5.nap

5.nap

Az 1nap/1kép/Norvégia projekt 5. napján követtem el az önarcképeket. A sorozat korábbi/utóbbi részei a tumblremen.

Na, hát, ez már egy jobban sikerült helyzet, bár itt is érdekes nekem, lehet, hogy ez az utómunkádnak a hatása, hogy ilyen furcsán vagy körbevagdosva. Nem tudom, mindenesetre az érdekes, hogy miért akarod ezt ennyire drasztikusan leemelni a képről a modellt, tehát az emberi formát miért akarod ennyire kihúzni ebből a történetből, miközben ez az egész illik egymáshoz, tehát a harmónia megvolna. Egy picit most soknak érzem ezt az utómunkát, még egyszer mondom, hogy nem tudom, hogy hogyan, milyen metódussal zajlott ez a körberajzolás, vagy ez az egész, de most nekem ez egy picit sok. Ha egy hajszálnyival kevesebb lenne ugyanis, akkor is érezném azt a fajta dinamikát, amit létrehoztál, de kevésbé lenne az egész esztétikailag problémás, mert az ennyire elmeszelt arc nekem már sok a jóból. Ahhoz, hogy a varázslat megtörténjen, és érezzem azt, hogy te ott, mint egy csodahelyzetben vagy, és egészen hihetetlen, hogy ott lehetsz, hát, ahhoz nekem ebből kevesebb is elég lenne. (hegyi)
értékelés:

F.I.T.

F.I.T.

Olyan ez, mint egy ilyen montázstechnika, vagy egy kollázs, amibe beleapplikáltad a saját jelenlétedet, miközben valószínű, hogy ez egy valós hely, helyszín, vagy legalábbis ezt feltételezem. A 3. leckére vegyük úgy, hogy egy érdekes próbálkozás, én ezt áttenném az 1. leckébe, mert se arc, se test nincs rajta, azért a 3. lecke másról szól. Hadd tegyem itt hozzá, hogy jó lenne, ha legalább az elején abba az irányba mozdulnánk el, hogy ábrázoljuk azt a testet. Mindig a kitérőket keressük, mindig azt, hogy hogy lehet kibújni egy feladat alól, akkor tulajdonképpen bár magát a kreativitásunkat illusztrálhatjuk ezzel, de a lecke nincs megoldva. Nem véletlenül az a lecke, ami. Most ezt nem azért mondom, mert ez a kép rossz lenne, hanem azért mondom, hogy ha van egy témafeladvány, akkor azt a témát kell megoldani. Ez akkor is érdekes, ha pályázat van, és oda be akarsz valamit küldeni, fontos hogy arra küld, amire azt kiírták. A leckéket én megpróbáltam eléggé körülírni, ráadásul azért ez az első 3 lecke nem annyira kérdéses, hogy miről akar szólni. Ne akarjuk megúszni az egész alakos portrét. Ha továbbmegyek, akkor maga a kép izgalmas, jók a fények, jók ezek a ritmusok. Nekem egy dolog hiányzik ebből, mégpedig az, hogy számomra nincs eldöntve az, hogy az ablak a kép jobb oldali határán van, onnan a fény bejön, és hogy ez az ablak milyen szerepet kap. Nem rendezett ennek a viszonya. Most vagy tegyem rá, de akkor kell belőle még többet adni, én egyébként ezt az irányt tartanám a jónak, vagy pedig hagyjam le, csak a fényt hagyjam meg belőle, mondjuk, akkor nekem önmagában lehet, hogy ez kevés lenne. A döntés a tiéd, de most így, ebben a megoldásban azok a formák, amik elindulnak az ablakkal, azok nincsenek jól vágva, és befejezve. Ahhoz, hogy ez értelmezhető, konkrét, és határozott jelenléttel bírjon, többet kellene adni az ablakszárnyból, merthogy ott van egy olyan rész, ami a külvilágból már elindul - valamilyen indák is belógnak ott, tehát valószínű, hogy ez egy elhagyott épület lehet -, akkor tessék azt eldönteni, hogy oda mit rakok, vagy hogyan kezdem el használni. Magyarul, ahogy be tudtad lakni ezt a szemben lévő ablakocskát, úgy be kell tudni lakni ezt a részt is. Nem hagyhatjuk ki. Azt nagyon jól észrevetted, hogy ez kell ahhoz, hogy ez a kép működjön, tehát, hogy kell oda az az oldalfal, de akkor tessék ebből többet adni. Erre én most azért adok 1 csillagot, mert a leckebesorolást megúsztuk, a leckemegoldás meg nem száz százalékos. (hegyi)
értékelés:

hei

hei

Megérkeztem Norvégiába, minden tuti.

