, Pedro Almodovar Kika című filmje jut eszünkbe, ahol Andrea, a riporternő a fejére szerelt kamerával örökít meg helyzeteket, ettől, hogy egy jó technikai geget használsz, ha ez mégis kevés ahhoz, hogy a kép, mint egységes sűrítmény kompozíciójában működjön, akkor teljesen mindegy, hogy csináltuk, kézenállva vagy máshogy, ha nem 100%-osan erős a kép, akkor nem tudok ezzel mit csinálni. Máshonnan megközelítve: jó az ötlet, jó, hogy a fejem tetején a kamera, de kompozícióban rendezzem már meg ezt a káoszt. A káosz képzőművészeti szempontból nem a káoszt fogja tükrözni, hanem az eredménytelenséget, tehát picit az asztalt be lehetett volna rendezni, manipulálni, hogy a munkára, a privát térre még jobban tudjak sűríteni. Attól félek, hogy maga a technikai trükk, hogy a számba vettem a telefont, ez túlságosan lefoglalt ahhoz képest, hogy elfelejtsd, hogy mire megy ki a fuvar, mert azt a nézőnek meg kell értenie. (szőke)
értékelés:

Mezitlab

Miért önportré? Igaz, hogy egy fizikai testrészem sem szerepel a filmben, de beleadtam szívem-lelkem. Ez vagyok én. Aki ezt a filmet megnézi, az a lelkembe lát.

Ez gyakorlatilag egy pamflet és egy utalás a Volt egyszer egy vadnyugat filmre, a korabeli akciófilmek eszközével dolgozik az alkotó, megmondom őszintén, hogy nem érzem erősnek a végét. Nagyon jól indul a film, nagyon jó az átfordítás a biciklire, de a végén elveszik ennek a varázsa, lebegése, komikuma, túl egyszerűen ájul el a bicajos a hegyoldalban, valami hiányzik a végéről. Nagyon jó a vágás, de a színészi munkára is figyelni kell, hogy például a végén a mosoly hiteles legyen. (szőke) értékelés:

Barának barátsággal

Ezeket a fotókat február 2-án készítettem, nem tudom, hogy a Bara mikor, de nem bánnám, ha pont egyszerre készítettük volna.

Rendben van, hisz a tulipán éppúgy a nőiségről és a szexusról szól, mint a vörösre rúzsozott száj, miközben a szájat ha megnézzük, az nem egy érzéki és dús, hanem egy föltupírozott száj, olyan, mintha egy kislány száj lenne. Itt van valami furcsa érzéki játék. Felidézhetnénk akár Mapplethorpe virágjait is, bár ő nyíltabban vállalta a szexuális párhuzamot, direktebben fogalmazott. Érdekes, ahogy a virág ellentétes oldalról jön be, mint ahonnan várnánk, talán éppúgy ellentétes, mint maga az alkotó, az ő attitűdje. Itt azért azt el kell mondani, hogy arra kell törekedni, hogy lehetőleg a fotónál egy képbe próbáljuk meg sűríteni azt, amit el szeretnénk mondani, ne két fél fotó adjon ki egy egészet, ha nem feltétlen szükséges, egyszerűbben fogalmazva, különbséget kell tenni aközött, hogy a képsor indokolt egy történet elmesélése okán, vagyis képriport, avagy több képre esett szét az üzenet. Itt a virág önmagában is érdekes lehet, ha a kép be van fejezve, a száj a szőrmesállal is izgalmas és erős, önálló üzenet, ha pontos a fogalmazás, a kettő együtt viszont egy harmadik, nem elkészített képre utal. (szőke)
értékelés:

Én 1989
A képen én vagyok látható, amint az újonnan kapott Pentaxomba befűzöm a filmet és a továbbításnál elkattintom a gépet. Tehát véletlen, viszont vállalom, mint portré. Egyben ez úgymond tisztelet is a Hibaistáknak.

