Beborulva

Beborulva

Azt gondolom, hogy ez a formai és tömegelhelyezés ez jól megoldott, még a fád, kékes tónusokat is értem, értékelem, hiszen ha köd, ha eső, ha nyomorult idő, akkor az ilyesmi. A vízszint nem tökéletes, de javítható, szóval összességében ez egy jó kép lett, köszönöm, érdemes lenne picit sűrűbben jelentkezned képekkel, hogy valahonnan valahová haladhassunk is. (hegyi)

Vallettai absztrakt

Vallettai absztrakt

Bevallom, az ilyen absztrakciók nem tekerik le a fejem, inkább feladványok, mint fotográfiák, de ez egy jól megoldott dolog, még ha szívemhez nem is áll ez a témakör közel. Kötelező gyakorlat, lenézni magasból, megvolt, pipálható. (hegyi)

Sebinek Bugibbából

Sebinek Bugibbából

Jó a 365, mert egymás gondolkodásába is bepillantást nyerhetünk, Sebi tükröződéses dolgai többnyire elég jók, de egy biztos, hogy ha nehezen is található meg, de azért megtalálható rajtuk, és a komponálás nem ennyire zavaros, ha már neki címzed, erre érdemes figyelni, hogy a végeredmény mit ad ki, ez így most formák zűrzavara lett, nem áll össze a sok apró részlet egy nagyobb egésszé. (hegyi)

Gyula és a belső udvar

Gyula és a belső udvar

Itt az a helyzet, hogy a lényeges részt hagytad árnyékban, a fehér póló Gyula pocakjával együtt világít, a meztélláb és a kézben a cipő meg elsikkad. Gyula türelmes, ha szóész neki, hogy álljon balra, megteszi. Próbáld ki. (hegyi)

Belső udvar

Belső udvar

Azt gondolom, hogy ez egy jó meglátás, van hangulata, a komponálása is egészen rendben van, de mindezt agyonvágod azzal, hogy ferde az egész. Kérlek erre figyelj, a cipő nem szalad el, van időd rá, hogy ellenőrizd, mit látsz, hogy az ferde-e, ha nem megy szemre, akkor kapcsolj be segédrácsot. (hegyi)

Pótlóbusz

Pótlóbusz

Olvastam a kommenteket. Majdnem mindegy, hova kerül, de Istvánnak igaza van abban, hogy amit Balázs mondasz sztorit, egy bonyolult, képen nem látható dolog. Nincs a képen. Neked van meg, jó sztori, de a kép mást mesél. Vagy mást is. Jók a ritmusok, de ezek inkább ritmusok, formák, ez a lényege, ez jön át, a sztori alig, mivel nem is lényege a képnek a busz. Szóval a képnyelv egy fura dolog, mert primitívebb ösztönszinten működik, mint a beszélt, mesélt nyelv, ezért sok minden lemarad, vagy máshogy jön át, erősödik vagy gyengül, amikor képpé formálódik. Ezt érdemes és fontos próbálgatni, mert ha az ember a belső sztorira figyel, könnyen becsapja magát, hiszen az ember nem egy állóképet lát, hanem filmet, másodpercenként 50, vagy akár 100 kockával, ahogy az agy felfogni képes, ebből az elme kiragadhat egy pillanatot, de az soha nem az, ami a fotó pillanata, mert az elme pillanata máshogy sűrít, be tud csapni. (hegyi)

Egy

Egy

Nem tudtam megállni, hogy ne kommenteljek a képhez elemzés előtt, itt most csak összefoglalom a bajomat. Hogy mennyit pöcsölhettél a fél bajusz fél szakállal, azt csak az tudja, aki borotválkozott már, nem kis fájdalom lehet, vér és könnyek, főleg ha gyorsborotvád van. Nem éri meg. Mert képileg ez a gagyi, már meg ne bántódj, de mivel tudom rólad, hogy az írás mint műfaj a birtokodban van, így merem mondani ezt, mert hiszem, hogy érted és nem félre. Jé, kocka. Elveszett a g, pont, amikor kéne. Szóval Balázs ezt az utat gyorsan felejtsd el, mert szerencsére ez a humor heroldos megközelítés, szótagolva fotózás ez sose volt nagy divat, és az is kiment mára a fenébe, remélem. Ha nem így van, oka lenne, hogy felvágjam az ereimet. (hegyi)

Szivárvány

Szivárvány

István, rég nem voltál itt, remélem, hogy közben fotóztál, ez a kép is reményt ad, mert azt kell mondjam, hogy ez így szép, ahogy van, minden a helyén, nincs túlgondolva, nincs túlcsinálva, ez működik. Egy hajszálnyit lehetne a rózsán lévő fátyolból levenni, azaz emelni a fényen, mert ott ez elférne, de nem probléma, így is működik. (hegyi)

Utópia

Utópia

Néha felidézem milyen a közlekedés Londonban, Kölnben... meg itthon.

Nem ismerem a helyszínt, így nem ötletelnék, hogy mi lehet az előtérrel, hol a teteje, mert nem tudom, mennyi van belőle és mennyire lehetett volna hátrébb menni, viszont szép a struktúra, jó a dolog, nem mondom, hogy letekerte a fejem, de ezeknek nem is ez a célja, szóval azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy nincs egy épületfotóhoz szükséges síkfilmes masinád, ez egészen jó. (hegyi)

kiűzetés

kiűzetés

Egy másik variáció, de picit máshogy dolgoztam fel, máshogy kezeltem a formát és a színeket. Talán jobban ragaszkodik a valósághoz a váza csontfehérje miatt, de ettől jobban el is különül a virág a közegétől. Ezért is jelent meg a kiűzetés mint cím a fejemben.. De ez már talán csak szabadgyakorlat..