Nagyon érdekes ez a kép, és elsősorban azért - és itt most nem összehasonlításképpen mondom, hanem érdekességként, hogy a világítás itt is hasonló helyzetet hoz létre, mint az előzőnél -, mintha egy vetített kép, vagy poszter elé állt volna oda valaki. Tehát annyira különválik a kép két része, a háttér és az előtért, a modell és a háttér, hogy teljesen más érzetet kelt bennem, elmozdult a valóságosságból. A másik, ami furcsa nekem ebben az egészben, nem tudom máshogy megfogalmazni, de az, hogy csinálod ezt a nagy örömöt, közben meg a fenét van az, már úgy elképzelem, hogy a következő lépésnél a földhöz csapod a kamerát. Nagyon nehéz kérdés az embernek önmagát fotóznia, és abban bizonyos érzelmeket rögzíteni, úgy, hogy azok ne legyenek mesterkéltek. Talán ezért készül kevés olyan önportré, ami szélsőséges érzelmeket mutat, akár örömet, vagy bánatot, és ennek a hihetősége nagyon rizikós. Itt most ez nekem nem hozza ezt, körülbelül olyan, hogy elmentem valamelyik áruházba, ahol volt egy ilyen nagyobb kiállított poszter, és akkor ott előtte csináltam magamról egy vidám képet, hogy én elmentem nyaralni, aztán közben a francokat, mert nem volt rá lehetőség. Most nem állt össze ez nekem egy dologgá, miközben a tónusrend, meg az egész hangulat működik. (hegyi)

Friends Forever 2.

Friends Forever 2.