Ezt a képet nagyon szeretem, az egyetlen problémám, hogy valamit kezdtem volna a tükröződéssel a kép alsó felén. Vagy az ívet folytattam volna tovább, vagy a szőrme ágytakarót, csergét, ami most a kutyaházon található, föntebb vágtam volna egy picit, hogy a kép bal oldalán lévő függőleges és a másik felén látható körív geometriai játéka még erőteljesebb legyen és ebbe csak egy pici megjegyzés legyen a figurális üzenet az alkotóval, aki az ölében tartja a fényképezőgépét. (szőke)
értékelés:

Nyomot hagyni veszélyes felelősség. Mégis nyomokat hagyunk lépten nyomon. Még nem tudom itt milyen nyomokat fogok hagyni ezért is szeretnék egyelőre Tivald néven bemutatkozni.
Az első leckében be kell mutatkozni, de arc nélkül. Hát ez vagyok én, egyben ez a munkaeszközöm is.
Lehet, hogy ami nyomot itt hagyok, jobban azonosít engem, mint az iskolán kívüli nevem, ahogy a képen látható testrész jobban azonosít, mint az arcom.

Egy makrofelvételt látunk, nagyon örömteli látni, hogy miközben többségében fotós és nem grafikai oldal vagyunk, egyre több olyan ötlet érkezik, amire azt kell mondjuk, hogy grafikai, festészeti beállítottságú munka. Ez a kép túllép a makrofotó világán és festménnyé, gesztussá válik a kép, épp csak annyira őrzi meg a konkrétságát, ami a saját tapasztalatunkkal együtt fut. A vörös csíkok utalják a képet és ezek az egymásba fonódó vájatok, csatornák létrehoznak egy fraktálszerű alakzatot, a kép így festményként is megállja a helyét. A kép nem megnyugtató, van benne egy felszólító erejű sokkolás. Haris László Kettős portré - szembesítés című képe jut eszünkbe, amin két ember ujjlenyomata látható, aminek születéséről és a kép történetéről a szerző a Fotóművészet újságban többet mesél. Ezt nem mint összehasonlítás említjük, mert a két felfogás között nincs párhuzam, csak a formai játék előképeként. (szőke)
értékelés:

A hamiskártyás öregapám, avagy ARCátlan önábrázolás
Na hát üdvözletem mindenkinek, vétel. :) Örülök hogy az osztálynévsorban tudhatom immár nevem, és belevethetem magam a heves házifeladat készitésbe... Először ahogy elolvastam az első feladatot nagy üresség és tanácstalanság tátongott koponyámban, aztán kigyúlt az isteni szikra, és MEGVAN! azt hiszem... bár nem tudom mennyire megfelelő, erről majd döntsön a köz :)

András ezt a képet nem szereti és én értem is, hogy miért. Egyrészt a szín, ami most egy barnás-padlizsános tónus, ami viszont nem indokolt, semmi ok rá, hogy ezt használja az alkotó, ez erőtlenné, határozatlanná teszi az üzenetet. Másrészt mindenütt vágva van a kép, nagyon szűk a kompozíció. Ha ez egy kártyás helyzet, és tétben játszotok, akkor ott a pénznek is szerepe van, most nem eldöntött ez sem, mert bár látszik valami, ami pénz is lehet, de alig van a képen jelen, és az is életlenül. A kártyalapok is elvágódtak, bal oldalon a karnál látszik, hogy ott is egy nem szerencsés vágási felület jön létre, jobb oldalon meg egy határozott fényes oszlop formájú tárgy került a képbe, de ez egyrészt súlypontjában megbontja a formákat, másrészt el is billenti a képet. Értem a kéz ujjainak festését, mintegy áttételes utalás, dupla ráerősítés a kártyára, de ez a festés konkurál a csuklón látható henna festéssel, vagy tetoválással. Egy harmadik díszítés is megjelenik, mégpedig a kártyák hátoldala, talán orosz gyártmány lehet, vagy valami hasonló, mindezek nyugtalanná, kapkodóvá teszik a képet. A kockás ing sem ad nyugodt hátteret. Ha össze kellene foglalni a látott jelzéseket, akkor ez is egy verbális kép, ahol nem a hangulat az, ami az üzenetet közvetíti, hanem jelek, utalások, gesztusok, de ezek nincsenek egymással szinkronba hozva, ráadásul egymás hatását gyengítik. (hegyi)
értékelés: