A Fodor-haikus megemlékezések közük képileg ez az, ami a legközelebb áll hozzám, finom, drámai, de légies, keserű, de nőies is, érzékeny és mindezt megspékeli a technika, szóval amit anno egyik tájképszerű polaroidodnál mondtam technikai gát okán fellépő problémának, hogy nem mindenre alkalmas a polaroid, itt az ellenpélda, hogy viszont amikor össze tud találkozni a belső ritmus, tónus, forma és technika, akkor abból nagyon jó dolgok is születhetnek, ez most ilyen pillanat, köszönöm. Ráadásul egyenértékűen van jelen a vers és a kép úgy, hogy emelni tudják egymást, hogy van egy ide-oda játék benne, kép és szöveg együtt az 1+1=3-at adja ki. (hegyi)

Ez nagyon személyes, hogy egy haikura mi a kép, ami érzelmileg stimmel, örülök, hogy nem szótagolva ábrázolsz, hagyod hogy asszociálj, persze ebben megvan az a veszély, hogy a néző lehet, hogy tök más irányba indul és nem tud veled haladni, de ez nem szabad, hogy elkeserítsen, mert azt gondolom, hogy a kép esetében az idézet, ha nem leképezést akarunk, akkor csak egy felütés, ami hatására elindulunk valamerre, de nem igazán fontos a kép tekintetében, azaz önálló életre képes a kép kelni, ha jó. Ez jó kép, egy bajom van, az pedig az, hogy olyan sötét lett a középtónus és annyira fáradt ettől, hogy nem jó érzés a tónusait nézni, nem tudom ezt jobban elmondani, érdemes lenne az utómunkában megnézni azt, hogy szelektíven csak a kép részt jelülöd ki (nem éles határral) és így megmarad a papír struktúrája is de külön tudod a képet emelni. De mondom, összességében kedvelem a képed világát. (hegyi)

Hát, ha a kérdés komoly, akkor azt kell mondjam, a póz még oké lenne, de a többivel vannak gondjaim. Az egyik a szürkeség. A fehér az a hó lenne, de itt szürke lett, ettől az egész elég szomorkás hangulatú. Aztán a csont. Oké, elhiszem, de javarészt csak bemondásra. És az állandó heppem, hogy le kell menni oda, ahol a dolgok történnek. Állat, gyerek, ezek olyan dolgok, aminél nem lehet rest az ember, oké, én se vagyok egy szilfid alkat, hogy könnyen guggoljak, de a képért mindent. Közel kell menni. Különben fentről lefelé egy alávetett pózból ez a dolog nem tud hatni rám, mint nézőre. (hegyi)

Nagyon tetszik a hangulata a képnek, jó, hogy megvártad, amíg valaki arra sétál, enélkül nem lenne érdekes. Ugyanakkor mivel eleve az utca lejtős, talán érdemes lenne a függőlegeseket kiegyenesíteni, mert ha minden dől és borul, akkor zavarba hozod a nézőt. Persze lehet azt is, hogy megbolondítod a képet, de akkor azt már a készítésnél úgy kell komponálni, hogy valami új horizontot, belső kohéziót, azaz egy új rendet állítasz fel és ahhoz képest építed fel a többi képelem helyzetét. (hegyi)

Az a helyzet Robi, hogy ez egy turistafotó. A cím orientál, de hiába, ha a kép nem mondja azt, amit a cím. A gondtalan élet helyett két idétlen turistát látok, gondolom házaspár, akik megpihentek, hogy isznak egy frissítőt, és szemmel láthatóan zavarja őket a kamera, nem értik, és az exponálás időzítése ezt az értetlenséget rögzítette. Elrepült a gondtalanság, megtört a varázs. Mi a teendő? Vagy olyan nézőpontot keresni, ami nem ennyire frontális, mert ebben van némi támadó jelleg is, ezt erősíti a fentről lefelé fotózás (ej de sokat mondom ezt, de nem akaródzik leguggolni a kamerával), és sajnos azt kell mondjam, hogy ha már észrevettek, akkor ez már nem fog működni, mert ez pont az a szitu, ahol neked nem szabad feltűnőnek lenned, hogy ne befolyásold a történést, mert egy olyan pillanatot akarsz megfotózni, aminek lényege a feszültség hiánya, a relaxálás. Tehát ha előre felkészülsz a kamerával, hogy csak fel kelljen a szemedhez kapni, ha keresel egy pozíciót félprofilból, ha mindehhez lejjebb hozod a nézőpontot, akkor ha elég gyors vagy, megtörténhet, hogy nem lesifotós az ügy, mert nem 50 méterről lövöd, vagyis a néződ is jelen van, de mégsem riasztod el a madárkákat. Nem mondom, hogy egyszerű, de ki mondta, hogy a street photo könnyű? (hegyi)

Nagyon olasz, nagyon hatvanas évek, kifejező a hangulata, az benne a legjobb, hogy megőriztél a jelenből is jeleket, nem csak a kis FIAT-ot, egyetlen dolog, amit javíthatónak gondolok, ha megvan a RAW file, hogy ezt a szürke, rossz időt idéző tónust kéne egyenesbe hozni, a hangulattal stimmelően világosabbra, mert így ez most elvesz az egész erejéből. De ez utómunkában megoldható. (hegyi)

Nagyon izgalmas az a színtér és tónus, amiben mozogsz, kifejezetten tetszik, még akkor is, ha a citromba forduló nap fénye elég szürreális. Ugyanakkor nagyon fáj, hogy ennyire szűk az alja, kényelmetlen érzetet kelt. Ettől olyan, mintha az állványod hanyatt esett volna, mintha az egész hátrafelé dőlne és nem a nagy ég terülne fölénk ettől, szóval előtérre szükség van, ennyire nem jó a horizontot letenni a képszélre. (hegyi)