Nekem is feladtad ezzel a képpel a leckét, meg úgy tűnik, hogy a nézőidnek is, mert az egyértelmű, hogy a barátságra működőképes megoldás, és az is érthető, és világos a nézők számára, hogy egy beállított, vagy egy megrendezett szituációról van szó, világítással, mindennel, amit akarunk. Ezt akár lehetne külön is elemezni, és ha ez a kérdés, akkor azt mondom, hogy magát a környezetet egy kicsit döglöttnek tartom, és emiatt soknak tűnik a két főszereplő és a környezet közötti különbség világításban. A főszereplők derítése, vagy világítása szinte már kemény, ettől válik az egész olyanná, mintha egy tapétát, vagy egy vetített képet néznének, és nem a valóságban lennének jelen. Ezen azért érdemes majd finomítani, mert most túl nagy a különbség a két világ között. De talán ennél még fontosabb az, hogy miről akarunk mesélni.
   Azt hiszem, hogy én itt arra vagyok tartva, hogy ne sokat beszéljek mellé, és én azt gondolom, hogy ez itt több, mint barátság, amit mutatsz. Bizonytalanná teszel abban a tekintetben, hogy ez mennyire volt tudatos, de hát, azt kapjuk, amit látunk, és abból kell kiindulnom, hogy a fotós tudja, hogy mit csinál. Márpedig ha ez így van, akkor ez egy olyan helyzetet mond, aminek a meséje, vagy a története akár arról is szólhat, hogy van egy ilyen kamasz barátság, egy nyári történet, és ez annál egy kicsit tovább is halad. Miért gondolom, miért mondom ezt? Különbség van a barátság és a már egy testiség felé elmozduló érzelem megmutatása között, akár egy szerelemről, vagy túlfűtöttségről, kíváncsiságról legyen is szó. Mi az, ami erre utal? A félrebiccentett fej, az, hogy a barna hajú szereplőnk már nem a jövőt kémleli a barátnőjével, hanem tulajdonképpen a másik szereplőre figyel. A vállra tett kéz, ha barátságról van szó, akkor inkább a vállon kellene, hogy elhelyezkedjen, ez viszont onnan már lecsúszott, így tulajdonképpen már többről is mesélhet ez a tétova, kicsit suta kamaszos mozdulat, a test másféle felfedezését is mutathatja. Azért fontos erről beszélni, és ezt tisztázni, mert ezek azok az eszközök, amik a későbbiekben már használhatóak arra, hogy az ember határozott gondolatokat öntsön úgy formába, hogy az a nézőben is elindítson egy gondolatot. Én azt gondolom most, hogy sikerült, a nagy kérdés az az, hogy ez a gondolatmenet volt-e a célod. Ha igen, akkor azt mondom, hogy ezt megoldottad. Az a nagyobbik kérdés, ha nem ezt akartad ábrázolni. És ez vajon mennyivel van egységben azzal, amit a szereplőig közölni akarnak. Tehát, az a kérdés, hogy ők a saját kapcsolatukról akartak képet készíteni, és ezzel megbíztak téged, vagy pedig őket te használtad fel modellekként a saját gondolatod megvalósításához. A differencia abban van, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy míg egyik esetben, mint alkalmazott fotográfus, mi vagyunk használva, és nekünk kell az ő igényeiket kielégíteni, a másik a saját missziónkról szól, amiben a megfelelő modellek megtalálásával, egy kitalált, vagy egy megrendezett világot hozunk létre, és ezzel a megrendezett világgal mesélünk el egy történetet. Abban rejlik a különbség, ha én azt szeretném ábrázolni, ami az ő gondolatuk, akkor ott nem tehetem meg a modellel, vagy modellekkel, hogy kétségeket hagyok a képen, ha ezt ők nem így gondolják. Még egyszer mondom, hogy ez egy fontos kérdés, és ezt tisztázni kell. Az is megtörténhet, hogy ez az ő részükről egy felvállalt, vagy kért helyzet. Ezt nem tudhatom, de egy biztos, ha most össze kellene foglalnom, akkor azt mondom, hogy az egy jó ötlet, hogy a világítással elkezdtél dolgozni. Sok a derítés ahhoz képest, amit úgymond a térben fel lehet lelni, mint valós fényviszony. Ráadásul azt is gondolom, hogy azáltal, hogy sok a fény, vannak olyan árnyékok, amik idegenek, tehát, amik ellentmondanak ennek az egész helyzetnek főképp a kéznél. A másik pedig az, hogy ez, mint barátság lecke, egy jó megoldás, meg is adom rá a 3 csillagot, mindazzal együtt, hogy ezen a képen bizony fellelhető már, legalábbis csírájában a vágy, ami nem baj, mert ez lehet része a barátságnak, és ez is egy szép történet mesélés lehet. Tisztázzuk azt, hogy ez volt-e a cél. (hegyi)
értékelés:

közös nyár

közös nyár

Az a bajom most itt, hogy lehet, hogy ha kevesebbet akarunk egyszerre megmutatni, akkor többet sikerül. Ami itt a lényeg lenne nekem, azok a lábak, meg még akár a pokróc. Miközben ezeket kisodortad valahogy a képhatárra, meg a képhatáron kívülre is, és főszerepet kapott a kóla. Eleve nem értem, hogy mi ez a pohár. Abban biztos vagyok, hogy ha én elmennék piknikezni, akkor még azzal vacakolnék, hogy ilyen pohárba töltsem azt a kólát, mert hát lehet ezt üvegből is inni, de mi a szerepe ennek, tehát, hogy mit akarunk mutatni azzal, hogy középre, tulajdonképpen a fő mondanivalónak a kólát tettük meg, és erre rendeztük be az egészet. Ha nincs kóla, hanem kerékpár van, meg lábak, meg mező, akkor működhetne. Kérek egy ismétlést. (hegyi)

Friends Forever

Friends Forever

Nagyon érdekes az, ahogy a szereplőid leválnak a háttérről a világítás által, és ez egy nagyon jó megfigyelés. Ha innen indulok el, akkor az a kérdés, hogy hogy sikerült őket térben elhelyezned. Nekem az a problémám ezzel, hogy vagy egy leheletnyivel közelebb mennék, akár az ég beáldozása árán is, mert abból kevesebb is elég lenne, meg tulajdonképpen a kép jobb oldalából is két-három ujjnyit is beáldoznék ahhoz, hogy ez a fajta kapcsolat hozzám nézőhöz közelebb kerüljön, és ez lenne az egyik irány. A másik pedig az, hogy távolabb megyek, és azt mondom, hogy ebből az egész helyzetből és szituációból többet mutatok. Most valahol a kettő határán mozgok. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető. Ugyanakkor, mint leckemegoldás abszolút működik, tehát, mindazzal együtt, amit most mondtam, megadom a 3 csillagot, sőt, megadom a leckemegoldást is, mert maga a megfigyelés, és az az időpont, és az a szituációmegválasztás az, amiből itt dolgoztál, az tulajdonképpen működik. Jól sikerült ezt az egészet helyreraknod. Utómunkában meg még van egy kicsi meló vele, de azt majd megtanuljuk. (hegyi)
értékelés:    

Táj

Táj

Mesterséges és természetes harmóniája...

Bár nem nagyon értem a leiratot, hogy mi az, ami neked ebben a mesterséges, és a természetes harmóniája, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez a képi megoldás finom tónusokkal dolgozik, jó a dinamikája, kifejezetten beleszerettem ezekbe a zöldes-sárgákba, amik a mezőn létrejöttek. Tulajdonképpen egy mesekönyv illusztrációjaként is megállná a helyét. Azt nem nagyon értem, hogy miért ebben a kivágatban kapjuk meg ezt a megoldást, mert nekem még pont kellene ebből a zöldből, tehát ez még most kilóra nem adja ki. Ha kapnék még egy ujjnyit ebből, akkor a képarányt is jobban érezném, lenne előterünk, ahonnan ez a ritmus úgymond elindul. Ez az, amit én még hozzá tudtam tenni, ez egy jó kis játékos kép! (hegyi)
értékelés:

összetartó ellentét

összetartó ellentét

Értem én, hogy ez egy Canon és Nikon, és van egy bizonyos harc a Canonosok és a Nikonosok között, miközben mind a kettőt szeretjük, meg örülünk, hogyha van, kutya-macska barátság, de azért ennél tovább kellene jutni. Nekem egyrészt ez a dolog most primér ebben a felfogásban, másrészt meg, ha már ezt az irányt akarom, akkor kellene egy másik kéz. Még ha az egyik tartja is a két kupakot, akkor is a másik támaszthatná ezt a kezet, vagy valami, mert így, hogy egyedül tartok két ilyen kupakot, az nekem most nem jön be. Ha leszámítom azt, hogy mit akarunk ezzel mondani, mint exponálás tulajdonképpen finomak a fények, azt kell, hogy mondjam, hogy egészen jól sikerült ezt az ellenfényes szituációt megoldanod. (hegyi)

Buli van

Buli van

Ezzel én most nem nagyon tudok mit kezdeni. Mégpedig azért nem, mert ha az ember elmegy egy házibuliba, és visz magával egy fényképezőgépet, amin van vaku, akkor tulajdonképpen egy hosszabb expozícióval, belevakuzva létre lehet hozni ezeket a képeket, de ez nekem még kevés a boldogsághoz. Partifotósok csinálnak ilyesmit, lényeg, legyen rajta ember, és viduljon, akkor eladható lesz. Ahhoz, hogy ez fotóként is megállja a helyét az is kéne, hogy az egész rendezetten történjen meg. Van két főszereplőnk, akik tulajdonképpen el is vinnék a vállukon a dolgot, főképp a fiatalember ezzel a kajla nyakkendővel, ő abszolút jó modelled lenne, de hát, rajta kívül még van itt egy fejetlen nő, akinek tulajdonképpen csak a könyökéig látjuk a testét, van oldalt egy srác a másik irányból, vannak ujjak... Ezek nem rendezettek, magyarul vagy őket kell instruálni, addig megkérem a többieket, hogy legyetek olyan kedvesek és maradjatok ki a képből, vagy ami nehezebb, kivárom azt a pillanatot, amikor mindez úgy készíthető el, hogy kevésbé legyenek benne zavaró momentumok. Most az egész egy nagyon zavaros helyzet, és így nem tud érvényesülni az ő felszabadultságuk a táncban. Ráadásul a tánc azért is nehéz helyzet, mert meg kell találni azokat a vég-, vagy csúcspontokat, amik egy-egy mozdulat csúcspontja, és ezt sem érzem úgy, hogy maradéktalanul sikerült volna. Megfigyelés, és a zenére való ráhangolódás kérdése. Gondolom, itt valamilyen tuc-tuc zene mehetett, a tucokra kell figyelni, mert akkor szoktak felugrani – már, ha ritmusban táncol valaki -, tehát, ahogy a ritmus adja, arra kell ráállni az exponálásnál. Meg lehet találni azokat a pontokat, amik egy-egy kitárulkozás végpontja. Visszaadom ismétlésre. Biztos leszel még bulin, tessék ezt úgy megcsinálni, hogy azt mondjam, hogy ez a kép az, ami egy ilyen helyzetet jól tud illusztrálni, zámbósan. (hegyi)

Cicu-portré

Cicu-portré

Azt tanultam a tanár úrtól, hogy fotózzam úgy a macskát mintha ember lenne, ezért gondoltam a Portré leckébe küldeni.

Ágnes, ez egy érdekes megoldás, én azt gondolom, hogy ez egy jól működő portré kép, és én abszolút egyet tudok veled érteni. Jól sikerült megoldás, utómunkában persze nem dolgoztál vele sokat, de majd azért lassan le fogom törni a kezeidet, ugyanakkor a kép rendben van, tehát maga a meglátás jó. Mi is az, amit az utómunkában hiányolok? Ott van a jobb és a bal felső sarok, ahol olyan részleteket hagytál, amik arra emlékeztetnek, mint mikor anyámnak a fényképalbumában ezek a beakasztós, celofán izékbe voltak betéve a képek. Tulajdonképpen olyan, mintha ezt exponáltad volna le, ami azért elég könnyen kiegyenesíthető utómunkával, mégpedig úgy, hogy rásötétítesz, és akkor ez helyrehozható. Tessék már valamit gyakorolni ezen a retusálás dolgon, mert itt lenne az ideje, hogy ne a nyers képeket kapjuk csak meg. Köszönöm szépen, megvan a 3 csillag, és erre gondoltam, amikor azt mondtam, amit a leiratban írsz, hogy minden egyes fénykép, akár egy kisállatról szól, akár egy tárgyról, akkor lesz személyes, ha úgy személyesítjük meg, mint egy embert. (hegyi)
értékelés:    

poros

poros

Csonginak

Értem én itt a Csongival való kommunikációtokat, csak a főszereplővel van bajom, ahogy ezt az ő képénél már elmondtam, hogy én ezt az eszközt kevésbé találom szépnek. Én elhiszem, hogy kell ezzel dolgozni, de ha arról lenne szó, hogy melyik lenne az az eszköz, amit a fiamnak majd tovább akarok adni, mint a szakma stafétabotját, akkor az nem valószínű, hogy egy korongcsiszoló lenne. Nem nagyon értem, hogy miért ez a fajta eszköz az, ami számotokra ennyire vonzó. Erre azért én még várnék. Ennyire kiment a divatból a gyalu, a véső, vagy a fakalapács, vagy nem tudom, hogy milyen eszközöket használtok még, de nekem ezzel az eszközzel kapcsolatban csak annyi jut eszembe, hogy nagyon csúnya hangja van, amit borzasztó hallgatni, és tényleg, viszonylag nagy port csinál, úgyhogy az most itt érdekes, hogy maga az eszköz poros, más viszont nem, úgyhogy valószínű, hogy ez nem valós munkahelyzetben lett lefényképezve. Szóval István, visszaadtam, tessék ezen még gondolkodni. (hegyi)

Ébredés

Ébredés

István, az a helyzet itt, hogy ezzel a bemozdítással sikerült annyira elrajzolnod ezt az egészet, mintha több expozíció lenne ezzel a helyzettel, hogy ez nekem már egy kicsit a mismásolás kategóriája. Azért itt most el kellene döntenem, hogy valamit csinálok, vagy nem csinálok, mutatom magam, vagy nem mutatom magam. Értem azt, hogy ez az álomvilágból való kikecmergés, ez a félig még kába vagyok, és még egy kicsit a mesében vagyok, amiből kirántott az ébresztőóra. De azért lássuk be, hogy ez a fajta fényviszony, amiben ez elkészült, ehhez nem segítség, ez szinte verőfény. Abban semmi mesei nincs, hogy ebben a pasztellizált színvilágban és tónusrendben van tartva. Szóval, nem tudom... Visszaadnám továbbgondolásra, tessék ezt úgy megcsinálni, hogy működjön, ugyanis, értem és érzem azt, amit mutatni akarsz, csak tegyük ezt a néző számára is könnyebben emészthetővé, jó? Megvan itt a mese, lehet ez fázisfotókból összeállított expozíciós sor egy képbe sűrítve, ezzel nincs is semmi baj, csak nem nagyon értem a kép többi részét. Jó a főalak, ha akarom, de vegyük kevésbé szelfisre, tehát a kezünk és a lábunk azért van levágva, mert azzal tartjuk a mobiltelefont érzetet kellene csökkenteni. Nem tudom, hogy te most hogy állsz technikailag, de például én vettem egy kicsike kis állványt a mobiltelefonomhoz, tehát, még ez is megoldható. Azt hiszem, hogy az applikációk között is van önkioldós, meg ilyen késleltetős lehetőség, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt hogyan is lehetne jól megoldani. Nekem ez most így nem sikerült. (hegyi)

Esküvői selfie

Esküvői selfie

Ez egy jó hangulatú kép, tulajdonképpen egy jó megfigyelés. Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, az a tömegelhelyezés, mert valahogy olyan, mintha te is egy kicsit elmozdítottad volna ezt a kamerát. Nem az a kérdés, hogy elmozdult a horizont, mert az abszolút érthető és rendben van, hanem az, hogy ha egy kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor minden megmarad ugyanígy, ahogy most van, azzal együtt, hogy a szereplők tömege feljebb kerül. Mert most nekem ez lecsúszott a kép jobb alsó régiójába, és ha az egész átlósan a bal felső szél felé elindulna, és itt most még egyszer mondom, hogy a szereplőkre gondolok elsősorban. A megfigyelés nagyon pontos, és nagyon jó pillanatot kaptál el. Ami azt illeti, hogy ez mennyire jellemezhet egy esküvőt, egy ünnepet, egy baráti együttlétet, egy rokoni, családi kapcsolatot, egy olyan élményt, amin tényleg ott van az, hogy megörökítjük még azt a helyzetet, ami egy ilyen együttlétnél fontos, egy köteléket, szóval, ez mind rajta van a képen, és én azt gondolom, hogy ez egy jó gondolat, és ilyen szempontból precíz. Nem tudom, hogy mennyi utómunka van a képen, mert nekem most úgy tűnik, mintha az utómunka oldotta meg volna azt, hogy a fényképezőgépnél legyen a legvilágosabb, ott mintegy csillagszórás történjen, egy központosítás. De ettől, ha ez így igaz, hogy utómunka hatása, a férfialak, aki a fényképet készíti, az ő nyakkendője, és a mellkasának a struktúrája csorbát szenvedett. Valahogy most ő túlvilágított lett. Tehát, ezen az effekten, ezen a kiválasztáson, ezen a tulajdonképpen inverz vignettáláson én valamennyit finomítanék, mert 5-10 százalékkal kevesebb is elég lenne, és akkor is működne ez a dolog. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mert minden, amit kritikaként elmondtam, az nem akar levonni az egésznek az értékéből. (hegyi)
értékelés: